Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A csermelyciprus (Myricaria germanica) új hazai előfordulása
    60–63
    Megtekintések száma:
    460

    A közlemény a Magyarországon igen ritka Myricaria germanica második olyan előfor­dulásáról számol be, amely ember által létrehozott termőhelyről ismert. A faj Hejőpapi mellől (Sajó–Hernád-sík), egy kavicsbányából került elő. A faj legközelebbi lelőhelye mintegy 60 kilométerre találha­tó, így az előfordulás a szél általi terjedés (anemochoria) hatékonyságát jelzi. Úgy tűnik a kavicsbányák megfelelő termőhelyet jelenthetnek e hazánkban veszélyeztetett cserjefajnak.

  • A kis lilik (Anser erythropus L.) és közel rokon nagytestű lúdfajok magterjesztésben betöltött szerepe és élőhelyi preferenciája a Hortobágyi Nemzeti Parkban
    136-147
    Megtekintések száma:
    263

    Az állatok általi magterjesztésnek igen jelentős szerepe van a növényi elterjedési mintázatok kialakításában. Újabb kutatások kimutatták, hogy a vízimadarak is igen jelentős szerepet tölthetnek be a növényi magterjesztésben. A zoochor magterjesztés vizsgálatával egyrészt megérthetjük az állati terjesztő vektorok szerepét a növényi terjedésben, másrészt fontos információkat nyerhetünk az állatok táplálék-összetételéről. Vizsgálatunk célja a fokozottan védett és globálisan veszélyeztetett kis lilik (Anser erythropus L.) illetve a hasonló élőhelyeket használó nagyobb testű ludak (nyári lúd – Anser anser L. és nagy lilik – Anser albifrons Scop.) endozoochor magterjesztésének és élőhely-preferenciájának vizsgálata volt. A vizsgálatot a LIFE10-NAT/GR/000638 projekt támogatta. Az ürülékmintákat a Hortobágyi Nemzeti Park területén gyűjtöttük, ahol a kis lilikek és a nagyobb testű ludak tavaszi és őszi vonulásuk során táplálkoznak. A vizsgálatban azonosítottuk a ludak főbb táplálkozó-területeit, ahonnan összesen 720 ürülék-mintát gyűjtöttünk mind a kis lilik mind a nagyobb testű ludak ürülékéből 2012 tavaszán és őszén. A mintákat mosással koncentráltuk, majd sterilizált virágföldet tartalmazó csíráztató ládákban, üvegházban csíráztattuk. Összesen 21 faj egyedeit sikerült kicsíráztatni a ludak ürülékéből. Vizsgálatunkban jelentős évszakos különbségeket találtunk mind a kis lilik mind a nagyobb testű ludak ürülékéből csírázó magok mennyiségében és fajszámában: az őszi mintákból több fajt és több csíranövényt mutattunk ki. Vizsgálatunkban kimutattuk, hogy még közel rokon, hasonló élőhelyeken táplálkozó lúdfajok esetében is jelentős különbségek lehetnek a fajok magterjesztő képességében. Eredményeink alapján a kis lilik erősen kötődik a természetes, jó állapotú szikes gyepekhez és szikes rétekhez, mivel ilyen élőhelyeken voltak a főbb táplálkozó-területek. A kis lilik ürülékéből nagyobb egyedszámban és fajszámban csíráztak a szikes élőhelyekre jellemző fajok magjai, ugyanakkor kisebb egyedszámban és fajszámban csíráztak a gyomfajok. Összesen 21 faj csíraképes magját sikerült kimutatnunk az ürülékmintákból, ami arra utal, hogy a ludak jelentős szerepet tölthetnek be mind a gyepi mind a vizes élőhelyekre jellemző fajok magjainak terjesztésében.

  • Taxiphyllum densifolium (Taxiphyllaceae) és a mecseki völgyek moharitkaságai
    3-16
    Megtekintések száma:
    326

    A dolgozatban a Mecsek hegység árnyas, erdős völgyeinek bejárása során talált, orszá­gos és/vagy lokális viszonylatban ritkának számító, veszélyeztetett és/vagy védett mohákkal foglalko­zunk. A hegységből korábban eltűntnek hitt, Európa-szerte ritka, nálunk védett és sérülékeny (VU) Taxiphyllum densifolium két völgyben is stabilnak tűnő, sporofitonos telepekkel rendelkezik. A dolgo­zatban elsőként számolunk be a faj spóráinak jellemzőiről. Vizsgálataink alapján, a korábban unikális­nak tartott, védett Rhynchostegiella teneriffae napjainkban a Mecsekben annyira elterjedt és tömeges, hogy már hazai viszonylatban sem tekinthető sérülékeny (VU) fajnak. Bemutatjuk a veszélyeztetett (EN) és védett Neckera pennata első Tolna vármegyei és Kelet-mecseki állományát, valamint tudósítunk a hazánkban adathiányos (DD) Fossombronia wondraczekii újabb, szokatlan előfordulásáról is. Listáz­zuk további három veszélyeztetett (EN) faj, a Blindiadelphus recurvatus, a Palustriella commutata, a Porella arboris-vitae, illetve több sérülékeny (VU) taxon, mint a Blepharostoma trichophyllum, Porella cordaeana, Sciuro-hypnum flotowianum, Seligeria pusilla, valamint veszélyeztetettség közeli (NT) moha, mint a Microeurhynchium pumilum (sporofitonos), Phaeoceros carolinianus újabb adatait. Mindezeken kívül megerősítjük a több mint 50 éve nem észlelt jakab-hegyi Rhynchostegium rotundifolium adatot. Röviden kitérünk a Hygroamblystegium fajok elkülönítési nehézségeire is.

  • A bagolyfű (Glaux maritima) a Kárpát-medencében
    10-20
    Megtekintések száma:
    436

    A 21. század fordulójára vált ismertté a bagolyfűről, hogy nem csak aktuális kárpát-medencei elterjedése nem ismert, de magyarországi élőhelyi viszonyait sem tanulmányozta senki. E dolgozatban áttekintem a faj jelenlegi általános elterjedését, irodalmi és herbáriumi adatok alapján részletesen, tájegységenként felsorolom egykori és jelenlegi ismert termőhelyeit a Kárpát-medencében, köztük a nemrég megtalált új lelőhelyeket is. Az élőhelyi jellemzőket 10 társulástani felvétel elemzése és irodalmi adatok alapján foglalom össze. A bagolyfű a mérsékelt övi tengerpartokon és a szárazföldek kontinentális klímájú belső területein fordul elő, így elterjedése alapján cirkumboreális faj, erősen diszjunkt areával. A Kárpát-medencében jelenleg a Szepességben (Szlovákia), a Mezőföl­dön (Magyaror­szág) és Erdélyben (Románia) találhatók csak állományai. A korábban ismert erdélyi, felvidéki és hazai lelőhelyeinek nagyrészé­ről eltűnt, illetve az 1960-es évek óta nincs azokról semmiféle információ. A bagolyfű a Kárpát-medencében a szikes-sós talajú mocsárrétek növénye. Gyakoribb kísérőfajainak jelentős része sótűrő, eurázsiai vagy kontinentális elterjedésű mocsárréti növény. Hasonló jellegű élő­helyeken él Mongóliá­ban és Észak-Amerikában is. A nálunk előforduló társfajai közül több az Északi-Kárpátokban, Mongóli­ában és Utah-ban is megtalálható. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a bagolyfű a 20. század végére a Kárpát-medence egyik ritka és veszélyeztetett fajává vált. Termőhelyei­nek növényzete nem nyújt magyarázatot arra, hogy a Dunától keletre miért hiányzik ez a faj.

  • Adatok a Sorbus bakonyensis elterjedéséhez és megőrzéséhez
    229-233
    Megtekintések száma:
    1461

    A Sorbus bakonyensis (Jáv.) Jáv. (syn. S. majeri Barabits) a Bakony egy igen szűk elter­jedésű apomiktikus kisfaja. Korábbi adatait kizárólag a Márkó feletti Kopasz-hegyről (~Kápolnadomb, Csordás-árok) közölték. Részletes térképezéssel sikerült kissé bővíteni a faj areáját a Kopasz-hegytől nyugatra (Kis-Bükk hegy) és keletre is. A faj egyedszáma (hat fatermetű egyed és változó számú ma­gonc) és kis kiterjedésű (~2 km2) areája miatt természetvédelmi státusza kritikusan veszélyeztetett. Állományára nézve a magas nagyvadlétszám (vaddisznó, gímszarvas) és az egyre gyakoribb aszályos időszakok egyaránt jelentős veszélyeztető tényezők. A faj in situ megőrzése még reális cél, de ex situ, faiskolában történő felszaporítása és a feltérképezett area megfelelő élőhelyeire (nyiladékok, erdősze­gélyek) történő visszatelepítése is indokolt.  

  • Corydalis pumila a Dél-Tiszántúlon és további adatok a Kis-Sárrét és a Körös menti sík erdei flórájához
    120–128
    Megtekintések száma:
    251

    A cikk a Kis-Sárrét és a Körös menti sík erdeiben végzett kutatások néhány érdeke­sebb florisztikai adatát közli a 2016 és 2024 közötti időszakból. A cikk fókuszában kifejezetten az üde lomberdőkhöz kötődő fajok állnak. A közölt adatok a Kis-Sárrét és a Körös menti sík erdeiből származ­nak, köztük néhány meglepő, a Dél-Tiszántúlra új fajjal. Ilyen a bélmegyeri Corydalis pumila, illetve a körösnagyharsányi Salvia glutinosa előfordulás. E két tájról több üde lomberdei faj is előkerült, melyek a Dél-Tiszántúlon kifejezetten ritkák, csak egy-két aktuális előfordulásuk ismert (ilyen pl. az Allium oleraceum, a Carex remota, a Hesperis sylvestris és az Orchis purpurea). Az érdekesebb adatok mellett – néhány közönségestől eltekintve – közlöm minden olyan üde lomberdőhöz kötődő faj előfordulását, melyek a Magyarország edényes növényfajainak online adatbázisának térképein nem szerepelnek. A tárgyalt 42 faj tárgyalásának mélyége a jelentőségüknek megfelelően változik. Az érdekesebb fajok előfordulási körülményeit részletesebben ismertetem, míg a gyakoribb fajok esetében csak röviden, adatszerűen – szükség esetén néhány megjegyzéssel – közlöm az előfordulási adatokat.

  • A szagtalan rezeda (Reseda inodora Rchb.) előfordulása a Tiszántúlon
    48-54
    Megtekintések száma:
    246

    2012. augusztus 14-én a Mindszent (Csongrád megye) közigazgatási határában lévő Hegyes-halmon (KEF: 9487.3) a szagtalan rezeda (Reseda inodora) kisebb állománya került elő. A kb. 50–100 tőre tehető állomány a kunhalom (kurgán) szélén, a gyér növényzetű, gyomos szántásszegélyen élt. 2014. július 19-én a faj ismét előkerült a területen, a legnagyobb, több száz töves egyedszámban ekkor a halom szélén, a szomszédos kukoricás erősen felnyíló, gyomos szegélyében fordult elő. A védett Reseda inodora-nak nem volt ismert élő állománya a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A fajt a „CR” (Kipusztulással veszélyeztetett) kategóriában javasoljuk felvenni a regionális vöröslistára. A halmon több más ritka, jellemzően gyom, illetve pionír jellegű faj (Caucalis platycarpos subsp. muricata és subsp. platycarposErodium ciconiumLappula squarrosaMelica transsilvanicaPapaver hybridum) előfordulása is ismertté vált az elmúlt években. Az eredmények egyúttal arra is rámutatnak, hogy a természetes sztyepp-, löszfalnövényzet-, illetve sztyeppcserjés-fajok fenntartása mellett a halmok fontos szerepet kaphatnak egyes, mára erősen visszaszorult, veszélyeztetetté vált gyomfajok (köztük ójövevény-fajok) megőrzésében is.

  • A Grimmia plagiopodia Hedw. természetvédelmi helyzete Magyarországon
    133-140
    Megtekintések száma:
    164

    A szerzők a Grimmia plagiopodia Hedw. védett és veszélyeztetett lombosmoha faj há­rom új, 2017-ben megtalált előfordulási adatát közlik Nagymaros és Kismaros községek határából, a Bör­zsöny hegységből. Az IUCN új kritériumainak felhasználásával elvégezték a faj veszélyeztetettségi stá­tuszának újbóli értékelését Magyarországon. Ennek alapján a G. plagiopodia továbbra is veszélyezte­tett státuszra jogosult hazánkban.

  • A Pseudoleskea saviana (De Not.) Latzel lombosmoha Magyarországon
    272–285
    Megtekintések száma:
    273

    Szerzők a Pseudoleskea saviana lombosmoha faj három új előfordulási adatát közlik a Börzsöny hegységből, Perőcsény község határából a Nagy-Hideg-hegy északi lejtőjéről, a Hangyás-bérc mellől, valamint a Csóványos – Magosfa nyeregből. A kis populációkat andezit görgetegen és törmelé­ken kialakult elegyes lomboserdő állományokban fedezték fel. Mostanáig csupán a faj egyetlen mátrai lelő­helyéről származó régi gyűjtései voltak ismertek, ezért a vörös listában adathiányos besorolással sze­repel. A P. saviana és a Magyarországról szintén jelzett P. incurvata morfológiai elkülönítése atipikus példányok esetén nem mindig problémamentes. Megbízható elkülönítő bélyegeknek a szár központi nyalábjának megléte (P. saviana) vagy hiánya (P. incurvata), a levélközépsejtek alakja (P. saviana: 3–4-szer hosszabb, mint széles; P. incurvata: max. 2-szer hosszabb, mint széles), valamint a levélalapi külső sejtek alakja (P. saviana: jellemzően négyzetesen izodiametrikus; P. incurvata: keresztirányban meg­nyúlt) mondhatók.

  • A martonvásári kastélypark mohaflórája
    198–206
    Megtekintések száma:
    243

    A martonvásári kastélypark mohaflorisztikai felmérését 2015-ben végeztük el, korábban nem történtek ilyen átfogó vizsgálatok a park területén. Munkánk során 56 fajt találtunk (6 májmoha és 50 lombosmoha). A fajok többsége közönséges, de találtunk természetvédelmi szempontból figyelmet érdemlő fajokat is. Az Eurhynchium speciosum veszélyeztetett magyarországi vörös listás besorolású faj. Ezen kívül előkerült még egy sérülékeny státuszú faj (Orthotrichum patens) és öt veszélyeztetettséghez közel álló (Aphanorrhegma patens, Orthotrichum obtusifolium, Orthotrichum pumilum, Pseudocrossidium revolutum, Riccia cavernosa). Ezek az eredmények is megerősítik a park természetvédelmi értékét.

  • Florisztikai felmérések hibaforrásai I. „Jószándékú” flórahamisítások: „kakukk” a Medvesen
    207-217
    Megtekintések száma:
    245

    A tervezett cikksorozat a florisztikai térképezések, illetve az így keletkezett adatbázi­sok hibaforrásaira szeretné felhívni a figyelmet. E dolgozatban elsőként a „jószándékú” flórahamisítás esetét mutatjuk be egy kistáj, a Medves vidék példáján. Az adatok forrását azok a 2005-ben postázott levelek képezik, amelyeket Varga Ferenc az elsőszerző kérésére fogalmazott meg. A dolgozatban 10, a tájegység és/vagy a Pannonicum szempontjából növényföldrajzilag is jelentős faj (Adonis vernalisArum orientaleAsarum europaeumGenista germanicaPhragmites australisPulsatilla grandisP. nigricansSalvia aethiopisViola albaXeranthemum annuum) átültetésének körülményeit listáz­zuk. A levelezésekből kiderül, hogy amatőr botanikusként milyen módon szólhatunk bele egy terület flórájának alakulásába. A fajok döntő részét Varga Ferenc déli irányból észak felé mozdította el, átlago­san mintegy 10 km-nyire az eredeti termőhelyüktől. Az Adonis vernalis és a Genista germanica kivételé­vel legalább egy áttelepítés sikeresen, meghonosodással végződött. A Salvia aethiopis esetében az új állomány csupán 1,25 km-nyire található Szlovákiától, ahol a faj már kifejezetten ritka, veszélyeztetett (EN) taxon.

  • Az év vadvirága 2013-ban: A nyári tőzike (Leucojum aestivum L.)
    354-364
    Megtekintések száma:
    293

    Jelen közlemény rövid áttekintést nyújt a nyári tőzikéről rendszertani, nevezéktani, alaktani, elterjedési, termőhely-választási, fenológiai, szaporodásbiológiai, interakciós, farmakognóziai, természetvédelmi és veszélyeztetettségi szempontból.

  • Adatok a színes békaszőlő (Potamogeton coloratus) hazai előfordulásához
    77–83
    Megtekintések száma:
    405

    Az európai elterjedésű színes békaszőlő (Potamogeton coloratus) a földrész egyik ritka és veszélyeztetett faja. Hazánkban korábbi adatai főként termálvizes és karsztvizes források kifolyóiból származnak. A bauxitbányászat következtében ezek a Dunántúli-középhegység peremén lévő források elapadtak, a faj a 20. század utolsó évtizedeire eltűnt Magyarországról. A bányászat felhagyását követően a karsztvizek a legtöbb helyen újra felszínre törtek és a faj a korábbi élőhelyein ismét megjelent. A növényt1999 és 2016 között 18 lelőhelyről sikerült újra kimutatni, ezek jelentős részén már az 1900-as évek elején és közepén is gyűjtötték. A színes békaszőlő legtöbb előfordulása a karsztforrásokból került elő, de ezek környékén mesterséges és természetes tavakban is megtalálható.

  • Adatok a Kisalföld flórájához és növényföldrajzához
    235-253
    Megtekintések száma:
    216

    A Kisalföld flórája számos kistáj és növénycsoport tekintetében kifejezetten jól feltárt, de akadnak nagyon hiányosan ismert területei is, elsősorban a régió nyugati részén. A szerzők 2001–2014 közötti terepkutatásaik legfontosabb kisalföldi eredményeit adják közre a dolgozatban, amely 57 taxon adatait tartalmazza. A Kisalföld magyarországi oldalára új 5 faj (Brachypodium rupestre, Bromus ramosusHypericum dubiumLathyrus sphaericusTordylium maximum) felfedezése. Számos faj egyes kistájakra nézve jelent újdonságot, a legtöbb ilyen adat azokról a kistájakról származik, amelyeket korábban alig vizsgáltak (Fertő-medence, Kapuvári-sík, Mosoni-sík). Nagy jelentőségűek a Fertő-medence egyes sziki fajaival kapcsolatos megfigyelések (Carex divisaCrypsis schoenoidesJuncus maritimusSuaeda pannonicaS. prostrata), mivel előfordulások a Fertő magyar oldalán tisztázatlan volt. A szerzők elemezték egyes fafajok (Acer tataricumFraxinus ornusQuercus petraea) őshonosságának kérdéskörét a térségben, továbbá értékelést adtak egyes védett vagy veszélyeztetett fajok (pl. Allium carinatumAllium suaveolensBetula pubescensCarex strigosaPotamogeton coloratusStellaria palustris) aktuális természetvédelmi helyzetéről is.

  • A Calamagrostis stricta (Timm) Koeler elterjedése a Dél-Nyírségben
    188-196
    Megtekintések száma:
    221

    A közlemény a lápi nádtippan elterjedésének feltérképezésében a Dél-Nyírség területén az utóbbi évek során elért eredményeket mutatja be. A korábbról ismert előfordulási helyek ellenőrzé­sén túl számos potenciális élőhely átvizsgálására is sor került. A felmérések nagyobb részben késő ősz­től kora tavaszig történtek, kihasználva a faj száraz levélzetének könnyebb észlelhetőségét. Össze­sen 15 település határában, 19 flóratérképezési négyzetben, 43 lelőhelyen sikerült kimutatni a lápi nádtip­pan előfordulását a vizsgált területen. A vártnál jóval több lelőhelyen került elő, azonban a régi adatok egy részét nem sikerült megerősíteni. Az állományok túlnyomó része igen kicsi, bár néhány esetben az 1000 m²-t elérő összefüggő gyepjei is előkerültek. A termőhelyek legnagyobb sűrűségét, s egyben a legnagyobb kiterjedésű állományokat Penészlek, Fülöp és Nyírábrány határában találjuk. A tapasztalt élőhelyi viszonyok az irodalmi adatoknak megfelelően alakultak. Az eredmények alapján a faj veszé­lyeztetett helyzetét leginkább a vízviszonyok megváltozása okozza. Legalább részben ez eredmé­nyezte, hogy a korábban leírt előfordulások egy részét nem sikerült megerősíteni. A szárazság az élőhe­lyek át­alakulását okozza, és az antropogén zavarásoknak is utat nyithat.

  • Az Orchis mascula subsp. signifera (Vest) Soó újrafelfedezése a Keszthelyi-hegységben
    51–54
    Megtekintések száma:
    226

    A hazai orchideaflóra egyik ritka, védett és veszélyeztetett képviselője az Orchis mascula subsp. signifera, amelynek 2015-ben egy négy évtizeddel korábbi, példánnyal dokumentált (Gotthárd Dénes, 1976) előfordulását sikerült újra megerősíteni a Keszthelyi-hegységben. A tárgyalt lelőhely a taxon magyarországi elterjedésének szélén helyezkedik el. A közlemény bemutatja a lelőhely aktuális termőhelyi viszonyait és veszélyeztető tényezőit.

  • Adatok Magyarország flórájához és vegetációjához I.
    89-104
    Megtekintések száma:
    171

    Jelen tanulmányban 54 taxon előfordulási adatait közöljük, amelyeket Magyarország különböző pontjain találtunk, 2000–2013 között végzett florisztikai, vegetációtani és ökológiai kutatásaink során. Néhány esetben a fajok előfordulási viszonyait cönológiai felvétel segítségével is jellemeztük. A fajok közül számos szerepel a magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajainak listáján (pl. Carthamus lanatus, Sedum caespitosum, Spiranthes spiralis, Trifolium micranthum). Néhány faj országos viszonylatban is ritkaságnak számít (pl. Apium repens, Dianthus diutinus, Epipactis bugacensis, Ranunculus psilostachys). Eredményeink felhívják a figyelmet nem csak a természetközeli élőhelyek, hanem a másodlagos, sokszor degradált élőhelyek (pl. belvizes szántók, töltésoldalak) kutatásának szükségességére is.

  • Florisztikai adatok a Tiszántúl középső részéről
    317–357
    Megtekintések száma:
    458

    Cikkünkben összesen 207 taxon 2005 és 2015 között gyűjtött adatát összegezzük, amelyeket a Tiszántúli flórajárás (Crisicum) középső részén gyűjtöttünk. Az adatsorban a flórajárásra nézve számos ritka és veszélyeztetett faj is szerepel (pl. Asplenium trichomanes, Marsilea quadrifolia, Sisymbrium polymorphum, Viola stagnina, Gentiana pneumonanthe, Elymus elongatus, Montia fontana subsp. chondrosperma, Ranunculus rionii, Ranunculus illyricus, Myagrum perfoliatum, Sedum caespitosum, Vicia biennis, Dorycnium herbaceum, Oenanthe banatica, Peucedanum cervaria, Echium italicum, Digitalis lanata, Valerianella rimosa, Carex buekii, Cephalaria transsylvanica, Cyperus pannonicus).

  • A Himantoglossum adriaticum Baumann új előfordulásai a Kelet-Zalai-dombságban
    297–303
    Megtekintések száma:
    174

    Az elmúlt években a ritka adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) 5 új elő­fordulását találtam a Kelet-Zalai-dombságban. A növény új megjelenései az ismert elterjedési területen belül esnek, ám a termőhelyi viszonyok a korábbi hazai előfordulásoktól eltérnek. Egy-egy lelőhelyen általában csak magányos példányokat észleltem, főként néhány évtizede még művelés alatt álló szőlőül­tetvények helyén kialakult másodlagos, mezofil gyepekben. Úgy tűnik a faj – hasonlóan például Szlové­niához – nálunk is terjedőben van.

  • Az év vadvirága 2016-ban: a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris)
    79–100
    Megtekintések száma:
    2109

    Jelen közlemény rövid áttekintést nyújt a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris L.) nevezéktanáról, rendszertanáról, alak- és szövettanáról, életciklusáról, fenológiájáról, szaporodás-biológiájáról, élőhelyválasztásáról, biotikus interakcióiról, hatóanyagairól, mikroszaporításáról, felhasználási lehetőségeiről és veszélyeztetettségéről. Pontosítottuk a faj európai elterjedési térképét és kiegészítéseket teszünk a hazai előfordulásaihoz. Saját adatokat közlünk a növény magképzési sikeréről, ezermagtömegéről, hazai állományainak demográfiai jellemzőiről, valamint termőhelyeinek talaj-adottságairól.

  • Érdekességek és változások a mecseki völgyek mohaflórájában
    157–176
    Megtekintések száma:
    123

    A dolgozat a Mecsek völgyeinek mohaflórájával, a hegység flórájára új és/vagy Magyar­országon veszélyeztetett fajokkal, valamint az 50 évvel ezelőtti státuszukhoz képest gyakorivá, töme­gessé váló mohákkal foglalkozik. Ezek között az ország flórájára 2023 óta új Scleropodium touretii má­sodik előfordulásáról, a Dél-Dunántúlra új Dicranum spurium, vagy csak a Mecsekre új Pseudocampyli­um radicale felfedezéséről is beszámolunk. Felhívjuk a figyelmet néhány, az elmúlt 50 évben a hegység­ben csak egy-egy adattal rendelkező patakparti moha (pl. Rhynchostegiella teneriffae) tömeges elterje­désére. Ez az expanzió különösen annak fényében tűnik meglepőnek, hogy a hidrobiológiai kutatások szerint a mecseki patakok kiszáradóban vannak. Az új fajok döntő többsége Magyarországon kifejezet­ten ritka, a melegedő klímának ellentmondó faj. A tömegesen észlelt mohákkal szemben kimutatásuk a finom térléptékű, szisztematikus kutatás mellett a véletlennek, és nem a fajok lokális expanziójának köszönhető. A fajok mecseki gyakorisága és az új fajok megjelenése felveti a magyarországi vörös lista aktualizálásának szükségét.

  • Adatok a kőszegi Téglagyári-tó algaflórájához, különös tekintettel néhány Desmidiales képviselőre
    141–156
    Megtekintések száma:
    119

    A nyugati határvidék, ezen belül Kőszeg és környéke algológiai szempontból meglehető­sen keveset tanulmányozott régió. Az okokat keresve elsőként kiemelendő, hogy az itt fellelhető jelentő­sebb állóvizes víztestek mindegyike mesterséges, és korát tekintve is viszonylag fiatal. Ugyanakkor termé­szetes egyéb vízfelületek hiányában potenciális vizes élőhelyként jelentősek, ahogy a megőrzésükhöz szükséges információk is. Jelen dolgozat a környékbeli tavak, tározók tervezett ilyen irányú feldolgozási folyamatában elsőként a kőszegi Téglagyári-tó algaflóráját mutatja be. Kis mérete és a rekreációs célú hasznosításából fakadó zavarás ellenére algaközösségét tekintve a Téglagyári-tó fajgazdag, magas diverzi­tású élőhely. A jegyzett fajok nagyobb hányadát a Chlorophyta divízió adja, de jelentős a Charopyta, az Euglenophyta és Heterokontophyta divíziók részesedése is. Értékét külön emelik a ritka fajok (pl. Stau­ridium privum, Cosmarium sinostegos var. obtusius), nem beszélve a vörös listás veszélyeztetett fajokról (Cosmarium anceps, Cylindrocystis brebissonii, Euastrum bidentatum, Euastrum denticulatum, Penium spirostriolatum, Staurastrum oxyacanthum, Staurastrum tetracerum). Különlegessé a tó enyhén alkalikus, mezotróf közegében megtelepedett, egyébként inkább savas, eutrofikus környezetből ismert, a régióban még nem jegyzett Desmidiales képviselők (Euastrum biverrucosum, Euastrum minimum, Staurastrum levanderi var. hollandicum) teszik. Mint kuriózum, megemlítendő az Entomoneis ornata előfordulása, amely magasabb sótartalmú vizekhez kapcsolt, itt szervetlen tápanyagokkal csak mérsékelten terhelt környezetben sikerült azonosítani.

  • Dactylorhiza traunsteineri (Saut. ex Reichenb.) Soó Románia flórájában
    15-24
    Megtekintések száma:
    172

    A Dactylorhiza Necker ex Nevski bonyolult taxonómiájú génusz, fajaik formagazdagsága, a különböző alakok közötti átmenetek sokasága, valamint a fajok között fellépő gyakori hibridizáció miatt rendszerezésük problematikus. A Valea Morii (Malom-völgy) Természetvédelmi Terület (Kolozs megye, ÉNy Románia) florisztikai kutatása során, 2017 júniusában a Románia flórájára tekintve eddig bizonytalan előfordulású ujjaskosbor, a Dactylorhiza traunsteineri (Saut. ex. Rchb.) Soó populációja került elő. A vizsgált helyen a D. traunsteineri üde láprétfoltokban, az Orchido-Schoenetum nigricantis Oberd. 1957 társulásban fordul elő. A terület igen hűvös és nedves mikroklimájának köszönhetően jégkori reliktumfajok és egyéb növényritkaságok (például: Tofieldia calyculata (L.) Wahlenb., Swertia perennis L., Liparis loeselii (L.) Rich., Ophioglossum vulgatum L., Schoenus nigricans L.) voltak képesek fennmaradni a láprétfoltok gyengén bázikus kémhatású, tápanyagban és mészben gazdag talajain. A dolgozat bizonyítja a Traunsteiner ujjaskosbor jelenlétét Románia flórájában, ami a korábbi, ehhez a témához kötődő tudományos viták sorozatát zárja le, továbbá bemutatja a faj morfológiai jellemzőit, határozóbélyegeit, élőhelyét és veszélyeztetettségi státuszát.

  • A Myricaria germanica újabb előfordulása másodlagos élőhelyen
    118–122
    Megtekintések száma:
    22792

    Közleményünkben a Myricaria germanica (L.) Desf egy újabb, másodlagos élőhelyhez kötődő előfordulását ismertetjük Észak-Kelet Magyarországról, a Bükk hegység pereméről, egy miskolci salaklerakó területéről. A növény a salak kitermelése során kialakult meredek falon telepedett meg. A fal eróziója miatt időnként egy-egy tő onnan leszakad. Az elpusztult egyedek életkora az évgyűrűik alapján 5–13 év közötti. A körülbelül 50 töves populáció ma a legnagyobb (de talán az egyetlen) hazai állománya a fajnak. A salaklerakó területén további ritka és védett fajok is előkerültek (Epilobium dodonaei Vill., Dysphania botrys (L.) Mosyakin & Clemants, Dryopteris carthusiana (Vill.) H.P. Fuchs, Polystichum aculeatum (L.) Roth ex Mert.).

  • A Sárvíz mente (Mezőföld) növényföldrajzi kutatásának eredményei I. Florisztikai adatok
    207–226
    Megtekintések száma:
    415

    A dolgozat a Sárvíz mente (Mezőföld), területén 2004 óta folytatott terep­felmérések során összegyűlt elterjedési adatokat közli. A felmérések során 50, a területen eddig nem ismert faj került elő, és további 20 ritka vagy veszélyeztetett fajnak kerültek elő új lelőhelyei. Ezek mellett a szá­raz sztyeprétek, erdők, szikesek és sós tavak, továbbá mocsarak jellegzetes fajainak adatai is szerepel­nek a felsorolásban. A fajneveket a közigazgatási hatá­rok szerinti település neve és a legközelebbi föld­rajzi hely neve, majd a Közép-európai Fló­ratérképezés (KEF) és az Európai Flóratérképezés négyzethá­lóbeosztásának (UTM) kódjai követik. A 2004 után megfigyelt vagy gyűjtött fajok lelőhelyeinek nevei félkövéren szedettek. A területre nézve új fajok neve aláhúzással jelölt.