A főszerkesztő előszavában ismerteti az adott lapszám tartalmát. A folyóiratot érintő, legújabb változások mellett itt kap helyet a hátsó borítón szereplő, latin mondás magyarázata.

A munkajog hosszú ideig nem tudott szabadulni a locatio conductio béklyójából: erre a szerződésre épült a tradicionális munkajog rendszere. Az új foglalkoztatási, illetve munkavégzési módok azonban ezt a struktúrát kezdik lebontani. Az outsourcing és a digitális platformok általi foglalkoztatás megtörte a munkaszerződés uralmát, és a szerződéses struktúra a magánjog irányába tolódik el. A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy mindez mit jelent a munkavégző védelme és a foglalkoztató felelőssége szempontjából, továbbá hogy megoldást kínál-e a personal employment contract teóriája.

Az Európai Szociális Karta az Európa Tanács emberi jogi egyezménye. 2021-ben 60 éve védi a gazdasági és szociális jogokat Európában. Az elmúlt hat évtizedben a Karta több módosításon esett át, melynek eredményeként cikkelyeinek száma bővült és a legújabb társadalmi kihívásokra is igyekezett reflektálni. Ugyanakkor továbbra is az Európa Tanács legalapvetőbb célkitűzéseinek kíván megfelelni és érvényt szerezni: az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia védelmének, amelyek megvalósulásának egyik záloga a szociális jogok tiszteletben tartása. 60 évvel a Karta, és 30 évvel az ellenőrzési mechanizmus megreformálását szolgáló Torinói Jegyzőkönyv (1991) elfogadását követően az Egyezmény még mindig nem érte el teljes potenciálját. Ebben a cikkben a Karta két legismertebb ellenőrzési mechanizmusának működési dilemmái kerülnek vizsgálat alá, és néhány proaktív megoldás megfogalmazására kerül sor.

A munkaerő-kölcsönzés sajátossága, hogy a munkavállaló nem a vele munkaszerződést kötő kölcsönbeadónál fog ténylegesen munkát végezni, hanem egy harmadik félnél, a kölcsönvevőnél, akivel a munkaerő visszterhes átengedéséről a kölcsönbeadó egy polgári jogi szerződést köt. A cikk összefoglalja, hogyan jelenhet meg nemzetközi elem ebben a háromoldalú munkaviszonyban. Így kitér arra, milyen szabályok alá esik, ha a kölcsönbeadó egy másik ország állampolgárával kíván munkaszerződést kötni, és arra is, ha a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő más államban letelepedett. Noha a magyar jog általában tiltja, hogy Magyarországon harmadik országbeli állampolgár kölcsönzésen keresztül dolgozzon, ezt a kivételek egyre bővülő köre mégis lehetővé teszi. A cikk bemutatja, hogyan alakul a Magyarországon dolgozó harmadik országbeli kölcsönzött munkavállalók munkajogi és társadalombiztosítási helyzete.

A tanulmány fókuszában a digitalizációnak a foglalkoztatásban történő megjelenése és elterjedése áll. Ennek keretében a tanulmány egyrészt bemutatja a digitalizációt felhasználó munkavégzési formákat, másrészt ismerteti a digitalizáció munkaerőpiaci hatásait. A tanulmány részletesen vizsgálja, hogy a COVID-19 miként változtatta meg a távmunka és a home office szerepét a foglalkoztatásban. Ezt követi a magyar munkajogi szabályozás bemutatása, ami kizárólag a távmunkával foglalkozik. A kodifikációs hiányosság megszüntetésére a tanulmány két javaslatot is tesz. Egyrészt az applikációs alapú munkavégzéssel kapcsolatban az Mt. tervezetében már szabályozott, a munkavállalóhoz hasonló jogállású személy státuszának bevezetésére. Másrészt az automatizálás és a robotika terjedésével kapcsolatban munkáltatói kötelezettségek előírására (átképzés, munkakör felajánlás) a felmondás megelőzése érdekében.

A tanulmány azt mutatja be, hogy munkaszüneti nap sajátos jogi természete milyen dogmatikai hatással van a munkaidő megszervezésére és díjazására. Ez a hatás abban a kettősségben ragadható meg, mely szerint a munkaszüneti nap egyfelől befolyásolja (csökkenti) a felek kötelességteljesítésének tartamát, de másfelől hatással van a tényleges teljesítés feltételeire is, elsősorban azért, mert munkaszüneti napra munkaidő csak különös feltételek mellett írható elő. De ez a kettősség meghatározza a munkaszüneti nappal kapcsolatos díjazási szabályok dogmatikáját is: a jogalkotó tudniillik munkabérrel ellentételezi egyrészt a munkaszüneti nap miatt csökkenő munkaidőt, másrészt azt a „teljesítési kellemetlenséget”, amit a munkaszüneti napon történő munkavégzés jelent a munkavállaló számára.

Az állami és az önkormányzati közszolgáltatást nyújtó cégeknél több mint fél évig húzódott a 2021. évi bérfejlesztések rendezése, amely hároméves, úgynevezett „jövedelempolitikai” megállapodásokban manifesztálódott. A folyamat azonban jelen írás szempontjából leginkább a munkaügyi kapcsolatok vetülete miatt vált érdekessé és jogtudományi szempontból is elemezhetővé. Az elemzés során – a terjedelem adta keretek lehetőségei között – vizsgálom a bérmegállapodások folyamatát (annak munkajogi tartalmával és következményeivel), a köztulajdonra vonatkozó eltérő kollektív munkajogi szabályok elvi alapjait, végül a szektor sztrájkjogi szabályozásának újonnan felmerülő gyakorlati problémáit. 

Az elméleti és gyakorlati szakembereket a munkaügyi perek kialakulásától kezdve foglalkoztatja a kérdés, hogy az ezen alapvetően magánjogi többletelemekkel rendelkező jogterület milyen sajátos szabályozást igényel annak érdekében, hogy valamennyi résztvevő tisztességes eljárásban és bánásmódban részesülhessen. A tanulmány célja bemutatni, hogy a munkaügyi perek napjainkban miként alakulnak, vázolva az új kódexek hatálybalépésével előálló jelenségeket.

A Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény, illetve az általa szabályozott garanciarendszer vizsgálata napjainkban különösen aktuális, hisz a lassan két éve tomboló koronavírus-járvány okozta válság nyomaival összefüggésben egyre több munkáltató vált és válik fizetésképtelenné Magyarországon.  Az eljárás alá vont munkáltatók pedig sok esetben nem képesek munkavállalóik irányába bérfizetési kötelezettségüket teljesíteni, így az államnak kell a pénzben egzakt módon kifejezhető értékek – az elvégzett munka, illetve annak pénzbeli/anyagi ellentételezése –, és ezzel együtt a munkavállalók szociális biztonságának védelmét szavatolnia. Jelen tanulmányban a fizetésképtelen munkáltatók által teljesítendő munkabérek fedezetéül szolgáló Bérgarancia Alap alkalmazhatóságát vizsgáljuk az említett szociális biztonság, valamint a munkavállalók igényérvényesítésének szemszögéből.

A munkaviszonyok speciális jellegére tekintettel a felek alá-fölérendeltségi viszonya a munkavállaló oldalán gyengébb pozíciót eredményez. Ezen aszimmetria kiegyenlítéséhez okvetlenül szükség van bizonyos védelmi garanciákra, így többek között kulcsszerepe van a munkavállalói jogérvényesítés hatékonyságának. Kutatásunkban éppen ezért arra keressük a választ, hogy a vizsgált foglalkoztatási tárgyú uniós irányelvek, illetve a joggyakorlatot is magában foglaló tágabb értelemben vett uniós jogi korpusz miként jelenik meg a hazai, elsősorban kúriai döntésekben, illetve ezen hivatkozások mennyiben segítik elő a munkavállalók hatékony jogérvényesítését.

A technológiai, gazdasági és egyéb változások napjainkban alapjaiban változtatják meg a jogviszonyok természetét. A munkajogi jogalkalmazói körökben is egyre nagyobb teret nyer az atipikus foglalkoztatás. Álláspontunk szerint ez a fejlődés nem pusztán az anyagi jogban érhető tetten, hanem a perjogi, illetve adott esetben az alternatív vitarendezési eljárások szintjén is megjelenik. Talán kissé ironikus, hogy épp a (magyar civilisztikai perjogban kevéssé népszerű) kollektív munkaügyi vita az, amelyben időről-időre megfigyelhetők az új, innovatív vitarendezési metódusok. Munkánk ezért elsősorban a kollektív vitarendezés bíróságon kívüli gyakorlatát vizsgálja, kiegészítve egyes, a hazai munkajogi környezet számára kevésbé kutatott országok jogrendszerében alkalmazott megoldásokkal. Célunk, hogy rávilágítsunk az alternatív vitarendezési módszereknek a kollektív jogvitákban való alkalmazásában rejlő lehetőségekre, illetve új, eddig ismeretlen lehetőségeket tárjunk fel a hazai jogalkalmazás számára.

A közösségi szolgáltatások megszervezésének változása gyakran azzal a következménnyel jár, hogy megváltozik az ezek körében foglalkoztatottak munkavégzésre irányuló jogviszonya. A változás hátterében leggyakrabban a közszolgálati jogviszonyok magánmunkajogviszonnyá alakulása következik be. A változások mögött általában az a jogalkotói szándék húzódik meg, hogy a jogviszonyok az átvevő munkáltatókkal fennmaradjanak. Ez a szándék a magyar munkajogban és közszolgálati jogban változatos jogtechnikai módszerekkel valósul meg. A dolgozat ezeket tekinti át a közszolgáltatások különböző területein.

A negyedik ipari forradalom kihívásai az élet számos területén éreztetik hatásukat. Mindez alól a szakképzési és felnőttképzési rendszer sem jelent kivételt. Összhangban a változásokkal, hazánkban rendszerszintű átalakítások és fejlesztések mennek végbe ezen területen, megteremtve az alapjait a minőségi szakemberképzés biztosításának. Kiemelt relevanciával bíró kérdéskörnek véljük a raktározási ágazat vonatkozásában felmerülő kérdéseket, illetve azon lehetőségek feltérképezését, amelyek az új változásokkal összhangban megoldási lehetőségeket kínálnak a fokozott veszéllyel járó tevékenységek kapcsán is. A raktározási ágazat – és ezzel együtt a legtöbb nemzetgazdasági ágazat – egyik alapvető problémájával foglalkoztunk, amely nem más, mint a minőségi szakemberképzés. Úgy véljük, hogy a jelenlegi szakképzési és felnőttképzési rendszer középtávon mindenképpen előmozdítja a raktározási ágazatban jelenleg meglévő szakemberhiány kezelését. Egy kiragadott gyakorlati kérdés mögött szakpolitikai területek összekapcsolódását és egymásra épülését láthatjuk. Ezt igyekezetünk jelen tanulmányunkban megválaszolni és kontextusba helyezni.

A tanulmány fókuszában a közszolgálati jog és a munkajog viszonyának vizsgálata áll. Magyarországon az elmúlt szűk egy évtizedben jelentős változások következtek be a közszolgálati jogviszonyok szabályozásában. A közszolgálati jogviszonyok száma gyarapodott, az ezzel összefüggő jogviták elbírásának fórumrendszere és eljárási szabályai is megváltoztak, a közalkalmazotti jogállásban állók száma pedig gyors fogyásnak indult. Mindez azért bír különös jelentőséggel, mert a jogágak létére meghatározó befolyást gyakorol a jogalkotás is. A tanulmány következtetése szerint azt, hogy a közszolgálati jog valóban képes lesz-e önállósulni, nem „belső” fejlődés fogja eredményezni, hanem a jogalkotói törekvések.