Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A történetek, avagy milyen módon használhatjuk a bibliai és más történeteket a szociális munkában?
    Megtekintések száma:
    93

    Ebben a rövidke esszében azt szerettem volna bemutatni, hogy miképp használok történeteket arra, hogy segítsem a klienseimet, hallgatóimat, kollégáimat a kaotikus valóság értelmes, sajátos jelentéssel bíró történetté formálásában.

  • Szociális munka – Spiritualitás – Egyházak: A szerkesztő előszava a különszámhoz
    Megtekintések száma:
    191

    A szerkesztői előszó célja a különszám bemutatása, azoknak a tanulságoknak az összefoglalása, amelyeket én találtam a tanulmányokban a szociális munka, a spiritualitás és az egyházak kapcsolatáról egyrészt általában, másrészt itt és most Magyarországon. A téma jelentőségét és érdekességét az adja, hogy manapság az egyházak szerepe mind Magyarországon, mind Európa más országaiban egyre bővül a szociális ellátásban, míg missziós szerepük folyamatosan csökken. Ez a helyzet feszültségeket okoz azok között, akik úgy gondolják, hogy elsődlegesen az államnak kell felelősséget vállalnia az állampolgárok szociális jogainak érvényesítésében és azok között, akik az egyének jólétéről való gondoskodást inkább maguknak az egyéneknek, azután a családjuknak, a helyi közösségnek, az egyházközségeknek, és csak legvégső esetben az államnak a felelősségi körébe utalnák. A feszültségteli politikai klímában fontos felmutatni a hívő és nem hívő szociális munkásokat alapvetően összekötő értékeket és etikai elveket, azaz a spiritualitást, ami minden valódi szociális munka magja, és leválasztani az ügyről a politika hordalékát, ami kibékíthetetlennek igyekszik feltüntetni az ellentétet a vallásos hitben és a tudományban gyökerező szociális munka között.

  • A szociális munkások munkahelyi biztonságáról, a kockázatokról és a szakma identitáskríziséről
    Megtekintések száma:
    1251

    Ezt az írást már évek óta igyekszem befejezni. Akkor kezdtem, amikor 2018 nyarán egy, a devizahitel nem fizetése miatt kilakoltatás előtt álló háromgyermekes családapa meggyilkolta egyik kollégánkat, az egyetlen embert, aki a kilátástalan helyzetben megpróbált tenni valamit érte. Kezdetben a szociális munkások munkahelyi biztonságáról, és annak erősítési lehetőségeiről akartam írni. Meghívtak egy szakértői bizottságba, amelynek az lenne a célja, hogy ajánlásokat dolgozzon ki e tárgyban. A szakértői vélemény írása közben, mint rendes szociális munkás, igyekeztem átgondolni, hogy milyen kockázatok fenyegetik kollégáinkat a mindennapi munkában. Ekkor viszont azt is át kellett gondolnom, hogy mit tehetünk, vagy egyáltalában ki és mit tehet e kockázatok orvoslásért vagy legalább kontroll alatt tartásáért. Arra is rájöttem, hogy mennyit ér egy intervenció, ami nem érinti a legsúlyosabb kockázatokat, csak ajánlásokat fogalmaz meg a kollégáknak, hogy mit tegyenek, ha például a gyermekétől megfosztott apa baltát lóbálva jelenik meg az irodában. Ráadásul az intervencióknak is van ára. Milyen is lehet az a szociális segítő munka, amiben nincsenek intim tanácsadó szobák, van viszont őrző-védő személyzet, pánikgomb, paprika spray, “hivatalos személy!” felirat, és így tovább. Továbbá részt vettem abban a szakértői csoportban, aminek első jelentése egy súlyos műhiba ügyről ugyanebben a számban jelenik meg. És ezután jött a koronavírus-járvány. Most pedig befejeztem a tanulmányt, ami tulajdonképpen a hivatásunk válságáról és a lehetséges teendőkről szól.

  • Morális kockázat – Hazugság és/vagy érdekvédelem a szociális munkában
    Megtekintések száma:
    193

    A következőkben a Hilscher Szalon kerekasztal-beszélgetését összegezzük, mely 2018. április 19-én valósult meg a 3SZ Etikai Kollégiuma tagjainak részvételével. A beszélgetést Hubai László elnök moderálta. Az Etikai Kollégium tagjainak a témával kapcsolatos álláspontját a felszólalások sorrendjében ismertetjük.

  • Etikai kódex jelentősége a szociális professzióban
    Megtekintések száma:
    627

    A tanulmány az etikai kódex jelentőségével foglalkozik a szociális professzióban. Elsőként áttekintjük, hogy mit is jelent a szociális munkás szakma mint hivatásrend, milyen ismérvei vannak. Ezt követően a hazai Etikai kódex létrejöttének főbb állomásait mutatjuk be, kitérve arra, hogy mi indokolta annak megszületését, valamint ezzel párhuzamosan az Etikai Kollégi-um megalapítását. A Kollégium működése kapcsán azt kívánjuk bemutatni, hogyan is zajlik az egyes esetek kivizsgálása, ezeknek milyen fókuszai lehetnek, egyáltalán milyen típusú ügyeket azonosítanak a szakemberek etikainak. Majd két anonimizált, ügyvitelből származó esettel illusztráljuk a Kollégium működését. Tanulmányunkat az etikus szakmai munka keret-rendszerével zárjuk, annak hangsúlyozása érdekében, hogy az etikai kérdések megvitatása, az etikus magatartás a szakmai kultúra része és a professzionális működés alapvető eleme kell, hogy legyen. Kitérünk a Kódex megújításának lehetséges irányaira is. Tanulmányunk alapja a 2017. november 7-i Szociális Munka Napján tartott A szociális szakma etikai dilemmái a 3Sz Etikai Kollégium szemével c. előadás

  • Szociális munka és hatalom. Széljegyzetek Krémer Balázs vitairatához
    Megtekintések száma:
    222

    Ebben az írásban széljegyzeteket füzök Krémer Balázs vitairatához. Kollégám írásában a szociális munkás szakma identitáskrízisét a hivatás hatalomhoz fűződő kapcsolatával hozta összefüggésbe. A vitairat megállapításaival egyetértek. Megjegyzéseimmel igyekszem egyrészt némiképp tágítani a kérdés tárgyalásának nézőpontját történeti és nemzetközi tapasztalatok felidézésével, másrészt alátámasztom a tanulmány megállapításait e megállapítások más olvasatának felvillantásával.