Keresés
Keresési eredmények
-
Számviteli beszámolók kiegészítő mellékleteinek vizsgálata a sporttevékenységgel foglalkozó vállalatok példáján
61-66Megtekintések száma:337A mai globalizált és felgyorsult világban nélkülözhetetlen, hogy a vállalkozások naprakész információkkal rendelkezzenek. A gazdasági élet kihívásainak az a vállalat tud megfelelni, amely rendelkezik a szükséges információkkal. A nyilvános információk egyik forrása lehet a 2000. évi C. törvény előírásai alapján elkészített és közzétett számviteli beszámoló. A számviteli beszámoló három részből áll, a mérlegből, az eredménykimutatásból és a kiegészítő mellékletből. A kiegészítő melléklet szöveges információi a számszerű adatok pontosabb értelmezéséhez szükségesek. A vállalatok hatékony működéséhez, a megfelelő döntéshozatalhoz, a kockázatok értékeléséhez nyújthat segítséget egy-egy piaci szereplő (vevők, szállítók, versenytársak stb.) kiegészítő melléklete. Jelen tanulmányban a 931-es TEÁOR számú, főtevékenységként Sporttevékenységet megadó vállalatokat kiegészítő mellékleteit használtuk fel. Szövegbányászat segítségével azt vizsgáljuk, hogy a kiegészítő mellékletek milyen információkat tartalmaznak a számviteli törvény általi előírt kötelező információk közül.
-
ELŐSEGÍTI-E A KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A DÖNTÉSHOZATALT?
Megtekintések száma:340Az elérhető információk befolyásolják a döntéseket, a nem megfelelően válogatott, hiányos, torz információk félrevezető képet adhatnak, s rossz döntésekhez vezethetnek. Egy vállalat külső piaci szereplőjéről elsőkörben a számviteli beszámolójából nyert adatokon keresztül juthat döntéstámogató információhoz. Ebből kifolyólag a kiegészítő melléklet, melynek célja a vállalkozás megbízható és valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmezőségi helyzetének biztosítása, az egyik fő információforrások közé tartozik. Kutatási célom volt felmérni, hogy a vállalkozások vezetőit illetve gazdasági szakembereit milyen mértékben támogatják a partnervállalkozásaik kiegészítő mellékleteiből származó információk.
-
A CASH FLOW KIMUTATÁS – A BEFEKTETÉSI DÖNTÉSEK NÉLKÜLÖZHETETLEN INFORMÁCIÓFORRÁSA
24-33Megtekintések száma:614Ma már több mint három évtizede annak, hogy Magyarországon is létrejöttek az első vállal-kozások. A pénzügyi számvitel területét a Számviteli törvény szabályozza. A számviteli beszámolók nyilvánosak, így a gazdálkodó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és azok alakulásáról objektív információ áll a piaci szereplők rendelkezésére. A számvitel egyrészt egy belső, másrészt a külső környezet felé irányuló információs rendszer. Elsősorban ez a kettősség okozza a vele kapcsolatos kritikai észrevételeket. Évek óta viták kereszttűzébe áll, hogy a vállalkozásokra nehezedő adminisztrációs terhek, számviteli szabályok, túlzott elvárásokat tartalmaznak-e? És egyúttal kérdés az is, hogy me-lyek azok az információk, amelyek nélkülözhetetlenek az érintettek megalapozott döntéshozatalához? Cikkünkben a cash flow kimutatás tételeinek bemutatásával annak szerepére és jelentőségé-re kívánunk rávilágítani. Kutatásunk egyik központi kérdése, hogy a kiegészítő melléklet részét képző cash flow kimutatás csupán csak egy kötelezően elkészítendő dokumentum, vagy valóban nélkülözhetetlen információkat szolgáltat a számvitel érintettjeinek, a piac szereplőinek?
-
Controller szerepkör és szaktudás változása az Ipar 4.0 hatására
Megtekintések száma:822Publikációm célja, hogy bemutassa a controller szerepkör kialakulását és fejlődését az elmúlt 10 évben, különös tekintettel a jelenlegi változásokra, mely az Ipar 4.0 következménye. Az Ipar 4.0 az exponenciális információtechnikai fejlődéshez köthető, melynek révén korábban elképzelhetetlen mennyiségű adat gyűjtésére, tárolására és kiértékelésére lettünk képesek (Big Data). A beszámolást és az elemzéseket új üzleti információs (Business Information - BI) rendszerek segítik, melyekben interaktív dashboard alapú riportok felépítésére van lehetőség. Az előrejelzés készítésben is új lehetőségek nyíltak, ugyanis a nagyobb mértékben rendelkezésre álló adatok és a nagyobb számítástechnikai kapacitások révén ezeken futtatható előrejelző algoritmusok révén, sokkal gyakoribb és pontosabb tervek készíthetők. A változások természetesen hatással vannak mind a controllertől elvárt szaktudásra, mind a szervezeten belül betöltött szerepére, melyet részletesen bemutatok publikációmban. A cikk végén ismertetem empirikus kérdőíves kutatásom eredményeit a controllerektől elvárt IT tudásról és ennek összefüggéseit a vállalat controlling folyamatainak automatizáltságával.
-
Az egyetemi hallgatók vállalkozási hajlandósága és motivációi
90-102Megtekintések száma:208Az elmúlt évtizedekben a kreativitás, az innováció és a vállalkozás fogalmak kulcsfontosságú szereplői a modern gazdaságfejlesztésnek, és egyre nagyobb figyelmet kapnak mind az Európai Unióban, mind hazánkban. Jelenleg a foglalkoztatottak több, mint felét, a kkv szektor teszi ki, ezért is fontos figyelemmel kísérni alakulásuk, teljesítményük, mivel számottevő módon hatással vannak a hazai gazdaság teljesítőképességre, így a vállalkozóvá válás, a vállalkozói tevékenységek ösztönzése kiemelt gazdaság politikai kérdés, s nagymértékben hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez, munkahelyteremtésekhez, az ország versenyképességének növeléséhez. Az egyetemi hallgatók vállalkozási hajlandósága és az azt befolyásoló tényezők kutatásom eredményeképpen elmondható, hogy a vállalkozói hajlandóság számos tényezőtől függ, beleértve a személyes tulajdonságokat, attitűdöket, motivációkat, az oktatási és kulturális hátteret, a gazdasági- és jog környezetet, valamint a piaci lehetőségeket és kihívásokat. Az eredmények azt mutatják, hogy az egyetemi hallgatók több, mint 90 százaléka pozitívan áll a vállalkozói létformához és közel 10 százalékának már egyetemi évei alatt is van működő vállalkozása. A kutatásban megkérdezettek alapján a személyes motivációs tényezők közül a pénzügyi biztonság megteremtése, az önmegvalósítás és a társadalmi elismerés, kihíváskeresés volt a legjellemzőbb válaszadás. Ebből arra tudunk következtetni, hogy az egyetemi hallgatók stabilabbnak gondolják az önfoglalkoztatást, mint a foglalkoztatotti munkaviszonyt. Az önmegvalósítás és kihívás tényezői magas befolyásoló tényezői jól bemutatják, hogy az egyetemi hallgatók nem kényszervállalkozók, hanem egy jó üzleti lehetőség érdekében vállalkoznának, saját terveik, céljaik elérése érdekében alapítanának vállalkozást. A leginkább negatív hatással bíró tényezők a vállalkozás alapításába a válaszadók alapján a pénzügyi kockázat, a kezdőtőke hiánya és az információ hiánya mind olyan tényező, amelyre az állami támogatások és kezdő vállalkozási pályázatok, egyéb finanszírozási lehetőségek megoldásul szolgálhatnának. Annak ellenére, hogy a hallgatók döntő többsége nyitott a vállalkozás alapítására, nagyon kevesen vannak tisztában a vállalkozásokat segítő állami támogatásokról és egyéb finanszírozási lehetőségekről. Megkérdezve a hallgatókat arról, hogy vállalkozás alapítással, vállalkozási ötlet kidolgozással kapcsolatban a jövőben szívesen tájékozódnának-e, a hallgatók közel 90%-a szívesen kapna információt, egyetemi kötelező, szabadon választható tanóra keretében, valamint erre az alkalomra dedikált eseményen.
-
A Debreceni Egyetem vezetői információs rendszerének SWOT elemzése
55-60Megtekintések száma:447A Debreceni Egyetemen 2009-ben kezdődött meg egy SAP alapú vezetői információs rendszer (VIR) implementálása. 2014-ben, a bevezetést követően létrejött a rendszer működtetését biztosító szervezet, a VIR Központ. A DE VIR funkcionálisan működik, azonban felhasználási köre és lehetőségeinek kiaknázása még nem teljes körű. A tanulmány SWOT elemzés segítségével mutatja be a VIR jelenleg kihasználatlan funkcióit és tesz javaslatot fejlesztésre.
-
A magyar e-kereskedelem üzleti teljesítménymérésének gyakorlati tapasztalatai
58-75Megtekintések száma:27Az internetes kereskedelem egyre nagyobb teret hódít az egész világon és hazánkban is fokozódik szerepe a gazdaságban. Azonban fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi inflációs környezet hátrányosabban érintette az e-kereskedelmet a hagyományos értékesítéssel szemben. Az élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek áremelkedése megmutatkozott a hagyományos fogyasztói kosarakban, míg a webkereskedelem során érezhető volt az alacsonyabb árfekvésű, helyettesítő termékek iránti kereslet növekedése, amely a kosárérték csökkenése felé hatott, nehézségeket támasztva ezzel a teljesítménycélok eléréséhez. A hagyományos boltok súlyának erősödése miatt az e-kereskedelem a teljes kereskedelmen belüli részesedése a 2021-es – rekordnak számító – 10,4%-os szintről 2022-ben visszaesett 9,6%-ra. Előrejelzések szerint tíz éven belül a kiskereskedelem 30%-a online csatornákon keresztül zajlik majd. Ezek a megváltozott vásárlói szokások pedig kihívások elé állítják a vállalkozások vezetőit. A kutatásom célja annak meghatározása, hogy a magyarországi e-commerce vállalkozások teljesítményét, milyen mértékben befolyásolják az egyes teljesítménymérési eszközök és rendszerek, hogyan alkalmazzák azokat, mit használnak fel a teljesítmény fokozására és ezek hogyan hatnak a vállalati teljesítménycélok megvalósítására. Kiemelten fontos megvizsgálni, hogy melyek azok a területek, amelyek fejleszthetők és melyek jelentenek korlátokat vagy kockázatot a célok eléréséhez. A cégvezetőknek a kardinális döntések meghozatalához szüksége van azon információkra, mely tényezők hogyan hatnak, melyek segítik nagyobb mértékben a célok megvalósítását. Ehhez szükséges felmérni a vállalkozások jelenleg alkalmazott teljesítményfokozási és -mérési gyakorlatát, valamint az elért eredményeket és meghatározni az egyes tényezők közötti összefüggéseket. A kutatást kérdőíves felmérés keretében végeztem el e-kereskedelmi vállalkozások körében.
A kérdőíves felmérésben két blokkban összesen 24 db kérdés szerepelt. Az első blokkban általános alapinformációkat gyűjtöttem, majd az ezt követő blokkban a teljesítménymérés és értékelés gyakorlatát mértem fel. Itt megfogalmazásra kerültek teljesítménycélokra vonatkozó, a teljesítményt akadályozó és kockázati tényezőkre vonatkozó, a teljesítménymérés eszközeire, módszereire, az elért működési, a pénzügyi és a piaci alapú teljesítményre irányuló, majd a mért teljesítmény értékelését tartalmazó kérdések. Összesen 224 db válasz érkezett a felmérésre. Az adatok elemzése során főkomponens elemzést alkalmaztam az egyes változócsoportok szűkítésére, meghatároztam és egy főkomponensbe soroltam az egymáshoz közel álló értékeket a köztük meglévő összefüggések alapján. Meghatároztam a függő változót, majd a Backward módszer alapján kiválasztottam azokat a főkomponenseket, amelyek legjobb magyarázó erővel bírnak a függő változóra. Klaszterezéssel csoportokat alakítottam ki és megvizsgáltam a létrejött csoportok vagyoni, pénzügyi, jövedelmi mutatóit. A klaszterezést később a tesztekben használok. Növekvő profit és hozamnövekedés, javuló pénzügyi teljesítmény a 2. klaszterben volt megfigyelhető, amely vállalkozások számára fontos volt az új termékek bevezetése, hosszú távú növekedési célok kitűzése, az oldallátogatás és reklamációk számának mérése, tehát ezeket érdemes kiemelten szem előtt tartani az online piactérben működő vállalkozásoknak.
-
A controlling alkalmazási lehetőségei az építőipari kkv-k-nál
351-358Megtekintések száma:227Modellünket elsősorban építőipari kis- és középvállalkozások számára állítottuk össze, ágazat specifikus jellemzők alapján. Ezek az alacsony alaptőkével történő megalapítás és szűk korlátok közt mozgó likviditás. E faktorok miatt nélkülözhetetlen a gyors információszolgáltatás, illetve a működőképességre és a finanszírozási kérdésekre történő összpontosítás. Ezért pár egyszerű elemmel kívántam segíteni azon építőipari kisvállalkozások vezetőinek/tulajdonosainak a gazdasági döntéseit, akik cégükben nem rendelkeznek önálló kontrolling szervezettel, viszont a megfelelő üzleti folyamatokhoz, a nyereséges működéshez szükségük van könnyen és gyorsan átlátható vezetői információkra a likviditás fenntartása érdekében.
-
Szemantikus szerepek címkézése természetes szövegekben
164-171Megtekintések száma:164A természetes szövegekből történő információkinyerés egyik fontos részterülete az események detektálása és a megtalált eseményeknél a szemantikus szerepek címkézése. A szemantikus szerepek címkézése az események szemantikus kapcsolatainak, vagy szemantikus szerepeinek detektálását és osztályozását jelenti. Ehhez a feladathoz Java nyelven készítettünk programot, amiben adatbányászati és mesterséges intelligencia algoritmusokat használtunk fel. Programunk egy adott eseményhez megkeresi a hozzá tartozó szemantikus szerepeket. A cikkben bemutatjuk a program készítési elveit, lépéseit és eredményeit.
-
Orvos-beteg és az egészségügyi team kommunikációja a Visegrádi országokban – általános irodalmi áttekintés
45-56Megtekintések száma:311A tanulmány célja az volt, hogy egy általános szakirodalom kutatáson és elemzésen keresztül megvizsgálja és összehasonlítsa az orvos-beteg, valamint az egészségügyi team-en belüli kommunikációval kapcsolatos preferenciákat, az egészségügyi team-en belül a kommunikációs készségekkel kapcsolatos attitűdöket a Visegrádi országokban. Mind a négy vizsgált országban készültek önálló empirikus kutatásokon alapuló publikációk, azonban egységes, validált kérdőív használatán alapuló, összehasonlító elemzést Bányai és munkatársai 2021-ben végeztek. Kutatásukból kiderült, hogy a nem, az életkor, az iskolai végzettség és a rossz egészségi állapot meghatározza az orvos-beteg kommunikáció minőségének megítélését a betegek részéről mindegyik országban. Az egészségügyi teamen belüli kommunikáció egyéni-, hívatás béli- és rendszer korlátokkal sújtott. A kommunikációs készségek fejlesztése hozzájárul az egészségügyi dolgozók körében a deperszonalizáció és kiégési szindróma megelőzéséhez, valamint a kommunikációs készségek elsajátításának jól megtervezett folyamata a szakápolók pozitív hozzáállását eredményezheti. Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon az egészségügyi ellátás különböző szintjein végzett önálló kutatások eredményei szerint a betegek elvárták a pontos, egyértelmű tájékoztatást a betegségükről, a kezelésük módjáról, a szakértelmet, a kezelés hatékonyságát. Az egészségügyi szolgáltatásokkal akkor voltak elégedettek, ha a jó kezelést a beteg állapotáról szóló egyszerű tájékoztatás, érthető és hozzáférhető magyarázat követte a hozzátartozóknak. Az egészségügyi személyzet kommunikációs készségei gyenge pontokként kerültek megjelölésre, a kommunikációs készségek fejlesztése a szakember képzésben háttérbe szorult. A betegközpontú egészségügyi ellátórendszer megvalósulása érdekében hatékony humán erőforrás programok kidolgozása szükséges. Ezek feltétele az egészségügyi kommunikáció területén végzett további kutatások. Javasolható a PPOS kérdőív használata, mellyel felmérésre kerülhetnek és összehasonlíthatóvá válnak mind a négy ország egészségügyi szakember társadalmának kommunikációval kapcsolatos attitűdje az egészségügyi ellátás különböző szintjein.
-
A számviteli elvek által biztosított szabadság hatása a gazdálkodási folyamatok reális megítélésére
51-59Megtekintések száma:210A gazdálkodók vagyoni-pénzügyi-jövedelmezőségi helyzetükre vonatkozóan a számvitel információs rendszeréből kaphatnak folyamatosan tájékoztatást. A beszámolási kötelezettség teljesítésével és a nyilvánosság biztosításával a megfelelő információt a környezet is ebből a forrásból kapja. Az egységes rendszer működtetése érdekében az alapvető szabályokat a számviteli törvény határozza meg. A jogszabály alapelve szerint olyan nyilvántartási rendszert kell fenntartani, valamint olyan eszköz- és forrásértékelési szabályokat kell alkalmazni, amelyek segítségével a gazdálkodó vagyoni helyzetéről megbízható, valós képet lehet kialakítani. Tény, hogy a számvitel sem alkalmazható a környezettől elzártan, a sajátosságoknak a nyilvántartásokban, a vagyonértékelésekben, a
jövedelmi, pénzügyi folyamatokban is érvényre kell jutniuk. Az eltérő piaci és egyéb körülmények miatt – éppen a törvény alapcélja érdekében – rugalmasságot kell biztosítani. A körülményekhez történő alkalmazkodás érdekében a számviteli törvény elveket határoz meg és azok keretei között viszonylagos szabadságot biztosít a gazdálkodók számára. A belső szabályok kialakítása a számviteli politikában történik, amelyet minden törvény hatálya alá tartozónak el kell készíteni. A könyvvizsgálat kiemelt feladata annak ellenőrzése, hogy a lehetőségekkel a gazdálkodók helyesen éltek-e, vagy azt saját
igényeik szerint alakították-e elferdítve a valóságtól a beszámolóban szereplő adatokat. -
Életkor szerinti differenciálás a szállodai turisztikai termékekben
27-33Megtekintések száma:284A szállodai termékstratégiák kialakításában a diverzifikálás és a differenciálás közötti arány kialakítása jelentős döntés arról, hogy a szálloda szélesebb szolgáltatáskínálatot nyújt, amiből megtalálja több vendégkör is a számára megfelelőt, vagy leszűkíti a megcélzott szegmenseit és számukra nyújt specifikus kínálati elemeket. Egyik szegmentálási szempont lehet a vendégek kora. A kínálatban leghangsúlyosabban megjelenő és beazonosítható korcsoport a senior korosztály, amely a szállodák számára mindig fontos volt. Szezonon kívül jelentenek keresletet, kiszámíthatóak, ismert igényekkel rendelkeznek, elégedettségük könnyen elérhető. A kutatás arra a kérdésre keres választ, hogy élnek-e a szállodák a senior szegmens megnyerési lehetőségével, valamint milyen sajátosságokat mutatnak a számukra kiajánlott termékek. A tanulmány szekunder információkat feldolgozó részében a turisztikai marketing szakirodalom témához kapcsolódó részei a szállásadásra kerültek leszűkítésre, ezt követi a szegmens jellemző foglalási és tartózkodási szokásainak beazonosítása. A kínálat primer elemzésére megfigyeléssel került sor, a szállodák senior vendégkörnek szánt ajánlatainak .összegyűjtésével és összehasonlításával.
-
JÓTÁLLÁS A FOGYASZTÓK FEJÉBEN
39-48Megtekintések száma:220A jótállás alapvető eszköz a fogyasztóvédelemben, ezért joggal feltételezhető, hogy a fogyasztók a legfontosabb szabályokat ismerik, hiszen azok mindenkit érintenek. Azt gondolom, ha a fogyasztónak nincs pontos információja a jótállásról, akkor a fogyasztói tudatosság megkérdőjelezhető. Kutatásom szerint (minta nagysága 2182 fő) a megkérdezettek meg vannak győződve arról, hogy egy 4.999 Ft-os műszaki termékre (hajszárító) törvényi kötelezettség a garancia. A megkérdezetteknek csak 19,7%-a tudja, hogy ez nincs így. A megkérdezetteknek csupán az 56,3%-a tudta azt megmondani, hogy a jótállás törvényi kötelezettségének ideje egy másik műszaki termék esetén (televízió) 12 hónap. A jótállás ideje kapcsán több adat is feltűnt (6, 18, 36, 60 hónap). Megállapíthatjuk, hogy a fogyasztói jogok ismerete rendkívül gyenge Magyarországon.
-
Üdítőitalokkal kapcsolatos egészségtudatosság feltárása a fiatal felnőttek körében szemkamerás vizsgálat segítségével
Megtekintések száma:398Az egészséges táplálkozásra való törekvés megatrendjére állandó és vitathatatlan aktualitásként tekinthetünk. Kutatásunkban a táplálkozás egy lényeges, de fogyasztói szemmel gyakran figyelmen kívül hagyott területén végeztünk vizsgálatokat, melynek középpontjában a folyadékpótlás jól ismert szereplői: az üdítőitalok álltak. Vizsgálatunkba 18-19 éves, végzős gimnazisták egy 30 fős csoportját vontuk be, akik az élelmiszerpiacon is valós vásárlóerőt képviselnek, így a vásárlási döntéseik mögött álló hatásmechanizmusok megismerése kiemelt szerepet élvez. Primer kutatásunk két fő pillér mentén épült fel, az első a belső tudattalan hatások megismerésére irányult, melyet egy rögzített szemkamera segítségével vizsgáltunk. A második pillért pedig egy kérdőíves megkérdezés adta, mely során kitértünk a résztvevők egyéni preferenciáira, illetve kérdéseket tettünk fel a szemkamerás vizsgálat során látottakkal kapcsolatban. A tekintet követés monitorozásával képesek voltunk megvizsgálni, hogy mire összpontosítanak a résztvevők amikor egy-egy üdítőital csomagolásának front, illetve információs oldalára tekintenek. Kutatásunkban továbbá kitértünk a közösségi média platformokon megjelenő promóciós bejegyzések szemkamerás vizsgálatára is. A szemkamera segítségével begyűjtött adatokat összevetettük a résztvevők szubjektív egészségtudatosságával, és csoportokat alakítottunk ki. Az egyes csoportokhoz pedig aggregált hőtérképeket készítettünk, melyek vizuálisan jól szemléltetik a tekintek megoszlását az egyes képeken.
-
Több szövegtípusból álló tematikus szövegválogatások használata a szaknyelvi órán
125-130Megtekintések száma:152A szaknyelvet tanulók tanulmányaik során különböző műfajú és hosszúságú szaknyelvi szövegekkel találkoznak. A dolgozat ismertet egy módszert, amelynek segítségével hosszabb szaknyelvi szövegek olvasását segíthetjük elő. Olyan szaknyelvi szövegválogatásokat mutatunk be (elsősorban mérnökhallgatók számára), amelyek azonos témáról szólnak, autentikus szövegeket és videófelvételeket tartalmaznak. A cikkek célközönsége és műfaja különböző, de a
szókincs ismétlődik. Ily módon a nyelvtanulóknak kevésbé jelent nehézséget a hosszabb szövegek megértése. A szövegek összehasonlítása alkalmat ad a nyelvi és a szövegjellemzők kiemelésére, növeli a műfaji tudatosságot. Tudományos közlemények összefoglalói, eredeti szakcikkek részletei jó bevezetésként szolgálnak a tudományos írásbeli publikáció megismeréséhez. A dolgozatban módszertani ajánlásokat teszünk a szaknyelvtanároknak arra vonatkozóan, hogyan állíthatnak össze több szövegből álló tematikus válogatásokat a tanulók szükségleteinek figyelembe vételével. -
Mérhető lojalitás? Az ügyfél-elégedettség fontossága és hatékony értékelése
45-57Megtekintések száma:39Az ügyfél-elégedettség a 21. századi vállalati versenyképesség és hosszú távú üzleti siker egyik meghatározó tényezője. A digitalizáció és a fogyasztói elvárások gyors változása napjainkban még inkább előtérbe helyezi az elégedettség mérésének és fejlesztésének szükségességét. Jelen kutatás célja annak vizsgálata, hogy egy konkrét vállalkozás esetében milyen tényezők befolyásolják az ügyfél-elégedettséget, valamint hogyan azonosíthatók a szolgáltatásminőség és az ügyfélelvárások közötti eltérések. A probléma lehatárolása a szolgáltatásminőség és az ügyfélérzékelés közötti eltérésre fókuszál, amelynek feltárásához a GAP modell és a SERVQUAL-skála nyújtottak elméleti és módszertani keretet. A vizsgálat szekunder és primer kutatáson alapult; a primer adatgyűjtés kérdőíves módszerrel történt, amely során az ügyfelek véleményét öt kulcsdimenzió mentén (megbízhatóság, reagálókészség, biztonság, empátia, tárgyi elemek) mértük fel. Az eredmények alapján a vállalkozás alapvetően erős ügyfél-elégedettségi bázissal rendelkezik, különösen a munkatársak szakértelme és a kommunikáció minősége tekintetében. Ugyanakkor a tájékoztatás és az információszolgáltatás pontossága terén fejlesztési lehetőségek mutatkoztak, amelyek beazonosítása a szolgáltatási rések szempontjából is releváns. A kutatás rávilágít arra, hogy a megfelelően alkalmazott mérési modellek nem csupán az elégedettségi szintek feltérképezésére alkalmasak, hanem hatékony eszközt nyújtanak a szolgáltatásminőség célzott javításához is.
-
A falusi turizmus alakulásának jellemzői Oroszországban
88-91Megtekintések száma:193A falusi turizmust Oroszországban a régi hagyományok, a mezőgazdasági szektor sajátosságai és a vidéki lakosságnak a teljes lakossághoz viszonyított aránya határozzák meg. Megalakult Oroszországban a falusi turizmussal foglalkozó szervezetek Nemzeti Szövetsége. Létrejöttek a falusi turizmus klaszterek is, amelyek elősegítik az infrastruktúra fejlesztését. A kormány anyagi támogatással és kedvezményes hitelekkel támogatja a kis és középméretű vállalkozásokat a turizmus klaszter kialakításában. Azonban az információs biztonság problémája, a falusi turizmus szolgáltatásainak standardizálása és a falusi turizmus minőségének értékelése, a közlekedési eszközökkel történő elérhetőség és a személyzet képzése még nincs megoldva.
-
AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRI SZÁMLA ELŐNYEINEK ISMERTSÉGE
13-20Megtekintések száma:213A disszertációm eredményeire építve a kutatásom során azt vizsgáltam, hogy a háztartások mennyire ismerik és használják ki az Önkéntes pénztári számlák adókedvezmény adta lehe-tőségét. Fontos lenne feltárni, hogy mi okozhatja a háttérbe szorulását és miért nem veszik igénybe jobban a háztartások a hozzá kapcsolódó állami támogatást. A jelen cikkemben fog-lalkozom az Önsegélyező Pénztári számla ismertségével, előnyeivel, hátrányaival. A háztar-tások költségvetésben betöltött szerepével, vagyis azzal, hogy megfelelő pénzügyi ismerettel milyen kiaknázatlan lehetőségek vannak benne, amivel érdemes lenne minden háztartásnak élnie. Arra a kérdésre is keresem a választ, hogy az egyes háztartási típusokat hogyan lehetne befolyásolni, vagy jobban befolyásolni, hogy kihasználják, illetve hatékonyabban kihasznál-ják a különböző állami támogatások adta lehetőségeket. Ehhez viszont az emberek pénzügyi kultúráját megfelelő szinten fejleszteni szükséges. Maga az állami szabályozás kevés. A célját nem tudja megfelelően elérni, amennyiben az információ áramlás, a kódolás vagy a dekódo-lás során problémák merülnek fel, megakadályozva a megfelelő kommunikációt.
-
A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok első alkalmazásának összehasonlító elemzése, két vállalat példáján keresztül
107-119Megtekintések száma:134A cikkben összehasonlító elemzést végeztem a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS-ek) első alkalmazásáról, amelyet két magyar pénzügyi tevekénységet végző társaság, a Budapest Alapkezelő Zrt, valamint Fundamenta-Lakáskassza Kft. aspektusából vizsgáltam. A kutatás célja a magyar számviteli rendszer és az IFRS közötti különbségek feltárása, különös tekintettel az értékelési elvekre és módszerekre.
A tanulmány bemutatja az IFRS 1, IAS 1 és IAS 12 standardokat, valamint az IFRS-re való átállás hatásait a pénzügyi kimutatásokra. A két vizsgált társaság közül a Budapest Alapkezelő Zrt. esetében az átállás csak minimális változásokat eredményezett, míg a Fundamenta-Lakáskassza Kft. esetében jelentősebb módosítások voltak megfigyelhetőek, különösen az értékpapírok és a halasztott adók elszámolásában. A kutatás arra a következtetésre jut, hogy az IFRS-nek megfelelő jelentések, részletesebb és átláthatóbb információkat nyújtanak a piaci szereplők számára. Az IFRS-re való átállás ugyanakkor jelentős adminisztratív és pénzügyi terhet róhat a cégekre, különösen a kisebb cégekre. A szerző a magyar számviteli rendszer további IFRS-hez való közelítését javasolja a költség-haszon arányok figyelembevételével.
-
Az üzleti tevékenység marketing eszközökkel történő fejlesztése a különböző régiókban
63-70Megtekintések száma:185Jelenleg Szlovákiában nagy hangsúlyt fektetnek az üzleti tevékenység fejlesztésére a különböző régiókban, ami garantálja a foglalkoztatottságot és a gazdaság bővülését. A marketing és a marketing eszközök megfelelő használata az egyik módszer, amivel a stagnáló régiók üzletemberei fejleszthetik a gazdaságot. Jelen tanulmányban bemutatjuk a kevésbé fejlett régiók vállalkozásainak marketing tevékenységgel történő fejlesztési lehetőségeit. A kutatást a gasztronómiában tevékenykedő vállalkozásoknál végeztük és a marketing eszközök álltak a vizsgálat középpontjában. Végül ismertetjük a kutatás eredményeit és a felvetett javaslatokat, amelyek közül a marketing eszközök - különösen a marketing kommunikáció és az információskommunikációs technológia - hatékony használatát tartjuk a legfontosabbnak, amelyeket a menedzsereknek nagyobb mértékben kellene használniuk.
-
DIFFERENCIÁLÓ KÍNÁLATMENEDZSMENT A TURIZMUSBAN- SENIOR SZÁLLODAI TERMÉKEK
44-51Megtekintések száma:265A szállodai differenciáló termékstratégiák közé tartoznak a szegmensspecifikus kínálatot kialakító programok. A senior korosztály a szállodák számára mindig fontos volt. Szezonon kívül jelentenek keresletet, kiszámíthatóak, ismert igényekkel rendelkeznek, elégedettségük könnyen elérhető. A kutatás arra a kérdésre keres választ, hogy élnek-e a szállodák a senior szegmens megnyerési lehetőségével, valamint milyen sajátosságokat mutatnak a számukra kiajánlott termékek. A dolgozat szekunder információkat feldolgozó részében a turisztikai marketing szakirodalom témához kapcsolódó részei a szállásadásra kerültek leszűkítésre, ezt követi a szegmens jellemző foglalási és tartózkodási szokásainak beazonosítása. A kínálat primer elemzésére megfigyeléssel került sor, a szállodák senior vendégkörnek szánt ajánlatainak összegyűjtésével és összehasonlításával.
-
A vidékfejlesztés záloga, startup – új és környezetbarát megoldásokat kereső innovatív vállalkozók
135-142Megtekintések száma:205A mostani XXI. században annak, aki éppen elvégezte a felsőfokú oktatási intézményt legyen az akár főiskola, akár egyetem bizony nincs könnyű dolga. Az iskolában megtanulja a szakmája elméleti részét, de csak a későbbi munkás évek alatt van lehetőség arra, hogy a gyakorlat is szert tegyen. A környezetvédelemi és agrárfejlesztési szakemberek vitathatatlanul nagy szakértelemmel rendelkeznek, melyben nagy hangsúlyt kap a kutatás, és az ebből eredő innováció mely több területen is jelen van. Az új technológiák révén a munkavégzés hatékonyabbá, energiatakarékossá és tudatosabbá válik. Egy friss diplomás szakember startup vállalkozása révén még nagyobb sikereket tud elérni nem csupán hazájában, de külföldön is ez által nem csak a magyar gazdaságot támogatja, de az ország jó hírét is öregbíti. A Szolnoki régió felsőoktatási intézményében elkészült egy 100 fővel kitöltött kvantitatív kutatást, amelyből igen érdekes információkhoz lehet jutni.
-
Tudományos diákköri konferencián való részvétel hatásai a DETEP Program hallgatói körében
57-69Megtekintések száma:141A tehetségmenedzsment jelentősége a felsőoktatásban mindig is meghatározó szereppel bírt. Az intézmények számára számos előnnyel jár a tehetséges hallgatók azonosítása, támogatása és fejlesztése. Nem csak a hallgatók számára előnyös ez a folyamat, hanem az egyetemek is profitálhatnak a tehetséggondozás megfelelő működése által. Tanulmányunkban a tudományos diákköri mozgalomban való részvételt vizsgáltuk a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának (DETEP) hallgatói körében. A kérdőíves kutatás célcsoportját a program azon hallgatói adták, akik rendelkeztek korábbi TDK részvétellel (n=128). Eredményeik alapján megállapítható, hogy azon karoknál, ahol több a DETEP-es hallgató, a TDK részvételek száma és aránya is magasabb, melynek hátterében a hosszabb képzési idő állhat. Több tehetséges hallgató többszöri TDK részvétellel is rendelkezik. A válaszadók tudatosan vágnak bele a TDK részvételbe, valamint valószínűbb a kutatói pályán történő gondolkodás megjelenése, ha a TDK részvételük indokában megjelenik a PhD képzésre történő jelentkezés és a publikálási szándék. Az eredmények alapján az alábbi fejlesztő célú javaslatokat fogalmaztuk meg: a TDK mozgalomról és kutatói pályáról szóló tájékoztatók számának növelése, TDK népszerűsítő programok (korábbi (O)TDK résztvevők és sikeres konzulensek előadásai, Kortárssegítő Program, workshopok, kompetenciafejlesztő tréningek, kreatívok és „Én is TDK-s voltam” kisfilmek) alkalmazása, valamint egy honorárium rendszer bevezetése.
-
A fehér akác és a mirigyes bálványfa bioökonómiai vizsgálata
21-28Megtekintések száma:190Kutatásunk során két fás-szárú özönfajunk: a fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) és a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima Mill.) gazdasági potenciálját; visszaszorításának költségeit; és ezek elemeit vizsgáltuk 5 év viszonylatában. Kérdőívet küldtünk ki az érintett állami intézményeknek (nemzeti park igazgatóságok és állami erdőgazdaságok), publikus háttér-információkat gyűjtöttünk, illetve telefonos interjúkat végeztünk az adatok kiegészítéseként. Az adatok kiértékelése során azt tapasztaltuk, hogy a nemzeti park igazgatóságoknak jelentős költségeket jelentett a fehér akác visszaszorítása, melyeket nem tudtak kompenzálni az értékesítésből származó bevételeik. Az állami erdőgazdaságok esetében viszont minden évben a kiadások többszöröse jelentkezett bevételként. A mirigyes bálványfa minden területen negatív megítélés alá esett, értékesíteni nem tudták.