Keresés
Keresési eredmények
-
Adatok a kőszegi Alsó-erdő egy fiatal tőzegmohás lápfoltjának algaflórájához
113–130Megtekintések száma:382A kőszegi Alsó-erdő tőzegmohás lápja első említése óta jelentős átalakuláson ment keresztül, az eredendően összefüggő egyetlen folt mellett néhány évtizeddel később megjelent egy újabb, kisebb kiterjedésű is. A folyamat nem állt le, ennek eredménye az itt tárgyalt harmadik egység kialakulása, ahol a jobb, kiegyensúlyozottabb vízgazdálkodásának, és az egyéb optimális környezeti adottságoknak köszönhetően lassan, de biztosan elindult a makrovegetáció szukcessziója a tipikus tőzegmohás láp társulás irányába. Ugyanez a folyamat a terület algavegetációjában lényegesen előbbre tart, mondhatni, az algaflóra összetételében már a tőzegmohás lápok jellemzői mutatkoznak meg. A tapasztalt relatíve magas diverzitás az élőhely értékét már önmagában is jelentőssé teszi, és ugyan különleges, unikális algafaj az eddigi vizsgálatok során sem került elő, a veszélyeztetettként nyilvántartottak közül mintegy 27 faj képviselőinek (valamennyi a Desmidiales rendből) esetenként egészen nagy egyedszámú előfordulása ezt csak növeli. Mindezek alapján a terület megérdemli a fokozott figyelmet mind élőhelymegőrzési, mind kutatási szempontból, egyúttal további monitorozása hasznos információval szolgálhat a hasonló élőhelyek szukcessziós folyamatainak feltárásához, megértéséhez, és ezen keresztül hatékonyabb védelmükhöz.
-
Adatok a Ducellieria chodatii nyugat-magyarországi előfordulásához
3-10Megtekintések száma:421Kőszeg közelében, az Alsó-erdőben fellelhető tőzegmohás átmeneti láp közel három éve indult algológiai vizsgálata során 2022 tavaszán egy új, korábban még nem jegyzett faj került elő, a Ducellieria chodatii (Ducellier) Teiling. Fenyőpollen parazita lévén felbukkanása összefüggésbe hozható a környező fenyves, illetve fenyő elegyes állományok utóbbi időben tapasztalható fokozott pollentermelésével. Mind morfológiai szempontból, mind az élőhely környezeti adottságait illetően a vizsgálatok eredményei javarészt illeszkedtek a szakirodalomban fellelhető korábbi vonatkozó adatokhoz. Eltérésként említendő ezekhez képest az élőhely alacsonyabb térszíne, valamint kiemelendő az egyik mintaterület jelentősen átlag feletti vezetőképesség értéke. Mindezek az ismeretek a mellékelt képanyaggal együtt adalékul kívánnak szolgálni nem csak a D. chodatii hazai előfordulását jegyző, de a faj alaktani, fejlődéstani jellemzőit, valamint ökológiai igényeit feltáró kutatásokhoz is.