Jelen tanulmányomban a gyermekszemlélet történeti kutatása alapfogalmainak körvonala-zására, illetve a gyermekkor-narratívák jelentőségének megvilágítására összpontosítok, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekszemlélet-történeti vizsgálatok és a narratíva-elemzések közötti összefüggések kidomborítására. A téma aktualitását az adja, hogy a hazai gyermekkor-történeti kutatások számára jelenleg még nem állnak rendelkezésre kellőképpen átgondolt meghatározások, elméleti megfontolások a gyermekkép és gyermekfelfogás kutatásához.  Írásom három fő részből áll. Az első fejezetben a pedagógiai nézetek és a gyermekideológiák kapcsolatának taglalásával, a fejlődéselvű pedagógiának a köznapi pedagógiai beszédmóddal való kapcsolatával, illetve a szemlélődő pedagógiai attitűd tárgyalásával foglalkozom, majd a második fejezetben felvázolom a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalmát, összefüggésbe hozva a gyermekkor-narratívák témakörével. Az írást egy gyakorlati kérdésfelvetéseket tartalmazó összegzés zárja, a gyermekkortörténeti paradigmák bemutatására azonban ezen írás keretein belül – terjedelmi okokból, illetve e témakör alapos szakirodalmi feldolgozottsága okán – nem kerítek sort.  Elméleti áttekintésemben arra keresem a választ, hogy egy adott társadalomban tapasztalható pedagógiai nézetek milyen természetű forrásokból, alkotóelemekből táplálkoznak, s hogy ezek működése milyen módon ragadhatóak meg a kutatások során. Legfőbb megállapításom, hogy a gyermekideológiák át- meg átszövik a különböző korok pedagógiai beszédmódjait, illetve, hogy a fejlődéselvű pedagógiai hagyomány abszolutizáló gyermekképével szemben a kutatások során leginkább olyan tudományos paradigmák bizonyulnak elfogadhatónak, mint amilyen a narratív pszichológia, a kritikai pedagógia és az új gyermekkkor-szociológia megközelítésmódja. Ugyanis a felnőtt mércéhez való viszonyítás által áthatott pedagógiai diskurzusok légkörében kevésbé szólaltatható meg a gyermek nézőpontja, perspektívája, ezért olyan teoretikus forrásokat kell keresnünk, melyekből meríthetünk egyfajta kontemplatív, az értelmezési kereteket nyitottan hagyó, s így a nevelői gyakorlat és a kutatások során egyaránt hatékonyan működtethető, a narrativitásra alapozó szemlélet kiformálása során.