Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók munkaérték preferenciái
    34-43
    Megtekintések száma:
    212

    A munkaértékek az egyéneket érdeklődővé teszik és tartósan irányítják a magatartásukat. Az emberek olyan munkahelyet választanak, ahol az értékeiknek megfelelően tudják végezni a munkájukat. Kutatásunk célja a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók munkaértékének feltárása volt. Választ kerestünk arra, hogy a belső vagy külső értékeket részesítik-e előnyben a hallgatók. A saját vizsgálatot a Super-féle munkaérték kérdőívre alapoztuk. A nők és a férfiak rangsora közötti különbség vizsgálatához t-próbát alkalmaztunk. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók körében leginkább a társas kapcsolatok, az önérvényesítés, a változatosság és biztonság képvisel értéket. Az esztétikumot és az irányítást kevésbé tartják fontosnak. Olyan munkakörnyezet kialakítását javasoljuk a munkáltaók részére, amelyet szoros emberi kapcsolatok, és változatosság jellemez, ahol a dolgozók élhetnek a kreativitásuk adta lehetőségekkel.

     

  • A mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei a fenntartható ellátási láncok fejlesztésében
    90-106
    Megtekintések száma:
    202

    A logisztikai folyamatok egyre jelentősebb környezeti hatással járnak, amit részben a zöld logisztika ismeretének vagy prioritásának hiánya okozhat. A szállításból eredő kibocsátások, a termeléshez, raktározáshoz és anyagmozgatáshoz kapcsolódó energiafelhasználás, valamint a csomagolási hulladék mind komoly terhelést jelentenek. Ugyanakkor a környezetbarát megoldások javíthatják a vállalatok megítélését. A zöld ellátási lánc célja nemcsak a termékek eljuttatása a fogyasztóhoz, hanem a környezeti hatások csökkentése is, a hatékonyság és megbízhatóság fenntartása mellett. Az olyan fenntarthatósági stratégiák, mint a szénlábnyom mérséklése vagy az energiahatékonyság növelése, kulcsfontosságúak. A téma vizsgálatát szisztematikus irodalomelemzéssel végeztük a Web of Science adatbázis alapján (2014–2024), a PRISMA-módszertan alkalmazásával. Az eredmények szerint 2021-től előtérbe kerültek a digitális technológiák (pl. blockchain, Industry 4.0, mesterséges intelligencia), amelyek meghatározzák a zöld logisztika jövőjét és a további kutatási irányokat.

     

  • WELLNESS TURISZTIKAI UTAZÁSOK SORÁN KIALAKULT EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS VISELKEDÉSI SZÁNDÉK RÖVID TÁVÚ HATÁSA AZ EGÉSZSÉGMAGATARTÁSRA
    36-43
    Megtekintések száma:
    336

    Turisztikai célú utazások magatartásra gyakorolt hatása rövid és hosszú távú lehet, empiri-kus eredményekkel azonban főként az ökoturizmus területéről rendelkezünk. Jelen kutatási eredmények az egészségturisztikai utazások során kialakult viselkedési szándék, utazást kö-vető egészségmagatartásra gyakorolt rövid távú hatására koncentrál. A vizsgálat alapve-tően a nemzetközi szakirodalom iránymutatásai alapján készült, eltérést az alkalmazott sta-tisztikai számításokban mutat. Az elemzés a nem paraméteres próbákon belül Kruskal – Wal-lis teszt, további megerősítés céljából a leíró statisztikai számítások közül medián és módusz tesztek felhasználásával történt. A megkérdezettek válaszai alapján az egészségturisztikai utazás egy, az egészség fenntartását és fejlesztését segítő területen jelent meg.

  • Exploring fintech adoption: the role of age, education and ai openness
    59-70
    Megtekintések száma:
    82

    The aim of this research was to investigate the spread of fintech innovations, particularly digital payment solutions, and the related issues of data protection. Based on the questionnaire survey, it can be concluded that younger generations are more open to innovative fintech solutions, use them more frequently, and are less concerned about potential risks and dangers. In contrast, older age groups exhibit different characteristics. The acceptance of digital solutions increases with the level of education, especially in the case of innovations such as online banking or mobile payments. However, openness to the application of artificial intelligence in finance is still in its infancy, and no significant correlation was found between educational attainment and openness to AI-based financial services. The analysis also placed strong emphasis on issues of security and trust. The results show that while age influences which payment method individuals consider the safest, education level does not have a significant effect on this perception. These findings suggest that attitudes towards innovation are influenced not only by age-related characteristics but also, in some cases, by the level of education. Overall, the research highlights a growing acceptance of digital financial solutions, particularly among young people, but it also emphasizes the ongoing importance of trust—especially from the perspective of older generations and users concerned about data protection.

  • AZ AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLŐ CSALÁDOK SZOCIODEMOGRÁFIAI ÉS GAZDÁLKODÁSI SAJÁTOSSÁGAI EGY DÉL-ALFÖLDI PÉLDÁN KERESZTÜL
    Megtekintések száma:
    183

    A rendszerváltás jelentős változásokat eredményezett a hazai vidék életében, míg korábban a hazai vidéki jövedelmek világszínvonalúak voltak, addig a rendszerváltás után sereghajtókká váltunk. Az európai uniós csatlakozás és az európai vidéki politika új megvilágításba helyezte a vidéki területeket és az itt élő lakosságot. A tanulmányban a csatlakozás után 15 évvel kerül bemutatásra, hogy milyen szociodemográfiai és gazdálkodási ismérvek jellemzik az európai uniós támogatásban részesülő családokat a Dél-alföldi Régióban.

  • A blended learning módszer alkalmazása a szaknyelv-oktatásban
    158-163
    Megtekintések száma:
    253

    Az informatika és az Internet alkalmazása új perspektívát nyit meg az idegen nyelvek oktatása terén. A tanulmány célja, hogy bemutassa, hogyan lehet az internetet hatékonyan alkalmazni a szaknyelvoktatásban. A nyelvoktatási módszerek történetének rövid áttekintése után ismertetjük azt a blended learning módszerre épülő nyelvoktatási projektet, amely a Debreceni Egyetemen folyik. Megvizsgáljuk továbbá, hogy az információs technika és a tantermi oktatás
    kombinációjával miként válik érdekessé és inspirálóvá a nyelvtanulás folyamata.

  • A HAZAI ELEKTROMOS AUTÓIPAR VIZSGÁLATA – FÓKUSZBAN A FOGYASZTÓI MAGATARTÁS
    Megtekintések száma:
    755

    Hazánkban egyre nagyobb népszerűséget élveznek az elektromos autók, illetve az Európai Unióban is egy növekvő tendencia figyelhető meg hozzájuk kapcsolódva, hogy ha az új autó értékesítéseket vesszük figyelembe. Ennek egyik fő oka, a magyar támogatási rendszer. Tanulmányunkban részletes bemutatásra kerülnek a V4-térség kormányzatai által nyújtott elektromos autókra szánt támogatási rendszerek felépítése, illetve részletes bemutatásra kerül ezeknek hatékonysága is. A kutatási munka során szekunder adatelemzéseket végeztünk és részletesen megvizsgáltuk, az elektromobilitás népszerüsödésének okait.

  • Közép-európai gyógyszergyártó vállalatok forgótőke helyzetének elemzése
    1-13
    Megtekintések száma:
    300

    A gyógyszeripar hatalmas piaci potenciállal és beruházási lehetőségekkel bír, miközben számos kihívással is szembesülnek a gyógyszeripari szereplők, például a hatóanyaggyártás és gyógyszerárak szabályozásával, a szellemi tulajdon védelmével és a versenytársak közötti versengéssel. Az iparág a magyar gazdaság egyik húzóágazataként, a GDP egy jelentős részét termeli ki és dinamikusan fejlődött az elmúlt években, ezért tanulmányunk célja a magyarországi iparági szereplők tevékenységének összehasonlítása a többi visegrádi országban működő szektorális vállalattal, és ezáltal célunk megvizsgálni az említett országok gyógyszeriparainak likviditásmenedzsmentjében megmutatkozó hasonlóságait és eltéréseit. Az elemzés alapját a régiós gyógyszeripari vállalatok 2018 és 2022 közötti időszakának éves beszámolóadatai képezték, melyeket az EMIS adatbázisából nyertünk ki.  A lefedett időszak több globálisan jelentős eseményt is magába foglalt, ezért kutatásunk kitért annak a szempontnak a vizsgálatára is, hogy milyen hatással volt a gyógyszeripari vállalatokra a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború és ebben jelentkeztek-e eltérések az egyes közép-európai országok között. Összességében az ágazati szereplők mindegyik régiós országban kontroll alatt tudták tartani eladósodottságukat és bár a magyar vállalatok tudtak a legnagyobb vagyonnal gazdálkodni, az időszak végére a lengyel cégek forgótőkehatékonysága összességében jobbnak bizonyult régiós versenytársaiknál.

  • COVID-19 AND CORPORATE SOCIAL RESPONSIBILITY: EVIDENCE FROM NIGERIAN MICRO, SMALL AND MEDIUM ENTERPRISE (MSMEs)
    Megtekintések száma:
    203

    The devastating impact of COVID-19 extends beyond health concerns; the coronavirus outbreak has rapidly transformed into an environmental, social and economic emergency. The global pandemic has prompted businesses to adopt innovative business models and re-strategize corporate social responsibility (CSR) in order to cope with the global challenges triggered by COVID-19. Micro, small, and medium-sized enterprises (MSMEs) are hit the hardest as they lack adequate resources to strive in these difficult times. This paper is a review article that uses secondary data to analysis COVID-19 pandemic and the CSR of MSMEs' in Nigeria. The study concludes that COVID-19 has a significant effect on MSMEs' CSR. Therefore, the study recommends that CSR projects should be compatible with government policies and plans to have a wider and even more sustainable effect. CSR engagement would be more fruitful if MSMEs embrace collective corporate social responsibility.

  • A fenntartható fogyasztói attitűdök vizsgálata
    14-24
    Megtekintések száma:
    705

    A fenntarthatóság témája világszinten ismert, hiszen egy globális problémára igyekszik megoldást találni. Célja olyan alternatívák létrehozása és használata inputok és outputok felhasználása során, amik kevesebb szennyezést okoznak, csökkentve a Föld által biztosított megújuló és nem megújuló erőforrások igénybevételét. A fenntartható fejlődés céljául tűzte ki azt, hogy úgy alakítsa át a kormányzati, termelési, gyártási, fogyasztási és egyéb folyamatokat, hogy lehetőséget adjon a Föld hosszú távú fennmaradására. Az exponenciálisan növekvő lakosság és az egyre nagyobb mértékben felmerülő fogyasztás és túlfogyasztás még nagyobb ütemben kezdte el szennyezni a világunkat. Elég csak a levegő fokozott szmogszennyezettségre, az elsivatagosodásra, a szennyezett vizekre vagy a globális klímaváltozásra gondolni ahhoz, hogy rájöjjünk, mekkora problémával is nézünk szembe. Primer kutatásunk kérdőíves megkérdezésre épült, mely a magyar és spanyol kitöltők közötti különbséget igyekezett feltárni a fenntartható, azonbelül is elsősorban a környezettudatos magatartás kapcsán. Jelen tanulmányban csak a magyar kitöltők (N=357) eredményeire összpontosítva mutatjuk be az egyes fogyasztói csoportokat a környezettudatos magatartás mentén. A vizsgálathoz leíró statisztikai elemzést, főkomponens- és klaszterelemzést használtunk. A kutatásunkból kiderült, hogy kitöltők többféle módszerrel is igyekeznek csökkenteni az egyéni károsanyag-kibocsátásukat. Ezenkívül legfontosabbnak azt tartják, hogy már gyerekkorban megkezdődjön a környezettudatos nevelés. A főkomponens analízis eredményeink nem csengtek egybe a korábbi kutatási eredményekkel a témában, de hasonló mintázatokat mutattak. Jelen kutatásban a dimenziók az Öko-fitt-karriertudatosság, a Trendkövetés, az Önzetlen patrióta értékek és a Kedvező vállalatmegítélés lettek. A klaszterelemzés alapján elmondható, hogy a leginkább a fenntarthatósági célok iránt elkötelezett csoportban, a Fenntartható Tudatosok szegmensben nincsenek sokan, azonban az elmúlt évektől eltérően van egy erősen fenntarthatóság és hazai értékek párti csoport, akik nagyobb létszámban jelentek meg a mintánkban.

  • Nemzetközi interakciók a nyelvrokonság tükrében
    Megtekintések száma:
    295

    A nemzetközi kereskedelem vizsgálata során számos tanulmány helyezi a hangsúlyt a közös valuta, a közvetlen működőtőke áramlás vagy a kereskedelmet befolyásoló más tényezőkre. Azonban kevés tanulmány foglalkozik a nyelvek, nyelvi hasonlóságok kereskedelemben betöltött szerepével. A téma kutatásának nehézségét, de egyben érdekességét is a nyelvek és azok helyzetének komplexitása adja. Sokan az ország hivatalos nyelvét veszik alapul a számításokhoz és elemzésekhez, de ezzel elesnek az országban még azon kívül létező és mindennapi használatban lévő más nyelvek okozta információk kiaknázásától. Közös nyelv hiányában a megtanult idegen nyelvek szolgálhatnak közvetítőnyelvként a kereskedelem intenzitásának növelése érdekében, ám rávilágítunk arra, hogy igazából egyedüliként az angol nyelv képes ezt a szerepet hatékonyan betölteni. További célként az Eurobarometer felméréseinek eredményét használva vizsgáljuk a finnugor nyelvrokonság szerepét a Finnország, Észtország és Magyarország között realizálódó kereskedelemben.

     

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: F10; Z10

  • Assessment of the New Regional Plan in Mongolia with regards to Rural Development and Urbanization Issues based on Arkhangai and Uvurkhangai Provinces
    Megtekintések száma:
    332

    This study discusses the relationship between the rural development process in Mongolia regards to its rapid urbanization issues.This paper took Arkhangai and Uvurkhangai, two similar provinces, and compared their rural development from 2013 to 2021 to understand the complex relationship between rural development and urbanization issues. A chain-based method, fixed-based method as well as per capita methods were used to get more accurate results from the comparison. The results confirmed that ongoing rural-to-urban migration due to more access of education, workplace, etc. (due to its more attractive factors) slows down the development of such factors in that rural area, putting the whole process in a cycle. As for the two provinces, the infrastructure, education, health level is all similar, but their potential economic growth is specialized in two different sectors. Arkhangai has more agricultural products due to its land and soil resources and Uvurkhangai has more potential for the tourism sector. It can be concluded that the government’s new plan of dividing the country into six regions with specialized enterprises would be a good idea for future rural development projects (previously there were only four regions existing).

  • ESPORT ITTHON: SZERVEZETEK ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK
    Megtekintések száma:
    772

    Igen izgalmas időszaka van a hazai gaming és esport szférának, mely úgy tűnik, hogy kiemelt figyelmet kapott a hazai, koronavírus járvány okozta rendkívüli helyzetben. Amennyire lassan közhelynek számít a Fortnite, DOTA2, CS, Overwatch, LOL stb. játékok (sportágak) helyzetére, versenyzőire, sporteseményeire való hivatkozás és nézettség, úgy kerülte el eddig a szakma figyelmét a tevékenység hazai társadalmi és szervezeti hátterének, valamint ezzel összefüggésben fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata. A kutatás módszertana az irodalmazás során alkalmazott másodelemzésen túl empirikus kvalitatív interjús felvételezés, melyet szakmabeli szervezetek, sportemberek körében mértünk fel és kerestük tanulmányunkban arra a kérdésre a választ, hogy vajon milyen is a sport hazai helyzete, miféle nehézségek, kilátások jellemzik az ebben a körben működő egyéneket és szervezeteket, figyelembe véve a társadalmi vonatkozásokat is. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy mind szervezeti mind társadalmi oldalról több változás lenne kívánatos.

  • The impact of energy crisis on variance- and Gini-optimized portfolio structures – case of Hungary
    1-13
    Megtekintések száma:
    385

    Crises in the 2020s have shocked global stock markets with unprecedented sud- denness. This has had a particularly strong impact on the Central European countries outside the euro area and exposed to heightened geopolitical conflicts, and within them, Hungary, which has had a particular government response to the crisis. Our research objective was to investigate the impact of the energy crisis on the Hungarian stock market as a consequence of the combination of greening policies, the post-Covid reopening and the EU sanctions policy on Russian energy imports, focusing on the portfolio optimization of the Hungarian blue chips and the stocks of the biggest complex (renewable and non-renewable) energy producer and trader company in the Hungarian market. In this context, our aim is to determine the impact of the turbulent crisis phenomena in the period 2020-2023, with a focus on energy price inflation, on the structure of a portfolio of the 5 stocks mentioned above optimized based on mean-variance and mean-Gini model. Since based on both methods, although differently, significantly increased the portfolio weight of the same energy company stocks in the energy crisis, it can be concluded that the change in the composition of the diversified portfolio reflected the impact of macroeconomic conditions on the stock market.

  • A VISEGRÁDI-NÉGYEK ÉS ROMÁNIA TŐZSDEI VÁLLALATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ PÉNZÜGYI ELEMZÉSE
    8-17
    Megtekintések száma:
    323

    A kutatás során 5 ország (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Románia) tőzsdén jegyzett vállalatainak elemzésére került sor 2014-2018 között. Az adatok a www.EMIS.com oldalról kerültek letöltésre, az sokaságból kikerültek a pénzintézetek, valamint azok a vállalatok, amelyeknek túl sok hiányzó adatai voltak, és azok, amelyek a vizsgált időszak teljes egészében nem voltak jegyezve az adott tőzsdén. A kutatás fő célja a vizsgált tőzsdék cégeinek a teljesítményének összehasonlítása volt. Elsőször a teljesítménymutatók, majd a piaci mutatók kerültek elemezésre. A variancia-analízis alkalmazásával a ROS, ROA, ROE mutatók esetében kerestem különbségeket az országok között, majd pedig kibővítettem néhány piaci mutatóval. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a tőzsdén jegyzett vállalatok számának különbözőségéből, valamint a vállalatok méreteinek eltéréséből adódóan nagy szórások figyelhetők meg országon belül és országok között is. Nem jelenthető ki egyetlen legjobb ország sem, mert szinte mindegyik mutató tekintetében más-más ország teljesít jobban a vizsgált időszakban. Fontos megemlíteni, hogy az egységnyi tőkével elérhető nyereség Magyarországon és Csehországban a legmagasabb, tehát a befektetők itt valószínűleg nagyobb hozamra számíthatnak. A varianciaanalízis során kevés olyan mutató volt, amelynél több évben is volt szignifikáns eltérés az országok között.