Tudományos diákköri konferencián való részvétel hatásai a DETEP Program hallgatói körében
Szerzők
Megtekintés
Kulcsszavak
Hogyan hivatkozzuk
Absztrakt
A tehetségmenedzsment jelentősége a felsőoktatásban mindig is meghatározó szereppel bírt. Az intézmények számára számos előnnyel jár a tehetséges hallgatók azonosítása, támogatása és fejlesztése. Nem csak a hallgatók számára előnyös ez a folyamat, hanem az egyetemek is profitálhatnak a tehetséggondozás megfelelő működése által. Tanulmányunkban a tudományos diákköri mozgalomban való részvételt vizsgáltuk a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának (DETEP) hallgatói körében. A kérdőíves kutatás célcsoportját a program azon hallgatói adták, akik rendelkeztek korábbi TDK részvétellel (n=128). Eredményeik alapján megállapítható, hogy azon karoknál, ahol több a DETEP-es hallgató, a TDK részvételek száma és aránya is magasabb, melynek hátterében a hosszabb képzési idő állhat. Több tehetséges hallgató többszöri TDK részvétellel is rendelkezik. A válaszadók tudatosan vágnak bele a TDK részvételbe, valamint valószínűbb a kutatói pályán történő gondolkodás megjelenése, ha a TDK részvételük indokában megjelenik a PhD képzésre történő jelentkezés és a publikálási szándék. Az eredmények alapján az alábbi fejlesztő célú javaslatokat fogalmaztuk meg: a TDK mozgalomról és kutatói pályáról szóló tájékoztatók számának növelése, TDK népszerűsítő programok (korábbi (O)TDK résztvevők és sikeres konzulensek előadásai, Kortárssegítő Program, workshopok, kompetenciafejlesztő tréningek, kreatívok és „Én is TDK-s voltam” kisfilmek) alkalmazása, valamint egy honorárium rendszer bevezetése.
Hivatkozások
- [1] Anderle, Á (Szerk.). (2011). A magyar tudományos diákköri konferenciák története (1951−2011). Országos Tudományos Diákköri Tanács.
- [2] Balogh, L. (2009). A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja 2001-től napjainkig. Educatio, 2, 174-187. http://www.mateh.hu/tehetsegkonyvtar/Dr_Balogh_tanulmanyok/Tehetseggondozas_a_Debreceni_Egyetemen.pdf
- [3] Bán, E., Molnár, E., Jármai, E., & Vágány, J. (2023). Tehetséggondozás a magyar gazdasági felsőoktatásban: Fókuszban a Tudományos Diákköri Konferencia és a Közgazdaságtudományi Szekció. Vezetéstudomány / Budapest Management Review, 54(7-8), 105-120. https://doi.org/10.14267/VEZTUD.2023.07-08.08
- [4] Bodnár, G., Takács, I., & Balogh, Á. (2011). Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban. Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.
- [5] Boros, J. (2018). Motivációs tényezők vizsgálata a PhD képzésre való jelentkezés esetén. Gazdálkodástudományi Közlemények, 7(1), 19-24. https://ojs.lib.unideb.hu/gazdalkodaskozlemenyek/article/view/14074
- [6] Cziráki, S., Szabó, I., & Szendrő, P. (2019). XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia: A TDK továbbra is a tudósképzés legfőbb bázisa. Magyar Tudomány, 180(9), 1406-1415. https://doi.org/10.1556/2065.180.2019.9.17
- [7] Dabasi-Halász, Z., Molnár, L., Kerekes, R., & Konyha, C. (2016). Mentorálni, hogy majd ők is mentoráljanak – tudományos diákköri motivációs kutatás egy hazai felsőoktatási intézmény hallgatói körében = Mentoring potential mentors – Motivation research on Scientific Students’ Association among students of a Hungarian higher educational institution. In Fehér A., Kiss V. Á., Soós M. & Szakály Z. (Szerk.), EMOK XXII. Országos konferencia 2016 Tanulmánykötet: Hitelesség és értékorientáció a marketingben (pp. 168-177). Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar.
- [8] Dajnoki, K., & Héder, M. (2017). „Új szelek fújnak” –a HR válasza a globalizáció és a változás kihívásaira. Hadtudomány: A Magyar Hadtudományi Társaság Folyóirata, 27(E-szám), 84-93.
- [9] Dajnoki, K., & Szőllősi, L. (2011). Tehetséggondozás a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karon. Debreceni Talentum, 1(1), 4-11. https://mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/3644766
- [10] Dajnoki, K., & Szőllősi, L. (2014). Beszámoló a XIV. és a XV. DE GVK Kari Tudományos Diákköri Konferencia eredményeiről. Gazdálkodástudományi Közlemények, 5(1), 5-10. https://econ-tdk.unideb.hu/sites/default/files/2022-05/Gazdalkodastudomanyi%20Kozlemenyek%20V-1-2014%20%283%29%20%281%29.pdf
- [11] Daruka, E., & Pádár, K. (2019). Talent Management of Academics: A Systematic Literature Review and Implications for Further Research in Hungary. DETUROPE - the Central European Journal of Regional Development and Tourism, 11(3), 110-137. https://doi.org/10.32725/det.2019.029
- [12] detep.unideb.hu. (2023, Tehetséggondozó Program (DETEP). Retrieved May 19, 2023, from https://detep.unideb.hu/
- [13] Garai, O., & Koltói, L. (2012). Egyetemi tehetséggondozás - tudósképzés? Szakértői kerekasztal-beszélgetés a felsőoktatási tehetséggondozásról. Felsőoktatási Műhely, 6(4), 37-52. https://epa.oszk.hu/04600/04613/00022/pdf/EPA04613_felsooktatasi_muhely_2012_04_037-052.pdf
- [14] Gergely, É, Sándorné Veres, K., Barizsné Hadházi, E., & Horváth, A. (2023). Tehetséges hallgatók karriermotivációi és attitűdjei a Debreceni Egyetemmel kapcsolatban. Jelenkori Társadalmi És Gazdasági Folyamatok, XVIII, 159.171. https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/jelenkori_tars-gazd_folyamatok/article/view/44473/43369
- [15] Hukné Kiss, S., Zarándné Vámosi, K., & Kovács, I. (2023). Egyetemi hallgatók motiválhatósága tudományos diákköri tevékenységre. Jelenkori Társadalmi És Gazdasági Folyamatok, 18, 231-245. https://doi.org/10.14232/jtgf.2023.kulonszam.231-245
- [16] Koloszár, L., Wimmer, Á, & Takácsné György, K. (2021). Tudományos diákköri tevékenység radikális változások időszakában. Litera Oeconomiae III.: Válogatás a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció első helyezett pályamunkáiból (pp. 5-13). University of Sopron.
- [17] Koloszár, L., Wimmer, Á, Takácsné György, K., & Mitev, A. (2024). Tournament rituals and experiential competence development in higher education: A case of a unique conference series. The International Journal of Management Education, 22(1), 100929. https://doi.org/10.1016/j.ijme.2023.100929
- [18] KSH (2024). https://www.ksh.hu/stadat_files/okt/hu/okt0021.html
- [19] Németh, S., & Szabó, F. (2013). A study of social and economic influences of universities in the Derecske-Létavértes subregion. Acta Agraria Debreceniensis, (51), 153–157. https://10.34101/actaagrar/51/2081
- [20] Olvasztó, Zs., & Dajnoki, K. (2024): TDK részvétel motivációi a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók körében. Acta Medicinae et Sociologica (2024) Vol. 15. No. 38. (78-101) doi: https://doi.org/10.19055/ams.2024.05/28/5
- [21] Sajtos, L., & Mitev, A. (2007). SPSS kutatási és adatelemzési kézikönyv. Alinea Kiadó
- [22] Szalmás, A. X. (2021). The relationship between Talent Development and Scientific Students' Associations. Journal of Applied Technical and Educational Sciences, 11(2), 137–151. https://10.24368/jates.v11i2.225
https://doi.org/10.47282/economica/2025/16/1-2/14586