A szerkesztői előszó célja a különszám bemutatása, azoknak a tanulságoknak az összefoglalása, amelyeket én találtam a tanulmányokban a szociális munka, a spiritualitás és az egyházak kapcsolatáról egyrészt általában, másrészt itt és most Magyarországon. A téma jelentőségét és érdekességét az adja, hogy manapság az egyházak szerepe mind Magyarországon, mind Európa más országaiban egyre bővül a szociális ellátásban, míg missziós szerepük folyamatosan csökken. Ez a helyzet feszültségeket okoz azok között, akik úgy gondolják, hogy elsődlegesen az államnak kell felelősséget vállalnia az állampolgárok szociális jogainak érvényesítésében és azok között, akik az egyének jólétéről való gondoskodást inkább maguknak az egyéneknek, azután a családjuknak, a helyi közösségnek, az egyházközségeknek, és csak legvégső esetben az államnak a felelősségi körébe utalnák. A feszültségteli politikai klímában fontos felmutatni a hívő és nem hívő szociális munkásokat alapvetően összekötő értékeket és etikai elveket, azaz a spiritualitást, ami minden valódi szociális munka magja, és leválasztani az ügyről a politika hordalékát, ami kibékíthetetlennek igyekszik feltüntetni az ellentétet a vallásos hitben és a tudományban gyökerező szociális munka között.