Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Roma-magyar együttélési tapasztalatok óvodai környezetben Vasmegyer településen
    187-189
    Megtekintések száma:
    97

    Műhelybemutatás-Roma-magyar együttélési tapasztalatok óvodai környezetben Vasmegyer településen

  • SZOCIODEMOGRÁFIAI JELLEMZŐK ÉS A FOGYATÉKOS MUNKAVÁLLALÓKKAL KAPCSOLATOS ATTITŰDÖK ÖSSZEFÜGGÉSEI
    7-17
    Megtekintések száma:
    1715

    Az Európai Unióhoz való csatlakozás óta kiemelt figyelem irányul Magyarországon is a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségére, egyenlő bánásmódjára. A magyar állam ezek érvényesülését elsősorban jogi eszközök segítségével igyekszik biztosítani. Ezek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy a társadalom szemléletében tartósan változásokat eredményezzenek. A befogadó attitűdök kialakulására pozitívan hatást gyakorolhatnak a személyes tapasztalatok, illetve a mások által közvetített pozitív üzenetek. Szociodemográfiai jellemzők (pl. nem, életkor, iskolai végzettség) tekintetében e tárgy-körben született vizsgálatok eltérő kutatási eredményekről számolnak be. A kérdőíves felmérés adatgyűjtése Magyarország három járásában valósult meg. A kutatás két csoport megkérdezésére irányult, egyrészt az elsősorban hátrányos helyzetű személyek nehézségeivel foglalkozó szociális intézmények munkavállalóira, másrészt a járásokban élő lakosokra, akik a társadalom átlagpolgárainak tájékozottságával, szemléletével rendelkeznek. A kutatás egyedisége, hogy hazánkban nem irányult még vizsgálat a szociális munkások attitűdjeinek feltárására. A kérdőíves kutatás válaszadóinak összlétszáma 747 fő, ebből 408 fő szociális intézményi dolgozó és 339 fő járási lakos.  Jelen tanulmány a kutatás azokat a mélyebb összefüggéseket feltáró eredményeit mutatja be, amelyek e két vizsgálati csoport fogyatékos emberekkel kapcsolatos attitűdjei és szociodemográfiai sajátosságai között megfigyelhetők. Ennek jelentősége a beillesztésben ténylegesen szerepet vállaló munkatárs jellemzőinek beazonosítása szempontjából lényeges, aki mint referenciaszemély személyes szerepvállalásával elősegítheti a fogyatékos ember munkahelyi közösségekbe történő integrációját.  A kutatásban az attitűdök kapcsán három, jól elkülöníthető klaszter rajzolódott ki, melyek a következő elnevezéseket kapták: elfogadó, bizonytalan/közömbös, elutasító. A tanulmány arra keresi a választ, hogy milyen szociodemográfiai jellemzőkkel rendelkeznek e három klaszterbe tartozó lakosok, illetve szociális munkások? Mindkét vizsgálati mintában hasonló jellegzetességekkel rendelkeznek-e az egy klaszterbe tartozók? Milyen sajátosságokkal rendelkeznek a magasabb szintű befogadást mutató lakosok és szociális munkások?  A kutatás eredményei szerint a járási állampolgárok esetében az attitűdök az életkor, az iskolai végzettség, és a személyes tapasztalatok alapján is eltéréseket mutatnak, míg a szociális munkásoknál csak az életkor és az iskolai végzettség szerint jelentkezik attitűdbeli különbség.

  • A TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT MENTORPROGRAM EREDMÉNYESSÉGE
    87-101
    Megtekintések száma:
    519

    Az oktatás területén évtizedek óta meglévő problémaként van jelen a hátrányos helyzet, melynek csökkentésére számos hátránykompenzáló programot alakítottak ki. Ezen programok egy részének lényegi elemét képezi a mentorálási folyamat, melynek elsődleges célja a támogatás biztosítása, a segítségnyújtás egy fiatalabb egyén részére. A kutatás alanyait képezik a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramban résztvevő diákok. A kérdőíves vizsgálatra 2019 őszén került sor (n=585), amely során a gyermekek mentorprogramtól való elvárásaikra, a tanulás során adódó nehézségeikre, a tanulási motivációra, a továbbtanulási terveikre fókuszáltunk. A diákok a motivációik alapján klaszterekbe sorolhatók, ami rávilágít arra, hogy a résztvevők köre ebből a szempontból sem homogén. A koronavírus-járvány a hagyományos oktatást egy jelentős mértékű kihívás elé állította, s a személyes mentorálás nyújtotta lehetőségek az elmúlt másfél évben háttérbe szorultak. A digitális oktatásra való átállással sorozatos kihívásokkal szembesültek a pedagógusok és a diákok (Kristóf, 2020). A jelenléti mentorálás távmentorálás formájában folytatódhatott. Jelenlegi kutatásunkban vizsgáljuk a Tanítsunk Magyarországért programban a távmentorálás meglétét, a tapasztalatok feltárását, valamint a résztvevők felkészültségét. Az adatgyűjtés 2021 decemberében kezdődött, s a lekérdezés folyamata még jelenleg is tart. A felmérést kevert módszer alkalmazásával végezzük. A diákok körében kvantitatív adatokat gyűjtünk kérdőívek segítségével, amely a gyermekek megszerzett élményeire, véleményeire, felkészültségére fókuszál. Továbbá kvalitatív, interjús vizsgálati módszert is alkalmazunk, amely a tapasztalatok átfogóbb megértését biztosítja. Az interjúkat a pedagógusok, mentorok és mentorált diákok körében készítjük. A kutatás alanyait Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy-egy kistelepülésének általános iskolás diákjai, mentorai, pedagógusai képezik (n=60 fő).

  • Mesterséges intelligencia alkalmazása az oktatásban
    115-123
    Megtekintések száma:
    318

    A mesterséges intelligencia a mindennapi életünk elengedhetetlen részévé integrálta magát. Az MI alkalmazása az oktatásban sem újkeletű téma. A kutatás arra irányult, hogy feltárja a gyermekekkel foglalkozó szakemberek hozzáállását, tapasztalatait és alkalmazási lehetőségeit a mesterséges intelligencia (MI) oktatásban való felhasználásával kapcsolatban. A kutatásban kérdőíves módszert alkalmaztunk. A vizs-gálatban 122 fő vett részt (n=122). Az eredmények azt mutatták, hogy a válaszadók többsége pozitív véleménnyel van az MI-ről, még ha nem is használják aktívan a mindennapokban. A mesterséges in-telligencia alkalmazási területei közül az adatgyűjtés kiemelkedik a népszerűség tekintetében, míg más terü-leteken (pl. prezentációkészítés, órára való felkészülés, beadandók készítése, szakirodalmak keresése) a válaszadók körében mérsékeltebb, de jelentős az elterjedtsége. Az eredmények azt mutatják, hogy az MI-t leginkább olyan feladatokhoz veszik igénybe, amelyek megkönnyítik az információgyűjtést és a tartalomkészítést. A legtöbb válaszadó szerint az MI hasznosítható bizonyos területeken, és vannak olyanok akik pozitívan tekintenek a jövőbeli felhasználásra. A jövőbeli alkalmazások szempontjából az oktatásban nagy potenciál rejlik, bár a jelenlegi tapasztalatok és alkalmazások még nem indítottak el teljes körű átalakulást.

  • A SZORONGÁSOS TÜNETEGYÜTTES ÉS A TANULMÁNYI ELŐMENETEL ÖSSZEFÜGGÉSEI
    59-75
    Megtekintések száma:
    1069

    Jelen tanulmány célja a szorongás, a szociális készségek, a kognitív képességek és a tanulmányi elő-menetel összefüggéseinek vizsgálata. Elővizsgálatként a tervezett 200 fős mintából 10 tanuló (9 és 17 éves kor között) adatainak vizsgálata történik, szekunder adatgyűjtés formájában. Az elsődleges tapasztalatok szerint a szorongás és a szociális készségek alacsony színvonalának gyakori együttjárása valószínűsíthető, ami a megfelelő fejlesztések mellett is akadályozhatja a tanulmányi előrehaladást. Ebben a gyakori iskolai hiányzásoknak és a túlzott pszichés igénybevételnek jelentős szerepe feltételezhető.

  • A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE NYÍREGYHÁZÁN
    69-81
    Megtekintések száma:
    348

    Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott tanulók német nyelv-oktatásának helyzetét mutatja be Nyíregyházán. Kutatásunkban félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, a szülők és a tanulók, valamint a nyelvtanárok körében. A témát az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók és szüleik szempontjából vizsgáltuk. A cél az volt, hogy feltérképezzük benyomásaikat, amelyek segítséget nyújthatnak az egységesítésben. A vizsgálatban 25 tanulásban akadályozott tanuló és szüleik vettek részt. Az interjúk a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Képességfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 7. és 8. osztályos tanulóival készültek 2020 tavaszán. A vizsgált képet a gyermekeket tanító két nyelvtanárral készült interjú teszi teljessé. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a résztvevők részéről igény van az egységesítésre. A diákok, a nyelv-tanárok és szülők számára is könnyebbséget jelentene az otthoni tanulás támogatásában, ha egységes tankönyv kínálat állna rendelkezésre. A kutatás során kapott válaszokból arra következtethetünk, hogy a pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni képességekhez való alkalmazkodásra és a játékos, kommunikatív nyelvoktatásra.

  • A közösségi javak megteremtése: etnográfia a kollektivitásról és identitásról cselekvés közben
    49-63
    Megtekintések száma:
    161

    A társadalmi mozgalmak vizsgálata jelentős változáson ment keresztül: a „személyes” és a „politikai” merev elhatárolásától a feminista perspektíva irányába mozdult el. Ezt a változást a második hullámos feminizmus által az 1960-as és 1970-es években népszerűsített „a személyes egyben politikai” koncepció és szlogen tette lehetővé, amely számos akkori mozgalom számára szolgált eszközként és iránymutatásként. Ennek a szemléletváltásnak a célja az volt, hogy rávilágítson e fogalmak szoros kapcsolatára, különös tekintettel az életmód és a kultúrára gyakorolt hatások összefüggéseire. A prefiguratív politika (Boggs, 1997) elméletét követve – amely szerint egy mozgalom politikai gyakorlatának végső célja a különböző társadalmi kapcsolatok és emberi tapasztalatok megtestesítése – ez a tanulmány egy etnográfiai esettanulmányra épül. A kutatás egy öt szervezett közösségből álló hálózatot vizsgál: Toestand (Brüsszel, Belgium), Termokiss (Pristina, Koszovó), Space Tetova (Tetovo, Észak-Macedónia), DKC Sarajevo (Bosznia-Hercegovina) és Pomorandza (Podgorica, Montenegró). Az eredmények azt mutatják, hogy e közösségek tagjai – akik nemcsak saját közösségeikhez, hanem egy közös hálózathoz is tartoznak – életmódbeli döntéseiken és együttműködésen alapuló gyakorlataikon keresztül az ellenállás és a társadalmi átalakulás eszközeiként lépnek fel. Ezzel kihívást intéznek a kortárs kapitalista értékek és a környező társadalmi-kulturális valóság ellen.

  • TELEPEK ÉS EMBEREK EGY DESZEGREGÁCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK FÉLIDEI VIZSGÁLATA
    57-76
    Megtekintések száma:
    380

    A szegregált élethelyzetek felszámolását célzó programok az utóbbi két évtizedben ismét megjelentek a hazai integrációs gyakorlatban. Az úgynevezett „telepes programok” célja a társadalmi integráció és a lakhatási feltételek javítását célzó beavatkozások komplex megvalósítása, ennek során kiemelkedő szerepe van a szociális munkának. Tanulmányunkban egy jelenleg is futó integrációs program szociális munkásainak, valamint az egyik érintett szegregátum lakóinak felmérését végeztük el. A kutatás egyik kérdése a szociális munkával kapcsolatos tapasztalatok, az azt nehezítő folyamatok beazonosítása volt, míg a célcsoport körében végzett felmérés a programban lévő elemek kihasználtságának, a csoportok közötti kapcsolatok jellemzőinek a vizsgálata volt. Jelenleg az országban közel száz településen zajlik hasonló program, ennek mentén vizsgáljuk a programok kialakulásának szakpolitikai hátterét, a szociális munkát szabályozó előírások változását, valamint a terepen dolgozó szakemberek és az érintett célcsoportvéleményét.

  • A vallás szerepe a nemzetiségek közötti házasságokban Turkesztánban: terepkutatási tapasztalatok Kazahsztán Turkesztán régiójának öt falujából
    7-23
    Megtekintések száma:
    172

    Jelen tanulmány a vallás szerepét vizsgálja a nemzetiségek közötti házasságok alakításában Kazahsztán Turkesztán régiójában, különös tekintettel öt vidéki falura: Zhana Iqan, Shornak, Turki Poselkasy, Hantagy és Sayram. A történelmileg sokszínű népességgel rendelkező régió – ahol kazahok, üzbégek és tatárok egyaránt élnek – egyedi esettanulmányi helyszínt kínál annak megértéséhez, hogy a vallási gyakorlatok miként befolyásolják a családi életet, a házassági dinamikát és az etnikai integrációt. Az első kutatási szakaszban 45 félig strukturált interjú, a második szakaszban további 40 interjú és megfigyelést végeztek.  A tanulmány rávilágít arra, hogy a vallás központi szerepet játszik a mindennapi családi interakciókban, hatással van a gyermeknevelésre, a házastársi kapcsolatokra, a szexuális nevelésre és a szélesebb társadalmi integrációra. A kutatás vegyes módszertani megközelítést alkalmazott, amely kvalitatív adatokat (interjúk és résztvevő megfigyelések) és kvantitatív adatokat (strukturált kérdőívek) ötvözött, lehetővé téve a vallási gyakorlatok átfogó elemzését. Az eredmények rámutatnak arra, hogy a vallás nemcsak a nemzetiségek közötti házassági dinamikát alakítja, hanem megerősíti a kulturális és családi szerepeket is a tágabb társadalmi struktúrán belül. A tanulmány hozzájárul a vallás, az etnicitás és a családi élet metszéspontjának megértéséhez, kiemelve a vallási rugalmasságot és alkalmazkodást a mindennapi élet kihívásaihoz. Emellett hangsúlyozza a nők szerepét ezekben a házasságokban, különösen a vallási és kulturális elvárások közötti közvetítésben, ezáltal hozzájárulva a „megélt vallás” (lived religion) sokszínű társadalmi kontextusokban való elemzéséhez.

  • DISZLEXIÁVAL NÉMETÜL
    67-75
    Megtekintések száma:
    483

    Jelen tanulmány a diszlexiával küzdő tanulók német nyelvtanulásának sajátosságaihoz nyújt újabb információkat a tanulók nyelvi lexikális hálózatának felmérése által. A tanulmányban többek között arra kerestük a választ, hogy milyen jellemző jegyei jelennek meg a diszlexiának az idegen nyelvtanulásban? Valóban minden diszlexiás gyermeket fel kell menteni az idegen nyelvtanulása alól, vagy léteznek olyan utak, melyek elvezethetnek a nyelvtudás kialakulásához? Célunk a magyar anyanyelvű németül tanuló diszlexiások nyelvi tudásának mérése általi tanítási tapasztalatok levonása. Módszer: diszlexiások lexikális hálózatának felmérése szóasszociációs feladattal. Minta: 19 tanulási zavarral küzdő tanulót vizsgáltunk. Következtetés: Vizsgálati eredményeink azt bizonyítják, nem felmenteni kellene a diszlexiával küzdő gyermekeket, hanem az erősségeikre támaszkodva, más úton kellene átadni a tudást.

  • Az ADHD és a fiatalkori bűnelkövetés kapcsolata, különös tekintettel a pszichológiai összefüggések vizsgálatára
    67-84
    Megtekintések száma:
    143

    A figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar (ADHD) olyan idegrendszeri fejlődési zavar, amelyet figyel-metlenség, hiperaktivitás és impulzivitás jellemez, és gyakran megfigyelhető fiatalkorú bűnelkövetőknél (Silva et al., 2014). Az ADHD-jegyek, amelyekhez kedvezőtlen gyermekkori tapasztalatok, társbetegségek és társadalmi-környezeti tényezők járulnak hozzá, jelentősen hozzájárulnak a bűnelkövetési maga-tartásformák kialakulásához (Rutten et al., 2022; Wojciechowski, 2021). A tanulmányban található szisztematikus áttekintés az ADHD és a fiatalkori bűnözés közötti kölcsönhatást vizsgálja, a viselkedési, pszichológiai és szociális dimenziókra összpontosítva. A PRISMA-irányelveket követve szisztematikus irodalmi áttekintést végeztünk az EBSCO Discovery Service, a Science Direct, a PubMed és a hólabda-módszer felhasználásával. A meghatározott befogadási kritériumoknak megfelelő, ADHD-val diagnosz-tizált fiatalkorú bűnelkövetőket és a nem bűnelkövetőkkel vagy nem ADHD-s kontrollcsoportokkal való összehasonlítást tartalmazó tanulmányokat elemeztük (n=21). A tanulmányok módszertani minőségét a Joanna Briggs Intézet értékelő eszközeinek segítségével értékeltük. A vizsgált tanulmányok szerint ADHD tünetei, különösen az impulzivitás és az érzelmi szabályozatlanság, valamint a magatartászavar, a kábítószer-használat és a depresszió súlyosbították ezeket a viselkedési formákat. Az olyan szocio-demográfiai tényezők, mint az alacsony iskolai végzettség és a kedvezőtlen családi környezet szintén hozzájárultak a bűnelkövetővé váláshoz. A publikált tanulmányok azt közvetítik, hogy az ADHD a fiatalkori bűnözés kritikus kockázati tényezője, amely összetett kölcsönhatásban áll a viselkedési és szociális tényezőkkel. A tanulmányok hangsúlyozzák a korai diagnózis, az egyénre szabott kezelés és az integratív rehabilitációs programok szükségességét a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerén belül a hosszú távú kockázatok mérséklése és a társadalmi befogadás elősegítése érdekében.

  • FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSRE NEVELÉS NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KERETBEN - MAGYAR NYELVŰ FORDÍTÁS
    51-57
    Megtekintések száma:
    240

    A fordításban Valerie Huggins és John Siraj - Blatchford (2014) a Plymouth-i Egyetem kutatói által írt, a fenntartható fejlődésre nevelésre vonatkozó tanulmánya jelenik meg. A tanulmány a fenntartható fejlődésre nevelést nemzetközi együttműködési keretekben jeleníti meg. Megfogalmazódnak a globális gondolkodásról és lokális cselekvésről eszme alapgondolatai, a fenntartható fejlődést szolgáló oktatásról szóló elképzelések és a kulturális cseréről és a tapasztalatok megosztásáról szóló alapelemek, melyek mindenki javát szolgálnák.

  • A WALDORF-PEDAGÓGIA 7 ALAPELVÉNEK ALKALMAZÁSA AZ AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVARRAL ÉLŐ GYERMEKEK ESETÉBEN
    133-148
    Megtekintések száma:
    669

    A Waldorf-pedagógia a fejlődésnek megfelelő, tapasztalati alapú és tudományos igényű oktatási megközelítést kínál. Arra törekszik, hogy minden tanuló esetében ösztönözze az egész életen át tartó tanulást, miközben lehetővé teszi, hogy a tanulók az egyéni képességeiket teljes mértékben kibontakoztassák. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a Waldorf-pedagógia hét alapelve hogyan segíti az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek boldogulását. A Waldorf-módszert Priyanti és Warmansyah (2021) szerint arra használják, hogy segítsék a gyermekeket a valódi tapasztalatok elérésében, mely a képességeikbe vetett erős bizalom kialakulásához vezet. A Waldorf-pedagógia alkalmas arra, hogy ezt a képeséget az autista gyermekekben is megerősítse. Ezen túlmenően, a tanulmány segítheti az oktatási rendszereket abban, hogy meghatározzák azokat a módszertani alapokat, amelyek előnyösek lehetnek a különleges bánásmódot igénylő gyerekek esetében. A tanulmány szakirodalmi áttekintést nyújt a Waldorf-nevelés hét alapelvének alkalmazásával kapcsolatban, bemutatja, hogy mindez hogyan támogatja a gyermekek erkölcsi fejlődését és hogyan ösztönzi a szabad és független gondolkodást, az önfelfedezést. Az autista gyermekek fejlesztésében nagyon hasznos az olyan nevelési filozófia, amely a sikeres szociális-érzelmi viselkedés és a tanulmányi készségek fejlesztését ösztönzi. A Waldorf-oktatás, egy olyan pedagógiai filozófia, amely a fejlődésnek megfelelő tapasztalati tanulást hangsúlyozza, mely bizonyítottan javítja a szociális és tanulmányi eredményeket a sajátos nevelési igényű diákok esetében is.

  • Az iskolai étkezés kihívásai autizmussal élő gyermekek esetében
    143-156
    Megtekintések száma:
    138

    Az autista gyermekek körében jóval gyakoribbak a táplálkozási problémák, mint neurotipikus társaiknál, ami hosszú távon egészségügyi kockázatokhoz vezethet. Az autista gyermekek iskolai étkezése kevéssé kutatott terület, pedig az étkezés nemcsak a tápanyagbevitel, hanem a szociális készségek fejlesztése szempontjából is kulcsfontosságú, különösen a szenzorosan érzékeny és strukturált környezetet igénylő tanulók esetében. Ezek a problémák a családokra, az egészségügyi ellátásra és az oktatási rendszerre is fokozott terhet rónak. A kutatás célja a meglévő szakirodalom és tapasztalatok alapján olyan támogatott, inkluzív iskolai gyakorlatok kialakítása, amelyek figyelembe veszik az egyéni szükségleteket és elősegítik az egészséges táplálkozást, valamint a közösségi beilleszkedést. A szakirodalmi kutatás célja az volt, hogy 2018 és 2025 között megjelent, elsősorban autista, másodsorban egyéb neurodevelopmentális zavarral élő gyermekek iskolai étkezési szokásait vizsgáló tanulmányokat gyűjtsön össze. A meghatározott kulcsszavak alapján végzett keresés során végül 6 releváns tanulmány került bevonásra, amelyek az étkezési szokásokat, a táplálkozás változatosságát és az étkezést befolyásoló tényezőket elemezték. Több kutatás is igazolja, hogy az autista gyermekek étkezési szokásai fejleszthetők különféle beavatkozások révén, amelyek segíthetnek az új ételek elfogadásában, a kihívást jelentő viselkedések csökkentésében és az iskolai környezethez való sikeresebb alkalmazkodásban. Az autista gyermekek iskolai étkezése komplex kihívás, amely a táplálkozási igényeken túl a szenzoros érzékenységet, a szociális interakciókat és a környezeti tényezőket is figyelembe kívánja venni. Egy jól strukturált, támogató iskolai étkezési program csökkentheti a stresszt, elősegítheti az új ételek elfogadását, és javíthatja a tanulók beilleszkedését az étkezési helyzetekbe.

  • A TANULÓK ISKOLAI TELJESÍTMÉNYÉT BEFOLYÁSOLÓ SZÜLŐI TÉNYEZŐK ILORIN METROPOLISBAN, KWARA ÁLLAMBAN
    35-51
    Megtekintések száma:
    179

    Háttér és cél: a tanulmány célja annak felmérése, hogy hogyan alakítja a szülői befolyás a diákok tanulmányi teljesítményét Kwara állam fővárosában, Ilorinban. Általánosan ismert tény, hogy ahhoz, hogy a tanulók teljes mértékben kitudják használni az oktatás előnyeit a szüleiknek teljes mértékben támogatniuk kell őket. Ugyanakkor egyre több kutató fejezi ki aggodalmát a diákok alacsony iskolai teljesítménye miatt. Minta: Ilorin városának összes általános iskolai tanára alkotta a vizsgálat alapsokaságát (n=215). A minta kiválasztásához egyszerű véletlenszerű és szelektív mintavételi módszereket alkalmaztunk. Módszer: a kutatás során vegyes módszert alkalmaztunk ( 200 fő kérdőívet töltött ki, 15 fő interjún vett részt). Az adatokat "A gyermekek iskolai teljesítményét befolyásoló szülői tényezők kérdőív" (PFISAPQ) segítségével gyűjtöttük össze. A vizsgálat során figyelembe vett tényezők a következők voltak: nem, életkor, iskolai végzettség és a tanítási tapasztalatok éveinek száma. A demográfiai adatokat százalékban fejeztük ki, és a két nullhipotézist a kétirányú ANOVA statisztikai eszközzel teszteltük 0,05-ös szignifikanciaszinten. A kutatási kérdések elemzéséhez átlag- és rangsorelemzést alkalmaztunk, majd tematikus elemzéssel elemeztük a fő kutatási kérdéseket alátámasztó további kérdéseket. Eredmények: az eredmények azt mutatták, hogy többek között a szülői részvétel, a szülői felügyelet, a tanórán kívüli tevékenységekben való szülői részvétel, a szülői tanulmányi háttér, a szülői érdeklődés az oktatás iránt és a szülő-gyermek kapcsolat az elsődleges tényezők, amelyek pozitívan befolyásolják a gyermekek tanulmányi sikerességét. Jelentős különbségek mutatkoztak a tanulók iskolai teljesítményét befolyásoló szülői tényezőkben az általános iskolai tanárok nem, életkor, iskolai végzettség és a tanításban eltöltött évek alapján is. Az eredmények alapján megfogalmazható, hogy a szülőket ösztönözni kell arra, hogy jobban vegyenek részt a gyermekek tanulmányi tevékenységeiben, hogy a gyermekek jobban tanuljanak és maximálisan teljesítsenek az iskolában.

  • Figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral felnőttkorban diagnosztizált személyek tanulási tapasztalatai
    129-140
    Megtekintések száma:
    95

    Az elmúlt években világszerte, így Észtországban is jelentősen megnőtt a figyelemhiányos és hiperaktivitás-zavar (ADHD) diagnózisainak száma a felnőttek körében. Jelen tanulmányban egy 2024-ben készült kutatás bemutatására kerül sor, amely olyan felnőttek tanulási tapasztalataira összpontosított, akiknél felnőttkorban diagnosztizálták az ADHD-t. A vizsgálatban összesen 10, 23 és 49 év közötti felnőtt vett részt, akiknek korábban volt felsőoktatási tanulási tapasztalatuk. A kutatás célja az volt, hogy feltárja a felnőttkorban diagnosztizált ADHD-s személyek tanulási élményeit és megítélését az oktatási tevékenységekkel való megbirkózásról. Kvalitatív kutatási módszert alkalmaztak, az adatgyűjtés narratív interjúk révén történt. A résztvevők nehézségekről számoltak be a végrehajtó funkciók, tanulási problémák és mentális egészség terén. Bár időnként kaptak támogatást mind az iskolából, mind azon kívül, többnyire saját maguk által kialakított stratégiákra és személyes kitartásukra kellett támaszkodniuk. Az eredmények azt mutatták, hogy az érzelmi és szociális támogatás, a támogató hálózat bevonása, valamint a tanulási környezethez való alkalmazkodás rendkívül fontos az ADHD-s tanulók támogatásában. A kutatás rámutat arra, hogyan lehet hatékonyabban segíteni az oktatási rendszerben a hasonló igényű tanulókat.

  • AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK VIZSGÁLATA AZ IPOO-MODELL ASPEKTUSÁBÓL EGY SZAKGIMNÁZIUMBAN
    57-68
    Megtekintések száma:
    218

    Az élethosszon át tartó tanulással kapcsolatosan alkotott helyes nézetek kialakítása nem csak minden tanár, pedagógus, oktató egyik célja kell hogy legyen, hanem nemzeti és nemzetközi stratégiák is rögzítik (Keretstratégia, 2014). A tapasztalatok azt mutatják, hogy a képzésekben részt vevő tanulók egy része, nem minden tekintetben látja ennek fontosságát. Egy, az élethosszig tartó tanulás egyes tényezőit tanulói szempontból elemző kutatás vizsgálta és értékelte az eltérő korcsoportokba tartozó tanulók erről alkotott véleményeit (Gőgh, 2018). A vizsgálat egyik fő célja az volt, hogy feltérképezze, mik azok a tényezők, amikkel a diákok szembesülnek az élethosszig tartó tanulás vonatkozásában, mik azok a momentumok, amelyek leginkább elveszik a kedvüket a tanulástól és melyek, amik leginkább motiválhatják őket. Az IPOO tanulási modell szemszögéből nézve a kapott válaszok és levonható konzekvenciák is más, egyértelműbb megvilágításba kerülhetnek ezért érdemes megvizsgálni azokat ebből a megközelítésből. A vizsgálat eredményei egy kérdőíves vizsgálatból adódnak (n=378), amely az adatfelvételben részt vett intézmény, a BGéSZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma, esetében reprezentatívnak mondható.A diákok őszinte válaszain azért érdemes elgondolkodni, mert az intézményi szinten és általánosságban is olyan konzekvenciákat tartalmazhatnak, amelyekkel a tanulási motivációk és a tanulási hajlandóság is pozitív irányba befolyásolható, amely az élethosszig tartó tanulás szempontjából alapvető.