Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Debreceni csoportos órát tartó fitnesz termek szolgáltatás kínálatának felmérése
    35-48
    Megtekintések száma:
    301

    A fitnesz szektor gazdasági és társadalmi jelentősége folyamatosan növekszik. A fitnesztermek által nyújtott szolgáltatások skálája egyre bővül és ezzel együtt a fitneszklubok népszerűsége is gyorsan nő a lakosság körében. A fitnesz szolgáltatók által kínált edzések bárki számára igénybe vehetők, könnyen elérhetőek, számtalan típusú, méretű fitneszközpont áll a sportolni vágyók rendelkezésére, amelyet azért is szükséges kihangsúlyozni, mert a mindennapos testmozgás fontos színterei lehetnek ezek a sportlétesítmények. Azt, hogy mi alapján választanak a fitnesz fogyasztók edzőtermet, számos tényező befolyásolhatja, kiemelt szerepet játszanak ebből a szempontból a szektorban dolgozó fitnesz szakemberek. Kutatásunk több részből tevődik össze, amelyben olyan debreceni fitnesz termeket elemeztünk, ahol csoportos óra is elérhető. Megvizsgáltuk alap és mellékszolgáltatásait, interjúkat készítettünk a termek edzőivel és gazdasági elemzést is végeztünk.  Ebben a tanulmányban feltérképeztük a termek földrajzi elhelyezkedését a városon belül. Vizsgálatuk a fitnesztermek adottságait, a honlapon található információkat, közösségi oldalon való megjelenésüket. Eredményeink tizenegy debreceni fitneszteremről kapott információink alapján levont következtetéseinket tükrözik. Ezek szerint a fitneszklubok száma folyamatosan változik, évről évre zárnak be és nyitnak meg vagy alakulnák át a fitneszközpontok, amelyek mérete és a kínált szolgáltatások száma alapján széles skálán mozognak. Minden fitnesz terem biztosít a diákok számára kedvezményeket, egyes termek célcsoportjai kimondottan az egyetemi hallgatók. A bankkártyás fizetés minden teremben elérhető szolgáltatás, a SZÉP kártyát a termek nagy része elfogadja fizetőeszköznek. Az elmúlt években a TRX, alakformáló és spinning óratípusok voltak a legnépszerűbbek. A közösségi oldalon népszerűbb termek folyamatosan, napi rendszerességgel osztanak meg híreket, ajánlásokat. Annak ellenére, hogy a vizsgált termek próbálják követni az éppen aktuális trendet, mégis vannak elmaradások, minőségi és mennyiségi különbségek a termek szolgáltatásai között.

  • Fogyasztói motivációs vizsgálatok fitnesz szolgáltatást igénybe vevők körében
    442-453
    Megtekintések száma:
    295

    A világszerte jellemző inaktivitás számos egészségügyi probléma előidézője. A lakosság mozgásszegény életmódja komoly terheket jelent egy nemzetgazdaság számára. Magyarországon az egészségügyi mutatók rosszabbak az európai átlagnál, nemcsak a fizikai aktivitás, hanem a dohányzás, táplálkozás és alkoholfogyasztás tekintetében is [1]. 2013-ban hazánkban a lakosság mindössze 38%-a sportolt rendszeresen, 62% soha vagy ritkán [2]. Az inaktivitás következtében kialakuló betegségek több költséget jelentenek a gazdaságnak, mint amivel a fizikai aktivitás növelése járna [3]. A korábbi kutatások szerint a szabadidő-sportolók számára hazánkban a legfontosabb rendszeres testmozgásra ösztönző erőt az egészség megőrzése, a fizikai teljesítőképesség növelése, a pihenés és kikapcsolódási lehetőség, a testmozgás szeretete valamint a stressz levezetése jelenti [4; 5]. A fitnesz szektor széles rétegek számára elérhető sportlétesítményei, a fitneszklubok a rendszeres sportolásba való bekapcsolódásra nyújtanak lehetőséget, ezért szükséges vizsgálni, hogy milyen tényezők motiválják a fitneszszolgáltatásokat igénybe vevő sportolók edzéseken való részvételét. A sportolók céljai és a sportolásra ösztönző motivációk vizsgálatával számos kutatás foglalkozott már, amelyek arra az eredményre jutottak, hogy a fitnesztermi vagy otthoni kondicionáló edzések inkább az extrinzik, míg a többi sportban való részvétel az intrinzik motivációs tényezőkkel állnak kapcsolatban [6; 7]. Vizsgálatom középpontjában a fitnesztermek által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő szabadidő-sportolók (753 fő) álltak, akik esetében az edzéseken való részvételt befolyásoló motivációs tényezőket mértem fel. Eredményeim alátámasztják azt, hogy a fitnesz-szolgáltatások fogyasztóinak motivációi hasonló sorrendet mutatnak a többi szabadidő-sportolóéhoz, legtöbben az egészség megőrzése, a fizikai állóképesség fejlesztése, valamint a kikapcsolódás érdekében járnak fitneszedzésekre, ugyanakkor a válaszadók számára a külső megjelenés javításának célja szintén fontos szerepet tölt be.

  • Fogyatékos tanulók szabadidős preferencia- rendszerének elemzése egy kutatás tükrében
    98-115
    Megtekintések száma:
    696

    A fogyatékos személyek és a megváltozott munkaképességűek számának növekedésével, valamint a fogyatékossággal élő személyek célcsoportját érintő kutatások az elmúlt évtizedekben vettek lendületet. A kutatások igen sokrétűek, melyek vizsgálják a fogyatékos személyek munkaerőpiaci helyzetét, szabadidő-fogyasztási szokásaikat vagy a sportolásukat támogató és gátló faktorait.

    A kérdőíves kutatásunkban a 8-18 éves fogyatékos gyerekek szabadidős és sportfogyasztási szokásait ismertetjük és elemezzük (N=639). Az adatokat spss szoftverrel dolgoztuk fel, ahol alapstatisztikát és összefüggésvizsgálatot végeztünk. Az eredmények azt igazolják, hogy a fogyatékos gyerekek szabadidőeltöltésében is a passzív tevékenységek dominálnak (TV, zenehallgatás). A sportfogyasztás (aktív és passzív) a fiú válaszadók között jelent meg dominánsabban, a lányok preferenciarendszerében kevésbé jelent meg. A sportolás motivációjában az egészségmegőrzés állapotjavítás melleltt a szórakozás, társaság is megjelent.

  • Roguelike Games: The Way We Play
    80-92
    Megtekintések száma:
    1371

    The spread of the gameable personal computers and game consoles resulted in the diversification of the video game genre, and from the 7th generation of the gaming consoles, the experience support of the games became largely enhanced. These games are now consumable owing to their resolution, the content, the plots are so fascinating so that they tie the gamer to the seat. Gamers seek experiences in the games. Still, such a special genre called roguelike was established, which is characterized by the constant termination of this world of experience in such a way that the gamer, as a results of the high level of difficulty, is obliged to start the game again and again. These new genre games are now leading titles of the new generation consoles, such as Demon’s Souls or the Returnal, gaining huge role in the introduction and sale of the new gaming console PS5. This study aims to reveal specifications of this genre, moreover, aims to describe through empirical research how gamers relate to it, and whether features of these games contribute to the devotion to them or lead to the disappointment from this world of experience. 

  • Szabadidősport szolgáltatások értékelési lehetőségei – Felsőoktatási környezetbe adaptálva
    150-164
    Megtekintések száma:
    227

    A tanulmányban a sportszolgáltatások minőségi aspektusaival kapcsolatos kutatásokat és a minőség értelmezésével kapcsolatos minőségi modelleket elemezzük. A primer kutatás eredményei, öt hazai kutatóegyetem hallgatóinak véleményét dolgozza fel az egyetemi szabadidősport szolgáltatásokkal kapcsolatban. A sportszolgáltatások a szolgáltató ipar része, működésük és fenntarthatóságuk a piaci szabályozások mentén alakul. Tekintettel arra, hogy az egyetemi szabadidősport szolgáltatások a versenypiaci környezetben kapnak helyet, sok esetben az egyetemeknek külső sportszolgáltatókkal kell versenyezniük a fiatal generációk bizalmának elnyeréséért. Minőségi vizsgálatukhoz a sportcentrumok esetében alkalmazott QSport-14 mérési skálát használtuk. Utóbbi skála három szempont szerint osztja fel a sportszolgáltatásokat, nevezetesen az (1) oktatók, az (2) infrastrukturális létesítmények és eszközök és végül a kínált (3) sportprogramok szerint. A külső sportszolgáltatók és az egyetemi sportszolgáltatások természetéből fakadó különbségek és sajátosságok miatt a mérési skálát egyetemi környezetre adaptáltuk.

  • A BMX, és egyéb extrém sportok választásának motivációs tényezői
    426-441.
    Megtekintések száma:
    469

    Az extrém sportok egyre nagyobb szerepet játszanak a szabadidős kínálati elemekben, hiszen a fogyasztók által megnövekedett kereslet igen dinamikus növekedést mutatott az elmúlt évtizedekben. A kutatásunkban 237 fő extrém sportot űző személy szabadidővel kapcsolatos, valamint a BMX sportoláshoz kötődő motivációit vizsgáltuk. Kutatásunk eredményéből kiderül, hogy a BMX-et leginkább a fiatal férfiak választják szabadidős tevékenységként. Az extrém sportok fogyasztóira jellemző a belső motiváció, a saját határaik feszegetése, az újszerű, élménydús tevékenységek kipróbálása, valamint az ismerősökkel, barátokkal való közös tevékenység iránti igény is.

  • Sportcivil szervezetek és az emberi erőforrások összefüggése
    146-154
    Megtekintések száma:
    224

    A KSH minden év tavaszán az ELEKTRA rendszeren keresztül rögzíti a civil szervezetek előző évi, elsősorban humán és gazdasági jellegű tevékenységi adatait. Ez az adatforrás általában irányadó a hazai civil szektor tevékenységének megítélése során, ugyanakkor kiadványtárukban elérhető, a non-profit szektor legfontosabb jellemzői elnevezésű tájékoztató, mely elsősorban leíró statisztikai módszerre építve csupán átfogó jelleggel ismerteti a szektor legfontosabb sajátosságait. Párhuzamosan emellett minden évben elérhető az ennek háttértárát jelentő adatbázis, mely a másodelemzést végezni kívánó kutató számára mélyebb összefüggések feltárására is lehetőséget biztosít. Tanulmányunk célja ennek a nagy területnek csupán egy kisebb részét jelentő, elsősorban a támogatások és a humán erőforrások közötti összefüggések feltárása különösen amiatt, mivel ennek a szektornak a humán erőforrás bázisa a foglalkoztatottak és önkéntesek között oszlik meg és kérdéses, hogy van-e a támogatásoknak hatása a foglalkoztatásra. Az eredmények arra utalnak, hogy a támogatások és humán erőforrások között van összefüggés, ahol elsősorban a magán jellegű támogatásoknak van erősebb hatása mind az önkéntességre, mind a munkaviszony jellegű foglalkoztatásra.

  • 3X3-as kosárlabda versenyek Debrecenben
    231-250
    Megtekintések száma:
    235

    Gyorsabb támadások, pörgős tempó, megnövekedett adrenalin szint, vehemens játék. Ez mind ismérve a 3X3-as kosárlabdának. Debrecenben 2015-ben rendeztek először 3X3-as kosárlabda mérkőzéseket, ekkor a legtöbben még nem nagyon gondolták, hogy Magyarországon is népszerű lesz a sportág. Gyakorlatilag az első perctől kezdve, óriási sikerrel játszották a mérkőzéseket. A sikeres rendezés után a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség azonnal egy 3 éves szerződést ajánlott Debrecennek. Kutatásunk célja a debreceni 3X3-as kosárlabda tornák vizsgálata volt, melyet egy kérdőív és mélyinterjú segítségével elemeztünk. A megkérdezettek 69 %-a vett részt a 2016-os és 2017-es esztendőben lebonyolított rendezvényeken, viszont csupán 37 %-uk járt a 2015-ben először megrendezett 3X3-as kosárlabdatornákon. Ezekből megállapítható, hogy növekszik ez a tendencia, és a rendezvény egyre nagyobb népszerűségnek örvend országszerte. A támogatók és a szponzorok fedezték az esemény minden kiadását, így a rendezvény látogatása díjtalan volt az évek során. A kitöltők 72 %-a azonban szívesen költene pénzt egy esetleges belépődíjra. A bevételek növelése szempontjából a belépődíjak bevezetése valószínű nem csökentené az érdeklődést. Az 1200 férőhelyes lelátót eddig minden évben teljesen feltöltötték az eseményre érkezők. Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy nagyon sokan örülnének egy magasabb, nagyobb férőhelyes nézőtérnek. A 4 pontos határvonalak (3 pontot érne) 3X3-as mérkőzésekre való bevezetése remek lehetőséget biztosítana, hogy a kosárlabda „kistestvérén” próbálnák ki a 4 pontosokat, hogy aztán a hagyományos kosárlabdába is bevezessék. Magyarország a sportág úttörőjévé vált a magyar válogatottak eredményei és a sportesemények sikeres megrendezése miatt.

  • Sportokkal foglalkozó civil szervezetek jellegzetességei, különös tekintettel a foglalkoztatásra
    701-711
    Megtekintések száma:
    428

    A cikk célja a Magyarországon és Romániában működő civil szervezetek sajátosságainak összehasonlítása, különös tekintettel a sportokkal foglalkozó civil szervezetek foglalkoztatásban betöltött szerepére. Vizsgálatunkban megállapítottuk, hogy a két ország civil szervezeti szektora számos hasonlóságot mutat, ezek között pedig azt is meg kell említeni, hogy hasonlóan jelentős a lemaradása a nyugat-európai civil szférától. A civil szervezetek foglalkoztatási jellegzetességére jellemző, hogy körükben kifejezetten nagy az önkéntes munkavállalók szerepének jelentősége, azonban a fizetett munkavállalók jelenléte is megfigyelhető.

  • A gyógy-, wellness- és sportszolgáltatások fejlesztési lehetőségei a gyógyturizmusban egy hazai kutatás tükrében
    101-114
    Megtekintések száma:
    294

    A turizmusban a kiegészítő szolgáltatások mennyisége, és azok minőségi aspektusai egyre nagyobb szerepet töltenek be a szolgáltatók versenyképességében. A kutatásunkban arra vállalkoztunk, hogy egy piackutatás keretében (N=328) feltárjuk az Észak-magyarországi régióban működő gyógyintézet által működtetett két telephely szolgáltatásfejlesztési lehetőségeit. A szolgáltatások területén a gyógy-, a wellness és a sportszolgáltatásokkal kapcsolatos kérdésekre fókuszáltunk. A kutatás igazolta, hogy a betegek számára is fontos a kiegészítő szolgáltatás megléte, valamint azok a terápiás rekreációs, sport vagy wellness szolgáltatások rendelkezésre állása, melyek a betegek életminőségét és egészségi állapotát pozitívan befolyásolhatják.

  • Miért nem járnak az emberek labdarúgó-mérkőzésre Magyarországon?
    11-22
    Megtekintések száma:
    293

    A passzív sportfogyasztással kapcsolatos kutatások mind nemzetközi, mind hazai szinten rendre a szurkolók motivációira fókuszálnak. Ugyanakkor Magyarországon az észak-amerikai és nyugat-európai példáktól eltérően arra a kérdésre kell válaszokat keressünk, hogy az emberek miért nem járnak labdarúgó-mérkőzésekre. Annak érdekében, hogy választ találjunk erre a kérdésre online kérdőíves vizsgálatot végeztünk, melynek elemszáma 347 fő. A mérkőzésektől távolmaradók elemzésére sportfogyasztástól való tartózkodási skálát alkalmaztunk, mely skála megbízhatóságát Cronbach-alfa érték számítással ellenőriztük. A főkomponens-elemzésünk után 5 belső és 5 külső tartózkodási faktor alakítottunk ki, amelyeken egyrészt demográfiai, másrészt sportfogyasztással kapcsolatos változók mentén hipotésvizsgálatokat végeztünk. Eredményeink alapján megállapítottuk, hogy a közvélekedéssel ellentétben a magyar futballmérkőzések alacsony nézőszámáért nem kizárólag és elsősorban a sikertelenség és a mérkőzések alacsony színvonala a felelős. Válaszadóinkat leginkább a labdarúgáshoz kapcsolódó állami intézkedések tartják távol a stadionoktól, továbbá az, hogy szívesebben vesznek részt más szabadidős programlehetőségeken.

  • A Case Study on Human Resource Management Practice of a Sport Organization
    410-425
    Megtekintések száma:
    675

    Human resource with the adequate ability and skills is of decisive importance in all organizations, irrespective of the field of activity in which they operate. It is no different with the life of sports organizations. The human resource management of sports organizations is peculiar which is influenced by, on the one hand, the operating form of an organization, on the other hand, the nature of employment. Those well-known jobs can be also found in the sport organizations which are necessary to operate an organization and carry out the general tasks, at the same time, the amateur or professional athletes turn up as specific human resources. Aim of the study is to explore the specific characteristics of the human resource management of a particular organization, namely Debreceni Egyetem Atlétikai Club Sport Nonprofit Közhasznú Kft. (University of Debrecen Athletic Sport Non-profit Public Benefit Purpose Ltd., hereinafter: DEAC Ltd.), primarily focusing on the traditional HR functions. After reviewing the domestic and international specialized literatures, the practice of the examined sport organization will be described by means of case study, document analysis and managerial interview methods. Based on the results, it can be determined that there is no separate HR manager in case of the examined sport organization, due to its size, but the managing director carries out the tasks as an economic and HR manager in one person. From the aspect of organizational operation, the practice of HR functions is similar to the practice of other SME business organizations, at the same time, the management of athletics as human resources means its specific characteristic where the managements of labour supply, career and talent has other interpretation.

  • Extrém sportfogyasztás vizsgálata egy kutatás tükrében
    135-145
    Megtekintések száma:
    788

    Napjainkban egyre több kutatás fókuszál a szabadidős sportfogyasztásra, annak motivációs hátterének vizsgálatára, célcsoport jellemzőinek meghatározására. Az extrém sportok a szabadidős kínálati elemekben egyre markánsabban jelennek meg és a versenysportban is egyre erőteljesebben képviseltetik magukat. Kutatásunkban a fiatal felnőttek extrém sportfogyasztásának vizsgálatával foglalkozunk, a kérdőíveket Google Survey formájában, online kérdőíves felmérés módszerével gyűjtöttük be, melyeket legfőképp különböző social media platformokon, élzottan extrém sport érdeklődési körű egyéneket tömörítő csoportokban osztottuk meg. Az adatokat IBM SPSS szoftverrel dolgoztuk fel, alapstatisztikát és összefüggésvizsgálatot végeztünk. Az eredményeinket grafikusan is szemléltettük. Adattiszítás után 167 kérdőívet dolgoztunk fel. Az eredmények jól mutatják, hogy az extrém sportokat a férfiak preferálják inkább. A vizsgálatunk azt mutatja, hogy hazánkban a terepkerékpár, a falmászás, a mountainbike, a paintball és a gördeszkázás a legnépszerűbb szabadidős extrém sportok. A magasabb jövedelemmel rendelkező fiatalok között szignifikánsan nagyobb arányban találjuk az extrém sportok fogyasztását. Mivel költséges sport így  magasabb diszkrecionális jövedelmet és magasabb költéshajlandóságot feltételez, melyet a kutatásunk is igazolt. Az extrém sportot űző fiatal felnőttek sportfelszerelés márkaválasztását nem az extrém sportspecifikus, hanem a klasszikus piacvezető sportmárkák (Nike, Adidas) jellemzik.

  • Önkéntesség a sportban
    217-230
    Megtekintések száma:
    598

    Kutatásunk tárgyát a sportönkéntesség és annak motivációs hátterének vizsgálata jelentette. Célunk volt, hogy megvizsgáljuk a fiatal felnőttek önkéntes tapasztalatait az önkéntesség területén. Célunk volt továbbá elemezni, hogy milyen területeket választanak a sportban leginkább az önkéntes munkavégzésre és mi motiválja a sport területén őket erre. A kérdőíves kutatásunk alapját az önkéntesség „4 W” (who, what, where, why) koncepciója jelentette, azaz a kérdőívet úgy állítottuk össze, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk a sportönkéntesség vonatkozásában. Összesen 371 fiatal felnőtt (átlagéletkor= 23,93, sd=9,93) által kitöltött kérdőív adatait elemeztük SPSS statisztikai szoftver segítségével, ahol számítottunk alapstatisztikát (átlag, szórás, medián, módusz), az összefüggések vizsgálatára Chi2 próbát használtunk. A válaszadók több, mint 75%-a dolgozott már önkéntesként. Az önkéntes munka egyik legnépszerűbb területe a sport volt. A legfrekventáltabb önkéntességi terület a fiatalok körében az iskolai és diák valamint az egyetemi sport volt, mely után a versenysport, illetve a szabadidősport területe bizonyult a legnépszerűbbnek. A fiatal önkéntes munkavégzők motivációjában „a jó hangulat”, a „szeretem a sportot”, a „csapatmunka”, a „munkatapasztalat”, a „tanulás és képességfejlesztés” és a „karrierperspektíva” állt. Az önkéntes munkavégzésben a sportesemények és sportclubok területén a szervezési, marketing és kommunikációs területek voltak a legnépszerűbbek, ahol már a válaszadóknak tapasztalatai voltak. Jelentős eltérést tapasztaltunk abban, hogy a sporteseményeken való önkéntes munkavégzés területeiben a szervezés, marketing terültén a magyarok 61%-a dolgozott, a más országok válaszadói csupán 34,2%-a (p<0,05). A kommunikáció területén a más országok válaszadóinak magasabb értékét (45,7%), tapasztaltuk a magyarokkal (33,7%) szemben (p<0,05).

  • A 9. konzolgenerációk válsága-fókuszban a Playstation 5 és az Xbox Series X
    1-10
    Megtekintések száma:
    418

    A múlt század végére piacra kerültek a kimondottan játékra optimalizált, azaz játékosok igényeit kielégítő sajátos számítógépek, az ún. játékkonzolok. A múlt év végére, hosszas várakozást követően jelentek meg a piacon a 9.generációs játékkonzolok új típusai, a Sony és a Microsoft kiadásában. A szakmában ismertek szerint a konzolok megjelenésének ovációját egy azóta is be nem töltött űr váltotta fel, ugyanis immár több hónapos eseményeket követően jelenthető ki: a Playstation 5 és a Microsoft Series X játékcélú használata komoly nehézségekkel szembesült. A tanulmány, melynek módszertani alapját elsősorban esettanulmány, illetve meglévő adatok másodelemzése képezi, igyekszik rávilágítani arra, hogy mi vezethetett erre a helyzetre, mennyire átmeneti vagy tartós jelenségről van szó, illetve vajon hogyan is reagál az érintett piac és játékra áhítozó társadalom erre a helyzetre. Az eredmények szerint sajnos nem csupán átmeneti jelenségről van szó, összetett problémák hatására piaci anomáliák alakultak ki, mely alapvetően átformálja a konzolpiaccal kapcsolatos viszonyunkat.

  • Sportcivil szervezetek – számok a támogatások növekedése mögött
    126-134
    Megtekintések száma:
    167

    A KSH adatgyűjtési tevékenységének köszönhetően a nonprofit szervezetekre vonatkozó átfogó adatok mind adatbázis, mind tájékoztató formájában elérhetőek. A gazdasági adatok között feltűnik az az évről-évre hasonló nagyságú, domináns támogatási részesedés. Különös tekintettel a klasszikus civil szervezetekre ez egyértelműen jelzi azt, hogy a szféra támogatáskitett és támogatásfüggő. Ezek a szervezetek ugyanis kimondottan alkalmasak támogatások fogadására. Tanulmányunkban szeretnénk másodelemzés révén rávilágítani arra, hogy a sporttal foglalkozó civil szervezetek/sportcivil szervezetek száma milyen összefüggésben van a támogatásokkal, különös tekintettel két specifikus támogatási formára, a NEA-ra és a TAO-ra vonatkozóan. Az eredmények arra utalnak, hogy van összefüggés a támogatások összegének növekedése és a sportcivil szervezetek számbeli növekedése között, és ez kifejezetten igaz az egyik legrégebbi és legújabb támogatási forma esetében is.

  • Egészségügyi menedzsment képzések-formák és tartalmak
    Megtekintések száma:
    263

    Az egy tudományterületen belüli szakterületi önállósodás a XXI. századra plurális jelleget öltött. A menedzsment diszciplína XX. század eleji megjelenése az ipar területére korlátozódott, és a hatékonyság maximalizálásával volt összefüggésben. Mára a menedzsment az egészségügy területén is önállósodott, a képzések terén bizonyosan, melyet nemzetközi szinten számtalan képzési forma kínálata erősít meg. Itthon a képzési formák felsőoktatási szinten egyelőre bináris jelleget öltenek, egyetlen BA és egyetlen MA képzési lehetőséget kínálva. Tanulmányunk célja feltárni a nemzetközi képzések sokszínűségét, bemutatva azok fontosabb sajátosságait, összevetve a hazai viszonyokkal, mely összességében új vagy újszerű képzési formák megjelenésének szükségességére világíthat rá.

  • „Visszatérni vidékre” – Hallgatói vidékképek kvalitatív megközelítésben
    204-216
    Megtekintések száma:
    238

    Napjaink legérdekesebb szakszociológiai kutatásainak egyikét a vidék sajátosságainak feltárása képzi. Ezen belül kiemelt jelentőséggel bír a vidék életképessége és lakosság megtartó képessége, melynek igen fontos pillére, hogy a fiatalok helyben maradjanak vagy vissza akarjanak oda térni, és képesek legyenek a helyi fejlődéshez minél hatékonyabban hozzájárulni. Ebben sokféle tényező játszik szerepet, így például a munkahely, a környezeti és szociális tényezők, vagy épp a szabadidős lehetőségek és a sportindíttatás is. Jelen kutatásunkban többek között arra kerestük a választ, hogy a kvalitatív felmérésben résztvevő felsőoktatási hallgatók hogyan vélekednek a hazai vidékről, annak előnyeiről és hátrányairól, a benne rejlő lehetőségekről, emellett vizsgáltuk azon tényezőket is, amelyek közrejátszhatnak abban, hogy a válaszadók – feladva korábbi lakhelyüket – a nagyvárosban maradás mellett döntenek, illetve melyek lehetnek azok, amik visszatéríthetik őket vidékre. Végül, de nem utolsó sorban egy igen érdekes témát, a megkérdezettek vidéki elithez való viszonyát vettük górcső alá.

  • Sportcivilek-konceptualizációs kérdések és kísérletek
    127-135
    Megtekintések száma:
    152

    A KSH legutóbb publikált statisztikai adatai a nonprofit szervezetek szféráján belül mutatnak rá arra a jelenségre, hogy néhány év alatt (2011 és 2015 között) a szűkülő nonprofit szférából a sporttal foglalkozó klasszikus civilek számbeli szerepe nőtt, és a klasszikus civileken belül is erősödött a sport szerepe, de nem az alapítványok, hanem az egyesületek javára. A KSH módszertana alapján vetődik fel a kérdés és adja az apropót, hogy miként is lehet ma egy civil szervezetet sportcivilnek minősíteni. Ugyanarra a szakterületre amellett, hogy különböző adatokkal találkozhatunk, úgy tűnik, hogy különféle konceptuális megközelítések léteznek és nincs egységes szabályzás, valamint a már meglévő adatok is kérdéseket vetnek fel. Az általánostól a konkrétig megközelítésben arra keressük a választ, hogy miként lehet egy civil szervezetet sportcivilnek tekinteni, és ennek a plurális megközelítésnek miféle következményei is lehetnek.

  • „Visszatérni vidékre” A sport megtartó ereje
    292-307
    Megtekintések száma:
    372

    A vidék sajátosságainak kutatása napjaink egyik legérdekesebb szakszociológiai területét képezi. Ezen belül fontos vizsgálatok alapjául szolgál a vidék élet- és megtartó képessége, melyek egyik alappillére, hogy a fiatalok tanulmányaik végeztével vissza akarjanak térni és képesek legyenek a helyi gazdasági és társadalmi fejlődés, innováció katalizátoraivá válni. Manapság azonban ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Az imént említettekkel szoros összefüggésben jelenik meg a vidékiség is, mint a helyi – vidéki – értelmiség sajátos magatartásmódja, mely további problémák forrását képezheti. A kutatásunk során többek között arra kerestük a álaszt, hogy mi az oka annak, hogy a vidéki települések jelentős része nem vonzó a nagyvárosi felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára, legyen szó akár az oda való visszatérésről, vagy kiköltözésről, továbbá vidékképükről, vidékkel kapcsolatos nézeteikről is igyekeztünk újszerű képet adni. Kutatásunk fókuszában szerepelt a sport vidéki közösségmegtartó erejének elemzése is.A publikáció elkészítését az EFOP-3.6.2-16-2017-00003 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

  • A kiegészítő melléklet tájékoztató részének vizsgálata a magyarországi sporttevékenységet végző vállalkozások körében
    108-116
    Megtekintések száma:
    198

    Napjainkban megnőtt és megváltozott a sport szerepe, mostanra az eredetileg civil, mozgáson alapuló, szabadidős magántevékenységből egy külön területté vált. A sport közgazdaságtani kutatások esetében makro-és mikrogazdasági kutatásokról egyaránt beszélhetünk. Gazdasági jelentőségét, foglalkoztatáshoz, nemzetgazdasági jövedelemhez, fogyasztói kiadásokhoz történő hozzájárulásá makroszintű, míg a sportszolgáltatások, sportszervezetek működésének vizsgálata, kereslet és kínálat jellemzői mikroszintű kutatásoknak tekinthetők. Sporttevékenység kialakulásának egyik oka a gazdasági jelentőségének megnövekedése volt, mely megteremtette a gazdasági elemzésének az igényét. A számviteli beszámoló két alapvető részéből, a mérlegből és az eredménykimutatásból, akkor lehet a szükséges tájékoztatáshoz jutni, ha a kiegészítő melléklet tartalmazza azokat az információkat, amelyek hozzájárulnak a beszámoló másik részének a jobb értelmezéséhez. Kutatásunkban azt vizsgáljuk, hogy a vállalatok által elkészített kiegészítő mellékletek tartalmazzák-e azokat az információkat, amelyek segítségével a partner vállalatokra vonatkozó szükséges pénzügyi ismeretek megszerezhetők. A vizsgálathoz a 931-es TEÁOR számú, főtevékenységként Sporttevékenységet megadó vállalatokat kiegészítő mellékleteit használtuk fel. Szövegbányászat segítségével azt vizsgáljuk, hogy a kiegészítő mellékletek mennyiben felelnek meg a számviteli törvény általi előírásoknak.

  • Sportcivilek-ellenőrzés, beszámolási sajátosságok
    289-299
    Megtekintések száma:
    233

    Az ellenőrzés, mint vezetési funkció nem mondható egy, a vezetési szakirodalmakban különösen preferált vizsgálati témának, hasonlóan igaz ez a civil szervezetek témakörére is. Magyarországon a rendszerváltást követően intenzívvé váló nonprofit, azon belül pedig a civil szféra lényegesen meghatározóvá vált. 2017-ben a 61 151 nonprofit szervezet 15,2%-a sport cél szerinti tevékenységű, az 53 613 klasszikus civil szervezet (egyesületek és alapítványok) esetében ez az arány magasabb, 16,2%. Ezeknek a szervezeteknek különös sajátossága a támogatásokkal kapcsolatos különös összefüggés, mely a KSH aktuális adatai szerint mára támogatásfüggőséggé vált (a bevételek közel 2/3-a támogatás). Ezért válhat érzékennyé a téma, amennyiben egy szervezet ugyanis nem tud elszámolni támogatásokkal, vagy nem tud megfelelni a törvényi elvárásoknak, úgy az összefüggésben lehet a vezető ellenőrzői funkciójával, és rávilágít a civil szervezetek és az ellenőrzés összefüggésére. Tanulmányunkban az ellenőrzés mint vezetési funkción keresztül kívánjuk röviden áttekinteni a téma sajátosságait, ahol eredményeink szerint ezek a szervezetek egy jelentős része nem is igazán tud az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. 

  • Motiváció vizsgálata a kalandpark-látogatók körében
    106-126
    Megtekintések száma:
    300

    Rohanó, ülőéletmódú és mobiltelefonok uralta világunkban növekvő szerep jut a minőségi szabadidőeltöltésnek, melyre az utóbbi időben leginkább az élményszerzés és a természeti tényezők megléte hívó szavak lettek a jellemzők. Világszerte évről-évre növekvő forgalom- és látogatói létszámnövekedésről számolnak be a különböző tematikus- és kalandparkok, melyek szolgáltatáskínálata széleskörűen kielégíti a modern ember e fajta rekreációs igényeit. Kutatásunk fókuszában a szabadidős szokások és a kalandpark látogatás motivációja közötti kapcsolatot állítottuk. A vizsgálat során kérdőív segítségével térképeztük fel a fogyasztói szokásokat (n=408). Szignifikáns eltéréseket tapasztaltunk több vizsgált tényező kapcsán is, így például a szabadidejük során aktívabb tevékenységeket kereső és azokat előnyben részesítő válaszadóknál markánsabban megjelent a kihívást és extrémitást kereső motivációs indíttatás az egyes kalandparkok felkeresésében, mint akár a turisztikai tevékenységekhez köthető szabadidő-eltöltést preferálók körében. Kutatásunk rávilágított arra, hogy a szolgáltatóknak érdemes foglalkozni célcsoportjuk szabadidő-eltöltési szokásaival, hiszen például a választási motiváció tekintetében előnyt tudnak kovácsolni az alapos fogyasztói feltérképezésből.

  • Lovas szolgáltató létesítmények összehasonlító elemzése az Észak-alföldi régióban
    79-93
    Megtekintések száma:
    413

    A lovas szolgáltatások megjelennek a rekreációban, sportban és a turisztikai kínálatban egyaránt. Hazánk kedvező természeti és kulturális értékei, valamint lovas hagyományaira építő lovas nemzet imázsa kedvező hátteret biztosít a kínálati elemek fejlesztésére. Az Észak-alföldi régió alföldi karakterű tája és lovas-kultúrája, az itt található lovas szolgáltatások folyamatos fejlesztése erősíti a lovas kínálati elemet a sport és szabadidőgazdaság területén. Mélyinterjús kutatásunkat az Észak - alföldi régióban működő patkós minősítettséggel rendelkező és nem rendelkező szolgáltatók (N=11) körében végeztük. Az eredmények azt igazolják, hogy valamennyi szolgáltató fontosnak véli és tervezi a lóállomány, az infrastruktúra és a humánerőforrás fejlesztését, bár ennek finanszírozásának forrása eltérő (állami, más sikeres vállalkozásból, lovas vállalkozás realizált üzleti eredményéből). A patkós minősítéssel nem rendelkező lovas szolgáltatók a minőség fejlesztését, a 3, 4, 5 patkós minősítéssel rendelkező szolgáltatók a komplex programkínálat bővítését, a termékdiverzifikációt jelölték meg.

  • A COVID-19 pandémia hatása a munkavállalók fizikai aktivitására
    72-84
    Megtekintések száma:
    782

    A globalizáció, az elmúlt évek robbanásszerű technológia fejlődése jelentősen átalakította az emberek életvitelét, melynek következtében az ülő életmódot folytató emberek száma megemelkedett. A koronavírus világjárvány tovább tetézte a helyzetet és példa nélküli állapotot eredményezett a világban. A járvány kitörésével az otthoni munkavégzés jelensége egyre inkább elterjedt a világban, ami negatív hatással lehet a munkavállalók életmódjára, mely az üléssel töltött idő növekedéséhez és a fizikai aktivitás csökkenéséhez vezethet. Jelen kutatásban a koronavírus-járvány által okozott változásokat vizsgáljuk a felnőtt korú munkavállalók fizikai aktivitásában és ülő magatartásában. Online kérdőíves keresztmetszeti kutatásunk során hólabda módszertant alkalmaztunk. A felmérés célcsoportja a felnőtt munkavállalók voltak. 108 fő töltötte ki a kérdőívet, többségében (73,1%) nők, átlagéletkoruk 37,18 év és nagy részük magas végzettséggel (Diploma: 74%, PhD: 14%) rendelkezik. Összességében megállapítható, hogy a vizsgálatunkban résztvevő munkavállalók esetén csökkent a fizikai aktivitás és megnövekedett az üléssel töltött idő mértéke. Annak ellenére, hogy kevesebbet mozogtak a megkérdezettek, a járvány hatására, nőtt az online edzésen résztvevők aránya. A válaszadók többsége részben, vagy teljes egészben otthonról végezte a munkáját a járvány időszakában, mely tovább növelheti a mozgásszegény életmódot. A különböző területen dolgozók esetén nem találtunk szignifikáns különbségeket sem a sportolással, sem pedig a munkahelyi aktivitással kapcsolatos kérdésekben. A munkahely jó lehetőség a fizikai aktivitás ösztönzésére és az üléssel töltött idő csökkentésére a munkavállalók körében, ezért fontos, hogy a vállalkozások, a döntéshozók és az egészségügyi szakemberek olyan stratégiákat dolgozzanak ki, melyekkel ez a cél elérhető.

Adatbázis logók