Különleges Bánásmód folyóirat, 2025 év, 11. évf., 4.szám - teljes szöveg

A kutatásban a tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevételét vizsgáltuk az alapfokú úszás-oktatásban. A témaválasztást az SNI tanulók számának növekedése és az úszásoktatók felkészültségének fontossága indokolta. Célunk volt feltárni, hogy az úszásoktatók milyen mértékben tudják figyelembe venni az SNI tanulók egyéni szükségleteit, és milyen nehézségekkel találkoznak az úszásoktatás során, valamint célunk volt feltérképezni az SNI és ép tanulók úszásoktatása közti különbségeket, valamint a tanulást segítő tényezőket. A kutatás módszere az online kérdőíves kikérdezés volt. A vizsgálatban 77 úszást oktató szakember vett részt. Az eredményekből kiderül, hogy az oktatók többsége nem rendelkezik speciális végzettséggel, tudásuk főként személyes tapasztalatokon alapul. Bár sokan felkészültnek érzik magukat, a gyakorlatban előfordul a bizonytalanság. Az SNI gyermekek úszástanítása speciális módszertani eszközöket, nagyobb figyelmet és differenciált bánásmódot igényel. Nehézségként jelent a figyelem, a fegyelem, és a motiváció fenntartása. A differenciálás és az egyéni tempó biztosítása kihívást jelent, míg a kisebb létszámú játékos foglalkozások elősegítik a hatékonyabb fejlődést. 

Tanulmányunk a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek és a szülők magyarországi iskolákban való részvételének szintje, módja és intenzitása közötti összefüggéseket vizsgálja. A gyermekközpontú oktatás és az inkluzív együttműködés elveire épülő kutatás azt vizsgálja, hogy a SNI gyermekek családjai eltérő módon vesznek-e részt az iskolai életben, mint a nem SNI gyermekek családjai, különösen akkor, ha további társadalmi-gazdasági hátrányok is fennállnak. A szakirodalom áttekintése alapján megállapítható, hogy az SNI és a nem SNI csoportok közötti összehasonlító elemzések száma korlátozott, ezért a kutatás elsősorban a szülők és az iskola közötti kapcsolatokat vizsgáló, elsősorban felnőttek szemszögéből készült tanulmányokra összpontosít. Az empirikus rész az Országos kompeteniciamérés (OKM) adatbázis másodlagos elemzését használja, a 2015-ös (6. osztály), 2017-es (8. osztály) és 2019-es (10. osztály) kohorszokból származó longitudinális tanulói szintű adatokra támaszkodva. Az összekapcsolt adatbázisban nyomonkövethető a töretlen tanulási úttal rendelkező diákok  tanulmányi pályája, lehetővé téve a háttérkérdőív öt eleméből származó szülői részvétel mutatóinak idősoros elemzését. Az eredmények arra utalnak, hogy míg a szülői részvétel általában csökken az idő múlásával, a csökkenés a többszörösen hátrányos helyzetű diákok körében meredekebb, mint a kizárólag SNI diákok körében. A házi feladatokban való segítségnyújtás tűnik a leginkább tartós részvételi formának, bár az alacsonyabb oktatási tőkével rendelkező családok esetében továbbra is korlátozott. A feltételezésekkel ellentétben a SNI diákok jelentős szülői figyelmet kapnak a középiskolában, ami rámutat a tanárok és a családok közötti konstruktív együttműködés lehetőségére. A szülői értekezleteken való részvétel azonban jelentősen alacsonyabb a hátrányos helyzetű tanulók Az adatok azt is hangsúlyozzák, hogy az SNI és a hátrányos helyzetű diákok mutatják a legmagasabb lemorzsolódási kockázatot, ami célzott beavatkozások szükségességét hangsúlyozza.

A tanulmány célja a Nyíregyházi Egyetem sporttudományi hallgatóinak egészségmagatartásának, sportmúltjának, valamint a sporthoz és a jövőbeli szakmai értékrendhez való viszonyának feltárása, különös tekintettel a nemi különbségekre és a sportmúlt szerepére a pályaválasztási motivációk és értékorientációk alakulásában. A vizsgálat során 118 hallgató önkitöltéses kérdőívét elemeztük SPSS formátumban, az adatok feldolgozását R környezetben végeztük, alapstatisztikai mutatók, chi-négyzet próbák és független mintás t-próbák alkalmazásával. Eredményeink szerint a hallgatók egészségtudatos és aktív életmódot folytatnak, a kockázatos egészségmagatartások (pl. dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás) ritkák. A nemek közötti különbségek minimálisak, szignifikáns eltérés csupán a sportolási aktivitásban mutatkozott, a férfiak javára. A sportmúlt közvetlenül nem befolyásolta a pályaválasztási motivációkat vagy a jövőbeli sportcélokat, ugyanakkor jelentős hatása volt az értékorientációra: a versenyszerű sportolás tapasztalata erősebb kitartás- és fegyelemorientációt eredményezett, ami kulcsfontosságú a sportpedagógiai, edzői és rekreációs pályákon. A kutatás rámutat, hogy a sportmúlt nemcsak fizikai, hanem pszichológiai, motivációs és értékrendi tőkét is képvisel, hozzájárulva a sportképzések fejlesztéséhez és a jövő generációk sportos attitűdjének formálásához.

A tanulmány a fogyatékossággal élő felnőtt emberek autonómiáját és önrendelkezési lehetőségeit feltáró kutatás részeredményeit mutatja be. Jelen tanulmányunk az identifikációra, és ezzel összefüggésben a felelősségvállalás és döntéshozatal lehetőségére (gondnokság), valamint a mindennapi élettel összefüggő tevékenységekben mutatott önállóságra, úgy, mint az öltözködésre, a közlekedésre és az infokommunikációs eszközök használatára irányuló kérdésblokk eredményeit ismerteti. Kutatásunk egyedisége, hogy az autonómia érvényesülését két eltérő nézőpontból vizsgáljuk, egyrészt a fogyatékossággal élő személy, másrészt a gondozó családtag, legfőképpen az édesanya szemszögéből. Kvalitatív módszerrel, félig strukturált interjú segítségével tárjuk fel fogyatékossággal élő emberek autonómiájának és önrendelkezésének érvényesülési lehetőségeit. Célunk annak megismerése, hogy a fogyatékossággal élő személyek felnőttként tekintenek-e önmagukra, lehetőségük van-e az önálló döntéshozatalra, és felelősségvállalásra, illetve milyennek ítélik önmaguk készségeit, képességeit különböző, mindennapi élettel összefüggő tevékenységekben? További célunk annak feltárása, hogy a családok felnőttként identifikálják-e fogyatékossággal élő hozzátartozójukat, hogyan viszonyulnak azok autonómiatörekvéseihez, illetve segítik-e autonómiájukat, ha igen, hogyan, és milyen módon támogatják annak érvényesülését? Kutatási eredményeink szerint a fogyatékossággal élő személyek korlátozottan élhetik meg autonómiájukat. Nagyobb önrendelkezési szabadságot a mindennapi élettel összefüggő önkiszolgálási és önellátási tevékenységek területén tapasztalhatnak meg. A fogyatékossággal élő emberek válaszaiban megjelenik az autonómia igénye, illetve a függetlenségre törekvés és az önrendelkezés vágya. A családtagok viszonyulása fogyatékossággal élő hozzá-tartozójuk autonómiájához több területen ellentmondásos, és jellemző rájuk a kontrollra való törekvés. A fogyatékossággal kapcsolatos látásmódot továbbra is a képességcentrikus és deficitorientált szemléletmód jellemzi.

Az idegennyelv-tudásának mintázatait és szintjét meghatározó tényezők komplex rendszert alkotnak, amelyek együttesen formálják az eredményességet. Napjaink célnyelv használata ugyanakkor teljesen más környezetben és formában valósul meg – részben a digitalizációnak köszönhetően. Tanulmányunk fókuszában középiskolás diákok nyelvismeretének mintázatai (beszélt nyelvek, beszélt nyelvek típusa, nyelvtudás önbevalláson alapuló szintje angolból, nyelvvizsgák száma angolból), illetve a célnyelv használatának hétköznapi formái állnak. A kutatás mintáját egy országos magyar vizsgálat (Magyar Ifjúság Kutatás 2016, N=1548; Magyar Ifjúság 2020, N=1587) két hulláma adja, amely lehetővé teszi az adatok összehasonlítását. A 2020-as adatbázis esetében két regressziós modellt is futtattunk, amely az angol nyelv legalább középfokú ismeretének szintjét, illetve az angol nyelvvizsgák meglétét magyarázzák. A kapott eredmények az angol nyelv dominanciáját, illetve annak erősödését mutatják 2016 és 2020 között, miközben a beszélt nyelvek száma némileg csökkent. A beszélt nyelvek esetében kedvező változás tapasztalható ugyanakkor a nyelvismeret szintjében. Az angol nyelv legalább középfokú ismerete a magyarázó változók széles körébe beágyazott, amelyek között megjelenik a szülők iskolázottsága, az anyagi helyzet vagy a nyelv használatának típusai is (pl. sorozatok és filmek nézése). A nyelvvizsgákkal való rendelkezés alakító tényezői eltérnek a nyelvismeret magyarázó változóitól.

A reziliens életvitel magában foglalja azoknak a jellemzőknek a követését, melyek hatékony adaptációs   mechanizmusokat alakítanak ki az egyénben. Ezen mechanizmusok hatékonyan járulhatnak hozzá a mindennapi életben minket érő negatív stresszorokkal történő megküzdéshez. Ezeket a jellemzőket nem statikus módon, hanem a folyamatosan változó belső és külső feltételrendszeren keresztül érdemes vizsgálni. Kutatásunk során arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, a hallgatók fizikai aktivitásának összetevői és a pszichés megküzdési stratégiái között milyen összefüggések mutathatók ki. A vizsgálat során két validált kérdőívet alkalmaztunk. A fizikai aktivitás mérésére az International Physical Activity Questionnaire (IPAQ), a rezíliancia jellemzőinek mérésére a 25-itemes Connor—Davidson Rezíliencia Skála (CD-RISC) magyar adaptációját használtuk. A vizsgálatot 2025 februárjában végeztük (n=303, levelező tagozat n=188, nappali tagozat n=115). A vizsgálatok szerint a hallgatók által végzett sporttevékenység típusa befolyásolja a megküzdési képességeiket. A rezilienciára vonatkozó tényezők mindegyike pozitív kapcsolatban áll a válaszadók sporttevékenységeivel. A huszonöt kérdésből hét esetben szignifikáns összefüggést tudtunk kimutatni az erősebb megküzdési képességek és a jelenben végzett sporttevékenységek között. Nem meglepő, hogy a legerősebb kapcsolatot a kitartás, a felmerülő nehézségek leküzdése, a problémamegoldás során mutatott kezdeményező készség, a pozitív önkép, illetve a jókedv megőrzése mutatta a sport-tevékenységet rendszeresen végzők és az inaktív hallgatótársaik összehasonlítása során. Ugyanerre az eredményre jutottunk, amikor a fizikai aktivitás összetevőit (munkahelyhez/közlekedéshez/háztartáshoz/szabadidősporthoz kapcsolódó tényezők) külön-külön is összevetettük a lelki ellenállóképesség összetevőihez kapcsolódó tényezőkre vonatkoztatva. Összességében elmondhatjuk, hogy a háztartási munkák egyes típusai, valamint a sporttevékenységek (verseny- és szabadidősport) magasabb szintje pozitívan hatnak az egyén megküzdési képességeire.

A tanulmány a jordániai közszférában az etikus vezetés fejlődő dinamikáját vizsgálja, a Vízügyi és Öntözési Minisztériumra, mint reprezentatív esetre összpontosítva. A mélyinterjúkat és résztvevő meg-figyelést magában foglaló etnográfiai módszertan segítségével a kutatás azt vizsgálja, hogyan navigálnak a vezetők a hagyományos társadalmi-kulturális normák és a modern vezetési keretek metszéspontjában. Az eredmények azt mutatják, hogy a jordániai etikus vezetés egy hibrid erkölcsi rendszerben működik, ahol a formális értékek, mint például az eljárási méltányosság és az intézményi elszámoltathatóság, együtt léteznek a törzsi lojalitáshoz, a rokoni hálózatokhoz és a közösségi elvárásokhoz kapcsolódó informális kö-telezettségekkel – és gyakran megkérdőjelezik azokat. A nemi és generációs változások tovább bonyolítják ezt az etikai tájképet, mivel a fiatalabb és női vezetők egyre inkább az átláthatóságot, a meritokráciát és a nemek közötti egyenlőséget szorgalmazzák. A tanulmány kiemeli az etikus vezetés kulturálisan érzékeny, pluralista értelmezésének szükségességét, amely tükrözi a jordániai szervezetek összetett valóságát. Ezeknek a felismeréseknek gyakorlati következményei vannak a vezetőfejlesztési programokra nézve, és hozzájárulnak az etikus vezetésről szóló szélesebb körű diskurzushoz a nem nyugati kontextusokban.

A büntetőjogtörténeti tanulmány egy a Debrecen szabad királyi város 18. századi joggyakorlatában eddig még részletesen nem vizsgált emberölési ügyet állít az elemzés középpontjába. Az 1768-ban Debrecen szabad királyi város magisztrátusa előtt indult büntetőeljárás levéltári iratanyagát feldolgozva a tanulmány egyrészt áttekinti az eljárás főbb mozzanatait, másrészt az esetet arra tekintettel mutatja be, hogy az eljárásban a büntetőjogi felelősségrevonás szempontjából hogyan értékelték azt, hogy a terhelt bizonyíthatóan valamilyen mentális zavarral küzdött. A jogeset alaposabb feldolgozása azon túl, hogy szemléletes betekintést enged abba, hogy büntetőjogi szempontból milyen relevanciája volt a terhelt elmeállapotának, konkrétan a lucidum intervallum fogalmának alaposabb vizsgálatára és az annak bizonyításával járó nehézségek megvilágítására is alkalmat kínál.

A tanulmányban a 2015 és 2025 között végrehajtott magyar oktatáspolitikai intézkedéseket vizsgálatára kerül sor, amelyek célja a roma tanulók tanulmányi eredményeinek javítása. Az oktatást nem csupán a tudásátadás eszközeként, hanem a társadalmi mobilitás és egyenlőség egyik legfontosabb mozgatórugójaként is tekintik. A roma diákok olyan komplex kihívásokkal szembesülnek, amelyek társadalmi hátrányokból, kulturális különbségekből, illetve olyan rendszerszintű problémákból fakadnak, mint a szegregáció és az intézményi diszkrimináció. A tanulmány áttekintést ad a legfontosabb oktatáspolitikai beavatkozásokról, beleértve a kötelező óvodai nevelést, a komplex oktatási programot (CIP), a közösségi alapú tanoda kezdeményezéseket, az Útravaló ösztöndíjprogramot és a roma szakkollégiumokat. Bár ezek a programok, kezdeményezések pozitív helyi eredményeket hoztak – például javult az együttműködés, csökkent a lemorzsolódás aránya és javult a felsőoktatáshoz való hozzáférés –, hosszú távú hatásukat korlátozza az alulfinanszírozottság, a projektalapú megközelítés és a rendszerszintű integráció hiánya. A tanulmány kritikus szemszögből közelíti meg a kérdést, kiemelve a fenntartható stratégiákat, a pedagógusképzés nyitottságát a probléma iránt, a közösségi részvételt és az átfogó monitoring rendszerek szükségességét. Az ajánlások között szerepel a tanárképzés erősítése, az integrált társadalmi támogatás előmozdítása és a romák döntéshozatalban való részvételének biztosítása. Az eredményekből kiolvasható, hogy csak rendszerszintű, hosszú távú intézkedésekkel lehet hatékonyan csökkenteni az oktatási-egyenlőtlenségeket és elősegíteni a roma közösségek valódi társadalmi befogadását.

Jelen narratív áttekintés a zeneterápia hosszú távú hatásait vizsgálja az értelmi fogyatékossággal (ÉF) élő személyek körében, beleértve a társbetegségekkel rendelkezőket is. A Scopus és a Web of Science adatbázisokban végzett szisztematikus keresés 684 publikációt azonosított; ezek közül a szigorú longitudinális és módszertani kritériumoknak megfelelő empirikus tanulmányok kerültek beválogatásra. Az elemzés öt fő dimenzióra épül: (1) a résztvevők jellemzői, az ÉF súlyossága és a társuló állapotok; (2) a kutatási tervek és alkalmazott módszertanok; (3) a zeneterápiás intervenciók típusai és hosszú távú hatékonyságuk; (4) a célzott kognitív, érzelmi és szociális készségek; valamint (5) a zeneterápia összesített, hosszú távú eredményessége. Emellett az áttekintés feltárja a kontextuális változókat és a változásfolyamatokat is, árnyalt képet adva a zeneterápia hosszú távú hatásairól. Az eredmények rámutatnak a szakirodalom jelentős hiányosságaira: különösen kevés a hosszú távú és utánkövetéses vizsgálat, ami megnehezíti a tartós hatásokra vonatkozó megalapozott következtetések levonását. Az áttekintés hangsúlyozza az átfogó, hosszú távú kutatások szükségességét a bizonyítékalap megerősítése és a zeneterápia klinikai és pedagógiai alkalmazásának eredményesebbé tétele érdekében. Az ilyen irányú kutatások alapvető fontosságúak az ÉF-fel élő személyek kognitív működésének, érzelmi szabályozásának, társas interakcióinak és általános jóllétének támogatásához.

A tanulmány a hazánkban élő romákkal szemben gyakran megfogalmazott, előítéleteken alapuló hát-ránytényezők determinációs hatásának elemzésével foglalkozik. Ehhez az AntRom Filmműhelyben készült dokumentumfilmek néhány főhősének egyéni sorstörténetét és egy-egy lokális társadalom közösség-folyamatainak elemzésére kerül sor. A nevezett hátránytényezők (pl. az etnikai származás, nem, családi és szociokulturális háttér, iskolázottság, munkaerőpiaci státusz, lakhatás) külön-külön és együttesen is determinálják az érintettek jövőjével és lehetőségeivel kapcsolatos várakozásokat. A tanulmány célja láthatóvá tenni, hogy miként lehetséges és milyen feltételek mentén az „elvárttól” eltérő élet.

A tanulmányban egy művészeti program értelmileg akadályozott gyerekek/tanulók fejlesztési fókuszához illesztése és vizsgálata kerül bemutatásra. Kokas Klára zenebefogadási módszere jól ismert a zenetanárok számára. A rituális jellegű foglalkozás felépítése állandó, tartalma változó, és több kreatív elemet is - kreatív éneklést, improvizatív táncot és vizuális alkotást - magába foglal. Ez a technika változtatással alkalmas lehet az értelmileg akadályozott tanulók nyelvi fejlesztésére. A művészeti programból a Kokas módszer kreatív komponensei közül az improvizatív mozgás, tánc megtartásra került, a kokasi instrukcióktól eltérő motiváló és bevonó előzetes éneklést követően. A kreatív éneklés helyett az érintettek  speciális képességeinek struktúrájához illeszkedő, a néphagyományból átvett rituális elemek beépítésére helyeződött a hangsúly. A népi mondókák és gyermekjátékok zeneisége és katartikus hatása a Kokas pedagógiának nem mond ellent, inkább azzal harmonizál, ismétlésük a résztvevőknek biztonságot nyújt, a visszatérő elemek a ráismerés örömével hatnak. A vizuális alkotást az iskolai 45 perces keretek miatti időhiány okán elhagytuk. A tanulmány korszerű elméleti keretekre épül, pl. a transzfer elve, az Embodied Cognition elmélete, az OPERA elmélet.  

A gyermekvédelmi szakellátásban élő serdülők fejlődését gyakran korai traumatikus élmények, veszteségek és instabil kötődési minták befolyásolják, ami fokozott érzelmi stresszhez és nehezített önszabályozáshoz vezethet. A tanulmány célja egy stresszkezelésre és önismeret-fejlesztésre irányuló csoportfoglalkozás bemutatása 14–18 éves kamaszokkal. A csoportmunka a feszültség csökkentése, a személyes erőforrások tudatosítása és a megküzdési készségek fejlesztésére irányult. A foglalkozás elméleti keretét a személyiség önszabályozó modellje, a csoportfejlődés pszichodinamikus megközelítése, valamint Amundson és mtsai (2013) csoportfejlődési modellje adta. Nemzetközi kutatások, különösen a trauma-fókuszú kognitív viselkedésterápia (TF-CBT) csoportos alkalmazásáról szóló metaanalízisek alátámasztják a csoportmunka hatékonyságát. Tapasztalataink szerint a strukturált csoportkeret elősegítette az érzelemkifejezést, az önreflexiót és a társas támogatás megtapasztalását, így hozzájárulva a kamaszok személyiségfejlesztéséhez és pszichológiai jóllétéhez.

A népi kultúra fontos jellemzője, hogy nem passzív, befogadó jellegű, hanem aktív, teremtő és cselekvő jellegű. A ma ismert népi játékok generációkon keresztül formálódtak olyanná, amilyennek ma ismerjük őket, hiszen a gyermekek aktívan használták, alakították őket. Ahhoz, hogy a népi játékok a nevelés és a hagyományőrzés szempontjából felhasználhatók legyenek, olyan rendszerezési elvet kellett találni a kutatóknak, amelynek alapján a népi játékok minden fajtája egységes rendszerbe foglalható. A felmerült rendszerezési elvek a tanulmányozott anyagok esetében többféle szempontot vizsgáltak: a szöveg-, a dallam-, a térforma-, az életkor-, a földrajzi szempontok szerinti rendezést. 1. Kerényi György a játékcselekményben találta meg a népi játékok minden fajtájának egységes rendszerbe foglalását, s a Magyar Népzene Tára I. kötetében Járdányi Pál zenei rendje után a játékcselekmény szerinti rendszerezést is közölte.  2. A Gazda Klára szerinti felosztást a Gyermekvilág Esztelneken című néprajzi monográfiában találhatjuk meg. 3. Az 1980-as évektől azonban a több mint tizenötszörösére duzzadt játékanyag miatt újra szükségessé vált az alkalmazott elvek és a játékrend ismételt áttekintése. Az olykor szerteágazó cselekmény helyett célszerűbb volt a játék lényegét, − „dallammag” mintájára − a játékmagot tekinteni alapnak. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének kutatója, Lázár Katalin készítette el a népi játékok ma is használatos új típusrendjét. 1. Eszközös játékok; 2. Mozgásos játékok; 3. Szellemi játékok; 4. Párválasztó játékok; 5. Mondókák; 6. Kiolvasók. Énekes játékokat a mozgásos, a szellemi és a párválasztó játékok, mondókák között egyaránt találunk. Népi játékaink ismertetőjelei szerkezetükben és hangkészletükben is eltérőek a felnőttek dallamainak strófaszerkezetéhez képest, „hisz a gyermekdal ott ér véget, ahol a felnőttek dalai kezdődnek.”

A kóros elváráskerülés (Pathological Demand Avoidance – PDA) a rendelkezésre álló leírások alapján olyan viselkedéses mintázat, amely az elvárásokkal szembeni szélsőséges, szorongással átszőtt ellenállásban és oppozíciós viselkedésformákban nyilvánulhat meg. A leírt „tüneteit” tekintve sok területen átfedést mutathat az autizmus spektrumzavar sajátosságaival, mely miatt tanulmányunk fókuszába került. A PDA nem része a hivatalos diagnosztikai rendszereknek (DSM–5, ICD–11), így gyakran más zavarokkal – elsősorban autizmussal, oppozíciós viselkedészavarral vagy ADHD-val – keveredhet és meggondolatlan használata kifejezetten megtévesztő lehet. Hiszen ez a fajta keveredés vagy potenciális félreértelmezés nem csupán diagnosztikai zavart okozhat, hanem hátráltathatja az érintettek számára megfelelő pedagógiai és terápiás beavatkozások kialakítását is. Az inkluzív nevelés elvei alapján minden tanulónak joga van az egyéni szükségleteire szabott támogatáshoz. A PDA azonban jelenleg kívül esik a gyógypedagógiai és pszichológiai ellátórendszer kategóriáin, így az érintettnek vélt gyermekek és családjaik gyakran marginalizált helyzetbe kerülnek vagy később juthatnak adekvát diagnosztikára alapozott intervencióhoz. A tanulmány amellett érvel, hogy a PDA tudományos alapú megközelítése, felismerése és értelmezése nem-csak kizárólag etikai kérdés, hanem a méltányosság, a pedagógiai rugalmasság és a társadalmi befogadás aspektusából is szükségesen definiálandó. Meglátásunk alapján érvelhető, hogy a PDA „diagnózisa” tudományos fókuszú vizsgálat tárgya legyen. A tanulmány célja, hogy elemezze a rendelkezésre álló források megállapításait, hogy egyáltalán mit érthetünk PDA-nak, illetve, hogy az, mint önálló viselkedési profiltípus miképpen vehető figyelembe.

Recenzió Hegedűs Roland „Tanulási zavarok és iskolai teljesítmény” című könyvéről