Keresés

Keresési eredmények

• A gyepek szerepe a természetes és farmszerű vadgazdálkodásban: A „Vad- és legelőgazdálkodás időszerű kérdései” című tanácskozás (MTA Budapest – Kaposvári Egyetem, 2006. május 18-19.) tudományos közleményei

  25-33

  Nagy Géza

  Szendrei László

  Gyüre Péter

  Megtekintések száma:

  305

  A dolgozat a gyepek és a vadgazdálkodás kapcsolatát vizsgálja. Három kérdésre koncentrál:
  - a gyep, mint élőhely,
  - a gyep, mint szaporodóhely,
  - a gyep, mint takarmányforrás.
  5 nagyvad faj és 5 apróvad faj figyelembe vételével saját kutatások és a szakirodalom elemző feldolgozása után a témában levonható fontosabb következtetések:
  - a gyep ökoszisztémaként sokkal fontosabb a vadgazdálkodásban, mint csupán takarmányforrásként,
  - a gyepek területi arányukhoz képest 2-3-szor fontosabbak az apróvad fajok (mezei nyúl, fácán, fogoly, vadludak) élőhely választásában,
  - a gyepet inkább változatos vegetációjú területeken preferálják a vadfajok,
  - a vadfajok élőhely választásában erőteljes a szezonalitás, a gyep inkább a tavaszi-kora nyári időszakban kedvelt élőhely,
  - aszerint, hogy a gyep mennyire fontos táplálék forrása a vadfajoknak, kedveltségi sorrend állítható fel:
  I. alig fogyasztanak gyepet: gímszarvas, vaddisznó, vadrécék
  II. fogyasztja, de nem fő táplálék: dámszarvas
  III. más táplálékok mellett keresi a gyepet: őz, muflon
  IV. fontos táplálkozó helye a gyep: fácán, fogoly
  V. gyep a fő táplálék: mezei nyúl, vadludak

• Élőhely-gazdálkodás mezei területeken, különös tekintettel a gyepgazdálkodásra: A „Vad- és legelőgazdálkodás időszerű kérdései” című tanácskozás (MTA Budapest – Kaposvári Egyetem, 2006. május 18-19.) tudományos közleményei

  13-24

  Faragó Sándor

  Megtekintések száma:

  260

  A változatlanul kedvezőtlen agrár-környezetet csak paradigmaváltással (Faragó, 1999b), a „bölcs vadgazdálkodás” gyakorlatával lehet semlegesíteni, ami egy élőhely gazdálkodással megtámogatott apróvad-gazdálkodás bevezetését jelenti. A területek 5-10%-át érintő élőhelyfejlesztés és szükségletek szerinti predátor gazdálkodás/szabályozás az élőhelyszerkezet diverzitásának fokozása révén a célfajok, azaz az apróvad állománynövekedését is eredményezi (Faragó, 1997b; Faragó és Náhlik, 1997). Ebben a munkában fontos szerep jut a gyepek megőrzésének, apróvad-barát kezelésének, mindenekelőtt a szegély élőhelyeken bolygatástól mentes, tartós gyepstruktúra kialakításának és fenntartásának.

• Városi gyepes területek szerepe a faji sokféleség fenntartásában

  3-11

  Godó Laura

  Hüse Bernadett

  Megtekintések száma:

  150

  Az elmúlt évezredek során az urbanizáció jelentősen átalakította a természetes ökoszisztémákat, miközben új, mesterséges élőhelyek jöttek létre. Az élőhelyek eltűnése és az abiotikus környezet változásai jelentős hatással vannak a városi biodiverzitásra. Kutatásunk során három városi élőhelytípusban (városi telkeken, városi parkokban és városszéli gyepekben) vizsgáltuk a vegetáció összetételét. A vizsgálati területeink Debrecen városában találhatóak, és minden területet féltermészetes gyepekre és zavarástűrő közösségekre jellemző fajok jellemeztek. Minden élőhelytípusból öt területet mértünk fel, területenként öt darab 5×5 méteres kvadrátban jegyeztük fel a vegetációban jelenlévő fajokat és azok borítását. Az alábbi hipotéziseket teszteltük:

  (1) a városközpontra jellemző élőhelyeken (városi parkok) a fajszám és Shannon-diverzitás alacsonyabb, míg a gyom- és a zavarástűrő fajok aránya magasabb, mint a perifériális élőhelyeken (városi telkek és városszéli gyepek)

  (2) a meleg- és tápanyagigényes fajok aránya magasabb, míg a nedvességigényes fajok aránya alacsonyabb a városközpontra jellemző élőhelyeken

  (3) a homogenizációs hipotézis alapján a kozmopolita és idegenhonos fajok arányának növekedése és a természetes flóra elemeinek csökkenése tapasztalható a városközpontokra jellemző élőhelyeken.

  Eredményeink alapján a városi élőhelyek fajösszetételét jelentősen befolyásolják a specifikus zavarások és az adott élőhely története. A leginkább városias élőhelyek, a városi parkok rendelkeztek a legalacsonyabb fajszámmal és Shannondiverzitással. A gyomok és zavarástűrő fajok aránya a városközpontban volt a legmagasabb a nagymértékű taposás és talajbolygatás következtében. A szárazságtűrő fajok nagyobb arányban voltak jelen a városközpontban, mint a városszéli gyepben, melynek oka a belvárosi területek sűrű csatornázottsága. A nitrogénigényes fajok aránya alacsonyabb volt a városi parkokban és a városszéli gyepekben, mint a városi telkeken, valószínűleg az élőhelyekre jellemző recens talajbolygatás miatt. Az idegenhonos fajok aránya, bár jelentős különbség volt tapasztalható a két élőhely zavartságában, mind a városi telkeken, mind a városszéli gyepekben magas volt. A kozmopolita fajok aránya jelentősen nagyobb volt a városi parkokban, mint a városszéli gyepekben vagy a városi telkeken. Az idegenhonos és kozmopolita fajok magas aránya a folyamatos emberi zavarással együtt kompetíciós hátrányba szorítja az őshonos fajokat, ebből következően ezen fajok aránya volt a legalacsonyabb a városközpontban. Annak ellenére, hogy a vizsgált városi élőhelyek nem járulnak hozzá jelentősen a ritka és veszélyeztetett fajok megőrzéséhez, nélkülözhetetlen szerepük van a fennmaradt gyepi vegetáció fenntartásában az intenzíven használt tájakban. 

• A fitomassza szerepe a Létavértesi Falurét fajgazdagságának fenntartásában

  23-28.

  Kiss Réka

  Lukács Katalin

  Godó Laura

  Radócz Szilvia

  Körmöczi Szilvia

  Tóth Katalin

  Megtekintések száma:

  209

  A kékperjés láprétek jelentős természetvédelmi értéket képviselnek, azonban megőrzésükhöz rendszeres kezelésre van szükség. Létüket veszélyezteti mind a beerdősülés, mind a kezelés hiánya vagy a túlzott kezelés. A Létavértes mellett található Falurét kezelése rendszeres, évenkénti kaszálással történik. A területen 2015-ben gyűjtött 240 fitomassza minta alapján felmértük a terület diverzitását, faji összetételét, a fajok egymáshoz viszonyított arányát, valamint az élő fitomassza mennyiség és az avar arányát. A mintákban összesen 52 fajt találtunk, ebből 20 egyszik_ és 32 kétszik_ fajt. A fitomassza jelentős részét az egyszikű fajok alkották. A fitomassza mennyiség növekedésével nőtt a fajszám is, mind az egyszikű-, mind a kétszikű fajok esetében, de a kapcsolat erősebb volt az egyszikű fajok esetében. Az avar mennyisége jelentősen elmaradt az élő fitomassza frakció mennyiségétől. A rendszeres kaszálás megfelelő módszernek tűnik az élőhely fenntartására és fajkészletének megőrzésére, azonban a kaszálás megfelelő időpontjának meghatározásához további vizsgálatok szükségesek. 

• Természetes gyepek tájléptékű védelme a Hortobágyi Nemzeti Park határzónájában

  3-10

  Bók Tünde

  Megtekintések száma:

  145

  A védett területek füves élőhelyei világszerte erős antropogén zavarásnak vannak kitéve, melynek vizsgálata természetvédelmi oltalom alatt álló területek határzónájában rendkívül hatékonyan kivitelezhető. Ez azért is nagyon fontos, mert a védett területek pufferzónáját érintő negatív hatások időbeli felismerésével azokat még az érzékenyebb, belső területek elérése előtt csökkenteni lehet. Ennélfogva a nagy kiterjedésű és összefüggő nemzeti parkok különösen alkalmasak a védett területek határzónáit érintő antropogén eredetű tényezők elemzésére. Általánosságban a nemzeti parkok határán a régióra jellemző földhasználati típusok térben és időben változatos aránya figyelhető meg. Vizsgálatunkban a Hortobágyi Nemzeti Park határzónájában fellépő, emberi tevékenységhez köthető diszturbancia-faktorok hatását elemeztük, különös tekintettel az özönnövények előfordulására. Mivel a terület a régióra reprezentatív egységként tekinthető, eredményeink a pannon régió más füves élőhelyeire is értelmezhetőek. Tanulmányunk eredményei alapján a nemzeti park határzónáját elsősorban a földhasználat-váltás, illetve az agrártechnológia intenzifikálódása érinti negatívan. Az özönnövények térhódítását az öntözőcsatornák gyorsítják fel, emellett terjeszkedésüket elősegíti a legeltetés intenzitása és az élőhely-típus is. Összességében a következő javaslatokat tesszük a természetvédelmi oltalom alatt álló füves területek kezeléséhez: (1) legeltetési és özönnövény ellenes rendszerek hosszú távú kombinációi (2) hulladékok eltávolítása (3) vonalas létesítmények megszüntetése (4) csurgalékvizek kezelése (5) fényszennyezés csökkentése. 

• A vadföld- és legelőgazdálkodás országos elemzése az Országos Vadgazdálkodás Adattár adatai alapján: A „Vad- és legelőgazdálkodás időszerű kérdései” című tanácskozás (MTA Budapest – Kaposvári Egyetem, 2006. május 18-19.) tudományos közleményei

  51-61

  Sonkoly Krisztina

  Lehoczki Róbert

  Csányi Sándor

  Megtekintések száma:

  213

  Az intenzív erdő- és mezőgazdálkodás térhódításával csökken a vadfajok által ténylegesen használható élőhely nagysága és változatossága. A vadföld- és legelőgazdálkodás illetve a vadtakarmányozás alapvető célja, hogy a csökkenő táplálékkínálatot ellensúlyozza és csökkentse a vadnak a művelés alatt álló területekre nehezedő táplálkozási nyomását (a vadkárt). További cél a táplálékbázisban évszakok között bekövetkező különbségek kiegyensúlyozása is.
  A vadgazdálkodók a rendszeres és szakszerű vadföldműveléssel és vadtakarmányozással az állomány nagyságának növekedését, és ezzel összefüggésben az anyagi hasznot hozó hasznosítható létszám emelkedését remélik elérni.
  Az ismertetésre kerülő vizsgálatokat az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai alapján végeztük el az 1997-től 2004-ig terjedő időszakra. Bemutatjuk, hogy országos szinten hogyan változott a művelt vadföldek és vadlegelők területének nagysága, illetve a vadfajok részére kijuttatott takarmányok (szálas, szemes, lédús és táp) mennyisége. Továbbá megvizsgáltuk a vadföldgazdálkodási adatok és a vadfajok létszámadatai (becsült és hasznosított) közötti összefüggéseket is.
  Országos szinten 1997-től 2004-ig különböző mértékben, de emelkedett a vadföld és a vadlegelő területe, illetve a kijuttatott vadtakarmányok mennyisége. Megyék között azonban eltéréseket tapasztaltunk. A korrelációs vizsgálatok a vadfajok becsült és hasznosított mennyiségével csak néhány esetben mutatnak értékelhető kapcsolatot. A talált összefüggések csak közepes mértékűek, mind a megyék, mind a vadgazdálkodási egységek szintjén vizsgálva.
  Összességében azonban kijelenthető, hogy viszonylag alacsony mértékű a számszerűsíthető kapcsolat a vadföldművelés, vadtakarmányozás és a nagyvadfajok sűrűsége között.

• A növényfajok együttélését és fajgazdagságát befolyásoló biotikus tényezők száraz szikes gyepekben.

  5-12.

  Balogh Nóra

  Megtekintések száma:

  174

  A növényfajok közötti kölcsönhatások egyik meghatározó eleme a facilitáció, emiatt ennek a növények közötti pozitív kölcsönhatás típusnak a vizsgálata a növényökológiai kutatások frontvonalába tartozik. A legtöbb kutatás szerint a pozitív biotikus kölcsönhatások jelentősége stresszelt környezetben a legnagyobb és az abiotikus stressz csökkenésével egyre inkább a fajok közötti versengés válik jellemzővé. Egy adott növényközösségben jelenlévő fajoknak el kell viselniük az adott élőhely környezeti feltételeit, amelyekhez gyakran hasonló alkalmazkodási stratégiákat fejlesztenek ki, ami miatt ezek a fajok bizonyos jellegeikben hasonlóak lesznek egymáshoz. Emellett működik egy másik hatás is, amely az együtt élő növények morfológiai különbözősége, és ezáltal eltérő forrásfelhasználása által teszi lehetővé a fajok együttélését. Kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk a biotikus interakciókat, és a funkcionális jellegek fajok közötti hasonlóságait, illetve különbségeit abiotikusan stresszelt szikes gyepekben, mely során főleg a domináns faj (Festuca pseudovina) többi fajra gyakorolt hatására voltunk kíváncsiak. Vizsgálatainkat cickórós szikes puszta (Achilleo setaceae-Festucetum pseudovinae) 9 állományában végeztük, mely során 20×20 cm-es kvadrátokban begyűjtöttük a teljes földfelszín feletti fitomasszát (összesen 270 fitomassza mintát). A mintákat kiszárítás után szétválogattuk avarra és élő fitomasszára, ez utóbbit fajonként tovább válogattuk, majd a száraz tömegüket lemértük. A jellegalapú elemzések során a következő faji jellegeket használtuk: magasság, klonális terjedés, gyökerezési mélység és magtömeg. A főbb fitomassza frakciók (domináns faj fitomasszája, avar, alárendelt fajok élő fitomasszája) között, és ezek, illetve a fajgazdagság között kizárólag pozitív kapcsolatokat mutattunk ki. A domináns faj fitomasszájának növekedése pozitív hatással volt a funkcionális diverzitásra is. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a stresszelt környezetben egy nagyobb termetű faj jelenléte kedvezőbbé teszi a mikrokörnyezetet, ezáltal több faj kisléptékű együttélését teszi lehetővé, és hogy ez az együttélés leginkább egymástól eltérő tulajdonságokkal rendelkező fajok között valósul meg. 

• Természetvédelmi célú gyeprekonstrukció rövid távú eredményei dombvidéki löszgyepekben és erdőssztyepréteken

  29-37

  Kalmár Zsuzsanna

  Megtekintések száma:

  183

  A természetvédelmi célú gyeprekonstrukciós programok célja általában egy korábbi, természetvédelmi szempontból kívánatos állapot elérése. Az eredményes munkához a tapasztalatok és a hatásmonitorozások eredményeinek megosztása hozzájárulhat, emellett a gyepek kezelés-függő dinamikájának, szukcessziójának tanulmányozásával a gyeptársulások működéséről is bővülhetnek ismereteink. 2013 során egy Eger és Felsőtárkány közti, a Bükk hegység előterében elhelyezkedő dombvidéki területen vizsgáltam az alkalmazott gyeprekonstrukciós kezelések hatását a terület növénytakarójára. A kezelések célja a gyepterületek természetességi állapotának, illetve területi kiterjedésének növelése volt, melynek elérését a becserjésedett, valamint az inváziós fajok (elsősorban a Robinia pseudoacacia) által elfoglalt területek tisztításával valósított meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A kezelési módszerek közt szárzúzás, gépi és kézi cserjeirtás, kaszálás és fakitermelés szerepelt. A vizsgálatot a beavatkozásokat követő évben, illetve részben azokkal párhuzamosan végeztem. Következtetéseimet a korábbi, 2007-ben Á-NÉR alapján készült élőhelytérkép és az általam készített 2013- as élőhelytérkép összevetéséből vontam le. A természetesség állapot jelzői a karakterfajok és a színező elemek, azok a gyakran védett, de legalább is lokálisan értékes növényfajok, melyeknek tőszámlálásos felmérését terepi munkám során szintén elvégeztem. Mind a löszgyepek, mind az erdőssztyeprétek esetében pozitív változások következtek be. A kutatási területen a gyepes élőhelyek kiterjedése közel másfélszeresére nőtt, a térképezés közben 19 védett növényfaj 5676 egyedét, valamint 10 lokális értékű növényfaj 1969 egyedét találtam meg. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a fenti műveletek rövidtávon alkalmasak dombvidéki gyepterületeink területi és természetességi állapot szerinti javítására, azonban állapotuk stabilizálásához a gyepek kezelésének folytatása elengedhetetlen. A gyakran költséges, és csak külső források bevonásával megvalósítható élőhely-rekonstrukciók eredményinek megőrzéséhez a hagyományos gazdálkodás és tájhasználat felélesztése jelenthet megoldást. 

• Ősgyepek nevezéktana és elterjedése

  61-62.

  Tasi Julianna

  Penksza Károly

  Halász András

  Megtekintések száma:

  468

  Gyepes szakmai körökben már régóta megfogalmazódott a kérdés: mely ÁNÉR (Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer) élőhelytípusok vagy gyeptársulások tekintendők ősgyepnek? Milyen szakirodalom adja meg ezeket?

• Extenzív hasznosítású gyepek élőhely kezelése különböző szarvasmarhafajták legeltetésével

  19-29

  Kovácsné Koncz Nóra

  Béri Béla

  Megtekintések száma:

  176

  A hagyományos legeltetés világszerte fontos szerepet játszik a gyepek megőrzését célzó természetvédelmi kezelési programokban. Az elmúlt évtizedekben több kísérlet is indult a korábbi hagyományos gazdálkodás visszaállítására, azonban csak néhány olyan esettanulmány áll rendelkezésre, amely az extenzív és intenzív fajtáknak a növényzet összetételére gyakorolt hatását vizsgálja. Számos vizsgálatban arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar szürke szarvasmarha az intenzív fajtáknál kevésbé válogató legelése valószínűleg több „léket” alakít ki a gyepben, ahová az egyéb, döntően kétszikű fajok megtelepedhetnek. Ezzel szemben az intenzív tartástechnológiát igénylő állatok homogénebben legelnek, a fenti fajbetelepülés korlátozott, ez mutatkozik meg a kisebb fajszámban és a fajkombinációk számának alacsonyabb értékében. A fentiek tükrében munkánk elsődleges célja olyan hazai és nemzetközi forrásmunkák bemutatása, amelyek során értékelhetjük, hogy a különböző intenzitású szarvasmarhafajták legelése, taposása milyen változásokat okoz a legelő növényzetében, a talaj tulajdonságaiban, valamint az állatok viselkedési tulajdonságainak tekintetében. 

• Természetes és telepített homoki gyepek vegetációja és biomassza-vizsgálatai kisalföldi mintaterületeken

  35-41.

  Pápay Gergely

  Szabó Gábor

  Szőke Péter

  Zimmermann Zita

  Fűrész Attila

  Péter Norbert

  Penksza Károly

  Megtekintések száma:

  480

  Vizsgálatunkban két eltérő típusú nyílt természetes homokpusztagyep és élőhely-rekonstrukció során telepített gyepek vegetációját és biomassza-produkcióját hasonlítottuk össze kisalföldi katonai mintaterületeken (Gönyű és Győrszentiván). A vizsgált természetes nyílt gyepekben az uralkodó faj a Festuca vaginata volt, a záródó gyepekben pedig a Festuca rupicola dominált, de mellette a F. javorkae is előfordult. Minden mintaterületen és vegetáció típusban 6-6 db cönológia felvételt és 50×50 cm-es kvadrátban biomassza-mintákat vettünk. A mintaterületek közötti eltéréseket a variációs koefficiens (CV%) és egyutas ANOVA segítségével elemeztük, diverzitási értéket számoltunk. A cönológiai felvételekben lévő adatstruktúrát a nem metrikus többdimenziós skálázás (nmds) ordináció segítségével a Bray-Curtis távolságindexek felhasználásával elemeztük. A nyílt homoki gyepek Festucetum vaginatae típusaiban a legfajgazdagabb az eredeti állomány volt, amihez már hasonlóvá vált a vizsgálat 5 éve alatt a vetett és a spontán gyepesedő vegetáció. Az égetett állományok fajkészlete szegényebb volt, és a diverzitási értékek is alacsonyabbak voltak. A Festuca rupicola dominálta gyep fajszáma és a diverzitási értékei is magasabbak voltak az eltelt időszak alatt. A biomassza értékek tekintetében is a záródó Festuca rupicola gyepek mutattak nagyobb értékeket, és a fajösszetétel tekintetében is gyepgazdálkodási szempontból fontos fajok nagyobb arányban fordultak elő. A vizsgált területeken a restaurációs munkák természetvédelmi és gyepgazdálkodási szempontból is sikeresnek mondhatók. 

• Hucul lólegelők botanikai és természetvédelmi szempontú vizsgálatai az Öreg-Bakonyban

  55-65

  Wichmann Barnabás

  Fehér Luca

  Megtekintések száma:

  184

  Az Öreg-Bakonyban, Bakonybél határában található Vániklegel ő botanikai, természetvédelmi értékeit vizsgáltuk. A mintaterületeken a cönológiai felvételek a 2013-as és 2014-es évben készültek, 2×2 m-es kvadrátokat alkalmazva, ahol a fajok borítása lett megadva. A húszhektáros legelőterület mozaikos élőhely, ami a különböző legeltetés előtti kezelésekből fakad, ezért nyolc mintaterületet különítettünk el. A mintaterületek cönológiai adatait Borhidi-féle szociális magatartási formák és Simon természetvédelmi értékkategóriái alapján elemeztük. A teljes adatstruktúra elemzéséhez főkomponens elemzést (PCA) és detrendált korreszpondencia elemzést (DCA) alkalmaztunk. Jellemeztük mind a 8 mintaterület vegetációját és részletesebben elemeztük a mindkét évben legelőként alkalmazott részterületeket. Az eredmények alapján a különböző kezelés és azt követő legeltetés során a kézi erővel és már 10 éve cserjeirtott területen regenerálódott a gyep leginkább, és vált gyepgazdálkodási szempontból is értékessé. Az V-ös mintaterületen 5 éve gépi erővel történt a cserjeirtás, de a gyep már szintén jól regenerálódott. A két éve cserjeirtott (VI. mintaterület) vegetációja még nem regenerálódott, sok a gyom és a zavarástűrő faj. Az I-es mintaterületen gépi kaszálást is végeztek, emiatt is a gyep nagyon degradált. 

• A természetbarát visszagyepesítés technológiai lehetőségei: A 2008. május 22-23-án rendezett „Szakmapolitikai kihívások és kilátások a gyephasználatban 2007-2013” című szakmai-tudományos tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata.

  19-27

  Horváth András

  Szemán László

  Bartha Sándor

  Virágh Klára

  Bölöni János

  Fülöp Gyula

  Rév Szilvia

  Megtekintések száma:

  269

  A természetközeli gyepek visszatelepítésére az utóbbi években hazánkban is egyre több példát látunk, az elkövetkező időszakban pedig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretén belül várható e tevékenység térbeli kiterjedése. A természetbarát gyepesítési programok sikerének előmozdítása érdekében írásunkban áttekintjük a természetbarát gyepesítés megtervezéséhez szükséges legfontosabb elméleti és gyakorlati szempontokat. A visszagyepesítés során évelő fűfélék és/vagy sások által uralt lágyszárú növényzetet hozunk létre egy nem gyepes területen, amelyen előzőleg általában rendszeres mezőgazdasági – döntően szántóföldi – művelés folyt. A természetbarát gyepesítés során figyelembe kell venni a táj ökológiai adottságait, és törekedni kell arra, hogy az adott termőhelyen őshonos növényfajokból álló, a tájban egykor jellemző természetes füves növényzet jöjjön létre (pl. sztyeprét, mocsárrét, láprét, stb.). A cél kettős: egyrészt a termőhelynek megfelelő, az adott területen őshonos gyep rekonstrukciója, másrészt a természetes táj rehabilitációjának elősegítése. Mivel a feladat nem a lehető legjobb hozamú gyep létrehozása, hanem egy ősi gyeptípus létrejöttének elősegítése, a gyepesítés során a takarmánytermesztési és a technológiai szempontokon kívül ökológiai és természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. A természetbarát gyepesítés alapelveiként az alábbiakat javasoljuk:

  1. Ha egy felhagyott szántón már elkezdődött a természetközeli gyep kialakulása, és inváziós gyomnövények nem uralkodtak el, akkor a parlag felszántása nem indokolt.

  2. Általában azokat a szántókat lehet nagyobb sikerrel természetközeli gyeppé alakítani, amelyek őshonos növényfajokban gazdag, természetes vagy természetközeli gyepekkel érintkeznek. A természetközeli gyepek kiterjesztése hozzájárulhat a táj természetes élőhely-hálózatának helyreállításához. Ugyanakkor az egybefüggő szántóföldi környezetben lévő táblák gyepesítésével szigetszerű gyepfoltok alakíthatók ki, ezáltal változatosabb, mozaikos tájszerkezet teremthető.

  3. Elsődlegesen a spontán gyepesedést kell elősegíteni, és csak akkor érdemes az aktív telepítési eljárásokhoz folyamodni, ha a spontán gyepesedésre nincs lehetőség.

  4. A természetközeli gyepállomány jellemző faji összetételének kialakulása a szénaterítés módszerével (szénamurvás felülvetéssel) gyorsítható. Ehhez a környék megegyező típusú gyepjén magérleléskor kaszált széna használható fel.

  5. Magkeverékkel történő gyeptelepítést akkor érdemes végezni, ha ezáltal a kezdeti évek nagyfokú elgyomosodása, a terület özöngyomokkal való elborítása megakadályozható. A magkeverék összetételét úgy kell meghatározni, hogy a kialakítandó gyepnemez alapot adjon a társulásalkotó természetes növényfajok betelepüléséhez.

  6. Lehetőleg hasonló vagy azonos típusú élőhelyről gyűjtött magokat kell elvetni. A magok begyűjtése történhet gépi aratással, gépi szénabetakarítással, vagy kis mennyiségnél kézzel. Ha saját maggyűjtésre nincs lehetőség, akkor kereskedelmi forgalomban kapható, a termőhelyhez illő magkeverék használandó (legalább a domináns fűfaj egyezzen meg, és legyen legnagyobb arányban a keverékben).

  7. Nem szabad tájidegen fajokból álló magkeveréket elvetni.

  8. A gyep felújításra szorul, ha a gyepnemez nem a termőhelynek megfelelő szerkezetű, és az őshonos állományalkotó fajok évek múltán is csak alárendelt szerepet játszanak benne. A gyepfelújítás során a gyep újbóli feltörése kerülendő, ellenben magszórás, szénaterítés, vagy direktvetés alkalmazható.

  9. Kerülendő a gyepesítések tápanyagutánpótlása. Még a telepítés előtt sem szükséges szerves- vagy műtrágyázni, mert az jelentősen ronthatja a természetes fajok betelepülési esélyeit.

  10. A gyepek kezelésénél kerülendő a növényvédőszerek alkalmazása. Gyomirtószer használata csak az inváziós gyomok nagyon erős fertőzése esetén lehet indokolt a telepítést megelőzően, vagy a karbantartásnál, a vegyszer engedélyezett és szakszerű használatával.

  11. Kerülendők a talajfelszínt és a gyepnemezt károsító beavatkozások (gyepszellőztetés, altalajlazítás, nedves talajon végzett fogasolás, boronálás).

  12. A kialakított gyepek többnyire rendszeres karbantartást igényelnek. Ez lehet fenntartó kaszálás, kíméletes legeltetés, a kezdeti időszakban szárzúzás. A kaszálás és legeltetés során be kell tartani a célprogram előírásait, és fokozottan tekintettel kell lenni a természetvédelmi szempontokra (pl. kaszálás időpontja és módja, legeltetési intenzitás stb.).

• A talajművelés felhagyásának hatásai a talaj és a növényzet egyes tulajdonságaira a Boda-halom példáján

  3-10.

  Botos Ágnes

  Tóth Csaba Albert

  Novák Tibor József

  Megtekintések száma:

  181

  A 2013-ig művelt Boda-halom, legutóbb lucernásként hasznosított felszínének szántóföldi művelésből történt kivonása után, 2014-től négy éven át talajmintákat vettünk a felhagyást követő változások vizsgálata céljából. Mintáink a felhagyott halomtestből, a halom továbbra is lucernásként hasznosított előteréből és kontrollként a környező gyepből származtak. Mindhárom vizsgált élőhelyen 2018 nyarán fajlistát és cönológiai táblázatot készítettünk. A három élőhely összehasonlítása során a kalcium-karbonát és pH értékeiben nem mutatkozott jelentős különbség. Az átlagos humusztartalom a kontroll gyepben (8,3±0,6 g/100 g) szignifikánsan (p<0,01) nagyobb volt, mint akár a lucernásban (3,9±0,5 g/100 g), akár a felhagyott halomtesten (4,8±0,2 g/100 g). A halomtest és a lucernás talajának humusztartalma közötti különbség nem volt szignifikáns. Tápanyag ellátottság (N, P) alapján a halom felszíne (N: 25,0±3,6 mg/kg; P: 66,5±2,7 mg/kg) és a lucernás talaja (N: 35,3±3,1 mg/kg; P: 122,5±2,5 mg/kg) szignifikánsan (p<0,01) különbözött. A növényzet szociális magatartás típus szerinti összetételében mindhárom élőhelyen domináltak a zavarástűrő és a természetes gyom fajok. A halomfelszín és a kontroll gyep esetében emellett a természetes kompetítor és generalista fajok voltak megfigyelhetőek nagyobb arányban. A felhagyást követő ötödik évben készült felvételek alapján az összborítás tekintetében a halomtest regenerálódó növényzete (91±1%) közelebb állt a kontroll gyephez (93±4%), a lucernás ennek alatta maradt (60±10%). Fajgazdagság alapján a halom növényzete (23 faj) szintén a kontroll gyephez (25 faj) közelített, a lucernás (15 faj) ebben a tekintetben is lényegesen különbözött a regenerálódó halomtól. 

• Fajösszetétel és diverzitás változás kiskunsági száraz és nedves fekvésű legelőkön

  15-30

  Kiss Tímea

  Pintér Orsolya

  Szentes Szilárd

  Benyovszky Béla Mihály

  Wichmann Barnabás

  Nagy Anita

  Saláta Dénes

  Házi Judit

  Tóth Andrea

  Danhauser Chris

  Penksza Károly

  Megtekintések száma:

  599

  A vizsgálatok a Kárpát-medence központi régiójában található Kiskunságban, Tatárszentgyörgy melletti nedves fekvésű szarvasmarha-legelőn és Bugac mellett száraz fekvésű legelőn történtek, ahol szarvasmarhával és juhval legeltetnek Tatárszentgyörgyön 2007, 2008, 2009 és 2010, Bugacon 1997, 2005 és 2010 júniusban. A cönológiai felvételek három zónában készültek az állattartó telephez közel 0-50 m-re („A” zóna), az állattartó teleptől 50-150 m-re („B” zóna), az állattartó teleptől több mint 150 m-re („C” zóna). Az ökológiai, környezeti tényezők elemzése a (Borhidi, 1995) relatív ökológiai értékszámok alapján készült. Az életforma elemzést Pignatti (2005) életforma típusai alapján végeztük el. Az adatok statisztikai elemzéséhez az R program csomagot használtuk. A Shannon-féle diverzitási értékeket is kiszámoltuk. Eredményeink alapján a többi felvételtől a száraz és a nedves fekvésű gyepben is jól elkülönültek a karámhoz közeli „A” zóna kvadrátjai. A túlzott használat, túllegeltetés és a jelentős taposás, a vegetációban itt a meglévő különbségeket elmosta, gyomokban és zavarástűrőkben gazdag vegetáció típust alakítva ki. Minden vizsgálati évben itt volt a legalacsonyabb a fajszám és legkisebb a Shannon-diverzitás. A „B” és a „C” zóna felvételei elkülönültek az „A” zóna felvételeitől. Ezen túl a száraz és a nedves gyep kvadrátjai is külön csoportot alkottak. A két mintaterület (Bugac, Tatárszentgyörgy) diagnosztikai fajainak mintegy 25%-a közös volt, de ezeket élőhely-függetlenül bárhol előforduló gyomjellegű és zavarástűrő taxonok adták. A „B” és „C” zóna felvételeiben az évelő gyepes fajok (H caesp) és az évelő felemelkedő hajtású (H scap) fajok szaporodtak fel, amelyek a legeltetés indikátorai. A legnagyobb életforma gazdagságot a bugaci „B” zóna felvételei mutatták. A tatárszentgyörgyi „B” zónában az intenzív legeltetést mutató kúszó fajok (Hrep) mennyisége is jelentős volt, a legeltetés stabilizálta a növényzetet amellett, hogy a zavarástűrők aránya nagy marad. Ennek oka a gyephasználati mód megváltozása, a szabad legeltetésből a szakaszolásra való áttérés, amikor a távolabbi (C zóna) területet jobban bevonták a legeltetésbe. Az „A” zónák teljes mértékben átalakított, teljesen megváltoztatott térszínekké váltak. A távolabbi mintaterületek növényzetét a legeltetés nem homogenizálta, sőt a vegetációra jellemző fajok megmaradását segítette elő. A száraz fekvésű gyepben (Bugac) az erőteljesebb legeltetés, a karámhoz közeli „B” zónában a vegetáció természetvédelmi szempontból is értékesebb vegetáció kialakulásához vezetett. A nedves fekvésű gyepben a kiskunsági homokterületen a jelen minta alapján a természetvédelmi értékeket is megőrző gyepösszetétel kialakulása a karámtól távolabb lévő, kisebb legeltetési nyomás mellett valósult meg. A szárazabb térszínek erőteljesebb legeltetési nyomást is elviselnek (ld. Bugac), a legeltetést a nedvesebb területeken (ld. Tatárszentgyörgy) viszont a fenntarthatóságot figyelembe véve nagyobb körültekintéssel kell végezni.

• Természetvédelmi kezelések hatása gyepterületek vegetációjára a Gyöngyösi Sár-hegy TT mintaterületein

  37-46.

  Pápay Gergely

  Ibadzane Marks

  Járdi Ildikó

  Saláta-Falusi Eszter

  Megtekintések száma:

  353

  Az antropogén eredetű gyepes területek Magyarország leginkább fajgazdag élőhelyei közé tartoznak, ami különösen érvényes a hegyi rétekre, de a középhegységi szárazabb lejtők gyepeire is. Fennmaradásukat több tényező veszélyezteti, így a természetes szukcesszió is. A természetvédelmi kezelések egyik feladata a cserjésedés visszaszorítása, vagy cserjeirtással újabb élőhely-foltok kialakítása. A sár-hegyi mintaterületeinken cserjés, száraz-tölgyes, pionír rezgőnyár dominálta vegetáció típusban kialakított, különböző módszerrel kezelt gyepfoltok vegetációját hasonlítottuk össze 2×2 méteres kvadrátok alkalmazásával. A jelen munkában a 2013. és a 2017. évi adatokat közöljük. A felvételeket természetvédelmi mutatók (szociális magatartásformák, természetvédelmi értékkategóriák, Pignatti- és Raunkiaer-féle életformák), valamint statisztikai módszerek (klaszter- illetve DCA-analízis) segítségével elemeztük. Eredményeink egyértelműen rámutattak a természetvédelmi kezelés szükségességére a gyepfoltokon. A már 2013-ban is rezgő nyár (Populus tremula) csemeték által dominált területet a fásszárú fajok 2017-re teljesen összefüggően borították, a lágyszárú gyomokat is kiszorítva, így itt a gyep kialakítására rendszeres beavatkozás nélkül nincs lehetőség. A kezelt (cserjeirtott és kaszált), majd 2012-ben felhagyott gyepeken is megindult a cserjésedés, ami a 2013-ban még tömegesen jelen levő védett árvalányhaj-fajok (Stipa spp.) szinte teljes eltűnéséhez vezetett. Ezzel szemben a vizsgálatunk időtartama alatt is, és mintegy 20 éve folyamatosan kaszálással kezelt területek vegetációja nem változott lényegesen, a zavarásra, illetve természetességre utaló fajok borításának aránya stabil maradt. Az eredmények alátámasztják, hogy a jövőben továbbra is szükség van a száraz tölgyes, bokorerdő, cserjés helyén kialakított gyep fenntartásához a rendszeres kaszálásra, illetve esetenként cserjeirtásra is, így stabilizálva az élőhelyek magas fajdiverzitását. 

• Magyar szürke szarvasmarhával végzett legeltetés hatása a vegetáció fajösszetételére Balaton-felvidéki mintaterületeken

  73-79

  Wichmann Barnabás

  Szentes Szilárd

  Házi Judit

  Sutyinszki Zsuzsanna

  Saláta-Falusi Eszter

  Besnyői Vera

  Penksza Veronika

  Fehér Zsófia

  Nagy Anita

  L. Szabó Zsuzsanna

  Kiss Tímea

  Penksza Károly

  Megtekintések száma:

  493

  A jelen dolgozatban a magyar szürke szarasmarha legeltetésének vegetációra gyakorolt hatását vizsgáltuk Balatonfelvidéki száraz és mezofil gyepekben. A száraz termőhelyek Gyulakeszi, az üde mintaterületek Badacsonytördemic település mellett találhatók. Célunk az volt, hogy a magyar szürke szarvasmarha-legelőkön megvizsgáljuk a növényzet fajössztételét, megállapítsuk, melyek a leggyakoribb fajok, elsősorban termőhelytől függetlenül. Elemezzük, hogy az eltérő termőhelyi viszonyok hogyan befolyásolják a fajösszetételt a két vizsgált élőhely-típusban, mennyire adódik eltérés, illetve a legeltetés homogenizálja-e a területek növényeggyüttesét? Badacsonytördemicen két mezofil mintaterületet vizsgáltunk. Legelőt, ahol az állatok, a kihajtástól a behajtásig egy hónap kivételével tartózkodnak. Kiegészítő legelőt, ahová a szarvasmarhákat egy hónapra, augusztusban hajtják át. Gyulakeszi határában a Csobánc lábánál lévő mintaterület lejtős térszínen fekszik. Itt a lejtő felső (LFH) és alsó harmadában (LAH) végeztünk felméréseket. Mind a négy mintaterületen havonta készültek cönológia vizsgálatok 10-10 felvételben, és ezeket az összesített adatokat értékeltük. A felvételi területek közül a száraz termőhelyeken volt jelentősen nagyobb a fajszám. A lejtő felső harmadában ez átlagosan 40-56 fajt, míg az alsó harmadban 39-51 növényfajt jelentett. Az üdébb fekvésben a kiegészítő legelőn csak 25-28 faj volt átlagosan a felvételekben, a legelőn magasabb volt a fajszám: 28-33. Minden mintaterületet elemezve a leggyakoribb 10 növényfaj zömében pázsitfű volt. A mintaterületek – különösen a gyakoribb fajok tekintetében a felvételek fajösszetétele és a fajok dominancia viszonyai – nagy hasonlóságot mutattak, amik az uralkodó pázsitfüvek és pillangós fajok jelenlétéből és borítási értékeiből adódtak. A domináns pázsifű és pillangós fajokon túl az egyéb fajok alapján az üde és a száraz mintaterületek jobban eltértek. A magyar szürke szarvasmarha legelésével a domináns pázsitfüvek és pillangós fajok alapján homogenizálja a felvételeket. A többi növényfaj esetében pedig megőrzi a fajok változatosságát. Összességében elmondható, hogy a magyar szürke szarvasmarha alkalmas mind a száraz, és mind az üde termőhelyek fajgazdagságának fenntartására. 

• A házi vízibivaly (Bubalus bubalis) legeltetés, mint élőhelykezelési és inváziós fajok elleni alkalmazási lehetőség

  47-53

  Penksza Károly

  Fűrész Attila

  Szentes Szilárd

  Wagenhoffer Zsombor

  Viszló Levente

  Szalai Ferenc

  Fintha Gabriella

  Penksza Péter

  Turcsányi-Járdi Ildikó

  Bajnok Márta

  Tasi Julianna

  Sipos László

  Penksza Károly

  Megtekintések száma:

  594

  A természetvédelemben ma globális probléma az invázíós növényfajok agresszív terjeszkedése és az értékes gyep megőrzése. Ennek alapján a következő kérdés fogalmazódhat meg, hogy mely állatfajok, fajták alkalmasak az élőhelyek kezelésére? A vízibivaly alkalmas-e a gyepkezelésre és milyen mértékben? Az áttekintő munkával az eddigi eredményeket nézzük át, kiemelve olyan hazai területeket, ahol már előzetes eredményeink vannak, illetve korábbi adatok már születtek.  Ez alapján a Zámolyi-medence lápjaiban az invazív Solidagot teljesen visszaszorították, a legelőt teljesen átalakították, és a domináns faj a Sesleria uliginosa lett. Szintén a Zámolyi-medence a tómeder területén jelentős florisztikai és fiziognómiai eltérések mutatkoztak a növényzetben. Megállapíthat, hogy a bivalyos legeltetés alkalmas élőhely-kezelési módszerként mind száraz gyepben, mind nedves gyepben. Ezért a bivalyokkal való legeltetés amellett, hogy hatékony a Solidago gigantea elleni védekezésben, mind természetvédelmi, mind a gyepvegetáció gazdasági szempontból sikeres. A hosszú távra tervezett munka első állomása a vízi bivalyra vonatkozó munkák áttekintése.