Keresés
Keresési eredmények
-
A TANÁRKÉPZÉS PEDAGÓGIAI GYAKORLATA MEGSZÜNTETHETI-E A SZOCIÁLIS ELŐÍTÉLETEKET A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKKAL SZEMBEN? AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI VISELKEDÉS MENEDZSMENTTEL KAPCSOLATOS ATTITŰDÖK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
17-24Megtekintések száma:350A tanulmány célja, hogy bemutassa az első és harmadéves tanító és óvodapedagógia szakos hallgatók (N=72) attitűdjét azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzelik fejleszteni jövendő pedagógusként a tanulók tanulási képességeit inkluzív osztálytermi környezetben, az SNI-s diákok bizonyos viselkedésirányítási módszereinek alkalmazásával. Mérőeszközként Martin és Sass (2010) Behaviour and Instructional Management skáláját használtuk. Az évfolyamoknak megfelelően kapott eredmények összehasonlító elemzése statisztikailag szignifikáns különbségeket mutat a tanítási órák során az osztálytermi viselkedés irányításában, mind a hagyományos, mind az osztálytermi környezetben, ahol a harmadéves hallgatók értékei magasabbak. A harmadéves hallgatók összehasonlítva az első évfolyamos hallgatókkal magasabb elvárásokat fogalmaznak meg az SNI-s diákok iskolai tevékenységéhez kapcsolódó szabályok alkalmazásában, ami felhívja a figyelmet az általános iskolában a pedagógiai szakmai gyakorlat fontosságára.
-
Meghívó a X. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciára
229-230Megtekintések száma:107Meghívó a X. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciára
-
KORAI INTERVENCIÓ EGY KUTATÁS TÜKRÉBEN
17-32Megtekintések száma:1096Napjainkban egyre növekszik a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek száma, melyek új kihívásokat jelentenek a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. Fontos tehát ennek a tématerületnek a kutatása a szülők és a szakemberek oldaláról vizsgálva. 2019 év elején Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kérdőíves kutatást végeztünk a korai intervenció témakörben. Az online és papír alapú kérdőíveket szülők (N=103) és szakemberek (N=106) (óvodapedagógus, gyógypedagógus, konduktor, stb), összesen 209 kérdőívet dolgoztunk fel. Az adatgyűjtés név nélkül történt és a részvétel önkéntes volt. A kérdőívben lévő adatok feldolgozása után Excel táblázat segítségével és SPSS 21.0 statisztikai programmal elemeztük a kapott eredményeket. Az eredmények azt mutatják, hogy mind a szülők (76,7%), mind a szakemberek (71,7%) úgy vélik, hogy az SNI gyermekek fejlődését teljes mértékben vagy nagyon befolyásolta az integrálás, azaz pozitívan értékelték. Az ép gyermekek szülei elfogadják az integrációt, a különböző színtereken ( a válaszadók óvodában 43,7%-a, az iskolában 37,9%-a, a játszótéren 67%-a teljes mértékben elfogadja az ép gyermekével együtt jár sajátos nevelési igényű gyermek is).
-
Recenzió Dafna Regev „Speciális nevelési igényű tanulókkal végzett művészetterápia” című könyvéről
141-145Megtekintések száma:90Az áttekintett mű:
Dafna Regev (2023). Art therapy with Special Education Students. Routledge.
-
A mesterséges intelligencia gyógypedagógiai célú felhasználási lehetőségei
143-153Megtekintések száma:934Jelen tanulmány a mesterséges intelligencia gyógypedagógiai célú felhasználási lehetőségeiről szól. A publikáció a gyógypedagógiai nevelés azon területeire összpontosít, amelyeken a mesterséges intelligencia alkalmazását már empirikus bizonyítékok és gyakorlati alkalmazások támasztják alá. Ennek megfelelően a tanulmány a következő területeken vizsgálja a mesterséges intelligencia lehetséges felhasználási területeit: 1) személyre szabott tanulás és adaptív oktatási módszerek; 2) a kommunikációs és szociális készségek fejlesztése; 3) mesterséges intelligencia által támogatott segédtechnológiák és akadálymentesítés; 4) a mesterséges intelligencia szerepe a korai diagnózisban és beavatkozásban; és 5) a pedagógusok mesterséges intelligencia alapú támogatása és az egyéni fejlesztési tervek megtervezésében és végrehajtásában nyújtott segítség.
-
A MONTESSORI-KONDUKTÍV NEVELÉSI GYAKORLAT PEDAGÓGIAI KÍSÉRLETE 2000-2003
11-23Megtekintések száma:700Montessori pedagógiáját a kutatók nevezik fejlesztő vagy fejlődéspedagógiának. Magyarországon az utóbbi évtizedben a pedagógiai gyakorlatban fejlesztő pedagógiaként jelenítik meg. Mária Montessori módszerét fejlesztő pedagógiai módszernek tekinthetjük, mert sajátos nevelési szükségletű gyermekek fejlesztésére is alkalmas. Pedagógiai munkáját értelmi fogyatékos gyermekek körében kezdte el. A konduktív módszer a fejlesztés speciális komplex pedagógia módszerének tekinthető, mert a tervezésben és a megvalósításban sajátos nevelési szükségletet és a speciális nevelési igényeket veszi figyelembe. A Montessori fejlesztés a konduktív nevelés gyakorlatában nem fordult elő. A kutatással a Montessori módszer alkalmazását szélesíteni kívántuk a gyógy- és fejlesztő pedagógia gyakorlatában. Igazolni kívántuk a két orvos-pedagógus holisztikus szemléletéből adódó hasonlóságot és különbséget. Pető holisztikus szemléletével magyarázható, hogy az érzékelés, észlelés, beszéd, mozgás és kommunikáció zavarát okozó állapot befolyásolását nem a különböző helyen és időben dolgozó szakemberekre bízta. A Montessori konduktív nevelési gyakorlatot 2000–2003, 2007-2008 tanévben kísérleti céllal vezettük be a konduktor hallgatók főiskolai képzésével összhangban. A program kidolgozásának a célja volt, hogy a két módszer elemeinek alkalmazását, összehangolt működését a gyakorlatban igazoljuk.
-
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYEREKEK REPREZENTÁCIÓJA A KORTÁRS GYEREKKÖNYVEKBEN – AZ ŐRANGYAL, A SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK, VALAMINT A MIHÁLYI CSONGOR ÉS AZ IDŐGYURMA CÍMŰ KÖTETEK PÉLDÁJÁN
67-82Megtekintések száma:341Jelen tanulmány azokkal a kortárs gyerekkönyvekkel foglalkozik, amelyek a sajátos nevelési igény valamely formáját jelenítik meg. Egyre több ilyen témájú könyv érhető el a gyerekkönyvpiacon, kiadói sorozatok épülnek a nehéz élethelyzetek, a másság – ezen belül a tanulási zavarok – bemutatására, ezért fontos, hogy számba vegyük e kiadványokat. Elsősorban a szövegek megalkotottságát, a reprezentáció nyelvi megoldásait elemzem. Az értelmezés során kitérek az illusztrációkra is, amelyek a befogadás élményének, ilyen módon pedig az interpretációnak is meghatározó részét képezik. Ez megmutatja, hogy az adott sajátos nevelési igény mennyire konkrétan vagy elvontan van ábrázolva, megerősíti-e a sztereotípiákat, és mindez hogyan befolyásolhatja a jelenséghez való viszonyulást. A szövegek egyúttal lehetőséget adnak a különböző attitűdök, viselkedési minták és nézőpontok érvényesülésére, így az érzékenyítéshez is hozzájárulhatnak. A sajátos nevelési igény megjelenítésének módja, annak pozitív vagy negatív konnotációi, a pozitív diszkrimináció jelensége szorosan összefüggenek a módszertani lehetőségekkel, a szövegfeldolgozás gyakorlati kérdéseivel. Itt érdemes megemlíteni a segítő könyvek, az érzékenyítés és a prevenció fogalmát, e terminusok és az irodalom kapcsolatát, és reflektálni arra, hogy az esztétikai szempontból igényes szövegeknek mindez eleve sajátja. Ennek megfelelően a tanulmány elsőként a sajátos nevelési igény terminusát igyekszik körüljárni, bemutatni ennek típusait, utalni a meghatározás nehézségeire, a különböző megközelítésekre, végül pedig kijelölni saját fogalomhasználatát. Ugyanígy számba vesszük az irodalomtudományi terminológiát, és a dolgozat szempontjából releváns szemléleti kérdéseket. Ezt követi a három választott kötet bemutatása. Az elemzések megmutatják, hogy a könyvek mennyire felelnek meg az általuk megcélzott korosztálynak, illetve kijelölhetik a feldolgozás módszertani irányait is. Végül összegezzük a tanulmány eredményeit, kitérve a téma gyerekkönyves megjelenésének ellentmondásaira.
-
A GYÓGYPEDAGÓGIAI MOZGÁSFEJLESZTÉS SZEREPE ÉS MÓDSZERTANI ASPEKTUSAI
101-112Megtekintések száma:4101Az ember lételeme a mozgás. Igaz, hogy a különböző életkori szakaszokban a mozgásszükséglet változik, de a mozgás, illetve annak fejlesztő szerepe és pozitív hatása egész életünket végig kíséri. A mozgásfejlesztés meghatározza az ép és sajátos nevelési igényű gyermekek képességeinek alakulását, mely nem csak a motoros, de a kognitív képességek javulásában egyaránt manifesztálódik. Tanulmányunkban a mozgásfejlődés és fejlesztés elméleti alapjait mutatjuk be szekunder irodalmak elemzésével. Kiemeljük és bemutatjuk a gyógypedagógiai területén alkalmazható mozgásfejlesztéssel kapcsolatos metodológiai sajátosságokat, melyek segíthetnek a speciális igényekkel rendelkező gyermekek képességbeli hátrányaik leküzdésében.
-
Különleges Bánásmód, 2025.11.(2.)
1-173Megtekintések száma:241Különleges Bánásmód folyóirat, 2025. 11.(2.) - teljes szöveg
-
A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE NYÍREGYHÁZÁN
69-81Megtekintések száma:401Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott tanulók német nyelv-oktatásának helyzetét mutatja be Nyíregyházán. Kutatásunkban félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, a szülők és a tanulók, valamint a nyelvtanárok körében. A témát az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók és szüleik szempontjából vizsgáltuk. A cél az volt, hogy feltérképezzük benyomásaikat, amelyek segítséget nyújthatnak az egységesítésben. A vizsgálatban 25 tanulásban akadályozott tanuló és szüleik vettek részt. Az interjúk a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Képességfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 7. és 8. osztályos tanulóival készültek 2020 tavaszán. A vizsgált képet a gyermekeket tanító két nyelvtanárral készült interjú teszi teljessé. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a résztvevők részéről igény van az egységesítésre. A diákok, a nyelv-tanárok és szülők számára is könnyebbséget jelentene az otthoni tanulás támogatásában, ha egységes tankönyv kínálat állna rendelkezésre. A kutatás során kapott válaszokból arra következtethetünk, hogy a pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni képességekhez való alkalmazkodásra és a játékos, kommunikatív nyelvoktatásra.
-
GYÓGYPEDAGÓGUS KÉPZÉS INDUL 2017-BEN A DEBRECENI EGYETEMEN
99Megtekintések száma:146GYÓGYPEDAGÓGUS KÉPZÉS INDUL 2017-BEN A DEBRECENI EGYETEMEN
-
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ (SNI) ÉS TÖBBSÉGI TANULÓK TESTALKATI MUTATÓINAK ÉS MOTOROS KÉPESSÉGEINEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NETFIT RENDSZERBEN
57-66Megtekintések száma:616A sajátos nevelési igényű tanulók (SNI) a magyar oktatási rendszer résztvevői. E tanulmány célja az SNI tanulók és a többségi tanulók testalkati mutatóinak és motoros képességeinek összehasonlítása. Minta: n = 160 fő (80 SNI és 80 többségi tanuló) 1-8. évfolyamos általános iskolai tanuló. Módszer: a testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Teszt (NETFIT) rendszeren alapult. Eredmény: sokkal nagyobb hangsúlyt kell fordítani az SNI tanulók testnevelés óráira, mert fizikumok mutatói és motoros teljesítményük szignifikánsan rosszabbak, mint a többségi tanulóké.
-
Az adatokra épülő zeneterápia: A modell alkalmazása sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztésében
55-66Megtekintések száma:388Az adatokra épülő zeneterápia Suzanne B. Hanser, kaliforniai zeneterapeuta nevével kapcsolódik össze, aki a zene fejlesztő hatását klinikai keretek között lezajlott kutatásainak eredményeivel támasztja alá. The New Music Therapist's Handbook (Hanser, 1999) című kiadványa útmutató a modell szervezéséhez, tervezéséhez, kivitelezéséhez és értékeléséhez. Az adatokra épülő zeneterápia tárgyilagos, tisztán áttekinthető és célorientált modell. Az adatok megfigyelések és kísérletek eredményeinek az összességét jelentik. A modell alappillérei a megfigyelés, a célorientált tervezés és lebonyolítás, valamint az objektív mérés. A mérési és megfigyelési adatok jelentős információbázist alkotnak, mely a terapeuta munkájának hatékonyságát nagyban előmozdítja, hiszen lehetővé teszi a legmegfelelőbb zeneterápiás modellek és eljárások alkalmazását a beavatkozás ideje alatt. Az alkalmazásra kerülő zeneterápiás modellek és eljárások kiválasztása, valamint a zeneterápiás beavatkozás lebonyolítása a terapeuta jártasságának és kreativitásának lesz a leképeződése. Jelen tanulmányban az adatokra épülő zeneterápia részletes gyakorlati alkalmazását figyelhetjük meg egy konkrét eseten keresztül.
-
MEGHÍVÓ A III. KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD NEMZETKÖZI KONFERENCIÁRA
117-118Megtekintések száma:379Meghívó
-
Irán Shahsun nomádjainak történeti antropológiája
35-47Megtekintések száma:190A nomádok olyan közösséget alkotnak, amelynek társadalmi kommunikációs tengelye rokonsági, oksági, valós vagy eszmei kapcsolatok mentén szerveződik. A Shahsunok Irán északnyugati részein, különösen Mughan és Ardabil térségében éltek. Az iráni Kelet-Azerbajdzsán tartomány egyik legjelentősebb és legismertebb nomád népcsoportja a Shahsunok, akik hosszú múltra tekintenek vissza. A Shahsun nomádok sajátos szokásokkal és hagyományokkal rendelkeznek. Életmódjuk alapvetően az állattartásra épül, míg a mezőgazdasági tevékenységek másodlagos jelentőségűek. Különleges helyi viseletük közé tartozik a Petawa és a Charuq, amelyek az Ilat Shahsun népviseletének jellegzetes elemei. A Shahsunok sajátos művészeti kifejezésmódjai között kiemelkedő szerepet játszanak a kézműves mesterségek, amelyek közül a legjelentősebb a Varnish-szövés. Emellett a zene is fontos része kultúrájuknak; a különböző hangszerek, mint a Reed, Tutak, Tar és Garman, széles körben elterjedtek a közösségükben. Az Arsbaran vidékének természeti szépségei között a Shahsunok hagyományos szállásformákat alkalmaznak, mint a pavilonok, Kome és Chatma. A jelen tanulmány terepkutatásokra, empirikus megfigyelésekre és tapasztalatokra épül, valamint elemző áttekintést nyújt a Shahsunok történetével kapcsolatos szövegekről és dokumentumokról. A kutatás Marcel Mauss francia antropológus mélyreható vizsgálati módszerén alapul, amely a közösségek, így a nomád társadalmak mélyreható megfigyelését és elemzését helyezi előtérbe. A kutatás célja a Shahsun nomádok kultúrájának, hiedelmeinek, vallási gyakorlatainak és társadalmi viselkedési mintázatainak feltárása és elemzése.
-
NÁRAY-SZABÓ SÁNDOR REFORMTEVÉKENYSÉGE ÉS HATÁSA A SZEGEDI ÉS A DEBRECENI GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZETEKRE
7-24Megtekintések száma:277Jelen tanulmány a XX. századi magyar gyógypedagógia megalapozójának, Dr. Náray-Szabó Sándornak a munkáját és jelentőségét összegzi. Náray-Szabó (1861-1914) a XIX. század végén század elején felismerte a társadalmi lehetőségeket, s a fogyatékos személyek iskoláinak és a tanáraik képzésének megreformálása érdekében dolgozott. Ő volt a modern magyar gyógypedagógia egyik megalapítója.
-
A „FIATAL TEHETSÉGEK A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT IGÉNYLŐKÉRT” PROJEKT
85-87Megtekintések száma:190Jelen cikk a „Fiatal tehetségek a különleges bánásmódot igénylőkért” projektet mutatja be. A projektet 2015-ben a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület alapította. 2015 és 2016 között a projekt eredményei: 54 publikáció, 54 konferencia előadás, 1 könyv, 2 e-könyv, 1 rövidfilm.
-
A tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevétele az alsó tagozatos úszásoktatásban
7-16Megtekintések száma:137A kutatásban a tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevételét vizsgáltuk az alapfokú úszás-oktatásban. A témaválasztást az SNI tanulók számának növekedése és az úszásoktatók felkészültségének fontossága indokolta. Célunk volt feltárni, hogy az úszásoktatók milyen mértékben tudják figyelembe venni az SNI tanulók egyéni szükségleteit, és milyen nehézségekkel találkoznak az úszásoktatás során, valamint célunk volt feltérképezni az SNI és ép tanulók úszásoktatása közti különbségeket, valamint a tanulást segítő tényezőket. A kutatás módszere az online kérdőíves kikérdezés volt. A vizsgálatban 77 úszást oktató szakember vett részt. Az eredményekből kiderül, hogy az oktatók többsége nem rendelkezik speciális végzettséggel, tudásuk főként személyes tapasztalatokon alapul. Bár sokan felkészültnek érzik magukat, a gyakorlatban előfordul a bizonytalanság. Az SNI gyermekek úszástanítása speciális módszertani eszközöket, nagyobb figyelmet és differenciált bánásmódot igényel. Nehézségként jelent a figyelem, a fegyelem, és a motiváció fenntartása. A differenciálás és az egyéni tempó biztosítása kihívást jelent, míg a kisebb létszámú játékos foglalkozások elősegítik a hatékonyabb fejlődést.
-
GYÓGYPEDAGÓGUS KÉPZÉS INDUL 2017-BEN A DEBRECENI EGYETEMEN
108Megtekintések száma:159GYÓGYPEDAGÓGUS KÉPZÉS INDUL 2017-BEN A DEBRECENI EGYETEMEN
-
Abdukció a sajátos nevelési igény – tanulási zavar megállapításában
31-44Megtekintések száma:303A tanulási zavar meghatározására használt diagnosztikai kategóriák nem egységesek, a kategóriarend-szerek bizonytalanok. Jelen tanulmány középpontjában a tanulási zavarral azonosításához használt diagnosztikai módszertan, stratégia feltárása áll. A cél az abdukció azonosítása a diagnosztikában a gyógypedagógia területén. A diagnosztika értelmezése a gyógypedagógiában az abdukció segítségével elősegítheti a tanulási zavar pontosabb megállapítását. Korábbi kutatási szakaszban 11 szakértői vélemény metaanalízisét végeztük el az abdukció azonosítása érdekében, a fuzzy logika, fsQCA és a Boole-algebra eszközeinek felhasználásával. A kutatás során lehetővé vált egy új, abduktív diagnosztikai modell létre-hozása. Az eredmények alapján a diagnosztikai folyamat megbízhatósága növelhető, a diagnosztikai modell alkalmas lehet a tanulási zavar vagy más típusú problémák feltárására, valamint az adott jelenség mögött álló elégséges feltételek azonosítására. Sem kvalitatív tartalomelemzés, sem pedig az fsQCA nem tárta fel kellő alapossággal valamennyi változó kapcsolatát. Így a bemutatott tanulmányban tovább léptünk a Bayes-féle háló felé, mely elmozdulással és a korábban feltárt változókat a feltételes valószínűség alapján próbáljuk újra rendezni. Feltételezésünk alapján a Bayes háló és az abdukció alkalmazás együttesen már hatékony eszköz lehet, mely az automatizálás lehetőségét is előrevetíti.
-
A „KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD” DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA
91-98Megtekintések száma:498A „Különleges Bánásmód” Diagnosztikai és Fejlesztési Centrum a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának az egyik új kutatóműhelye, ami 2015-ben lett megalapítva. Ez a cikk bemutatja e Központ alapításának körülményeit, fő céljait, tagjait és eredményeit.
-
ELFOGADÁS, EMPÁTIA ÉS KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD A HARRY POTTER REGÉNYSOROZATBAN
83-98Megtekintések száma:288A tanulmány áttekintést nyújt a Harry Potter-regénysorozatban az elfogadás, az empátia és a különleges bánásmód megjelenéséről és szerepéről. A vizsgálat középpontjában négyféle attitűd megjelenése áll, amelyek az ember és a varázstárgyak, a mágikus állatok, a humanoid lények és a többi ember viszonylatában érvényesülnek. A négyféle attitűdöt négy főszereplő képviseli, és a cselekedeteivel szemlélteti. A négyféle attitűd a közömbös-passzív, az elutasító-aktív, az elfogadó-aktív és a felelős-aktív. Mágikusságuk okán a vizsgált attitűdtárgyak működése eltér a hétköznapi logika alapján elvárttól, az igényeik, viselkedésük különbözik a valóságban megszokott társadalmi normáktól, akár ijesztőek és veszélyesek is lehetnek. A tanulmány bemutatja, hogy a regénysorozat milyen példákkal ösztönzi az olvasókat a másokkal való közösségvállalásra, és hogy miként bontakozik ki az az alaptétel, miszerint a leghatalmasabb mágikus erő a szeretet, ezért mindenki megérdemli az elfogadást, az empátiát vagy a különleges bánásmódot. Ezzel hozzájárulva az olvasók érzelmi intelligenciájának és empátiakészségének fejlődéséhez, és annak a nézőpontnak az elfogadásához, hogy a sokszínűséget előnynek tekintsük
-
KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD LÓ-ASSZISZTÁLT FOGLALKOZÁSOKON
79-89Megtekintések száma:470A Nemzeti Lovas Programban meghatározott feladatokról szóló, 1061/2012 (III. 12.) számú kormányhatározat értelmében 2013 szeptemberétől – a megemelkedett testnevelési óraszám terhére – Magyarországon minden 3., 4. és 5. osztályos általános iskolás tanuló számára választható tantárgy lehetne a lovaglás. Jelen tanulmány elsősorban egy átfogó ismertetést kíván nyújtani arról, hogy a lovakkal való foglalkozásoknak milyen formái léteznek, s melyek közülük azok, amelyek olyan speciális többlettartalommal, hozadékokkal rendelkeznek, hogy különleges bánásmóddá válva beiktathatók a gyermekeket oktató-nevelő-fejlesztő pedagógusok vagy egyéb szakemberek munkájába. A módszertan bemutatását esetismertetésekkel illusztráljuk.
-
AZ ÁLLATASSZISZTÁCIÓ ALKALMAZÁSA A DEBRECENI EGYETEM GYERMEKNEVELÉSI ÉS GYÓGYPEDAGÓGIAI KARÁN
119-126Megtekintések száma:206Az egyetemi hallgatók körében alkalmazott állatasszisztáció nem ismeretlen, számos külföldi példa bizonyítja a létjogosultságát. A célzottan egyetemistákra irányuló alkalmazás az Amerikai Egyesült Államokból terjedt el és napjainkra már a világ számos országában alkalmazzák. A segítő kutyák megjelenése a felsőoktatásban összefügg azzal a tudományos érdeklődéssel, amely a segítő állatok alkalmazása során tapasztalt pozitív hatások okainak feltárására és mérésére irányult. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán az állataszisztációs képzés bevezetésével egy időben 2021-ben kezdődött meg az az egyetemista érzékenyítő program, amely keretében a hallgatók napi rendszerességgel találkozhatnak az egyetemi kampuszon szolgálatot teljesítő segítő kutyával. Az ország első egyetemista érzékenyítő kutyájának sokrétű feladata van, nem csak az állatasszisztált aktivitás terén végez munkát, hanem jelenlétével szocializációs szerepet is betölt, sokaknak segít az állattartásról kialakított képzeteik újragondolásában. A tanulmány ezt a szocializációs programot mutatja be.
-
A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE ‒ HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KITEKINTÉS
55-67Megtekintések száma:673Napjainkban kiemelt figyelmet kap a tanulásban akadályozottak idegennyelv-oktatása. A területre ugyanakkor nagyfokú útkeresés jellemző, a tanulók egyéni sajátosságai miatt még nem alakult egységes módszertan, ezért nagy szerepe van az oktatásban a pedagógusok kreativitásának, akik saját tapasztalataikból építkeznek. Ebből kiindulva két egymásra épülő tanulmányban foglalkozunk a tanulásban akadályozott általános iskolai tanulók idegennyelv-oktatásának kérdéseivel. Jelen részben a tanulásban akadályozott tanulók német nyelvoktatásának hazai és nemzetközi helyzetével foglalkozunk, melynek fontos részét képezi azon nemzetközi kitekintés, amely néhány európai ország gyakorlatát (Németország, Ausztria, Svájc, Románia, Lengyelország, Oroszország, Észtország, Olaszország) mutatja be röviden. Emellett betekintést nyújtunk a tanulásban akadályozottak nyelvtanulását befolyásoló jellemzőibe és a nyelvoktatásra vonatkozó hazai szabályozásokba is.