Keresés
Keresési eredmények
-
A kritikai pedagógia és a szociális munka kapcsolata: pedagógia a szociális munkában szakemberek nézőpontjain keresztül
Megtekintések száma:145Kutatási témám a kritikai pedagógia és a szociális munka elméleti összefüggéseinek vizsgálata, illetve a szociális munka és a pedagógia gyakorlati átfedéseinek megismerése szakemberek nézőpontjain, a két diszciplína fejlődéstörténetének összehasonlításán és esetelemzések másodelemzésén keresztül. Alapvetően arra vagyok kíváncsi, hogy a szociális munkások és pedagógusok vegyes csoportja miképpen vélekedik arról, hogy mennyiben hasonlít vagy különbözik a kritikai vagy alternatív pedagógiai felfogás a modern szociális munka elméletétől, illetve mennyire látnak a szociális segítés gyakorlatában pedagógiai helyzeteket, melyhez pedagógiai ismeretek lehetnek szükségesek. Véleményem szerint számos helyzet van, amivel egy szociális munkás pályája során találkozhat, és szüksége lehet pedagógiai, tanuláselméleti ismeretekre, módszerekre. Segítségére lehetnek neveléstudományi megközelítések, elképzelések az adott helyzetben. Felmerült bennem, hogy megvizsgáljam a szociális munka gyakorlatában esetlegesen megjelenő pedagógiai/tanulási folyamatot megjelenítő helyzeteket, illetve azt, hogy a szakemberek mennyire ítélik ezeket pedagógiai vonatkozásúnak, vagy mennyire határolják el attól, és miért? Kíváncsi vagyok, hogy a szociális szakemberek látnak-e ilyen helyzeteket, tudnak-e globálisan, a hagyományos oktatástól elvonatkoztatva, esetleg saját munkájukba integrálhatóan tekinteni a pedagógiai munkára.
-
A magyarországi szociálismunka-kutatások néhány kontextusban
Megtekintések száma:639A tanulmány keretében a szerzők arra keresik a választ, hogy a szociális munka mai magyarországi kutatása mennyiben elméleti és/vagy gyakorlati jellegű, és hogy ennek alapján mi a szerepe a szakmában jelen lévő elmélet és a gyakorlat közötti távolság („szakadék”) fennmaradásában? Az írás összehasonlító elemzés keretében vizsgálja a szociális munka hazai kutatását, melynek elméleti alapját szociális munka gyakorlati kutatására, illetve a szociális munka tudásaira vonatkozó – a szerzők korábbi írásaiban feltárt – nézőpontok jelentik. A vizsgálat empirikus alapját pedig a hazai kutatásokat jelenleg általában reprezentáló „Tudományos gondolkodás és kutatás szerepe a szociális munkában” című, kétrészes kötet írásainak analízise szolgáltatja. Az elemzés azt jelzi, hogy a szociális munka hazai kutatása az elmélettől a gyakorlatig terjedő skálán vizsgálódik, ugyanakkor kevésbé jellemzőek a gyakorló szociális munkások részvételét involváló, illetve a gyakorlati tudást vizsgáló és kiszolgáló gyakorlati kutatások.
-
A szociális munkás és a hatalom – válasz Krémer Balázs cikkére
Megtekintések száma:302A cikk válasz Krémer Balázs „A hatalom szociális munkásától a szociális munka hatalma felé Vitairat a szociális munka válságáról” című írására és az ahhoz kapcsolódó online szakmai vitára. Írásomban összefoglalom a meglátásaimat a szociális munka magyarországi történelmi-társadalmi beágyazottságával kapcsolatban, kitérve a szociálpolitika és a személyorientált szociális munka látszólagos ellentétére, az improvizatív és sztenderdizált szociális munka ellentétére, a kliensek irányításának jelenségére és az empowerment szociális szakmára értelmezésére.
-
A szélsőjobboldal befolyása a németországi szociális munkára: Szisztematikus támadások és napi eltolódások
Megtekintések száma:176Két német szövetségi államban (NRW 2019, MV 2020-21) végzett feltáró tanulmányok azt a kérdést vizsgálták, hogy a szélsőjobboldal hatással van-e a szociális munkára, és ha igen, milyen módon. A szélsőjobboldal Európa-szerte növekvő befolyásának (1) és a szociális munkához való viszonyának bevezetése (2) után a regionális összefüggések rövid felvázolása (3) és a két tanulmány módszertani megközelítése (4) kerül leírásra. Az általános eredmények bemutatása (5) és a központi kategóriák részletesebb ismertetése (6) után, a befolyások szociális munkára gyakorolt hatásának összegzése (7), valamint a szociális munkára vonatkozó következmények kerülnek megvitatásra (8).
Az eredmények azt mutatják, hogy a hatások mindkét vizsgált német tartomány összes régiójában a szociális munka minden területén megtalálhatók. A szélsőjobboldal saját szociális szolgáltatásai a karitatív tevékenységeket politikai üzenetekké instrumentalizálják, és a zárt szcénákban szervezett oktatási programok nagy folyamatossággal léteznek. A külső befolyásolásra tett kísérletek – különösen a politikai szereplők részéről – megnövekedtek, és egyes esetekben drasztikus, akár tömeges fenyegetésekig és fizikai támadásokig terjedő jelleget öltöttek. Végezetül az eredmények a szakmai szociális munkán belüli elmozdulásokra is rámutatnak. Ezek antidemokratikus és inhumánus gyakorlatokban, valamint konkrét kirekesztésekben tükröződnek. Az eredmények alapján fontosnak tűnik a szélsőjobboldali hatások láthatóvá tétele, és olyan intézményesített válaszok közös, szakmán belüli megfogalmazása, amelyek hatékonynak bizonyulnak a támadásokkal szemben.
-
Trends in social work in the 21st century
Megtekintések száma:59A szociális munka professzionalizálódásának legfontosabb fejlődési irányainak történelmi és jelenkori áttekintése bemutatja a szociális munka és a politikai körülmények bonyolult összefonódását. A jelenlegi helyzetet éles polaritások jellemzik, amint azt a háborúk, járványok, gazdasági és éghajlati válságok leküzdésének látszólag megoldhatatlan dilemmái is mutatják. Ezek a polaritások a társadalmak szociális dimenziójának szisztematikus leépülését jelzik, főként a neoliberális politika révén, amely központi kihívást jelent a szociális munka és annak szakmai társadalmi felhatalmazása számára. A szociális munkások tapasztalatai a kettősséggel való szembenézésben és a modernitás polarizáló tendenciáinak dialektikus kezelésében "köztes szakmaként" kínálnak átalakító lehetőségeket a jelenkori globális dilemmák kezelésére a szociális munka alapvető kompetenciáinak megerősítésén keresztül, amit példákkal illusztrálunk.
-
A Szociális Munka Énhatékonyság Skála magyar változatának reliabilitás vizsgálata
Megtekintések száma:193Tanulmányunkban a Szociális Munka Énhatékonyság Skála (Social Work Self-Efficacy Scale) magyar változatának kidolgozását, a hazai mérőeszköz validálási folyamatát, illetve a skála érvényességére vonatkozó empirikus adatfelvétel legfontosabb eredményeit mutatjuk be, elsősorban reliabilitás vizsgálatokra támaszkodva. A skála a szociális munkás hallgatók énhatékonyság-szintjét hivatott mérni. Kutatásunk bizonyította, hogy a skála magyar változata valid, megfelelően működik, alkalmas arra, hogy a hazai kutatásokban, illetve az oktatásban, oktatásfejlesztés területén is alkalmazásra kerüljön.
-
Conceptualising destitution: Theoretical understanding and practical relevance
Megtekintések száma:265This paper analyses destitution as a new and expressive notion in describing the multifaceted nature of essential poverty and severe social exclusion. The novel concept of destitution emerged in the social sciences to challenge the dominant neoliberal, income-based approach of poverty studies and to scrutinise poverty and social deprivation in a multi-layered dimension considering the lack of resources in the areas of the housing market, employment and family relationships, as well as in mental and physical health. Although destitution can also be described as the lack of individual biological and psychological resources, our paper primarily examines the socio-political, structural reasons lying behind the notion, focusing on two areas: social rights and entitlements for homeless people and undocumented migrants. Although the term ‘destitution’ incorporates multiple sociological, philosophical, economic and political dimensions, the current paper primarily applies the theoretical and practical approach of social work and social policy in conceptualising the notion.
-
Az Észak-alföldi régió szociális szövetkezeteinek működési sajátosságai
Megtekintések száma:134Munkám során megkíséreltem komplexen bemutatni a szociális gazdaság fogalomrendszerét, a szövetkezeti rendszer hazai alakulását és a szociális szövetkezeti rendszer nemzetközi és magyarországi helyzetét. Célkeresztbe helyeztem a sikeres vagy sikertelen működés háttértényezőinek feltárását. A téma azért válik egyre aktuálisabbá, mert a gazdasági verseny napjainkra egyre fokozódik, ezáltal az egyenlőtlenségi viszonyok jelentősen megváltoztak. Ebből következően a hátrányból indulók a jelenlegi kiélezett versenypiaci körülmények közepette, egyre többen és rohamosabb ütemben saját erőforrásaikra támaszkodva képtelenek az elsődleges munkaerőpiacra bejutni. A szociális szövetkezetek ezeknek az egyenlőtlenségeknek a leküzdésében, a tagok társadalmi, munkaerőpiaci integrációjában nyújthatnak jelentős segítséget. Kutatásom célja, hogy az Észak-Alföld régióban bejegyzett szociális szövetkezetek helyzetét megvizsgáljam. Országos adatbázis segítségével adatelemzést végeztem a három megye szociális szövetkezeteire összpontosítva. Vizsgálatom a szociális szövetkezeti forma előnyeinek és hátrányainak feltárását célozta. Munkám során 33 szociális szövetkezet vezetőjével készítettem interjút. Az interjúk témaanalízis-módszer segítségével kerültek elemzésre. A tevékenységüket befolyásoló tényezők feltárására ez a módszer tűnt a legalkalmasabbnak, a jelentősen korlátozott számban elérhető megyei szövetkezetek alacsony létszáma miatt. A kutatásom további részcélja volt, hogy különböző dimenziók mentén megvizsgáljam a szövetkezetek megalakulási körülményeit, az infrastrukturális ellátottságukat, a vezetésüket, a kapcsolatrendszerüket, marketingtechnikáikat, gazdálkodásukat és jövőbeni elképzeléseiket. Empirikus vizsgálatom eredményei a projektfüggőség megjelenését, az önkormányzati tagságból következő alapelvek sérülését jelezték. Azonban az alacsony tőkeellátottság tekintetében az önkormányzati tagság kedvezőnek bizonyult. A szociális szövetkezetek fenntarthatóságát nehezíti a hazai gazdasági szférában tapasztalható negatív megítélés, a szociális szövetkezeti szóból következően.
-
A szociális munka etika oktatása
Megtekintések száma:295Hogyan jelenik meg az etika oktatása a szociális munkás képzésben és ez mennyire elegendő? Erre a kérdésfeltevésre épül ez az írás. Dolgozatomban a témát igyekeztem több oldalról megközelíteni. Egyrészt kérdőíveket készítettem különböző szociális munkás képzésekben résztvevő alapszakos diákokkal. Másrészt interjúkat készítettem diákokkal, pályakezdőkkel, illetve a képzésekben résztvevő oktatókkal. Végül átnéztem a különböző képzések tanterveit, olyan tantárgyakat keresve, amelyek a nevéből kiderülne, hogy kifejezetten a szociális munka etika vonatkozásait tartalmazza.
Hogy miért is olyan fontos ez a téma? Azért, mert a szociális munka egy emberjogi szakma, ami nem csak arra törekszik, hogy a társadalom az emberi jogokat tiszteletben tartsa, hanem ezeknek a jogoknak a megfelelő érvényesítésére és megvalósítására is törekszik. Sőt az is feladata, hogy alakítsa és védje az alapvető emberi jogokat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a szociális munkások ismerik az Etikai Kódexet és a szakmai értékeket, amik a szakmai kompetencia alapvető részei.
A kutatás alapján arra jutottam, hogy bár van valamiféle szaketika oktatás az egyetemeken és főiskolákon, ez mégsem elegendő, mert vannak – még ha nem is olyan sokan, mint azt gondoltam –, akik nem ismerik pontosan az Etikai Kódexet, nem hallottak az Etikai Kollégiumról, nem tudják hova fordulhatnak nehézség esetén, nem biztosak abban mi etikus, és nem feltétlenül ismerik fel a dilemmákat. -
Az elhívás: a szociális munka gyakorlatának spirituális modellje
Megtekintések száma:144Pályaválasztása során sok keresztény hallgató találja a szociális munkát vallásos hitével összeegyeztethetőnek. De nem sok idő kell ahhoz, hogy szociális munkás képzésük során ezek a hallgatók elkezdjék felismerni a sokrétű feszültséget, ami a vallásos hitük, a szolgálatok lelkülete és a szociális munkás hivatás világi értékei között mutatkozik. Ebben a tanulmányban szeretném körülírni, vagy pontosabban újból bevezetni az elhívás vallásos modelljét, ahogy azt a keresztény szociális munkások használják manapság, és használták a múltban, hogy összekössék a keresztény hitet a professzionális szociális munka gyakorlatával.
-
Szociális munka – Spiritualitás – Egyházak: A szerkesztő előszava a különszámhoz
Megtekintések száma:222A szerkesztői előszó célja a különszám bemutatása, azoknak a tanulságoknak az összefoglalása, amelyeket én találtam a tanulmányokban a szociális munka, a spiritualitás és az egyházak kapcsolatáról egyrészt általában, másrészt itt és most Magyarországon. A téma jelentőségét és érdekességét az adja, hogy manapság az egyházak szerepe mind Magyarországon, mind Európa más országaiban egyre bővül a szociális ellátásban, míg missziós szerepük folyamatosan csökken. Ez a helyzet feszültségeket okoz azok között, akik úgy gondolják, hogy elsődlegesen az államnak kell felelősséget vállalnia az állampolgárok szociális jogainak érvényesítésében és azok között, akik az egyének jólétéről való gondoskodást inkább maguknak az egyéneknek, azután a családjuknak, a helyi közösségnek, az egyházközségeknek, és csak legvégső esetben az államnak a felelősségi körébe utalnák. A feszültségteli politikai klímában fontos felmutatni a hívő és nem hívő szociális munkásokat alapvetően összekötő értékeket és etikai elveket, azaz a spiritualitást, ami minden valódi szociális munka magja, és leválasztani az ügyről a politika hordalékát, ami kibékíthetetlennek igyekszik feltüntetni az ellentétet a vallásos hitben és a tudományban gyökerező szociális munka között.
-
A hatalom szociális munkásától a szociális munka hatalma felé
Megtekintések száma:1010Ebben az írásban a szociális munka és a szociális munkások hatalmi viszonyait tekintem át. A szakma születésekor meghatározó volt az a felvilágosult abszolutista politikai hatalmi berendezkedés, amely nagy szabadságot, kreatív lehetőségeket teremtett azért, hogy a szociális munkások járuljanak hozzá a társadalmi krízis enyhítéséhez. Ezeknek a szociális munka meg is akart, meg is tudott felelni. A felfelé igazodó hatalmi orientáció sajátos szakmai működésmódot teremtett a rögtönzött, improvizált megoldásokban, az ügyfelek más közszolgálatokhoz való továbbpasszolásában, információk és források brókerkedésében. E berendezkedésben az ügyfelek, a kliensek szociális munkásokra gyakorolt hatalma háttérbe szorult. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a politikai hatalom konfrontatívabbá, a szociális kérdést erővel megoldani igyekvővé válása súlyos válságot eredményezett a szociális munka világában.
-
A szociális vezetők értékei: Értékek, jellemzők, tulajdonságok – a szociális szolgáltatásokban dolgozó intézményvezetők választásai alapján
Megtekintések száma:438A Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképző Tudásközpontjában folyó szakmai, oktatói tevékenység keretei között a szociális szolgáltatások szervezeti és vezetői kérdéseivel foglalkozó munka adta a hátteret a bemutatott kutatáshoz. A kutatás leírása során bemutatásra kerül, hogy a jelenlegi vezetők hogyan gondolkodnak az optimálisan működő szociális rendszerről, amely során rögzítésre kerülnek a megfogalmazottan vágyott működési keretek, jellemzők és tulajdonságok. A szociális vezetők értékválasztásai tükrében elemzési kísérletet teszünk a rendszer hazai működési jellemzőire, a vezetőképzésben hallgatóként résztvevő intézményvezetők által megfogalmazott kritikai észrevételek segítségével. A bemutatott elméleti keretek értelmezési mezőt kínálnak a szociális szolgáltatási területen tevékenykedő vezetők jelenlegi helyzetének és jövőképének bemutatására. Társkutatások és előzmények nélkül a tanulmány először tesz javaslatot a hazai ellátásokban vezetőként dolgozók közös fogalmi és értékkereteinek bemutatására. A kutatási eredmények értelmezésének érdekében korábbi, más szolgáltatási területen végzett felmérések értékei és megállapításai szolgálnak segítségül, amelyek a szociális terület sajátosságai miatt csak korlátozott lehetőséget jelentenek az innovációs utak rögzítésére. Ehhez kapcsolódóan a „jó szociális vezető” tulajdonságai is leírásra kerülnek egy szabad választásos kérdés kapcsán adott értékek bemutatásával.
-
Tudás a szociális munkában – az elmélet és a gyakorlat viszonyában
Megtekintések száma:2417A tanulmány a szociális munka elmélete és gyakorlata közötti távolság („szakadék” – „gap”) jelenségének jobb megértése céljából elemzi a szociális munkához tartozó tudások természetét. Ennek keretében rendszerezett összefoglalást nyújt a szociális munkához tartozó tudásokra vonatkozó elméleti magyarázatokról, továbbá áttekinti a magyarországi szociális munka viszonyát ezekhez a tudásokhoz. A szociális munkában jelen lévő tudások spektruma számos szempont szerint osztályozható, mely sokkal többről szól, mint a tudások elméleti vagy pedig gyakorlati jellegéről. A szerzők nézőpontja szerint e tudások mindegyike jelentőséggel bír a szociális munka számára, ezért azok szerepének mélyebb elemzése és megértése hozzájárulhat az elmélet és a gyakorlat közötti távolság mérsékléséhez.
-
Reflections on six decades of professional social work fundamental principles for social workers
Megtekintések száma:138What principles have I found to exist over my six decades of social work that are central to the profession and are still applicable in today’s complex world? What has guided social work in its quest to address the myriad, ever changing and most difficult problems facing our societies irrespective of the continent or country? In my professional journey these practice guides can be synthesized into 13 basic principles that can serve as a strong foundation and are still highly useful today. In my over 55 years as a professional social worker, studying the individuals and writers who were seminal to the profession to those who emerged during the mid-20th century, certain principles emerged. These principles arose from both practice and academic areas and have provided grounding and guidance that has led to the successful delivery of social work irrespective of the decade or location.
-
A szociális munka új, 2014-es globális definíciója
Megtekintések száma:599Az írás a szociális munka globális definícióját (Global Definition of Social Work) úgy mutatja be, mint a szociális munkával kapcsolatos nemzetközi szakmai diskurzus egyik fontos állomását. Vázolja a definíció előtörténetét, a létrejöttéhez vezető vita főbb dimenzióit, valamint a 2014-es definíció új vonásait. A globális definíció alkotásának előkérdése az, hogy van-e, lehet-e univerzális szociális munka; az írás bemutatja a kérdéssel kapcsolatos viták fő területeit és a jellegzetes nézőpontokat. Megfogalmazza azt az álláspontot, hogy a definíciót nem elsősorban a szociális munka leírásaként vagy normájaként kell felfogni, hanem sokkal inkább a szociális munkások világméretű diskurzusának teljesítményeként. A hazai szociális munkások számára tehát nem az a feladat, hogy megtanulják a definíciót és híven alkalmazkodjanak az abban található „előírásokhoz”, hanem az, hogy kialakítsák a saját diskurzusaikat a definíció által érintett kérdésekről.
-
A szociális munka és a keresztény lelkiség kapcsolódásai a Golgota Keresztény Gyülekezet szociális szolgálatainak bemutatása alapján
Megtekintések száma:278A szociális munka és a gyakorlatban is megélt keresztény lelkiség egymástól élesen el nem választható. A szociális segítségnyújtás gyökerei ugyanis a keresztény erkölcsnek és a Biblia tanításának is fontos részét képezik. Ugyanakkor a keresztény felekezetek szinte mindegyikében megtalálható a laikus segítségnyújtás is, mely az egyházak hitéből táplálkozva akar segítséget nyújtani a bajba jutottak számára. Jelen tanulmányban a Golgota Keresztény Gyülekezet (angolul: Calvary Chapel) magyarországi szociális és karitatív tevékenységeinek példáján a keresztény szemléletű laikus segítés, valamint az egyházi szociális segítségnyújtás lehetőségeit, a spiritualitás és a szociális munka kapcsolatát vizsgálom. Fontos felismerni, hogy a laikus segítés szociális szakmai ismeretek nélkül időnként nagyobb károkat okozhat, mint amennyi haszonnal jár, azonban az is igaz, hogy a professzionális szociális munkát is gazdagíthatja az istenhitből fakadó, segítés melletti elköteleződés.
-
A szociális életpályamodellel kapcsolatos dilemmák
Megtekintések száma:409A szociális ágazat az elmúlt évtizedek kedvezőtlen változásainak hatására számos vonatkozásban válságba jutott. A működésképtelenség határát jelentő hiány van szakképzett szociális munkásokból, nagy a fluktuáció, bizonytalanok a munkakörülmények, folyamatosan csökkennek az ágazatban felhasználható források. Így a humánerőforrás fejlesztése napjainkra kényszerítő szükségletté vált.
A szociális életpályamodell – más ágazatokat érintő karriermodellhez hasonlóan – hozzájárulhatna a szociális ágazat humánerőforrásának fejlesztéséhez, a szociális intézmények és szolgáltatások hatékony működéséhez. Az életpályamodellel kapcsolatban azonban a szakmát jelentősen megosztó dilemmák alakultak ki az elmúlt években.
Tanulmányunkban ezeknek a dilemmáknak a feltárására vállalkoztunk és kutatásunkban a fókuszcsoportos interjú módszerét alkalmazva arra kerestük a választ, hogy a szociális szakemberek hogyan vélekednek a lassan egy évtizede formálódó életpályamodellről. Támogatnák-e és ha igen, milyen feltételekkel a karriermodell bevezetését, és milyen eszköztárat emelnének be a modellbe a szektor hatékonyságának és a munkavállalók életminőségének javítása érdekében.
Kutatásunk azt mutatja, hogy a szociális ágazat munkavállalói a korszerű életpályamodell meghatározó elemei közül az egzisztenciális biztonságot garantáló, stabil és kiszámítható illetmény- és ösztönzőrendszert emelték ki, és új – az életpályamodellekben többnyire nem állandósult – elemként jelent meg a várakozások között a munkafeltételek garantálása. Mindemellett a megkérdezettek többsége fenntartásokkal fogadná az ágazatban a teljesítményértékelési rendszer bevezetését és a teljesítménymenedzsment alkalmazását.
Csupán egy kisebbsége érvelt a karriermenedzsment, a minőségi munkát és szakmai innovációt elismerő értékelési rendszer és a humánerőforrás fejlődését támogató szolgáltatási rendszer mellett.
-
The importance of social rehabilitation as an effective tool for activation for the parent’s perspective
Megtekintések száma:81Ha olyan helyzet merül fel, amely veszélyezteti a gyermek megfelelő nevelését, és a szülők nem tudják, vagy nem képesek egyedül megoldani ezt a szituációt, a gyermek a szociális és gyermekjogi törvény szerint veszélyeztetett gyermeknek minősül.[1]
Nem könnyű meghatározni a kockázat mértékét, de ennél is nehezebb a kockázat mértékének figyelembe vételével kiválasztani a megfelelő szolgáltatást, és bevonni a szülőket. A szakember képes megértetni a családdal, hogy a problémát csak felelősséggel és a gyermek minőségi segítésével lehet megoldani. (Gjuričová, Š., Kubička, J., 2003).
Az elmúlt öt év alatt számos újfajta segítő szolgáltatást hoztak létre azzal a céllal, hogy a fent említett családok igényeihez igazodva támogatást nyújtsanak.[2] A szociális rehabilitáció példa egy olyan szolgáltatásra, amely hangsúlyozza a szülők és a gyermek közötti kötelék, és az általánosságban vett családi kötelék fontosságát.[3] A szociális rehabilitáció elfogadása nagyon nehéz a családoknak számára. A pszichológia is alátámasztja, hogy a családoknak nagyon összetett, feszültséggel terhes szituációkkal kell megbirkózniuk (Bob, P., Vymětal, J., 2005).
A dél-csehországi Strakonice-ben található Gyermekközpont 2006 óta nyújt szociális és jogi védelmet a gyermekeknek. A Gyermekközpont fő célja a családokkal való kölcsönös kommunikáció, együttműködés és racionális problémamegoldás. Mindez a család, vagy legalább egy családtag részvételével valósulhat meg.
A kölcsönös együttműködés, az empátia, a figyelem, a segítőkészség, a szimpátia és a türelem alapvető értékek a szociális munkában. Ahhoz, hogy hatékonyan lehessen megoldani egy problémát, fontos ismerni a család véleményét is a szolgáltatásról. A család véleménye több kérdést megvilágíthat.
A Gyermekközpont központi feladatának tekinti a családnak a szociális rehabilitációba való aktív bevonását. A központ igazgatója, Martin Karas a különböző problémák közül egyet emel ki: a segítő folyamatban résztvevő intézményektől a családok számára nyújtott nem megfelelő és nem szisztematikus támogatást. A nem megfelelő támogatás miatt nem kerülhetnek időben vissza a gyerekek a vérszerinti szüleikhez. A szerzők a tanulmányban olyan fontos kérdésre fókuszálnak, mint a család aktív részvétele a probléma megoldásban.
A tanulmány célja rámutatni arra, hogy a családdal való aktív együttműködés, főleg a család véleményének megismerése a kapcsolat minőségének fontos kritériuma. A szerzők a szociális rehabilitáció jelenlegi és korábbi résztvevőivel készült interjúk alapján fogalmazzák meg a következtetéseket. -
A gerontológiai ismeretek szerepe a szociális munkások képzésében
Megtekintések száma:215A szerző áttekintést nyújt a szociálismunka-alapképzés keretében kidolgozott „Bevezetés a gerontológiába” tárgyról. Ez a tárgy az idősellátás területéhez kapcsolódó gerontológiai ismereteket helyezi előtérbe, és az idősekkel folyó gyakorlati munkához nyújt gerontológiai alapokat feldolgozva az ahhoz kapcsolódó biogerontológiai, gerontopszichológiai és szociálgerontológiai ismereteket. E tananyag fontos szerepet játszik a „ Szociális munka idősekkel” tárgy előkészítésében és a szociális munka különböző területein dolgozó szociális munkások idősekkel kapcsolatos ismereteinek, szemléletének formálásában.
-
Szociális csoportmunka módszerének alkalmazása a gyermekek szociális kompetenciáinak fejlesztésében
Megtekintések száma:346Az esettanulmányban általános iskolás korú gyermekek körében megvalósított szocializációs csoportfoglalkozás gyakorlati tapasztalatai olvashatóak: a tervezési folyamat sarkalatos pontjainak bemutatásától kezdődően, a megvalósításon keresztül a csoportmunka elemzéséig. A tanulmány megírásának célja, hogy a preferált esetmunkával szemben felhívja a figyelmet a szociális csoportmunka, mint módszer alkalmazásának lehetőségére, fontosságára és hatékonyságára.
-
Gyorsjelentés munkahelyi veszélyekről és biztonságról a szociális munkában
Megtekintések száma:128Munkahelyi kockázatról és biztonságról keveset beszélünk a szociális munkában, éppen ezért utána jártunk a témának. Hazai és nemzetközi vonatkozásokban néztük meg, hogyan jelentkeznek és kiket érintenek a munkahelyi veszélyek, az ügyfélagresszió és a munkahelyi bántalmazás. Felmérésünket a Szociális Szakmai Szövetség kérdőívével végeztük, ami a válaszok alapján élénk érdeklődésre tartott számot a szakmában dolgozók körében. A válaszokból kiderült, hogy a szakemberek veszélyes helyzetekre, amelyek a szociális munka minden területén előfordulnak, nincsenek felkészülve. A hazai és a nemzetközi kutatási adatok és szakmai anyagok alapján megállapíthatjuk, hogy a biztonságos munkahely és munkavégzés érdekében feladatai vannak a jogalkotónak, a szakmának, a képzésnek, az intézményeknek és maguknak a szakembereknek is. Szükség van olyan szakmai minimumokra, amelyek növelik a biztonságot a munkahelyeken és a szociális munkában. Ennek kidolgozásához felhasználhatóak a nemzetközi sztenderdek és a hazai tapasztalatok. Egy ilyen protokoll alapja lehet a téma oktatásának és további szakterületspecifikus részletszabályok kidolgozásának.
-
Kulcspontok a külföldön dolgozó prostituáltak kapcsolataiban
Megtekintések száma:507A Svájcban utcai prostituáltként dolgozó magyar nők körében végzett vizsgálatban nagyrészt fiatalabb, aktív korú nőket értünk el, akik munkavállalóként, legálisan tevékenykedtek. Az adatgyűjtéshez az ISEL-teszt (Cohen és Hoberman 1983) általunk módosított verzióját alkalmaztuk, a 20 itemet tartalmazó tesztet, amelyet kutatásunkban utcai munka ISEL-tesztnek nevezünk, és a szociometrikus adatok ábrázolását és elemzését szolgáló társas térmátrixot.
A prostituált lét mozgatórugójaként alapvetően a megélhetést találtuk, mint a választás alapját, ugyanakkor a kiszolgáltatottság, sőt a kizsákmányoltság a minta egy részénél konkrétan tetten érhető volt, más esetekben a kutatás adataiból volt kikövetkeztethető. A kiszolgáltatottság mértéke külföldön nagyobbnak mutatkozott, mint a megkérdezettek hazai környezetében. A szociometrikus adatok alapján a prostituáltak társas kapcsolataiban négy csoportot írtunk le, melyek eltérően befolyásolják az alanyok kiszolgáltatottságát. Ezek: a vér szerinti család és barátok; a férj/élettárs családja; a prostitúció haszonélvezői; szociális és hatósági szakemberek.
Az utcai munka ISEL-teszt, valamint a teszt szociometrikus eredményeinek ábrázolására és elemzésére szolgáló mátrix alkalmas arra, hogy az utcai szociális munkás szakemberek és önkéntesek a problémafeltárást a kapcsolati háló felhasználásával valósítsák meg, valamint arra, hogy az utcai munka ISEL-teszt alkalmazásával részletes információkat gyűjtsenek a célcsoportról a szociális munkához. -
Infokommunikációs technológiák használata a szociális munka gyakorlatában
Megtekintések száma:370A tanulmányban bemutatom, hogy az infokommunikációs technológiák használata hogyan hat a szociális munka gyakorlatára, az online konzultációtól a közösségi munkáig és érdekképviseletig. Áttekintem, milyen változásokkal jár a szociális munkások szempontjából a használata, milyen tudásra és új készségekre van szükségük ahhoz, hogy munkájuk az internet közegeiben is magas színvonalú és etikus maradjon. Fontos kérdés, hogy milyen akadályok állnak a technológia szociális munkába történő integrálása előtt, és hogy mit lehet tenni ezek leküzdéséért. Kritikus gondolkodásra van szükség, az IKT alkalmazásának előnyei, lehetőségei mellett a korlátait, hátrányait, a potenciális veszélyeket is figyelembe kell vennünk, röviden erre is kitérek. Bemutatom, hogy milyen hazai és külföldi irányelvek, sztenderdek és etikai szabályok vonatkoznak a technológia segítésben történő alkalmazására.
-
A szociális munka válsága a lakhatási válság szemszögéből
Megtekintések száma:630Írásunk célja vitaindító módon reflektálni a szociális munka válságára, a szociális munka mint fogalom, módszer kiüresedett használatára, az elméleti és a gyakorlati közeg távolságára és a mindennapi munka eszköztelenségére.
Véleményünket és tapasztalatainkat két jelentős összeggel támogatott, a lakhatási szegénység csökkentését célzó programon keresztül szemléltetjük, melyekben kiemelt programelem a szociális munka.