Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A VÁLLALATOK STRATÉGIA ALKOTÁSÁRA HATÓ TÉNYEZŐK A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS A TÁRSADALMI FEJLŐDÉS A FENNTARTHATÓSÁG ÉS A VERSENYKÉPESSÉG
    39-48
    Megtekintések száma:
    302

    A tanulmányban részletesen bemutatjuk a gazdasági növekedés hagyományos és újszerű trendjeit, melyek ala pján kijelenthető, hogy egy komplex rendszerről van szó, amelynek elemzése szinte mindig időszerű, ami elsősorban a rohamosan változó, globális rendszereknek, kapcsolati hálózatoknak tudható be. A gazdasági növekedés a 21. században is rendkívül fontos, az onban új szemléletmód kapcsolódik hozzá. Megjelenik két fontos tényező, azaz a fenntarthatóság és a társadalmi fejlődés. Jóllehet, hogy a gazdasági növekedés és a társadalmi fejlődés egymással ellentétes irányú, amely egyáltalán nem szolgálja a fenntarthat ó növekedés elméletének alapgondolatát. A tanulmányban arra törekedtünk, hogy bemutassuk ennek a rendszernek az összetettségét, illetve az azt befolyásoló tényezők körét.

  • HAL ÉS HALÁSZATI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS HAZAI FOGYASZTÓI SZOKÁSOK, TRENDEK
    Megtekintések száma:
    152

    A globalizációnak hatására a hal- és halászati termékek fogyasztása is fellendült, köszönhetően az import termékek megjelenésének. Mára már elmondható, hogy számos halfaj és feldolgozási formában áll nap mint nap a fogyasztók rendelkezésére. Ennek köszönhetően megváltoztak a fogyasztói szokások és egyre inkább előtérbe kerül az egészséges étrendbe beépülő haltermékek fogyasztása. A cikk célja, hogy bemutassa a hal- és halászati termékekkel kapcsolatos fogyasztói szokásokat, attitűdöket világ, Európai Uniós, valamint hazai szinten egyaránt.

  • Az elektromos autóiparhoz kapcsolódó új iparági trendek vizsgálata
    Megtekintések száma:
    586

    Földünk folyamatosan törekszik az autóipar korszerűsítésére és környezetbarátabbá tételére. Ennek jegyében az elmúlt évtizedben az elektromos autók óriási fejlődésen mentek keresztül. Ennek hatására nem csak hatékonyságuk nőtt, hanem az ilyen típusú járművekre való igény is. A hazai fogyasztók egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak, hogy hagyományos járművüket elektromosra cseréljék, viszont ennek anyagi vonzata nem minden esetben van összhangban a vásárló erőforrásaival. Ennek hatására az állam egyedi támogatási rendszert vezetett be az elektromos autók népszerűsítéséért. A tanulmány során a hazai támogatási rendszert is össze fogom vetni különböző európai rendszerekkel, illetve ismertetni fogom, hogy milyen pro és kontra tényezők játszanak szerepet az elektromobilitás kapcsán. Ki fogok térni részletesen a jelenlegi piaci trendekre és bemutatom, hogy hogyan is áll jelenleg a globális elektromos autóipar.

  • Új generációk, új trendek a spa iparágban
    21-26
    Megtekintések száma:
    545

    Napjaink turisztikai piaca gyors változások színtere, amelyek mind a keresleti, mind a kínálati oldalt érintik. A spa iparág piacán – a wellness és gyógyszolgáltatások együttes jelenléte miatt – a generációk széles köre jelenik meg fogyasztóként, más és más elvárást támasztva a szolgáltatókkal szemben. Vizsgálatra érdemesek tehát a jelen és elkövetkező években zajló változások, amelyek a fogyasztói szokások változása mellett a fogyasztói igények szélesedését vizionálják. Jelen cikk kísérletet tesz az egyes generációk sajátosságainak vizsgálatával azok elvárt spa szolgáltatásainak leírására valamint a jövőre előrevetíthető változások beazonosítására. A szerző elsősorban a témában fellelhető nemzetközi és hazai szekunder források és az iparágban szerzett szakmai tapasztalata felhasználásával igyekszik összefoglalni mindazokat a piaci tendenciákat, amelyek jelentős változásokat hoznak.

  • Építőipari és közműépítési trendek
    23-28
    Megtekintések száma:
    164

    Ha az ember azt a szót hallja, hogy építőipar, valószínűleg egy ház felépítésére asszociál, ám az építőipar fogalma ennél jóval nagyobb területet fed le, és igen színes korszakokra bontható. Az építészet (építőművészet, architektúra): az épített környezet alakítása. Egyrészről a művészetek egyik ága (alkalmazott művészet), másrészről mérnöki tudomány, technológiai diszciplina. Manapság egyre több környezetbarát technológiát alkalmaznak az építkezések során, és nagy hangsúlyt kap már a tervezés szakaszában is a megújuló energiaforrás használat, főként a napkollektor használata. Az építőipari és közműépítési trendek mérésére egy kérdőív is készült, melyet 100 vállalkozásvezető töltött ki.

  • A mozgóátlagokra épülő kereskedési stratégiák sikerességének vizsgálata a nagy kapitalizációjú vállalatok példáján keresztül
    34-42
    Megtekintések száma:
    135

    A vizsgálat az indikátorok jelzései általi kereskedés, azon belül pedig a mozgóátlag kereszteződésein alapuló stratégiát vette górcső alá. A kutatás egyik fő iránya az egyszerű és az exponenciális mozgóátlagot felhasználó crossover stratégia közti hatékonyságbeli különbségek feltárása volt, továbbá a trendirányú kereskedés hatása az indikátorok teljesítményére. A kutatás a legnagyobb tőzsdei kapitalizációval rendelkező cégek példáján keresztül teszteli az indikátorok teljesítményét. A dolgozat főbb következtetése, hogy a vizsgált részvények esetében nem volt domináns indikátor, valamint a vizsgált, dominánsan emelkedő trendet követő időszakban a buy&hold stratégia felülmúlta az indikátorok alapján történő aktív kereskedés stratégiáját.

  • A személyi jövedelemadó rendszerének alakulása Magyarországon (1988-2014)
    23-33
    Megtekintések száma:
    342

    A magyar adórendszer mindenkit érintő része - a személyi jövedelemadó - folyamatos átalakításon esett át a bevezetése óta. Elemzésemben a direkt adó csoportjába sorolt adónemben bekövetkezett főbb változásokat vizsgáltam a kilencvenes évektől napjainkig. A 2011. évben bevezetett egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban kis kitérőt tettem nemzetközi téren, hiszen a nemzetközi trendek az egyszerűsítés felé mutatnak. Az egykulcsos adó sértheti ugyan az igazságosságot, mint adózási elvet, de megkönnyítheti az ellenőrizhetőséget, az adóbevallást, és csökkentheti az adóadminisztrációs költségeket valamint az adóelkerülést. Arra kerestem a választ, hogy a minden évben bekövetkező személyi jövedelemadó változtatás, főképp az adókedvezmények és kivételek mérséklése, valamint az adókulcsok csökkentése, milyen hatással bírt a magánszemélyek adóterhére.

  • Termőföld szerepe az erőforrások kombinációjában
    118-123
    Megtekintések száma:
    126

    Kutatómunkám célja a föld jelzáloghitelezéssel összefüggő földértékelési módszerek rendszerezése, korszerűsítési lehetőségük kutatása, illetve a nemzetközi trendekhez való viszonyuk mérlegelése.

  • A JÓLLÉT ÉS A HÁZTARTÁSI HULLADÉK KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA A MAGYAR TELEPÜLÉSSZERKEZET KONTEXTUSÁBAN
    32-40
    Megtekintések száma:
    141

    A körforgásos gazdaság az elmúlt években vált az Európai Unió környezetvédelmi és gazdaságpolitikájának fontos célkitűzésévé. Ennek részeként a hulladékfeldolgozás és ártalmatlanítás a környezeti terhelés csökkentése miatt kardinális jelentőséggel bír, miközben a fogyasztói társadalom trendjei komoly kihívást gördítenek a környezeti terhelés csökkentésével kapcsolatos elvárások elé. Jelen tanulmány a keletkezett háztartási hulladék, valamint az egyes jóléti indikátorok elemzésével keresi a választ arra, hogy milyen kapcsolat azonosítható a termelődő hulladék, a fizetőképes kereslet és a lakónépesség koncentráicója között. Ennek megállapításához a szerzők a nemzetközi statisztikai életben elfogadott és alkalmazott fogalmakat, valamint primer adatokon végzett statisztikai próbákat használnak.

  • Válsághatások a szállítmányozásra
    38-49
    Megtekintések száma:
    56

    A 2008-ban kezdődő gazdasági világválság negatívan érintett e a gazdaság minden ágazatát. Számos vállalkozás ment csődbe, között ük olyan sokéves múltt al rendelkezők is, melyek egykor kimagaslóak voltak, azonban számos piacvezető cég meg tudta őrizni sikereit, sőt növelni tudta bevételeit. Mindezek ellenére számos vállalkozó is megpróbált piacra lépni, több-kevesebb sikerrel. Ez a tendencia megfi gyelhető a logiszti ka – szállítmányozás területén is.

  • Magyar baromfi és sertéságazat vagyoni helyzetének elemzése és összehasonlítása 2005 és 2015 között
    67-75
    Megtekintések száma:
    183

    Az emberiség táplálkozásában a húsfogyasztás a kezdetektől kiemelkedően fontos szerepet tölt be, a hús tehát egy alapvető élelmiszer. A világ népessége folyamatosan növekszik, és az emberek egyre több magas hozzáadott értékű élelmiszert fogyasztanak, mint pl. húst és tejtermékeket. A hústermelés és a húsfogyasztás tekintetében nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is a két legmeghatározóbb szakágazat a baromfi és sertéságazat. Míg a 90-es évekig egyértelműen a sertéságazaté volt a vezető szerep, addig ez napjainkra megváltozott, és a jelenlegi trendek szerint a baromfiágazat át fogja venni a vezető szerepet. Kutatásunkkal azt szeretnénk feltárni és megvizsgálni, hogy ennek a szerkezetváltásnak milyen hatása van a két ágazat vállalkozásainak gazdasági, ezen belül vagyoni helyzetére.

  • Biogázüzemi erjesztési maradékok mezőgazdasági értéke
    190-196
    Megtekintések száma:
    108

    A külföldi tendenciákat követve fokozatosan nő a hazai biogáz üzemek száma. Ezáltal a folyamat végén jelentős mennyiségű erjesztési maradékról kell gondoskodni. A fermentálás végén visszamaradó erjesztési maradék értékes alapanyag a talajok tápanyag-utánpótlására. A melléktermék kémiai vizsgálatából látható, hogy az megfelel a jogszabályokban előírtaknak. A nagy adagú kezelések az angolperje fejlődésében depressziót okoznak. Ezt a fajta gátló hatást a magas ammónia tartalom okozza. A kezelésekkel nagy mennyiségű ammónia só kerül a talajokba, melynek hatására megnő a talajok só tartalma. Ugyanakkor a nagy mennyiségű hozzáadott ammóniából, az átalakulási folyamatok során felszabaduló H+ ionok miatt a talaj kémhatása csökkenő tendenciát mutat. A humusztartalomban nem tapasztaltunk változást. Hosszú távú szabadföldi kísérletek szükségesek a hatások részletes megismeréséhez.

  • Marketingszemléletű terméktervezés
    264-272
    Megtekintések száma:
    134

    Az ipari terméktervező mérnök és művész – a designer – jelentős hozzáadott értéket közvetít tárgyába. Nem pusztán a külcsíny, de funkcionalitás, műszaki, sőt gazdasági, értékesítés ösztönző tartamát tekintve is. Tanulmányunkban ennek természetét vizsgáljuk. Bemutatjuk, hogy a tervezés egyik meghatározó sajátossága a promóciós szemlélet. Arra irányul, hogy a termék kvázi képes legyen magát eladni. Mint ezt a klasszikusok, H. Ford és R. Loevy példái már száz
    éve igazolják, feleslegessé nem teszik a reklámot, de háttérbe szorítják. Különös sajátossága a designer produktumoknak, hogy nem csak szemléletet formálnak, de extrahaszonnal értékesíthetők. A „használd és dobd el,” modern hozzáállást felváltja a fogyasztói magatartás korszerűsítése. Új minőséget teremt. Gondoljunk az environmentek (V. Panton), az un. design hotelek, az „álomautó-design-ra,” napjaink járműtervezési trendjére.

  • DINAMIKUS ÁRAZÁS ÉS STRATÉGIAI FOGYASZTÓK: KIHÍVÁSOK ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS A HOTELSZEKTORBAN
    Megtekintések száma:
    219

    Néhány évtizede a dinamikus árazás varázsszónak számított a szállodaiparban. Mitikus tevékenység, amelynek bevezetésétől az üzemeltetők, tulajdonosok a jövedelmezőség drasztikus növekedését várták. Aztán kiderült szisztematikus adatgyűjtés, az erőforrások által megengedett, lehető legjobb informatikai háttér és szakember szükséges hozzá. Tényként kezelhető, hogy aki kimaradt az lemaradt. Azonban aki beszállt, merre indult? Hová jutott? Önálló, sok irányzattal és kapcsolódási ponttal rendelkező tevékenységgé vált. Joggal nevezhetjük a szállodaipari yield management alapkövének. Áttekintésemben bemutatom, ma hol tart a szállodaipar a dinamikus árképzés területén. Az egyes irányzatok képviselőinek szeme előtt azonban egyetlen cél lebeg, a bevétel hosszútávú maximalizálása.

  • Online marketingeszközök hatékonyságának vizsgálata a horgászok körében
    68-82
    Megtekintések száma:
    118

    Az online marketingeszközök alkalmazása mára elengedhetetlenné vált a kereskedelmi szektorban tevékenykedő vállalkozások számára. Annak érdekében, hogy a vállalkozások növeljék értékesítési volumenjüket, cégük brandértékét folyamatos online jelenlétre van szükségük, miközben lépést tartanak az aktuális trendekkel. A minőségi, egyedi tartalmak megragadják a fogyasztók figyelmét, akik a későbbiekben rendszeres követőivé válnak a vállalkozásnak nem csak az online térben, de személyes jelenlétük is megerősödhet a fizikai üzletekben. Kérdőíves kutatás alkalmazásával mértem fel az online marketingeszközök hatékonyságát a horgászok körében.

     

  • A zöldség-gyümölcs ágazat külkereskedelmének jövőképe
    102-112
    Megtekintések száma:
    101

    Hazánk a kis, nyitott gazdaságok közé sorolható, így a kis belső piac nem elegendő a megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítéséhez, létfontosságú az export. Magyarország 2010-ben összesen 151 országgal, míg 2013-ban 164 országgal kereskedett mezőgazdasági eredetű árukkal. A Zöldség - Gyümölcs Ágazati Stratégiában megfogalmazott 3,5 millió tonnás termelési mennyiség elérése a cél 2020-ra. A megcélzott Alkalmazott kutatások eredményei a gazdaság- és társadalomtudományok területén 103 mennyiséget 1990-ben értük el, azóta is az évi termelési mennyiségek átlagosan csak a 2,0 – 2,5 millió tonnás mennyiséget érik el. A külkereskedelmünket csak úgy tudjuk bővíteni, ha a megtermelt termékeink megfelelően osztályozzuk, gondosan csomagoljuk, egyöntetű, a vevői elvárásoknak megfelelő minőségben és a szállítási határidők pontos betartásával érkeznek meg. Talán sehol annyira nem mutatható ki leszakadásunk a nemzetközi tendenciáktól, mint éppen ezen a területen. A pénzhiány és tőkeszegénység miatt elmaradt az ágazat technikai és technológiai
    fejlesztése, beszűkültek a kereskedelmi csatornák, ami piacvesztéshez vezetett. Jelenleg a magyar zöldség-gyümölcs ágazat legfőbb problémáját az áruhiány jelenti, annak ellenére, hogy még mindig megőrizte nettó exportőr státuszát. Hazánkban, a zöldség-gyümölcs ágazatban óriási a feketekereskedelem
    jelenléte, amely által az egész ágazat szabályozhatatlanná és kiszolgáltatottá válik. Számos jó példa és sikeres üzem mellett is igaz, hogy a termelők zömének hiányosak a technológiai-, menedzsment- és marketingismeretei. Ragaszkodnak az elavult módszerekhez, változtatni, tanulni nemigen hajlandók. Gond van minden egyes előre jelzett mennyiséggel, legyen ez akár kisebb-, vagy nagyobb termésbecslés. A zöldséggyümölcságazat az összes mezőgazdasági ágazat közül rendre az egyik legnagyobb exportárbevételt produkálja azzal, hogy termelésének 50%-át külföldön értékesíti. Ennek a fenntartásához kedvezőbb adópolitikára és az őstermelői rendszer felülvizsgálatára, megszüntetésére lenne szükség. Minden esetben az alapprobléma az, hogy nincs érdekazonosság és bizalom a kereskedő, a termelő és a menedzsment között. Ezért – is – van az, hogy a tag sokszor a TÉSZen kívül adja el termését, mert így legalább biztos
    pénzt lát. Márpedig, amíg a szervezetnek nincs biztos árualapja, addig nem tud piacot építeni, amíg pedig nincs biztos piaca, addig bizalom hiányában nem lesz biztos árualapja, és a kör bezárult, illetve kezdődik elölről.

  • Társadalmi újratermelődés kérdései a magyar aprófalvakban
    53-67
    Megtekintések száma:
    80

    Nem pusztán közép-európai jelenség az elnéptelenedő települések problémája, amely a társadalmi újratermelődés hiányára vezethető vissza. A fogyasztói társadalom trendjei érték és mértékválság irányába sodorják a fejlődő és fejlett társadalmakat, amelynek egyik közvetett eredménye a falvak lakónépességének elöregedése és az érintett településekben rejlő endogén erőforrások apadása. Ezzel ezek a települések a legfontosabb versenyképességi potenciáljukat, a népességmegtartó erejüket veszítik el. Az aprófalvas térségekben sok esetben fellelhető gazdasági vákuum és az apadó népesség tovább erősíti azt a folyamatot, ami közszolgáltatási feladatellátások körére szűkítő hatást gyakorol, ezzel is tovább rontva a térségben élők esélyeit. Tanulmány az aprófalvas térségek gazdasági és társadalmi potenciálját vizsgálja a leíró és komplex statisztikai módszerek segítségével.

  • A pszichológia filozófiai-társadalomtudományi vonalának kibontakozása Magyarországon az 1900-as években
    60-67
    Megtekintések száma:
    137

    Magyarországon a tudományos pszichológia a XX. század elején kezdett kibontakozni, három irányvonal mentén: a társadalomtudományi hagyomány a filozófiából, a pszichoanalitikus vonal a gyógyításból és a természettudományi trend a gyermekekkel végzett kísérletekből fejlődött ki. A filozófiai vonal híres képviselői Szüts, Ribot, Pikler, Leopold, Kornis, Posch. Az emberi belső folyamatok, a gondolkodás és a lelki tevékenységek korai pszichológiai koncepcióit az ő publikációikon keresztül ismerhetjük meg. 

  • Napjaink fegyverrendszer fejlesztési trendjei
    174-184
    Megtekintések száma:
    164

    A hadiipar és új az technológiák, eszközök fejlesztése napjainkban összefonódik egymással. Olyan fegyverek, fegyverrendszerek tesztelése van folyamatban jelenleg is, amelyek nemrég még csak a fantasztikus irodalom kedvelői előtt voltak „ismertekˮ illetve néhány beavatott fejlesztő mérnök tervező asztalán volt megtalálható. A hadiipar fejlődése egyet jelent olyan technológiák fejlődésével, amelyekből a társadalmak (a civil lakosság) kétszeresen is profitál: a biztonság garanciáján túl a mindennapi életéhez szükséges eszközök megjelenését is biztosítja. A szerzők a cikkben az aktuálisan megismerhető katonai csúcstechnika néhány fegyverének, fegyverrendszerének bemutatásán keresztül igyekeznek rámutatni a hadviselés természetének változására, a fegyverek jövőbeni alkalmazásának lehetséges módjára.