Keresés
Keresési eredmények
-
Az egészségtudatos élelmiszer-fogyasztói magatartás értelmezése a LOHAS koncepció alapján
39-46Megtekintések száma:457Tanulmányunkban a tudatos fogyasztói csoportok, kiemelten a fenntartható fogyasztás iránt elkötelezett szegmens, információkereső magatartását vizsgáltuk az élelmiszervásárlás során. Kiemelt hangsúlyt fektettünk az élelmiszerek csomagolásán elhelyezett, azok élettani hatásával összefüggő jelölésekkel kapcsolatos vélemények feltárására. A hazai és nemzetközi kutatási eredmények rámutattak arra, hogy a tudatos fogyasztói csoportokat aprólékos információkeresési folyamat jellemzi, amely során a bizalmi tényező kiemelt szerepet kap.
Kutatási eredményeink bizonyították, hogy az ilyen típusú magatartás a hazai fenntarthatóság iránt elkötelezett fogyasztói csoporttal kapcsolatban is megjelenik. A „Trendkövetők” ugyanis valóban megnövekedett információigénnyel rendelkeznek az élelmiszervásárlás során. Vásárlási döntésüket nagy mértékben befolyásolják a napi kiegyensúlyozott étrend kialakítását segítő, egyszerűsített jelölések (pl. kj/kcal; 1 adagban kifejezett értékek). Rámutattunk továbbá az információk értelmezése és a márkahűség kialakulása közötti összefüggésekre. Azaz a vállalatok számára nélkülözhetetlen, hogy fogyasztóik felismerjék a használt jelölések valós jelentéstartalmát, hiszen jellemzően csak új márka vásárlása esetén keresnek a tudatos vásárlók átfogóan. A márkával való többszöri találkozás rutin döntésként jellemezhető az élelmiszervásárlási folyamatban.
A pontos tájékoztatás a fogyasztói bizonytalanság csökkentésével kapcsolatban is kulcstényező, amelyet új jelölés bevezetése esetén a különböző minősítő szervezetek (állam, gyártó, nonprofit szféra) közös koordinációja tovább támogat. A „Trendkövetők” magatartásának vizsgálata rámutatott továbbá arra, hogy a magasabb fokú előzetes tudás, nemcsak az élelmiszervásárlás során felmerülő fogyasztói kockázatok csökkentését segíti, hanem a felárfizetési hajlandóságot is növeli. Azaz a tudatos fogyasztói csoportok nem riadnak vissza a valamivel magasabb árak megfizetésétől abban az esetben, ha rendelkezésükre állnak értékrendjüknek megfelelő tulajdonságokkal rendelkező élelmiszerek.
Tanulmányunk végén, eredményeinkre alapozva négy javaslatot fogalmaztunk meg az élelmiszeripari vállalatok számára, amelyek véleményünk szerint támogatják a jövőben a piaci pozíció megtartását, a feltárt szegmens igényeinek kielégítésével hozzájárulnak a piaci részesedés növeléséhez. -
A fenntartható élelmiszer-fogyasztás összefüggései
3-22Megtekintések száma:500Az elmúlt hetven év az emberiség számára történelme talán leggyorsabb fejlődési szakaszát jelentette. A fenntartható fejlődés fogalma a jövő generációk iránt érzett felelősséget, az ún. intergenerációs szolidaritást hangsúlyozza azáltal, hogy elismeri a jövő generációk jogát szükségleteik kielégítésére. Az emberiség számára a legnagyobb kihívás az, hogy milyen megoldásokat talál az általa okozott károk csökkentésére. Ennek kulcsa a fogyasztási szokások megváltoztatása. Meggyőződésünk szerint nem tekinthető fenntarthatónak az az élelmiszerfogyasztási struktúra, amelynek alacsony a környezetterhelése, ugyanakkor a tápanyagsűrűsége nem kielégítő, mivel ez alultápláltsághoz és hiánybetegségekhez vezet. A fenntartható élelmiszer-rendszer (SFS) olyan élelmiszer-rendszer, amely mindenki számára biztosítja az élelmezésbiztonságot és az egészséges táplálkozást, oly módon, hogy ne kerüljenek veszélybe a gazdasági, társadalmi és környezeti alapok a jövő generációk számára. Az eddig leírtak alapján nyilvánvaló, hogy a fenntartható étrend vagy a fenntartható élelmiszerfogyasztás két kiemelt dimenziója a környezet és az egészség. A cikk példákon keresztül mutatja be a fenntartható élelmiszerfogyasztás megvalósítási lehetőségeit.
JEL-kódok: E2, Q5 -
A legdrágább falatok, avagy az élelmiszer-pazarlás a debreceni egyetemi hallgatók körében
59-75Megtekintések száma:270Az élelmiszer-pazarlás mértéke, jelentősége és következményei sokat vizsgált téma, mivel nagyban hozzájárul az erőforrások pazarlásához és a környezeti károkhoz. A Debreceni Egyetem kutatása arra irányult, hogy feltárja az élelmiszer-pazarlás mögött húzódó tényezőket, különös tekintettel az egyetemi hallgatók szokásaira. Míg az élelmiszer-pazarlás általános mértéke világszerte jól dokumentált, az egyes népességcsoportokra, például az egyetemi hallgatókra vonatkozó kutatások csak a közelmúltban kaptak figyelmet. Az egyetemi hallgatók egyedülálló demográfiai csoportot képviselnek sajátos életritmusuk, korlátozott anyagi lehetőségeik és alaposabb ismereteik miatt. Az élelmiszerfogyasztási és pazarlási szokások közötti különbségeket célzottan kell tanulmányozni. A kutatás keretében 2023/2024-es tanévben a Debreceni Egyetem hallgatói körében készült felmérés az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos ismereteik és szokásaik megismerése céljából. A vizsgálat célja, hogy rávilágítson a pazarlás csökkentésének lehetőségeire, valamint hozzájáruljon a fenntarthatóbb fogyasztási minták kialakításához. A felmérés kérdőíves adatgyűjtésen alapult, kitöltése önkéntes volt, és 133 kérdést tartalmazott több kérdéscsoportban. Az adattisztítás után 618 hallgató válaszai alapján készült el jelen tanulmány a SPSS 29.0 program segítségével. Varianciaanalízist (ANOVA - Analysis of variance) és t-próbát végeztünk és Chi-négyzet próbát alkalmaztunk 5%-os szignifikanciaszint mellett. K-means klaszterezési algoritmussal a válaszadók csoportosítására került sor az általuk becsült, kilogrammban kifejezett egyéni, valamint a háztartásuk, vagy országos átlagos élelmiszer-hulladék alapján. E mellett PCA (Principal Component Analysis, főkomponens analízis) elemzést alkalmaztunk. A nemek között szignifkáns különbség volt, a nők jellemzően kevesebb élelmiszert pazaroltak, mint a férfiak, a jövedelmi csoportok között nem volt különbség a pazarlást illetően, azonban az attitűdök alapján kialakított főkomponensek esetében volt, a szerényebb jövedelmi helyzetűek jellemzően pénzügyileg tudatosabbak, míg az átlag feletti jövedelműekre kevésbé volt jellemző a tervezés, a környezetvédelem jellemzőbb volt rájuk. A végzettséget tekintve szintén szignifikáns különbség mutatkozott, az alacsonyabb végzettségűek fogékonyabbak a kedvezményekre, a magasabb végzettségűek pedig a környezetvédő főkomponensben értek el magasabb pontátlagot.
JEL-kódok: D12, Q18, Q 53, Q56 -
Az egészségtudatos élelmiszer-fogyasztás netnográfiai vizsgálata a digitális korban
19-38Megtekintések száma:949Az egészségtudatos életmód és az egészségesnek vélt élelmiszerek fogyasztása globális és hazai értelemben is egyre jelentősebb szegmensként jelenik meg. A digitalizációnak köszönhetően új és újszerű lehetőségek széles tárháza áll a fogyasztó rendelkezésére a számára hasznos információk megszerzésére. A kutatásunkban a legfőbb célkitűzésünk, hogy felmérjük a digitalizáció hatásait az egészségtudatos élelmiszer-fogyasztás terén. Jelen cikkben egy netnográfiai megfigyelés segítségével vonjuk górcső alá a közösségi média egyes platformjait (Facebook, Instagram és Youtube) és vizsgáljuk az influenszerek szerepét az egészségtudatos élelmiszer-fogyasztás esetében. A szekunder kutatás során tisztáztuk az alapvető definíciókat és feltérképeztük a legfrissebb és közeljövőbeli trendeket. A primer kutatásnál a netnográfiai felmérést két szakaszban bonyolítottuk le (2018. szeptember, október és 2019. december). A cél a két szakasz megfigyelési eredményeinek összehasonlítása mellett a kutatás kiszélesítése volt. A megfigyelésünket kizárólag magyar nyelvű oldalakon hajtottuk végre. Elemeztük az egészséges táplálkozással kapcsolatos Facebook-oldalakat és -csoportokat. A vizsgált témakörrel (pl. „egészséges életmód” és „tudatos táplálkozás”) kapcsolatos kifejezéseknél az esetek többségében ugyanazokat az oldalakat azonosítottuk. Tehát egy adott oldal több keresőkifejezésnél is megjelent. A csoportoknál pedig jellemző, hogy a csoport létrehozói egyszerre 4-5 kulcsszót is megadnak a címben. Felmértük az egészségtudatos, „mentes” és növényi alapú táplálkozással kapcsolatos ékezetes és ékezet nélküli hashtagek említés-számát. A vizsgált hashtagek többségénél megállapítottuk azt a tendenciát, hogy azok ékezetes változatai az elmúlt egy évben nagyobb növekedést értek el, mint az ékezet nélküliek. Továbbá rendszereztük a Youtube-csatornával rendelkező magyar influenszereket. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy hazánkban az egészséges táplálkozás és egészséges életmód témakörökben viszonylag kevés influenszer működtet nagyobb feliratkozószámmal rendelkező csatornát. Összességében elmondható, hogy a közösségi médiában az egészséges életmód említése komplex módon érvényesül, és kevésbé szűkíthető le csupán az egészségtudatos élelmiszer-fogyasztásra.
JEL besorolás: M31
-
Az élelmiszerpazarlás jelenlegi helyzetének bemutatása Magyarországon
31-42Megtekintések száma:533Kutatásunk korunk egyik globális problémájára, az élelmiszerpazarlásra összpontosít. Az élelmiszerpazarlásnak nemcsak gazdasági, hanem jelentős környezeti és társadalmi következményei is vannak. Célunk, hogy a vonatkozó számadatok tükrében rávilágítsunk a fenntartható élelmiszerfogyasztás és -termelés fontosságára, átfogó képet adjunk az élelmiszerpazarlás jelenlegi magyarországi helyzetéről, és kiindulópontként szolgáljunk más, a témához szorosan kapcsolódó hasonló kutatások számára. Ennek érdekében megvizsgáljuk a téma hátterét és a meglévő jó gyakorlatokat. A szakirodalmi adatokat megvizsgálva megállapítható, hogy jelentős mennyiségű élelmiszerhulladék keletkezik a háztartásokban, amely nagy valószínűséggel megelőzhető lenne. Összegyűjtöttük a jó gyakorlatokat, melyeket a cégek, vállalkozások indítottak az élelmiszerpazarlás csökkentésére. Érdemes lenne még inkább felhívni a háztartások figyelmét ezekre a pazarlás csökkentési lehetőségekre, az élelmiszerhulladék alternatív felhasználási lehetőségeire, a komposztálásra. ennek megvalósítására egy célzott, marketingkampány lenne a leginkább alkalmas, amely segíthetné a lakosság ismereteinek bővítését a témában.
JEL-kód: Q56 -
Társadalmi-kulturális kérdések és a tradíciók szerepe a sertéshúsfogyasztásban
79-89Megtekintések száma:386A fentebb leírtak alapján zárásként megállapíthatjuk, hogy – a jelenlegi legnagyobb sertéshúsfogyasztó Kínában – a globalizációs és urbanizációs folyamatok hatására a sertéshúsfogyasztás további növekedésére számíthatunk, hiszen a falvakból városokba áramló népesség fogyasztói szokásai a városi fogyasztás irányába változnak. Kínában a sertéshúsfogyasztás igen magas, a lakosság legkedveltebb és legtöbbet fogyasztott húsfélesége, a fogyasztás értéke a FAOSTAT adatbázisa alapján 2013-ra elérte a 38,5 kg/fő/év értéket, és a Kínához tartozó Hong Kongban az egy főre jutó sertéshúsfogyasztás a 65,7 kg-ot éri el (USDA, 2011). Ez jól reprezentálja azt, hogy az urbanizálódott, városiasodott lakosság fogyasztása a mennyiségi fogyasztás felé tolódik, ami a fő húsféleség, a sertéshús növekvő fogyasztását vetíti előre, igaz a kormányzati intézkedések lassíthatják a növekedés dinamikáját.
A jövőre nézve ez azt jelenti, hogy a növekvő népesség egy részének, a kínai lakosság oldaláról számíthatunk a sertéshús világpiaci fogyasztásának növekedésére, amely egyre nagyobb nyomást gyakorol a klímaváltozáson, a zsugorodó termőterületeken, és a trágyakezelésen keresztül a környezetre is.
Végezetül elmondható, hogy a sertéshús és húsfogyasztás vizsgálata során egyre inkább figyelembe kell venni a kulturális és vallási kérdéseket, amelyek nagymértékben meghatározzák a népesség fogyasztói mutatóit, és az elfogyasztható élelmiszerek körét.JEL-kódok: A13, P46
-
A húsáruk marketingjének piaci kihívásai különösképen a fogyasztói magatartás aspektusában
43-55Megtekintések száma:98Az elmúlt években az élelmiszeripar új kihívásokkal szembesül a fogyasztói igényekkel összefüggésben. A korábbi megszokott trendeket újabbak váltják fel, amelyek a húsféleségek fogyasztását és a feldolgozott termékek elfogadottságát befolyásolják. Magyarországi viszonylatban kiemelhető továbbá a kifejezetten árérzékeny fogyasztói magatartás. Ebben az új piaci környezetben a húsipari szereplőknek, ezen belül a töltelékes húsárukat fejlesztő vállalkozásoknak, olyan marketingtevékenységet kell folytatnia, amellyel, sikerrel tudják termékeiket értékesíteni. Az adott kutatás célja, hogy rávilágítson azokra a tényezőkre, amelyek meghatározóak ebben a folyamatban a fogyasztói preferenciák és az ágazat szereplőinek szemszögéből. A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy a fogyasztók többsége heti vagy napi szinten fogyaszt hústerméket. Az étrend szempontjából egyenletesen oszlanak meg a friss és feldolgozott termékek, továbbá a vegyes fogyasztás. A húsféleségekre irányuló preferenciát vizsgálva a fogyasztók döntő többsége az ismert és tradicionális húsféleségek fogyasztását helyezi előtérbe, ezek a csirke, marha, sertés és a hal. A hazai konyha specialitásait jelentő húsféleségek (nyúl, kacsa, liba, vadhúsok) csak kevesen jelölik meg étrendjükben. A töltelékes húsárukhoz köthető attitűdök esetén hasonló trend figyelhető meg, mivel jellemzően a vásárlási döntésekben a már ismert ízvilág és termék meghatározó. Ezek alapján kijelenthető, hogy a hazai fogyasztók továbbra is fontos tényezőként gondolnak a húsféleségekre táplálkozásukban. Viszont pont az adott tény miatt, a termékpálya szereplőinek egy olyan marketingstratégiát kell alkalmaznia, amely figyelembe veszi a fogyasztók árérzékenységét, konzervatív hozzáállását és magát a tényt miszerint a vevők az adott termékcsoportot alapélelmiszerként azonosítják. Így, abban az esetben, ha termékfejlesztés a célunk egy új ízvilág bevezetésével, vagy valamilyen meghatározó termékjellemző megváltozgatásával, fontos feladatunk a megfontolt bevezetés és megismertetés, mivel így a fogyasztók is hajlandóak beépíteni az újdonságot vásárlási döntéseikbe.
JEL-kódok: M31, Q13, Q18 -
Helyi élelmiszer termékek fogyasztásának hajtóerői a fiatal fogyasztók körében
21-39Megtekintések száma:559A fenntartható élelmiszer-fogyasztás jövőbeli trendjei közé tartozik többek között a rövid élelmiszer-ellátási láncok terjedése, amely párosul a fogyasztói magatartás megváltozásával: például a termékinformációk iránti növekvő érdeklődés, a helyi termelők és a helyben előállított élelmiszerek iránti bizalom. A szakirodalom egyre többet foglalkozik a helyi vagy alternatív élelmiszerekkel, amelyek a vásárlói „fekete doboznak” nevezett fogyasztói magatartás problémáját kvizsgálják. Jelen cikk célja, hogy azonosítsa a fiatalok egészséges és minőségi termékek vásárlásához kapcsolódó legjelentősebb mozgatórugóit, ezek a kíváncsiság, az egyediség és a tapasztalat. Kutatásunk célja, hogy a figyelmet kifejezetten a fiatal generációkra irányítsuk, mivel korábbi kutatások szerint ez a szegmens a leginkább nyitott a fenntartható élelmiszer-fogyasztásra. Kvantitatív vizsgálatot végeztünk 18 és 45 év közötti válaszadókkal. Az online kérdőív a termékjellemzőkre, a belső és külső motivációs elemekre, valamint a demográfiai jellemzőkre összpontosított. A tanulmány eredményei támogathatják a vezetői döntéshozatalt, és további tudományos kutatások alapjául szolgálhatnak.
JEL-kódok: A13, F64, M21, O13, P46 -
Az élelmiszer-fogyasztói magatartás vizsgálata online környezetben: Létezik-e hazánkban digitális élelmiszerfogyasztó?
29-38Megtekintések száma:517Az utóbbi években gyökeresen megváltozott a piac egyik legfontosabb szereplője, a fogyasztó. Különféle kutatások már „digitálisan felvilágosult” polgárnak titulálják őket. A „hagyományos” fogyasztók magatartásának legfőbb jellemzőiről számos kutató értekezett a korábbiakban. Azonban a digitális fogyasztókkal kapcsolatos kutatások, főleg hazai körökben még kezdeti stádiumban vannak.
Jelen cikkben a legfőbb célkitűzésünk, hogy meghatározzuk az online fogyasztói magatartás tendenciáit hazánkban, különös tekintettel az élelmiszerekkel kapcsolatos információk és vásárlási lehetőségek függvényében. A közlemény végén szándékunkban áll megválaszolni a címben feltett kérdést, ami egyben a kutatási kérdésünk is, azaz: „Létezik-e hazánkban digitális élelmiszerfogyasztó?
A vizsgálataink során az online (digitális) fogyasztó vásárlási magatartásának folyamatát vettük alapul. Az egyes lépéseket releváns és aktuális szakirodalmi elemzésekkel térképeztük fel. Az országos, reprezentatív kérdőíves megkérdezésünk (N=1000) segítségével az élelmiszerekhez kapcsolódó online információkeresést és a webáruházakban történő vásárlási lehetőségeket vizsgáltuk részletesen.
A kényelmi szempont – a szakirodalmi ismertetéshez hasonlóan – a leginkább előnyös jellemzője az online vásárlásnak. A webáruházaknál a többi vizsgált tényező középértékekhez való közeledése a fogyasztók vásárlási magatartásában bekövetkező bizonytalanságot mutatja, amely bizalmatlanságot eredményez az élelmiszervásárlásoknál.
Összességében elmondható, hogy az élelmiszer-fogyasztói magatartással kapcsolatos szakirodalom és a kutatások többsége nem különíti el megfelelően az online (digitális) fogyasztó szerepeit és leginkább a végső vásárlásokra helyezik a hangsúlyt. A szakirodalmi kutatásaink alapján kísérletet tettünk a digitális élelmiszer-fogyasztók differenciálására az online magatartásuk alapján, amely során öt a későbbi kutatásainkat megalapozó hipotetikus kategóriát különböztettünk meg. -
Élelmiszerekkel kapcsolatos kockázatok csökkentésére irányuló magatartásformák vizsgálata
63-77Megtekintések száma:191Jelen kutatásban elemzésre kerültek azon OMNIBUSZ kutatásban található állítások, melyek az élelmiszerekkel kapcsolatos kockázatok csökkentésére irányuló magatartásformák 4 változóját kísérelték meg behatárolni. A vizsgált kérdéskörben felsorolt állítások 4 főkomponense:
1. független, külső hatóság megítélése alapján történő vásárlás,
2. jelölés alapján történő vásárlás (bio-, ökoélelmiszer, gyártó, termelő, címke, nagy termelő, szezonális),
3. beszerzési forrásba vetett bizalom alapján történő vásárlás,
4. élelmiszer-technológia alapján történő vásárlás.
(Az eredmény a Magyarországon 2013-ban végzett OMNIBUSZ kutatás alapján, a beválasztási kritériumok figyelembe vételének feldolgozásával készült.)
E főkomponensek elemzése után az első 3 főkomponens került bele a modellbe, mivel a statisztikai elemzés alapján nem volt szignifikáns az „élelmiszer-technológia alapján történő vásárlás” klaszterező változó (F (2,706)=2,154, p=0,117).
Az így kapott eredmények segítségével létrejött modell elsődleges tartalma, hogy a fogyasztók információ szükséglete nagyon magas. A fogyasztó nem azonos, hanem eltérő területeken informálódik az élelmiszer-bevásárlás előtt, után és közben is. Az információforrásra irányuló szükségletei, valamint igényei eltérő módon – például: a címkére, a jelölésre, a termékazonosításra, technológiára, termelőre, gyártóra, egészségtudatosságra, környezetvédelemre, stb. – jelennek meg az állításokban, teret adva erre vonatkozóan a pontosabb differenciálás lehetőségének. A nemek, a korcsoportok és a szocio-ökonómiai vizsgálatok eredményei alapján a 4 főkomponens közötti fő különbséget a szocio-ökonómiai csoport fogyasztóra gyakorolt hatása adta. Az alacsony, a közepesen alacsony és a közepes („szegényebb”) státuszú csoportok hasonló válaszokat jelöltek. Hozzájuk viszonyítva azonban a magas és a közepesen magas („tehetősebb”) szocio-ökonómiai státuszú válaszadók másik, eltérő állításcsoportot preferáltak. A vizsgált minta alapján a szocio-ökonomiai háttér tehát hat az élelmiszer-fogyasztási szokásokra.
A kapott adatbázis vizsgálata során az élelmiszerekkel kapcsolatos kockázatok csökkentését befolyásolható információkra rávilágítottunk, melyek a kapott OMNIBUSZ adatai alapján, a 883 válaszadó tekintetében kiemelt szerepet játszottak. A megállapított magatartásformák tovább bővíthetőek, melyek azonban már egy új kutatás tárgyát képezhetik.
Egy, az NRC Piackutató Intézet (2014) által készített reprezentatív kutatás (N=1 200) alapján szintén arra az eredményre jutottak, hogy a magyar élelmiszer-vásárlók attitűd értékrendszere a változás korszakába lépett. A magyar fogyasztó élelmiszer-bevásárlásaira korábban a „legolcsóbbat keresem” attitűd volt a jellemző. A 2014-es NRC kutatás során beérkezett válaszok vizsgálati eredményeire támaszkodva már hátrébb sorolódott az árérzékeny fogyasztó, mivel megjelent a tudatos fogyasztók azon rétege, akiket már a magasabb minőség és a megfelelő ár-érték arány jobban befolyásol az élelmiszer-bevásárlás során. A két kutatási eredmény elméleti síkon egymást támogatja a magyar élelmiszer-fogyasztók magatartásformáinak definiálása, illetve az információk iránti egyre növekvő szükségleteik megfelelő kielégítésében.
Ezúton is szeretném megköszönni az adatbázis nyújtotta lehetőséget Prof. Dr. Lehota Józsefnek, aki a Szent István Egyetem képviseletében lehetőséget adott az adatbázis hozzáféréséhez, valamint konzulensemnek, Dr. Komáromi Nándornak támogató munkájáért.JEL-kód: D12
-
Funkcionális élelmiszerek előállítása, forgalmazása és fogyasztása Magyarországon
3-6Megtekintések száma:422A funkcionális élelmiszerek a különleges (speciális) élelmiszerek közé tartoznak, melyeknek a tápértéken és élvezeti értéken kívül még egészségvédő hatást is tulajdonítanak. Az utóbbi évtizedben új élelmiszerek készültek a krónikus szív- és érrendszeri, daganatos betegségek kockázatának csökkentése céljából. A funkcionális élelmiszerek olyan hagyományos, minden piacon megtalálható termékek, melyeket a jobb egészségvédő hatás érdekében módosítottak. Magyarországon az élelmiszereket vásárlók 16%-a választ egészségtudatosan, a táplálkozási útmutatókat követve. Legtöbben a tejtermékeket keresik, mert kalcium-tartalmuk révén csökkenthetik a csontritkulást, melynek előfordulása idősebb korban már egyre gyakoribb. Utóbbi években megnőtt az érdeklődés a gyümölcsök és zöldségek iránt, melyek jelentős antioxidáns-kapacitással rendelkeznek. A biológiailag aktív anyagok (vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok) rendkívül eltérő mértékben halmozódhatnak fel az általunk ismert és termesztett növényekben, a tenyésztett állatokban, vagy a hasznos mikroorganizmusok sejttömegében. Intenzív gazdálkodásban a növény gyorsabban növekszik, több termést ad egységnyi területen, de kevesebb biológiailag aktív anyagot tartalmaz. Emiatt a belőlük előállított élelmiszereket mesterségesen kell kiegészíteni, dúsítani. Felmérések szerint az így készített élelmiszerek piaca nagyon jelentős és gyorsan növekvő, mert a rendszeresen sportolók, testépítők és nagyobb fizikai aktivitásra képes testedzők is érdeklődést mutatnak az egészséges táplálkozást biztosító élelmiszerek fogyasztására.
JEL-kód: D12
-
Az egészségvédő élelmiszerekkel kapcsolatos fogyasztói attitűdök vizsgálata
39-55Megtekintések száma:561A kutatásunk legfőbb célkitűzése az egészségvédő élelmiszerek szerepének elemzése a mindennapi táplálkozás során. A szekunder kutatás során hazai és külföldi releváns szakirodalmak segítségével vizsgáltuk az egészség és egészségmagatartás általánosságait és jellemzőit. Részletesen ismertettük az egészségi állapot hazai tendenciáit. Elemeztük a funkcionális élelmiszerek legfontosabb jellemzőit és a személyre szabott táplálkozás tényezőit. A szakirodalmi áttekintésre alapozott primer kutatásunk során online kérdőíves felmérést hajtottunk végre, amelynek során 231 főt kérdeztünk meg. A megkérdezésünk nem tekinthető reprezentatívnak, azonban a nemek aránya a mintasokaság összetételét illetően közel azonos a hazai lakosságra vonatkoztatva. A kérdőíves felmérés során vizsgáltuk az egészségvédő élelmiszer-kategóriák fogyasztási gyakoriságát, majd elemeztük a válaszadók megítélését az egészségvédő élelmiszerek tényleges egészségre gyakorolt hatását illetően. Felmértük az egészségvédő élelmiszerekkel kapcsolatos fogyasztói attitűdöket. Vizsgálat alá vontuk a lehetséges egészségügyi kockázatok és problémák megítélését a fogyasztók szemszögéből. Mértük a különböző egészségvédő tényezők befolyásoló szerepét a vásárlások során. Továbbá feltérképeztük a személyre szabott táplálkozással kapcsolatos programokban való részvételi szándékot. Eredményeink alapján kiderült, hogy az elemzés alá vont egészségvédő élelmiszerek jelentős részét heti 1-2 alkalommal fogyasztják a válaszadók. Megállapítható, hogy a megkérdezettek kevésbé tartják tudományosan megalapozottnak a vizsgált élelmiszer-kategóriákat. A válaszadóknál egyértelműen azonosítható a különféle egészségügyi problémákkal szembeni preventív magatartás. Azonban bizonytalanság is tapasztalható, hiszen nehezen tudják eldönteni a válaszadók, hogy amit tesznek a betegségek megelőzése érdekében, az elegendő-e vagy sem. Ebben a bizonytalan helyzetben kizárólag a témakörben járatos szakemberek nyújthatnak számukra tényleges segítséget.
JEL besorolás: M31
-
The Examination of Markets of Organic Foods
45-50Megtekintések száma:185Nowadays the consumption of organic foods has an outstanding importance from the aspects of health and environmental consciousness. In this study the habits of organic food consumption in Debrecen are examined by the help of a questionnaire-based survey and a personal interview. On the basis of our results the supply of organic foods in the local markets satisfies the requirement of the consumers, and this tendency is expected to be maintained for the future. The most popular products are vegetables, fruits, dairy products, meat and honey. Generally the consumers are very satisfied with these products. Most of the buyers choose organic foods not only because these products are healthy, but for the fact that they are aware of the environmental- friendly technology by which the production happens. Consumers visiting the markets buy organic foods mainly at a weekly occasion, thus their consumption is conscious, and the healthy way of life is relevant for them. Many people do not know that there are such markets in Debrecen, in this way the promotion of these places is outstandingly important.
-
Funkcionális élelmiszerekkel kapcsolatos attitűdvizsgálatok – Szakirodalmi áttekintés
21-34Megtekintések száma:379A funkcionális élelmiszerekkel kapcsolatos attitűdökre vonatkozó kutatásokból kitűnik, hogy világszerte pozitív e termékek megítélése, a mértékben azonban vannak nemzetközi eltérések. Több kutatás is alátámasztotta, hogy a funkcionális élelmiszerekkel kapcsolatos attitűdök pozitív befolyással bírnak azok vásárlására, fogyasztására. Abban, hogy mely attitűdfaktorok játszanak szerepet ebben, illetve ezek milyen összetételűek, vannak eltérések az egyes országok között, amelyek elsősorban a piacok eltérő fejlettségére vezethetők vissza. Azonban ha a fogyasztók kellő ideje ismerik e termékeket, akkor a faktorstruktúra stabilizálódik, nagy nemzetközi hasonlóságot mutat, az eltérések inkább az összetételben maradnak meg. Érdemes tehát a funkcionális élelmiszerekkel kapcsolatos attitűdök fejlődését folyamatosan figyelni (URALA és LÄCHTEENMÄKI, 2007).
A funkcionális termékek fogyasztásának, vásárlásának szinte az összes kutatás alapján messze a legfontosabb attitűdfaktora a termékek fogyasztásából eredő haszon, ami azt jelzi, hogy a funkcionális élelmiszerek elfogadása erőteljes haszonelvű konnotációval jár (ANNUNZIATA és VECCHIO, 2011). Ezek az előnyök viszont erősen bizalmi vagy tapasztalati jellegűek, így a fogyasztó a termék elfogyasztása előtt nem tudja megítélni azok meglétét, csupán az általa elérhető információkra támaszkodhat. A funkcionális élelmiszereket előállító vállalatoknak ezért marketingkommunikációs tevékenységük során ezen előnyöket kell elsősorban hangsúlyozniuk (SZAKÁLY és BERKE, 2004), azaz a funkcionális élelmiszerek fogyasztásából származó egészségügyi előnyöket (egészségmegőrzés, betegségek megelőzése, egészségi állapot javítása), jó közérzetet, jó hangulatot, magas teljesítményt. Erre akár a címkézést is fel lehet használni, például egy speciális logó bevezetésével, mely egyértelműen (és hitelesen) jelzi a fogyasztók számára a terméktől elvárható előnyöket. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tudományos megközelítés nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető a fogyasztók részéről (SZAKÁLY, KISS és JASÁK, 2014), így világosan, kevésbé tudományosan kell kommunikálni a terméktulajdonságokat, egyébként a fogyasztó bizonytalanná válik, ami a vásárlás elutasításához vezethet.
A fogyasztásból eredő előnyök mellett a funkcionális élelmiszerek társadalmi szükségessége is fontos tényező a legtöbb funkcionális termék elfogadásában. Ebben a kategóriában megjelenik a gyógyszerszerű (gyógyszerekkel megegyező) hatás, mely elvi szinten szintén hasznos hívószó lehet a marketingkommunikációs üzenetekben.
A funkcionális élelmiszerekkel szembeni bizalom szintén befolyásolja a fogyasztási hajlandóságot több élelmiszerkategória esetén. Ez a termékek egészségjavító státusza, illetve tudományos megalapozottságuk iránti attitűdöket jelenti. A fejletlenebb piacokon – mint Magyarország is – e faktor magába foglalja a termékek biztonságosságába vetett hitet is, jelezve azt, hogy ahol a fogyasztók nem ismerik e termékeket, ott a funkcionális élelmiszerek észlelt kockázatai erőteljes korlátokat jelenthetnek e termékek fogyasztása előtt. Így ezeken a piacokon az üzenetek kulcsfontosságú szerepe az észlelt kockázatok csökkentése. A fejlettebb piacokon a magasabb szintű termékismeret miatt a biztonságosság már nem meghatározó tényező a funkcionális élelmiszerek fogyasztásában.
A kutatások arra is rávilágítottak, hogy a funkcionális élelmiszerek nem tekinthetők egy homogén élelmiszerkategóriának, a fogyasztókat fogyasztókat eltérő okok vezérlik a különböző típusú termékek vásárlásakor, fogyasztásakor, így az attitűdfaktorok szerepe, fontossága élelmiszertípusonként változhat. Így érdemes egy adott élelmiszerre vonatkozó attitűdöket vizsgálni, hiszen más kategóriába tartozó termékkel kapcsolatos tapasztalatokat nem lehet közvetlenül transzferálni.
Végezetül érdemes azt is megjegyezni, hogy a kutatások alapján a fogyasztók sem tekinthetők egyetlen homogén csoportnak, az eltérő attitűd alapú szegmensekbe tartozó fogyasztók döntésében eltérő attitűdfaktorok játszanak fontos szerepet, éppen ezért szegmensenként eltérő marketingkommunikációs üzenetek lehetnek hatásosak.JEL-kódok: D11, M31
-
A személyes értékek hatása az egészségmagatartás változására és a tudatos élelmiszervásárlásra
57-71Megtekintések száma:459Kutatásunkban a személyes értékek, a pozitív egészségmagatartásra történő áttérés, valamint az egészségtudatos élelmiszervásárlói magatartás között kerestünk összefüggéseket.
-
Az árak emelkedése napjaink élelmiszer piacán
21-37Megtekintések száma:412Az elmúlt néhány hónapban hihetetlen gazdasági változásoknak lehettünk tanúi és részesei. Az infláció rég nem látott méreteket öltött, és a közelben dúló háború hatásait mind az árakban, mind a termékhiányban és az ellátási lánc megszakításaiban érezzük. Ráadásul időközben az energiaárak emelkedésével is számolnunk kell, és még a koronavírusnak sem inthetünk búcsút. Ezeknek a változásoknak még messze nincs vége, így felmerül a kérdés, hogyan reagáljunk a vásárlásainkkal, mit változtassunk? Az árak szerepe a szokásosnál is jobban felértékelődni látszik. Kutatásunk fő célja, hogy megállapítsuk, hogyan változtak az élelmiszer-vásárlási szokások az emelkedő árak hatására, és hogyan próbálnak a fogyasztók védekezni a magasabb árak ellen. Ezért kutatásunkban tudatosan olyan személyeket kérdeztünk meg, akik aktívan részt vesznek az élelmiszerek beszerzésében. A lekérdezést online és offline módon is folytattuk. Összesen 1608 válaszadót értünk el. Eredményeink alapján elmondható, hogy a legtöbb háztartást érinti az emelkedő árak hatása. Azonban az élelmiszerárak emelkedése nem minden esetben változtatja meg a vásárlási és fogyasztási szokásokat. Vannak olyanok, akik annak ellenére is ragaszkodnak a régi szokásaikhoz és életmódjukhoz, hogy nem rendelkeznek kiemelkedő anyagi javakkal. Kutatási eredményeink alapján azt látjuk, hogy kezd kialakulni egy olyan alku/akció-vadász, alacsonyabb áron történő beszerzést célzó vásárlási magatartás, amely lehetővé teszi az alkalmazók számára az élelmiszerfogyasztás minőségének és lehetőségének olyan szinten való fenntartását, amelyekhez korábban hozzászoktak.
JEL-Kódok: M11, M21, M31, M38, Q18 -
Az élelmiszerpazarlás és a fogyasztói tudatosság kapcsolata
61-80Megtekintések száma:1434Összefoglalásként megállapítható, hogy napjainkban egyre inkább kiemelt figyelem övezi az élelmiszerek hatékony felhasználására való törekvést. Ez a törekvés mára nem csupán makro szinten valósul meg, hanem egyre inkább megjelenik a háztartások gondolatkörében is. A pazarlás nem csupán a tőlünk kedvezőbb gazdasági mutatószámokkal rendelkező országok problémája, hanem bizony „mi” is vagyunk azok az „ők”, akik pazarolják az élelmiszert. Egy olyan országban, mint hazánk, ahol az EU átlagához viszonyított jövedelemszint alacsony, kiemelt figyelmet kell, hogy jelentsen az élelmiszerek hatékony felhasználása. Ennek megvalósulásáért, ellentétben nagyon sok minden mással, maga a háztartás, az egyén tehet a legtöbbet. A kutatás rámutatott arra, hogy az élelmiszer pazarlás összefügg a fogyasztó bevallott jövedelmi szintjével. Az átlagostól alacsonyabb bevallott jövedelemszinttel rendelkezők esetében azt tapasztalhattuk, hogy a pazarlás becsült mértéke a több termék esetében is csökkent az átlagoshoz képest. Az átlagostól magasabb bevallott jövedelemszinttel rendelkezők esetén a becsült pazarlás mértéke emelkedik több termékkategóriában is. A jövedelemszint emelkedésével a tudatos felhasználás csökkent, a pazarlás mértéke emelkedő tendenciát mutatott. A kérdés természetesen nem ennyire egyszerű, hiszen a gazdasági keretfeltételek, a játékszabályok megvalósítása komoly nemzetgazdasági vagy ezen is túlmutató, szupranacionális kérdés lehet. A tudatosság szintjére eredményeim alapján a család jövedelme komoly hatást fejt ki, a jövedelmi szint emelkedésével a tudatossági fegyelem csökken. Ez az eredmény összefügg a szakirodalom makrogazdasági adataival.
JEL-kódok: I30, M31, Q18
-
Eating Behaviors of Preschool-Aged Children – Gender-Linked Differences
13-26Megtekintések száma:250A growing popularity in the consumption of foods with low nutritional value is increasing amongst the preschool age groups worldwide, which is partially responsible for the increase of childhood obesity rates globally. Thus, it is vital to examine the eating behavior of preschool aged children, as these are known to effect the daily energy intake. On the contrary, gender differences could possibly also influence the food intake and therefore health-related outcomes in children. In order to investigate the relationship between the children’s eating behavior and their gender, a survey was conducted amongst the parents of children aged between 3-7 in Hungary, which included Wardle et al.’s (2001a) 35-item instrument, the Children’s Eating Behavior Questionnaire, together with questions concerning possible food allergies and demographics. The sample of size N=365 was then analyzed using SPSS via the INDSCAL method. The initial creators of the Child Eating Behavior Questionnaire found only one gender difference, namely that the incidence of eating fussiness was slightly higher in boys, the findings of the current study were able to verify this result together with other dissimilarities. The findings indicate that other eating behaviors can be linked to gender, including that girls’ desires to drink, which is generally higher than that of boys and that boys tend to eat slower than girls. Boys also lean towards emotional undereating, while girls have a tendency towards emotional overeating. The information above can be of great use to marketers in the food and beverage industry as well as the healthcare industry.
JEL Codes: I12, M31
-
A viselkedésváltozás szintjei a testtömeg-menedzselés folyamatában – Élelmiszerfogyasztás és fizikai aktivitás
19-28Megtekintések száma:260A kutatás során a Viselkedésváltozás Transzteoretikus Modelljét alkalmaztuk. Ennek során lakossági kérdőíves megkérdezést hajtottunk végre az egészségesebbnek vélt élelmiszerfogyasztásra és a rendszeresebbnek vélt fizikai aktivitásra történő áttérés szakaszaira vonatkozóan.
Az eredmények alapján megállapítható, hogy hazánkban az élelmiszerfogyasztási szokások megváltoztatása nehezebb, mint fizikai aktivitásra ösztönözni az egyéneket. Ezt bizonyítja az is, hogy az egészségesebbnek vélt élelmiszerfogyasztásra történő áttérés esetében a bezárkózók a megkérdezettek 21,6%-át teszik ki, addig a rendszeresebbnek vélt fizikai aktivitás esetében ez az arány csupán 8,0%. A változtatásoktól mindkét vizsgált esetben a férfiak zárkóznak el nagyobb arányban, viszont a fenntartás szakaszában szintén a férfiak vannak többségben. A szemlélődés, a felkészülés, valamint a cselekvés szakaszokban jellemzően a nők dominálnak, viszont ezek a szakaszok inkább az információszerzésről, a tevékenység megkezdésének előkészületeiről, illetve rövid távú, esetenként kampányszerű alkalmazásokról szólnak. Ezt az eredményt erősítik a magatartásváltozási mutatók értékei is. A fenntartás szakaszában a már minimum fél éve új szokásokra áttért fogyasztók szerepelnek és köztük a nők nagyon alacsony arányban képviseltetik magukat a férfiakkal szemben.JEL-kód: Q13
-
Az ételfogyasztás megatrend kapcsolódásai
19-27Megtekintések száma:480Jelen munka az ételek, az ételkészítés hívószavait, a velük összefüggésben lévő megatrendek bemutatását célozta meg. Tágabb perspektívában tekintette át, hogy mi minden mozog együtt a food-ról hozott döntéseink esetén.
Az étel és az étkezés alapvető szükséglet az emberek számára. Tudjuk, hogy ez még ma sem mindenhol és mindenki számára biztosított. Azzal is tisztában vagyunk, hogy nálunk is sok embernek küzdelem a napi szükséges ételhez való hozzájutás. A választási lehetőséggel rendelkezők előtt viszont új perspektíva nyílt, mivel egyre szélesedő, mélyülő kínálat áll a rendelkezésükre. Különféle koncepciók vállalásával és megmutatásával hozhatják meg az ételválasztási döntéseiket. Az ételfogyasztás vizsgálata során növekvő jelentőséget tulajdoníthatunk a szimbolikus tartalmaknak. Kiderült, hogy az emberek megváltozott életritmusa, élet- és munkakörülményei, elvárásai és életstílusa eredményeképpen változatos food-trendek alakultak ki, és egyre újabbak várhatóak. Ezekre eltérően reagálnak az emberek, különbözőképpen fogadják el az újdonságokat, vagy utasítanak el fejlesztéseket, így karakteres fogyasztói csoportok alakulnak ki. Az étel egyre szélesebb körben alkalmas az életstílus és az értékek kifejezésére. -
A fenntartható fogyasztás iránt elkötelezett fogyasztói csoport, a LOHAS szegmens jellemzői
3-9Megtekintések száma:503Összefoglalásként megállapítható, hogy a LOHAS fogyasztók sajátos értékítélete számos területen új helyzetet eredményez, ami az ágazati szereplőket és a marketingszakembereket egyaránt kihívás elé állítja. A szegmens valódi jelentősége azonban nem ebben rejlik, ugyanis nem hunyhatunk szemet a bevezetésben nevesített környezeti és társadalmi problémák felett. Így a LOHAS fogyasztói csoport gazdasági jelentősége mellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy belső értékeik és szemléletmódjuk egy egészségesebb társadalmat és egy tisztább, élhetőbb környezet helyeznek kilátásba. Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy méltán kelthet érdeklődést az, hogy mekkora az arányuk a magyar társadalomban, illetve mi jellemzi vásárlási döntéseiket.
-
Lehetőségek és akadályok az egészséges élelmiszer-fogyasztás területén
65-76Megtekintések száma:381Tanulmányunk központi feltevése volt, hogy Magyarországon az anyagi helyzet, a tudatosság szintje, valamint az „identitás” döntő módon befolyásolja azt, hogy ki vállalja az egészséges táplálkozáson alapuló életmódot. Az egészségtudatosság és a pénzügyi attitűd között is vélelmeztünk összefüggést, valamint az egészségtudatosság a viselkedési szándék és a normatív hiedelmek között is pozitív kapcsolatot feltételeztünk. Kutatásaink megerősítik: A tapasztalati attitűd, a viselkedési szándék és a környezetben észlelt normák szoros kapcsolatban vannak azzal, hogy egészségesen táplálkozik-e az egyén. Várakozásaink szerint azoknak a hölgyeknek határozza meg elsősorban a tudása és a tájékozottsága a táplálkozási szokásait, akik magasabb jövedelemmel rendelkeznek. A kutatásunk igazolta: a jövedelem növekedésével, mind meghatározóbb szerephez jut a tájékozottság és a tudás. A jövedelem tehát sorsdöntő abból a szempontból, hogy képes-e valaki Magyarországon egészségesen táplálkozni – ez ugyanis sokkal drágább és időigényesebb, mint a rutinszerű, nem átgondolt étkezés. Akiknek a táplálkozási szokásait saját bevallása szerint az anyagi helyzete határozza meg leginkább (és nem a tájékozottság/tudás, vagy a márkahűség) – az átlag alatti jövedelem kategóriába esnek. Ez a csoport szorongóbb a pénzügyek területén, jellemző rájuk a költségvetés tudatosság, és az akcióvadászat is.
JEL-kódok: E21, H31, H51
-
Füstölt barramundi filé termékek hazai fogyasztói megítélésének vizsgálata
21-36Megtekintések száma:194A tanulmány a barramundi halfajból készült füstölt halfilé funkcionális élelmiszer irányába történő fejlesztésével kapcsolatos termékkóstoltatással egybekötött primer kutatás – a terjedelmi korlátoknak köszönhetően – legfontosabb eredményeit mutatja be. A kutatás célja az volt, hogy információt nyújtson a célközönség, esetünkben a hipermarketekben vásárló fogyasztók: (1) egyes halfogyasztási szokásairól, (2) a tudatos halfogyasztáshoz kapcsolódó attitűdjeikről, (3) az elmúlt időszakban a hazai piacra bevezetett barramundi halfaj ismertségéről, az azzal kapcsolatos fogyasztói benyomásokról, (4) valamint a legújabb termékfejlesztés (pozitív élelmi hatású anyagokkal (pl. vitamin komplex, tökmagolaj, ginkóbiloba-kivonat, máriatövismag-olaj stb.) dúsított füstölt barramundi fogyasztói megítéléséről. Az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy kedvezőek voltak a barramundival kapcsolatos fogyasztói benyomások, mivel a halfajt alapvetően szimpatikus megjelenésű, prémium kategóriás halként pozícionálták. A termékfejlesztés, azaz a füstölt barramundi filé mint funkcionális élelmiszer kedvező fogyasztói fogadtatásra lelt. A kifejlesztett termék potenciális célközönsége fogyasztott már korábban füstölt halat és meg volt elégedve a kóstolót követően az új termék ízvilágával. Fontos hangsúlyozni, hogy a megkérdezettek egyáltalán nem voltak tisztában azzal, hogy mit takar a „funkcionális élelmiszer” kifejezés, ugyanakkor az ilyen irányú termékfejlesztést helyeselték. Legszimpatikusabbnak a szív és a szem egészségét megőrző, betegségét megelőző funkcionális élelmiszer-komponenseket nevezték meg. A kutatás alapján elmondható, hogy a termékfejlesztés iránya jó, minden szempontból kielégíti a hazai célközönség halfogyasztással kapcsolatos szokásait, elvárásait és igényeit.
JEL-kódok: Q13, P46
-
Az egészség ára – Az egészségesnek vélt élelmiszerek iránti fogyasztási és vásárlási szokások vizsgálata, kiemelt tekintettel az árra
3-16Megtekintések száma:438Az elmúlt évek gazdasági eseményei (háború, COVID-járvány) jelentősen befolyásolták mindennapi életünket, beleértve fogyasztói és vásárlási szokásainkat is. A kutatás fő célja annak vizsgálata, hogy az árváltozások hatására hogyan változtak az élelmiszer-fogyasztási és vásárlási szokások, különösen az egészségesnek tartott élelmiszerek esetében. Két fókuszcsoportos felmérést végeztünk a fogyasztói szokások feltárására ebben a témában. A kutatás által vizsgált időszak a 2022. áprilisi és 2023. áprilisi fogyasztói árakra vonatkozott. Kutatásunk az általános élelmiszer-vásárlási szokásokat és a fogyasztói motivációkat vizsgálta. Megvizsgáltuk, hogy a résztvevők milyen mértékben vásároltak online olyan termékeket, amelyeket egészségesnek véltek, valamint az árváltozások hatását az egészségtudatos élelmiszerek iránti keresletre és a fogyasztók márkahűségére, továbbá az online árfigyelő rendszert is, ahol feltérképeztük a fogyasztói elfogadottságot és a rendszer által nyújtott fogyasztói előnyöket. Az egyik legfontosabb eredményünk az, hogy felismertük a fogyasztók növekvő tudatosságát, és egyre többen választják a minőséget, a szakértelmet és a választékot a kényelem és az ár helyett. Az EUROPA.EU kutatásban azonosított fogyasztói reakciótípusok az áremelkedés nyomán egészségesnek tartott termékek tekintetében voltak, bár az arányok jelentősen eltolódtak; sokan keresnek alternatívákat, keresik a termékek helyettesítését; és kevesebb az aggodalomtól ódzkodó, hűséges fogyasztó és a jómódú, de nem elkötelezett fogyasztó. Az árérzékenység a közelmúltbeli tartós áremelkedés következtében növekszik, és kis arányban vannak azok, akik nem aggódnak. Alacsony az érzelmi kényelmet keresők aránya is, amely csoport nagyrészt a magas jövedelmű fogyasztókra korlátozódik. Azok esetében, akik nem ismerik a termékek árát, nem változik a márkahűség és nem hagyják el a márkát, de azoknál, akik árérzékenyek, tendencia a márkák közötti váltás.
JEL-KÓDOK: I12, M31, M38
-
Táplálkozási szokások vizsgálata a debreceni egyetemisták körében
39-50Megtekintések száma:1154Napjainkban egyre inkább előtérbe került az étkezés fontossága az egészség megőrzésében és helyreállításában, hiszen nő a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegséggel, valamint a különböző ételallergiával küzdők száma. Manapság sok esetben problémát jelent, hogy mi az ajánlott élelmiszerek köre, illetve, hogy mit jelent az egészséges táplálkozás. Vizsgálatunk középpontjába a fiatal debreceni egyetemisták táplálkozási szokásait helyeztük, hiszen ezen korosztály egészségtudatosságának vizsgálata kitüntetett szerepet kap mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten. A kutatás elsődleges célja feltérképezni, hogy a debreceni egyetemisták mindennapos étkezési szokásai mennyire követik a dietetikusok által megalkotott egészségtudatos és helyes táplálkozáshoz szükséges élelmiszerek táplálkozási piramisának ajánlásait. Primer vizsgálatunk alapját megfigyeléses eljárás képezte, mely során véletlenszerűen kiválasztott hallgatók ételfogyasztási naplója alapján megfigyelhettük, hogy milyen minőségű és mennyiségű ételeket fogyasztanak étkezéseik során. Az eredmények segítségével összehasonlíthatóvá vált a dietetikusok által elvárt és a tényleges fogyasztási szokás, mely alapján megállapítható, hogy a debreceni egyetemisták étkezési szokásai elmaradnak az egészségesnek vélt táplálkozási ajánlástól.
JEL-kódok: A13, P56