Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Nyugat-Balkán: a mezőgazdaság lehetőségei az EU-csatlakozás küszöbén
    52-73
    Megtekintések száma:
    129

    A nyugat-balkáni országok deklarált célja azonos, mégpedig az Európai Unióhoz történő mielőbbi csatlakozás, aminek egyik fontos területe a mezőgazdaság. A vizsgált országok ebből a szempontból nagy
    különbségeket mutatnak, azonban közös bennük, hogy a szektor súlya nagyobb, mint az uniós átlag. Jelen tanulmány áttekinti az alapvető mezőgazdasági indikátorokat, amelyek segítségével pontos képet
    lehet kapni az agrárszektor szerepéről, helyzetéről, termelési szerkezetéről, teljesítményéről és a külpiaci kapcsolatairól. A szektor teljesítményének változásait az azok hátterében meghúzódó okok követik (az inputfelhasználás alakulása, üzemszerkezet, árak és cserearányok, illetve az agrárpolitika). Az elemzés a legfrissebb elérhető évekre koncentrál. Az elmúlt néhány év alatt Szerbia a régió vezető mezőgazdasági termelőjévé és egyetlen nettó exportőrévé vált. A helyzet azonban számos veszélyforrást rejt magában (eltolódott ágazati egyensúly, elaprózódott birtokszerkezet, relatíve alacsony hozamok, előnytelen exportszerkezet, élelmiszerhigiénia és minőségellenőrzési rendszerek), amelyek miatt fájdalmas és nehéz feladatok várnak még a térség országaira.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: Q15, Q17, Q18

  • "Sziámi ikrek", avagy kölcsönös egymásrautaltság: az EU – USA transzatlanti kapcsolatok gazdasági dimenziói
    83-100
    Megtekintések száma:
    117
    Jelen tanulmány tárgya a kisebb-nagyobb zökkenőktől egyáltalán nem mentes, mégis folyamatosan fejlődő és bővülő transzatlanti kapcsolatrendszer. A szerzők a transzatlanti kapcsolatok történelmi, diplomáciai előzményeiből, valamint az EU és az USA kereskedelmi és befektetési kapcsolatainak főbb jellemzőiből kiindulva tárgyalják a kétoldalú gazdasági együttműködés összetevőit és működési mechanizmusát. A gazdasági kapcsolatok bemutatásán keresztül arra keresnek választ, hogy mennyire igazolható a „sziámi iker” hasonlat a transzatlanti együttműködésben, hogyan befolyásolja az EU és a NATO bővítése a kétoldalú kapcsolatokat, mi várható hosszabb távon a transzatlanti együttműködés jövőjét illetően.
  • A vályogkunyhótól a mikroprocesszorig: az Egyesített Növekedéselmélet és alapmodelljei
    29-50
    Megtekintések száma:
    101

    Az egyesített növekedéselmélet célja, hogy a gazdasági fejlődés hosszútávú tendenciáit egységes elméleti keretbe ágyazva magyarázza meg. Ennek megfelelően egy sikeres egyesített modellnek képesnek kell lennie a különböző időszakok, gazdasági rezsimek közötti átmenetek egységes elméleti keretben történő modellezésére. Ebben a tanulmányban, a három növekedési korszak jellemzőinek áttekintése után, két növekedési modellt mutatunk be. Míg a Hansen-Prescott modell elsősorban azt mutatja be, hogy miként zajlott le az átmenet, addig a Galor-Weil modell a megfigyelt folyamatok okaira és összefüggéseire derít fényt.

    JEL-kód: N10, O41

  • A méltányos kereskedelem hazai kutatási előzményei és magyarországi helyzete
    54-68
    Megtekintések száma:
    460

    A fair trade egy olyan civil kezdeményezés, amelynek célja, hogy méltányos kereskedelmi feltételeket teremtsen a Harmadik Világ szegény termelői számára,
    ezáltal esélyt nyújtva számukra egy fenntartható fejlődési modellre kialakítására. A rendhagyó kereskedelmi partnerség a déli országok termelői és az északi félteke vásárlói között a hagyományos nemzetközi kereskedelem szabályait igyekszik megváltoztatni, és egy újszerű alternatívát ajánl helyette. A termékminősítéssel és nemzetközi intézményrendszerrel rendelkező méltányos kereskedelem célja az eddigi domináns gazdasági modell játékszabályainak megváltoztatása, ebben legfőbb eszköze a tudatos és felelősségvállalásra kész fogyasztói réteg elkötelezése. Az irodalomáttekintő cikk a mozgalom eddigi magyarországi eredményeit és a témában végzett kutatásokat igyekszik bemutatni.

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: F13, F18, J81, P45

  • Fehérgalléros kiszervezés: az offshore outsourcing jelensége
    41-60
    Megtekintések száma:
    168

    Az informatika és a távközlés fejlődése lehetővé teszi egy sor értelmiségi-szakértői jellegű vállalati tevékenység kihelyezését távoli országokba. A piaci verseny arra kényszeríti a fejlett országokban dolgozó vállalatokat, hogy költségeik csökkentése érdekében ezt a lehetőséget valóban ki is használják. A mai "fehérgalléros" offshore outsourcing az innovációs hullámokkal együtt járó "kreatív rombolás" figyelemre méltó jelensége. A fejlődő országok körében megindult a verseny a kiszervezési megbízásokért, kikristályosodnak a kiszervezés jellegzetes üzleti modelljei. A folyamat megítélése ellentmondásos, a strukturális átalakulásoknak nyertesei és vesztesei egyaránt vannak.

  • Outward direct investment versus technology licensing: an SME perspective
    55-70
    Megtekintések száma:
    116

    Based on the example of the evolution and internationalization of a Hungarian wastewater treatment company, this paper investigates various theoretical and strategic management issues. As for the
    theoretical part, Hungary’s outward direct investment performance is analyzed departing from the thesis that Hungary’s present seemingly favorable OFDI performance is just a statistical artifact. It is
    only organic development, based on local entrepreneurs’ capital export that can substantiate Hungary’s present OFDI position. The strategic management issues analyzed in the paper include the sequencing of internationalization; the pitfalls related to growth; modes of foreign market entry; and the choice between FDI-based internal exploitation of technological knowledge and external technology exploitation in the form of technology licensing.

    JEL codes: F23, L24, L26, O16, O33, Q57

  • Külön út - külön siker
    125-148
    Megtekintések száma:
    91
    Tanulmányomban az Európai Unió egyik tagállamát, a korporatív gazdaság egyik példájának tekinthető Ausztria kis, nyitott, föderális berendezkedésű államát veszem górcső alá. Az osztrák gazdaságban a második világháború utáni újjáépítési periódust viharos gazdasági expanzió jellemezte; az olajválságot követően pedig a fejlett tőkés országok között egyedülálló módon alacsony infláció és alacsony munkanélküliség, valamint az átlagosnál dinamikusabb gazdasági növekedés állította az országot a figyelem központjába. A felfokozott külső gazdaságpolitikai érdeklődés miatt ekkor került széles körű vizsgálat alá az osztrák modell, azaz az osztrák gazdaságpolitika és az intézményrendszer. Az 1980 as évek elején azonban a gazdaságban strukturális problémák jelentkeztek, melynek eredményeként a növekedési ütem jelentős mértékben lelassult, míg a 2000-ben bekövetkező politikai változások végre ismét kedvező gazdaságpolitikai fordulatot hoztak. Az alábbiakban elsőként a második világháború utáni újjáépítés során kialakult gazdasági helyzetet mutatom be, majd az osztrák társadalmi partnerség kialakulását, változásait és szerepét vizsgálom. Ezt követően napjaink Ausztriáját elemzem a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartás szempontjából, fókuszálva az államháztartás helyzetére és a szövetségi berendezkedésből adódó komplex fiskális kapcsolatokra.
    Journal of Economic Literature (JEL): H62, H63
  • A német transzferrendszer mint a gazdasági visszaesés okozója
    Megtekintések száma:
    163

    A monetáris integráció elmélete alapján azt mondhatjuk, hogy az integráció egyik leglényegesebb előnye az a gazdasági növekedést generáló hatás, amelyet tagjai számára eredményez. Németország esetében viszont azt tapasztaljuk, hogy a növekedés nemhogy nem fokozódott, hanem inkább lelassult, és a keleti területek felzárkózása is megtorpant. Ez rávilágít arra a tényre, hogy a német valutaövezet nem működik megfelelően, és az eltelt időben sem javult a teljesítménye. Az „optimális valutaövezet”-elmélet fejlődésének megfelelően a kritériumokat endogénnek tekinthetjük. Ennek azt kellene jelentenie, hogy a valutaunió létrehozását követően a monetáris integráció egyre inkább optimálissá válik. Németország esetében a növekedési adatokat áttekintve arra következtethetünk, hogy a német valutaunió az eltelt időben sem vált optimálissá. Így felvetődhet az a kérdés, hogy Németország esetében melyek azok a speciális körülmények, amelyek az endogenitási feltétel ellenére megakadályozzák a valutaövezet optimalitásának javulását. Ennek megválaszolására a dolgozat megvizsgálja a politikai és monetáris integráció egymáshoz való viszonyát, különös tekintettel a fiskális politika kérdéseire. A tanulmány alapján az elmélet és a német példa közötti ellentmondás, illetve az endogenitási feltétel nem teljesülése magával a német transzferrendszerrel és a „transzferfüggőség” kialakulásával magyarázható.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: E42, E62, E63, F01, F31, F36

  • Siker és motiváció a magyar vállalkozó-kutatók körében
    75-87
    Megtekintések száma:
    470

    A tanulmány 80 magyar egyetemi vállalkozó (spin-off cég) empirikus vizsgálatának eredményeit mutatja be. Célja a vállalkozásindítás motivációinak és a vállalkozói siker kapcsolatának az elemzése. A vizsgált
    motivációk a jólét iránti igény, a teljesítményvágy, a függetlenségvágy, valamint a vállalkozásindítás kutatási tevékenységgel összefüggő haszna. A cikk a vállalkozói sikert objektív és szubjektív oldalról egyaránt méri. Az objektív siker alkalmazott mérőszámai a bevétel és növekedése, az alkalmazottak száma, valamint a vállalkozás kora. A szubjektív siker a vállalkozó-kutatók önértékelésére utal. Az eredmények szerint a vállalkozásindítás legerősebb motivációja az anyagi kényszer, az egyetemi fizetéssel való elégedetlenség. A vizsgált motivációk a jövedelemkiegészítés kényszere kivételével mind szignifikáns kapcsolatban vannak a szubjektív sikerérzettel, amely az objektív siker kapcsán már nem mondható el. A kutatási tevékenység gyakorlati irányba való kiterjesztése fontos vállalkozói motiváció az egyetemi szférában, hiszen nemcsak a szubjektív sikerérzettel, hanem a cég bevételével és a bevétel növekedésével is szignifikánsan összefügg.

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: L26; I23; O32

  • A területfejlesztés geopolitikai-geoökonómiai jelentősége
    3-13
    Megtekintések száma:
    167

    A területfejlesztés mint tevékenység a történelem folyamán összekapcsolódott az állammal, és az folyamatosan jelen van a gazdaság és a társadalom életében. Egy ország gazdasági teljesítménye, gazdasági stabilitása determinálja annak geopolitikai szerepét és jelentőségét. A 21. század első évtizedében az államok közötti konfliktusok rendezésére alkalmazható eszközök átalakultak, az egyes országok gazdasága lett az a fegyvertár, mely segítségével az államok az új típusú, hagyományos erőszaktól mentes háborúikat, azaz a „gazdasági háborúkat” vívhatják. Ennek következtében a területfejlesztés eszközrendszerével is kibővült a fegyvertár, így e tevékenységnek kétségkívül van geopolitikai és geoökonómiai vonatkozása is. A tanulmány ezeket a területfejlesztés, a geopolitika és a geoökonómia közötti összefüggéseket igyekszik vizsgálni.

    JEL kódok: F59, O29

  • Efficiency and resource allocation: the Hungarian managed health care system
    Megtekintések száma:
    93

    The managed health care system (MHCS) was introduced and applied in Hungary between 1999 and 2009. The gradually expanding system covered only 22% of the population and included exclusively the curative-preventive health care, subsidy on medicaments, subsidy on therapeutic appliances and the spa service. Like anywhere else it was cost-effectiveness that was expected from the MHCS without the adverse effect in the quality of the health service. To decide whether the MHCS was successful in Hungary or not, we compare it with the results of those segments of the health system where the MHCS was not introduced. We use the method of the incremental cost analysis. We are making our comparison exclusively on the basis of health economics aspects, because no difference has evolved in the quality of the medical attendances. We will see that where the MHCS was applied, the medical attendance became cheaper, at those places where the MHCS was not applied the medical attendance became more expensive, causing a chronic financial deficit (137785 million HUF). Although the MHCS managed from less money, it gained 17767 million HUF during the mentioned ten years. We are going to present the general features of the MHCS and support the fact that the outcome of the managed care concept was rationalized and the savings in several segments of health care, by means of empirical evidence.

    Journal of Economic Literature (JEL) classification: I150, I180, G220, G320, H520.

  • The power of path dependence? State capacity and autonomy in East Central Europe during transition
    Megtekintések száma:
    132

    The paper examines development of state capacities and autonomy in East Central Europe during transition, and attempts to establish a relation between state characteristics and trajectories of economic transformation, especially with regard to privatisation and FDI. The assertion is that the quality of state capacities and the degree of state autonomy, although changing over time, mutually reinforces the formulating of economic policies, and hence in structural transformation. Thus, state characteristics are important determinants of transition outcome, but are themselves affected by structural economic changes.

  • Politikai költségvetési ciklusok: fiskális ciklushatások az állami kiadásokban Lengyelországban
    47-62
    Megtekintések száma:
    113

    A tanulmány a fiskális ciklusok jelenlétét vizsgálja az államháztartási egyenlegek alakulásában Lengyelországban, 1989 és 2011 között. Összességében a legutóbbi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a politikai költségvetési ciklusok (PBC) jelensége inkább a kevés demokratikus tapasztalattal rendelkező új demokráciákra jellemző, mint amilyenek például a posztszocialista tranzíciós országok. Mindazonáltal,
    a ciklusok idővel eltűnnek, ahogy a választópolgárok kiismerik a demokratikus intézmények működését és a politikai manipulációt. Ezt az elméletet azonban Lengyelország mintáját vizsgálva nem tudtuk
    empirikusan megerősíteni – sem a teljes államháztartási egyenlegben, sem az állami kiadásokban. Bár az 1997-es és a 2001-es választási mintában azonosítottunk fiskális ciklushatásokat a nyugdíjak és közszféra bérei terén, ezek átmeneti jellegűek voltak, s pozitív szavazatvásárlási hatásukat sokszor egyéb tényezők, intézkedések mérsékelték. Összességében a lengyel költségvetési egyenleg ciklikus mozgását – különösen a kilencvenes években – jellemzően nem a PBC okozta.

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: D72, E62, H3

  • Az alternatív fehérjét gyártó vállalkozások jellemzői
    1-21
    Megtekintések száma:
    27

    A fejlett országok fogyasztási szokásainak megváltoztatása egyre sürgetőbb, mivel a túlfogyasztás jelentős környezetterheléshez és egészségügyi problémákhoz vezet. Ezt a piaci rést kihasználva jelentek meg az alternatív fehérjét gyártó vállalkozások, amelyek érzékszervi hatásukat tekintve a hagyományos termékekhez hasonló, de annál fenntarthatóbb élelmiszereket gyártanak. Ebben a tanulmányban 955 alternatív fehérjét gyártó vállalkozás elemzése történt meg, leíró jellegű módszerekkel. Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalkozások száma jelentősen megnőtt 2015 után, amely a magas iparági potenciált és a fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülését is jelzi. Főleg a növényi-alapú termékek domináltak a termelési szerkezetben, mivel ezek esetében van a legnagyobb esély a piaci térnyerésre és az árparitás elérésére. Az élelmiszertermelés, különösen az állati termékelőállítás fenntarthatatlan hosszú távon. Így annak ellenére, hogy egyes tényezők még mindig akadályozzák az alternatív fehérjék piaci elterjedését, a jövőben valószínűleg elkerülhetetlen az étrend megváltoztatása és a fenntarthatóbb élelmiszerrendszer felé történő elmozdulás.

  • Regionális hálózati együttműködések
    115-130
    Megtekintések száma:
    100

    Jelen tanulmány célja az – elsősorban építőipar területén – fellelhető regionális hálózati együttműködések feltérképezése, különös tekintettel az Észak-Alföldi Régióra. A tanulmány három fő részből áll: az építőiparra vonatkozó iparágelemzést követően egy rövid összefoglaló található a napjainkban fellelhető vállalati hálózati együttműködések, a klaszteresedés elméleti alapjairól, illetve speciálisan az építőiparban tevékenykedő vállalatok közti ilyen jellegű kapcsolatokról, végül a munkát az Észak-Alföldi Régió egy meghatározó építőipari vállalatának kapcsolati hálózatát feltáró esettanulmány zárja. Legfontosabb megállapítása, hogy hazánkban még nem indult el az építőipar területén a számos fejlett gazdaságban már működő klaszteresedés, ám a hálózatosodás – mely alapját képezheti egy építőipari klaszter kialakulásának – beindult, s ha tovább folytatódik, az tovább növelné az együttműködésből eddig is tapasztalt előnyöket.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: L140, L850

  • Az ügyfélcentrikus szervezeti kultúra fejlesztése: a Magyar Posta példája: Liberalizáció és szervezeti változások a postai szektorban
    143-158
    Megtekintések száma:
    222

    Esettanulmányunk egy szervezeti változásokkal, szervezeti innovációkkal foglalkozó kutatás keretei közé illeszkedik, a tudásigény megváltozását és a postai piac liberalizációja generálta változásokat vizsgálja a Magyar Posta Zrt-nél. A dolgozat elsősorban a hivatali szemlélet átalakulásának folyamatára, valamint az elvárt tudáskészlet összetételének módosulására koncentrál, illetve arra, milyen szervezeti változások segítették elő az ügyfélcentrikus szervezeti kultúra kialakulását. Az interjúk alapján azt mondhatjuk, hogy a „hivatalból szolgáltatóvá válás” folyamata a mai napig nem zárult le, viszont a munkavállalók körében
    egyre inkább megfigyelhető az ügyfélcentrikus szemlélet. A vezetői szinteken egyelőre a hierarchia és a status quo megőrzésére több figyelmet fordítanak, mint a szervezeti kultúra új értékeinek képviseletére.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: D23, M14

  • A közép-kelet-európai országok agrár-külkereskedelmi integrációja az Európai Unióba: mit mondanak nekünk a nemzetközi kereskedelemelmélet előrejelzései és az empirikus vizsgálatok?
    62-77
    Megtekintések száma:
    128

    A cikk röviden áttekinti a közép-kelet-európai országok az Európai Unióba irányuló agrár-külkereskedelmi integrációjáról szóló empirikus irodalom legfontosabb eredményeit. A várakozásokkal szemben a régió országai nem lettek jelentős agrárexportőrök. Az agrárkereskedelem specializációjában, az ágazaton belüli kereskedelem szerkezete, az ár és minőségi árversenyképesség jelentős szóródást mutat az egyes országok és termékcsoportok között. A különbségek jórészt visszavezethetők a relatív tényezőellátottságban megfigyelhető eltérésekre, illetve az egyes országok különböző kiindulóhelyzetére. Az új elméleti és
    módszertani eredmények alkalmazása az agrár-külkereskedelem elemzésében sokat segíthet az új tagállamok külkereskedelmi integrációjának jobb megértésében.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: Q12

  • A szervezeti tényezők szerepe a magyarországi KKV szektor sikerességében
    108-125
    Megtekintések száma:
    674

    A tanulmány a hazai KKV szektor sikerességét elemzi a versenyképesség és innováció, a tulajdonos-vezető szerep, illetve a szervezeti tényezők tükrében. A szerző saját, illetve négy hazai empirikus kutatás eredményeinek értékelése alapján arra következtet, hogy a szervezeti innováció jellemzően háttérbe szorul a kis- és közepes vállalkozások működésében, fejlesztési céljaiban és stratégiájában, amiben nagy szerepe van a tulajdonos-vezetőnek. Mindeközben a vállalkozás versenyképességére szignifikánsan ható tényezők között gyakran merül fel a növekedés gátjaként a szervezet rugalmatlansága, a humán erőforrás tudásszintje, kompetenciája, teljesítményre gyakorolt hatása, a munkavállalók lojalitása, valamint a munkaerőpiac korlátai. A tanulmány ezért a vállalkozás
    sikeressége, illetve a vezetőhöz köthető döntések és folyamatok tükrében elemzi a szervezeti innovációt, és a szekunder kutatások eredményeit e szempontok alapján értékeli. A saját primer kutatás újszerű módszertannal a cégvezető és a szervezet közötti GAP-eken keresztül analizálja a KKV-k sikerességét és innovációs attitűdjét.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: M14

  • A tudásprémium közgazdasági összefüggéseiről
    175-188
    Megtekintések száma:
    81

    A tudásprémium (skill-premium), és összefüggései a technológiai fejlődéssel, illetve a nemzetközi kereskedelemmel az utóbbi évtizedben a közgazdaságtan fontos kutatási területévé váltak. A tanulmány, mintegy bevezetve a témakörbe, a legújabb szakirodalom alapján összefoglalja a tudásprémiummal kapcsolatos legofntosabb elméleti munkák eredményeit. A klassikus megközelítés, amely nem számol a technológia változásával, vagy ha igen, akkor azt exogénnek feltételezi, mint láttuk csak korlátozottan képes magyarázatot adni az empirikus munkák által megfigyelt trendekre. A modellek endogenizálása, mind Acemoglu, mind Xu esetében, ugyanakkor képes anélkül feloldani az ellentmondásokat, hogy szakítana az alapvető elméletekkel. A fenti elméletek tehát nem egymás alternatívái, hanem sokkal inkább kiegészítői, amelyek szerves egységet alkotnak.

  • Versenyelőnyök: elmélet és gyakorlat
    51-70
    Megtekintések száma:
    130

    A vállalat által kialakított versenyelőny alapvetően befolyásolja annak nyereségességét és piaci pozícióját. A cikk bemutatja, hogy az értékelésnek ezeken kívül számos más kritériuma is van, amelyet a menedzsmentnek figyelembe kell vennie a versenyelőnyök meghatározásánál, ilyenek például a forrásigény vagy a hálózati feltételek. A tanulmány kifejti, hogy a műszaki és gazdasági fejlődés felgyorsulása, a gazdasági folyamatok globalizálódása, valamint az interdependenciák hálózatának kialakulása következtében, milyen új versenyelőnytípusokkal kell számolnia a vállalatvezetésnek. A versenyelőnyök kiválasztásánal nagyon fontos szempont még, a versenyelőny sebezhetősége. Ezek után a cikk megkísérli a versenyelőny elmélet "törvényszerűségeinek" összefoglalását, majd pedig a versenyelőny - kiválaszásának legfontosabb menedzsment technikáira tér ki. Végezetül kiemeli, hogy a tárgyalt versenyelőnyök és ezek megszerzését segítő technikák sikerének kulcsa a vállalat csúcsvezetőjében rejlik, és a "csúcsvezető személyiségpiramisa" modellen keresztül bemutatja, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie egy vállalatvezetőnek.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: O30, O32

  • A magyar államadósság lehetőségei és lehetetlenségei
    26-42
    Megtekintések száma:
    334

    A dolgozat tárgya Magyarország bruttó konszolidált államadósságának ex ante jellegű, hipotetikus vizsgálata. Elemzéséhez definiálja a témával kapcsolatos legfontosabb alapfogalmakat és összefüggéseket,
    a bruttó államadósság eltérő mértékeinek megítéléseit, a magyar államadósság-pálya kialakulását, annak főbb szakaszait és jellemzőit. Ezt követően a tanulmány bemutat egy olyan makroökonómiai keretet,
    mellyel extrapolálni lehet a GDP-arányos államadósság jövőbeli kimeneti értékeit a főbb magyarázó változók paramétereinek függvényében. A fő makrogazdasági aggregátumok mint endogén változók
    bemeneti (input) értékeinek megválasztása más empirikus kutatások és a szerző saját extrapolációi eredményeként kerültek megállapításra, melyek alkalmazásával prognosztizálhatóvá váltak a jövőbeli
    államadósság-ráták értékei. A tanulmány arra keres választ, hogy a magyarázó (gazdasági) változóknak vannak-e jelenleg olyan megalapozott értékei, amelyek – a választott makroökonómiai előrejelző keretbe behelyettesítve – azt eredményezik, hogy a magyar államadósság a GDP-hez mérten kívánatosnak tartott 50 százalékos mértékre redukálódik. Tíz szcenárió eredményeként többé-kevésbé pesszimista, egyetlen forgatókönyv esetén viszont optimista kép rajzolódott ki a bruttó államadósság jövőbeli helyzetéről.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: C53, H68