Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A tudományos utánpótlás biztosítása a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolában
    114-125
    Megtekintések száma:
    141

    A doktori iskolák kiemelt szerepet játszanak a tudományos utánpótlás nevelésében és a felsőoktatás megújításában. Jelen tanulmány a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának működését, fejlődési irányait és nemzetközi kapcsolatrendszerét mutatja be. Ismerteti a hallgatói létszám és fokozatszerzések alakulását, valamint a doktori iskola multidiszciplináris és nemzetközi jellegét. Külön hangsúlyt kap a 2025. évi Nemzetközi Tudományos Napok konferencia, amelyen 118 tudományos előadás hangzott el, köztük a digitalizáció, fenntarthatóság és mesterséges intelligencia témaköreiben. A tanulmány rávilágít arra is, hogy a doktori iskola publikációs teljesítménye jelentős mértékben növekedett, különösen a nemzetközileg indexált, magas minősítéssel rendelkező folyóiratokban megjelent közlemények tekintetében.

    JEL kód: A23; I23; O30

  • A személyiség és a képességek szerepe az egyetemi sikerességben: avagy igazolható-e a szűrő hipotézis a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatói körében végzett felmérés alapján
    133-158
    Megtekintések száma:
    255

    Tanulmányunk azt a kérdést járja körül, hogy milyen befolyással bír a tanulmányi eredmények alakulására az értelmi és érzelmi intelligencia, valamint a személyiségstílus. Mindezt a Debreceni Egyetem közgazdász hallgatói körében végzett felmérések segítségével vizsgáljuk meg. Elemzésünkben főként regreszszióanalízisre támaszkodtunk. Az eredmények segítségével két kérdésre kívánunk választ kapni. Egyrészt arra, milyen kapcsolat van az említett változók és a vizsgált szakon való sikeres szereplés közt, másrészt, hogy rendelkezik-e a felsőoktatás tisztán információs (szűrő) funkcióval is, vagy csupán termelékenységet növel. Kapott eredményeink az egyes felmérések esetében némileg eltérnek, de általában elmondhatjuk, hogy az egyetemi eredményességet szignifikánsan befolyásolja a hallgató neme, szüleinek végzettsége, értelmi intelligenciája, intro- vagy extrovertáltsága, gondolkodó vagy észlelő személyiségstílusa, valamint a minták egy részénél érzelmi intelligenciája és észlelő vagy ítélkező személyiségstílusa. Mivel ezek nem mindegyike függ a felsőoktatás hatásától, elmondhatjuk, hogy bizonyítékot találtunk a felsőoktatás szűrő funkciójának jelenlétére.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: I21, J24

  • Regionális hálózati együttműködések
    115-130
    Megtekintések száma:
    193

    Jelen tanulmány célja az – elsősorban építőipar területén – fellelhető regionális hálózati együttműködések feltérképezése, különös tekintettel az Észak-Alföldi Régióra. A tanulmány három fő részből áll: az építőiparra vonatkozó iparágelemzést követően egy rövid összefoglaló található a napjainkban fellelhető vállalati hálózati együttműködések, a klaszteresedés elméleti alapjairól, illetve speciálisan az építőiparban tevékenykedő vállalatok közti ilyen jellegű kapcsolatokról, végül a munkát az Észak-Alföldi Régió egy meghatározó építőipari vállalatának kapcsolati hálózatát feltáró esettanulmány zárja. Legfontosabb megállapítása, hogy hazánkban még nem indult el az építőipar területén a számos fejlett gazdaságban már működő klaszteresedés, ám a hálózatosodás – mely alapját képezheti egy építőipari klaszter kialakulásának – beindult, s ha tovább folytatódik, az tovább növelné az együttműködésből eddig is tapasztalt előnyöket.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: L140, L850

  • A globalizáció hatása a monetáris politika transzmissziójára
    161-178
    Megtekintések száma:
    198

    Jelen cikk célja, hogy megvizsgálja, a gazdasági globalizáció és a hajtóérőként mögötte álló technológiai fejlődés miként változtatja meg a monetáris transzmissziót. Az irodalom áttekintése után arra az eredményre jutunk, hogy ezt az egyébként is összetett kapcsolatot még a korábbiaknál is kiszámíthatatlanabbá teszi az integráció fokozódása, erősítve a kamatláb- és vagyonhatásokat, gyengítve a hitelcsatornát és árfolyamcsatornát, különösen ha a devizahitelek vagy a carry trade szerepe jelentős.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: E44, E52, F42

  • Globalizáció és jóléti állam: azonos kihívás – eltérő válaszok
    165-182
    Megtekintések száma:
    245

    A szakirodalom nagy része által elfogadott tény, hogy a globalizáció hatással van a jóléti államra. A kormányok kettős szorítással szembesülnek, megnőttek ugyanis a kiadások iránti igények, ugyanakkor a bevételi források lecsökkentek. A globalizáció által kiváltott azonos kihívásra a jóléti államok eltérő válaszokat adtak. A tanulmány célja elsősorban két lehetséges irány leíró jellegű bemutatása Svédország és
    Franciaország példáján keresztül. Míg a svéd jóléti rendszeren radikális átalakításokat hajtottak végre, amelyek javították is az ország teljesítményét, addig Franciaországban nem következett be alapvető változás, csupán kisebb reformokat vezettek be.

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: E62, H50, H60, I38, P52

  • Szűkösség- és bizonytalanságcsökkentés intézmények révén
    Megtekintések száma:
    158

    Az intézmények nem egyformán képesek a szükösséget és a bizonytalanságot csökkenteni. Amennyiben csoportosításukat e nézőpontból hajtjuk végre, újszerű elemzési eszközt kapunk a múltbeli, meglévő, illetve jövőbeni intézmények tanulmányozásához. A folyamatosan megjelenő szűkösséget és bizonytalanságot csak az egyéni felelősség további növekedésével lehet kezelni. Mindez azonban a közösség szétesésének veszélyét is megnöveli. A magyar nyugdíjrendszer mintegy évszázados történektének áttekintésével bemutatásra kerül ezen osztályozási mód gyakorlati alkalmazhatósága.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: A11, B52, G18, G23

  • Gondolatok Sir J. R. Hicks (1904-1989) születésének 100. évfordulója alkalmából
    167-175
    Megtekintések száma:
    193

    A közelmúltban több jelentős cikk is megjelent, mely Nobel-díjas közgazdászok eredményeit tekinti át, vagy helyezi más megvilágításba egy-egy évforduló alkalmából. Erre vállalkozik ez az esszé is. John Richard Hicks 1904. április 8-án született az angliai Leamington Spa-ban. Születésének 100. évfordulója alkalmából emlékezünk meg munkásságáról, sajátos szemszögből. Vizsgálatunk tárgya, hogy a "theory of finance" történetének gyökerei honnan származnak, milyen hatást gyakorolt a terület úttörő munkáira Hicks, illetve az ő eredményeit - különös tekintettel a kockázat értelmezésére -, hogyan pontosította az utókor.

  • A holland betegség gyanúja Oroszországban
    103-124
    Megtekintések száma:
    270
    A tanulmány központi felvetése az a gyanú, mely szerint az orosz gazdaság hordozhatja a holland betegségnek nevezett gazdasági jelenség tüneteit. Ez elsősorban a reáleffektív árfolyam gyorsuló
    felértékelődésében, a feldolgozóipari teljesítmény romlásában, a szolgáltató szektor erősödésében és a nemzetgazdasági reálbérek alakulásában mutatkozott meg. Azonban ezek a fejlemények más, a
    tanulmányban említett és hasonlóan nehezen kimutatható okokra is visszavezethetők, így a következtetéseket megfelelő óvatossággal kell kezelni. Mivel a nyersanyagátoknak nevezett jelenség okai
    között a holland betegség csak egy a számtalan közgazdasági és politikai gazdaságtani magyarázat között, ezért az orosz gazdaság jövőjét illetően más tényező is szerepet játszhat. Többek között a folyamatos jelentős mértékű korrupció, a demokratikus politikai berendezkedés gyengeségei, a protekcionista gazdaságpolitika, valamint az energiaszektor versenyének alacsony foka. A nyersanyagátok jelensége mögött fennálló mindeme tényezők és köztük a holland betegség káros hatásai elsősorban nem a jelen, hanem az orosz gazdasági növekedés jövőbeli, hosszútávú teljesítménye szempontjából lesznek relevánsak.
     
    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: F31, L60, L72, Q32, Q33
  • A pénzügyi válságok elméleteinek áttekintése
    143-160
    Megtekintések száma:
    372

    A pénzügyi válságok irodalma az 1980-as és 1990-es években óriási fejlődésnek indult. Ennek oka az, hogy a közgazdászok a gyakorlatban is használható modelleket és gyógymódokat szeretnének kifejleszteni a pénzügyi válságok ellen, melyek romboló hatása – az egyre globálisabbá váló pénz-és tőkepiacokon – folyamatosan nő. Az újabb elméletek egyre újabb tényezőket próbálnak a modellek kereteibe vonni, melynek oka lehet az, hogy a válságok környezete, a pénzpiacok is folyamatosan változnak. A szakirodalom ezt az állandóan bővülő elmélethalmazt három generációba sorolja. E dolgozat egyrészt rövid áttekintést nyújt a pénzügyi válságok terén ez idáig született legjelentősebb elméleti modellekről. Másrészt bemutatja, hogy e három modellcsalád sokkal inkább egymást kiegészítő, mintsem rivalizáló elméletcsokor, s hogy a második és harmadik generációs elméletcsalád közötti határ sokkal kevésbé éles, mint az első és a második generációs modellek közötti választóvonal.

  • Chile és a világgazdasági válság
    132-146
    Megtekintések száma:
    217

    A 2007–2009-es világgazdasági válság egy öt esztendőn át tartó kivételes gazdasági fellendülésnek vetett véget Chile és Latin-Amerika többi országa számára. A jelenlegi válság szempontjából a fellendülés legnagyobb gazdasági haszna a térség országainak fundamentumaiban történt javulás, mely nagymértékben csökkentette ezen országok sebezhetőségét a külső gazdasági sokkokra. Ebből a feltételezésből kiindulva 2008 elején több közgazdász is osztotta azt a véleményt, miszerint „this time is different”, azaz ezúttal másképp alakul a kontinens sorsa a jelenlegi válságban, hiszen egészen addig a világméretű visszaesés alig érintette a régió gazdasági mutatóit. 2008 szeptembere után viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a kontinens gazdasága továbbra is sebezhető, a válság több fertőzési csatornán keresztül szivárgott a reálgazdaságba, aminek köszönhetően a recesszió két legnagyobb áldozata Latin-Amerika és Közép- és Kelet-Európa lett, mind az egy főre eső GDP-ben mutatkozó visszaesés, mind pedig a gazdasági növekedés lassulása tekintetében. Chile viszont a strukturális reformjainak köszönhetően kisebb mértékű visszaesést tapasztalt, és a válság lecsengésével hamarabb tért vissza korábbi növekedési
    pályájára, mint a kontinens többi gazdasága.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: O54, H12, O20

  • Technológia és szervezeti innovációk kölcsönhatása: az e-munkavégzés elterjedésének példája Új munkavégzési formák, mint az új fejlődési pályák hordozói?
    47-68
    Megtekintések száma:
    239

    A kilencvenes évtized ún. transzformációs gazdaságaival foglalkozó társadalomtudományi vitájával összehasonlítva meglepő, hogy a XXI század elején viszonylag szerény az érdeklődés a poszt - szocialista
    gazdaságok új fejlődési útjainak vizsgálata iránt. Elemzésünk célja a közép-európai régióban fejlődő piacgazdaságok új fejlődési útjainak azonosítása. Pontosabban: szeretnénk felhívni a figyelmet a globalizálódás, az információs és kommunikációs technológiák gyors elterjedésének és a különböző típusú piacok deregulációjának kontextusában megjelenő tudásgazdaságba való bekapcsolódás lehetőségeire, illetve azok kihasználását elősegítő és korlátozó néhány tényező szerepére. A tanulmány három részből áll. Az első, bevezető fejezetben az ún. transzformációs gazdaságok fejlődésében jól kimutatható különböző fejlődési ciklusok jellemzésére vállalkozunk, jelezve az ún. bejárt úttól való függés és az ún. intézményi vákuum megközelítések szerepét az átalakulási folyamat megértésében. Ezt követően, az elemzés röviden jellemzi a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) vezérelte gazdasági modernizáció fontosabb eredményeit (pl. foglalkoztatás, termelékenység növekedés, export, keresetek és az innováció) és olyan problémáit, mint a gazdaságfejlődés aszimmetrikus jellege. Az új fejlődési pálya tartalmát, „tanuló gazdaságba” való bekapcsolódással valamint a kiegyensúlyozottabb gazdasági szerkezet létrehozásával azonosítják a szerzők Az utóbbival összefüggésben, a tanulmány a mikro-, kis- és középvállalati (KKV) szektor szerepének felértékelődését hangsúlyozza. A tanulmány második és harmadik része, a nemzetközi kutatási tapasztalatokra építve jelzi a közép-európai gazdaságok, ezen belül a magyar gazdaság részvételének lehetőségeit a gyorsan fejlődő tudásgazdaság globális értékláncában. Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a régió poszt - szocialista gazdaságai viszonylag vonzó célterületei az olyan nagyobb hozzáadott értékeket képviselő tevékenységek kihelyezése
    számára, mint az általános üzleti funkciók. Mindazonáltal, e kedvező pozíciók több szempontból is törékenyek. Egyfelől a globális értékláncra jellemző változások gyorsak, és a tanuló-innovatív szervezetek kritikus tömegének folyamatos létrehozására van szükség. Másfelől, a kritikus tömeg megteremtése szinte lehetetlen az KKV - szektorba tartozó vállalkozások egyéni és kollektív (hálózati) tanulási és innovatív képességének fejlesztése nélkül. Az elemzés – szintén nemzetközi kutatási tapasztalatok felhasználásával – jelzi az olyan új munkavégzési formák, mint például a távmunka elterjedését befolyásoló szervezeti és kulturális tényezőket. Ezzel összefüggésben a szerzők az információs és kommunikációs technológiák hatékony használatát befolyásoló szervezeti innovációk, valamint az ezekhez kötődő egyéni és főleg szervezeti (kollektív) tanulási folyamatok jelentőségét hangsúlyozzák. Végül, az elemzés összegzéseként, a szerzők röviden felvázolják azokat a kihívásokat, amelyekre mind a kutatóknak, mind a gyakorlati szakembereknek, mint társadalmi szereplőknek válaszolniuk kell a magyar gazdaság új fejlődési pályára állításának érdekében.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: O33; L23;F23.

  • A politikai vezetés és a gazdasági növekedés: A vezető személye számít?
    101-116
    Megtekintések száma:
    239

    A cikk a politikai vezetés gazdasági növekedésben játszott szerepét foglalja össze, s áttekinti azokat az irodalmakat, amelyekben a vezető és maga a vezetés (leadership) válik hangsúlyossá a gazdasági teljesítmény egyik lehetséges magyarázataként. Az írás az intézményi közgazdaságtan főáramából indul ki, amely egyelőre mostohán kezeli az egyén szerepét, s leginkább az intézményrendszer fontosságára fókuszál. Az intézményi felfogással szembeni kritikák magva leginkább az, hogy az általuk használt mutatók endogének és a politikai kimenetre összpontosítanak. Hatékony gazdaságpolitikát viszont a vezetők is létrehozhatnak, ezért válhat fontossá, hogy magyarázó tényezőként bevonjuk őket az empirikus elemzésekbe.

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: B3, O4, P48

  • Korrupt német vállalatok? Az elmúlt évek német vállalati botrányainak politikai-gazdaságtani magyarázatához
    97-114
    Megtekintések száma:
    174

    A tanulmány arra próbál magyarázatot keresni, hogy mi az oka az utóbbi évek látványos - a külső szemlélő számára egyre növekvő horderejűnek tűnő - német vállalati botrányáinak. A botrányok alapvetően kétfajta, a nagy német feldolgozóipari vállalatok számára egyaránt meghatározó fontosságú kapcsolatrendszer anomáliáiból fakadnak. Az első esetben a munkavállalókkal való együttműködésen alapuló sajátos német vállalatirányítási modell, a Mitbestimmung által korlátozott vállalatvezetői mozgástér bővítéséről van szó. A második esetben az exportpiaci megrendelők megvesztegetésére kerül sor, ami viszont a legkevésbé sem tekinthető német vállalati sajátosságnak. A dolgozat a komparatív politikai-gazdaságtan 1970-es, 80-as évekbeli kutatásaiból kinőtt "variációk kapitalizmusra" megközelítést a botrányok alternatív magyarázataira alkalmazva igyekszik értelmezni a történteket.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: P16, F55 

  • Visszajáró svéd kísértet? Egy félreértés fogságában: a svéd modell álma és a kelet-közép-európai realitás
    153-164
    Megtekintések száma:
    219

    A kilencvenes évek eleji súlyos válságot követően a főáramba tartozó makroközgazdászok szinte egyöntetűen temették az ún. „svéd modellt”, a működő piacgazdaság és a bőkezű jóléti állam egykor sokak által csodált és irigyelt kombinációját. A XXI. század elején azonban Svédország és a többi észak-európai állam ismét kiváló értékelést a kap egyrészt a különböző versenyképességi indikátorok, másrészt a humán fejlettség jelzőszámai szerint is. Márpedig az állami újraelosztás mértéke az északi országokban, köztük is Svédországban a legmagasabb a fejlett államok körében. Ráadásul az aktív munkapiaci politikák révén fennmaradt a kiterjedt állami szerepvállalás a munka világában is. Eszerint Svédország ismét komoly intellektuális kihívást jelent a Washingtoni Konszenzusban megfogalmazódó alapvetéseknek? Vagy a svéd gazdaság működése alapvetően változott meg, és a harmadik utas kísérlet bukása után ma ismét normális piacgazdaság, néhány sajátos, az észak-európai országokra általában jellemző vonással? Az alábbi írásban e két lehetséges értelmezés mögött felsorakoztatható főbb makrogazdasági érveket mutatjuk be.

  • The Concept of Innovative Fiscal Policy: Theory and Empirical Evidence
    Megtekintések száma:
    225

    This contribution addresses the question of what are the main constituents of an innovative fiscal policy in the context of sustainability. We apply the concept of sustaining and disruptive innovation to fiscal policy. On the one hand, innovative fiscal policy is able to be sustaining whereby public finance will incrementally improve without leaving its decisive structure. On the other hand, innovative fiscal policy should be disruptive as well in the context of long term sustainability, whereby the structure of public finances can be profoundly restructured as a reaction to future challenges. By using the Finnish recovery in the early 1990s, we can refine our argument about the use and necessity of the mixture of fiscal rules and independent institutions in favour of fiscal sustainability. We also shed light on the key sources of the expansionary consolidation that emerged in the aftermath of the fiscal adjustment in the early 1990s. We emphasise that innovative fiscal policy with a mixture of legislated fiscal rules and independent fiscal anchor is more likely to be associated with sustainability if the economy has weaker growth potential which does not provide enough social trust towards the consolidation efforts of the government.

    Journal of Economic Literature (JEL) classification: E61, E62, Q01

  • A külföldi működőtőke-befektetések és a gazdasági növekedés összefüggéseinek vizsgálata európai példák alapján
    150-166
    Megtekintések száma:
    183

    Az elmúlt évtizedben a külföldi működőtőke szerepéről és a multinacionális vállalatok jelenlétének gazdasági hatásairól Magyarországon is számos tanulmány jelent meg. A tanulmány azt a kérdést járja körül, hogy milyen szerepet játszottak a külföldi működőtőke-befektetések (azok jellege, nagysága stb.) Magyarország átalakulásában, modernizációjában és világkereskedelembe való integrálódásában. A rövid elméleti és történelmi áttekintést követően bemutatja néhány olyan európai ország tapasztalatait, amelyeket gyakran említ a szakirodalom Magyarországgal összehasonlítva, mivel méretük, lakosságuk, földrajzi elhelyezkedésük, valamint gazdasági fejlettségi szintjük alapján hasonló gazdaságpolitikai dilemmák és választások elé kerültek, majd megvizsgálja, hogy milyen hatással volt a külföldi működőtőke beáramlás az adott gazdaságok növekedésére és - szélesebb értelemben - társadalmi fejlődésére, valamint azt is, hogy az milyen nem kívánatos következményekkel is járt.

  • Paradigmaváltás a fejlődés-gazdaságtanban
    109-124
    Megtekintések száma:
    246

    A szerző kutatásaiban az urbanizációs válság vizsgálatával foglalkozik a fejlődő országokban. A témát fejlődés-gazdaságtani problémaként közelíti meg. Ennek megfelelően jelen cikkben - háttértanulmányként- a fejlődés-gazdaságtani elméleteket tekinti át újszerű megközelítésben: azt vizsgálja, hogy az állam milyen szerepet tölt be az egyes fejlesztési modellekben, és milyen jövő áll ezen tudományág előtt. Bemutatja, hogyan változott a tudományos gondolkodás a fejlődés értelmezését illetően, majd felvázolja egy interdiszciplináris, újradefiniált fejlődés-gazdaságtan szükségességét és lehetőségét.

  • A growth accounting fejlődése a növekedéselméletek tükrében
    85-103
    Megtekintések száma:
    243

    Jelen írásban röviden bemutatom az egyes növekedéselméletek fejlődését, számba véve az egyes fejlődési szakaszokban a növekedés legfontosabb forrásainak tekintett tényezőket. Mivel a termelési függvény egyik fontos paramétere, a helyettesítési rugalmasság értéke nem egységnyi, ahogyan azt a nemzetközi vizsgálatokban alkalmazott Cobb–Douglas-termelési függvény feltételezi, és a helyettesítési rugalmasság értéke 1-től eltérő is lehet, szükséges egy általánosabb, CES típusú (Constant Elasticity of Substitution – állandó helyettesítési rugalmasságú) „termelési függvény”-család alkalmazása is. Technikai kérdésként felmerül a termelési tényezők csoportosítása is. A helyettesítési rugalmasság egyben hatékonysági tényező is, ezért a termelési függvény ezen jellemzője kiemelt szerepet kap az elemzésben. Végül összefoglalom azokat a legjelentősebb irodalmakat, amelyek főként a növekedés összetételével (growth accounting) foglalkoznak, és megpróbálnak választ találni arra a kérdésre, hogy mely faktorok játszanak jelentős vagy kevésbé jelentős szerepet a gazdasági növekedésben. A growth accounting erősen összekapcsolódik a növekedéselméletekkel, így a megfelelő pontokon visszautalok az egyes növekedéselméletekre is.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: E13, O47

  • A határon átnyúló fúziók piaci és pénzügyi jellemzői Magyarországon, a külföldi közvetlen befektetések tükrében
    30-46
    Megtekintések száma:
    284

    A külföldi társaságok befektetéseinek egyik eszközét a határon átnyúló fúziók és felvásárlások (CrossBorder Mergers and Acquisitions – CBM&A) alkotják. Ennek számszerű bizonyítéka az, hogy amíg az 1990-es évek közepéig ezek értéke az összes külföldi közvetlen befektetés (Foreign Direct Investment – FDI) körülbelül felét tette ki, addig az 1990-es évek egészében a 84 százalékát, 2000-ben pedig már a 100 százalékát adta. Magyarországon ez a trend nem érvényesült ennyire markánsan, ám a szóban forgó arány 2009-ben mégis megközelítette a 100 százalékot. Ebben a tanulmányban nem csupán a CBM&A és
    az FDI kapcsolatát vizsgálom, hanem tekintetbe veszem a külföldi portfólió befektetéseket is. A Gazdasági Versenyhivatal által engedélyezett 343 CBM&A határozatainak elemzése azt mutatja, hogy összességében több a hasonlóság ezek és az FDI-k között, viszont létezik néhány olyan markáns különbség is, amelyet alátámasztok és kiegészítek a statisztikai eljárásokkal kapott eredményekkel.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: F21

  • A foglalkoztatásban és termelékenységben bekövetkezett permanens szektorális változások
    117-137
    Megtekintések száma:
    191

    A tanulmányban a hosszú távon jelentkező ún. „munkahelyetlen” növekedés (jobless growth) kérdésköréből kiindulva elsősorban a munkapiac foglalkoztatási és termelékenységi struktúrájában létrejövő permanens szektorális változásokra (sectoral shifts) koncentráltunk. Vizsgálódásaink során először arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a foglalkoztatás struktúrájában bekövetkezett változások a térbeli (az EU-15 országaiban), avagy a szerkezeti (ágazati) tényezőkben játszottak jelentősebb szerepet a vizsgált (1990–2003) időszakban. Mindamellett a munkapiaci termelékenységben bekövetkezett elmozdulásokon keresztül néhány elméleti hipotézist teszteltünk, nevezetesen a strukturális változásokból adódó nyereségek és veszteség (structural bonus & burden) hipotéziseit az ún. hatásarány-elemzésen keresztül. További empirikus vizsgálatokban kitértünk még a szektorális termelékenységben bekövetkezett változásokra különböző képzettségbeli és technológiai összevetések tükrében.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: J21, J24, L16.

  • Néhány szó a szabályrendszer által korlátozott fiskális politikáról
    131-152
    Megtekintések száma:
    162

    Magyarországon, 2005 őszén ismét – immár menetrendszerűen – a költségvetés tervezése kapcsán viták zajlottak. Az Európai Unió tagjaként ráadásul új elemmel is bővült a disputa, előtérbe került az EMU tagsághoz szükséges deficitkorlátozás problematikája, és a lehetséges csatlakozási időpontok meghatározásával kapcsolatban is jelentős véleménykülönbségek alakultak ki. Vajon más országokban is hasonlóképpen alakul a költségvetés elfogadásának eljárása? Az államháztartási többlet csupán a tankönyvekből ismert utópia? E kérdések megválaszolásához a fiskális politika, a fiskális korlátozások és azok szükségességének kérdéskörét tárgyalom a közgazdaságtan fejlődéstörténetébe helyezve, majd az Európai Monetáris Unió és a feltörekvő gazdaságok fiskális politikáját elemzem. A tanulmány befejező részében empirikus kutatásaimról adok számot, melynek kapcsán bemutatom és megvizsgálom néhány EU-tagország egymástól eltérő fiskális teljesítményét az elmúlt 15 évben. Az elemzés nyomán kapott eltérő eredmények egyik magyarázatául az szolgálhat, hogy a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartás szükségességére vonatkozóan tett közgazdasági felismerés és a szabályrendszer megléte nem
    elégséges a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartás biztosításához. A nevezett tényezőkön túl politikai akarat és megfelelő intézményrendszer is szükséges azok megvalósításához, miközben a gazdaságpolitikának elegendő mozgástere marad saját preferenciarendszerének megvalósítására.

  • Az ügyfélcentrikus szervezeti kultúra fejlesztése: a Magyar Posta példája: Liberalizáció és szervezeti változások a postai szektorban
    143-158
    Megtekintések száma:
    336

    Esettanulmányunk egy szervezeti változásokkal, szervezeti innovációkkal foglalkozó kutatás keretei közé illeszkedik, a tudásigény megváltozását és a postai piac liberalizációja generálta változásokat vizsgálja a Magyar Posta Zrt-nél. A dolgozat elsősorban a hivatali szemlélet átalakulásának folyamatára, valamint az elvárt tudáskészlet összetételének módosulására koncentrál, illetve arra, milyen szervezeti változások segítették elő az ügyfélcentrikus szervezeti kultúra kialakulását. Az interjúk alapján azt mondhatjuk, hogy a „hivatalból szolgáltatóvá válás” folyamata a mai napig nem zárult le, viszont a munkavállalók körében
    egyre inkább megfigyelhető az ügyfélcentrikus szemlélet. A vezetői szinteken egyelőre a hierarchia és a status quo megőrzésére több figyelmet fordítanak, mint a szervezeti kultúra új értékeinek képviseletére.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: D23, M14