Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Stratégia és stratégiaalkotás a magyarországi kis- és középvállalkozások gyakorlatában
    19-32
    Megtekintések száma:
    157

    A tanulmány egy kétéves kutatási program második szakaszának eredményeit mutatja be. A kutatás célja a magyarországi kis- és középvállalkozások fejlődési életciklusainak, az egyes életszakaszok sajátosságainak feltárása, valamint stratégiáiknak ás a stratégiák kialakulásának vizsgálata volt. A program részletes leírása megtalálható a Competitio 2006. márciusi számában az első szakasz vizsgálati eredményeivel és a felhasznált források listájával együtt. A kutatás második szakasza a vizsgált vállalkozói körben a stratégiai gondolkodásra, a stratégiaalkotás módjára, a követett stratégiák tartalmi elemeire, a fejlődési pályákra kondentrált. A két vizsgálati szakasz szerves egészet alkot, a második szakasz az elsőben szereplő fogalmakat, definíciókat, modelleket is használja, azok újboli leírásától tehát a mostani második részben eltekintünk.

  • Jellemző-e a stratégiai gondolkodás az Észak-magyarországi Régió kkv-szektorában?
    88-100
    Megtekintések száma:
    109

    A kis- és középvállalkozások gazdasági jelentősége regionális eltérő. A kutatás az Észak-magyarországi Régióban működő vállalkozások körében 2011 őszén lefolytatott felmérés alapján foglalja össze a változásokra történő reagálásuk, stratégiai gondolkodásuk és innovációs képességük összefüggéseit. A régióra jellemző az alacsony gazdasági aktivitás, az ipari tevékenységet végző kkv-k országos átlagnál
    alacsonyabb aránya, a magas munkanélküliség, valamint az alacsony szakképzettségűek magas aránya. A vizsgált vállalkozások körében nem volt kimutatható a tudatos jövőalkotás, sokkal inkább a stratégiai
    gondolkodás hiánya jellemző. A tudatos stratégiaépítők az ágazati átlagot elérő vagy azt meghaladó jövedelmezőségről számoltak be. Összefüggést mutattunk ki a stratégiáról alkotott ismeretek mélysége
    és a formalizált stratégia megléte között, ami az oktatás szerepére hívja fel a figyelmet. A kkv-szektor szereplői megerősödésének egyik kulcseleme – a stratégiai gondolkodás mellett – a folyamatos megújulás, az innovativitás, illetve a ágazati legjobb gyakorlat figyelése, adaptálása: az imitáció.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: D220

  • A pénzügyi-gazdasági válság hatása a magyarországi kis- és középvállalkozások életpályájára, rövidtávú és stratégiai döntéseire
    29-43
    Megtekintések száma:
    173

    A tanulmány egy hosszú távú kutatási program harmadik szakaszának eredményeit foglalja össze. A kutatás átfogó célja a magyarországi kis- és középvállalkozások növekedési pályájának és stratégiájának
    vizsgálata. Az első szakasz az egyes életfázisok sajátosságainak feltárására irányult, a második szakasz a stratégiai gondolkodásra, a stratégiaalkotás módjaira és a stratégia tartalmi elemeire koncentrált.1 A
    jelen cikk a 2008–2009. évi pénzügyi-gazdasági válság kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásaival foglalkozik. Bemutatja, a nem várt és a szokásosnál nagyobb mértékű környezeti változások miképpen
    hatottak a cégek fejlődési pályájára, hogyan reagáltak a szektor vezetői, döntéseikben milyen mértékben jelentek meg a rövidtávú, tűzoltást célzó és a hosszabb távra előretekintő, stratégiai jellegű elemek.

    JEL kódok: L21, L26, M13

  • Just-in-Time system in terms of real options
    Megtekintések száma:
    94

    The value creation process in a company and the competitive position are critically influenced by corporate resource allocation and proper valuation of investment alternatives. After the Second World War, capital budgeting and strategic planning emerged as two complementary but different systems for resource allocation. The real options approach developed in the ’80s may provide a useful tool for making a connection between capital budgeting and strategic management. Real options are implicit managerial and operating flexibilities embedded in many non-financial assets and liabilities. In a wider sense: “A real option is the investment in physical assets, human competence, and organisational capabilities that provide the opportunity to respond to future contingent events” (Kogut-Kulatilaka, 2001). This paper shows that Just-in-Time (JIT) system as management philosophy can be regarded as a knowledge-based or capability-based implicit strategy rather than a simple, easy-toimitate best practice approach. Moreover, implementation of JIT can be considered as a strategic investment. The presentation focuses on how the relation among strategic investments, developed technological systems and corporate strategy can be expressed through the real options view.

  • Az európai vonatkozású multinacionális vállalatok esetében előforduló nyelvi kihívások és az azokra adott válaszok szakirodalmi elemzése
    Megtekintések száma:
    36

    A nyelvi sokszínűség a nemzetközi üzleti tranzakciók elkerülhetetlen része, annak ellenére, hogy az English nyelv dominálja ezt a területet. A multinacionális vállalatok működése során mind a menedzsment, a HR és a munkavállalók számára kihívást jelent megtalálni a megfelelő alkalmazkodási stratégiát. A nemzetközivé váló szervezetek csoportosíthatóak az EPRG (etnocentrikus, policentrikus, régiócentrikus, geocentrikus) modell segítségével, aszerint, hogy hogyan határozzák meg kapcsolatukat a leányvállalatokkal, hogyan működnek a külföldi piacokon. Ezt a modellt alkalmazva következtetéseket lehet levonni az alkalmazott nyelvstratégiára vonatkozóan is. 

    JEL-kód: F23, Z13

  • Az épített örökség védelme és a gazdasági stratégia
    18-28
    Megtekintések száma:
    110

    Ez az esszé öt tételben vizsgálja, hogy a magyarországi épített örökség miért jutott olyan rossz helyzetbe, s a rendszerváltozás óta eltelt közel negyedszázad miért nem volt képes leküzdeni a háború és a szocializmus örökségét. Az írás második felében megkíséreljük fölvázolni azt, milyen gazdasági stratégia mentén lenne
    elérhető az a cél, hogy a hazai épített örökség üzleti és társadalmi hasznosítása is megvalósuljon. Ekkor tehertétel helyett – más országokban tapasztalt módon – a gazdasági fölemelkedés tartós tényezőjévé válhat.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: I38, O21, P20, R11

  • A gazdasági, technológiai és intézményi fejlettség összefüggésének empirikus vizsgálata: az innovátor és imitátor országok megkülönböztetése
    3-21
    Megtekintések száma:
    154

    A gazdasági növekedés hajtóerejének tekintett technológiai haladás kétféleképpen valósulhat meg a világ országaiban. Egyrészt realizálódhat önálló kutatás-fejlesztési tevékenység eredményeként, azaz innováció-vezérelt módon, másrészt a más országban már eredményesen működő újdonságok adaptálásával, azaz imitáció útján is. A technológiai fejlődés lehetőségét mindkét esetben alapvetően a formális és informális elemekből egyaránt építkező országspecifikus intézményrendszer teremti meg. A tanulmány célja, hogy a technológiai fejlődéshez szükséges intézményi környezet legfontosabb elemei alapján klaszterelemzés segítségével megkülönböztesse az innovátor és imitátor országokat. A gazdasági fejlettség és a technológiai-intézményi környezet mentén végzett klasszifikáció alátámasztja, hogy a gazdasági, technológiai és intézményi fejlettség egymással szorosan összefügg a vizsgált országokban.

    Journal of Economic Literature (JEL) codes: O31, O33, O43

  • Ökológiai marketingstratégiák és a jövőkutatás
    169-188
    Megtekintések száma:
    187

    A tudományos jövőkutatás mindkét ágának: a prognosztikának és a jövőképalkotásnak fontos eleme a természeti környezet. Minden tudomány, a közgazdaságtan és a környezet-gazdaságtan is arra törekszik, hogy riasztó vagy vonzó jövőképek kidolgozásával befolyásolja a gazdasági szereplők döntéseit. A fenntartható fejlődés fogalma, elvei olyan jövőkép megvalósítására mozgósítanak, amely megkísérli a jelenlegi és jövőbeni gazdasági, környezeti, társadalmi érdekek összehangolását. Ehhez preventív környezetpolitikára lenne szükség és olyan értékrendváltásra, amikor a gazdasági szereplők döntései során a környezeti érdek legalábbis egyenrangúvá válik a gazdasági érdekekkel. Megfelelő gazdasági-társadalmi feltételek között az ökomarketing alkalmas eszköz a gyakran ellentétes vállalati célok és érdekek összehangolására. A tanulmány első része a jövőkutatás és a környezet kapcsolatával foglalkozik, a második az ökomarketing fogalmát ismerteti, valamint rendszerezi az ökológiai marketingstratégiákat.

  • A kulturális és kreatív iparágak a világ legfrekventáltabb régióiban
    Megtekintések száma:
    174

    A dolgozat körüljárja és rendszerezi a kreativitás és a kreatív ipar fogalmát, a kreatív gazdaság fogalmi eltéréseit, melyek segítségével feltérképezhető, hogy az egyes országok vagy régiók mely területeknek tulajdonítanak domináns szerepet a fejlődés szempontjából. Bemutatja ezen túl a kreatív gazdaság foglami rendszere kidolgozására és statisztikai mérésére irányuló próbálkozásokat. A továbbiakban a kreatív ipar statisztikai, gazdasági és társadalmi jellemzőit vizsgálja, összhangban az Európa 2020 stratégiával, valamint az általa kijelölt irányvonalat követő egyéb szakmai anyagokkal, és meghatározza az előttünk álló feladatokat.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: Z1

  • Az eurózónához való csatlakozás időzítése
    45-62
    Megtekintések száma:
    199

    A magyar gazdaságpolitika előtt álló egyik legaktuálisabb kihívás a közös valuta átvétele időpontjának meghatározása. A tanulmány ennek a komplex kérdéskörnek a közgazdasági és politikai gazdaságtani elemzését végzi el, térségi összefüggésben tárgyalva a hazai trendeket. Kiindulópontként leszögezhető, hogy az euró bevezetése várhatóan 0,5–1 százalékpont addicionális többletet generálna a reál GDP hosszú távú növekedési üteméhez a kelet-közép-európai országokban. A közös valutára kitűzött jelenlegi 2010-es hivatalos céldátum technikailag tartható hazánk számára, hiszen 5 évre a közös valuta bevezetésétől nem állt jobban a maastrichti konvergenciakritériumok tekintetében a jelenlegi eurózóna-tagok jelentős része sem. Az írás sorra veszi az euró bevezetése időpontjának halogatása melletti szokásos érveket és ellenérveket annak fényében, hogy a globalizált pénzügyi piacok és a masszív spekulációs tevékenység mellett inkább önveszélyes, mint hatásos fegyver egy kis, nyitott ország számára a pénzügypolitikai autonómia fenntartása. Az euróövezethez történő csatlakozás sikeres levezénylése szempontjából kulcsfontosságúnak ígérkezik az erős politikai elkötelezettség mind az új tagok, mind az uniós intézmények részéről, ami szükséges lehet a népszerűtlennek ígérkező konszolidációs intézkedések meghozatalához. A tanulmány végkövetkeztetése szerint a pénzügyi stabilitás elérése sokkal könnyebb lehet a közös valutát használó országként, ebből következik, hogy az eurót nem célszerű a felzárkózás gátjaként interpretálnunk, hanem lehetőségként a felzárkózás gyorsítására.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: E42, E58, F33

  • The Risks of Global Financial Markets and the Importance of Credibility: Implications for Hungarian Fiscal Policy
    27-44
    Megtekintések száma:
    80

    The central issue in the controversy about the adoption of the euro in Hungary is the difficulties associated with the fulfillment of the fiscal criterion and the possible growth sacrifice it requires. In this paper the author examines the question whether the strategy of delaying entry into the euro-zone implies that fiscal consolidation can be delayed as well. In approaching the problem the paper considers the origins and history of the present-day global financial markets and argues that given the high degree of systemic risks individual countries face responsible macroeconomic policies are crucial in minimizing vulnerability to
    crises. Consequently in order to avoid excessive interest rates and speculative inflows (or currency crisis in the worst case scenario) fiscal deficits in Hungary would have to be cut and credibility of fiscal policy reestablished even without EMU accession. The overall conclusion from this overview is that delaying entry in order to delay fiscal adjustment is likely to increase the trade off between real and nominal convergence instead of mitigating it.

    JEL classification: F33, F41, H62

  • Exit strategies of family businesses in Hungary
    43-63
    Megtekintések száma:
    205

    The study aims to examine the ownership transmission strategies in the context of family firm succession in Hungary. The successful transfer of ownership, management and acquired experience at a family firm represents one of its greatest challenges; however, there is still a lack of understanding of the unique future strategies and succession outcomes of Hungarian family businesses. As a significant proportion of the founders of those family businesses established after the regime change (post-1989) are now reaching retirement age, a study of how such business organisations plan to survive the generational transition is highly relevant. This study applies a mixed methodology of quantitative and a qualitative analysis (e.g.,
    in the case of IPOs). The results show that the average age of the examined family firm CEOs is higher than the global average and the majority of them plans to keep ownership and management within the family. Other exit strategies (i.e. initial public offerings, mergers and acquisitions) are not typical of the examined sample.

  • Franciaország és Magyarország kultúrafinanszírozásának összehasonlító elemzése
    50-67
    Megtekintések száma:
    130

    Franciaország és Magyarország egyaránt az úgynevezett koordinált kultúrafinanszírozási modellt alkalmazza, mely előnyben részesíti az állam aktív szerepvállalását. A két ország kulturális szektorának GDP-hez való hozzájárulása a hasonló szemlélet alkalmazása ellenére jelentős eltérést mutat. A tanulmány
    azt vizsgálja, mi lehet az oka az eltérő növekedésnek, milyen szerepe van a történelmi gyökerekre épülő intézményrendszernek, annak kikényszerítő erejének a vizsgált országok kulturális szektorának bővülésére. Elemzi, hogy az intézmények, azon belül a formális és az informális intézmények összhangja elősegíti-e a
    kulturális szektor hozzájárulását a GDP-hez.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: Z10, Z11

  • The emergence of digital transformation in the automotive industry - Industry 4.0 in Hungary
    3-28
    Megtekintések száma:
    376

    It is no exaggeration to say that the digital transformation can be seen as both a paradigm shifts and a real technological revolution (Perez, 2010, Mergel, et al., 2019). In order to get to know the preparedness of the Hungarian automotive industry players in the topic, we conducted an empirical research in October - December 2020. The main goal was to determine the level of automotive actors in the digital transformation process. Company leaders were primarily asked about their progress in the digital transition process, its opportunities and challenges, organizational culture, and potential human resource management responses. This study focuses on the digital transition concentrating on the following dimensions: strategy and leadership, human resources, business processes, supply chain, manufacturing, products and services. Based on the results, we classified the examined Hungarian automotive industry actors into clusters.

  • A szervezeti tényezők szerepe a magyarországi KKV szektor sikerességében
    108-125
    Megtekintések száma:
    653

    A tanulmány a hazai KKV szektor sikerességét elemzi a versenyképesség és innováció, a tulajdonos-vezető szerep, illetve a szervezeti tényezők tükrében. A szerző saját, illetve négy hazai empirikus kutatás eredményeinek értékelése alapján arra következtet, hogy a szervezeti innováció jellemzően háttérbe szorul a kis- és közepes vállalkozások működésében, fejlesztési céljaiban és stratégiájában, amiben nagy szerepe van a tulajdonos-vezetőnek. Mindeközben a vállalkozás versenyképességére szignifikánsan ható tényezők között gyakran merül fel a növekedés gátjaként a szervezet rugalmatlansága, a humán erőforrás tudásszintje, kompetenciája, teljesítményre gyakorolt hatása, a munkavállalók lojalitása, valamint a munkaerőpiac korlátai. A tanulmány ezért a vállalkozás
    sikeressége, illetve a vezetőhöz köthető döntések és folyamatok tükrében elemzi a szervezeti innovációt, és a szekunder kutatások eredményeit e szempontok alapján értékeli. A saját primer kutatás újszerű módszertannal a cégvezető és a szervezet közötti GAP-eken keresztül analizálja a KKV-k sikerességét és innovációs attitűdjét.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: M14

  • Az orosz tőkeexport és az eklektikus paradigma jövője: Mi változik a 2008–2009. évi válság után?
    31-54
    Megtekintések száma:
    138

    This article explores the future of Russian outward foreign direct investment in the aftermath of the crisis of 2008–2009. As it is too early to analyse the full impact of the crisis, it develops hypotheses about the degree of slowdown in the foreign expansion of Russian transnational corporations. It uses an extension of the eclectic paradigm to home country advantages (competitive environment, business environment, development strategy, State involvement) applied to a comparison of the Russian Federation with other economies in transition as an analytical tool. Systematic differences between transnationals from the Russian Federation (global firms, based on natural resources, aiming for vertical integration of assets) and from new European Union member countries (regional firms, based on downstream activities or services, aiming for horizontal integration) allow us to formulate more solid conclusions about the future of the Russian firms facing lower export prices, lower market capitalizations and higher debts. In turn, this article argue that a comparison with the large emerging economies of Brazil, China and India, under the acronym of BRIC can be less useful in the current context, as these economies are significantly less affected by the crisis of 2008–2009 than the Russian Federation; hence they can not expect a slowdown in their outward foreign direct investment similar to that of Russian transnationals.

    JEL: F23; F21; O52; P29

  • Ártranszmisszió a magyar sertéspiacon strukturális törések jelenlétében
    24-36
    Megtekintések száma:
    81

    A cikk az ártranszmissziót elemzi a magyar sertéshúspiacon. Eredményeink szerint az általában alkalmazott Johansen-, valamint az Engle-Granger- (kétlépcsős) -kointegrációtesztek nem találnak kointegrációt a magyar sertéshús-termelői és fogyasztói árak között. Ezért a Gregory-Hanse-eljárást alkalmazunk, amely figyelembe veszi a strukturális töréseket az idősorokban. Számításaink szerint a termelői és fogyasztói árak kointegráltak, amennyiben figyelembe vesszük az 1996 áprilisában bekövetkezett strukturális töréspontot. Mind hosszú, mind rövid távon az okság a termelők felől irányul a fogyasztói szint felé. A magyar sertéshúspiacon mark-up típusú árképzés érvényesül. Hosszú távon az ártranszmisszió szimmetrikus, rövid távon ellenben aszimmetrikus, vagyis a feldolgozó, nagy- vagy kiskereskedelmi szektor időszakosan hasznot húzhat az esetleges termelőiár-változásokból.

    Journal of Econmic Literature (JEL) kód: Q13, D12, D4