-

A szerkesztői előszó célja a különszám bemutatása, azoknak a tanulságoknak az összefoglalása, amelyeket én találtam a tanulmányokban a szociális munka, a spiritualitás és az egyházak kapcsolatáról egyrészt általában, másrészt itt és most Magyarországon. A téma jelentőségét és érdekességét az adja, hogy manapság az egyházak szerepe mind Magyarországon, mind Európa más országaiban egyre bővül a szociális ellátásban, míg missziós szerepük folyamatosan csökken. Ez a helyzet feszültségeket okoz azok között, akik úgy gondolják, hogy elsődlegesen az államnak kell felelősséget vállalnia az állampolgárok szociális jogainak érvényesítésében és azok között, akik az egyének jólétéről való gondoskodást inkább maguknak az egyéneknek, azután a családjuknak, a helyi közösségnek, az egyházközségeknek, és csak legvégső esetben az államnak a felelősségi körébe utalnák. A feszültségteli politikai klímában fontos felmutatni a hívő és nem hívő szociális munkásokat alapvetően összekötő értékeket és etikai elveket, azaz a spiritualitást, ami minden valódi szociális munka magja, és leválasztani az ügyről a politika hordalékát, ami kibékíthetetlennek igyekszik feltüntetni az ellentétet a vallásos hitben és a tudományban gyökerező szociális munka között.

A zsidóság hagyományos társadalomban élt a Talmud korától (II.-VI. század) kezdve az európai felvilágosodásig, melyet Kehilának nevezünk. Röviden be szeretném mutatni ezt a hagyományos zsidó társadalmat, a Kehilát, annak persze csak néhány szegmensét emelem ki, mely a XVI. és a XVIII. század közötti zsidó élet típusos formációja volt. Majd a család társadalmi szerepére térek ki a Kehila, a hagyományos zsidó societas kontextusában. Fókuszpontom az úgynevezett askenáz, európai zsidóság. Megközelítésem társadalomtörténeti, és a zsidó vallástudomány módszereit alkalmazom.
A több ezer éve létező zsidó közösségek a sokszor brutálisan ellenséges környezet ellenére fennmaradtak a mai napig. Jelen tanulmányban meg szeretném vizsgálni a középkori zsidó közösségek néhány szociológiai jellemzőjét. Van-e valamilyen különleges elv vagy séma, amit megfigyelhetünk, és általános következtetéseket vonhatunk le? Hogyan maradtak fenn a zsidó közösségek évezredeken át?
A zsidó közösségek, mint azt megpróbálom leíró formában prezentálni, alárendelték az individuumot és még a családot is a közösség érdekeinek. A környezet ellenséges és fizikailag is fenyegető volt. A külső társadalom kirekesztése miatt egy sajátos, erősen integrált közösségi létbe kényszerültek a zsidók, hogy túléljenek és fennmaradjanak. A közösség fennmaradása fontosabb volt, mint az egyének vagy/és a család akarata, boldogsága, érdekei. Minden alá volt rendelve a többség érdekeinek. A közösség működési mechanizmusai a kollektív teljes felsőbbrendűségét valósította meg az egyének és még a család intézménye felett is. A Kehila, a spiritualitás és jóléti gondoskodás összekapcsolódásán alapuló közösség, melynek célja a zsidóság gazdasági és szellemi fennmaradása volt.
A zsidóság alkalmazkodni tudott, erre hagyományörző-spirituális életformájuk is predesztinálta őket, fennmaradásuk sikeres volt.

A "földalatti vasút" története, a radikális szociális munka egy megragadó példája. New-England déli államaiból északra menekülő rabszolgákat döntően azok a mélyen vallásos elkötelezettségű emberek segítették, akik hitükből adódóan nem tudtak beletörődni az egyenlőtlenségek törvényileg is szentesített rendszerébe. Mind a menekülő, mind a segítő sokat kockáztatott tettével.

XX. század hitvalló, segítésben élen járó alakjai között tartjuk számon Sztehlo Gábor, evangélikus lelkészt. Pályája elejéről templomépítő, gyülekezetszervező, a népfőiskolákat Magyarországon meghonosító munkája ismert. Sztehlo a II. világháború alatt a Jó Pásztor Egyesület zsidó származású gyermekeket mentő munkájába kapcsolódott be. Irányításával 1944 és 45 között 32 budai és pesti villában, lakásban működtek „rejtett” otthonok, jól szervezett napirenddel, alapvető ellátással a nyilasok állandó zaklatásának kitéve. A háború végére1500 gyermeket és 500 felnőttet mentett meg. Szolgálata kiemelkedő volt a zsidó-mentésben, ezt Izrael állama is elismerte a „Yad Vashem” kitüntetéssel, Nobel-békedíjra is felterjesztették. Később Sztehlo Gábor a Pax Gyermekotthon, benne a Gaudiopolis (Örömváros) megalapításával, a gyermekek önkormányzatára, mint pedagógiai módszerre mutatott példát. Az 1950-es években a diakóniai munkát szervezte meg az egyházi vagyon államosítását követően.

A jelen tanulmányban arra vállalkozom, hogy vázlatosan mutassam be a 19. század második felében az amerikai szociális munka missziójának megjelenését, majd az ebből formálódó professzió koncepcionális elemeinek építkezését. A citált, jellemzően amerikai szerzők választása szintén szűkre szabott, mindazonáltal feltevésem szerint hiteles képet adnak a professzió f ogalmi építkezéséről és megfelelően ábrázolják azt a fejlődési ívet, melyet a misszióból kiinduló, ma már hivatássá, és tudománnyá érett professzió az elmúlt 125 évben bejárt. Mindezen túl olyan kérdésekre is igyekszem válaszolni, mint például a jelenben hol húzódnak a hitbéli és a szakmai alapon történő segítségnyújtás határai, mit jelent a professzionalizmus egy vallási közösségben, vagy egyházon belül végzett szociális munkában, és mi szükséges a spiritualitás mind jobb szakmai integrációjához.

Pályaválasztása során sok keresztény hallgató találja a szociális munkát vallásos hitével összeegyeztethetőnek. De nem sok idő kell ahhoz, hogy szociális munkás képzésük során ezek a hallgatók elkezdjék felismerni a sokrétű feszültséget, ami a vallásos hitük, a szolgálatok lelkülete és a szociális munkás hivatás világi értékei között mutatkozik. Ebben a tanulmányban szeretném körülírni, vagy pontosabban újból bevezetni az elhívás vallásos modelljét, ahogy azt a keresztény szociális munkások használják manapság, és használták a múltban, hogy összekössék a keresztény hitet a professzionális szociális munka gyakorlatával.

A cikk személyes, önreflexív, vázlatos módon igyekszik bemutatni a spiritualitás alapvető fontosságát a szociális munkában. Írásomban arra keresem a választ, hogy a szociális munkás saját, önismereti és a kliensekkel végzett munkájában hogyan, milyen formában jelenik meg a spirituális attitűd. Bemutatom, hogy a segítő szakmában tapasztalható segítő szindróma, illetve burnout jelenség megoldásában mennyire fontos szerepe van a spiritualitásnak.

Ebben a rövidke esszében azt szerettem volna bemutatni, hogy miképp használok történeteket arra, hogy segítsem a klienseimet, hallgatóimat, kollégáimat a kaotikus valóság értelmes, sajátos jelentéssel bíró történetté formálásában.

Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a keresztyén antropológia hogyan hat a fogyatékos személyeket segítő keresztyén szociális munkára. Fontos kérdésünk, hogy mivel járulhat hozzá a keresztyén hit a fogyatékos személyek segítéséhez. Gondolkodásunk egyik vezérfonala a Magyarországi Református Egyház Zsinata által 2016-ban elfogadott Confessio Vitium. Írásunk kiemelten foglalkozik a bibliai emberképből fakadó keresztyén szociális munka fogyatékos személyek segítésében megjelenő hozzáadott értékének bemutatásával.

A tanulmányban megvizsgáljuk, hogy 1989 óta milyen jellegű és mértékű volt az egyházi jelenlét a szociális szféra egyes alrendszereiben, illetve áttekintjük az egyházakra vonatkozó magyar szabályozás alakulását a financiális kérdésekkel együtt. Ennek kapcsán rámutatunk jogilag problematikus jelenségekre, így arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem szektorsemleges, ami a bevett egyházakon kívüli szereplőket súlyosan hátrányos helyzetbe hozza. A bevett egyházak szituációja sem megnyugtató, mivel a kedvező finanszírozás bármely évben megváltozhat az egyházi kiegészítő normatíva mértékének változásán keresztül. Az egyházi fenntartás alatt előforduló szakmaiatlan, illetve visszaélésszerű működésmód Magyarországon előforduló eseteinek számbavételét követően az egyházi fenntartás pozitívumait gyűjtjük csokorba.

A közszolgáltatói szektorban zajló egyházi térnyerés az elmúlt tíz évben különösen felerősödött. A fenntartói szerkezetváltás számos problémát és dilemmát vet fel, melyekről szakmai keretek között (nyíltan) ritkán esik szó. Az egyházak térhódítása nem organikusan jött létre, hanem kormányzati intézkedések következménye. Ebben első sorban ideológiai, nem pedig szakmai tényezők játszanak szerepet, ez több területen megkérdőjelezhető szakmai irányba viszik el az ellátórendszert. A tanulmány a szociális ellátórendszer kialakulásának történelmi hátteréről, a hazai ellátórendszer finanszírozásának fenntartó típusától függő eltéréséről, a szolgáltatási szektor egyházaknak kedvező átalakításáról és az egyházi fenntartás szakmai és etikai dilemmáiról szól.

A szociális munka és a gyakorlatban is megélt keresztény lelkiség egymástól élesen el nem választható. A szociális segítségnyújtás gyökerei ugyanis a keresztény erkölcsnek és a Biblia tanításának is fontos részét képezik. Ugyanakkor a keresztény felekezetek szinte mindegyikében megtalálható a laikus segítségnyújtás is, mely az egyházak hitéből táplálkozva akar segítséget nyújtani a bajba jutottak számára. Jelen tanulmányban a Golgota Keresztény Gyülekezet (angolul: Calvary Chapel) magyarországi szociális és karitatív tevékenységeinek példáján a keresztény szemléletű laikus segítés, valamint az egyházi szociális segítségnyújtás lehetőségeit, a spiritualitás és a szociális munka kapcsolatát vizsgálom. Fontos felismerni, hogy a laikus segítés szociális szakmai ismeretek nélkül időnként nagyobb károkat okozhat, mint amennyi haszonnal jár, azonban az is igaz, hogy a professzionális szociális munkát is gazdagíthatja az istenhitből fakadó, segítés melletti elköteleződés.

A 2011-es egyházi törvény átírta az egyházakról szóló, addigi joggyakorlatot, különbséget téve bevett egyházak és az abból kimaradtak között: az új fogalom az „egyházi jogi személy” lett, különbséget téve az egyházak képviselői között, melyek tartozhatnak ebbe a kategóriába, mely gyakorló egyházak nem. Álláspontom szerint ekkor kezdődött az egyházak közötti megosztás: politikai értelemben fokozatosan megszűnt a szekuláris állam. A bevett egyházak előnyt élveznek azóta is minden tekintetben, így csorbul a vallásszabadság elve. Az interjúkban arra is kerestem a választ, mennyire volt fontos a keresztény kormányzat által elfogadott, támogatott, „bevett” egyházaknak, hogy az irgalmas szamaritánus tanításáról szóló evangéliumi tanítást hogyan képviselték a menekültválság idején, valamint Ferenc pápa felhívását a menekültekkel kapcsolatos aktivitásra és befogadásra hogyan alkalmazták. Vizsgáltam, hogy az egyházi emberek szerepe, akár hallgatásukkal, akár megszólalásaikkal, a hangulat eszkalálódásában milyen szerepet játszott.

-