Évf. 6 szám 1 (2007)
Kutatás közben

A holland betegség gyanúja Oroszországban

Megjelent június 18, 2007
Tamás Borkó
Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Doktori Iskola
PDF

APA

Borkó, T. (2007). A holland betegség gyanúja Oroszországban. Competitio, 6(1), 103–124. https://doi.org/10.21845/comp/2007/1/6
A tanulmány központi felvetése az a gyanú, mely szerint az orosz gazdaság hordozhatja a holland betegségnek nevezett gazdasági jelenség tüneteit. Ez elsősorban a reáleffektív árfolyam gyorsuló felértékelődésében, a feldolgozóipari teljesítmény romlásában, a szolgáltató szektor erősödésében és a nemzetgazdasági reálbérek alakulásában mutatkozott meg. Azonban ezek a fejlemények más, a tanulmányban említett és hasonlóan nehezen kimutatható okokra is visszavezethetők, így a következtetéseket megfelelő óvatossággal kell kezelni. Mivel a nyersanyagátoknak nevezett jelenség okai között a holland betegség csak egy a számtalan közgazdasági és politikai gazdaságtani magyarázat között, ezért az orosz gazdaság jövőjét illetően más tényező is szerepet játszhat. Többek között a folyamatos jelentős mértékű korrupció, a demokratikus politikai berendezkedés gyengeségei, a protekcionista gazdaságpolitika, valamint az energiaszektor versenyének alacsony foka. A nyersanyagátok jelensége mögött fennálló mindeme tényezők és köztük a holland betegség káros hatásai elsősorban nem a jelen, hanem az orosz gazdasági növekedés jövőbeli, hosszútávú teljesítménye szempontjából lesznek relevánsak.   Journal of Economic Literature (JEL) kódok: F31, L60, L72, Q32, Q33
  1. Auty, Richard M. (2001): Introduction and Overview, in Auty, Richard M. ed. (2001): Resource Abundance and EconomicDevelopment, Oxford University Press, Oxford, 3-16.
  2. Auty, Richard M. (2001): Conclusions: Resource Abundance, Growth Collapses, and Policy in Auty, Richard M. ed. (2001):Resource Abundance and Economic Development, Oxford University Press, Oxford, 315-328.
  3. Auty, Richard M.-Mikesell, Raymond F. (1998): Sustainable Development in Mineral Economies, Clarendon Press,Oxford.
  4. Ahrend, Rudiger-de Rosa, Donato-Tompson, William (2007): Russian Manufacturing and the Treat of Dutch Disease, A Comparison of Competitiveness Developments in Russian and Ukrainian Industry. OECD, Economics Department Working Paper, No. 540.
  5. British Petrol (2006): Statistical Review of World Energy, June 2006 http://www.bp.com/liveassets/bpinternet/globalbp/globalbp_uk_english/reports_and_publications/statistical_energy_review_2006/STAGING/local_assets/downloads/pdf/statistical_review_of_world_energy_full_report_2006.pdf
  6. Corden, W. M. (1984): Booming Sector and Dutch Disease Economics: Survey and Consolidation, Oxford EconomicPapers, New Series, Vol 36., No. 3., 359-380. JSTOR
  7. Corden, W. M.-Neary, J. P. (1982): Booming Sector and De-industrialisation in a Small Open Economy. The Economic Journal, Vol. 92, No. 368. 825-848. JSTOR
  8. Energy Information Administration (2006): Country Analysis Brief, Russia http://www.eia.doe.gov/emeu/cabs/ Russia/pdf.pdf
  9. Égert Balázs (2005): Balassa Samuelson Meets South Eastern Europe, the CIS and Turkey: A Closen Encounter of the Third Kind? The European Journal of Comparative Economics, vol.2. n.2., 221-243.
  10. Gelb, Bernard A. (2006): Russian Oil and Gas Challenges. Congressional Research Service Report for Congress http://fpc.state.gov/documents/organization/58988.pdf
  11. Gurvics (2006): Budzsetnaja i monetarnaja politika v uszlovijah nesztabilnoj vnesnej konjunkturi. Voprosi Ekonomiki,No3.
  12. Markandya, Anil-Averchenkova, Alina (2001): Reforming a Large Resource Abundant Transition Economy. In: Auty,Richard M. ed. (2001): Resource Abundance and Economic Development, Oxford University Press, Oxford, 277-295.
  13. Köves András (2005): Olaj és gazdaság. Megjegyzések az orosz gazdasági fejlǡdés néhány vitatott kérdéséhez. Külgazdaság,XLIX. Évfolyam, 2005. április, 32 53.
  14. Krugman, Paul R.-Obstfeld, Mauric (2003): Nemzetközi Gazdaságtan: elmélet és gazdaságpolitika, Panem, Addison Wesley.
  15. Oomes, Nienke-Kalcheva, Katerina (2006): Dutch Disease: Does Russia Have the Symptoms? BOFIT Workshop onTransition Economics, Helsinki, April 7 8, 2006, http://www.bof.fi/bofit/eng/10pub/index.stm
  16. Papyrakis, Elissaios-Gerlagh, Reyer (2004): The Resource Curse Hypothesis and its Transmission Channels, Journal of Comparative Economics 32, 181-193. ELSEVIER
  17. Ross, Michael L. (1999): The Political Economy of Resource Curse, World Politics, January, 297-322. http://www.polisci.ucla.edu/faculty/ross/paper.pdf
  18. Ross, Michael L. (2001): Does Oil Hinder Democracy? World Politics, April, 325-361. http://www.polisci.ucla.edu/faculty/ross/doesoil.pdf
  19. Sachs, Jeffrey D.-Warner, Andrew M. (1995): Natural Resource Abundance and Economic Growth, NBER Working Paper 5398
  20. Spilimbergo, Antonio (2005): Measuring the Performance of Fiscal Policy in Russia. IMF WP/05/241
  21. World Bank (2006): Russian Economic Report, December 2006, No. 13. http://ns.worldbank.org.ru/files/rer/ RER_13_eng.pdf