Keresés
Keresési eredmények
-
Sorbus udvardyana Somlyay & Sennikov a Balaton-felvidék keleti dolomitterületén
55-58Megtekintések száma:270A Balaton-felvidék keleti részéről a S. aria s.l. × S. torminalis hibrid eredetű taxonjai közül a szakirodalomban a „S. balatonica” jelenik meg (Felsőörs: „Káposzta-tető”), Boros Ádám gyűjtésére hivatkozva (Kárpáti 1960). 2014 nyarán, ezen a lelőhelyen, a felsőörsi Kopasz-tetőn és a lovasi Atya-hegyen folytatott flóratérképezési munka során kiderült, hogy a korábbi S. balatonica adat egy másik taxonra vonatkozik. A térképezett egyedek levélmorfológiai alapon a S. udvardyana taxonnal azonosíthatók.
-
Mesterséges felszínformák botanikai összehasonlítása a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén
65-76Megtekintések száma:192Az Alföld flórájának kutatásában kiemelt szerepet kap a lösznövényzet megmaradt állományainak tanulmányozása. Munkám során azon mesterséges felszínformák növényzetét vizsgáltam, melyeken az antropogén hatások ellenére fennmaradhattak, vagy amelyekre betelepülhettek a hajdani löszvegetáció képviselői. A vizsgálatok során arra kerestem a választ, hogy milyen hasonlóságok, illetve különbségek figyelhetőek meg ezen építmények növényzete között, mivel azok különböző korokban épültek. Minden építményt löszgyep (Salvio nemorosae-Festucetum rupicolae) vagy löszfalnövényzet (Agropyro cristati-Kochietum prostratae), esetleg ezek mozaikja borította. Megfigyelhetőek voltak továbbá a környező területekről feltelepülő ürmös szikespuszták (Artemisio santonici-Festucetum pseudovinae) fajai is. A vizsgált összehasonlítási szempontok (szociális magatartás típusok, Shannon diverzitás, DCA ordináció, cönoszisztematikai rendszer) alapján megállapítható, hogy a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén a mesterséges felszíniformák közül az ókori sáncok őrizték meg leginkább a löszgyepek jellegzetességeit.
-
Mohaflorisztikai érdekességek a Nyugat-Mecsekből
29-38Megtekintések száma:84A Nyugat-Mecsek mészkerülő erdeinek és lápi jellegű termőhelyeinek bejárása során számos, a hegységben 50 éve nem látott faj aktuális előfordulását mutattuk ki (pl. Bazzania trilobata, Diphyscium foliosum, Scapania nemorea). Több hazánkban és/vagy a Dél-Dunántúlon ritka taxon újabb állományait tártuk fel (pl. Buxbaumia aphylla, Dicranum tauricum, Jamesoniella autumnalis, Lepidozia reptans, Sphagnum squarrosum) és a Mecsekre új fajokat is felfedeztünk (pl. Aulacomnium androgynum, A. palustre, Calliergon cordifolium, Hedwigia stellata). Mindkét élőhelytípusban jelen vannak a korábban nem jelzett, hazánkban az utóbbi években özönfajként tárgyalt taxonok, lápokban a Riccia rhenana, míg a mészkerülő erdőkben a Campylopus introflexus. Érdekességként említhető meg, hogy a fajok többségét a téli hónapokban, illetve kora tavasszal, az edényes növények szempontjából inaktív időszakban találtuk meg. Ebben az időszakban e mohák sokkal feltűnőbbek és könnyebben észrevehetők. A szerzők felvetik annak a lehetőségét, hogy az utóbbi időben egyre több helyen megjelenő Dicranum tauricum terjedésében meghatározó szerepet játszhatnak az idősödő fenyő ültetvények, mivel az itt található fekvő, holt fatörzsek lépő kövekként szolgálhatnak a faj számára.
-
Adatok Magyarország flórájához és vegetációjához III.
197-206Megtekintések száma:149Cikkünkben 44 edényes növényfaj új előfordulási adatait közöljük, melyek 2016 és 2018 között végzett florisztikai, vegetációtani és ökológiai kutatásaink során kerültek elő hazánk különböző részeiből (főként a Duna–Tisza köze és a Dél-Dunántúl területéről). A fajok közül 27 védett vagy fokozottan védett. Főként a regionálisan (pl. Botrychium lunaria, Polystichum aculeatum) vagy országosan ritka (pl. Ophrys oestrifera, Ranunculus psilostachys), valamint a szokatlan élőhelyekről előkerült fajokra (pl. Corydalis solida) koncentráltunk. Gyomok új előfordulási adatait is közöljük, melyek közül némelyik természetvédelmi problémát jelenthet a jövőben (pl. Opuntia humifusa, Sporobolus cryptandrus).
-
Adatok Magyarország flórájához I.
254-259Megtekintések száma:64Tanulmányomban az ország különböző tájairól közlök florisztikai adatokat, a legtöbb azonban a Mezőföld területéről származik. Jelen dolgozatban 10 védett, egy veszélyeztetett (EN), 9 veszélyeztetettség közeli (NT) és egy adathiányos (DD) taxon újabb lelőhelyeit ismertetem. Az adatsor aktualizál néhány régi előfordulási adatot (például a Herniaria incana Pomáz fölött), hozzájárul terjedőben lévő gyomok (például Eleusine indica, Geranium purpureum) és védett fajok (például Ornithogalum brevistylum, Sonchus palustris) elterjedésének ismeretéhez, továbbá a szakirodalomban csak igen ritkán szereplő, jelenleg csak alkalmilag megtelepedő fajokról (például Lobularia maritima, Nepeta racemosa) is tartalmaz adatot.
-
A Velencei-hegység növényföldrajzi és florisztikai kutatásának eredményei
117–152Megtekintések száma:410A Velencei-hegység flórájának és növényföldrajzi vonásainak pontosabb feltárására irányuló térképező munka eredményeként számos növényfaj regionális elterjedési mintázata tisztázódott. Jelen közleményben 219 növényföldrajzi szempontból fontos, ill. szórványos/ritka taxon (216 faj/alfaj és 3 természetes hibrid) előfordulási adatait mutatom be, és felvázolom a hegység növényföldrajzi jellegzetességeit a korábbi közlemények és az új megfigyelések tükrében. A Velencei-hegység különlegessége, legfontosabb növényföldrajzi vonása egyrészt a markáns kontinentális és szubmediterrán hatások együttes érvényesülése, másrészt az acidofil és az erősen bázikus termőhelyek mozaikosságából fakadó sokszínűség. Néhány, a regionális elterjedési mintázat-típusokat jól reprezentáló faj (Alyssum turkestanicum, Artemisia austriaca, Bupleurum pachnospermum, Doronicum hungaricum, Hypericum elegans, Lathyrus sphaericus, Minuartia viscosa, Ornithogalum comosum, Scabiosa canescens, Sedum caespitosum, Sternbergia colchiciflora, Vinca herbacea) elterjedését térképeken is bemutatom. A térképező munka során több mint ötven, a területről korábban nem ismert taxon is előkerült, köztük biogeográfiai szempontból fontos fajok is, mint pl. Bassia laniflora, Brassica elongata, Bupleurum praealtum, Centunculus minimus, Hypericum elegans, Orlaya grandiflora, Phleum nodosum, Silene dichotoma, Stipa tirsa, Tordylium maximum, Trifolium diffusum, T. ochroleucon, Valeriana dioica.
-
A ciklámenlila nőszőfű jelentős állománya Parádsasváron
247–248Megtekintések száma:218A közlemény bemutatja a fokozottan védett Epipactis placentina Bongiorni & Grünanger hazai előfordulásait. Beszámolunk egy jelentős (2019-ben mintegy 40 virágzó példányt számláló) állományának megtalálásáról, amely a faj egyetlen napjainkban ismert hazai állománya.
-
Új montán fajok a magyar mohaflórában
16-26Megtekintések száma:652A szerzők a Központi-Bükk mohaflorisztikai kutatása során három, Magyarország területéről eddig nem ismert mohafaj előfordulását mutatták ki az ómassai Vörös-kő (Encalypta spathulata Müll.Hal.) és a Jávor-hegy (Hydrogonium croceum (Brid.) Jan Kučera, Orthothecium rufescens (Dicks. ex Brid.) Schimp.) mészkő-, illetve dolomit szikláiról. Mindhárom faj montán, alpin-boreális flóraelem, és jelenlétük a Bükk ezen részének erőteljes montán karakterét hangsúlyozza. Míg a H. croceum és az O. rufescens Európa hegyvidéki területein gyakori és elterjedt faj, addig az E. spathulata IUCN vörös listás növény (VU, sebezhető besorolással), így a Bükkben felfedezett populációja kontinens-léptékben is jelentőséggel bír.
-
Új faj Magyarország mohaflórájában: Campylopus flexuosus (Hedw.) Brid.
22-28Megtekintések száma:99A szerzők a Magyarországról eddig nem ismert Campylopus flexuosus két lelőhelyét találták Uzsa közelében. A közlemény térképpel és fényképekkel illusztrálja a lelőhelyeket és bemutatja az előfordulás körülményeit, valamint röviden jellemzi a fajt és fényképeken mutatja be diagnosztikus ismertető jegyeit.
-
Az ELTE Füvészkert herbáriuma (BPU)
55–59Megtekintések száma:207Dolgozatunk az ELTE Füvészkert herbáriumát (BPU) mutatja be annak 2013-as állapota alapján. A herbárium kb. 16 000 példányáról készült fényképekről a cédulákon szereplő adatokat OpenOffice Calc táblázatba rögzítettük. Összesen 16 európai országból származnak a lapok. Ezek közel 80%-a magyarországi, 12%-a romániai, 5%-a szlovákiai. A hazai példányok közel 70%-a Pest, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származik. Az 1850 és 2007 között keletkezett példányok több mint 70%-át 1931 és 1960 között gyűjtötték. A példányok harmadát Soó Rezső gyűjtötte, de kiemelkedő Felföldy Lajos, Simon Tibor és Priszter Szaniszló hozzájárulása is. Felföldy Lajos és Simon Tibor több mint 60 éven át gyarapították a gyűjteményt. Az adatbázis magyarországi, nem kultivációból származó példányainak főbb adatait elektronikus mellékletben szabad felhasználásra közreadjuk, igény szerint részletesebb adatokat is közlünk.
-
Hernád menti kunhalmok mohaflorisztikai vizsgálatának eredményei
153–161Megtekintések száma:415Jelen közlemény a Hernád menti kurgánok mohaflorisztikai vizsgálatának eredményeit ismerteti. Összesen 41 taxon (1 májmoha és 40 lombosmoha) azonosítása történt meg a vizsgált kilenc kunhalomról. Előfordulásuk száma alapján a Brachythecium rutabulum, a Tortulaacaulon var.acaulon és a Barbula unguiculata bizonyultak a leggyakoribb mohafajoknak. További érdekes taxonok a sírhalmokról: Acaulon muticum, Acaulon triquetrum, Pterygoneurum subsessile, Riccia ciliata, Tortula caucasica, Trichostomum brachydontium és Trichostomum crispulum. A kunhalmok térbeli nagysága és a mohafajok száma között nem áll fenn egyértelmű korreláció. A hazánkban zajlott újabb mohaflorisztikai vizsgálatokkal (pl. Budai arborétum, Balaton település) összevetve megállapítható, hogy a kurgánokon az egyéves vándorló életstratégiájú mohafajok aránya viszonylag magas a más stratégiájú taxonokhoz képest, ebből adódóan a kunhalmok potenciális refúgium élőhelyek lehetnek egyes efemer megjelenésű mohák számára.
-
A mezőfalvi Bolondvár flórája (Mezőföld, Colocense)
133-141Megtekintések száma:87Munkám során egy 26 ha kiterjedésű Natura 2000 területet vizsgáltam Mezőfalva határában. A falu a Mezőföld közepén, Dunaújvárostól kissé nyugatra helyezkedik el. A felmért területet kaszálóként és olykor legelőként hasznosítják. A florisztikai adatok gyűjtése 2010 és 2013 között zajlott. A felmérés során 362 edényes taxon került elő. Ez más hazai, alföldi területekkel összehasonlítva igen nagy fajgazdagságról tanúskodik. A vizsgálat során számos védett (pl.: Ajuga laxmannii, Astragalus asper, Cirsium boujartii, Inula germanica) vagy lokálisan ritka (pl.: Hieracium densiflorum, Lavatera thuringiaca, Orobanche lutea, Veronica austriaca) faj is előkerült.
-
Epipactis exilis előkerülése a Börzsönyből
102-103Megtekintések száma:2082020. augusztus 21-én Börzsönyben a Szén-patak mentén, bükkösben, egy időszakos vízfolyás szélén előkerült hét tő Epipactis exilis. A faj hazánkban igen ritka, fokozottan védett, a börzsönyi az ötödik ismert lelőhelye. Új a hegység flórájára.
-
Botanikai adatok Tolnából és Baranyából II.
243-253Megtekintések száma:66A szerző az utóbbi két évben (2012–2013) terepmunkái során a Tolna és Baranya megyékben gyűjtött nagyszámú és értékes florisztikai adatait foglalja össze. A közlemény kitér néhány tényezőre, melyek természeti értékeinket fenyegetik, és amelyek jelentős kihívás elé állítják a természetvédelmet és az erdészetet a faj-, élőhely- és tájkép megőrzés területén. A közölt florisztikai adatok közül Tolna megyére új a Ranunculus lingua, a Potentilla rupestris és a Malva alcea előfordulása, a Geresdi-dombságról nem volt adata a Limodorum abortivum-nak, a Keleti-Mecsekből a Myagrum perfoliatum-nak. További megtalált ritkaságok a térségben az Allium angulosum, Althaea hirsuta, Erodium ciconium, Galium rubioides, Glycyrrhiza echinata, Lathyrus palustris, Lathyrus sphaericus, Salvinia natans, Urtica kioviensis és a Vicia lutea.
-
Az Asparagus verticillatus L. Magyarországon
38-43Megtekintések száma:151Pécs közigazgatási területének finomléptékű flóratérképezése során az Asparagus verticillatus L. kivadult egyedeit találtuk meg a város több pontján 2011–2012 során. A dolgozat áttekintést nyújt a faj taxonómiájáról, morfológiai jellemzéséről és magyarországi előfordulásáról. Az örvös spárga mediterrán-szubmediterrán faj, mely a Balkán-félszigeten, Kelet-Európában, valamint Nyugat- és Közép-Ázsiában őshonos. Magyarországon kedvelt dísznövény; kiszökéséről, illetve elvadulásáról azonban eddig nem volt információnk. Korábbi gyűjtési adatai botanikus kertekből, kertekből származnak, illetve egy példány került elő Pécsett útszéli száraz gyepből. A most megtalált egyedek főleg a városnak a Mecsek déli oldalára felkúszó részén, kiskertes és szőlőtermő területein élnek, de egy példány előkerült a lakott területtől távolabbi, természetközeli vegetációból is. Mivel a fajt a város több pontján is ültetik, további kiszökésére, elvadulására, valamint tartós fennmaradására a jövőben is számíthatunk.
-
Lengyel és Hőgyész környéki Natura 2000 erdőterületek florisztikai adatai
31–38Megtekintések száma:146Munkánkban 169 faj előfordulási adatait közöljük az eddig még egységesen nem vizsgált Lengyel–Hőgyészi-erdők (HUDD20026) Natura 2000 területéről, amely a szintén keveset vizsgált Tolnai-hegyhát déli részén terül el. A flóratérképezési munkában a terület három egymást követő évben (2015, 2016, 2017), különböző egységekben lett felmérve. A vizsgálat adatai kiegészítik Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza térképeit is. Kiemelhetők az országban vagy a Dél-Dunántúlon ritka, többségükben védett taxonok (pl. Asplenium scolopendrium, Asplenium trichomanes, Polystichum setiferum, Doronicum hungaricum, Paris quadrifolia, Scilla vindobonensis) mellett a területen korábban nem regisztrált Epipactis leptochila subsp. neglecta, a Platanthera chlorantha és a Carex divulsa országosan nem tisztázott elterjedésű alfajainak (subsp. divulsa és a subsp. leersii) előfordulása is.
-
Adatok kilenc adventív, vagy invazív alga hazai előfordulásához
11-21Megtekintések száma:111Tanulmányunkban kilenc adventív vagy invazív idegenhonos algafajt és hazai előfordulását mutatjuk be: Didymosphenia geminata, Nitzschia closterium, Reimeria sinuata, Navicula schroeteri, Pleurosira laevis (Bacillariophyceae); Pediastrum simplex (Chlorophyceae), Cylindrospermopsis raciborskii, Cuspidothrix issatschenkoi, Sphaerospermopsis aphanizomenoides (Cyanobacteria). A magyar algaflórára új adat a Navicula schroeteri Meister jelenlétének kimutatása. Annak ellenére, hogy az egyes taxonok megjelenési gyakorisága igen eltérő volt, a bemutatott fajok közös jellemzője, hogy olyan kiemelten fontos ökológiai változásokra hívják fel a figyelmet, mint a klímaváltozással összefüggő hőmérséklet-emelkedés, szélsőséges időjárási tényezők (pl. aszály) okozta sókoncentráció növekedés, illetve az eutrofizáció. Munkánk célja volt, a taxonok elterjedésére vonatkozó új adatközléseken túl, felhívni a figyelmet arra, hogy a biomonitorozó munka milyen fontos szerepet játszik az emberi vagy természeti hatások okozta változások gyors észlelésében.
-
Adatok a Mecsek hegység zuzmóflórájához
16–26Megtekintések száma:78A Pécsi Tudományegyetem (JPU) zuzmógyűjteményében lévő részben korábbi, részben saját gyűjtések alapján 115 zuzmótaxon 221, eddig nem publikált mecseki adatát közöljük, beleértve 37 JPU duplumot is. A feldolgozás eredményeként 22 új fajt mutattunk ki a hegység területéről: Arthopyrenia cinereopruinosa, Baeomyces rufus, Candelariella reflexa, Catapyrenium rufescens, Cladonia macilenta, Dimerella pineti, Hypogymnia tubulosa, Ochrolechia arborea, Pleurosticta acetabulum, Pseudevernia furfuracea, Psilolechia lucida, Pycnothelia papillaria, Rinodina sophodes, Tomasellia arthonioides, Toninia candida, Trapelia involuta, Varicellaria hemisphaerica, Verrucaria marmorea, V. nigrescens, V. parmigera, Xanthoparmelia conspersa, X. verruculifera. A törvényesen védett Peltigera leucophlebia két adattal szerepel a listában.
-
A hencidai Mondró-halom, a löszgyep-vegetáció őrzője
143-149Megtekintések száma:485Intenzív művelésű mezőgazdasági területeken a természetes gyepvegetációnak gyakran csupán töredékei maradtak meg, rendszerint olyan helyeken, amelyek a mezőgazdasági művelésre alkalmatlannak bizonyultak. Alföldi körülmények között ilyen területek a kunhalmok, amelyek amellett, hogy kiemelkedő kulturális és tájképi értékekkel bírnak, számos ritka növény- és állatfajnak nyújtanak menedéket. Cikkünkben a hencidai Mondró-halom flóráját mutatjuk be. A halmot borító fajgazdag löszgyepben összesen 74 edényes növényfajt találtunk. A halmon számos, a Bihari-síkon ritka növényfaj fordul elő, mint például az Inula germanica, Ranunculus illyricus és a Rosa gallica. A halom különböző kitettségű meredek lejtőin kialakult változatos mikro-élőhelyek hozzájárulnak a halom fajgazdagságának kialakításához és fenntartásához. Ennek is köszönhető, hogy a halmon az erdősztyeppi elemek mellett a legtöbb a Kárpát-medencében előforduló sztyeppei flóraelem-típus (kontinentális, pontusz–szubmediterrán, pontuszi, pontusz–pannon és turáni) megtalálható.
-
A 2015-ös év algája szavazás jelöltjei
148-158Megtekintések száma:116Míg a szabad szemmel látható állat-, illetve növényvilággal kapcsolatos ismeretterjesztés széleskörűvé vált, addig a mikroszkopikus világ tudományos igényű ismeretterjesztő bemutatására kevés példát találni. Hagyományteremtő céllal 2015-ben első alkalommal hirdette meg az Algológus Fórum az „Év Algája” internetes szavazást. A végső szavazásra javasolt három algafaj a Didymosphenia geminata, Haematococcus pluvialis és Prymnesium parvum voltak, melyek közül a Haematococcus pluvialis fajra érkezett a szavazatok döntő többsége. A három faj ökológiai és gazdasági vonatkozásainak, valamint hazai elterjedésük bemutatásán keresztül kívánjuk megmutatni, hogy a mikroszkopikus világ képviselői is kellően színesek és érdekesek lehetnek ahhoz, hogy nagyobb teret kapjanak a tudományos ismeretterjesztésben. Tanulmányunk felhívja a figyelmet az algák vízi ökoszisztémákban betöltött alapvető szerepére, esetleges gazdasági jelentőségükre, valamint a földi élet fenntartásában nélkülözhetetlen szerepükre.
-
A csókalábú útifű (Plantago coronopus) 2020-ban felfedezett újabb lelőhelyei
99-101Megtekintések száma:262A folytatódó adatgyűjtés eredményeként 2020-ban a csókalábú útifű (Plantago coronopus L.) újabb lelőhelyei kerültek elő. Számos új előfordulása található az eddig ismert lelőhelyektől távol, amely bizonyítja, hogy a faj továbbra is intenzív terjedési szakaszban van. KEF-alapú előfordulásainak száma aktuálisan 90. Minden új megfigyelése az útpadkát kísérő keskeny növényzeti sávból származik, kivétel ez alól a szombathelyi, ahol egy forgalmas bevásárlóközpont parkolójában a díszkövezet résében jelent meg.
-
Néhány florisztikai adat Kötcse környékéről II. (Dél-Dunántúl, Nyugat-Külső-Somogy)
114-121Megtekintések száma:95Munkámban 73 faj, nagyrészt 2016-ban gyűjtött előfordulási adatát közlöm Nyugat-Külső-Somogy északkeleti szegletéből. A kézirat Külső-Somogyból eddig nem ismert fajok (például Peucedanum arenarium) előfordulási adatait, a Dél-Dunántúlon vagy az egész országban ritkának vagy szórványosnak tekinthető fajok (például Menyanthes trifoliata, Veronica scardica) újabb lelőhelyeit, valamint néhány kultúrszökevény (például Narcissus poëticus, Helleborus purpurascens) előfordulási adatait tartalmazza.
-
Vulpia bromoides és Luzula multiflora a Drávamenti-síkon
234-235Megtekintések száma:16432022. május 25-én a Vulpia bromoides (L.) S. F. Gray és a Luzula multiflora Kirsch. egy-egy erőteljes alföldi állománya került elő a Drávamenti-sík peremén, a Vajszló és Páprád közt található Bükkháti-erdő tömbjében, üde erdei tisztáson. A Drávamenti-sík flórájára új, együttélő fajok élőhelyi körülményeit egy cönológiai felvétel szemlélteti.
-
A Debreceni Egyetem Herbáriuma (DE) II.: A „Siroki Zoltán Herbárium”
15-22Megtekintések száma:408A dolgozat bemutatja a Debreceni Egyetem Herbáriumának (DE) egyik részgyűjteményét, a „Siroki Zoltán Herbáriumot”, annak MS Excel alapú adatbázisban rögzített adatai alapján. A gyűjtemény Európa szinte minden országából, főként Magyarországról és Szlovákiából (Kassa környékéről) származó, mintegy 20 000 példányt őriz. Közel 400 (többségében külföldi) gyűjtő gyarapította a herbáriumot, de a legtöbb példányt Siroki Zoltán gyűjtötte, főként Hajdú-Bihar, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben. Java részét a múlt század derekán (az 1940-es és 1960-as évek között) szedte, de gyűjtő tevékenységét egészen az 1980-as évekig folytatta. Az egykori Magyar Királyi Állami Vetőmagvizsgáló Állomás gyűjteményéből is átvett jó néhány lapot, ezek száma néhány százra tehető. Az adatbázis attribútum-táblájának jelentős részét (a Magyarország mai területén gyűjtött, nem kultivált növények példányainak fő adataival) az 1. Elektronikus mellékletben szabad felhasználásra közreadjuk. Igény szerint a szerzők részletesebb adatokat is közölnek.
-
Adatok a sásfajok (Carex, Cyperaceae) előfordulásához a Dél-Nyírségben és környékén
165-198Megtekintések száma:401Összesen 38 sásfajról közlünk adatokat a Dél-Nyírség és közvetlen környezete területéről. Az Alföldön korábban le nem írt vagy ritkaságnak számító fajok néhány állományát is kimutattuk, mint a Buxbaum-sás (Carex buxbaumii), az északi sás (Carex hartmanii), az árnyéki sás (Carex umbrosa) és a bugás sás (Carex paniculata). Számos új előfordulást közlünk a térségből kevés irodalmi adattal rendelkező fajokról, például a rezgő sásról (Carex brizoides), sárgás sásról (Carex michelii), sápadt sásról (Carex pallescens), nyúlánk sásról (Carex elongata). A korábbi irodalmakban említett hét fajt viszont nem sikerült észlelnünk az elmúlt 13 év során. Herbáriumi adatok igazolták, hogy a fekete sás (Carex nigra) régebbi helyi adatainak egy része valójában a gyepes sásra (Carex cespitosa) vonatkozik. Herbáriumi adatok és az irodalom alapján úgy gondoljuk, hogy a berzedt sás (Carex pairaei) helyi adatai nagyrészt a tölgyes sásra (Carex divulsa subsp. leersii) és sulymos sásra (Carex spicata) vonatkozhatnak. Eltérően számos irodalmi adattól a rókasást (Carex vulpina) a homokvidék belsejében nem észleltük.