Keresés
Keresési eredmények
-
ROMA SZAKKOLLÉGISTÁK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN
41-60Megtekintések száma:456A tanulmány fő célja, hogy a debreceni székhellyel működő roma szakkollégiumokban tanuló diákokat bemutassa. Ennek keretét egy 2019-es kutatás adja, amely a három szakkollégium 62 hallgatóját érte el. A téma aktualitását az adja, hogy a roma és nem roma fiatalok továbbtanulását összevetve még mindig kevés a felsőoktatásba bekerülő roma fiatalok száma. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen tényezők segítették a roma szakkollégistákat az iskolai sikerek elérésben. A kutatás kérdőíve a diákok szociokulturális hátterét, tanulási motivációit, középiskolai tapasztalatait, illetve a kapcsolathálók etnikai mintázatait mérte fel. Az empirikus eredmények elméleti kereteit a magyarországi roma gyermekek és fiatalok oktatásszociológiai kutatásainak eredményei jelentik, amelyeket a felzárkóztató programok ismertetésével egészítünk ki. Az elemzés során a kapott adatokat a Magyar Ifjúság 2016 adatbázisához viszonyítjuk, így képet kapunk arról, hogy a roma fiatalok milyen csoportjai számára vált elérhetővé a felsőoktatás. Vizsgálatunk egy szála a roma identitással bíró, illetve roma identitással nem bíró szakkollégisták összehasonlítását tartalmazza.
-
A tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevétele az alsó tagozatos úszásoktatásban
7-16Megtekintések száma:142A kutatásban a tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevételét vizsgáltuk az alapfokú úszás-oktatásban. A témaválasztást az SNI tanulók számának növekedése és az úszásoktatók felkészültségének fontossága indokolta. Célunk volt feltárni, hogy az úszásoktatók milyen mértékben tudják figyelembe venni az SNI tanulók egyéni szükségleteit, és milyen nehézségekkel találkoznak az úszásoktatás során, valamint célunk volt feltérképezni az SNI és ép tanulók úszásoktatása közti különbségeket, valamint a tanulást segítő tényezőket. A kutatás módszere az online kérdőíves kikérdezés volt. A vizsgálatban 77 úszást oktató szakember vett részt. Az eredményekből kiderül, hogy az oktatók többsége nem rendelkezik speciális végzettséggel, tudásuk főként személyes tapasztalatokon alapul. Bár sokan felkészültnek érzik magukat, a gyakorlatban előfordul a bizonytalanság. Az SNI gyermekek úszástanítása speciális módszertani eszközöket, nagyobb figyelmet és differenciált bánásmódot igényel. Nehézségként jelent a figyelem, a fegyelem, és a motiváció fenntartása. A differenciálás és az egyéni tempó biztosítása kihívást jelent, míg a kisebb létszámú játékos foglalkozások elősegítik a hatékonyabb fejlődést.
-
A IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia Programja
145-183Megtekintések száma:186A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Különleges Bánásmód Folyóirat Szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt a IX. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris tudományos konferenciára.
A konferencia ideje: 2024. április 12.
A konferencia helye:
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar
Cím: 4220, Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.
A tanulmányban a konferencia programja olvasható.
-
GLOBÁLIS TUDÁSBÁZIS SZEMANTIKUS WEB ALAPOKON
67-78Megtekintések száma:204A tanulmány témája egy olyan globálisan elérhető központi tudásbázis kialakítása, mely a jövőben agyba épített interfésszel bárki által online elérhető, kereshető. Ennek részletes bemutatása a cél, mely a téma felvezetésével, annak társadalmi oldaláról vett elemzésével kezdődik. Ezt követően az idők kezdetétől napjainkig bemutatásra kerül, hogyan fejlődött, alakult ki a ma ismert formája. A tanulmány végén pedig két megközelítésből kerül elemzésre: legpesszimistább és legoptimistább verzió, milyen bekövetkezési esélyekkel, illetve milyen tényezők vezethetnek el a bekövetkezésükhöz. Bízunk benne, a tanulmány hozzájárul a legoptimistább verzió elkövetkező években történő megvalósításához. Jelen tanulmány a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Program „Időkapszula 2016+20” projekt keretében készült; projektvezető: Dr. Mező Ferenc.
-
FIATALOK REKREÁCIÓS TEVÉKENYSÉGEINEK VIZSGÁLATA
105-110Megtekintések száma:1443A tanulmányban a rekreációs tevékenységeket vizsgáltuk, kiemelve a fizikai rekreációs tevékenységek szerepét. Vizsgálatunkhoz online kérdőívet szerkeszettünk, melyet social media használatával töltettünk ki (N=158). Eredményeink azt igazolták, hogy az emberek fontosnak tartják a rendszeres testmozgást az egészség megőrzésének érdekében (94,30%), azonban szabadidejükben a fizikai rekreációs tevékenységek mellett megjelennek olyan tevékenységek is, amelyek az ülő, mozgásszegény életmódot erősitik. A válaszadók szabadidejükben leginkább a barátokkal találkoznak (69,62%), de sokan sportolnak is ilyenkor (64,56%). Népszerű szabadidőeltöltési szokások még az internetezés, online játékok (55,06%), valamint az olvasás, tanulás is (46,83%). A legnépszerűbb mozgásos tevékenység a válaszadók körében a kerékpározás (66,46%), séta, nordic walking (64,55%) és a futás (60,13%), a legnépszerűbb helyszínek pedig a parkok, sportpályák (55,69%), azonban sokan munkába, iskolába menet (42,41%) végzik ezeket a tevékenységeket.
-
A CSILLAGÁSZAT KREATÍV OKTATÁSA AZ ÓVODÁBAN ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
53-68Megtekintések száma:275A tanulmány a csillagászat kreatív tanítási módszereinek alkalmazási lehetőségeit mutatja be az üzbég óvodai és általános iskolai oktatásban, a tudomány és technológia modern fejlődésével összefüggésben. A tanulmányban a szerzők a csillagászat kreatív tanításának módszereit ismertetik, amelyek célja a gyermekek a világról alkotott elképzeléseinek formálása modern tudományos csillagászat által. A tanulmány elemzi azon pedagógiai kísérletek eredményeit, amelyek bebizonyították, hogy a csillagászat kreatív tanítása jelentősen növeli a gyermekek érdeklődését a tudomány iránt, és hozzájárul kreatív gondolkodás és potenciál fejlődéséhez. A csillagászat kreatív tanításának fő alapelvei az óvodai és általános iskolai oktatásban a játékok, a kísérletek, a kommunikáció, a kreativitás és a különböző vizualizációs eszközök használata. Ezek a módszerek és elvek segítenek a gyerekeknek abban, hogy jobban megértsék az elméleteket és a tudományos tényeket, és lehetővé teszik számukra, hogy részt vegyenek a tevékenységekben. Így a tanulmány alapjául szolgálhat az óvodai és általános iskolai csillagászat tanításának új módszereinek és megközelítéseinek kidolgozásához, valamint a meglévő módszerek hatékonyságának javításához.
-
(PRO)AKTIVITÁS EGY NEMZETKÖZI NAGYVÁLLALAT MAGYAR LEÁNYVÁLLALATÁNAK TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSÁBAN
77-95Megtekintések száma:337A nemzetközi nagyvállatok magyarországi elterjedése, majd a magyar munkavállalók külföldi munkavállalása lehetővé tette a nemzetközi gyakorlatok fokozottabb megjelenését a szervezetek működésének minden területén. Mivel a szervezetek világszerte folyamatos kihívásokkal szembesülnek, az ezen kihívásokra kifejlesztett és alkalmazott megoldások tárháza bővül. Jelen tanulmány egy német anyavállalat magyarországi leányvállalatának gyakorlatát tárja fel a fogyatékosokkal és megváltozott munkaképességű személyekkel kapcsolatban. Ezen tevékenységek nagyrészt a humánerőforrás gazdálkodással (HR), a kommunikációval, és a vállalat társadalmi felelősségvállalásával (CSR) hozhatók összefüggésbe. A tanulmányban a vállalat konkrét gyakorlata kerül bemutatásra, az új elemek komplexitásának hangsúlyozásával.
-
MEGHÍVÓ A KORAGYERMEKKORI NEVELÉS CÍMŰ NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRA
103-105Megtekintések száma:141Dátum: 2016. május 25-26.
Helyszín: Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.) -
FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK A TANULÁSTÓL A MUNKAVÁLLALÁSIG
17-26Megtekintések száma:1184Tanulmányunkban a sajátos nevelési igényű személyek olyan speciális problémáival foglalkozunk, melyek kezdetben az oktatáshoz (tanulási lehetőségekhez, szakmai képzettségek megszerzéséhez), majd a foglalkoztathatósághoz, a munkavállalás kérdésköréhez kötődnek. Emellett felszínre kerülnek az emberi erőforrás menedzsment tekintetében mindazon tartalmak és elvárások, melyek a különleges bánásmódot igénylő személyek e csoportjaira vonatkoztathatóak. Felfogásunk szerint a különleges bánásmód nem megkülönböztetést, hanem azonos megítélést, támogatást, segítést jelent, mely elősegíti a társadalomba való beilleszkedést, a hasznosság az értékesség érzésének kialakulását.
-
MUNKAHELYEK EGÉSZSÉGTUDATOSSÁGÁNAK VIZSGÁLATA HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN
7-18Megtekintések száma:332Kutatásunk során azt vizsgáltuk, vajon a munkáltatók szempontjából mennyire fontos a munkavállalók mentális és testi egészségének fenntartása. Olyan Hajdú-Bihar megyei vállalkozásokat kérdeztünk meg, akik nettó árbevételük alapján a TOP 100-as listán szerepelnek. Nemzetgazdasági ágak szerint leginkább képviselt a feldolgozóipar, a szolgáltatás, a kereskedelem, a mezőgazdaság és az építőipar. Vizsgáltuk, hogy az adott cég biztosít-e munkavállalói számára egészségtudatosságot célzó juttatást. A válaszadók között elvétve szerepeltek, akik a kötelező orvosi vizsgálatokon felül lehetőséget nyújtanak különböző szakorvosi ellátásokra, kedvezményes edzőtermi- vagy úszóbérletre, ugyanakkor többen szerveznek egészség- és sportnapokat. Megállapítható, hogy szükség van munkahelyi egészségfejlesztésre, ehhez azonban elengedhetetlen a munkaadók szemléletének változása.
-
Az ADHD és a fiatalkori bűnelkövetés kapcsolata, különös tekintettel a pszichológiai összefüggések vizsgálatára
67-84Megtekintések száma:234A figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar (ADHD) olyan idegrendszeri fejlődési zavar, amelyet figyel-metlenség, hiperaktivitás és impulzivitás jellemez, és gyakran megfigyelhető fiatalkorú bűnelkövetőknél (Silva et al., 2014). Az ADHD-jegyek, amelyekhez kedvezőtlen gyermekkori tapasztalatok, társbetegségek és társadalmi-környezeti tényezők járulnak hozzá, jelentősen hozzájárulnak a bűnelkövetési maga-tartásformák kialakulásához (Rutten et al., 2022; Wojciechowski, 2021). A tanulmányban található szisztematikus áttekintés az ADHD és a fiatalkori bűnözés közötti kölcsönhatást vizsgálja, a viselkedési, pszichológiai és szociális dimenziókra összpontosítva. A PRISMA-irányelveket követve szisztematikus irodalmi áttekintést végeztünk az EBSCO Discovery Service, a Science Direct, a PubMed és a hólabda-módszer felhasználásával. A meghatározott befogadási kritériumoknak megfelelő, ADHD-val diagnosz-tizált fiatalkorú bűnelkövetőket és a nem bűnelkövetőkkel vagy nem ADHD-s kontrollcsoportokkal való összehasonlítást tartalmazó tanulmányokat elemeztük (n=21). A tanulmányok módszertani minőségét a Joanna Briggs Intézet értékelő eszközeinek segítségével értékeltük. A vizsgált tanulmányok szerint ADHD tünetei, különösen az impulzivitás és az érzelmi szabályozatlanság, valamint a magatartászavar, a kábítószer-használat és a depresszió súlyosbították ezeket a viselkedési formákat. Az olyan szocio-demográfiai tényezők, mint az alacsony iskolai végzettség és a kedvezőtlen családi környezet szintén hozzájárultak a bűnelkövetővé váláshoz. A publikált tanulmányok azt közvetítik, hogy az ADHD a fiatalkori bűnözés kritikus kockázati tényezője, amely összetett kölcsönhatásban áll a viselkedési és szociális tényezőkkel. A tanulmányok hangsúlyozzák a korai diagnózis, az egyénre szabott kezelés és az integratív rehabilitációs programok szükségességét a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerén belül a hosszú távú kockázatok mérséklése és a társadalmi befogadás elősegítése érdekében.
-
A nők társadalmi szerepének újradefiniálása a Nyugat-kenyai Bungoma megye bukusu közösségében (1945-1923)
145-157Megtekintések száma:326A tanulmány a nők szerepének újradefiniálását vizsgálja a nyugat-kenyai Bungoma megye, bukusui közösségének körében, 1945 és 2023 között. A kutatás során könyvek, folyóiratok, cikkek és újságok felhasználására került sor, valamint megfigyelésekre is támaszkodik. A tanulmány új ismeretekkel gazdagítja a nőkről szóló antropológiai tanulmányokat, különös tekintettel a kenyai Bungoma megye bukusui asszonyaira. Összességében megállapítható, hogy a bukusu közösségben a nők szerepében bekövetkezett változások a missziós tevékenységekből, a gyarmatosításból, különösen a gyarmati pénztermelő gazdaságból és a politikai modernizációból erednek a régióban.
-
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK REGGIO EMILIA JELLEGŰ MEGKÖZELÍTÉSE
149-168Megtekintések száma:765A tanulmány célja annak feltárása, hogy milyen módon foglalkozik a “Reggio Emilia” a sajátos nevelési igényű gyermekekkel. A tanulmány a Reggio Emilia megközelítésben alkalmazott kutatók (például Vygotsky, Gardner, Piaget, Bronfenbrenner, Bruner és Dewey) elméleteit tárgyalja. A Reggio Emilia megközelítés segíthet a sajátos igényű gyermekek tanulási képességeinek optimalizálásában, megkönnyíti a tapasztalatokon keresztül történő tanulást és lehetőséget, bátorságot ad nekik, hogy kipróbáljanak valami újat. A cikk célja annak vizsgálata, hogy a Reggio Emilia megközelítés milyen mértékben segítheti a sajátos nevelési igényű gyermekek kreativitásának fejlődését, valamint, hogy bemutassa a sajátos nevelési igényű gyermekek korai nevelése során alkalmazható Reggio Emilia nevelési formákat.
-
A FIATALOK CSALÁDALAPÍTÁSI MINTÁZATA
31-40Megtekintések száma:276Hazánk demográfiai jellemzőinek vizsgálatakor több radikális változás figyelhető meg. Egyrészt 1990-től kezdődően csökkent a házasságkötések száma, valamint nőtt az egyedülállók, elváltak népességen belüli aránya. Kitolódott a házasságkötések és a gyermekvállalás életkora, lecsökkent a gyermekszületések száma. Írásunkban a nyíregyházi fiatalok (15-29 év) párválasztásához, gyermekvállaláshoz fűződő attitűdjét térképeztük fel, adatainkat összevetettük a hazai ifjúságkutatások eredményeivel. (Jelen írásunk R. Fedor, A. (2016): Családalapítás és gyermekvállalás a fiatalok körében című, az Acta Medicinae et sociologica 7 (20-21). 11-2. számában megjelent tanulmányának átdolgozott rövidített változata.) Vizsgálatunk eredményei egy határozottan gyermekcentrikus és házasságpárti helyi fiatal társadalom jelenlétéről árulkodnak. Eredményeink szerint a többség a kétgyermekes családmodellt preferálja. Kevesen, a válaszadók mindössze 5%-a nem szeretne gyermeket vállalni. A jelenleg független fiatalok meghatározó többsége házasként képzeli el a jövőjét.
-
A KORAI NYELVTANÍTÁS TÖRTÉNETE NYÍREGYHÁZÁN A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG
7-18Megtekintések száma:296Tanulmányunkban a kisgyermekkori nyelvtanulás jelenségével foglalkozunk. A szakirodalom áttekintése során bemutatjuk, milyen szerepe van az életkornak az idegennyelv-tanulásban, melyek az alapvető különbségek a nyelvelsajátítás és a nyelvtanulás között. A továbbiakban ismertetjük, milyen intézményes lehetőségek (üzleti vállalkozásként működő nyelviskolák, családi bölcsődék) vannak a kisgyermekkori nyelvtanulásra Nyíregyházán 2017-ben. A kutatásunk kerestük a választ arra is, milyen módszertani szempontból változások figyelhetők meg a rendszerváltás idején zajló és a jelenlegi nyelvi foglalkozások között. Kutatási módszerként az interjút választottuk, mert így képet kaptunk az 1990-es években zajló foglalkozásokról és a kezdeti lépésekről is. 2017 tavaszán nyolc interjút készítettünk, a megkérdezettek között voltak óvodapedagógusok és nyelvtanárok, aki óvodai angol tevékenységeket vezettek. Az adatközlők elmondása alapján megállapíthatjuk, hogy 2017-ben a Nyíregyházán működő 34 óvodából 23-ban van korai angol nyelvi fejlesztés (68%), emellett jelen van az óvodákban a német és a francia nyelv is. Megállapítottuk továbbá, hogy az 1990-es évektől folyamatosan nő azoknak az óvodáknak a száma, ahol heti rendszerességgel szerveznek játékos idegen nyelvű foglalkozásokat. Az interjúalanyok visszaemlékezéseiből az is kiderült, hogy a rendszerváltás idején nehézséget jelentett az idegen nyelvi foglalkozások szervezésénél a személyi feltételek biztosítása. Napjainkban több óvodában van olyan, nyelvtudással rendelkező óvodapedagógus, aki vállalja, hogy az óvodás gyerekek nyelvi fejlesztésében részt vesz. A játékosság, az audiovizuális eszközök és a szemléltetőeszközök a kezdetektől fogva kiemelt fontosságúak az óvodákban, és a pedagógusok igyekeznek minél változatosabb módszerekkel biztosítani a 4-7 korú gyerekek idegen nyelvi fejlesztését.
-
AZ EGÉSZSÉG MAGATARTÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ELEMZÉSE GYERMEKKORBAN - A MÉDIA- ÉS A SZÁMÍTÓGÉP HASZNÁLATÁNAK HATÁSA EGÉSZSÉG MAGATARTÁSRA
61-67Megtekintések száma:400Napjainkban az ember bio-pszicho-szocio-spirituális modellben képzelendő el. Ez a WHO által közzétett állásfoglalás aláhúzza, hogy mindezen 4 dimenzió formálódása már gyermekkorban megkezdődik, és kialakulásukban nagy szerepe van a segítő szakmákban dolgozóknak. Ebben a cikkben azt hangsúlyozzuk, hogy az internet és a média milyen kulcsfontosságú szerepet tölt be az egészségmagatartás formálódásában. A különféle médiumok kontrollálatlan fogyasztása, a közösségi média rohamos terjedése (aminek oka a valahová tartozás érzésének elsődlegessége), valamint a cyberbullying jelensége egyaránt lépések megtételére sarkallja a pszichológusokat. Mindennek – és a biomedikális modell kudarcának – köszönhetően megszületett egy új szubdiszciplína, amelynek küldetése nem más, mint az életminőséggel történő fokozott foglalkozás, valamint a napjaink életszemléletéhez igazodó alternatív megoldások keresése.
-
ELSŐÉVES EGYETEMI HALLGATÓK ÉLETMÓDBELI SZOKÁSAINAK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉSE
49-57Megtekintések száma:275Vizsgálatunkban elsőéves egyetemi hallgató életmódját mértük fel, különös hangsúlyt fektetve a sportolási szokásokra, üléssel töltött órák számára, valamint a fájdalom meglétére. A felméréshez önkitöltős kérdőívet használtunk. Eredményeink azt mutatták, hogy a hallgatók 75%-a végez jelenleg valamilyen sporttevékenységet, dominánsan hobbi szinten. Versenyszinten a hallgatók 50%-a végzett sporttevékenységet felsőoktatásba kerülés előtt, most azonban idő és lehetőség hiányában 34%-uk felhagyott a versenyzéssel. Gyakori a fájdalom megléte a hallgatók körében a nyak-vállöv, hát és derék területén. Jellemző az ülő életmód, emellett a gerincvédő életmód szabályait csak a hallgatók 35 %-a ismeri, közülük is csak kevesen alkalmazzák azokat. Az életmódbeli jellemzők és a fájdalom megléte között szignifikáns kapcsolatot nem tudtunk kimutatni, de adataink jelzik az életmódbeli tényezőkből adódó kockázatokat.
-
Őshonos tudás és környezeti kormányzás – a helyi bölcsességen alapuló megközelítés Indonéziában (irodalmi áttekintés)
65-79Megtekintések száma:399A tanulmány azt vizsgálja, hogy Indonézia őshonos közösségei milyen fontos szerepet játszanak a környezetgazdálkodásban, a generációkon átörökített helyi bölcsesség alapján. A kutatás módszere leíró kvalitatív vizsgálat. Az adatok szakirodalmi áttekintés révén kerültek összegyűjtésre. Az alkalmazott módszer a leíró kvalitatív elemzés, amelyet különböző társadalmi, antropológiai és környezeti elméletek segítségével vizsgáltunk. Ezek az elméletek rávilágítanak a társadalmi normák, az ökológiai tudás és a környezeti fenntarthatóság szoros kapcsolatára. A szakirodalmi vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy Indonézia különböző őshonos közösségei fenntartható ökológiai rendszereket alkalmaznak hagyományos természetvédelmi gyakorlatokon keresztül. Ilyen például a subak öntözőrendszer Balin, a sasi szabályrendszer a tengeri és szárazföldi erőforrások védelmére Malukuban, valamint a válogatás nélküli fakivágás tilalma Waerebóban és a Baduy közösség körében. Ezek a rendszerek kulturális és spirituális értékeken alapulnak, amelyek az ember és a természet közötti egyensúly fenntartását hangsúlyozzák. Az őshonos rendszerek folytonosságát azonban számos kihívás fenyegeti, például a modernizáció, a természeti erőforrások kizsákmányolása, valamint a földhasználati politikák változása és a tengeri környezetszennyezés. Ezért a tanulmány kiemeli a jogi védelem és az inkluzív politikák fontosságát, amelyek elismerik az őshonos közösségek jogait a környezetgazdálkodásban. A helyi bölcsesség integrálása a modern természetvédelmi politikákba stratégiai lépést jelent a fenntartható fejlődés elérése érdekében, az őshonos közösségek részvételére alapozva. A kutatás hozzájárul a társadalmi, kulturális és környezeti tudományok területének megértéséhez.
-
Magyarországi helyzetkép az alternatív gondoskodás lehetőségeiről, különös tekintettel a gyermekotthoni, nevelőszülői elhelyezésre
63-81Megtekintések száma:605Jelen tanulmányban az intézményes és a nevelőszülői ellátás összehasonlítására vállalkozunk. Mód-szerként a statisztikai adatok másodelemzését választottuk. A tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan változik Magyarországon és azon belül az Észak-Alföldi régióban, a gyermekvédelmi szakellátásban a férőhelyek, a gyermekek létszáma, kor szerinti összetétele, az elhelyezés időtartama és típusa szerint. Elsősorban 2014., 2021. és a 2023-as év adatait elemezzük a deinstitucionalizáció szempontjából, az elmúlt évek intézményátalakítási trendjei mellett a gyermekvédelmi gondoskodás aktuális helyzetét mutatjuk be. Összehasonlító elemzésünk további célja, hogy áttekintsük az elmúlt években a gondozási helyről történő szökési esetek számát, feltételezve, hogy a nevelőszülői elhelyezés esetében ritkábban fordul elő. Az elemzéshez elsősorban a 2014., a 2021. és a 2023. év adatait vettük alapul. Néhány helyen a 2020-as év került elemzésre az adatok elérhetősége miatt. Felhasználtuk a KSH nyilvánosan rendelkezésre álló adatsorait, valamint egyéni adatigénylés alapján a KSH OSAP 1208 nyomtatvány szerint felvett adatokat, ami az adott megyékben székhellyel rendelkező gyermekvédelmi központok által szolgáltatott adatokat tartalmazza.
-
A TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT MENTORPROGRAM EREDMÉNYESSÉGE
87-101Megtekintések száma:596Az oktatás területén évtizedek óta meglévő problémaként van jelen a hátrányos helyzet, melynek csökkentésére számos hátránykompenzáló programot alakítottak ki. Ezen programok egy részének lényegi elemét képezi a mentorálási folyamat, melynek elsődleges célja a támogatás biztosítása, a segítségnyújtás egy fiatalabb egyén részére. A kutatás alanyait képezik a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramban résztvevő diákok. A kérdőíves vizsgálatra 2019 őszén került sor (n=585), amely során a gyermekek mentorprogramtól való elvárásaikra, a tanulás során adódó nehézségeikre, a tanulási motivációra, a továbbtanulási terveikre fókuszáltunk. A diákok a motivációik alapján klaszterekbe sorolhatók, ami rávilágít arra, hogy a résztvevők köre ebből a szempontból sem homogén. A koronavírus-járvány a hagyományos oktatást egy jelentős mértékű kihívás elé állította, s a személyes mentorálás nyújtotta lehetőségek az elmúlt másfél évben háttérbe szorultak. A digitális oktatásra való átállással sorozatos kihívásokkal szembesültek a pedagógusok és a diákok (Kristóf, 2020). A jelenléti mentorálás távmentorálás formájában folytatódhatott. Jelenlegi kutatásunkban vizsgáljuk a Tanítsunk Magyarországért programban a távmentorálás meglétét, a tapasztalatok feltárását, valamint a résztvevők felkészültségét. Az adatgyűjtés 2021 decemberében kezdődött, s a lekérdezés folyamata még jelenleg is tart. A felmérést kevert módszer alkalmazásával végezzük. A diákok körében kvantitatív adatokat gyűjtünk kérdőívek segítségével, amely a gyermekek megszerzett élményeire, véleményeire, felkészültségére fókuszál. Továbbá kvalitatív, interjús vizsgálati módszert is alkalmazunk, amely a tapasztalatok átfogóbb megértését biztosítja. Az interjúkat a pedagógusok, mentorok és mentorált diákok körében készítjük. A kutatás alanyait Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy-egy kistelepülésének általános iskolás diákjai, mentorai, pedagógusai képezik (n=60 fő).
-
A WALDORF-PEDAGÓGIA 7 ALAPELVÉNEK ALKALMAZÁSA AZ AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVARRAL ÉLŐ GYERMEKEK ESETÉBEN
133-148Megtekintések száma:775A Waldorf-pedagógia a fejlődésnek megfelelő, tapasztalati alapú és tudományos igényű oktatási megközelítést kínál. Arra törekszik, hogy minden tanuló esetében ösztönözze az egész életen át tartó tanulást, miközben lehetővé teszi, hogy a tanulók az egyéni képességeiket teljes mértékben kibontakoztassák. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a Waldorf-pedagógia hét alapelve hogyan segíti az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek boldogulását. A Waldorf-módszert Priyanti és Warmansyah (2021) szerint arra használják, hogy segítsék a gyermekeket a valódi tapasztalatok elérésében, mely a képességeikbe vetett erős bizalom kialakulásához vezet. A Waldorf-pedagógia alkalmas arra, hogy ezt a képeséget az autista gyermekekben is megerősítse. Ezen túlmenően, a tanulmány segítheti az oktatási rendszereket abban, hogy meghatározzák azokat a módszertani alapokat, amelyek előnyösek lehetnek a különleges bánásmódot igénylő gyerekek esetében. A tanulmány szakirodalmi áttekintést nyújt a Waldorf-nevelés hét alapelvének alkalmazásával kapcsolatban, bemutatja, hogy mindez hogyan támogatja a gyermekek erkölcsi fejlődését és hogyan ösztönzi a szabad és független gondolkodást, az önfelfedezést. Az autista gyermekek fejlesztésében nagyon hasznos az olyan nevelési filozófia, amely a sikeres szociális-érzelmi viselkedés és a tanulmányi készségek fejlesztését ösztönzi. A Waldorf-oktatás, egy olyan pedagógiai filozófia, amely a fejlődésnek megfelelő tapasztalati tanulást hangsúlyozza, mely bizonyítottan javítja a szociális és tanulmányi eredményeket a sajátos nevelési igényű diákok esetében is.
-
A szenzorális színház szerepe a speciális nevelési területek színterén – egy szisztematikus szakirodalom-elemzés eredményei
155-166Megtekintések száma:292Jelen tanulmány fókuszában egy szisztematikus szakirodalmi áttekintés eredményeinek bemutatása áll, mely a szenzoriális színház (sensory theatre) hatásait vizsgálja speciális nevelési közegben. A multiszenzoros színházi élmények célja, hogy a sajátos nevelési igényű és fogyatékossággal élő gyermekeket szórakoztatva fejlessze, valamint, hogy egyfajta szenzoros megtapasztalásban elmerülve bevonhassa az előadás menetébe is. A szenzoriális színházhoz kapcsolódó egyedi élmények, esztétikai és fejlesztő hatások vizsgálata a nemzetközi szakirodalomban eltérő fogalomhasználat és nagyon gazdag módszertani ajánlásokat követve jelenik meg. Kutatásunk a PRISMA (Preferred Reporting Items for Systematic Reviews and Meta-Analyses) kritériumok alapján készült, amely protokoll biztosítja a szisztematikus szakirodalom-elemzés áttekinthetőségét. Az EBSCO Discovery Service tudományos keresőjében 62 cikket találtunk. Három szerző áttekintette az absztraktokat, és ha a befogadási kritériumok teljesültek, a teljes szövegeket a Zotero programba exportáltuk, melyet tartalmi és módszertani minőségértékelés követett (N=12). A 12 empirikus folyóiratcikkből álló szöveges adatbázisunkba további 2 tanulmányt és egy szakkönyvet vontunk elemzés alá. Eredményeink szerint a legtöbb kutatás az érzékszervi színház immerszív természetét összhangba vonta a nevelési feltételek hozzáférhetőségének, vonzóvá tételének irányelveivel, ugyanakkor nagy hangsúlyt kapott az inkluzív oktatásban megjelenő élménnyújtás fontossága. A szenzoriális színház, egyedi élményként, valamint innovatív módszerként, hangulatok és érzékek mentén fejleszti a gyermekeket, figyelembe véve a tanulók sajátos érzékszervi igényeit és tanulási preferenciáit. Limitációként elmondható, hogy viszonylag kevés empirikus tanulmányt találtunk, mely kifejezetten a speciális nevelési közegben vizsgálja a szenzoriális színház hatását, az áttekintett dokumentumok sok esetben csak közvetve érintik a speciális nevelési folyamatokat.
-
ÉRZELMI INTELLIGENCIA ÉS EMPÁTIA VIZSGÁLATA AUTIZMUSSAL ÉLŐK TESTVÉREI KÖRÉBEN
59-68Megtekintések száma:779Az utóbbi évek kutatásaiban az autizmussal élő gyermekek vizsgálata egyre nagyobb hangsúlyt kapott, azonban a velük sorsközösségben élő testvéreik vizsgálata kevésbé szerzett tudományos érdeklődést. Jelen tanulmány az autizmussal élő gyermekek testvéreire fókuszál, és az érzelmi intelligencia és empátia vonatkozásában méri fel jellegzetességeiket. Mintánkat összesen n=61 gyermek alkotta két vizsgált korosztályban: 6-8 és 10-15 éves életkorban. Vizsgálati csoportunkat n=30 autizmussal élő gyermek testvére képezte, míg kontrollcsoportunkat szintén testvérkapcsolattal rendelkező gyermekek n=31 alkották. A vizsgálatban résztvevő gyermekek két tesztet töltöttek ki, a „Szemből olvasás tesztet”, valamint korcsoporttól függően a „Képes érzelmi intelligenciatesztet (EIT 6-8/EIT 10-15)”. Magasabb életkori csoportokban magasabb érzelmi intelligenciát és empátiás készséget azonosítottunk. Az autizmussal élők 6-8 éves testvérei körében magasabb pontszámokat tapasztaltunk mindkét teszt vonatkozásában. A nemi különbségek szintjén a lányok kiemelkedőbben teljesítettek a vizsgált feladatokban. Jelen vizsgálat keretein belül, az autizmussal élő gyermekek 6-8 éves testvérei az érzelmi intelligencia és empátiás készség magasabb fokával jellemezhetőek, eredményeinkből azonban nem következtethetünk reprezentatív módon a teljes populációra.
-
A nyelvtudás mintázatai és magyarázó tényezői középiskolás mintában – különös tekintettel az angol nyelvre
55-71Megtekintések száma:110Az idegennyelv-tudásának mintázatait és szintjét meghatározó tényezők komplex rendszert alkotnak, amelyek együttesen formálják az eredményességet. Napjaink célnyelv használata ugyanakkor teljesen más környezetben és formában valósul meg – részben a digitalizációnak köszönhetően. Tanulmányunk fókuszában középiskolás diákok nyelvismeretének mintázatai (beszélt nyelvek, beszélt nyelvek típusa, nyelvtudás önbevalláson alapuló szintje angolból, nyelvvizsgák száma angolból), illetve a célnyelv használatának hétköznapi formái állnak. A kutatás mintáját egy országos magyar vizsgálat (Magyar Ifjúság Kutatás 2016, N=1548; Magyar Ifjúság 2020, N=1587) két hulláma adja, amely lehetővé teszi az adatok összehasonlítását. A 2020-as adatbázis esetében két regressziós modellt is futtattunk, amely az angol nyelv legalább középfokú ismeretének szintjét, illetve az angol nyelvvizsgák meglétét magyarázzák. A kapott eredmények az angol nyelv dominanciáját, illetve annak erősödését mutatják 2016 és 2020 között, miközben a beszélt nyelvek száma némileg csökkent. A beszélt nyelvek esetében kedvező változás tapasztalható ugyanakkor a nyelvismeret szintjében. Az angol nyelv legalább középfokú ismerete a magyarázó változók széles körébe beágyazott, amelyek között megjelenik a szülők iskolázottsága, az anyagi helyzet vagy a nyelv használatának típusai is (pl. sorozatok és filmek nézése). A nyelvvizsgákkal való rendelkezés alakító tényezői eltérnek a nyelvismeret magyarázó változóitól.
-
A SPORTOLÁS HATÁSA KISKAMASZOK ÉNKÉPÉRE, SZORONGÁSÁRA ÉS MEGKÜZDÉSÉRE
43-56Megtekintések száma:561Jelen tanulmány a sportolás énképre, szorongásra, pszichológiai immunkompetenciára és teljesítményigényre gyakorolt hatásaira fókuszál prepubertások körében. Minta: 47 sportoló (kézilabdázó) és 46 nem sportoló fiú alkotta a mintát (kor: 11-13 év). Módszer: Coopersmithféle önértékelési kérdőív (Coopersmith, 1984), a Spielberger féle Vonás- és Állapotszorongás Kérdőív (STAI, Spielberger, 1973), a Teljesítményigény kérdőív (Tóth, 2005), illetve a Pszichológiai Immunkompetencia Junior Kérdőív (PIK-J, Oláh, 2005). Eredmény: a sportolás hatékony az önértékelés és megküzdés növelésében, illetve a szorongás és a túlzott megfelelési igény csökkentésében. Mivel ezek a tényezők egymástól nem függetlenek, így az egyikben bekövetkező pozitív változás a többi faktorban is pozitív változást eredményez.