Keresés
Keresési eredmények
-
A PÉNZÜGYI KULTÚRA ÉS TUDATOSSÁG MEGHATÁROZÁSA ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE
Megtekintések száma:2348A mai modern társadalmunkban a gazdasági, pénzügyi ügyek kezelésének képessége egyre fontosabbá válik. Ez igaz a befektetési és banki szakemberekre, de igaz mindenkire, akinek felelős döntéseket kell hoznia a mindennapok során, így már a fiatal felnőttekre is. A jó döntés meghozásnak képességét általában gazdasági kompetenciának, gazdasági műveltségnek vagy pénzügyi kultúrának nevezik. A pénzügyi kultúra meghatározásával és mérésével már régóta foglalkoznak magán, üzleti és állami intézmények és szervezetek, nemzeti és nemzetközi szinten is. Magyarországon is elindult már a pénzügyi edukáció, különböző szektorokban, különböző szereplőkkel. Az oktatásnak és a nevelésnek elvitathatatlan a szerepe ebben, meglátásom szerint, minél kisebb korban indítjuk ezt, annál eredményesebb. A tanulmányban áttekintjük a pénzügyi kultúra fogalomkörének lehetséges meghatározását, a magyarországi helyzetet és a fejlesztési utat
-
Az ifjúsági turizmus motivációi francia és angol egyetemisták megkérdezése alapján
240-245Megtekintések száma:303Két külföldi kutatói rövid tanulmányút eredményeit foglalja össze a tanulmány a téma magyarországi helyzetképének felvázolásával. A három ország három városának (Bordeaux – Franciaország, Durham – Egyesült Királyság, Szolnok – Magyarország) felsőoktatásban tanuló diákjai körében végzett felmérés elemzésének eredményei összehasonlítva kerülnek bemutatásra az azonosságokat és különbözőségeket kiemelve. A feltárt fogyasztó szokások eltérősége a kínálat kialakításának gyakorlatában a továbbiakban hasznosítható.
-
Az oktatási szolgáltatások piacának sajátosságai Ukrajnában
72-74Megtekintések száma:199Az oktatási szolgáltatások fejlet ségi szintje jól mutatja a gazdaság és társadalmi jólét állapotát. Ukrajnában a jelenlegi felsőoktatási rendszer és a szakképzés minőségének javítása jelentős társadalmi-gazdasági probléma, amelynek megoldása az egyik feltétele, hogy megfeleljenek a piacgazdaság társadalmi-gazdasági követelményeinek.
-
Agrárkereskedelmi portál fejlesztése és a közösségi média marketingje
122-126Megtekintések száma:178Mára, a számítástechnika és az internet térhódításával egyre nagyobb teret hódítanak a különböző témájú és tartalmú honlapok. Az interneten történő megjelenés lehetőséget nyújt a magánemberektől, a kis-és középvállalkozókon át a multinacionális cégekig, hogy termékeiket vagy szolgáltatásaikat kínálják eladásra, akár fizikai kontakt nélkül is. Ezen kívül információkkal láthatja el a felhasználókat, de akár szorosabb kapcsolatot is ápolhatunk ügyfeleinkkel különböző közösségi médián keresztül. Ezért, egy saját magam által készített agrárkereskedelmi portál fejlesztését, illetve közösségi média marketingjének folyamatát szeretném bemutatni, kitérve a Facebook általi lehetőségekre és jövőbeli elképzelésekre a honlappal kapcsolatban.
-
Az ízesített sörök bevezetésének csatornamenedzsment szempontú vizsgálata
74-81Megtekintések száma:133Az ízesített sörök az utóbbi években innovációs fejlődésen megy keresztül, ennek ellenére még újdonságnak számítanak a Radlerek, ezért is választott am ezt a témát, hiszen kevés tanulmány készült ebben a témakörben. Kutatásom célja, hogy megismerjem a különböző csatorna stratégiákat illetve a felhasznált eszközöket, melyek segítségével sikeres lesz egy-egy új íz. Kutatásom során egy piacvezető vállalat országos képviselőjével készített em mélyinterjút és kvanti tatí v módszertannal ismertem meg a területi képviselőik véleményét is.
-
Bioeffektor talajoltóanyagok alkalmazási módszerfejlesztése tenyészedény-kísérletben paradicsommal
183-189Megtekintések száma:232Az elmúlt évtizedekben a műtrágyák, növényvédő szerek, talajfertőtlenítők és más vegyipari agrokémiai termékek látványosan növelték a mezőgazdaság termelékenységét. Napjainkra a sokszor gondatlan és túlzott használat – pozitív hatásaik mellett – a talajok szerkezeti romlását, savanyodását, a talajélet nagyfokú csökkenését is magával hozta. A fenntartható szemléletű termesztéshez olyan mikrobiális oltóanyagok, bioeffektor termékek nagyobb fokú felhasználására van szükség, amelyek képesek javítani a növény mennyiségi és minőségi tulajdonságait. Munkánk során Európában már bevezetett kereskedelmi oltóanyagok alkalmazásának hatásait vizsgáltuk tenyészedényes kísérletben, három bioeffektor (BE) termékkel: BE1 - Trichoderma harzianum T 22; BE2 - Pseudomonas sp.; BE3 - Bacillus amyloliquefaciens Rhizovital 42 F1. Tenyészedényes kísérletben kerestük a termékek közti különbségeket, az alkalmazás módjától és idejétől, illetve a foszfor-formák felvehetőségétől függően is. A bioeffektorokat a gyártók által javasolt módon a vetéssel egy időben adagoltuk. Megállapítottuk, hogy azok a gyomok gyorsabb kelése miatt a gyomok biomasszáját növelték, megelőzvén a paradicsomot. A leghatékonyabbnak, a P-felvételt javítani képes BE 3 oltóanyag bizonyult. A bioeffektorok alkalmazásánál ezért a növény és az alkalmazott törzsek élettani igényei, potenciálja mellett a technológiai alkalmazási lehetőségeket is javasolt figyelembe venni.
-
A CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE ÉS ANNAK VÁRHATÓ HATÁSAI
55-63Megtekintések száma:441A gazdaság minden területén, épp úgy, mint az otthonteremtés esetében, fontos szerepet tölt be az állami szabályozás. Szükségességét az is mutatja, hogy a napjainkban elérhető és igényelhető Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) egyre több család számára jelent fejlesztési lehetőséget, állami támogatás igénybevételével, egyre gyorsuló ügyintézés és egyre kedvezőbb feltételek megléte mellett. A CSOK témakörében szekunder kutatás mellett, primerkutatást is végeztünk, 2017 tavaszán és őszén a lakosság körében, mely eredményeinek bemutatására jelen cikk ad lehetőséget. Kérdőíves felmérést alkalmaztunk,
melyben elsősorban a CSOK ismertségére, eddigi és várható eredményeire, hatásaira kerestük a választ. -
AZ INFLUENZA ELLENI VÉDŐOLTÁS HATÁSA EGYES MÁS EGÉSZSÉGÜGYI TÉNYEZŐKRE
Megtekintések száma:256Összefoglalás
A jelenlegi koronavírus világjárvány bebizonyította, hogy mennyire sérülékeny az emberi populáció a fertőző betegségekkel szemben. Az emberiség történetében az egyik legrégebben jelenlévő, számos nagy járványért felelős vírus az influenza. Alapbetegségként is, illetve a hozzá társuló másodlagos fertőzések okán is az egyik legnagyobb fertőzésveszély-forrás, amely hosszú története során több millió ember haláláért felelős. Korábbi kutatásaim során sikerült bizonyítanom a beadott influenza elleni védőoltások és az influenza megbetegedések előfordulása közötti összefüggéseket. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a Magyarországon alkalmazott influenza elleni védőoltások milyen kapcsolatban vannak, illetve milyen hatást gyakorolnak az egészségügy egyéb területeire és ezáltal hogyan hatnak az életminőség alakulására. A felhasznált adatok egzakt statisztikai forrásokból származnak, a felhasználásukkal elvégzett számításokból levont következtetések pedig bizonyítják, hogy az influenza elleni átoltottság mértéke kimutathatóan pozitívan befolyásolja a különböző betegségtípusok előfordulásának gyakoriságát, illetve lefolyásának súlyosságát. Ezen kívül szignifikáns hatással bír a várható élettartam alakulására is.
-
A hazai baromfitenyésztés területi specializációjának jellemző vonásai napjainkban
34-42Megtekintések száma:210Az elmúlt évek során az Európai Unióban és hazánkban is egyre inkább előtérbe kerültek az állatfajták elhelyezkedésének területi kérdései. Hazánk egyes térségeiben eltérő állatfajtastruktúra alakult ki és egy-egy régióban különböző állatfajták váltak meghatározóvá. Az egyes állatfajták területi elhelyezkedését és fejlődését számos társadalmi-gazdasági tényező (a tenyésztés történelmi hagyományai, a tulajdonviszonyok, a munkaerő- és eszközellátottság, stb.) befolyásolja. A területileg differenciált állatfajta-struktúra esetében az egyes térségekben változó jövedelmezőséggel, humán-erőforrás felhasználással, műszaki színvonallal, más-más kockázati tényezőkkel és piaci lehetőségekkel kell számolni. A kutatási téma aktualitását fokozza, hogy napjainkban az állattenyésztés területi struktúrájának alakulása fontos kulcskérdéssé vált. Éppen ezért egyre inkább olyan hazai kutatásokra van szükség, amely elsősorban az állattenyésztés (baromfitenyésztés) szerkezeti átalakulását és annak törvényszerűségeit vizsgálja és elemzi, annak érdekében, hogy az egyes térségekben racionális és hatékonyan működő állatfajtastruktúra alakuljon ki. E mellett a modern piacgazdaságokban elvárható, hogy az egyes térségek azokra az állatfajtákra specializálódjanak, amelyek esetében kedvezőbbek a tenyésztési feltételek. Annak érdekében, hogy az elmúlt egy évtized baromfiállomány változásait (területi, szerkezeti) figyelemmel tudjuk kísérni, fontosnak tartottam megvizsgálni az egyes baromfifajták térségek szerint specializációjának időbeni alakulását.
-
Az e-nyelvtanulás jelenéről és jövőjéről a slovake.eu többnyelvű, szlováknyelv-oktató weboldal tükrében
105-114Megtekintések száma:177Az internet és az online tartalmak hatalmas mértékű megjelenésével különösen fontos szerepet kapott az e-nyelvtanulás. Elöljáróban az e-tanulás, online nyelvtanfolyam és nyelvtanulási eszköz fogalmakat fogom tisztázni, majd egy kérdőív segítségével vonok le következtetéseket a 21. századi nyelvtanulási
tendenciákról. Ezt követően fogom a slovake.eu honlapot vizsgálni. A slovake.eu egy olyan szlovák nyelvet tanító online felület, amely jelenleg 11 nyelven érhető el. Többek között továbbá abban tér el sok más e-nyelvtanító oldaltól, hogy az Európai Bizottság pályázatából született, ennek következtében egy kilenc partnerből álló konzorcium dolgozik azon, hogy mind a tartalom, mind a kinézet a lehető legjobb legyen. A szótáron, nyelvtani összesítőkön, teszteken, fórumon, médiakönyvtáron stb. kívül érdekes tényekeket is megtudhatunk Szlovákiáról, a szlovák nyelvről és a kultúráról. A slovake.eu további e-tanító oldalak mintájául szolgálhat. -
S.O.S. mit tegyek?- avagy a pénzügyi kultúra hiánya a magyar háztartásokban
116-121Megtekintések száma:314A háztartások pénzügyi tervezése, öngondoskodási szokása és megtakarítási hajlandósága hatással van nemcsak a háztartások gazdálkodására, hanem az egész ország gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális helyzetére is. Magyarország intellektuális készségei fejletlenek, ami az egyének pénzügyi kultúrájának hiányából fakad. A 2008-as gazdasági válság óta egyre többen belátják, hogy szükségük van a gazdasági, pénzügyi alapfogalmak ismeretére és a pénzügyi kultúrájuk fejlesztése elengedhetetlen. Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogyan lehet befolyásolni az egyének, háztartások pénzügyi tudatosságát, megtakarítási hajlandóságát.
-
A gyulai négycsillagos wellness szállodák weboldalainak elemzése
67-73Megtekintések száma:90Manapság az emberek utazás előtt a szállás honlapját az interneten megkeresik, annak céljából, hogy több információhoz jussanak és tájékozódjanak. A szálláshelyek internetes oldalai egy nagyon jó információt nyújtó és egyben reklámeszközök, ha megfelelően meg van szerkesztve. Ezért nagyon fontos, hogy egy szálloda a fő szolgáltatásai mellett (szállásadás, vendéglátás stb.), a webes megjelenésével is kiemelkedően foglalkozzon. Két kutatás elvégzésével először is felmérem kérdőív segítségével, hogy általánosságban a hotelek honlapjait mire és hogyan használják az internetre látogató vendégek. Majd a második kutatással elemzem a négy szálloda honlapját adott szempontok szerint és összehasonlítás után rangsorolok. Számba veszem, hogy a weboldalak mely részei megfelelőek, azt hogyan lehetne esetleg még továbbfejleszteni, illetve elemzem, hogy mi az, ami nem megfelelő, és azt hogyan lehetne javítani.
-
Hitelpapírok Magyarországon. Áttekintés
17-22Megtekintések száma:208A tanulmány első részében áttekinti a hitelpapírok legfontosabb jellemzőit, vázol konkrét termékeket. A második rész a hitelpapír piac hazai történetét mutatja be a rendszerváltástól. A múlt két szakaszra bontható. Az első közvetlenül a rendszerváltás előtt és után a piac újra alakulását jelenti, megjelennek a belföldi piacon a vállalati, önkormányzati, pénzügy piaci papírok és külföldön az állampapírok. A 90-es évek közepétől az állampapírok dominanciája lesz a jellemző, a vállalati papírok piaca visszafejlődik, ez a múlt második szakasza. A jelen ambivalens. Jelek mutatkoztak a vállalati hitelpapír piac feltámadásáról, ezt a dolgozat a MOL és az ESTAR kötvény kibocsátásán keresztül mutatja be. Az eredmény felemás Mol siker E-STAR „bukás”. A jövő a magyar gazdaság jellemzői, az aktuális pénzügyi és monetáris politika következtében a vállalati hitelpapír megjelenése esetivé válik, a piacra újabb „Csipkerózsika” álom vár.
-
Felnőttoktatásban résztvevő nők munkaerő-piaci vizsgálata Miskolcon
260-270Megtekintések száma:256A tanulmány a felnőttoktatás hatását vizsgálja a Miskolci kistérségben élő nők munkaerő-piaci helyzetére vonatkozóan. Kutatásunk elején több hipotézist is felállítottunk, aminek bizonyítására irodalomelemzést, statisztikai adatok analizálását és kérdőíves vizsgálatot használtunk. A vizsgálatot a Miskolci kistérségben élő 18 éves kor feletti gazdaságilag aktív nők körében végeztük, összesen 200 fő került megkérdezésre. A rendelkezésre álló adatok feldolgozásához az IBM SPSS Statistics 20 és Microsoft Excel 2007 programot használtuk fel. Kutatásunk célja az volt, hogy igazoljuk, a Miskolci kistérségben élők nők munkaerő-piaci helyzetére nincs kellő ráhatással a felnőttképzés. A kérdőíves vizsgálat eredményei azt igazolták, hogy bár érdeklődés van a
felnőttképzések iránt, a kereslet és kínálat nincs összhangban. Az állam vagy nem támogatja a képzéseket vagy nincs olyan képzés, amivel szakmájában tovább tudna fejlődni és ennek hatására több forráshoz tudna jutni életminőségének javítására az abban résztvevő. A tanulmány ezért ebben az összetett témában javaslatokat kíván tenni a térség felzárkóztatására, a munkanélküliség csökkentésére, a nők hátrányosságának enyhítésére és a felnőttoktatás hatásfokának javítására vonatkozóan. -
A BIZTONSÁG GAZDASÁGI KULTÚRÁJA
7-21Megtekintések száma:242Reklámvers volt régen: „A biztosítás, biztonság!” 1 Helytálló megállapítás, mind gazdaságfilozófiai, mind biztosításelméleti szempontból. Aki biztonságra törekszik, az biztosítja magát. Így tesz a hegymászó, aki visz magával biztosítókötelet, a légtornász is, aki biztonsági hálót feszíttet maga alá a „halálugrása” előtt. Hasonlóképpen jár el az üzletember, aki nemcsak a veszélyes, de még „simának” ígérkező ügyleteit is a szükséges mértékig bebiztosítja. Biztonságra törekszik, tisztában van vele, hogy a kockázatot szükséges menedzselnie, ez irányú kulturáltsága vezeti a biztosítás és biztonság kultúrájához, olyannyira, hogy a biztonság iránti igényt, manapság minden sikerorientált gazdasági és pénzügyi művelethez hozzá kapcsoljuk. 2 . A dolgozat első része történetiségében mutatja be a biztonság-biztosítás, a biztonságkultúra fejlődését az ókortól napjainkig, második részében az öngondoskodás és az intézményi menedzsment, valamint a biztonsági paradoxon vonatkozásában tárja fel a szerző a biztonságkultúra gazdaságtanát.
-
RENDEZVÉNYEKKEL A VIDÉK EGÉSZSÉGÉÉRT ÉS ÉLHETŐSÉGÉÉRT
Megtekintések száma:452Az elmúlt évek során folyamatosan növekszik az egészséges életmóddal, az egészséggel, az ezekhez kapcsolódó magatartási formákkal kapcsolatos vizsgálatok száma, amelyek a mindennapi életre gyakorolt hatásukat is elemzik. Jelen cikk arra az igen tág kérdésre keresi a választ, hogy miként lehet növelni a jólétet és az életszínvonalat a vidéki területeken. A téma vidéki aspektusba történő helyezése kiemelt társadalmi jelentőséggel bír, mivel nemcsak az EU-ban, hazánkban is meghatározó részarányt képvisel a vidéki terület.
-
A gyakorlatorientált képzések fejlesztésének lehetőségei a Szolnoki Főiskolán: vállalati kapcsolatok szerepének jelentősége
111-119Megtekintések száma:124.
-
A beszédkészség fejlesztése a pilot-kurzusokban a munkaerőpiaci igényfelmérés eredményei tükrében
68-75Megtekintések száma:223A Szolnoki Főiskola 2013-ban végzett munkaerőpiaci igényfelméréséből kiderült, hogy a munkáltatók leginkább az idegen nyelv biztonságos, tárgyalóképes használatát hiányolják a pályakezdőktől. A kutatás eredménye alapján megtörtént a tantárgyak gyakorlatorientáltabb irányba történő fejlesztése. Előadásunkban a kommunikatív nyelvi kompetencia fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozunk az újonnan kialakított pilot kurzusokban. Áttekintjük a beszédkészségnek, mint a kommunikációs folyamat legfontosabb feltételének fázisait, annak fejlesztési szakaszaira jellemző feladattípusokat, a szókincstanítás stratégiáit – néhány, a pilot kurzuson használt tankönyvsorozatból (Alltag, Beruf & Co.) vett német nyelvű példa bemutatásával.
-
AZ ÖKO ETIKA EREDETÉRŐL
57-63Megtekintések száma:212A természeti környezet fenntartható fejlődésének biztosításának figyelembevételével is számolni szándékozó műszaki és gazdasági szakembereknek komoly kihívásokkal kell számítaniuk. Különösképpen, a szakmai nehézsége iken túl, fel kell készülniük, hogy épp az ökológia művelői nehezítik meg leginkább munkájukat. Zöld szervezetek politikusai és a környezettudomány egymással is acsarkodó erőterében kell helytállniuk. A továbbiakban ebbe a kusza
viszonyrendszerbe nem gabal yodunk, inkább etikai összefüggéseibe, és eredettörténetébe tekintünk be. -
Három budapesti kisvízfolyás kémiai vízminőségének vizsgálata a területhasználat tükrében
69-75Megtekintések száma:290Tanulmányunkban egy tipikus nagyvárosi környezetben található három vízfolyás vizsgálatát mutatjuk be: Aranyhegyi-patak Hosszúrétipatak és Keserű-ér. A kisvízfolyások különösen érzékenyek a környezetükből érkező, a vízgyűjtő területükről származó diffúz és pontszerű szennyezőforrásokra. Hidrológiai jellemzőik alapján a patakok nagyon hasonlóak voltak, a közelükben folyó területhasználat szempontjából találtunk különbségeket. A vizsgált vízfolyások szennyezettsége közel azonosnak adódott az elvégzett fizikai és kémiai vizsgálatok alapján. Mindhárom patak tápanyaggal terhelt, amely egyértelműen antropogén hatást mutat.
-
A Debreceni Egyetem vezetői információs rendszerének SWOT elemzése
55-60Megtekintések száma:499A Debreceni Egyetemen 2009-ben kezdődött meg egy SAP alapú vezetői információs rendszer (VIR) implementálása. 2014-ben, a bevezetést követően létrejött a rendszer működtetését biztosító szervezet, a VIR Központ. A DE VIR funkcionálisan működik, azonban felhasználási köre és lehetőségeinek kiaknázása még nem teljes körű. A tanulmány SWOT elemzés segítségével mutatja be a VIR jelenleg kihasználatlan funkcióit és tesz javaslatot fejlesztésre.
-
Az idegen nyelvű képzések lehetőségei és feltételei A kis vidéki főiskolák szempontjainak figyelembevételével
6-16Megtekintések száma:221Magyarországon és külföldön egyaránt egyre több felsőoktatási intézmény indít idegen – főképp angol – nyelvű képzést. Ez előnyös az intézmény és menedzsmentje, oktatói, hallgatói és adminisztratív dolgozói számára. Stabil és növekvő bevételt eredményezhet, ami növeli a pénzügy stabilitását és növeli az intézmény, így a munkahely biztonságát is. Az anyagi előnyökön túl a legnagyobb előny a képzés nemzetközi jellegéből fakad. Az intézmény és polgárai nemzetköziesednek, s a szigorú feltételek kifejlesztése és biztosítása valamennyiük számára fejlődési lehetőséget és magasabb minőséget eredményez. A
nemzetközi piacon a követelmények magasak, prémium terméket kell kifejleszteni. Ehhez meg kell teremteni a szervezeti kereteket, az infrastrukturális feltételeket és valamennyi résztvevő munkatársat képzésben kell részesíteni. A kis vidéki főiskolák hallgatói létszáma számos ok folytán a hazai piacon nem
bővíthető, egyetlen kiút a nemzetközi hallgatók képzése. -
A BOLYAIAK ELŐTTI ÉVSZÁZAD ENCIKLOPÉDIKUS MAGYAR TERMÉSZETTUDÓSA
Megtekintések száma:207Dolgozatomban visszatekintek a Bolyaiak előtti évszázadban Jászapátin született Makó Pál életének főbb állomásaira és születésének 295. évfordulóján méltatom eredményeit. Munkásságának kiemelkedő szakaszát jelentik a bécsi Theresianumban töltött évek, ahol a matematika és a kísérleti fizika rendes, valamint a mechanika rendkívüli tanáraként tevékenykedett. Számos európai szintű tankönyvet írt a matematika, a logika, a fizika, a filozófia és más tudományok területéről. Európai színvonalú tankönyvei megalapozták azt, hogy a természettudományok fejlődése Magyarországon a 18. század második felében felzárkózhatott Európa fejlettebb régióihoz.