Keresés



Speciális keresési beállítások mutatása Speciális keresési beállítások elrejtése
A szociális munka etika oktatása
Megjelent március 1, 2017

Hogyan jelenik meg az etika oktatása a szociális munkás képzésben és ez mennyire elegendő? Erre a kérdésfeltevésre épül ez az írás. Dolgozatomban a témát igyekeztem több oldalról megközelíteni. Egyrészt kérdőíveket készítettem különböző szociális munkás képzésekben résztvevő alapszakos diákokkal. Másrészt ...interjúkat készítettem diákokkal, pályakezdőkkel, illetve a képzésekben résztvevő oktatókkal. Végül átnéztem a különböző képzések tanterveit, olyan tantárgyakat keresve, amelyek a nevéből kiderülne, hogy kifejezetten a szociális munka etika vonatkozásait tartalmazza.
Hogy miért is olyan fontos ez a téma? Azért, mert a szociális munka egy emberjogi szakma, ami nem csak arra törekszik, hogy a társadalom az emberi jogokat tiszteletben tartsa, hanem ezeknek a jogoknak a megfelelő érvényesítésére és megvalósítására is törekszik. Sőt az is feladata, hogy alakítsa és védje az alapvető emberi jogokat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a szociális munkások ismerik az Etikai Kódexet és a szakmai értékeket, amik a szakmai kompetencia alapvető részei.
A kutatás alapján arra jutottam, hogy bár van valamiféle szaketika oktatás az egyetemeken és főiskolákon, ez mégsem elegendő, mert vannak – még ha nem is olyan sokan, mint azt gondoltam –, akik nem ismerik pontosan az Etikai Kódexet, nem hallottak az Etikai Kollégiumról, nem tudják hova fordulhatnak nehézség esetén, nem biztosak abban mi etikus, és nem feltétlenül ismerik fel a dilemmákat.

Teljes absztrakt mutatása
56
615
A szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használata
Megjelent december 22, 2020

A tanulmányban a szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használatát vizsgáló kutatás eredményei kerülnek bemutatásra. A kutatás kvantitatív módszerrel zajlott, 337 fő töltötte ki az online kérdőívet. Vizsgáltam a szociális szakemberek attitűdjeit és igényeit, informatikai jártasságát, di...gitális műveltségét, a közösségi média használat jellemzőit, különös tekintettel a kliensekkel való online kapcsolatra és a tudatos médiahasználatra. Az eredmények szerint a szociális szakemberek attitűdjei pozitívak a technológia használattal kapcsolatban. A kliensekkel való online kapcsolattartás igen elterjedt, azonban a válaszadók szerint az intézmények többségében erre vonatkozóan nincs semmilyen ajánlás vagy szabályozás. Informatikai, digitális kompetencia fejlesztő képzésen 10-ből 7 válaszadó soha nem vett részt és a legtöbben úgy látják, hogy tanulmányaik során sem kaptak megfelelő felkészítést az infokommunikációs technológiák használatára vonatkozóan. Igényük lenne új eszközök és programok beszerzésének támogatására, valamint útmutatókra, ajánlásokra a segítők technológia és közösségi média használatára vonatkozóan. A tanulmány a kutatási eredmények összefoglalásával és fejlesztési javaslatok megfogalmazásával zárul.

Teljes absztrakt mutatása
232
502
Professzionális és etikus IKT-használat a szociális munka gyakorlatában – a nemzetközi ajánlások áttekintése
Megjelent szeptember 1, 2017

A tanulmányban bemutatom, hogy a szociális munkások gyakorlatuk során milyen területeken, mely tevékenységekre használják az infokommunikációs technológiákat. A szakirodalom és a különféle szakmai szervezetek irányelvei, útmutatói, sztenderdjei, etikai kódexei alapján összefoglalom, hogy melyek az IKT segítségével vég...zett szociális munka professzionális és etikus gyakorlatának előfeltételei. Az IKT szociális munka gyakorlatába történő integrálása szempontjából kulcsfontosságú területeket vizsgálom meg részletesen, ezek: a hozzáférés biztosítása, a megfelelő szabályozás és finanszírozás, a képzés és a szakemberek kompetenciáinak fejlesztése, valamint az etikai kérdések.

Teljes absztrakt mutatása
91
132
Infokommunikációs technológiák használata a szociális munka gyakorlatában
Megjelent június 1, 2017

A tanulmányban bemutatom, hogy az infokommunikációs technológiák használata hogyan hat a szociális munka gyakorlatára, az online konzultációtól a közösségi munkáig és érdekképviseletig. Áttekintem, milyen változásokkal jár a szociális munkások szempontjából a használata, milyen tudásra és új készségekre van szük...ségük ahhoz, hogy munkájuk az internet közegeiben is magas színvonalú és etikus maradjon. Fontos kérdés, hogy milyen akadályok állnak a technológia szociális munkába történő integrálása előtt, és hogy mit lehet tenni ezek leküzdéséért. Kritikus gondolkodásra van szükség, az IKT alkalmazásának előnyei, lehetőségei mellett a korlátait, hátrányait, a potenciális veszélyeket is figyelembe kell vennünk, röviden erre is kitérek. Bemutatom, hogy milyen hazai és külföldi irányelvek, sztenderdek és etikai szabályok vonatkoznak a technológia segítésben történő alkalmazására.

Teljes absztrakt mutatása
181
194
1 - 4 a 4 tételből