Keresés
Keresési eredmények
-
Érdekességek és változások a mecseki völgyek mohaflórájában
157–176Megtekintések száma:123A dolgozat a Mecsek völgyeinek mohaflórájával, a hegység flórájára új és/vagy Magyarországon veszélyeztetett fajokkal, valamint az 50 évvel ezelőtti státuszukhoz képest gyakorivá, tömegessé váló mohákkal foglalkozik. Ezek között az ország flórájára 2023 óta új Scleropodium touretii második előfordulásáról, a Dél-Dunántúlra új Dicranum spurium, vagy csak a Mecsekre új Pseudocampylium radicale felfedezéséről is beszámolunk. Felhívjuk a figyelmet néhány, az elmúlt 50 évben a hegységben csak egy-egy adattal rendelkező patakparti moha (pl. Rhynchostegiella teneriffae) tömeges elterjedésére. Ez az expanzió különösen annak fényében tűnik meglepőnek, hogy a hidrobiológiai kutatások szerint a mecseki patakok kiszáradóban vannak. Az új fajok döntő többsége Magyarországon kifejezetten ritka, a melegedő klímának ellentmondó faj. A tömegesen észlelt mohákkal szemben kimutatásuk a finom térléptékű, szisztematikus kutatás mellett a véletlennek, és nem a fajok lokális expanziójának köszönhető. A fajok mecseki gyakorisága és az új fajok megjelenése felveti a magyarországi vörös lista aktualizálásának szükségét.
-
Corydalis pumila a Dél-Tiszántúlon és további adatok a Kis-Sárrét és a Körös menti sík erdei flórájához
120–128Megtekintések száma:251A cikk a Kis-Sárrét és a Körös menti sík erdeiben végzett kutatások néhány érdekesebb florisztikai adatát közli a 2016 és 2024 közötti időszakból. A cikk fókuszában kifejezetten az üde lomberdőkhöz kötődő fajok állnak. A közölt adatok a Kis-Sárrét és a Körös menti sík erdeiből származnak, köztük néhány meglepő, a Dél-Tiszántúlra új fajjal. Ilyen a bélmegyeri Corydalis pumila, illetve a körösnagyharsányi Salvia glutinosa előfordulás. E két tájról több üde lomberdei faj is előkerült, melyek a Dél-Tiszántúlon kifejezetten ritkák, csak egy-két aktuális előfordulásuk ismert (ilyen pl. az Allium oleraceum, a Carex remota, a Hesperis sylvestris és az Orchis purpurea). Az érdekesebb adatok mellett – néhány közönségestől eltekintve – közlöm minden olyan üde lomberdőhöz kötődő faj előfordulását, melyek a Magyarország edényes növényfajainak online adatbázisának térképein nem szerepelnek. A tárgyalt 42 faj tárgyalásának mélyége a jelentőségüknek megfelelően változik. Az érdekesebb fajok előfordulási körülményeit részletesebben ismertetem, míg a gyakoribb fajok esetében csak röviden, adatszerűen – szükség esetén néhány megjegyzéssel – közlöm az előfordulási adatokat.
-
Adatok és kiegészítések Magyarország edényes flórájához
85-119Megtekintések száma:465Dolgozatunkban 584 taxon (faj, alfaj, változat, hibrid) 1593 aktuális elterjedési adatát mutatjuk be Magyarország területéről, az elmúlt néhány évből, összesen 184 flóratérképezési kvadrátot érintve. Számos természetes élőhelyre jellemző faj új florisztikai adatát közöljük, köztük számos védett fajét is. Emellett írunk közutak mellett megtelepedő fajokról, a vasúti infrastruktúrához kötődő fajokról és a városi flóra tagjairól. Felsorolunk továbbá néhány ritkább szántóföldi gyomot, illetve fiatalabb és idősebb parlagokon megtelepedő fajt is, valamint érdekesebb helyeken előkerült legelőgyomokat. Pontosítjuk, és bővítjük néhány taxonómiai okból adathiányos faj, vagy alfaj elterjedési területét. Felhívjuk a figyelmet az ökológiai-botanikai munkák flórahamisító hatására. Végül adatokat közlünk néhány hibrid-taxon aktuális elterjedéséről is.
-
Sallangvirág (Himantoglossum) fajok virágzás-fenológiája és elterjedési mintázata
157-167Megtekintések száma:234A sallangvirág (Himantoglossum) nemzetség fajai között – az Orchidaceae család több csoportjától eltérően – igen ritkák a hibridek. Ennek részben oka lehet a fajok egymással át nem fedő elterjedése, és a fajok eltérő virágzási ideje. Jelen közleményben a nemzetség fajainak elterjedési és virágzásfenológiai sajátságait igyekeztünk számszerűsíteni pontosan datált, virágzó állapotot reprezentáló herbáriumi lapok és irodalmi adatok (nyomtatásban vagy a világhálón publikált fényképek) alapján. Összesen 12 faj 1001 adatát gyűjtöttük össze. Hat taxon (H. adriaticum, H. caprinum, H. comperianum, H. hircinum, H. jankae, H. robertianum) esetében volt elegendő adat részletesebb elemzésekre, amely során megállapítottuk az egyes fajok átlagos virágzási középnapját és a virágzási időszak hosszát. A feldolgozott források alapján csak a H. formosum, H. galilaeum és a H. metlesicsianum elterjedési területe nem érintkezik más Himantoglossum fajjal, a többi legalább egy másik fajjal átfedő elterjedési területtel rendelkezik. 55 fajpárt vizsgálva a virágzási időben lévő különbségek 21 fajpár esetében nem voltak szignifikánsak, melyek közül csak öt fajpár (H. comperianum - H. caprinum, H. montis-tauri - H. comperianum, H. hircinum - H. adriaticum, H. montis-tauri - H. caprinum és H. jankae - H. calcaratum) rendelkezik átfedő elterjedési területtel. Ezek közül három fajpárnál találtunk hibridre vonatkozó adatot. Eredményeink alapján a sallangvirág nemzetség esetében a hibridizáció kizárásában a fenológiai izoláció játszik nagyobb szerepet.
-
A szagtalan rezeda (Reseda inodora Rchb.) előfordulása a Tiszántúlon
48-54Megtekintések száma:2462012. augusztus 14-én a Mindszent (Csongrád megye) közigazgatási határában lévő Hegyes-halmon (KEF: 9487.3) a szagtalan rezeda (Reseda inodora) kisebb állománya került elő. A kb. 50–100 tőre tehető állomány a kunhalom (kurgán) szélén, a gyér növényzetű, gyomos szántásszegélyen élt. 2014. július 19-én a faj ismét előkerült a területen, a legnagyobb, több száz töves egyedszámban ekkor a halom szélén, a szomszédos kukoricás erősen felnyíló, gyomos szegélyében fordult elő. A védett Reseda inodora-nak nem volt ismert élő állománya a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A fajt a „CR” (Kipusztulással veszélyeztetett) kategóriában javasoljuk felvenni a regionális vöröslistára. A halmon több más ritka, jellemzően gyom, illetve pionír jellegű faj (Caucalis platycarpos subsp. muricata és subsp. platycarpos, Erodium ciconium, Lappula squarrosa, Melica transsilvanica, Papaver hybridum) előfordulása is ismertté vált az elmúlt években. Az eredmények egyúttal arra is rámutatnak, hogy a természetes sztyepp-, löszfalnövényzet-, illetve sztyeppcserjés-fajok fenntartása mellett a halmok fontos szerepet kaphatnak egyes, mára erősen visszaszorult, veszélyeztetetté vált gyomfajok (köztük ójövevény-fajok) megőrzésében is.
-
Adatok a Dél-Nyírség és peremterületei flórájához
68–85Megtekintések száma:1900Dolgozatunkban a Dél-Nyírség és a Berettyó–Kálló köze egy florisztikai értelemben jellemzően alulreprezentált településének, Monostorpályinak a flórájához szolgáltatunk adatokat, másrészt közzéteszünk néhány érdekesebb florisztikai megfigyelést Debrecen környékéről. Összeállításunkban 58 növényfajról szolgáltatunk adatokat. Az enumerációban felsorolt fajok között találunk a térségből korábban egyáltalán nem jelzett taxonokat (Lathyrus nissolia, Gagea villosa, Catabrosa aquatica, Potamogeton lucens, P. pusillus). Összesen 16 védett növényfaj újabb előfordulási adatait tesszük közzé, melyek általában jellemzőek a nyírségi természetes élőhelyekre, ugyanakkor véleményünk szerint összességében visszaszorulófélben vannak (pl. Hottonia palustris, Dianthus superbus, Cirsium rivulare, Lychnis coronaria). Adatot szolgáltatunk néhány országszerte ritka vagy ritkulóban lévő gyomfaj elterjedéséhez (Anthemis cotula, Myagrum perfoliatum, Agrostemma githago), emellett megerősítjük néhány kevéssé ismert növényfaj korábbról ismert előfordulását (Luzula pallidula, Carex hordeistichos); továbbá felhívjuk a figyelmet néhány idegenhonos faj terjedésére is (Broussonetia papyrifera, Phyllostachys sp.).
-
Multiclavula mucida (Basidiomycota) a Pannon régióban és más adatok a magyarországi lopvanősző flórához
173–184Megtekintések száma:620A cikk a 2023-ban végzett kriptogám flóratérképezés során talált, florisztikai, taxonómiai és/vagy természetvédelmi szempontból érdekesebb fajokkal foglalkozik. Két Magyarországon ritkának tűnő Trapeliopsis faj bükki adatain kívül közöljük az Európában is ritkának tűnő, hegyvidéki bazídiumos gombás zuzmó, a Multiclavula mucida első előfordulását a Pannon régióban. Bemutatjuk az újabban entomofilnak tartott moha, az Anacamptodon splachnoides egyetlen aktuális dél-dunántúli állományát, illetve az atlanti-mediterrán jellegű Leptodon smithii első magyarországi alföldi előfordulását. Számos adattal bizonyítjuk, hogy a kéreglakó Neckera pennata-nak Magyarországon Baranyában, az Alföldön van az elterjedési súlypontja, illetve újabb, bükki adatokkal szemléltetjük, hogy a Buxbaumia viridis a Pannon-medencében elsősorban a mészkerülő bükkösök talajlakó faja. Ismertetjük az Európában veszedelmesen terjedő, idegenhonos, korhadéklakó Sematophyllum adnatum első alföldi, egyben a Pannon-medence egyik legerősebb állományát. Beszámolunk továbbá a tőzegmohás lápokon szintén terjedőben lévő Callicladium haldanianum harmadik (Vendvidék), valamint a szilikátos kőtengerekre jellemző Racomitrium lanuginosum második (Mátra) magyarországi előfordulásáról is. Fotóval dokumentáljuk a Phegopteris connectilis egyetlen aktuális dél-dunántúli adatát és vitatjuk az első mecseki közlésének pontosságát, helyességét. Az elterjedési adatok felsorolásán túl, a dolgozatban érintőlegesen foglalkozunk a klímaváltozás és a fajok elterjedési adatainak összevethetőségével, egyes harasztok, mint az Asplenium adiantum-nigrum agg. és a Dryopteris affinis agg. kisfajainak elkülönítési nehézségeivel, valamint korrigáljuk egy korábban tévesen közölt Hedwigia stellata adatunkat is. A fentieken túl a Leucobryum glaucum, Palustriella commutata, Tetraphis pellucida, Gymnocarpium robertianum és az Ophioglossum vulgatum néhány érdekesebb adatáról is beszámolunk.
-
Adatok néhány védett növényfaj elterjedéséhez és másodlagos élőhelyeken való előfordulásához
183-199Megtekintések száma:2060Jelen dolgozatban a 2016 és 2021 közötti időszakban gyűjtött, hazánkban védett és fokozottan védett növényfajokra vonatkozó florisztikai megfigyeléseimet teszem közzé. Az cikkben közölt adatok összességében Magyarország 31 kistáját érintik, ugyanakkor a legtöbb adatom a Nagyalföldről, azon belül is Pest és Bács-Kiskun megyék területéről származik. A dolgozatban 41 védett és három fokozottan védett edényes növényfaj előfordulásait ismertetem (két haraszt és 42 virágos növény), az ismertetett előfordulások egy része kistáji vagy nagyobb földrajzi léptékben is újdonságnak számít (pl.: Botrychium matricariifolium, Thlaspi alliaceum és Nasturtium officinale). Bizonyos fajok megfigyelései a közzé tett adatok tekintetében vagy florisztikai értelemben nem túl intenzíven kutatott területekről származnak, vagy az adott térségben és/vagy országosan is ritkának számítanak. Egyes fajok esetében az újonnan közölt előfordulásaik kifejezetten egy-egy térségben való elterjedési adatainak kiegészítéséül szolgálnak. Adatot szolgáltatok néhány –florisztikai publikációk alapján – meglehetősen alulkutatottnak tűnő kistáj növényzetéhez (pl.: Dorozsma-Majsai-homokhát, Bácskai-löszös-síkság), valamint igyekszem rámutatni a magyarországi csatornák faj- és biodiverzitás megőrzésében játszott szerepére a Duna–Tisza-csatorna példáján. A Duna–Tisza-csatornából és annak rézsűiről 12 védett növényfaj adatát teszem közzé ebben a kéziratban.
-
Botanikai adatok Tolnából és Baranyából IV.
17-33Megtekintések száma:351A szerzők itt közlik az elmúlt 15 évben együtt vagy külön-külön gyűjtött, esetleg más adatközlők által megfigyelt fontosabb florisztikai adatokat Tolna és Baranya vármegyék területéről. Összesen 140, Magyarországon többségében védett taxon adatait közöljük, de a felsorolásban akadnak ritkább gyomok (Adonis flammea, Althaea cannabina, Aphanes arvensis, Bunias orientalis, Legousia speculum-veneris, Vicia lutea) és adventív (Helminthia echioides, Oxybaphus nyctagineus, Rubia tinctorum) fajok is. Több, növényföldrajzi szempontból is fontos faj került elő a vizsgált löszterületek erdőssztyepp vegetációjából. Külön kiemelendő a Linaria biebersteinii, mint a Dunántúlon igen ritka faj, amely e tájegységtől nyugatra már nem fordul elő Európában! A Himantoglossum adriaticum előfordulása új adat a Dunántúl déli részére.
-
Adatok és kiegészítések a magyarországi adventív flóra kivadult, meghonosodott és potenciális inváziós fajainak ismeretéhez
111-156Megtekintések száma:86247 dunántúli és alföldi település flórájának felmérése kapcsán, 52 magyarországi flóratérképezési kvadrátból, összesen 157 hazánkban adventív növényfaj adatait közöljük. Az itt sorolt ritka, érdekes vagy a legutóbbi hazai neofiton fajokat összegző listán nem szereplő növényeken belül 65 az ország flórájára új taxonnak számít. A listázott fajok egy része ritka, alkalmilag elvaduló (pl. Lagurus ovatus, Salvia coccinea), az ország jelenlegi klimatikus viszonyai között szaporodni nem képes (pl. Cupressus sempervirens, Punica granatum) faj, de akadnak közöttük potenciális özönnövények is (pl. Celtis sinensis, Lonicera japonica). A kitekintésben felhívjuk a figyelmet az urbánus területek idegenhonos növényfajainak megjelenését és terjeszkedését előidéző gyakorlatokra (pl. zöldterület fenntartás), az e tekintetben speciális urbánus élőhelyekre (pl. magán és botanikus kertek), továbbá a jövőben a klímaváltozás hatására egyre gyakrabban fellépő folyamatok jelentőségére (pl. laurifillizáció, termofil taxonok terjeszkedése).
-
Egy ritka iszapnövény, a Spergularia echinosperma egykori előfordulása Magyarországon
3–9Megtekintések száma:410Magyarország területéről eddig 3 budavirág faj előfordulása volt ismert. A fiatal parlagokon, nyílt felszíneken élő Spergularia rubra (L.) J. Presl et C. Presl elterjedt faj, míg a szikeseken szórványosan előforduló S. marina (L.) Bess. és S. media (L.) C. Presl az utóbbi években magasabbrendű útjaink mellett terjedőben van. A budavirágfajok herbáriumi revíziója során a közép-európai elterjedésű S. echinosperma példányait találtuk meg a MTM Növénytára Carpato-Pannonicum gyűjteményében. A faj két lapját Tauscher Gyula gyűjtötte Ercsi mellett 1903-ban. További gyűjtés került elő a határ közvetlen közelében lévő szlovákiai Somorján. A gyűjtési helyek terepi ellenőrzése során a faj nem került elő, ezért jelenleg hazánkból kipusztultnak kell tekintenünk. Korábban a Kárpát-medencében Ausztriában és Szlovákiában is gyűjtötték, de ezeket az adatokat napjainkban szintén nem erősítették meg. A S. echinosperma hasonlít a S. rubra-hoz, de attól sűrűn bibircses magja és rövidebb pálhái alapján biztosan elkülöníthető. A hazai példányok a sötétbarna magvú subsp. albensis-hez tartoznak.
-
Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához XIII.
85-88Megtekintések száma:58293Munkánk azon közleménysorozat tizenharmadik tagja, amely előfordulási adatok rendszeres közlésével egészíti ki a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza című kiadvány előfordulási térképeit. Ezúttal összesen 1307 előfordulási adattal járulunk hozzá a hazánkban előforduló hajtásos növények elterjedésének pontosabb ismeretéhez. Összesen 634 edényes taxon előfordulási térképéhez szolgáltatunk lelőhely adatokat, melyek 256 kvadrátban oszlanak meg. Az adatok eloszlása diszperz jelleget mutat, amely az adatgyűjtés egyenetlenségéből adódik. Az felsorolásban szereplő fajok többsége az Alföld, az Északi-Magyarországi-Középhegység és a Kisalföld nagytájakról származik. Az enumerációban szerepeltetünk ritka honos fajokat, ritka, vagy adathiányos adventív fajokat és szubspontán megjelenő honos fajokat, vonalas létesítmények mellett terjedő adventív, és szubspontán megjelenő honos fajokat, és az országban elterjedt, de az atlaszban alulreprezentált taxonokat is.
-
Néhány kiegészítés a Jászság flórájához
21–30Megtekintések száma:456Magyarország Flóratérképezési Programja során 2012-ben 9 kvadrát felmérését végeztem el a Jászságban. Az adatgyűjtést 2020-ban kiegészítettem. Cikkemben az érdekesebb, regionálisan fontos florisztikai adatokat közlöm 68 edényes növényfajra vonatkozóan. Közöttük vannak idegenhonos taxonok (pl. Alopecurus myosuroides, Amaranthus deflexus, Juncus tenuis, Phytolacca esculenta) országosan (Silene bupleuroides), vagy regionálisan ritka fajok (pl. Coronopus squamatus, Linaria biebersteinii), a térség egykori erdeinek túlélői (pl. Clematis recta, Elymus caninus, Melica altissima, Sisymbrium strictissimum) és ritka gyomok (pl. Aegilops cylindrica, Bupleurum affine, Myagrum perfoliatum). Bemutatok egy szikes fajokban gazdag műút menti padkát is (Artemisia santonicum, Chenopodium chenopodioides, Hordeum hystrix, Plantago maritima).
-
Mohaflorisztikai érdekességek a Nyugat-Mecsekből
29-38Megtekintések száma:200A Nyugat-Mecsek mészkerülő erdeinek és lápi jellegű termőhelyeinek bejárása során számos, a hegységben 50 éve nem látott faj aktuális előfordulását mutattuk ki (pl. Bazzania trilobata, Diphyscium foliosum, Scapania nemorea). Több hazánkban és/vagy a Dél-Dunántúlon ritka taxon újabb állományait tártuk fel (pl. Buxbaumia aphylla, Dicranum tauricum, Jamesoniella autumnalis, Lepidozia reptans, Sphagnum squarrosum) és a Mecsekre új fajokat is felfedeztünk (pl. Aulacomnium androgynum, A. palustre, Calliergon cordifolium, Hedwigia stellata). Mindkét élőhelytípusban jelen vannak a korábban nem jelzett, hazánkban az utóbbi években özönfajként tárgyalt taxonok, lápokban a Riccia rhenana, míg a mészkerülő erdőkben a Campylopus introflexus. Érdekességként említhető meg, hogy a fajok többségét a téli hónapokban, illetve kora tavasszal, az edényes növények szempontjából inaktív időszakban találtuk meg. Ebben az időszakban e mohák sokkal feltűnőbbek és könnyebben észrevehetők. A szerzők felvetik annak a lehetőségét, hogy az utóbbi időben egyre több helyen megjelenő Dicranum tauricum terjedésében meghatározó szerepet játszhatnak az idősödő fenyő ültetvények, mivel az itt található fekvő, holt fatörzsek lépő kövekként szolgálhatnak a faj számára.
-
Florisztikai felmérések hibaforrásai I. „Jószándékú” flórahamisítások: „kakukk” a Medvesen
207-217Megtekintések száma:245A tervezett cikksorozat a florisztikai térképezések, illetve az így keletkezett adatbázisok hibaforrásaira szeretné felhívni a figyelmet. E dolgozatban elsőként a „jószándékú” flórahamisítás esetét mutatjuk be egy kistáj, a Medves vidék példáján. Az adatok forrását azok a 2005-ben postázott levelek képezik, amelyeket Varga Ferenc az elsőszerző kérésére fogalmazott meg. A dolgozatban 10, a tájegység és/vagy a Pannonicum szempontjából növényföldrajzilag is jelentős faj (Adonis vernalis, Arum orientale, Asarum europaeum, Genista germanica, Phragmites australis, Pulsatilla grandis, P. nigricans, Salvia aethiopis, Viola alba, Xeranthemum annuum) átültetésének körülményeit listázzuk. A levelezésekből kiderül, hogy amatőr botanikusként milyen módon szólhatunk bele egy terület flórájának alakulásába. A fajok döntő részét Varga Ferenc déli irányból észak felé mozdította el, átlagosan mintegy 10 km-nyire az eredeti termőhelyüktől. Az Adonis vernalis és a Genista germanica kivételével legalább egy áttelepítés sikeresen, meghonosodással végződött. A Salvia aethiopis esetében az új állomány csupán 1,25 km-nyire található Szlovákiától, ahol a faj már kifejezetten ritka, veszélyeztetett (EN) taxon.
-
Kiegészítések a Soproni-hegység és előtere flórájának ismeretéhez II.
187–194Megtekintések száma:526Közleményünkben a Soproni-hegység és Soproni-medence területén 2014 és 2020 között gyűjtött érdekesebb floriszikai adatokat adjuk közre. Felsorolásunkban összesen 26 taxon szerepel, 15 a Soproni-hegység, 10 a Soproni-medence területéről, egy további faj pedig mindkét területetről. Adataink közül kiemeljük a Soproni-hegységre nézve új Tetragonolobus maritimus előfordulását, a terület hazai felére nézve új Ajuga chamaepithys, Lycopsis arvensis előkerülését. Fontos eredmény az egyaránt védett, aktuális előfordulásokkal eddig nem rendelkező Agrostemma githago, Gentianopsis ciliata, valamint a Sesleria uliginosa egy újabb kis állományainak felfedezése. A Soproni-medence területéről nem közölték korábban a gyomjellegű Aegilops cylindrica, Galium parisiense, Geranium rotundifolium, Kochia scoparia, Lepidium virginicum, Oenothera salicifolia, Sagina apetala subsp. apetala, Verbascum lychnitis előfordulását, amelyek közleményünkben jelennek meg első ízben.
-
Adatok a Szuha-vízgyűjtő és környéke flórájához
27-67Megtekintések száma:417Cikkünkben a Putnoki-dombság és kisebb részben a Sajó-völgy flórájához szolgáltatunk adatokat, melyeket 1991 és 2021 között gyűjtöttünk, és összesen 415 fajra vonatkoznak. Publikáljuk néhány a Tornense-ből, illetve a Putnoki-dombságból eddig nem közölt vagy ritka faj adatát, illetve kitérünk adathiányos, de gyakoribb fajokra is. Több fokozottan védett, illetve védett faj előfordulását is megemlítjük. Az ebben a részben szereplő 246 faj közül 8 a Tornensére, további 47 pedig a Putnoki-dombságra új. Elektronikus mellékletben 169 növényfajról kiegészítő elterjedési adatokkal szolgálunk Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához.
-
Adatok a kőszegi Téglagyári-tó algaflórájához, különös tekintettel néhány Desmidiales képviselőre
141–156Megtekintések száma:119A nyugati határvidék, ezen belül Kőszeg és környéke algológiai szempontból meglehetősen keveset tanulmányozott régió. Az okokat keresve elsőként kiemelendő, hogy az itt fellelhető jelentősebb állóvizes víztestek mindegyike mesterséges, és korát tekintve is viszonylag fiatal. Ugyanakkor természetes egyéb vízfelületek hiányában potenciális vizes élőhelyként jelentősek, ahogy a megőrzésükhöz szükséges információk is. Jelen dolgozat a környékbeli tavak, tározók tervezett ilyen irányú feldolgozási folyamatában elsőként a kőszegi Téglagyári-tó algaflóráját mutatja be. Kis mérete és a rekreációs célú hasznosításából fakadó zavarás ellenére algaközösségét tekintve a Téglagyári-tó fajgazdag, magas diverzitású élőhely. A jegyzett fajok nagyobb hányadát a Chlorophyta divízió adja, de jelentős a Charopyta, az Euglenophyta és Heterokontophyta divíziók részesedése is. Értékét külön emelik a ritka fajok (pl. Stauridium privum, Cosmarium sinostegos var. obtusius), nem beszélve a vörös listás veszélyeztetett fajokról (Cosmarium anceps, Cylindrocystis brebissonii, Euastrum bidentatum, Euastrum denticulatum, Penium spirostriolatum, Staurastrum oxyacanthum, Staurastrum tetracerum). Különlegessé a tó enyhén alkalikus, mezotróf közegében megtelepedett, egyébként inkább savas, eutrofikus környezetből ismert, a régióban még nem jegyzett Desmidiales képviselők (Euastrum biverrucosum, Euastrum minimum, Staurastrum levanderi var. hollandicum) teszik. Mint kuriózum, megemlítendő az Entomoneis ornata előfordulása, amely magasabb sótartalmú vizekhez kapcsolt, itt szervetlen tápanyagokkal csak mérsékelten terhelt környezetben sikerült azonosítani.
-
Taxiphyllum densifolium (Taxiphyllaceae) és a mecseki völgyek moharitkaságai
3-16Megtekintések száma:326A dolgozatban a Mecsek hegység árnyas, erdős völgyeinek bejárása során talált, országos és/vagy lokális viszonylatban ritkának számító, veszélyeztetett és/vagy védett mohákkal foglalkozunk. A hegységből korábban eltűntnek hitt, Európa-szerte ritka, nálunk védett és sérülékeny (VU) Taxiphyllum densifolium két völgyben is stabilnak tűnő, sporofitonos telepekkel rendelkezik. A dolgozatban elsőként számolunk be a faj spóráinak jellemzőiről. Vizsgálataink alapján, a korábban unikálisnak tartott, védett Rhynchostegiella teneriffae napjainkban a Mecsekben annyira elterjedt és tömeges, hogy már hazai viszonylatban sem tekinthető sérülékeny (VU) fajnak. Bemutatjuk a veszélyeztetett (EN) és védett Neckera pennata első Tolna vármegyei és Kelet-mecseki állományát, valamint tudósítunk a hazánkban adathiányos (DD) Fossombronia wondraczekii újabb, szokatlan előfordulásáról is. Listázzuk további három veszélyeztetett (EN) faj, a Blindiadelphus recurvatus, a Palustriella commutata, a Porella arboris-vitae, illetve több sérülékeny (VU) taxon, mint a Blepharostoma trichophyllum, Porella cordaeana, Sciuro-hypnum flotowianum, Seligeria pusilla, valamint veszélyeztetettség közeli (NT) moha, mint a Microeurhynchium pumilum (sporofitonos), Phaeoceros carolinianus újabb adatait. Mindezeken kívül megerősítjük a több mint 50 éve nem észlelt jakab-hegyi Rhynchostegium rotundifolium adatot. Röviden kitérünk a Hygroamblystegium fajok elkülönítési nehézségeire is.
-
Új montán fajok a magyar mohaflórában
16-26Megtekintések száma:840A szerzők a Központi-Bükk mohaflorisztikai kutatása során három, Magyarország területéről eddig nem ismert mohafaj előfordulását mutatták ki az ómassai Vörös-kő (Encalypta spathulata Müll.Hal.) és a Jávor-hegy (Hydrogonium croceum (Brid.) Jan Kučera, Orthothecium rufescens (Dicks. ex Brid.) Schimp.) mészkő-, illetve dolomit szikláiról. Mindhárom faj montán, alpin-boreális flóraelem, és jelenlétük a Bükk ezen részének erőteljes montán karakterét hangsúlyozza. Míg a H. croceum és az O. rufescens Európa hegyvidéki területein gyakori és elterjedt faj, addig az E. spathulata IUCN vörös listás növény (VU, sebezhető besorolással), így a Bükkben felfedezett populációja kontinens-léptékben is jelentőséggel bír.
-
Florisztikai adatok a Tokaj–Zempléni-hegyvidékről és környékéről
33–56Megtekintések száma:558Cikkünkben a Tokaj–Zempléni-hegyvidék területéről és környékéről (a Szerencsközből, a Hernád-mentéről, a Bodrogközből, a Taktaközből és a Harangodból) az elmúlt évtized legfontosabb és legérdekesebb florisztikai eredményeiről számolunk be. A Zempléni-hegységből két új védett fajt (Asplenium javorkaeanum, Epipactis nordeniorum), a Bodrogköz magyarországi részéről pedig hét új védett fajt mutattunk ki (Cephalanthera damasonium, Cirsium brachycephalum, Epilobium palustre, Epipactis palustris, Lycopodium clavatum, Pyrola rotundifolia, Polystichum aculeatum). Számos ritka faj új lelőhelyére bukkantunk (Epipactis exilis, Dryopteris expansa, Blechnum spicant, Androsace maxima, Orchis coriophora, Orchis purpurea, Dactylorhiza sambucina, Sonchus palustris, Cicuta virosa). Továbbá sikerült megerősítenünk több olyan faj adatát, amelyek már évtizedek óta nem kerültek elő (Sedum hispanicum, Erysimum wittmannii subsp. pallidiflorum, Pseudolysimachion spurium, Botrychium lunaria).
-
Adatok a sásfajok (Carex, Cyperaceae) előfordulásához a Dél-Nyírségben és környékén
165-198Megtekintések száma:531Összesen 38 sásfajról közlünk adatokat a Dél-Nyírség és közvetlen környezete területéről. Az Alföldön korábban le nem írt vagy ritkaságnak számító fajok néhány állományát is kimutattuk, mint a Buxbaum-sás (Carex buxbaumii), az északi sás (Carex hartmanii), az árnyéki sás (Carex umbrosa) és a bugás sás (Carex paniculata). Számos új előfordulást közlünk a térségből kevés irodalmi adattal rendelkező fajokról, például a rezgő sásról (Carex brizoides), sárgás sásról (Carex michelii), sápadt sásról (Carex pallescens), nyúlánk sásról (Carex elongata). A korábbi irodalmakban említett hét fajt viszont nem sikerült észlelnünk az elmúlt 13 év során. Herbáriumi adatok igazolták, hogy a fekete sás (Carex nigra) régebbi helyi adatainak egy része valójában a gyepes sásra (Carex cespitosa) vonatkozik. Herbáriumi adatok és az irodalom alapján úgy gondoljuk, hogy a berzedt sás (Carex pairaei) helyi adatai nagyrészt a tölgyes sásra (Carex divulsa subsp. leersii) és sulymos sásra (Carex spicata) vonatkozhatnak. Eltérően számos irodalmi adattól a rókasást (Carex vulpina) a homokvidék belsejében nem észleltük.
-
Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához VIII.
238-261Megtekintések száma:439Jelen közleményünk annak a sorozatnak a nyolcadik része, melynek célja a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza térképeinek kiegészítése, főként aktuális előfordulási adatokkal. A dolgozat 157 kvadrátban 539 edényes taxon elterjedési adatait pontosítja. Az érintett kvadrátok többsége a Dunántúlon található. Egy kvadrát a szisztematikus felméréseknek köszönhetően 190-nél is több fajjal egészült ki. Néhány aszfaltút célirányos átvizsgálásának köszönhetően a Puccinellia distans 68 kvadrátból került elő új fajként. Mindkét adat arra utal, hogy a hiányok miatt az adatpótló közleményekre továbbra is nagy szükség van. A felsorolt taxonok döntő része gyakori, sokszor gyom jellegű elem, néhányuk azonban hazánkban szórványos vagy ritka (pl. Nigella arvensis, Vaccaria hispanica, Rumex pulcher, Urtica urens), olykor védett növény (pl. Asplenium adiantum-nigrum, Dryopteris affinis, Gymnocarpium dryopteris, Huperzia selago). Néhány, olyan alkalmi kivaduló és meghonosodóban lévő növényt is megemlítünk, amelyek nem szerepelnek a legutóbbi magyarországi újjövevény növények listájában (pl. Acer cissifolium, Cyperus alternifolius, Gaillardia aristata, Galanthus elwesii). A kitekintésben felhívjuk a figyelmet néhány olyan magyarországi szinantróp élőhely flórafeltártságának hiányára (pl. útszegélyek, kertek, virágágyások), melyek igen komoly szerepet játszhatnak a meghonosodó, majd özönfajjá váló gyomok terjedésében.
-
Florisztikai adatok Észak-Magyarországról III. Zempléni-hegység
109–172Megtekintések száma:629Összeállításunkban a Zempléni-hegység területéről 2004 és 2022 között gyűjtött, korábbi publikációinkból kimaradt adatainkat közöljük. Összesen 133 faj mintegy 1215 adatát gyűjtöttük össze, 33 flóratérképezési kvadrátból. Publikáljuk néhány a területről eddig nem közölt, vagy ritka faj előfordulását pl. Carex appropinquata, C. cespitosa, C. disticha, Centaurea stenolepis, Scabiosa columbaria, Tephroseris aurantiaca. Kiemelten fontosnak tartjuk azon növények adatait, melyek növényföldrajzi jelentőséggel bírnak, mint az Anthriscus nitidus, Echium maculatum, Lunaria rediviva, Nepeta pannonica, Oreopteris limbosperma, Petasites albus, Primula elatior, Thlaspi jankae, Veronica montana, illetve bizonyos csak archív adattal rendelkező fajok újbóli megtalálását pl. Cirsium rivulare, Parnassia palustris. Kitérünk olyan adathiányos, de gyakoribb növényekre is, mint az Adoxa moschatellina, Allium flavum, Cardamine amara, Dipsacus fullonum, Galanthus nivalis. Ugyanakkor nem feledkezünk meg néhány a hegységben jellegzetes taxon számos új lelőhelyének közreadásáról sem, mint az Aruncus dioicus, Huperzia selago, Lycopodium annotinum, Securigera elegans stb. Felsorolásunkat a fajok herbáriumi és szakirodalmi adataival is teljesebbé tesszük.
-
Adatok a vasútmenti pionír élőhelyek flórájához a Tiszántúlon
86–101Megtekintések száma:532A vasúti pályaszakaszok (vonalas létesítmények) mentén létrejövő pionír élőhelyek kiváló terjedési lehetőséget biztosítanak egyes fajok számára. A dolgozatban olyan, a vasúti töltéseken fellelt fajok új előfordulásait mutatom be, mint az Equisetum ×moorei, Equisetum ramosissimum, Lycopsis arvensis, Euphorbia maculata, Lepidium densiflorum, Tragus racemosus és a Vulpia myuros. Kiemelendő adat a Galium humifusum újrafelfedezése az országban. A dolgozatban összegyűjtött adatok alapján elmondható, hogy egyes adventív, illetve nem tájhonos (homokgyepi) fajok ezen vasúti töltések homokalapzatait képesek kolonizálni, így azokat ökológiai folyosóként használni. Ezáltal a vasútmenti pionír élőhelyek jelentős szerepet játszanak az adventív fajok terjeszkedésében, ugyanakkor az országosan ritka, őshonos pionír fajok megtelepedésére is lehetőséget adnak.