Keresés
Keresési eredmények
-
Hős és antihős: Környezeti politika és pénzügyi szabályozás
128-155Megtekintések száma:257Minél inkább kerül a környezeti politika a kormányzati (pénzügyi) politika homlokterébe, annál inkább érvényesülnek benne a kormányzást magát meghatározó érdekviszonyok. Az Európai Unió keretében ez mindenekelőtt úgy valósult meg eddig, hogy a tagállamok kormányzati politikai szerepe sok esetben inkább önmagáért valóan növekedett, és nem pedig a gyakran hivatkozott környezetvédelemre valóban való ösztönzés érdekében. A környezeti felelősség mintha a szebbik, a pénzügyi szabályozások valósága pedig az árnyasabb oldalát mutatná a tényleges kormányzati céloknak.
-
Kelet és Nyugat között: Örményország és Szerbia az európai és eurázsiai integrációban
96-106Megtekintések száma:340Kelet-Európában megfigyelhető, hogy egyes államok két jelentős regionális integrációs szervezettel is kapcsolatok kiépítésére törekednek: az Európai Unióval és az Eurázsiai Gazdasági Unióval. A két szervezet bizonyos értelemben egymás versenytársa, ugyanis mindkettő igyekszik saját szervezetét vonzóvá tenni az érintett államok számára. Vannak azonban olyan kelet-európai államok, amelyek elköteleződnek amellett, hogy az egyik szervezettel mélyebb együttműködést alakítsanak ki, ugyanakkor megpróbálják a másikkal is fenntartani, sőt akár szorosabbra fűzni kapcsolataikat. Jelen tanulmány célja, hogy ezeket a folyamatokat Örményország és Szerbia példáján mutassa be.
Örményország teljes jogú tagként csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz, ugyanakkor az Európai Unióval is kapcsolatokat épített ki: 2017-ben átfogó és megerősített partnerségi megállapodást kötöttek. Szerbia ezzel szemben az Európai Unió tagjelölt állama, amely már megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat is. Emellett azonban fenntartja szoros kapcsolatait az Eurázsiai Gazdasági Unióval olyannyira, hogy egy szabadkereskedelmi megállapodásról folynak köztük a tárgyalások. Mindkét államra igaz tehát, hogy eredetileg egyértelműen elköteleződtek valamelyik regionális integrációs szervezet irányába, ugyanakkor a másik szervezettel is a kapcsolatok mélyítésére törekednek. Jelen tanulmány e kapcsolatok alakulását tekinti át, bemutatva az Eurázsiai Gazdasági Unió létrejöttét és intézményi sajátosságait is.
-
A szövegempirizmus elméleti és gyakorlati kérdései
126-139Megtekintések száma:119„Nagyon sok kérdés a jogban azon dől el, hogy a gondolatok milyen nyelvi kifejezésformát kapnak.” Blutman László magyar viszonylatban ki- vételesen sokrétű eddigi életművének ez lehet a vezérfonala. Blutman a debreceni jogi kar Államelméleti Műhelyében tartott előadásának bevallott célja az volt, hogy eddigi jogtudományi munkásságának az elméleti megalapozását összefoglalja és vitára bocsássa. Ez az elméleti megalapozás nem egy általános jogelméleti koncepció megalkotását jelenti, hanem egy erősen lehatárolt elmélet felvázolását, amelyre inkább egyfajta jogi módszertanként tekinthetünk, amit Blutman hol „szövegempirizmusnak”, hol „empirikus jogértelmezéstannak”, vagy „szöveghű értelmezésnek” nevez. Blutman szerint a jogi kutatásnak alapvetően az autoritatív jogszövegekben használt szavak, kifejezések és kijelentések használati módjainak leírásából és nyelvi-logikai elemzéséből kell kiindulnia. Szövegempirista módszertanának egyik legfontosabb célja, hogy „lehetőséget és keretet adjon a jogszövegekben előforduló jogi terminusok által jelölt fogalmak, valamint a jogi kijelentések »logikai földrajzának« (Gilbert Ryle) feltárására. (...) A szövegempirizmusra ráépül az analitikus jogdogmatika, mely az aktuális nyelvhasználatból kiszűrt fogalmak és kijelentések összefüggéseinek elemzésére, és mögöttes logikai-dogmatikai konstrukciók kialakítására irányul.”
-
A munkajogi perek átalakulása
162-176Megtekintések száma:260Az elméleti és gyakorlati szakembereket a munkaügyi perek kialakulásától kezdve foglalkoztatja a kérdés, hogy az ezen alapvetően magánjogi többletelemekkel rendelkező jogterület milyen sajátos szabályozást igényel annak érdekében, hogy valamennyi résztvevő tisztességes eljárásban és bánásmódban részesülhessen. A tanulmány célja bemutatni, hogy a munkaügyi perek napjainkban miként alakulnak, vázolva az új kódexek hatálybalépésével előálló jelenségeket.
-
Hatékony és tényleges? Munkajogi irányelvek vizsgálata a Kúria joggyakorlatában, figyelemmel a munkavállalói igényérvényesítésre
193-216Megtekintések száma:209A munkaviszonyok speciális jellegére tekintettel a felek alá-fölérendeltségi viszonya a munkavállaló oldalán gyengébb pozíciót eredményez. Ezen aszimmetria kiegyenlítéséhez okvetlenül szükség van bizonyos védelmi garanciákra, így többek között kulcsszerepe van a munkavállalói jogérvényesítés hatékonyságának. Kutatásunkban éppen ezért arra keressük a választ, hogy a vizsgált foglalkoztatási tárgyú uniós irányelvek, illetve a joggyakorlatot is magában foglaló tágabb értelemben vett uniós jogi korpusz miként jelenik meg a hazai, elsősorban kúriai döntésekben, illetve ezen hivatkozások mennyiben segítik elő a munkavállalók hatékony jogérvényesítését.
-
Megvalósítható-e jogszerűen a home office? A home office fogalmi ismérvei és munkajogi keretei
59-82Megtekintések száma:1161A 2020. év kihívása a “home office” volt. Habár a megjelent sajtóhírek az otthonról történő munkavégzést egységesen home office-ként idézték, ez a megközelítés félrevezető lehet. A Munka Törvénykönyve semmilyen rendelkezést nem tartalmaz a home office-ra, mint otthoni munkavégzésre nézve, ugyanakkor nevesít két olyan jogintézményt – a távmunkavégzést és a bedolgozói munkaviszonyt –, amelyek lehetővé teszik az otthonról történő munkavégzést. Ezzel szemben a gazdasági szektor által megteremtett és a jogirodalom által is idézett “home office” éppen azért jött létre, hogy az előbb említett atipikus jogviszonyok rendszerességét és tartósságát átmeneti, rendszertelen és ad-hoc alapokra helyezze. Ugyanakkor mivel a “home office” az Mt. által nem szabályozott, így a szakirodalom számára is feladvány, hogy az egyébként létező jogintézmény mögé milyen Mt.-beli szabályt illesszen. Tanulmányunkban a “home office” jogtudomány által elfogadott definíciójának elemeit vesszük számba, hogy meghatározzuk milyen jogintézmények húzódhatnak meg e fogalom mögött. Hangsúlyozva azonban, hogy a “home office” jogszabályi regulációját nélkülözhetetlennek tartjuk.
-
A joghallgatók rekrutációja és professzió-képének néhány eleme
11-37Megtekintések száma:144A jogászokkal mint professzióval – maradva egy tudományos közhelynél – „könyvtárnyi irodalom” foglalkozik. Vonatkozik ez a tudományos írásokra, de a szakmai, közéleti írásokra is. Ennek egyik oka, hogy a jogászok több évszázada az európai társadalomtörténeti fejlődés egyik magas presztízsű és státuszú professzióját gyakorolják, így a róluk szóló diskurzus érthető.
-
A kollektív munkaügyi vita sajátosságai
217-232Megtekintések száma:159A technológiai, gazdasági és egyéb változások napjainkban alapjaiban változtatják meg a jogviszonyok természetét. A munkajogi jogalkalmazói körökben is egyre nagyobb teret nyer az atipikus foglalkoztatás. Álláspontunk szerint ez a fejlődés nem pusztán az anyagi jogban érhető tetten, hanem a perjogi, illetve adott esetben az alternatív vitarendezési eljárások szintjén is megjelenik. Talán kissé ironikus, hogy épp a (magyar civilisztikai perjogban kevéssé népszerű) kollektív munkaügyi vita az, amelyben időről-időre megfigyelhetők az új, innovatív vitarendezési metódusok. Munkánk ezért elsősorban a kollektív vitarendezés bíróságon kívüli gyakorlatát vizsgálja, kiegészítve egyes, a hazai munkajogi környezet számára kevésbé kutatott országok jogrendszerében alkalmazott megoldásokkal. Célunk, hogy rávilágítsunk az alternatív vitarendezési módszereknek a kollektív jogvitákban való alkalmazásában rejlő lehetőségekre, illetve új, eddig ismeretlen lehetőségeket tárjunk fel a hazai jogalkalmazás számára.
-
A Bérgarancia Alap jelentősége a munkaügyi jogvédelem keretei között
177-192Megtekintések száma:185A Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény, illetve az általa szabályozott garanciarendszer vizsgálata napjainkban különösen aktuális, hisz a lassan két éve tomboló koronavírus-járvány okozta válság nyomaival összefüggésben egyre több munkáltató vált és válik fizetésképtelenné Magyarországon. Az eljárás alá vont munkáltatók pedig sok esetben nem képesek munkavállalóik irányába bérfizetési kötelezettségüket teljesíteni, így az államnak kell a pénzben egzakt módon kifejezhető értékek – az elvégzett munka, illetve annak pénzbeli/anyagi ellentételezése –, és ezzel együtt a munkavállalók szociális biztonságának védelmét szavatolnia. Jelen tanulmányban a fizetésképtelen munkáltatók által teljesítendő munkabérek fedezetéül szolgáló Bérgarancia Alap alkalmazhatóságát vizsgáljuk az említett szociális biztonság, valamint a munkavállalók igényérvényesítésének szemszögéből.
-
Reklámtilalmak a belső piacon: a tagállami hatáskör határai a külföldi szerencsejátékokra vonatkozó magyar reklámtilalom példája alapján
12-23Megtekintések száma:213Az Európai Unió jogának egyik fontos célkitűzése a belső piac megvalósítása. A tagállami kereskedelmi szabályok – mint például a reklámkorlátozások vagy reklámtilalmak – egy része tagállamonként jelentősen eltér. A belső piacon így mindenekelőtt az áruk szabad mozgását, valamint a szolgáltatások szabad áramlását akadályozhatják. Ennélfogva a gazdasági szabadságok érvényesülésének elősegítése érdekében az Európai Bíróság számos ítéletében meghatározta a tagállami reklámszabályok uniós jogi korlátait. Különösen az EUMSZ 56. cikke szerinti „szolgáltatások szabad áramlása” biztosítható csak abban az esetben, ha a határon átnyúló szolgáltatáskínálatot is megfelelő módon lehet reklámozni. E szabályozási hátteret fgyelembe véve az alábbiakban vizsgált, a szerencsejátékszolgáltatások reklámtilalmáról szóló magyar előírás [az 1991. évi XXXIV. törvény 1. §-ának (4) és (5) bekezdése, valamint 2. §-ának (7) bekezdése] különösen problematikusnak tűnik. Mindenekelőtt azért, mert ez a rendelkezés nem csupán a belföldön, hanem az Európai Unió más tagállamaiban (jogszerűen) kínált szolgáltatások reklámjára is vonatkozik.
-
Állam- és jogtudományi doktori képzés Magyarországon – akadályok és lehetőségek között (a Marton Géza Doktori Iskola kilencedik tanéve elé)
38-53Megtekintések száma:115Jelen tanulmányban megkíséreljük felvázolni a Magyarországon működő állam- és jogtudományi doktori iskolák működésének kereteit, kiegészítve mindezt a „debreceni sajátosságokkal és realitásokkal”, illetve ezek értékelésével. Írásunk, azon túl, hogy ily módon kíván tisztelegni a 2014-ben 100. évét kezdő debreceni jogi oktatás előtt, arról is képet kíván adni, hogy mennyire nehéz dolguk volt és van napjainkban is az intézményeknek (doktori iskoláknak), amikor a folyamatosan változó (időről időre tendenciózusan szigorodó) feltételek mentén törekednek biztosítani az intézmény jogszabályoknak, MAB-előírásoknak és egyetemi szabályzatoknak megfelelő működését úgy, hogy közben tekintettel legyenek az íratlan követelményekre és a kimondott vagy ki nem mondott intézményi érdekekre is. A tanulmány általános áttekintést adó részeinek szerzője Kecskés Gábor, a debreceni tapasztalatokat bemutató részeké Szemesi Sándor.
-
A 2016-ban megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája - 2. rész
113-146Megtekintések száma:197Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2016-ban megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
Büntetéskiszabás a gyakorlatban: Ittas vezetések szankciókiszabási gyakorlata egy aktakutatás eredményei alapján
114-132Megtekintések száma:198Büntetéskiszabás átfogó vizsgálatát célzó kutatás egyik nagyobb részeként a közlekedési bűncselekmények közül az ittas vezetések szankciókiszabási gyakorlatát vizsgáltam a Debreceni Törvényszék illetékességi területén található járásbíróságokon. A kutatás egyik kiemelt célja az volt, hogy információt gyűjtsek arról, hogy az egyszerűbb megítélésű, tömegesen előforduló bűncselekmények esetén hogyan alakul a büntetéskiszabási gyakorlat. Másrészt célkitűzés volt az is, hogy megvizsgáljam, az elkövető személyével/személyiségével kapcsolatos büntetéskiszabási tényezőket milyen részletességgel tárják fel a bíróságok, s ezeket az információkat mennyiben tudja a bíró az egyéniesített büntetéskiszabás szolgálatába állítani. Tanulmányomban ennek az aktakutatásnak az eredményeit ismertetem, figyelemmel elsősorban az egyes szankció nemek büntetéskiszabási tapasztalataira.
-
Új utak, új eszközök a munkaerőpiac jogi szabályozásában? Gondolatok Kun Attila monográfiája alapján
157-165Megtekintések száma:175Könyvismertető Kun Attila: A munkajogi megfelelés ösztönzésének újszerű jogi eszközei címen, a Károli Gáspár Református Egyetem és a L’Harmattan kiadó közös gondozásában 2014-ben megjelent monográfiájáról.
-
Vízjog (Aktuális kihívások a vizek jogi szabályozásában)
163-167Megtekintések száma:1322013 tavaszán jelent meg Szilágyi János Ede, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrár- és Munkajogi Tanszéke egyetemi docensének könyve, Vízjog: Aktuális kihívások a vizek jogi szabályozásában címmel. A 262 oldal terjedelmű könyv egy TÁMOP kutatási program keretében készült el, és a Miskolci Egyetem gondozásában jelent meg.
-
Az energiahatékonysági irányelv főbb rendelkezései környezetvédelmi szempontból
63-87Megtekintések száma:251Az energiafelhasználás csökkentésének kérdése nem új keletű az Európai Unióban, hiszen már az 1980-as, de leginkább az 1990-es évektől kezdve terítéken van. Ennek ellenére Európa a mai napig elpazarolja a rendelkezésére álló energia 20%-át. Ebből a tényből kiindulva, valamint arra is tekintettel, hogy az energiahatékonyság javítása egyrészt környezetvédelmi érdek, másrészt az ellátásbiztonságot és a versenyképességet is szolgálja (csökkenti az üvegházgáz-kibocsátást, javítja a kínálatot az energiatermékek és -szolgáltatások piacán, csökkenti az importfüggőséget, serkenti a műszaki fejlesztéseket és a beruházásokat, munkahelyeket teremt stb.), az Európai Unió azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra 20%-kal csökkenjen az EU elsődleges energiafogyasztása a 2020-ra prognosztizált szinthez viszonyítva.
-
Így kell védenie a munkajognak a munkavállalót? Recenzió Kiss György: A foglalkoztatás rugalmassága és a munkavállalói jogállás védelme (Egy lehetséges megközelítés a munkaviszony tartalmának vizsgálatához) című könyvéről
203-212Megtekintések száma:166Recenziónkban Kiss György A foglalkoztatás rugalmassága és a munkavállalói jogállás védelme (Egy lehetséges megközelítés a munkaviszony tartalmának vizsgálatához) című könyvét mutatjuk be. A mű a munkajogi szabályozás jövőjének kérdését feszegeti, a múltban elért eredmények és megállapítások felhasználásával. A római jogi gyökerek ismertetését követően a germán, frankofon és angolszász jogrendszerek fejlődésén át ismerhetjük meg a munkajogi szabályozás jelenlegi formájának kialakulását. A történeti sík mellett a dogmatikai alapok felvázolására is sor kerül a munkában, így a munkaszerződés tartalmi feldolgozása több síkon is megtörténik, mielőtt a szerző – az általa felvetett – relational contract elméletének munkajogi alkalmazhatóságáról értekezne. Mindezen alapok ismertetése alkalmassá teszi a művet arra, hogy a munkajog iránt érdeklődők a különböző jogrendszerek szerződéses elméleteit is jobban megismerhessék és megértsék. A recenzió által úgy kívánunk betekintést adni a szerző munkájába, hogy saját személyes szűrőnk és véleményünk is megjelenik a leírtakról.
-
A 2014-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája 2. rész
261-324Megtekintések száma:119Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2014-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
Concha Győző államelméletének alapköve: az "Alkotmánytan"
133-160Megtekintések száma:283Concha Győző 1895-ben megjelent Politika című írása az alkotmányjogi problémák megértése szempontjából rendkívül fontos munka. Ezért indokolt megvizsgálni államelméletének azon alkotmánytani vonatkozású fogalomhasználati sajátosságait, amelyek segítségével megismerhetővé válik gondolkodása az államok alkotmányáról, az alkotmányosság állam- és jogtudományi jelentőségéről. A tanulmány célja, hogy bemutassa, a magyar jogtörténet egyik legjelentősebb időszakában élt és tevékenykedett neves jogtudós milyen rendszeres eszme- és filozófiatörténeti kategóriákon, megközelítéseken keresztül modellezi a modern államok alkotmányát, államszervezetét, azok alkotmányos berendezkedését, a szuverenitás fogalmát, annak gyakorlati jelentőségét, megnyilvánulásait, és korlátozásának módjait. Ennek érdekében a szöveg Concha megállapításait összeveti az őt megelőző államelméleti gondolkodók tematikus szempontból egyező felvetéseivel, az alkotmánytan időtlen probléma-köreivel, valamint kortársai, illetve az őt követő eszmetörténeti, illetve állam- és jogtudományi irányzatok és azok jeles képviselőinek megállapításaival. A kutatás eredménye Concha szóhasználatának és alkotmányelméleti értekezéseinek mai nyelvezetünk szerinti értelmezése, alkotmányelméleti koncepciójának bemutatása és értékelése.
-
A 2017-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája - 2. rész
Megtekintések száma:242Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2017-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2017-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája - 1. rész
146-168Megtekintések száma:150Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2017-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
Recenzió Kártyás Gábor „Kiküldött munkavállalók az uniós és a magyar jogban” című könyvéről
209-220Megtekintések száma:80Napjaink globalizált munkajogában, ahol kiváltképp az Európai Unión belüli országhatárok mindinkább elmosódni látszanak, egyre gyakoribbá válnak a határokon átnyúló helyzetek. A digitalizációnak és a rohamtempóban fejlődő technikának köszönhetően a külföldi vagy külföldre történő munkavégzés immár úgy is megvalósulhat, hogy a munkavállaló tulajdonképpen el sem mozdul az íróasztala mellől, azaz fizikailag be se lép egy másik ország területére. Mindezekre tekintettel a feldolgozott téma aktualitása és izgalmas mivolta aligha vonható kétségbe. A mű holisztikus szemléletet követve, egyedülálló részletességgel vezeti végig az olvasót és nyújt számára biztos tájékozódási pontot a kiküldetés megannyi kihívással és érdekellentéttel övezett ingoványos talaján. A recenzióban ezen pontokat követve ismertetjük, illetve értékeljük a monográfia tartalmát.
-
Editorial Preface
7-8Megtekintések száma:86Folyóiratunk huszonötödik számát tartja kezében a tisztelt Olvasó. Szerkesztőségünk már a lap alapításakor célul tűzte ki, hogy időnként egy-egy angol nyelvű számot is megjelentet. 2019-ben végre lehetőségünk nyílt erre, s felhívást intéztünk a hazai szakmai közönséghez, angol nyelvű kéziratok benyújtására. 2021-ben már a harmadik angol nyelvű számunkat adhatjuk közre. A beérkezett művek közül nyolcat választottunk ki, s szerkesztettünk a folyóirat 2020. évi negyedik lapszámába
-
A 2010-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája
146-173Megtekintések száma:106Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2010-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
Az elkövető személyiségének jelentősége a büntetéskiszabásban, különös tekintettel az előéletre
91-108Megtekintések száma:257A büntetéskiszabás folyamatában a terhelt személyi körülményeinek vizsgálatához hozzátartozik előéletének alapos feltárása is, vagyis annak kiderítése, hogy követett-e el korábban bűncselekményt, volt-e büntetve, amennyiben igen, akkor hányszor, mikor, milyen bűncselekmény miatt és végül, de nem utolsó sorban, hogy milyen büntetési nemre ítélték. Ezek a tényezők ugyanis nagymértékben befolyásolhatják a kiszabott büntetést, hiszen a büntetlen előéletet többnyire enyhítő körülményként veszi figyelembe a bíróság, míg a bűnismétlőkre, visszaesőkre, mint a társadalomra fokozott veszélyt jelentő elkövetőkre, szigorúbb büntetőjogi szabályok vonatkoznak. Az elmúlt néhány évtized hazai büntetőjogi szakirodalma meglehetősen szűkölködik az elkövető előéletének alaposabb vizsgálatát végző tanulmányokban. Ezért írásommal és kutatásommal a szakirodalom ebbéli adósságait is szeretném törleszteni, azzal, hogy ezúttal az elkövető előéletét, mint büntetéskiszabási szempontot vizsgálom. Célom, hogy bemutassam a hatályos jogszabályi környezeten túl az elkövető előélete kapcsán kialakult és követett bírói gyakorlatot és annak esetleges anomáliáira is felhívjam a figyelmet.