Keresés
Keresési eredmények
-
Közép-európai gyógyszergyártó vállalatok forgótőke helyzetének elemzése
1-13Megtekintések száma:226A gyógyszeripar hatalmas piaci potenciállal és beruházási lehetőségekkel bír, miközben számos kihívással is szembesülnek a gyógyszeripari szereplők, például a hatóanyaggyártás és gyógyszerárak szabályozásával, a szellemi tulajdon védelmével és a versenytársak közötti versengéssel. Az iparág a magyar gazdaság egyik húzóágazataként, a GDP egy jelentős részét termeli ki és dinamikusan fejlődött az elmúlt években, ezért tanulmányunk célja a magyarországi iparági szereplők tevékenységének összehasonlítása a többi visegrádi országban működő szektorális vállalattal, és ezáltal célunk megvizsgálni az említett országok gyógyszeriparainak likviditásmenedzsmentjében megmutatkozó hasonlóságait és eltéréseit. Az elemzés alapját a régiós gyógyszeripari vállalatok 2018 és 2022 közötti időszakának éves beszámolóadatai képezték, melyeket az EMIS adatbázisából nyertünk ki. A lefedett időszak több globálisan jelentős eseményt is magába foglalt, ezért kutatásunk kitért annak a szempontnak a vizsgálatára is, hogy milyen hatással volt a gyógyszeripari vállalatokra a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború és ebben jelentkeztek-e eltérések az egyes közép-európai országok között. Összességében az ágazati szereplők mindegyik régiós országban kontroll alatt tudták tartani eladósodottságukat és bár a magyar vállalatok tudtak a legnagyobb vagyonnal gazdálkodni, az időszak végére a lengyel cégek forgótőkehatékonysága összességében jobbnak bizonyult régiós versenytársaiknál.
-
Gátolja vagy támogatja a migráció a gazdaság fejlődését? Nemzetközi tapasztalatok elemzése
29-34Megtekintések száma:195A Közép- Kelet Európában lezajló gazdasági és politikai rendszerváltás sok következménnyel jár, amely hatást gyakorolt többek között a népesség munkakörülményeire, jövedelmi helyzetére, életkörülményeire. Ezek a változások együtt jártak a társadalmi és gazdasági nyitottság megjelenésével és a több területen is átélhető szabadság érzésével. Kérdés, hogy ki, mit kezd a saját élethelyzetében a szabadsággal? A lehetőségek között a 2004-es EU csatlakozás után egyre nagyobb jelentőséggel bír a kivándorlás. Vajon új jelenség-e a migráció, csak Európára jellemző-e és mennyire erősödött fel az elmúlt évtizedben? A kivándorlás kérdéskörét több szempontból kell körül járnunk, amelyekből hármat szeretnék részletezni jelen írásomban. Ezek a külföldi munkavállalás kényszere, az egyén lehetőségei és a fogadó ország beilleszkedést segítő tevékenysége. Ebben az évben volt szerencsém TEMPUS támogatással egy szakértői tanulmányúton részt venni Belgiumban. Az egy hetes kinn tartózkodás tapasztalatait is szeretném megosztani az olvasókkal.
-
Uniós pályázati ismeretek
113-119Megtekintések száma:189Hazánk, amikor 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, jogosulttá vált uniós forrásokat lehívni a hazai fejlesztésekhez. A 2007 és 2013 közötti teljes fejlesztési időszakban több mint 7,8 milliárd forint került már Magyarországra. Az uniós pénzek lehívása olyan lehetőséget teremt Magyarország számára, mely felelősséget és egyben soha vissza nem térő lehetőséget jelent. Míg 2004-2006 és 2007-2013 között az infrastrukturális fejlesztések domináltak (útépítés,
akadálymentesítés, derogációs kötelezettségek, település-rehabilitáció), addig a Széchenyi 2020 fejlesztési program keretében a gazdaságfejlesztés a fő célkitűzés, a rendelkezésre álló kb. 8700 milliárd forint 60%-a a gazdaság élénkítését szolgálja. Emellett a környezetvédelem és a foglalkoztatás, valamint az innovációs fejlesztések támogatása kerül előtérbe. Lépten-nyomon láthatjuk, milyen nagyszerű fejlesztések valósultak meg mind infrastrukturálisan,
mind a kutatási, humán erőforrás fejlesztési projektnek köszönhetően. A 2020-ig tartó fejlesztési időszakban, a Széchenyi2020-ban már azok a fiatal szakemberek is részt vehetnek pályázóként, akik most még a főiskola padjaiban ülnek. A Bethlen István Szakkollégium keretein belül indított „A projekttől a megvalósult uniós pályázatig” című szeminárium keretében megismerkedtek a hallgatók az uniós pályázati ismeretekkel, a pályázatírás fortélyaival és a projektmenedzsment alapjaival. -
A CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE ÉS ANNAK VÁRHATÓ HATÁSAI
55-63Megtekintések száma:393A gazdaság minden területén, épp úgy, mint az otthonteremtés esetében, fontos szerepet tölt be az állami szabályozás. Szükségességét az is mutatja, hogy a napjainkban elérhető és igényelhető Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) egyre több család számára jelent fejlesztési lehetőséget, állami támogatás igénybevételével, egyre gyorsuló ügyintézés és egyre kedvezőbb feltételek megléte mellett. A CSOK témakörében szekunder kutatás mellett, primerkutatást is végeztünk, 2017 tavaszán és őszén a lakosság körében, mely eredményeinek bemutatására jelen cikk ad lehetőséget. Kérdőíves felmérést alkalmaztunk,
melyben elsősorban a CSOK ismertségére, eddigi és várható eredményeire, hatásaira kerestük a választ. -
A pénzügyi - és vezetői számviteli módszerek alkalmazhatósága a vállalatértékelés gyakorlatában
134-139Megtekintések száma:615A vállaltértékelés önálló szakterületként jelenik meg, amely munkája során felhasználja, ötvözi a számviteli, pénzügyi és markei ng ismereteket. A gazdaság nemzetközivé válása az alkalmazot módszerek átvételét is indokolt á teszi. A nemzetközi szakirodalom módszereinek át ekintés után megállapítható, hogy a munka több területet érint és annak pontossága több külső tényezőtől is függ. Örök kérdés, meg lehet-e pontosan határozni egy cég értékét? A válasz természetesen nem, mindig becslésről beszélhetünk és törekednünk kell annak pontosságára. A számvitel szerepéről megállapíthatjuk, hogy a mai magyar számvitel alkalmas a szükséges adatok biztosítására, a rendszerben található adatok minimális utólagos számítást igényelhetnek.
-
Vissza a munka világába: A közfoglalkoztatás útján Jász-Nagykun-Szolnok megyében
96-104Megtekintések száma:95Az Amerikai Egyesült Államokban 2008 őszén kirobbanó világgazdasági válság hazánk gazdaságára és munkaerő-piacára is súlyos csapást mért. Az ország elmaradottabb keleti területein, köztük Jász-Nagykun-Szolnok megyében a gazdasági válság tovább erősített e a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzetet. Az egyre növekvő munkanélküliség mérséklése céljából a foglalkoztatáspolitika számos munkaerő-piaci eszközt alkalmaz, amelyek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a közfoglalkoztatás. Tudományos diákköri dolgozatomban a közfoglalkoztatás munkanélküliség kezelésében betöltött szerepét vizsgáltam. A dolgozatban arra kerestem a választ, hogy képes-e a közfoglalkoztatás hatékonyan kezelni a munkanélküliséget és csökkenteni a tartós munkanélküliséget. A kutatás során a vizsgált időszak (2009-2011) két legfontosabb, a korábbi évekhez viszonyítva legnagyobb munkaerőt megmozgató közfoglalkoztatási
programjait, az Út a munkához és a Nemzeti Közfoglalkoztatási Programot tanulmányoztam. Ezt követően elkészítettem az általam felállított szempontrendszer alapján a két program összehasonlító elemzését kiemelve a két program erős és gyenge pontjait. A kutatásomat a szakirodalom, a tanulmányok, a szakfolyóiratok és a nemzetközi sajtóban megjelent szakcikkek és internetes források felhasználásával végeztem el. -
Az oktatásfejlesztés átalakítási folyamatai Oroszországban
194-198Megtekintések száma:191A tanulmány áttekinti az Orosz Föderáció oktatásfejlesztési kérdéseit a gazdaság és a szociálpolitika átalakításának, modernizációjának időszakában. Bemutatásra kerülnek az emberi erőforrás potenciál, a pénzügyi biztonság és a közigazgatás fejlesztésének irányvonalai a tanulás tartományán belül.
-
A könyvvizsgálati rendszer Magyarországon
21-30Megtekintések száma:328A könyvvizsgálati munka Magyarországon is több évtizedes múltra tekint vissza. A politikai és gazdasági rendszerváltást követően a kialakuló piacgazdaságban szükségesé vált a vállalkozások bevallásának szakmai felülvizsgálata és a tévedések illetve szándékos hibák kiszűrése. A könyvvizsgálat a vállalkozások ellenőrzésén túlmenően kiterjed a pályázati források felhasználásának vizsgálatára és az elszámolások hitelesítésére is. Az auditorok munkájukkal biztosítani szeretnék a vállalkozói közélet tisztaságát. A munka megítélése szempontjából fontos tény, hogy a könyvvizsgálók nem hatósági személyek, munkájukat vállalkozóként végzik és annak pontosságáért teljes vagyonukkal felelnek.
-
A BIZTONSÁG ÉRTÉKE ÉS ÁRA
1-6Megtekintések száma:202A tanulmány a biztonság (safety) filozófiai és szociológiai aspektusait valamint az ennek hátterét képező közbiztonság (security) ökonómiai vonatkozásait vizsgálja. Bár a (poszt) modern kor ökológiai katasztrófái és terrorcselekményei nem tekinthetők a biztonságról folyó közéleti viták fő okainak, tény, hogy a 20-21. század fordulójától kezdve a fenyegetettség érzetének növekedésével a biztonság iránti vágyunk egyenes arányban növekszik. Ez a vágy, persze, nem újkeletű: mint elemi antropológiai szükséglet az emberiséggel egyidős. A politikai retorika az ókori római szónokoktól kezdve a modern államvezetésekig mindig is operált ezzel a fogalommal, gyakran manipulatív célokra használva azt. A biztonságot középpontba helyező politikai kampányok éppúgy az ősi,
zsigeri eredetű halálfélelmet célozzák meg, mint a mágiák és rítusok, kezdve az ősi hiedelmektől és babonáktól a vallásokig. A biztonságra a legtöbb nyelvben – így a magyarban is – egy szó van, az angolban kettő, melyek a biztonság két aspektusát testesítik meg: a safety a cél, a security pedig az eszköz a cél eléréséhez. A safety olyan cél, amelyről tudjuk, hogy elérhetetlen, mégis vágyunk rá, olyan utópia, mint a modern európai társadalmak egyéb értékfogalmai (szabadság, egyenlőség, igazságosság). A biztonság (safety) nem vásárolható meg, azonban sokat tehetünk a saját biztonságunkért és a közbiztonságért (security), amelynek nemcsak eszmei, hanem materiális értéke, azaz ára van. A security ebben az értelemben nem más, mint a filozófiai-szociológiai értelemben felfogott safety közgazdasági aspektusa. -
A magyar e-kereskedelem üzleti teljesítménymérésének gyakorlati tapasztalatai
58-75Megtekintések száma:27Az internetes kereskedelem egyre nagyobb teret hódít az egész világon és hazánkban is fokozódik szerepe a gazdaságban. Azonban fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi inflációs környezet hátrányosabban érintette az e-kereskedelmet a hagyományos értékesítéssel szemben. Az élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek áremelkedése megmutatkozott a hagyományos fogyasztói kosarakban, míg a webkereskedelem során érezhető volt az alacsonyabb árfekvésű, helyettesítő termékek iránti kereslet növekedése, amely a kosárérték csökkenése felé hatott, nehézségeket támasztva ezzel a teljesítménycélok eléréséhez. A hagyományos boltok súlyának erősödése miatt az e-kereskedelem a teljes kereskedelmen belüli részesedése a 2021-es – rekordnak számító – 10,4%-os szintről 2022-ben visszaesett 9,6%-ra. Előrejelzések szerint tíz éven belül a kiskereskedelem 30%-a online csatornákon keresztül zajlik majd. Ezek a megváltozott vásárlói szokások pedig kihívások elé állítják a vállalkozások vezetőit. A kutatásom célja annak meghatározása, hogy a magyarországi e-commerce vállalkozások teljesítményét, milyen mértékben befolyásolják az egyes teljesítménymérési eszközök és rendszerek, hogyan alkalmazzák azokat, mit használnak fel a teljesítmény fokozására és ezek hogyan hatnak a vállalati teljesítménycélok megvalósítására. Kiemelten fontos megvizsgálni, hogy melyek azok a területek, amelyek fejleszthetők és melyek jelentenek korlátokat vagy kockázatot a célok eléréséhez. A cégvezetőknek a kardinális döntések meghozatalához szüksége van azon információkra, mely tényezők hogyan hatnak, melyek segítik nagyobb mértékben a célok megvalósítását. Ehhez szükséges felmérni a vállalkozások jelenleg alkalmazott teljesítményfokozási és -mérési gyakorlatát, valamint az elért eredményeket és meghatározni az egyes tényezők közötti összefüggéseket. A kutatást kérdőíves felmérés keretében végeztem el e-kereskedelmi vállalkozások körében.
A kérdőíves felmérésben két blokkban összesen 24 db kérdés szerepelt. Az első blokkban általános alapinformációkat gyűjtöttem, majd az ezt követő blokkban a teljesítménymérés és értékelés gyakorlatát mértem fel. Itt megfogalmazásra kerültek teljesítménycélokra vonatkozó, a teljesítményt akadályozó és kockázati tényezőkre vonatkozó, a teljesítménymérés eszközeire, módszereire, az elért működési, a pénzügyi és a piaci alapú teljesítményre irányuló, majd a mért teljesítmény értékelését tartalmazó kérdések. Összesen 224 db válasz érkezett a felmérésre. Az adatok elemzése során főkomponens elemzést alkalmaztam az egyes változócsoportok szűkítésére, meghatároztam és egy főkomponensbe soroltam az egymáshoz közel álló értékeket a köztük meglévő összefüggések alapján. Meghatároztam a függő változót, majd a Backward módszer alapján kiválasztottam azokat a főkomponenseket, amelyek legjobb magyarázó erővel bírnak a függő változóra. Klaszterezéssel csoportokat alakítottam ki és megvizsgáltam a létrejött csoportok vagyoni, pénzügyi, jövedelmi mutatóit. A klaszterezést később a tesztekben használok. Növekvő profit és hozamnövekedés, javuló pénzügyi teljesítmény a 2. klaszterben volt megfigyelhető, amely vállalkozások számára fontos volt az új termékek bevezetése, hosszú távú növekedési célok kitűzése, az oldallátogatás és reklamációk számának mérése, tehát ezeket érdemes kiemelten szem előtt tartani az online piactérben működő vállalkozásoknak.
-
GAZDASÁGPOLITIKAI DÖNTÉSEK ÉS AZ INFLÁCIÓ HATÁSA A MUNKAERŐPIAC – KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÖZIGAZGATÁS – HELYZETÉRE
Megtekintések száma:436Napjainkban hazánkat aktív monetáris és fiskális politikai döntések jellemzik, azonban a koronavírus, valamint az orosz-ukrán háború okozta válság és annak inflációs következményei ellentétes irányba terelnék a gazdaságpolitikai döntéseket, ami hosszútávon fenntarthatatlan. Tanulmányomban a fiskális és a monetáris politika közötti kapcsolatot, valamint a gazdasági válsághelyzet munkaügyi hatását vizsgáltam a makrogazdasági adatok, a Magyar Nemzeti Bank, valamint az Európai Uniós előrejelzések alapján. A gazdaságpolitikában 2010 után jelentős előrelépés történt, aminek köszönhetően fiskális egyensúly volt és a monetáris politika biztosította az árstabilitást, a munkaerőpiaci helyzet az elmúlt években fokozatosan javuló tendenciát mutatott. A két gazdaságpolitikai részterület között 2013 után megvalósult független, de konstruktív összhang hazánk makrogazdasági folyamatainak tartós javulását eredményezte. A kialakult válsághelyzet azonban gyors reakciót igényelt, amely alapjaiban változtatta meg a rövidtávú gazdaságpolitikai célokat. A magyar gazdaság a monetáris és fiskális politika összhangjának köszönhetően a pandémiás időszakban is jól teljesített az Európai Uniós átlaghoz mérten. A koronavírus és a háború okozta veszélyhelyzetben a gazdaságpolitika nehéz helyzetbe került, a válságból való kilábalás gazdaságélénkítést indokol, míg az inflációs nehézségek megfékezésére monetáris szigorításra van szükség.
-
A helyi termékek interpretációs lehetőségei és szerepük a desztináció fejlesztésben
113-116Megtekintések száma:374A vidéki turizmus a helyi gazdaság egyre növekvő tényezője Európábana vidéki turizmus. A vidéki turizmus számára olyan termékelemekre van szükség, amelyek közvetlenül a vidéki élményen alapulnak, mint például a természei adot ságok, a technikai látnivalók, vagy a különleges tevékenységek bemutatói. A vizsgálat ezeket a termékeket elemzi, összegyűjtve az interpretációs módszereket, amelyek különösen a vidéki turizmusban jellemzőek. A vidéki turisztikai termékfejlesztés hatásai közöi interakciós rendszereket vizsgálja a kutatás. Ezen kívül elemzi a vidékfejlesztés és a turizmusfelesztés kölcsönhatását. A vidék jövőjének egyik útja lehet a vidéki turizmus fejlesztése, lehetőséget adva alternatív tevékenységek végzésére és ezáltal jöveledelmszerzésre. Többek közöt ide
tartozik a gasztronómiai turizmus, ami főként a hagyományokon alapul. Nagyon közel áll a vidéki emberekhez, együt élnek a hagyományokkal és könnyen azonosulnak vele. A turistát a természetes kiváncsiság hajtja, hogy megkóstolja a vidéki kistérségek gasztronómiai ajánlatait. Ez a kereslet indukálhatja a fejlődést és a további tudatos termékfejlesztést. -
A külföldi tőke szerepe a magyar gazdaság versenyképességében
71-77Megtekintések száma:101A fejlődéshez, a fejlett országokhoz való felzárkózáshoz, a versenyképesség megteremtéséhez, annak növeléséhez tőkére van szükség. Ez a tőke származhat belső és külső forrásból. Mivel azonban belső forrásaink mindig szűkösek voltak és most is azok, külsőket is igénybe kellett vennünk. A külső forrás lehet külföldi hitel, vissza nem térítendő támogatás, segély és lehet külföldi működő tőke. Ez utóbbi igénybevétele gazdasági fejlődésünk különböző szakaszaiban többször fontos volt és ma is nélkülözhetetlen.
-
Székelyföldi turizmus-vendéglátásban tevékenykedő vállalatok munkavállalói teljesítménymérési, értékelési, és menedzsment gyakorlatának vizsgálata (Különös tekintettel Hargita megyére)
22-32Megtekintések száma:214Az ember, mint erőforrás a modern gazdaság egyik legfontosabb tényezője. Szubjektív mérési megközelítésből az üzleti teljesítménymérés alapját képezheti. A kutatás során arra keresem a választ, hogy mit mutat a vállalati gyakorlat, valamint mennyire van összhangban az elméleti megállapításokkal? A kutatás eredményei alapján a Hargita megyei vendéglátásban tevékenykedő vállalatok következetesen tudatában vannak annak, hogy a munkavállalói teljesítmény nagy mértékben hozzájárul a vállalat teljesítményéhez. Épp emiatt a munkavállalóknak való iránymutatást, a teljesítmény nyomon követését, valamint a visszajelzést jelentősen fontosnak tartják. A munkavállalói teljesítmény mérése és értékelése informális formájában gyakran akár havonta is megtörténik. A standardizált, formális mérési forma viszont csak évente, időnként amikor szükséges. Ennek gyakorisága viszont szignifikánsan nő a vállalati mérettel. A vállalatok a jelenlegi munkavállalói teljesítményméréssel és értékeléssel közepesen elégedettek. Tehát tisztában vannak azzal, hogy van még hová fejlődni. Véleményük alapján a teljesítménymenedzsment rendszer bevezetése a jövőben jelentősen hozzájárulna a kutatásban tárgyalt problémák megoldásához. Ezáltal pedig ugyanazon időben a vállalat üzleti teljesítményének javításához is. Fejlesztési célunk a jövőre nézve eligazítás nyújtás lehet ezen a területen.
-
A magyarországi kkv-k aktuális helyzete és finanszírozási lehetőségei
74-90Megtekintések száma:1124Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően Magyarországon is az érdeklődés középpontjába helyeződtek a mikro-, kis- és középvállalkozások, többek közt a foglalkoztatottságban betöltött grandiózus szerepe, valamint a hozzáadott érték termelésében is szintén kiemelkedő jelenléte révén. A KKV-k könnyebben találják meg az új piaci lehetőségeket rugalmasságuk, kreativitásuk és alkalmazkodóképességük miatt. Azonban a világ jelenlegi gazdasági szakaszában, amikor késnek a szállítások, a hitelintézetek nehezebben folyósítanak kölcsönöket, a munkaadók dolgozókat bocsátanak el, a vállalatvezetőknek óvatosabban, nagyobb megfontolással szabad döntéseket hozniuk a vállalat menedzselésével, működtetésével kapcsolatosan. Így a pénzügyi döntések, mind rövid, mind pedig hosszútávon jelentősen befolyásolják a vállalkozás sikeres működését. Jelen tanulmány célja, hogy egy átfogó képet adjon a magyarországi KKV-szektor
jelenlegi helyzetéről, egyes finanszírozási lehetőségeiről, valamint a fejlődésnek gátat szabó korlátokról. A tanulmány a magyarországi KKV-k finanszírozási jellemzőit feltáró primer kérdőíves kutatás elméleti alapjait kívánja megteremteni. -
INDEX OF THE CYCLE OF MONEY - THE CASE OF HUNGARY
126-135Megtekintések száma:104This paper has mounted the index of the cycle of money. According to the idea of the cycle of money, it is tested if an amount of cash is recycled inside the financial system in a variety of instances or if this amount of cash is misplaced from a financial system to different economies or banks abroad, due to the now no longer good enough structure of the financial system of the country. The reason for the paper is to expose the utility of the case cycle of money, right here for the case of Hungary. Therefore, this work goal is to make clear how the concept of the cycle of money, works in an actual case scenario and is well known how the cycle of money applies to an economic system. Moreover, the index of the cycle of money suggests how an economic system ought to counteract a monetary crisis and how well-structured it is. The estimations of the index of the cycle of money in the case of Hungary are compared with the global average index of the cycle of money. The estimations indicate as expected that Hungary is above the average global value. Hungary's findings reveal that it is a well-structured economy and can face an economic crisis. Prior papers are from the case of Latvia, Serbia, Greece, Bulgaria, Ukraine, Thailand, and Poland. This work is part of a project for multiple countries. The results are the first in the bibliography about the cycle of money of Hungry through the application of this theory.
-
TELJESÍTMÉNYMÉRÉSI MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
Megtekintések száma:626A teljesítménymérés – a vállalatok pénzügyi-gazdasági teljesítményének mérése – kiemelt jelentőséggel bír mind a vállalatok egyéni teljesítményének megállapításában, mind a vállalatok közötti összehasonlításban. A teljesítmény-mérésnek többféle keretrendszerével és nagyon sok módszerével lehet találkozni a szakirodalomban és a vállalati gyakorlatban is. A globalizáció kiteljesedésével és az új gazdaság kialakulásával még inkább kiemelt szerepet kap e témával való foglalkozás. A cikk célja a teljesítményértékelés szakirodalmának áttekintése és két választott keretrendszer részletesebb ismertetése.
-
Az oktatási szolgáltatások piacának sajátosságai Ukrajnában
72-74Megtekintések száma:155Az oktatási szolgáltatások fejlet ségi szintje jól mutatja a gazdaság és társadalmi jólét állapotát. Ukrajnában a jelenlegi felsőoktatási rendszer és a szakképzés minőségének javítása jelentős társadalmi-gazdasági probléma, amelynek megoldása az egyik feltétele, hogy megfeleljenek a piacgazdaság társadalmi-gazdasági követelményeinek.
-
A zöldség-gyümölcs ágazat külkereskedelmének jövőképe
102-112Megtekintések száma:154Hazánk a kis, nyitott gazdaságok közé sorolható, így a kis belső piac nem elegendő a megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítéséhez, létfontosságú az export. Magyarország 2010-ben összesen 151 országgal, míg 2013-ban 164 országgal kereskedett mezőgazdasági eredetű árukkal. A Zöldség - Gyümölcs Ágazati Stratégiában megfogalmazott 3,5 millió tonnás termelési mennyiség elérése a cél 2020-ra. A megcélzott Alkalmazott kutatások eredményei a gazdaság- és társadalomtudományok területén 103 mennyiséget 1990-ben értük el, azóta is az évi termelési mennyiségek átlagosan csak a 2,0 – 2,5 millió tonnás mennyiséget érik el. A külkereskedelmünket csak úgy tudjuk bővíteni, ha a megtermelt termékeink megfelelően osztályozzuk, gondosan csomagoljuk, egyöntetű, a vevői elvárásoknak megfelelő minőségben és a szállítási határidők pontos betartásával érkeznek meg. Talán sehol annyira nem mutatható ki leszakadásunk a nemzetközi tendenciáktól, mint éppen ezen a területen. A pénzhiány és tőkeszegénység miatt elmaradt az ágazat technikai és technológiai
fejlesztése, beszűkültek a kereskedelmi csatornák, ami piacvesztéshez vezetett. Jelenleg a magyar zöldség-gyümölcs ágazat legfőbb problémáját az áruhiány jelenti, annak ellenére, hogy még mindig megőrizte nettó exportőr státuszát. Hazánkban, a zöldség-gyümölcs ágazatban óriási a feketekereskedelem
jelenléte, amely által az egész ágazat szabályozhatatlanná és kiszolgáltatottá válik. Számos jó példa és sikeres üzem mellett is igaz, hogy a termelők zömének hiányosak a technológiai-, menedzsment- és marketingismeretei. Ragaszkodnak az elavult módszerekhez, változtatni, tanulni nemigen hajlandók. Gond van minden egyes előre jelzett mennyiséggel, legyen ez akár kisebb-, vagy nagyobb termésbecslés. A zöldséggyümölcságazat az összes mezőgazdasági ágazat közül rendre az egyik legnagyobb exportárbevételt produkálja azzal, hogy termelésének 50%-át külföldön értékesíti. Ennek a fenntartásához kedvezőbb adópolitikára és az őstermelői rendszer felülvizsgálatára, megszüntetésére lenne szükség. Minden esetben az alapprobléma az, hogy nincs érdekazonosság és bizalom a kereskedő, a termelő és a menedzsment között. Ezért – is – van az, hogy a tag sokszor a TÉSZen kívül adja el termését, mert így legalább biztos
pénzt lát. Márpedig, amíg a szervezetnek nincs biztos árualapja, addig nem tud piacot építeni, amíg pedig nincs biztos piaca, addig bizalom hiányában nem lesz biztos árualapja, és a kör bezárult, illetve kezdődik elölről. -
A regionális klaszterek menedzselése és fejlesztése az orosz gazdaságban
302-308Megtekintések száma:154Jelen tanulmány felhívja a figyelmet a turisztikai klaszterek képződésével kapcsolatos problémák fontosságára. Ezután leírja a vizsgálat tárgyának jelenlegi állapotát és speciális jellemzőit. Majd részletesen kifejti a javasolt kutatási módszertan tudományos alapját. Végül útmutatást ad a kapott kutatási eredmények gyakorlati alkalmazására. Az Oroszországi Föderáció igazgatási területein és önkormányzatainál megvalósuló klaszter projektek végrehajtásával az volt a cél,
hogy elősegítsék a már meglévő és odavonzott erőforrások koncentrációját, amelyek javítani fogják a szociális és gazdasági intézkedések hatékonyságát. -
Az egyetemi hallgatók vállalkozási hajlandósága és motivációi
90-102Megtekintések száma:208Az elmúlt évtizedekben a kreativitás, az innováció és a vállalkozás fogalmak kulcsfontosságú szereplői a modern gazdaságfejlesztésnek, és egyre nagyobb figyelmet kapnak mind az Európai Unióban, mind hazánkban. Jelenleg a foglalkoztatottak több, mint felét, a kkv szektor teszi ki, ezért is fontos figyelemmel kísérni alakulásuk, teljesítményük, mivel számottevő módon hatással vannak a hazai gazdaság teljesítőképességre, így a vállalkozóvá válás, a vállalkozói tevékenységek ösztönzése kiemelt gazdaság politikai kérdés, s nagymértékben hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez, munkahelyteremtésekhez, az ország versenyképességének növeléséhez. Az egyetemi hallgatók vállalkozási hajlandósága és az azt befolyásoló tényezők kutatásom eredményeképpen elmondható, hogy a vállalkozói hajlandóság számos tényezőtől függ, beleértve a személyes tulajdonságokat, attitűdöket, motivációkat, az oktatási és kulturális hátteret, a gazdasági- és jog környezetet, valamint a piaci lehetőségeket és kihívásokat. Az eredmények azt mutatják, hogy az egyetemi hallgatók több, mint 90 százaléka pozitívan áll a vállalkozói létformához és közel 10 százalékának már egyetemi évei alatt is van működő vállalkozása. A kutatásban megkérdezettek alapján a személyes motivációs tényezők közül a pénzügyi biztonság megteremtése, az önmegvalósítás és a társadalmi elismerés, kihíváskeresés volt a legjellemzőbb válaszadás. Ebből arra tudunk következtetni, hogy az egyetemi hallgatók stabilabbnak gondolják az önfoglalkoztatást, mint a foglalkoztatotti munkaviszonyt. Az önmegvalósítás és kihívás tényezői magas befolyásoló tényezői jól bemutatják, hogy az egyetemi hallgatók nem kényszervállalkozók, hanem egy jó üzleti lehetőség érdekében vállalkoznának, saját terveik, céljaik elérése érdekében alapítanának vállalkozást. A leginkább negatív hatással bíró tényezők a vállalkozás alapításába a válaszadók alapján a pénzügyi kockázat, a kezdőtőke hiánya és az információ hiánya mind olyan tényező, amelyre az állami támogatások és kezdő vállalkozási pályázatok, egyéb finanszírozási lehetőségek megoldásul szolgálhatnának. Annak ellenére, hogy a hallgatók döntő többsége nyitott a vállalkozás alapítására, nagyon kevesen vannak tisztában a vállalkozásokat segítő állami támogatásokról és egyéb finanszírozási lehetőségekről. Megkérdezve a hallgatókat arról, hogy vállalkozás alapítással, vállalkozási ötlet kidolgozással kapcsolatban a jövőben szívesen tájékozódnának-e, a hallgatók közel 90%-a szívesen kapna információt, egyetemi kötelező, szabadon választható tanóra keretében, valamint erre az alkalomra dedikált eseményen.
-
RENDEZVÉNYEKKEL A VIDÉK EGÉSZSÉGÉÉRT ÉS ÉLHETŐSÉGÉÉRT
Megtekintések száma:408Az elmúlt évek során folyamatosan növekszik az egészséges életmóddal, az egészséggel, az ezekhez kapcsolódó magatartási formákkal kapcsolatos vizsgálatok száma, amelyek a mindennapi életre gyakorolt hatásukat is elemzik. Jelen cikk arra az igen tág kérdésre keresi a választ, hogy miként lehet növelni a jólétet és az életszínvonalat a vidéki területeken. A téma vidéki aspektusba történő helyezése kiemelt társadalmi jelentőséggel bír, mivel nemcsak az EU-ban, hazánkban is meghatározó részarányt képvisel a vidéki terület.
-
Van-e kiút? – A baromfi ágazat hazai helyzetének értékelése
26-34Megtekintések száma:220Az előadás témája a hazai baromfi szektor jelenlegi helyzetértékelésének bemutatása. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) előrejelzése szerint a 2011-2020 közöi időszakban a baromfi hús előállítása bővülhet a húsok közül a legnagyobb mértékben. Van-e lehetősége Magyarországnak arra, hogy e kedvező helyzetet kihasználja? Felvázoljuk a baromfi - szektor rendszerváltás utáni történetét, az Európai Unióhoz való csatlakozás hatásait, valamint az ágazat jelenlegi helyzetét és problémáit. Kitérünk az ágazat versenyhátrányainak ismertetésére (exportcsökkenés, importnövekedés, technológiai lemaradás, ágazai stratégia hiánya, integráció fejletlensége stb.), valamint az ágazat helyzetét megnehezítő egyéb tényezők (energiaárak, takarmányárak, adórendszer, feketegazdaság stb.) bemutatására. Megvizsgáljuk, hogy milyen stratégiai lépésekkel lehetne javítani az ágazat helyzetét.