Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A Műszaki menedzser alapszak munkaerőpiaci megítélése és fejlesztési lehetőségei a Szolnoki Főiskolán
    153-163
    Megtekintések száma:
    83

    A Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési célból kutatást végzett a TÁMOP 4.1.1. C – 12/1/KONV-2012-2004 projekt keretében. A Szolnoki Főiskola azt a célt tűzte ki, hogy piaci információkkal segítse a Műszaki menedzser alapszak képzési stratégiájának fejlesztését. A  szakértőket, oktatókat és hallgatókat megszólaltató kutatás eredményei aláhúzzák,hogy a Műszaki menedzser alapszak jövőjét illetően kulcsfontosságú a gyakorló vállalatokkal való szorosabb együttműködés: ezáltal lehetővé válik a piaci igényekre való gyorsabb reagálás, a legfrissebb tudás átadása, illetve a szakirány piaci elfogadottságának erősítése is. Az
    eredmények rávilágítottak, hogy a Szolnoki Főiskola jelenlegi képzési színvonala további fejlesztéseket igényel a kikerülő pályakezdők piacképességének erősítése érdekében, amelyben markáns kérdést jelent a kapcsolódó területek ismereteinek átadása is. A megfelelő szakmai alaptudás mellett határozott elvárás a nyelvek ismerete és a magas szintű kommunikációs képességek megléte. 

  • .
    92-99
    Megtekintések száma:
    93

    .

  • Az ETNOCENTRIKUS MAGATARTÁS VIZSGÁLATA A CETSCALE MODELL ALKALMAZÁSÁVAL
    Megtekintések száma:
    80

    Napjainkban a helyi gazdaság és társadalom védelme már nem csak nemzetek szintjén, de globális szinten is erősen támogatott. Vizsgálatunk Sumner (1906) etnocentrizmus fogalmára épített Shimp és Sharma (1987) féle CETSCALE modellre épült. A fogyasztói kérdőíves felmérést 2021 őszén egy omnibusz kutatás keretében bonyolítottuk le egy reprezentatív mintán (N=1000). A minta nemre, korra, településtípusra és régiókra nézve tükrözi az alapsokaság összetételét. A kutatás során a leíró statisztikai módszerek mellett faktor- és klaszteranalízist végeztünk annak érdekében, hogy feltárjuk a hazai etnocentrikus értékek mentén kialakuló fogyasztói szegmenseket. Mivel 2014-ben ezt az állítássort már elemeztük egy szintén reprezentatív nagymintás vizsgálat keretében, így a hét évvel korábbi eredményekkel való összehasonlításra is lehetőségünk volt. Várakozásaink szerint a 2020. évi járvány fokozta az elköteleződést a magyar termékek iránt. Előzetes feltevésünk ugyanakkor nem igazolódott be, az elemzések során kiderült, hogy számottevő változás nem történt a korábbi állapothoz képest. A CETSCALE állítások mentén két faktort sikerült azonosítani, és azok segítségével három szegmenst elkülöníteni, melyek a Nacionalista, a Patrióta és a Kozmopolita elnevezéseket kapták az értékcsoportokhoz való igazodásuk alapján. A hazai gazdaság szereplőinek alapvető érdeke, hogy a jövőben erősödjön a patrióta magatartás, aminek a stratégiáját ki kell dolgozni.

  • Napkollektoros rendszer működésének gazdasági hatásai különös tekintet el az energia-megtakarításra
    121-124
    Megtekintések száma:
    84

    Tényadatok alapján, stai szi kai módszerek felhasználásával egy megvalósult napkollektoros beruházás energia-megtakarításának értékelése történt. Megállapításra került az áram-, a vízés a gázfogyasztásban jelentkező szezonalitás. A vendégéjszaka és az áram, a víz-, valamint a gázfogyasztás közöt szoros, illetve közepesen szoros kapcsolatot mutatkozot . A várt ól jelentősen elmaradt a költségmegtakarítás, ami jelentősen rontja a megtérülés mutatóit. Az eltérés oka lehet a túlméretezet rendszer, de a nagy energiaveszteség is. Az utóbbi adódhat abból, hogy jelentős a kollektorok és a melegvíztárolók közötti távolság. A rendszernek beszabályozási problémái is lehetnek. A teljes felület el évi 851 E Ft-nak megfelelő energia-megtakarítás jelentkezik, mely megfelel 8788 m3 földgáznak. A széndioxid kibocsájtás elvárható csökkenése így éves szinten 16,26 t.

  • Huszonévesek energiaital-fogyasztási szokásai
    113-127
    Megtekintések száma:
    229

    A dolgozatban budapesti huszonévesek energiaital-fogyasztási szokásait kutattam. Célom egyrészt a fogyasztási szokások megismerésén túl a választás során elsődlegesen befolyásoló tényezők, valamint a fogyasztók tájékozott ságának feltárása volt, harmadrészt pedig érzékszervi teszt segítségével meghatározni a fogyasztók által rendszeresen fogyasztott márka és annak felismerése közötti összefüggéseket. Kvantitatív (kérdőíves megkérdezés, vakteszt) és kvalitatív (egyéni mélyinterjúk) kutatási módszerekkel végeztem primer kutatásokat. Kutatásom során kiderült, hogy a budapesti huszonévesek leginkább ébredés, valamint szórakozások alkalmával, fáradtság leküzdése és koncentrációnövelés céljából fogyasztanak energiaitalokat. A többségük ugyan károsnak tartja az energiaitalokat, ettől függetlenül szeretik és fogyasztják őket.

  • Társadalmi újratermelődés kérdései a magyar aprófalvakban
    53-67
    Megtekintések száma:
    16

    Nem pusztán közép-európai jelenség az elnéptelenedő települések problémája, amely a társadalmi újratermelődés hiányára vezethető vissza. A fogyasztói társadalom trendjei érték és mértékválság irányába sodorják a fejlődő és fejlett társadalmakat, amelynek egyik közvetett eredménye a falvak lakónépességének elöregedése és az érintett településekben rejlő endogén erőforrások apadása. Ezzel ezek a települések a legfontosabb versenyképességi potenciáljukat, a népességmegtartó erejüket veszítik el. Az aprófalvas térségekben sok esetben fellelhető gazdasági vákuum és az apadó népesség tovább erősíti azt a folyamatot, ami közszolgáltatási feladatellátások körére szűkítő hatást gyakorol, ezzel is tovább rontva a térségben élők esélyeit. Tanulmány az aprófalvas térségek gazdasági és társadalmi potenciálját vizsgálja a leíró és komplex statisztikai módszerek segítségével.

  • Turizmus és szabadidősport szokások
    118-125
    Megtekintések száma:
    157

    Főiskolai hallgatók körében végzett vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a sportturizmusban résztvevők, ugyan csekély mértékben, de elégedettebbek általános egészségi állapotukkal (Cramer’s 0,089) és életük eddigi alakulásával (Cramer’s 0,114). Jelen tanulmányunkban, a fent említett eredményeken túl további összefüggések feltárását céloztuk meg. A kutatás (N=360) kérdőíves felmérése és statisztikai módszerekkel történő feldolgozása nem csak a sportturisztikai, hanem általános turisztikai tevékenységeinek elemzését is lehetővé tette. Feltártuk az elmúlt 3 év turisztikai, azon belül
    sportolási szokásainak statisztikai adatait. Az általános utazási szokásokon túl választ kapunk arra, hogy az utazások során gyakorolt sporttevékenységeikkel összehasonlítva a hallgatók milyen szabadidősport szokásokkal rendelkeznek, illetve hogy egy-egy utazás alkalmával keresett és kipróbált sporttevékenység, visszatérve a megszokott környezetbe, hogyan befolyásolja a hallgatók mindennapjait.

  • Nyelvi kompetenciák és munkaerőpiac: Munkáltatói elvárások és a Szolnoki Főiskola hallgatóinak idegennyelv-oktatásra és -tudásra vonatkozó (ön)értékelése
    51-60
    Megtekintések száma:
    121

    A „Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése” c. pályázat legfontosabb célkitűzései között szerepel, hogy a nyelvoktatás fejlesztése által javuljanak a diplomát szerző hallgatók elhelyezkedési esélyei, valamint hogy valósuljon meg a térségben lévő hazai és nemzetközi vállalatok által teremtett multikulturális munkaerő-piaci közeg humánerőforrás-igényeinek jobb kiszolgálása. A tanulmány a munkáltatók körében végzett, a diplomásokkal szemben
    támasztott idegen nyelvi kompetenciákra vonatkozó elvárásokat vizsgáló kutatás eredményeit helyezi szembe a Szolnoki Főiskola hallgatói körében végzett megkérdezésekkel, amelyekben a hallgatók saját nyelvtudásukat illetve a főiskolai nyelvoktatást értékelték, valamint a nyelvtanulással és a nyelvhasználattal kapcsolatos tapasztalataikról vallottak.

  • DISZKRIMINANCIA ANALÍZIS ALKALMAZÁSA EGY AZ EGÉSZSÉGTURIZMUSBAN ALKALMAZOTT KÉRDŐÍV EREDMÉNYEIN
    65-69
    Megtekintések száma:
    118

    A tanulás szabadidős tevékenységekben, így a turizmusban való jelenlétének vizsgálata az elmúlt 20 évben vált népszerűvé. Számos tanulmány foglalkozik a területtel, különbség a tanulás típusainak kiválasztásában, a kutatásban résztvevők és a vizsgálat móds zereiben van. Jelen tanulmány célja, egy már tesztelt kérdőív adatbázisának további feldolgozása, amelyben a tanulás feltárásán túl, a diszkriminancia analízis módszerét alkalmazva a minta további osztályozásának helyességét tárjuk fel.

  • Kreatív számvitel megítélésének, alkalmazásának vizsgálata
    23-33
    Megtekintések száma:
    71

    Tanulmányunk témájaként a kreatív számvitelt választottuk, amelyt sokan a csalással, illegális módszerekkel azonosítják. Megkérdeztük a hazai szakmabelieket, ők hogyan értelmezik ezen jelenséget, esetleg alkalmazzák-e bármilyen vonulatában. Ennek megvalósításához egy 16 kérdésből álló kérdőívet állítottunk össze, melyet kizárólag könyvelőknek, szakmabelieknek küldtünk ki, s végül 134 kitöltésnél, 2023. október 8-án zártuk le a válaszok fogadását. Dolgozatunkban inkább a megítélése jelenik meg a kreatív számvitelnek, de érintőlegesen az alkalmazását is feszegettük, viszont tisztában voltunk vele, hogy a túl személyes, direkt kérdésekre nem szívesen fognak válaszolni a megkérdezettek. Kutatási kérdéseink közül egy a kreatív számvitel megítélésével kapcsolatos, egy a számviteli alapelvek jelentőségét boncolgatja, kettő pedig összefüggéseket próbált keresni a kapott válaszok alapján. Célunk a tanulmány elkészítésével, a kérdőív kiküldésével a kreatív számvitel megítélésének javítása, valamint felhívni a figyelmet alkalmazásának fontosságára, természetesen legális kereteken belül. Továbbá szeretnénk ezáltal elérni, hogy a szakmabeliekben akár csak elinduljon egy gondolat, miszerint ne annyiból álljon a számviteli szolgáltatásuk, hogy elvégzik a rutinszerű munkálatokat, hanem gondolják végig minden cégük esetében, milyen tevékenységekkel, esetleg választási lehetőségek módosításával tudják elérni az optimális működést, adófizetést, s ezáltal a vállalat nagyobb arányú jövedelmezőségét.

  • A zöldség-gyümölcs ágazat külkereskedelmének jövőképe
    102-112
    Megtekintések száma:
    88

    Hazánk a kis, nyitott gazdaságok közé sorolható, így a kis belső piac nem elegendő a megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítéséhez, létfontosságú az export. Magyarország 2010-ben összesen 151 országgal, míg 2013-ban 164 országgal kereskedett mezőgazdasági eredetű árukkal. A Zöldség - Gyümölcs Ágazati Stratégiában megfogalmazott 3,5 millió tonnás termelési mennyiség elérése a cél 2020-ra. A megcélzott Alkalmazott kutatások eredményei a gazdaság- és társadalomtudományok területén 103 mennyiséget 1990-ben értük el, azóta is az évi termelési mennyiségek átlagosan csak a 2,0 – 2,5 millió tonnás mennyiséget érik el. A külkereskedelmünket csak úgy tudjuk bővíteni, ha a megtermelt termékeink megfelelően osztályozzuk, gondosan csomagoljuk, egyöntetű, a vevői elvárásoknak megfelelő minőségben és a szállítási határidők pontos betartásával érkeznek meg. Talán sehol annyira nem mutatható ki leszakadásunk a nemzetközi tendenciáktól, mint éppen ezen a területen. A pénzhiány és tőkeszegénység miatt elmaradt az ágazat technikai és technológiai
    fejlesztése, beszűkültek a kereskedelmi csatornák, ami piacvesztéshez vezetett. Jelenleg a magyar zöldség-gyümölcs ágazat legfőbb problémáját az áruhiány jelenti, annak ellenére, hogy még mindig megőrizte nettó exportőr státuszát. Hazánkban, a zöldség-gyümölcs ágazatban óriási a feketekereskedelem
    jelenléte, amely által az egész ágazat szabályozhatatlanná és kiszolgáltatottá válik. Számos jó példa és sikeres üzem mellett is igaz, hogy a termelők zömének hiányosak a technológiai-, menedzsment- és marketingismeretei. Ragaszkodnak az elavult módszerekhez, változtatni, tanulni nemigen hajlandók. Gond van minden egyes előre jelzett mennyiséggel, legyen ez akár kisebb-, vagy nagyobb termésbecslés. A zöldséggyümölcságazat az összes mezőgazdasági ágazat közül rendre az egyik legnagyobb exportárbevételt produkálja azzal, hogy termelésének 50%-át külföldön értékesíti. Ennek a fenntartásához kedvezőbb adópolitikára és az őstermelői rendszer felülvizsgálatára, megszüntetésére lenne szükség. Minden esetben az alapprobléma az, hogy nincs érdekazonosság és bizalom a kereskedő, a termelő és a menedzsment között. Ezért – is – van az, hogy a tag sokszor a TÉSZen kívül adja el termését, mert így legalább biztos
    pénzt lát. Márpedig, amíg a szervezetnek nincs biztos árualapja, addig nem tud piacot építeni, amíg pedig nincs biztos piaca, addig bizalom hiányában nem lesz biztos árualapja, és a kör bezárult, illetve kezdődik elölről.

  • A légiközlekedésben használt biztonsági berendezések jellemzése repülőtéri terrorcselekményekkel kapcsolatban
    341-350
    Megtekintések száma:
    107

    A terrorszervezetek olyan helyeket és épületeket választanak elsődleges célpontnak, amelyeket nagy tömegek használnak,mint például tömegközlekedési csomópontok. Cikkemben kiemelten foglalkozom a repülőtereken elkövetett terrorcselekményekkel. A terroristák kis mennyiségű robbanóanyaggal képesek hatalmas robbantásokat okozni, ezzel kárt téve emberi életekben és építményekben. A folyamatos repülőtéri biztonsági rendszerek fejlesztésével a terrorista csoportoknak is szükségük van új technikák alkalmazására. A terrorcselekmények sikertelen megelőzése is bizonyítja, hogy rendszeres műszaki, emberi és technológiai fejlődésre lenne szükség. A modern terrorizmus történetében a fő célpontok a repülőgépek a kifutópályán és levegőben, érkezési és indulási csarnokok, illetve forgalomirányítás és radar rendszerek. Úgy tűnik a három nyilvános hely közül, az bizonyul a „leggyengébbnek”, ahol az utasokat és a poggyászokat ellenőrzik. A légi közlekedés védelme érdekében ellenőrzik az utasokat, a kézi poggyászaikat, a feladott poggyászaikat és a rakodótérbe bekerült szállítmányokat. A biztonsági ellenőrzés fontos, mert ez az egyetlen módja, hogy megakadályozzuk a tiltott anyagok csempészetét és a robbanóanyagok feljuttatását a repülőgép fedélzetére. Hasonló technológiát alkalmaznak a postahivataloknál is a csomagok ellenőrzésére. A robbanásveszélyes anyagok kimutatására a múltban számos módszert kidolgoztak, így képesek az egészen kis mennyiségű anyagot is kimutatni. Ebben a cikkben bemutatom a biztonsági berendezéseket, alkalmazásait, típusait és működési elveit.

  • Y generáció – önbizalom?
    25-32
    Megtekintések száma:
    109

    A „Prezentáció és Íráskészség” választható tantárgy keretében, a prezentációs technikák tanítása során az figyelhető meg, hogy a hallgatók olyan személyiségjegyei erősödnek, amelyeket versenyelőnyként értékel a munkaerőpiac, így azok kulcskompetenciaként jelennek meg. Ez az elvégzett felmérések szerint független a nyelvtől (magyar, német, angol) és független a tanár személyiségétől is. A félév során a problémamegoldások terén egyre
    önállóbbak, kreativitásuk kibontakozik, saját és társaik teljesítményét bátrabban és biztosabban ítélik meg, mindez pedig felméréseink alapján olyan mértékben növeli önbizalmukat, ami lendületet ad majd mind a további tanulmányaikhoz, mind a magabiztos fellépéshez később a munkaerőpiaci megjelenéshez, ill. állásinterjúkhoz. Tanulmányunk témája ennek a jelenségnek, módszereinknek, és mérési eredményeinknek ismertetése. 

  • SZEGMENTÁLÁS DÖNTÉSI FA ALKALMAZÁSÁVAL
    49-54
    Megtekintések száma:
    125

    A gazdaságtudományok területén az igényes elemzéshez magas szintű matematikai, statisztikai módszerek ismerete szükséges. A különböző tételek, mutatók, eloszlások napjainkban már számítógépes könnyen kezelhető programokba beépített elemzési eszközök. Bizonytalan döntések esetén egyre több területen alkalmazzák a döntési fákat. A módszerrel döntési szabályok alkothatók, így szegmentálásra is használható. A tanulmány egy ilyen csoportosításra alkalmas klasszifikációt mutat be.

  • UAV-k légi és földi üzemeltetése
    99-117
    Megtekintések száma:
    96

    Az emberi hiba veszélyezteti az UAV-k működését, csakúgy, mint a repülés más területein is. Abban az esetben, ha az UAV engedélyt kap, hogy műveletet (repülési feladatot) hajtson végre a Nemzeti Légtér rendszer (NAS) szabályainak megfelelően, akkor számolni kell az emberi tényezővel ezen légijárműveknél is. Az írásmű célja, hogy javaslatokat fogalmazzon meg az UAV-k biztonságos és hatékony repülőtéri üzemeltetést biztosító módszerekre, eljárásokra, valamint megvizsgálja az eddigi alkalmazás során szerzett légi- és földi tapasztalatokat. 

  • Magyarországi és regionális közösségi közlekedési vállalatok tudatos internetes megjelenésének netnográfiai vizsgálata
    1-12
    Megtekintések száma:
    132

    Az elmúlt években a munkaerő felvétele és megtartása érdekében a vállalatok között erős verseny indult meg. A koronavírus járvány időszakában ez a versengés fokozódott. A munkaerőpiacon végbemenő változásokra válaszul, a munkáltatók részéről ez a kihívás új módszereket igényel, egyre inkább előtérbe került a munkáltatói márkaépítés. A kommunikációs csatornák átrendeződésével előtérbe került az online megjelenés, azon belül is a közösségi oldalak használata, mind munkaadói, mind munkavállalói részről. A kutatás tárgya a közösségi közlekedésben érdekelt vállalatok munkáltatói márkaépítése az interneten, elsősorban a közösségi oldalakon, azon belül is a népszerű Instagram oldalon. A tanulmány célja bemutatni a munkáltatói márkaépítés jelentőségét az online térben, a közösségi oldalakon megjeleníthető témákat és az adott reakciókat, az online megjelenés eredményességét és hatását. A primer kutatás során a netnográfia módszerével tártam fel közösségi vállalatok megjelenésének különbségeit és hasonlóságait nemzetközi és hazai közlekedési vállalatok körében. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a közösségi vállalatok egyre szélesebb körben és fokozódó intenzitással használja a közösségi oldalakat számos témában, így a munkáltatói márkaépítésben is, azonban célzott megjelenéssel fokozható az eredményesség, mivel a társadalmi témák, felelősségvállalással kapcsolatos tartalmak megjelenítése, mérhető reakciókat váltanak ki. Megállapítható, hogy a közösségi média a céges tevékenységek bemutatására, identitás kialakítására, szervezeti üzenetek, értékek közvetítésére alkalmas felület.

  • Klímaváltozás – startup a megoldás?
    94-101
    Megtekintések száma:
    127

    Manapság a környezetvédelem és a gazdasági váltásból eredő munkanélküliség eléggé égető problémát jelent a világ minden pontján. A startupok révén az elmúlt 10 évben a gazdaság egyre jobban növekvő tendenciát mutatat, így miért ne lehetne a klímaváltozás ellen úgy harcolni, hogy közben még a gazdaságot is támogatják a fiatal vállalkozók? Számos olyan tennivaló akad, amely még mindig kiaknázatlan, többek között a geotermikus és megújuló energiaforrások használata, mellyel nem csupán a külföldi országtól való függőség csökkenne, de egyúttal új munkahelyet is lehetne teremteni környezetbarát módszerek használatával. A feltörekvő innovatív vállalkozók talán a klímaváltozásra is hamarosan találnak megoldást, mert bizony ez a jelenség a föld minden lakójára közvetve vagy közvetlenül hatást gyakorol.

  • A malmi melléktermék don-toxintartalmának vizsgálata
    271-278
    Megtekintések száma:
    84

    Az elmúlt években előforduló kedvező évjárathatásnak köszönhetően az étkezési búza fuzárium szennyezettsége és ennek következtében a magas DON-toxin koncentrációja gyakran okozott gondot. A DON-toxin humán- és állategészségügyi szempontból komoly élelmiszerbiztonsági kockázati tényező. Fontos tehát, hogy a búza malmi feldolgozása során legyenek olyan módszerek, amelyekkel a toxinszint csökkenthető. Korábbi vizsgálatainkkal igazoltuk, hogy korszerű színválogató gép segítségével az étkezési búzatételeknek hatékonyan lecsökkenthető a DON-toxin tartalma. A kérdés az, hogy hogyan változik a folyamatban párhuzamosan keletkező melléktermék mikotoxin tartalma, amit elsődlegesen állati takarmányként használnak fel. A szerzők az erre vonatkozó kísérleti adatok elemzését mutatják be. Az eredményekből látszik, hogy a melléktermék toxintartalma meghaladja a kiinduló búzatétel toxintartalmát.