Keresés
Keresési eredmények
-
A Tween szegmens fogyasztói magatartását befolyásoló tényezőinek és a reklámokkal szembeni attitűdjének vizsgálata Jász-Nagykun-Szolnok megyében
31-46Megtekintések száma:197A fogyasztásszociológiai és reklámpszichológiai alapokon nyugvó téma jelentősége és aktualitása több aspektusból is megközelíthető. A gazdasági élet szereplőinek sikerült elérni, hogy a fiatalkorúak az egyik legfontosabb célpiaccá „nőtték ki magukat”. Ugyanis napjainkban a gyermekek és fiatalok a leginkább preferált célcsoport, ők a jövő (fogyasztói). Emellett egy olyan fogyasztói társadalomban élünk, ahol a javak jellemzően nem csupán a szükséglet-kielégítés
eszközei, hanem fontos befolyásoló tényezők is egyben, amelyek alapul szolgáltak a társadalmi státuszkülönbségek kialakulásában. Jelen munkánkban azt vizsgáljuk, hogy 2015-ben, a webkorszakban hogyan állnak a televíziós reklámok tárgyköréhez a Z generáció tagjai, milyen attitűdökkel rendelkeznek; illetőleg ez hogyan alakítja fogyasztói magatartásukat vagy mely tényezők azok, amelyek a mai kamaszokat vásárlói döntésük meghozatalakor motiválnak. Ebből adódóan célunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő „tween” szegmens fogyasztási- és médiahasználati szokásainak, befolyásoló tényezőinek, motívumaik, márkapriorizációik, illetve reklámokkal szembeni attitűdjeik megvizsgálása. -
Családi szerepek a mosószer vásárlás esetében és a vásárlásra ható befolyásoló tényezők
53-60Megtekintések száma:129Jelen munkánkban a magyar női lakosság mosószer vásárlási döntéseit, fogyasztói magatartását és az ezzel kapcsolatos családi szerepeket vizsgáltuk. A téma szakirodalmi áttekintése után primer kutatást végeztünk, melynek néhány fontosabb eredményét tartalmazza ez a cikk. Jelen munkánk nemcsak a családon belüli vásárlási- döntési szerepekre, hanem a mosószer vásárlási és fogyasztói magatartásának vizsgálatára irányul: figyelembe véve a preferenciákat, a környezettudatosságot, az árérzékenységet és az innováció által új keletű mosószerekhez való viszonyt. Kitértünk a családra gyakorolt külső társadalmi környezet hatásaira is.
-
Az X és az Y generáció élménykereső magatartása a hazai egészségturizmusban
47-56Megtekintések száma:167A turizmusban egyre hangsúlyosabban jelennek meg a különféle élményeket ígérő ajánlatok. Az élmény-nyújtás szerepe felértékelődik. A televíziók megjelenése jelentősen megreformálta az X generáció (1965-1976 között születettek) szórakozási, kikapcsolódási szokásait. Feltételezzük, hogy az X generáció kevésbé vesz részt a wellness turizmusban, aktív rekreációban, a fiatalabb, Y generációhoz képest. Két, saját szerkesztésű kérdőíves vizsgálatot végeztünk, amelyben összesen 275 személy vett részt. Az internetes vizsgálatban 149 személy (X generáció = 60, Y generáció = 89 fő) vett részt. A Barack Thermal Hotel & Spa****-ban felvett kérdőívet 126 fő (X generáció = 84, Y generáció = 42 fő) töltötte ki. Az X generáció megkérdezettei közül 33 fő volt, aki pihenni, kikapcsolódni vágyott, 16 fő rekreálódni érkezett valamely turisztikai létesítménybe, 9-en gyógyászati célból, 2-en pedig szórakozási motivációval választottak turisztikai desztinációt. Az Y generáció képviselői közül 55 fő pihenés és kikapcsolódás céljával vett a turizmusban részt, 16-an megújulni és feltöltődni szerettek, 1fő a gyógyulás reményében utazott, míg 17 főt a szórakozási lehetőségek érdekelték legjobban. Az X és Y generáció között nem találtunk lényeges eltérést a wellness turizmusban, aktív rekreációban történő részvétel tekintetében. További vizsgálatok szükséges annak eldöntésére, hogy az élménykereső magatartás differenciálható-e az egyes generációk tekintetében és ha igen, milyen mértékben.
-
Fogyasztói magatartás vizsgálata a közösségi médiában a kézilabda területén
55-65Megtekintések száma:175A közösségi média nagyjából két évtizede robbant be köztudatba, és forradalmasította a marketing kommunikációról és az információ átadásról kialakított képünket ebben az időszakban. Olyan kapukat nyitott meg, amikre előtte nem is volt példa. A sportvállalatok számára is profitábilis lehet, ha hatékony marketingkommunikációt tudnak folytatni a már meglévő és a lehetséges fogyasztóik felé. Ahhoz, hogy hatékonyak tudjanak lenni ebben a környezetben fontos, hogy vizsgálják a fogyasztói magatartást, hogy a felhasználók valós igényeit feltérképezzék és az igényeket kielégítsék. Online kérdőív segítségével felmértük a kitöltőink fogyasztói igényeit és a közösségi média piacát marketing szempontból. Kézilabda specifikus kutatást végeztünk, a vizsgálati mintát tekintve kizártuk a kézilabdát semmilyen szinten nem követő személyeket. Vizsgáltuk a korosztálybeli különbségeket, és az eszközhasználatot is egyaránt. Eredményeinket tekintve kijelenthető, hogy fontos az alapos piackutatás, hogy hatékony marketingkommunikációt tudjon egy kézilabda klub végezni a különböző közösségi média platformokon.
-
Tejtermékek fogyasztói magatartás vizsgálata
35-37Megtekintések száma:108Jelen munkánkban a hazai tejtermék fogyasztási szokások vizsgálatát tűztük ki célul. Rávilágítunk arra, hogy a lakosság milyen gyakran, milyen típusú tejtermékeket fogyaszt, melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják mind a vásárlási, mind a fogyasztási szokásainkat.
-
Az üzletválasztást befolyásoló tényezők és az élelmiszerkiskereskedelmi üzlethálózat kölcsönhatásai
77-82Megtekintések száma:230A fogyasztói magatartás szemszögéből vizsgálva a vásárlási döntésekben az üzlethelyválasztás szerepe kiemelt jelentőségű. Éppen ezért az FMCG piacon működő üzletláncok értékesítési rendszerének kiemelt területét képező hálózatfejlesztés a fogyasztókért folyó verseny fontos eszköze. Jelen munkánkban vizsgáljuk azt, hogy a Magyarországon működő kiemelt üzletláncok hálózatfejlesztési döntéseit milyen tényezők befolyásolják és az üzlethálózat nagysága, valamint változása milyen összefüggésben van a fogyasztói üzletválasztással, annak lehetőségével és a döntés szabadságfokával
-
A gyerekek befolyásoló szerepe az élelmiszervásárlási döntési folyamatban
78-86Megtekintések száma:114A családi élelmiszer vásárlási folyamat döntési szakaszából elsősorban az üzletválasztásban, valamint a termék- és márkaválasztásban a gyerekek által betöltött befolyásoló szerep vizsgálatát tűztük ki célul a napi és nagybevásárláskor. A kutatásban a szakirodalmi áttekintés és szekunder kutatás módszerén kívül a kvalitatív (mélyinterjú) primer kutatás módszerét alkalmaztuk. Kutatásunk főbb megállapításai szerint a gyerekek családi élelmiszervásárlásban döntésbefolyásoló szerepe egyértelműen tetten érhető, de sem az üzlet-, sem a termék-, sem a márkaválasztás szempontjából a mélyinterjú alanyok válaszai alapján nem beszélhetünk dominanciáról. Egyértelműen látszik, hogy nagybevásárlás helyszínének valamint a saját részükre vásárolt termékek és márkák kiválasztásában nagyobb befolyásoló szereppel rendelkeznek.
-
Marketingszemléletű terméktervezés
264-272Megtekintések száma:134Az ipari terméktervező mérnök és művész – a designer – jelentős hozzáadott értéket közvetít tárgyába. Nem pusztán a külcsíny, de funkcionalitás, műszaki, sőt gazdasági, értékesítés ösztönző tartamát tekintve is. Tanulmányunkban ennek természetét vizsgáljuk. Bemutatjuk, hogy a tervezés egyik meghatározó sajátossága a promóciós szemlélet. Arra irányul, hogy a termék kvázi képes legyen magát eladni. Mint ezt a klasszikusok, H. Ford és R. Loevy példái már száz
éve igazolják, feleslegessé nem teszik a reklámot, de háttérbe szorítják. Különös sajátossága a designer produktumoknak, hogy nem csak szemléletet formálnak, de extrahaszonnal értékesíthetők. A „használd és dobd el,” modern hozzáállást felváltja a fogyasztói magatartás korszerűsítése. Új minőséget teremt. Gondoljunk az environmentek (V. Panton), az un. design hotelek, az „álomautó-design-ra,” napjaink járműtervezési trendjére. -
Csokoládé fogyasztás vizsgálata a Jászságban élő huszonéves fi atalok körében
82-91Megtekintések száma:94Napjainkban, tucatjával nyílnak a hiper- és szupermarketek, amely különféle ár- és íz kategóriákat kínálnak: a prémium márkás csokoládék mellett a saját márkás édességeket is. A hazai gyártók és kereskedők szerint az utóbbi években pozití v elmozdulás fi gyelhető meg a minőségi csokoládék, elsősorban a tejcsokoládéból készült fi gurás termékek, exkluzív desszertek irányában, amelyeket még magas áruk ellenére is sokan vásárolnak. Milyen tényezők (ár, íz, márka) és milyen mértékben befolyásolják termékválasztásunk? Célom az volt, hogy feltárjam és elemezzem, a 20-as éveikben járó fiatalok csokoládévásárlási magatartását.