Keresés
Keresési eredmények
-
GYERMEKSZEMLÉLET ÉS GYERMEKKOR-NARRATÍVÁK A KRITIKAI PEDAGÓGIA, A GYERMEKKOR-SZOCIOLÓGIA ÉS A NARRATÍV PSZICHOLÓGIA TÜKRÉBEN
41-52Megtekintések száma:438Jelen tanulmányomban a gyermekszemlélet történeti kutatása alapfogalmainak körvonala-zására, illetve a gyermekkor-narratívák jelentőségének megvilágítására összpontosítok, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekszemlélet-történeti vizsgálatok és a narratíva-elemzések közötti összefüggések kidomborítására. A téma aktualitását az adja, hogy a hazai gyermekkor-történeti kutatások számára jelenleg még nem állnak rendelkezésre kellőképpen átgondolt meghatározások, elméleti megfontolások a gyermekkép és gyermekfelfogás kutatásához. Írásom három fő részből áll. Az első fejezetben a pedagógiai nézetek és a gyermekideológiák kapcsolatának taglalásával, a fejlődéselvű pedagógiának a köznapi pedagógiai beszédmóddal való kapcsolatával, illetve a szemlélődő pedagógiai attitűd tárgyalásával foglalkozom, majd a második fejezetben felvázolom a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalmát, összefüggésbe hozva a gyermekkor-narratívák témakörével. Az írást egy gyakorlati kérdésfelvetéseket tartalmazó összegzés zárja, a gyermekkortörténeti paradigmák bemutatására azonban ezen írás keretein belül – terjedelmi okokból, illetve e témakör alapos szakirodalmi feldolgozottsága okán – nem kerítek sort. Elméleti áttekintésemben arra keresem a választ, hogy egy adott társadalomban tapasztalható pedagógiai nézetek milyen természetű forrásokból, alkotóelemekből táplálkoznak, s hogy ezek működése milyen módon ragadhatóak meg a kutatások során. Legfőbb megállapításom, hogy a gyermekideológiák át- meg átszövik a különböző korok pedagógiai beszédmódjait, illetve, hogy a fejlődéselvű pedagógiai hagyomány abszolutizáló gyermekképével szemben a kutatások során leginkább olyan tudományos paradigmák bizonyulnak elfogadhatónak, mint amilyen a narratív pszichológia, a kritikai pedagógia és az új gyermekkkor-szociológia megközelítésmódja. Ugyanis a felnőtt mércéhez való viszonyítás által áthatott pedagógiai diskurzusok légkörében kevésbé szólaltatható meg a gyermek nézőpontja, perspektívája, ezért olyan teoretikus forrásokat kell keresnünk, melyekből meríthetünk egyfajta kontemplatív, az értelmezési kereteket nyitottan hagyó, s így a nevelői gyakorlat és a kutatások során egyaránt hatékonyan működtethető, a narrativitásra alapozó szemlélet kiformálása során.
-
A BÁBOZÓ GYEREK TITKA, AVAGY A BÁBU MINT A LÉLEK KIHANGOSÍTÓJA
99-117Megtekintések száma:712Virág Teréz (1998) pszichológus úgy véli, hogy a bábuk hatalmának „titkait” három szférában érdemes kutatni. Ezek a bábok, a tárggyal játszó gyerek, és a bábjátékos titkai. A bábozást mint alkotást, a bábozót mint életadót, a bábut, mint átmeneti tárgyat tekinti. Amikor a művészeti módszerek gazdagítása, illetve a bábjáték „általános hasznának” kutatása a cél, érdemes még további szegmenseket fókuszba emelni, többek között azt, hogy a bábut készítem, a bábuval cselekszem, a bábjátékot befogadóként nézem. Három nézőpont, három megközelítési irány. A tanulmány azt prezentálja, hogy a bábu a gyerek kezében testet adhat az értelmezhetetlen és elviselhetetlen érzéseknek, megközelíthetővé teheti a megismerhetetlent. Napjainkban a bábjáték fejlesztő hatására evidenciaként tekint a pedagógia, konvenciók sokaságával érvel, de elmaradni látszik a báblét értelmezése, hatásmechanizmusának legfőbb esszenciájának komolyan vétele. A tanulmányban annak a kérdéskörnek az összefoglalására kerül sor, hogy miért és miben tud segíteni a bábjáték, tulajdonképpen mi a bábu a gyerek kezében. A bábu egy tárgy, amely egy szerep eljátszása, cselekvéssel való megjelenítése által megmozdul, az valamit vagy valakit helyettesít. A báblét olyan játék-teret feltételez, amelyben a bábu valaminek a helyére lép, felváltja azt, amit bemutat. A tanulmány kiemelt célja annak megmutatása, hogy a tárggyal, a bábbal való játék absztrahálva teremt hidat a látható és a láthatatlan világ között, ezáltal alkalmas arra, hogy komplexen ágyazzon meg a művészettel nevelés hatás-mechanizmusának. Az azonosulás lélektani mechanizmusa leginkább a cselekvésvággyal jellemezhető, az akciók színpadjaként értelmezett bábjátékos műfaj messzemenően képes ezt kielégíteni. Az alkotói folyamatban az animációs szemlélet, a bábos és metaforikusgondolkodás, az absztrakció és az ezt érvényesítő képességek fejlődése a gondolkodási műveletek mindegyikére épít, fontos szerepet kap a többoldalú érzékelés egyidejűsége, a kommunikáció többsíkú értelmezése.
-
Stresszkezelő csoportfoglalkozások tapasztalatai gyermekvédelmi szakellátásban élő kamaszokkal
163-173Megtekintések száma:146A gyermekvédelmi szakellátásban élő serdülők fejlődését gyakran korai traumatikus élmények, veszteségek és instabil kötődési minták befolyásolják, ami fokozott érzelmi stresszhez és nehezített önszabályozáshoz vezethet. A tanulmány célja egy stresszkezelésre és önismeret-fejlesztésre irányuló csoportfoglalkozás bemutatása 14–18 éves kamaszokkal. A csoportmunka a feszültség csökkentése, a személyes erőforrások tudatosítása és a megküzdési készségek fejlesztésére irányult. A foglalkozás elméleti keretét a személyiség önszabályozó modellje, a csoportfejlődés pszichodinamikus megközelítése, valamint Amundson és mtsai (2013) csoportfejlődési modellje adta. Nemzetközi kutatások, különösen a trauma-fókuszú kognitív viselkedésterápia (TF-CBT) csoportos alkalmazásáról szóló metaanalízisek alátámasztják a csoportmunka hatékonyságát. Tapasztalataink szerint a strukturált csoportkeret elősegítette az érzelemkifejezést, az önreflexiót és a társas támogatás megtapasztalását, így hozzájárulva a kamaszok személyiségfejlesztéséhez és pszichológiai jóllétéhez.
-
AZ ÓVODAI GYÓGYTESTNEVELÉS TAPASZTALATAI EGY HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI ÓVODAI KUTATÁS TÜKRÉBEN
27-34Megtekintések száma:522A gyógytestnevelés témakörében a hazai szakirodalmak és kutatások nem képeznek olyan teljességre törő rendszert, mint a testneveléssel foglalkozó kutatások, ezért ez a cikk is hiánypótló. A kutatásunk célja volt, hogy a gyógytestnevelésen belül az óvodáskorúak számára biztosított gyógytestnevelési foglalkozások tapasztalatairól számoljunk be, hiszen ez a terület kevésbé kutatott. A kutatásunk az óvodai gyógytestnevelésben részt vett gyerekek és szüleik tapasztalatait mutatja be a hajdúböszörményi Jó Pásztor Református Óvodába járó gyerekek mintáján. Az eredményeket 50 szülők által kitöltött kérdőív, és az óvodába tanító gyógytestnevelő pedagógussal folytatott interjú elemzésére alapozva ismertetjük. A kutatásból kiderül, hogy az óvodáskorú gyermekek szülei közül 8% nem tudott arról, hogy gyermeke részt vesz ilyen foglalkozáson, a szülők 92%-a informált volt, azonban 20%-uk nem tudta, hogy hány fejlesztési alkalomban részesül gyermeke. A szülők többsége nyomon követi gyermeke fejlesztését, azonban kevésnek ítélik meg a pedagógus által közölt információkat. A szülők döntő többsége a gyermekük diagnózisával is tisztában volt. A szülői vélemények azt mutatták, hogy hogy fontosnak tartják a gyógytestnevelési foglalkozások meglétét, hiszen nélkülözhetetlennek tartják a növekedésben lévő szervezet hatékony fejlesztésére. A szülők a gyógytestnevelés foglalkozásoknak olyan pozitív hatásait is tapasztalták, mint, javult a gyermek tartása, a hajlékonysága, az ortopédiai elváltozások mértéke csökkent, erősödött a kitartás, vagy javult a mozgásügyesség és a kéz-láb koordináció. Szintén lényeges szempont a szülők véleménye szerint az, hogy ezek a foglalkozások ingyenesek, óvodai időben történnek és játékosak. A gyógytestnevelő pedagógus szerint a foglalkozások száma nem elégséges ahhoz, hogy optimális javulást érjenek el, tekintettel arra, hogy a gyerekek döntő többsége csak az óvodában kap fejlesztést. Ezek az eredmények hasznosak és felhasználhatók az óvodapedagógus képzésben vagy a szakirányú továbbképzésekben.
-
ÓVODÁS KORÚ GYERMEKEK SZOCIO-EMOCIONÁLIS KÉPESSÉGEINEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE A COLOURED STICK/ SZÍNES RUDAK NEVŰ JÁTÉK SEGÍTSÉGÉVEL
59-65Megtekintések száma:639Az érzelmi képességet megfelelően kell irányítani a túlélés és a társas élethez való alkalmazkodás érdekében, így ezen készségek fejlesztése kora gyermekkortól szükséges. Kora gyerekkorban az óvoda a játéktevékenységeken keresztül az egyik legmegfelelőbb hely a gyermek társas és érzelmi képességeinek fejlesztésére Éppen ezért az óvodapedagógusoknak meg kell találniuk azokat a tevékenységeket és játékeszközöket, melyek a gyermekek társas és érzelmi képességeire jótékonyan hatnak. Az egyik lehetőség erre a Coloured Stick/Színes rudak nevű fából készült játék, amely három játékot ötvöz: konstruktív, oktatási célú és hagyományos játék. Az eszköz alkalmazható az óvodai tanulási tevékenységek során. A játék használata maga a tanulási folyamat. A játék alkalmazását nyolcfős gyerekcsoportban vizsgáltuk nyolc megfigyelés során 2015 júliusában és augusztusában, majd egy nagyobb, 14 főből álló csoportban 12 alkalommal 2015 augusztusában és szeptemberében. A vizsgálatot a Fithria Islamic Kindergartenben [Fithria Iszlám Óvoda], Jakarta déli részén végeztük. Az eredmények a kezdeti állapot és a záró értékelés között megmutatkoznak. A kisebb, próbacsoport eredményei 0.1 -ról (4.88%) 0.29-ra nőttek (9.76%), míg a nagyobb csoportban 0.05 -ről (1.63%) 0.93 –ra (30.83%) emelkedtek a mutatók. A növekedés a gyerekek körében változó, mert minden gyermek érzelmi és társas képességeinek fejlődése a társas-érzelmi képességek indikátorainak tükrében más és más. Ez azért lehetséges, mert minden gyermeknek eltérőek a képességei a tanulási tartalom befogadására. Az eredmények azt mutatják, hogy a színes rudak játék segíthet a gyermekek társas készségeinek fejlesztésében, mert a tanulási folyamat csoportokban zajlik. Ezen kívül a játék elősegíti a gyermek érzelmi fejlődését, ami segít a gyermeknek magabiztosabbá válni és tiszteletet kivívni társai körében. A gyermek nem válik könnyen frusztrálttá a játék felépítésének következében, hiszen a játék igazodik a gyermekek életkorához és fejlettségi szintjéhez. A gyermekek a türelmüket is fejleszthetik, mert meg kell várniuk, mikor következnek a játékban.
-
A VIRTUÁLIS VILÁG VESZÉLYEI ÉS A GYERMEKVÉDELEM AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
61-72Megtekintések száma:1297A technológiai fejlődés következtében az internet és az IKT-eszközök manapság szinte bárki számára elérhetőek, a fiatalok körében pedig a használat általánossá, szinte folyamatossá vált. Ennek következtében egyebek mellett átalakultak a fiatalok kommunikációs szokásai, de az online világ okozta veszélyekkel is szembe kell nézniük. Ilyen veszély lehet az internetfüggőség, a megtévesztés, az online zaklatás is. Tanulmányunkban utóbbi problémát helyeztük középpontba, és a digitális átalakulás hatásainak ábrázolása után az online zaklatás veszélyeit mutatjuk be nagymintás kutatások felhasználásával. Ezek után a gyermekvédelem lehetőségeit tekintjük át a probléma kezelése, megelőzése kapcsán.
-
A GYERMEK NÉPDALOK TERÁPIÁS SZEREPÉNEK ELMÉLETI PERSPEKTÍVÁJA
75-81Megtekintések száma:397A gyermek népdalok terápiás szerepének elméleti perspektívája című tanulmány kiindulópontjai: 1) egyetértünk azzal, hogy bármilyen probléma megoldásában hatékonyabb, ha annak az okát és nem csak a tüneteit kezeljük;. 2) egyetértünk azon kötődésről szóló elméletekkel, amelyek azt állítják, hogy a legtöbb mentális rendellenesség a kora gyermekkorban kialakult anya-gyermek kapcsolatban gyökerezik; 3) nem utolsó sorban, úgy véljük, hogy a gyermekkori népdalok hatékonyan alkalmazhatók bizonyos rendellenességek kezelésében. Így tanulmányunk első részében azon kötődési elméletekre fókuszálunk, amelyek bizonyítják az anya-gyermek kapcsolat fontosságát a gyermek egészséges fejlődése – a pszichés fejlődés – szempontjából, különös hangsúlyt fektetve az éneklésen keresztüli kifejezésre. A tanulmány második részében azon védekező mechanizmusokat mutatjuk be (mint védekező mechanizmus és a védekező viselkedés) a pozitív hatás szempontjából, amelyek akár normál személyeknél is megjelennek. A tanulmány harmadik részében a gyermek népdalok repertoárjának rövid elemzését mutatjuk be a tartalom szempontjából, a dallamvonal felépítése szempontjából és a speciális ritmusokat tekintve mivel mindezek tükrözik a gyermekek kapcsolatát önmagukkal és másokkal, különösen az édesanyával. A tanulmány negyedik részében, a gyermek népdalok zeneterápiában való alkalmazása mellett érvelünk, mivel ezek kiválthatnak bizonyos emlékeket a kora gyermekkorból úgy, hogy a leküzdetlen traumákat ezután megfelelően kezelik. A tanulmány néhány végső megfontolással zárul.
-
A Kisteleki kistérségben élő gyermekek, fiatalok és családjaik helyzetének, igényeinek és szükségleteinek felmérése
51-67Megtekintések száma:225A hazai gyermekszegénység-kutatás több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A szegénység, gyermekszegénység kérdése a hazai szociálpolitika egyik kiemelkedő kihívása, helyes kezelése, megfelelő szolgáltatások biztosítása mellett a szakpolitikai remények szerint csökkenthető, a szegénység újratermelődése. Az európai uniós csatlakozásunk óta kiemelt figyelem övezi a társadalmi integráció egyes területeit, így a hátrányos helyzetű térségek körét, a fejlesztendő járások problémáját, illetve a társadalmi különbségekből eredő sajátosságokat. A területi különbségekre és az ebből adódó szociális kihívásokra az egyik válasz a hátránykompenzáló szolgáltatások elindítása volt. Jelen tanulmányunkban a gyermekszegénység elleni programhoz kapcsolódó Kisteleki járás településeinek eredményeit mutatjuk be, néhány kiemelt aspektusból. Ez azért is tekinthető jelentősnek, mert egy korábbi, 2012-es felmérést ismételt adatfelvétele volt, több járás - Baktalórántházai, Bátonyterenyei, Hegyháti, Hevesi, Kisteleki és Szécsényi – vonatkozásában.
-
HYDROCEPHALUS-SZAL SZÜLETETT TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT GYERMEK ‒ ESETLEÍRÁS
71-81Megtekintések száma:822A tanulmány egy hydrocephalus-szal (vízfejűséggel) született, tanulásban akadályozott gyermek élet-útjának bemutatásával, személyiségfejlődésének, fejleszthetőségének elemzésével foglalkozik. A veleszületett vízfejűség hatásaként jellemzően értelmi, magatartásbeli, beilleszkedési zavarok alakulnak ki, melyek jelentős mértékben befolyásolják az egyén életminőségét. A publikációban egy tanulásban akadályozott hidrocephaliás tanuló esettanulmánya jelenik meg.
-
A TEST: BELÜL ÉS KÍVÜL
51-57Megtekintések száma:236A gyermek életében testtapasztalat útján épül föl a valóság. A korai jelekre épülő reflexkorrekciós mozgásfejlesztő program a testtapasztalatokra épít. Nagyon fontos a test tudatos mozgatása, fontosak az érzések, testtapasztalatok, a visszajelzések. Fodorné szerint nem általában kell ingergazdag környezetet biztosítani, hanem rendezett ingerprogramok kidolgozása szükséges a mozgásfejlődés során. A fejlődést dinamikus rendszerszemléletben kell vizsgálnunk. A rendszer része a gyermek teljes személyisége, fizikai, és mentális adottsága, személyes és tárgyi környezete, stb… Az ingerek hiánya, sokasága, túlzása, egyszóval kiszámíthatatlan egyensúlytalansága, következményekkel járhat. A fenomenológiai gondolkodók elméletei, az idegtudomány, az INPP mozgásprogram és a pszichológia kutatásainak összefüggéseit elemzi az írás.
-
ISKOLAI SZOCIÁLIS MUNKA MAGYARORSZÁGON ÉS NAGY-BRITANNIÁBAN
57-71Megtekintések száma:662A tanulmány a Magyarországon és Nagy-Britanniában működő iskolai szociális munkát mutatja be és hasonlítja össze egymással. A kutatás célja a két országban végzett tevékenység részletesebb, pontosabb megismerése, rámutatva a gyakorlatban megvalósuló hasonlóságokra és a különbségekre. A kutatási kérdések rávilágítanak a magyar és a brit iskolai szociális munka működésének körülményeire, a szociális munkás és az oktatási intézmény együttműködésére, valamint az ott végzett tevékenységekre. A kutatás módszereként félig strukturált interjúkat készítettünk (n=14) az iskolákkal szoros kapcsolatban álló szociális munkásokkal és kifejezetten iskolai szociális munkásokkal. Az oktatási intézményekben megszervezett mentálhigiénés-teamek működtetése nem csak a gyermekek védelmét szolgálják, hanem egy ilyen szakmai csapat létrehozása és koordinálása az iskolai szociális munkás elfogadottságát és befolyását is növelheti az intézményben.
-
AZ OKTATÁS ELSŐ LÉPÉSEI A CSALÁDBAN – A KORAGYERMEKKORI PREVENCIÓ ÉS INTERVENCIÓ LEHETŐSÉGEI A DE-KK GYERMEKKLINIKÁN
109-116Megtekintések száma:540Magyarországon a koraszülés szinte népbetegségnek tekinthető jelenség, évente mintegy 8000 gyermek születik korán, vagyis a 37. gesztációs hét előtt. A Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján a Gyermeklélektani és Pszichoszomatikus Osztályunk azért dolgozik, hogy a koraszülött vagy más egyéb rizikócsoportba tartozó gyermekek esetében a fejlődésneurológiai késés kockázatát a minimálisra csökkentsük. Ennek érdekében mind a prevenció, mind az intervenció szintjén segítjük a családok életét. A szülő edukáció, a szülőcsoportok szervezése, a nevelési tanácsadás lehetőséget nyújt számunkra abban, hogy megismertessük a szülőket a segítség igénybevételének lehetőségeivel. A fejezetben röviden ismertetjük a prevenció (szűrővizsgálatok, diagnosztika) és intervenció (szülőcsoport, zeneterápia, állat-asszisztált terápia, szenzoros érzékenyítő tréning) lehetőségeit, bemutatjuk az egyik legkorszerűbb fejlődésvizsgáló eszközt, a Bayley-III (Bayley Csecsemő és Kisgyermek Skálák, Harmadik kiadás) diagnosztikai és szűrőtesztet, valamint kitérünk a napjainkat átíró COVID-19 járványhelyzet családi vonatkozásaira. Szemléletünk alapját képezi, hogy az egészséges és kiegyensúlyozott fejlődés érdekében, a gyermek mellett fontos, hogy a család egésze is megfelelő ellátást, segítséget kapjon. A szülői hatékonyság támogatása, erősítése a szakemberek részéről fontos lépés, mellyel a szülő képes gyermeke egyéni sajátosságait figyelembe véve olyan nevelési módot megvalósítani, mely által fejlődik, erősödik a gyermek alkalmazkodóképessége, teherbírása, szociális készsége.
-
A KÖTÖTT FORMÁJÚ MOZGÁSTEVÉKENYSÉG A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK SZEMSZÖGÉBŐL
125-132Megtekintések száma:338Általánosan elfogadott tény, hogy minden gyermek különböző fejlődési ütemet követ. A testnevelésen, mozgástevékenységen való részvétel főszereplői a gyermekek és a pedagógus. A sajátos nevelésű igényű gyermekek számára a testnevelés, mozgástevékenységen való aktív részvétel, a pedagógusok számára pedig az adaptált testnevelés, mozgástevékenység megtartása jelenthetnek kihívást. A cikk fókusza a sajátos nevelésű igényű gyermekek fizikai aktivitása és azon módszerek, amelyek segítik őket az aktív életmód kialakításában. A tanulmány a testnevelés adaptálása és az egyénre szabott programok használatának jelentőségét hangsúlyozza annak érdekében, hogy minden gyermek sikeresen részt vegyen a testnevelési tevékenységekben. A téma azonban nem újkeletű, és a szerző rámutat a külföldi és hazai kutatásokra, amelyek a sajátos nevelésű igényű gyermekek kötött formájú fizikai tevékenységének fontosságát vizsgálják. Az újdonság azonban az, hogy a cikk a gyermek szemszögéből vizsgálja a témát és fókuszál a megoldásokra. A közlemény egy állandó folyamatot emel ki annak érdekében, hogy minden gyermek sikeresen részt vehessen a testnevelési tevékenységekben. A cikk részletesen tárgyalja a testnevelés, mozgástevékenység adaptálásának lehetőségeit, amelyek kielégítik a sajátos nevelésű igényű gyermekek egyedi igényeit, melyek a következő témaköröket érintik: a sajátos nevelésű igényű gyermekek jellemzői, a fizikai aktivitás fontossága, az adaptált testnevelési programok, a pszichomotoros területen belüli problémák kezelése, a sikeres részvétel biztosítása, valamint a módosítási lehetőségek és javaslatok.
-
INKLUZÍV OKTATÁS TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEKBE ÁGYAZVA: ESETTANULMÁNY
35-46Megtekintések száma:466Az inkluzív oktatás célja, hogy az oktatási elvárások, az oktatási szervezet és a tanulási feltételek sokoldalúan igazodjanak minden egyes diák igényeihez és képességeihez. Az Európai Unió tagállamiban az inkluzív oktatás az oktatási rendszerek szerves része. Lengyelország az 1990-es években kapcsolódott be a folyamatba. Jelenleg számos módszerrel igyekeznek a lehető legjobb fejlesztési lehetőségeket biztosítani minden egyes diák számára. Az iskolai környezet a családdal együttműködve felelős azért, hogy a gyermek megkapja a számára megfelelő oktatást. A megfelelő fejlesztés biztosítása különös jelentőségű a fogyatékkal élő gyermekek esetén. A lengyel oktatási rendszer számos lehetőséget biztosít az inkluzív oktatás alkalmazására. Fontos hangsúlyozni az iskolai napközik azon tevékenységét, amelyek délutáni nevelést biztosítanak a gyermekek számára. Az iskolai napközi az a hely, ahol az inkluzív nevelés napi gyakorlat. A tanulmány egy krakkói, inkluzív oktatást folytató iskola napközi tevékenységét mutatja be. A napközi otthon lehetővé tette, hogy bemutassuk az ott folyó változatos tevékenységeket. Az adatgyűjtés során a szülők és a gyermekek véleményét is kikértük.
-
Beszámoló a X. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciáról
157-161Megtekintések száma:5032025 április 24-25-26-án került megrendezésre a 10. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia (helyszín: DE GYGYK, Hajdúböszörmény, Désány u. 1-9) a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Különleges Bánásmód Folyóirat Szerkesztőségének Szervezésében. A 3 napos Jubileumi Rendezvény „A MEC_SZ_24_149060 számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a MEC_SZ_24 pályázati program finanszírozásában valósult meg.” A beszámoló a konferencia eseményeit részletezi.
-
A BÖLCSŐDÉK ALAPELLÁTÁSON TÚLI, CSALÁDI NEVELÉST TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSAI MAGYARORSZÁGON
91-100Megtekintések száma:629Jelen tanulmányban a magyarországi bölcsődéknek a családok támogatására fókuszáló tevékenységét mutatjuk be. A kutatást kérdőíves módszerrel végeztük 2018. március-június közötti időszakban. A kérdőívet online módon megküldtük valamennyi Magyarországon működő, összesen 1225 bölcsődének. 289 intézménytől kaptunk választ, amely az adatbázisban szereplő bölcsődék 23,6%-a. A kutatás célja a bölcsőde átalakult rendszerének vizsgálata és a magyarországi bölcsőde alapszolgálatatásain túl megvalósuló családtámogató szolgáltatások bemutatása. A kutatás eredményeként megállapítható, hogy a bölcsődék alapprogramja lehetővé teszi a gondozási, nevelési alapfeladatok mellett egyéb családi nevelést támogató szolgáltatások biztosítását, de ez nem terjedt el a bölcsődei szolgáltatások között.
-
AZ ANGOL NYELVŰ MÉDIA HASZNÁLATA KORA GYEREKKORBAN
49-57Megtekintések száma:365A mai digitális világban veszélyes gyermeknek lenni. A gyerekek számára a technológia, a média tálcán kínálja az információkat, amit egy gyermek az életkori sajátosságai miatt nem minden esetben tud megfelelően értékelni. Az információ áramlását a médiaeszközök teszik lehetővé, mint a televízió, rádió, internet, tablet, telefon, számítógép, melyek használata rendkívül elterjedt napjainkban. Az internet-szolgáltatás mára elérhető a családok számára, és IKT eszközök segítségével a gyermek anyanyelvi szinten hallhatja az idegen nyelvet, amit a vizuális-auditív ingerek tesznek élménnyé. A 21. század elején a másik központi kérdés az idegen nyelv, elsősorban az angol nyelv ismerete. A szülők gyermekük érdekeit és majdani iskolai kötelezettségeit szem előtt tartva már a korai életkorokban beíratják őket idegen nyelvű tevékenységekre, köztük óvodai angol tevékenységekre, de a szülő otthon is megismertethet egy másik nyelvet gyermekével, valamint néhány hónapos kortól nyelviskolába is járhat a gyermekkel. Saját megfigyeléseink ösztönöztek arra, hogy érdemes a kora gyermekkor és az idegen nyelvű média kérdéseivel foglalkozni, hiszen a gyermekek életében is megjelennek az IKT-eszközök és használják is azokat. Dolgozatunkban azt mutatjuk be, hogy ezen eszközök alkalmazása már nem csak a felnőttek kiváltsága, hanem a legkisebbeké is, esetünkben a 3-7 éves gyermekeké. A médiának a nyelvi szocializációban is fontos szerepe van: az internet és IKT eszközök segíthetik az idegen nyelvek elsajátítását. Az informatika a jövő záloga, ami magával vonzza az idegen nyelv tanulásának szükségességét és új lehetőségét is. Dolgozatunkban egy, debreceni óvodákban készült empirikus kutatás eredményeit (a vizsgálat ideje: 2016. ősztől 2017 tavaszig, N=60) is megjelenik, melynek tárgya a gyermekek korai idegen-nyelv elsajátítására és a gyermekek médiahasználatára irányult. A kérőíves vizsgálat a szülőket az idegen nyelvű médiumok használatáról, tartalmáról és idejéről kérdezte, valamint a szülői attitűdöt is vizsgálta. A vizsgálatunk nem reprezentatív, de megfelelő alapot ad számunkra, hogy megismerjük a kora gyermekkori angol nyelvű médiahasználat megjelenését napjainkban. A téma szélesebb körű reprezentatív módon történő vizsgálata is időszerűvé vált.
-
Tanulási zavarral küzdő tanulók érdemjegyei és tantárgyaik kedveltsége
19-29Megtekintések száma:585A tanulmányban a 2017. évi 6. osztályos Országos kompetenciamérés (OKM) alapján vizsgáljuk meg a tanulási zavarral küzdő gyermekek félév végi és év végi tantárgyi, valamint a szorgalom és magatartás jegyeinek az átlagát. A kutatásban kitérünk arra is, hogy az egyes tanulási zavar fennállásától függően a gyermekek hogyan kedvelik a különböző tantárgyakat. A kutatásban attól függően, hogy mennyi és milyen tanulási zavarral küzd a gyermek, hét kategóriát (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia-diszgráfia, diszlexia-diszkalkulia, diszgráfia-diszkalkulia és mindhárom együttesen) hoztunk létre. Eredményeink alapján a tanulási zavarok jellegétől függően valóban van különbség a gyermek tantárgyi teljesítményében, valamint a tantárgyi kedveltségében is, ezért magát a tanulási zavarokat így egységesen kezelni a fentebb említettek alapján nem feltétlenül szerencsés. A tantárgyi kedveltség alapján a gyermekek legnagyobb részt azokat a tantárgyakat nem kedvelik, amelyekben az egyes tanulási zavar számukra problémát okoz.
-
Magyarországi helyzetkép az alternatív gondoskodás lehetőségeiről, különös tekintettel a gyermekotthoni, nevelőszülői elhelyezésre
63-81Megtekintések száma:718Jelen tanulmányban az intézményes és a nevelőszülői ellátás összehasonlítására vállalkozunk. Mód-szerként a statisztikai adatok másodelemzését választottuk. A tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan változik Magyarországon és azon belül az Észak-Alföldi régióban, a gyermekvédelmi szakellátásban a férőhelyek, a gyermekek létszáma, kor szerinti összetétele, az elhelyezés időtartama és típusa szerint. Elsősorban 2014., 2021. és a 2023-as év adatait elemezzük a deinstitucionalizáció szempontjából, az elmúlt évek intézményátalakítási trendjei mellett a gyermekvédelmi gondoskodás aktuális helyzetét mutatjuk be. Összehasonlító elemzésünk további célja, hogy áttekintsük az elmúlt években a gondozási helyről történő szökési esetek számát, feltételezve, hogy a nevelőszülői elhelyezés esetében ritkábban fordul elő. Az elemzéshez elsősorban a 2014., a 2021. és a 2023. év adatait vettük alapul. Néhány helyen a 2020-as év került elemzésre az adatok elérhetősége miatt. Felhasználtuk a KSH nyilvánosan rendelkezésre álló adatsorait, valamint egyéni adatigénylés alapján a KSH OSAP 1208 nyomtatvány szerint felvett adatokat, ami az adott megyékben székhellyel rendelkező gyermekvédelmi központok által szolgáltatott adatokat tartalmazza.
-
A PREVENCIÓ ÉS A KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓ FONTOSSÁGA ÉS HATÁSA A KÉSŐBBI ÉVEKRE
53-65Megtekintések száma:1236A koragyermekkori intervenció (és prevenció és fejlesztés) kifejezés a gyermek fejlődésének olyan sajátosságaira, és az azokra való szakmai környezeti reagálásokra utal a korai életévekben, amely több ágazatot (köznevelési, szociális, egészségügyi, stb.) és számos szakmacsoportot érint. Maga a ’koragyermekkor” értelmezése gyors változáson ment keresztül, mára a születés előtti (már a családtervezést/bővítést is magába foglaló) időszaktól kezdődő a gyermek iskolába lépéséig tartó időszakot jelöli. Az ellátás és a támogatás rendszerében, a szakmapolitikai stratégiákban új elem a születés előtti időszak, a családra fókuszálás, és az, hogy a támogatás nem ér véget az iskolába lépéssel. A programok tervezése során szükséges a hosszútávú hatást szem előtt tartani, emellett elengedhetetlen a későbbi életévek, életszakaszok eseményeinek az „előkészítése” és a működtetett programok hatásvizsgálata is. A tanulmány olyan módon foglalja össze a koragyermekkori intervenció és prevenció néhány alapgondolatát, hogy azokat tovább vezeti időben, és rámutat a társadalmi hatásukra is.
-
TIC ZAVAR: TÜNETI KEZELÉS VAGY PSZICHODINAMIKAI FOLYAMATOK FELTÁRÁSA ÉS OLDÁSA
65-89Megtekintések száma:408Jelen tanulmány a gyermekkorban jelentkező tic zavar témakörére fókuszál. Aktualitását az adja, hogy míg az utóbbi időben a témában a legtöbb publikáció a tic zavar észlelhető tüneteivel foglalkozik, azokat biológiai, valamint viselkedéslélektani szempontból közelíti meg, addig a jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy egy 6,5 éves gyermek esetén keresztül bemutassa, hogy a pszichodinamikus szemlélet mentén hogyan lehetséges a tünetek hátterében meghúzódó konfliktusok feltárása. Gyerekek esetében különösen is indokolt lehet, hogy a beavatkozás ne csupán a látható tünetekre, hanem a mögöttes feszültségek oldására irányuljon. A téma komplex elméleti áttekintését követően, a vizsgálati szakaszban többek között arra keressük a választ, hogy az adott gyermek esetében milyen intra- és interperszonális faktorok játszanak szerepet a tünetek és a viselkedéses megnyilvánulások manifesztációjában. Ehhez a feltárásra alkalmas projektív pszichodiagnosztikai eszközöket használjuk. Az eredmények az érzelmi és kapcsolati instabilitás, valamint az agresszív és szorongásos belső feszültség markáns jelenlétét támasztják alá. Mindez indokolja a dinamikus alapokon nyugvó pszichoterápiás intervenciót. Befejezésképpen a tanulmány igyekszik a szülőknek és nevelőknek tanácsot nyújtani a tic zavarral küzdő gyermekekhez való megfelelő viszonyulással kapcsolatban.
-
A szülői bevonódás és eredményesség összefüggései Magyarországon az országos kompetenciamérés adatai alapján
7-20Megtekintések száma:609Tanulmányunk célja, hogy áttekintsük az iskolák és a szülők szerteágazó kapcsolati hálóját a változatos mutatók mentén megvalósult vizsgálatok alapján különböző társadalmi csoportokban. Az Országos kompetenciamérés adatbázis elemzésével vizsgáljuk a magyarországi 6. és 10. évfolyamban megvalósuló, tanulmányi eredményre is hatást gyakorló szülői bevonódást, és azok összefüggéseit a tanulók családi hátterével és életkorával. Mindehhez főkomponens elemzést és kereszttábla elemzést használtunk. Meg-állapítottuk, hogy bár az életkor előrehaladtával a szülői bevonódás mértéke csökken, mégis hatással van a szülői részvételre. Továbbá kimutattuk, hogy az alacsonyabb státuszú családok bevonódási stratégiája más, de a bevonódás szintje nem éri el a magasabb szocioökonómiai hátterű családokét és ez félreértésekhez vezethet a családok és a szülők között.
-
A TANULÓK ISKOLAI TELJESÍTMÉNYÉT BEFOLYÁSOLÓ SZÜLŐI TÉNYEZŐK ILORIN METROPOLISBAN, KWARA ÁLLAMBAN
35-51Megtekintések száma:250Háttér és cél: a tanulmány célja annak felmérése, hogy hogyan alakítja a szülői befolyás a diákok tanulmányi teljesítményét Kwara állam fővárosában, Ilorinban. Általánosan ismert tény, hogy ahhoz, hogy a tanulók teljes mértékben kitudják használni az oktatás előnyeit a szüleiknek teljes mértékben támogatniuk kell őket. Ugyanakkor egyre több kutató fejezi ki aggodalmát a diákok alacsony iskolai teljesítménye miatt. Minta: Ilorin városának összes általános iskolai tanára alkotta a vizsgálat alapsokaságát (n=215). A minta kiválasztásához egyszerű véletlenszerű és szelektív mintavételi módszereket alkalmaztunk. Módszer: a kutatás során vegyes módszert alkalmaztunk ( 200 fő kérdőívet töltött ki, 15 fő interjún vett részt). Az adatokat "A gyermekek iskolai teljesítményét befolyásoló szülői tényezők kérdőív" (PFISAPQ) segítségével gyűjtöttük össze. A vizsgálat során figyelembe vett tényezők a következők voltak: nem, életkor, iskolai végzettség és a tanítási tapasztalatok éveinek száma. A demográfiai adatokat százalékban fejeztük ki, és a két nullhipotézist a kétirányú ANOVA statisztikai eszközzel teszteltük 0,05-ös szignifikanciaszinten. A kutatási kérdések elemzéséhez átlag- és rangsorelemzést alkalmaztunk, majd tematikus elemzéssel elemeztük a fő kutatási kérdéseket alátámasztó további kérdéseket. Eredmények: az eredmények azt mutatták, hogy többek között a szülői részvétel, a szülői felügyelet, a tanórán kívüli tevékenységekben való szülői részvétel, a szülői tanulmányi háttér, a szülői érdeklődés az oktatás iránt és a szülő-gyermek kapcsolat az elsődleges tényezők, amelyek pozitívan befolyásolják a gyermekek tanulmányi sikerességét. Jelentős különbségek mutatkoztak a tanulók iskolai teljesítményét befolyásoló szülői tényezőkben az általános iskolai tanárok nem, életkor, iskolai végzettség és a tanításban eltöltött évek alapján is. Az eredmények alapján megfogalmazható, hogy a szülőket ösztönözni kell arra, hogy jobban vegyenek részt a gyermekek tanulmányi tevékenységeiben, hogy a gyermekek jobban tanuljanak és maximálisan teljesítsenek az iskolában.
-
MOZAIK A CSALÁDOM - RECENZIÓ BOGÁR ZSUZSA „MOZAIK A CSALÁDOM – KÉRDÉSEK, TÖRTÉNETEK, MEGOLDÁSOK” CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
135-139Megtekintések száma:279Mozaik a családom – recenzió Bogár Zsuzsa (2017) „Mozaik a családom – kérdések, történetek, megoldások” című könyvéről
-
A reziliencia mint megküzdési képesség és a fizikai aktivitás kapcsolatának vizsgálata a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán
73-82Megtekintések száma:282A reziliens életvitel magában foglalja azoknak a jellemzőknek a követését, melyek hatékony adaptációs mechanizmusokat alakítanak ki az egyénben. Ezen mechanizmusok hatékonyan járulhatnak hozzá a mindennapi életben minket érő negatív stresszorokkal történő megküzdéshez. Ezeket a jellemzőket nem statikus módon, hanem a folyamatosan változó belső és külső feltételrendszeren keresztül érdemes vizsgálni. Kutatásunk során arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, a hallgatók fizikai aktivitásának összetevői és a pszichés megküzdési stratégiái között milyen összefüggések mutathatók ki. A vizsgálat során két validált kérdőívet alkalmaztunk. A fizikai aktivitás mérésére az International Physical Activity Questionnaire (IPAQ), a rezíliancia jellemzőinek mérésére a 25-itemes Connor—Davidson Rezíliencia Skála (CD-RISC) magyar adaptációját használtuk. A vizsgálatot 2025 februárjában végeztük (n=303, levelező tagozat n=188, nappali tagozat n=115). A vizsgálatok szerint a hallgatók által végzett sporttevékenység típusa befolyásolja a megküzdési képességeiket. A rezilienciára vonatkozó tényezők mindegyike pozitív kapcsolatban áll a válaszadók sporttevékenységeivel. A huszonöt kérdésből hét esetben szignifikáns összefüggést tudtunk kimutatni az erősebb megküzdési képességek és a jelenben végzett sporttevékenységek között. Nem meglepő, hogy a legerősebb kapcsolatot a kitartás, a felmerülő nehézségek leküzdése, a problémamegoldás során mutatott kezdeményező készség, a pozitív önkép, illetve a jókedv megőrzése mutatta a sport-tevékenységet rendszeresen végzők és az inaktív hallgatótársaik összehasonlítása során. Ugyanerre az eredményre jutottunk, amikor a fizikai aktivitás összetevőit (munkahelyhez/közlekedéshez/háztartáshoz/szabadidősporthoz kapcsolódó tényezők) külön-külön is összevetettük a lelki ellenállóképesség összetevőihez kapcsolódó tényezőkre vonatkoztatva. Összességében elmondhatjuk, hogy a háztartási munkák egyes típusai, valamint a sporttevékenységek (verseny- és szabadidősport) magasabb szintje pozitívan hatnak az egyén megküzdési képességeire.