Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A pszichológiai tőke szerepe az inkluzív nevelés diskurzusában
    7-20
    Megtekintések száma:
    80

    A tanulmány célja, hogy az inkluzív oktatás diskurzusába emelje a tanulók pszichológiai tőkéjének vizsgálatát, valamint annak összefüggéseit az informális státusszal. A pszichológiai tőke vizsgálatához Luthans és munkatársai (2007) által megalkotott kérdőív validált magyar fordítását (Kádi et al., 2020) adaptáltuk iskolai viszonyokra. Az informális tőke feltárására egy önbesorolásos népszerűségi skálát, valamint a kortárs és a tanári kapcsolatok kiterjedtségét mérő indexet használtunk. A vizsgálat hat általános iskola 5-8. évfolyamán zajlott, köztük volt fővárosi és városi, valamint két községi is, n=381 tanuló részvételével. Az eredmények arra mutatnak rá, hogy a pszichológiai tőke erőssége mind a szociális kapcsolatokkal (különösen a tanárokkal), mind a tanulmányi eredményekkel szignifikáns (gyenge, olykor mérsékelt) összefüggést mutat. Arra következtethetünk, hogy pszichológiai tőke fejlesztésének tudatos pedagógiai munkába építése hozzájárulhat a sikeres inkluzív tanulási környezet megteremtéséhez.

  • A nyelvtudás mintázatai és magyarázó tényezői középiskolás mintában – különös tekintettel az angol nyelvre
    55-71
    Megtekintések száma:
    110

    Az idegennyelv-tudásának mintázatait és szintjét meghatározó tényezők komplex rendszert alkotnak, amelyek együttesen formálják az eredményességet. Napjaink célnyelv használata ugyanakkor teljesen más környezetben és formában valósul meg – részben a digitalizációnak köszönhetően. Tanulmányunk fókuszában középiskolás diákok nyelvismeretének mintázatai (beszélt nyelvek, beszélt nyelvek típusa, nyelvtudás önbevalláson alapuló szintje angolból, nyelvvizsgák száma angolból), illetve a célnyelv használatának hétköznapi formái állnak. A kutatás mintáját egy országos magyar vizsgálat (Magyar Ifjúság Kutatás 2016, N=1548; Magyar Ifjúság 2020, N=1587) két hulláma adja, amely lehetővé teszi az adatok összehasonlítását. A 2020-as adatbázis esetében két regressziós modellt is futtattunk, amely az angol nyelv legalább középfokú ismeretének szintjét, illetve az angol nyelvvizsgák meglétét magyarázzák. A kapott eredmények az angol nyelv dominanciáját, illetve annak erősödését mutatják 2016 és 2020 között, miközben a beszélt nyelvek száma némileg csökkent. A beszélt nyelvek esetében kedvező változás tapasztalható ugyanakkor a nyelvismeret szintjében. Az angol nyelv legalább középfokú ismerete a magyarázó változók széles körébe beágyazott, amelyek között megjelenik a szülők iskolázottsága, az anyagi helyzet vagy a nyelv használatának típusai is (pl. sorozatok és filmek nézése). A nyelvvizsgákkal való rendelkezés alakító tényezői eltérnek a nyelvismeret magyarázó változóitól.

  • A szakadék áthidalása: a kommunikáció és a produktivitás fejlesztése az akadémiai kapcsolatokban – fókuszban az oktató-hallgató kapcsolat
    85-99
    Megtekintések száma:
    262

    A tanulmány a hallgatók és az egyetemi oktatók közötti kommunikációval kapcsolatos kihívásokat tárgyalja, emellett bemutatja, hogy hogyan befolyásolja az egyetemi munkakörnyezet a professzorok mun-kateljesítményét. A kutatási projekt részeként a szerző magyar és montenegrói felsőoktatási intézmények oktatóival készített interjúkat. A válaszadókat a szerző a tanítási módszereikről, a közös kommunikációval kapcsolatos tapasztalataikról, valamint azon kollegiális és adminisztratív problémákról kérdezte, amelyek stresszt okoznak a számukra. Az interjúk az oktatók személyes nézőpontjából mutatják be a kollektíva olykor rejtett perspektíváit. A tanulmány rávilágít a megfelelő professzori hozzáállás és az oktató-hallgató kapcsolat fontosságára. A kutatás azáltal, hogy jobb rálátást biztosít az akadémiai környezetre, hozzájárul a kommunikáció sokrétű dimenzióinak megvilágításához, valamint segít meghatározni a professzor-hallgató produktivitás elérésének módjait.

  • Az iskolai étkezés kihívásai autizmussal élő gyermekek esetében
    143-156
    Megtekintések száma:
    262

    Az autista gyermekek körében jóval gyakoribbak a táplálkozási problémák, mint neurotipikus társaiknál, ami hosszú távon egészségügyi kockázatokhoz vezethet. Az autista gyermekek iskolai étkezése kevéssé kutatott terület, pedig az étkezés nemcsak a tápanyagbevitel, hanem a szociális készségek fejlesztése szempontjából is kulcsfontosságú, különösen a szenzorosan érzékeny és strukturált környezetet igénylő tanulók esetében. Ezek a problémák a családokra, az egészségügyi ellátásra és az oktatási rendszerre is fokozott terhet rónak. A kutatás célja a meglévő szakirodalom és tapasztalatok alapján olyan támogatott, inkluzív iskolai gyakorlatok kialakítása, amelyek figyelembe veszik az egyéni szükségleteket és elősegítik az egészséges táplálkozást, valamint a közösségi beilleszkedést. A szakirodalmi kutatás célja az volt, hogy 2018 és 2025 között megjelent, elsősorban autista, másodsorban egyéb neurodevelopmentális zavarral élő gyermekek iskolai étkezési szokásait vizsgáló tanulmányokat gyűjtsön össze. A meghatározott kulcsszavak alapján végzett keresés során végül 6 releváns tanulmány került bevonásra, amelyek az étkezési szokásokat, a táplálkozás változatosságát és az étkezést befolyásoló tényezőket elemezték. Több kutatás is igazolja, hogy az autista gyermekek étkezési szokásai fejleszthetők különféle beavatkozások révén, amelyek segíthetnek az új ételek elfogadásában, a kihívást jelentő viselkedések csökkentésében és az iskolai környezethez való sikeresebb alkalmazkodásban. Az autista gyermekek iskolai étkezése komplex kihívás, amely a táplálkozási igényeken túl a szenzoros érzékenységet, a szociális interakciókat és a környezeti tényezőket is figyelembe kívánja venni. Egy jól strukturált, támogató iskolai étkezési program csökkentheti a stresszt, elősegítheti az új ételek elfogadását, és javíthatja a tanulók beilleszkedését az étkezési helyzetekbe.

  • A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA PEDAGÓGIAI HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ HAJLANDÓSÁG VIZSGÁLATA GYÓGYPEDAGÓGUS HALLGATÓK KÖRÉBEN
    31-45
    Megtekintések száma:
    1483

    Cél: a mesterséges intelligencia alapú rendszerek, eszközök, szolgáltatások begyűrűztek az élet minden területére, így megjelentek az oktatásban is. Jelen tanulmány célja a leendő gyógypedagógusok véleményeinek megismerése a mesterséges intelligencia (röviden MI) pedagógiai célú használatával kapcsolatban. Módszer: A tanulmányban bemutatásra kerülő vizsgálatban n= 157 gyógypedagógia szakos hallgató véleményének elemzésére került sor, kérdőíves kutatás segítségével. Az eredményeket matematikai statisztikai elemzéssel, az SPSS szoftver segítségével értékeltük ki. A programon belül kereszttáblás elemzést, χ2-tesztet és gyakoriságszámítást alkalmaztunk. Eredmények: a leendő gyógypedagógusok csak nagyon kis százaléka (18,5%) találkozott az eddigi tanulmányai alatt MI eszközökkel és alkalmazásokkal. Az MI eszközök alkalmazását inkább a tanórai tevékenységeken kívül tartják elképzelhetőnek. Az MI használatára való hajlandóság tekintetében nincs szignifikáns különbség az életkor viszonylatában, a 24 év alattiak 59,7%-a , a 24 év felettiek 65 % véli úgy, hogy az MI eszközök szükségesek a gyógypedagógiában, ugyanakkor az MI alkalmazások, eszközök és lehetőségek tekintetében a leendő gyógypedagógusok tudása  nagyon bizonytalan és kevés, ezért szükség lenne a mesterséges intelligenciával kapcsolatos edukáció széles körű elterjesztésére.

  • AZ ORVOSOK ÉS A FOGYATÉKOS BETEGEK TALÁLKOZÁSA
    99-111
    Megtekintések száma:
    354

    Az írás egy, a mindennapokat érintő témát vizsgál, az orvosok és a fogyatékos betegek találkozását. Kíváncsiak voltunk, hogy az orvosok és az orvostanhallgatók hogyan gondolkodnak a fogyatékosságokról, a fogyatékos személyekről a munkájuk során a velük való találkozásokról. Annak ellenére, hogy az interjús vizsgálatban résztvevő 10 fő életkora, a gyakorlatban eltöltött éveik száma, a szakterületük színes képet mutat, a válaszaikban sok hasonló véleményt fogalmaznak meg. A válaszok arra hívják fel a figyelmet, hogy az orvosok az egyetemi éveik alatt keveset hallottak az elméleti órák és a gyakorlatok során a fogyatékosság különböző aspektusairól, így valójában csak hétköznapi ismereteik, sztereotípiáik vannak a fogyatékos betegeikről. Megfogalmazódik a kérdés, hogy tudnak-e a magas társadalmi presztízsű orvosok a többségi társadalom számára pozitív példát mutatni a fogyatékos személyekkel való bánásmódban? A kérdés folytatásaként felmerül egy szélesebb vizsgálat szükségessége, aminek része kell, hogy legyenek más egészségügyi szakdolgozók is.

  • GLOBÁLIS TUDÁSBÁZIS SZEMANTIKUS WEB ALAPOKON
    67-78
    Megtekintések száma:
    204

    A tanulmány témája egy olyan globálisan elérhető központi tudásbázis kialakítása, mely a jövőben agyba épített interfésszel bárki által online elérhető, kereshető. Ennek részletes bemutatása a cél, mely a téma felvezetésével, annak társadalmi oldaláról vett elemzésével kezdődik. Ezt követően az idők kezdetétől napjainkig bemutatásra kerül, hogyan fejlődött, alakult ki a ma ismert formája. A tanulmány végén pedig két megközelítésből kerül elemzésre: legpesszimistább és legoptimistább verzió, milyen bekövetkezési esélyekkel, illetve milyen tényezők vezethetnek el a bekövetkezésükhöz. Bízunk benne, a tanulmány hozzájárul a legoptimistább verzió elkövetkező években történő megvalósításához.  Jelen tanulmány a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Program „Időkapszula 2016+20” projekt keretében készült; projektvezető: Dr. Mező Ferenc.

  • A SZORONGÁSOS TÜNETEGYÜTTES ÉS A TANULMÁNYI ELŐMENETEL ÖSSZEFÜGGÉSEI
    59-75
    Megtekintések száma:
    1140

    Jelen tanulmány célja a szorongás, a szociális készségek, a kognitív képességek és a tanulmányi elő-menetel összefüggéseinek vizsgálata. Elővizsgálatként a tervezett 200 fős mintából 10 tanuló (9 és 17 éves kor között) adatainak vizsgálata történik, szekunder adatgyűjtés formájában. Az elsődleges tapasztalatok szerint a szorongás és a szociális készségek alacsony színvonalának gyakori együttjárása valószínűsíthető, ami a megfelelő fejlesztések mellett is akadályozhatja a tanulmányi előrehaladást. Ebben a gyakori iskolai hiányzásoknak és a túlzott pszichés igénybevételnek jelentős szerepe feltételezhető.

  • A SZUPERÉRZÉKENYSÉG ÉS A VIZSGASZORONGÁS KAPCSOLATA EGY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI GIMNÁZIUMBAN VÉGZETT FELMÉRÉS ALAPJÁN
    45-53
    Megtekintések száma:
    556

    Jelen tanulmány a szuperérzékenység és a vizsgaszorongás közötti kapcsolat vizsgálatára fókuszál. A téma aktualitását az adja, hogy a szuperérzékenység, mint személyiségvonás magyarországi viszonylatban (főleg a szuperérzékeny gyerekek különleges bánásmódra való igényét illetően) kevéssé vizsgált terület, míg külföldön egyre több kutatás jelenik meg a témában. A vizsgálat arra keresi a választ, hogy a magasabb érzékenység együtt jár-e magasabb vizsgaszorongás-szinttel. Minta: 133 fő (jellemzőik: Mkor=15.3; nemi eloszlás 25,56% fiú, 74,44% lány; évfolyambeli eloszlás 9. osztály 78,95 % 10. osztály 21,05%). Módszer: online és anonim módon kitölthető kérdőívcsomag három kérdőívvel. A demográfiai jellemzők felvételéhez önállóan összeállított demográfiai kérdőív alkalmazására került sor, a szorongás vizsgálatához a TAI-H (Sipos, Sipos & Spielberger, 1988), az érzékenység vizsgálatához a HSPS-H (Aron, 1999, ford. Komjáthy, 2011; Pluess, 2013) került felhasználásra. Eredmény: az érzékenyebb diákoknak szignifikánsan magasabb a vizsgaszorongás-szintjük kevésbé érzékeny társaikéhoz képest. Következtetés: a pedagógiai gyakorlatban érdemes figyelembe venni a tanulók érzékenységét, hiszen sok egyéb tényező mellett ez a veleszületett jellemvonás befolyásolhatja a vizsgaszorongás-szintet és így a teljesítményt. 

  • A VÁLASZTHATÓSÁG LEHETŐSÉGE A TANULÁS INFORMÁCIÓGYŰJTŐ FÁZISÁBAN ÉS A TANULÁSSZERVEZÉSBEN - ALTERNATÍV ISKOLAI GYAKORLATOK BEMUTATÁSA AZ IPOO-MODELL ALAPJÁN
    17-26
    Megtekintések száma:
    248

    A tanulmányban bemutatásra kerül néhány alternatív iskolai gyakorlat, melynek fókusza a tanulók választásának biztosítása a tanulás információszerző, ezen belül is a témaválasztás és forráskutatás, valamint a tanulásszervezés fázisában. A tanulás fázisai az IPOO-modell szerint kerülnek értelmezésre. A gyakorlatok bemutatása után néhány megoldást javaslunk, melyekkel hasonló választási lehetőségeket biztosíthatunk a tanulók számára hagyományos iskolai keretek között is.

  • Mozdulok tehát vagyok - művészeti program az egyenlő esélyekért
    151-161
    Megtekintések száma:
    132

    A tanulmányban egy művészeti program értelmileg akadályozott gyerekek/tanulók fejlesztési fókuszához illesztése és vizsgálata kerül bemutatásra. Kokas Klára zenebefogadási módszere jól ismert a zenetanárok számára. A rituális jellegű foglalkozás felépítése állandó, tartalma változó, és több kreatív elemet is - kreatív éneklést, improvizatív táncot és vizuális alkotást - magába foglal. Ez a technika változtatással alkalmas lehet az értelmileg akadályozott tanulók nyelvi fejlesztésére. A művészeti programból a Kokas módszer kreatív komponensei közül az improvizatív mozgás, tánc megtartásra került, a kokasi instrukcióktól eltérő motiváló és bevonó előzetes éneklést követően. A kreatív éneklés helyett az érintettek  speciális képességeinek struktúrájához illeszkedő, a néphagyományból átvett rituális elemek beépítésére helyeződött a hangsúly. A népi mondókák és gyermekjátékok zeneisége és katartikus hatása a Kokas pedagógiának nem mond ellent, inkább azzal harmonizál, ismétlésük a résztvevőknek biztonságot nyújt, a visszatérő elemek a ráismerés örömével hatnak. A vizuális alkotást az iskolai 45 perces keretek miatti időhiány okán elhagytuk. A tanulmány korszerű elméleti keretekre épül, pl. a transzfer elve, az Embodied Cognition elmélete, az OPERA elmélet.  

  • Az internethasználat és az internetes zaklatás alakulása a tanulásban akadályozott gyermekek életében - egy kvalitatív pilot vizsgálat tapasztalatai
    7-18
    Megtekintések száma:
    492

    Az internet terjedésével annak előnyei mellett a hátrányai is egyre nagyobb teret nyelnek.  A tanulmányban a tanulásban akadályozott 14-18 éves diákok internethasználati szokásait vizsgáljuk kvalitatív módszerrel, az őket tanító pedagógusok és gyógypedagógusok (n=8) véleményének megkérdezésével. A pilot vizsgálatban feltárjuk, hogy az iskolai-, illetve internetes zaklatás hogyan és milyen mértékben jelenik meg a tanulók életében, kik azok, akiket gyakrabban érintettek az ilyen jellegű támadások. Kutatásunk eredményei alapján a pedagógusok véleménye szerint a tanulásban akadályozott gyermekek gyakrabban találkoznak az iskolában offline, mint online zaklatással, a verbális és fizikai abúzus a legelterjedtebb. A nem, a fogyatékosság mértéke/típusa, az egyes specifikus tulajdonságok, valamint a családi háttér meghatározó az áldozattá válás szempontjából. A pilot vizsgálatban megjelenő alacsony mintaszám miatt a kapott eredmények viszont csak figyelemfelhívó jellegűek, s a jelenség további kutatásának szükségszerűségére hívják fel a figyelmet.

  • NEMI ARÁNYOK ÉS A ROKONSZENVI VÁLASZTÁSOK KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓKAT INTEGRÁLÓ OSZTÁLYOKBAN
    51-66
    Megtekintések száma:
    276

    Tanulmányunkban enyhén értelmi fogyatékos gyermekeket integráló osztályközösségek állnak a középpontban. A vizsgálati mintát négy 20 főből álló osztály alkotta, melyek közül kettőben fiúk voltak többen, és az egyikben fiú, a másikban lány volt az integrált tanuló. A másik két közösségben a lányok képviselték a többséget, egy-egy fiú, illetve lány fogyatékos diákkal közöttük. Célunk a közösségek nemi arányainak és a rokonszenvi választások összefüggésének megfigyelése volt. Ennek érdekében minőségi fókuszú elemzést végeztünk. Módszerül a szociometriát alkalmaztuk, az adatok feldolgozása pedig a Smetry szoftverrel történt. Eredményeink közül kiemeljük, hogy a vizsgált közösségekben a nem viszonzott rokonszenvi választások közül az azonos nemek közöttiek voltak nagyobb számban, illetve az azonos vagy „közeli” szociometriai státuszú társ felől érkező kapcsolódási igény több esetben realizálódott a tanulók között. Az utolsó feltételezésünk – lány többségű osztályokban rosszabb a lányok pozíciója, különösen, ha integráltak - relevanciáját jól látható eredmények bizonyították. Abban az osztályban lett a legkedvezőtlenebb a lányok szociometriai helyzete, ahol ők képviselik a többséget és az integrált tanuló is lány.

  • FOGYATÉKOSSÁGGAL KAPCSOLATOS TANULÓI ATTITŰD
    7-15
    Megtekintések száma:
    946

    Az együttneveléssel foglalkozó kutatások a tanulók szociális területen megmutatkozó fejlődését hangsúlyozzák (Meyer, Park, Grenot-Scheyer, Schwartz és Harry, 1998). Az integrált oktatással kapcsolatos tanulmányok évtizedek óta foglalkoznak a tanulói attitűddel, kutatásunk a CATCH (Chedoke-McMaster Attitudes Towards Children with Handicaps Scale) kérdőíven (Rosenbaum, 1985) alapul, mely az utóbbi évek több nemzetközi mérésének is eszközéül szolgált (Tirosh 1997; Vignes, 2008; Godeau 2010; Bosseart, 2011; De Laat, 2013, Schwab, 2017). Célunk a serdülőkorú fiatalok, fogyatékos gyermekek iránti attitűdjének feltérképezése. A kérdőív a Triandis (1971) által javasolt háromkomponensű attitűd modellre épült. A 36 itemből álló skála eredetileg papír alapú volt, amit mi online formában alkalmaztunk a mintánkon. A vizsgálat résztvevői 7. évfolyamon tanuló diákok voltak (N = 99). A teszt általános megbízhatósága kielégítő volt (Cronbach-α = 0,856). A tartalomelemzés során két olyan elemet találtunk, amelyek szignifikánsan negatívak voltak, és négy olyan elemet, amelyek nem voltak szignifikánsak, azokat elhagyva a KMO = 0,809 (KMO> 6), mely alapján alkalmasnak találtuk a faktoranalízishez. Az eredmények alapján elmondható, hogy az eredeti háromkomponensű tényező nem mutatkozik meg világosan a mintán, de ennek ellenére a teszt megbízhatónak bizonyult. A jövőben néhány szubteszt, felülvizsgálatot igényel, illetve további kutatásokra is szükség van az értékelési eszköz fejlesztéséhez, hogy megbízhatóbbá és érvényesebbé váljon.

  • A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE NYÍREGYHÁZÁN
    69-81
    Megtekintések száma:
    402

    Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott tanulók német nyelv-oktatásának helyzetét mutatja be Nyíregyházán. Kutatásunkban félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, a szülők és a tanulók, valamint a nyelvtanárok körében. A témát az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók és szüleik szempontjából vizsgáltuk. A cél az volt, hogy feltérképezzük benyomásaikat, amelyek segítséget nyújthatnak az egységesítésben. A vizsgálatban 25 tanulásban akadályozott tanuló és szüleik vettek részt. Az interjúk a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Képességfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 7. és 8. osztályos tanulóival készültek 2020 tavaszán. A vizsgált képet a gyermekeket tanító két nyelvtanárral készült interjú teszi teljessé. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a résztvevők részéről igény van az egységesítésre. A diákok, a nyelv-tanárok és szülők számára is könnyebbséget jelentene az otthoni tanulás támogatásában, ha egységes tankönyv kínálat állna rendelkezésre. A kutatás során kapott válaszokból arra következtethetünk, hogy a pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni képességekhez való alkalmazkodásra és a játékos, kommunikatív nyelvoktatásra.

  • FOGYATÉKOS TANULÓK SPORTMOTIVÁCIÓI EGY REGIONÁLIS KUTATÁS TÜKRÉBEN
    35-44
    Megtekintések száma:
    533

    A gyerekek sportolási motivációi között igen kitüntetett helyet foglal el a győzelem a siker, elérése, a teljesítmény elismerésének igénye, amelyek dominánsan külső (extrinsic) orientációt fejeznek ki (Duda et al., 1992). A fogyatékossággal élő személyek sportmotivációs tényezők vizsgáló tanulmányok nem képeznek olyan teljességre törő rendszert, mint az épek sportolásával foglalkozó kutatások. Így a fogyatékossággal élők életminőségét meghatározó testedzési szokások, sportmotivációs tényezők felmérése hazai és nemzetközi viszonylatban is egy hiányterületnek mondható. A felmérés a 8-18 éves korosztály (n=1158) sportmotivációs tényezőit vizsgálja és egy primer kutatás eredményeiről számol be. A hazai fogyatékossággal élő lakosság körében végzett kérdőív gyerek mintára történő adaptálását és annak eredményeit mutatom be. A fogyatékossággal élő gyerekek körében még nem végeztek hazánkban ilyen felmérést. A kérdőíves kutatásban a fogyatékossággal élő fiatalok sportolási szokásait és a sportmotivációban az egészségtudatosság szerepének megjelenését. Az adatokat SPSS szoftver segítségével dolgozom fel, az alapstatisztikán túl az összefüggések vizsgálatára Chi2 próbát alkalmazok.

  • Az MI oktatásának szükségessége
    65-76
    Megtekintések száma:
    230

    A mesterséges intelligencia térnyerése az élet minden területén érzékelhető, az 1950-es évektől folyamatosan fejlődő technológia legtöbbek számára észrevétlenül, fokozatosan bekerült a hétköznapi életbe is. A 2022 őszén berobbanó Open AI által piacra dobott Chat GPT megjelenésével felgyorsultak az események, egyre több információhoz jutunk a MI működésével kapcsolatban. Ezekre a változásokra az oktatás minden területe reagált, országonként eltérő mértékben és gyorsasággal. Az oktatás alapvető feladata, hogy az életre készítse fel a diákokat, használható tudást adjon át számukra. Az oktatásban tevékenykedő szakemberek, az oktatáskutatók folyamatosan keresik annak lehetőségét, hogyan tudják felkészíteni a diákokat egy olyan világra, amit még nem ismerünk, de az bizonyos, hogy a MI meghatározó tényező lesz benne. Az ismeretek, amelyek az MI-ben rejlő lehetőségekről, illetve veszélyekről szólnak lassan bekerülnek a tananyagba, ennek első feltétele, hogy a tanárok is megfelelően képzettek legyenek ezen a területen. A tanulmány az MI oktatásban történő használatáról szóló, a szakemberek felkészültségét tárgyaló szakirodalom alapján elemezve a témát azt vizsgálja, hogy vajon mennyire áll készen az oktatás egy olyan világra, ahol az MI műveltség a versenyképesség alapvető feltétele lesz, illetve már az.

  • FOGYATÉKOSSÁG AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN
    7-18
    Megtekintések száma:
    585

    Jelen tanulmány egy két részből álló tanulmánypár első eleme, melyben az orvostanhallgatók, az orvosok, az orvostudomány és a fogyatékosságok, fogyatékos személyek kapcsolatának az alakulását vizsgáljuk. Bemutatásra kerülnek a fogyatékos személyek megítélését befolyásoló tényezők a különböző történelmi korokban, különböző modellek alapján, továbbá orvostudományi szempontok szerint elemezzük a gyógypedagógia kialakulását. Röviden kifejtjük az orvosképzés történetét, valamint, hogy milyen szerepet töltenek be a fogyatékossággal kapcsolatos ismeretek a medikusok egyetemi évei alatt. Jelen áttekintés elméleti alapját képezi egy, a későbbiekben megjelenő vizsgálati alapú elemzésünknek, melyben a medikusok személyes és szakmai válaszaik alapján elemeztük a fogyatékosok csoportjairól alkotott véleményüket, ismereteiket, kórházi tapasztalataikat.  

  • ÚJ „KAPCSOLATOK”: A ZENETANÁROK, A HITTANÁROK ÉS AZ SNI TANULÓK
    39-53
    Megtekintések száma:
    349

    Jelen tanulmány a sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelését vizsgálja a pedagógusok két „új” csoportjának az oldaláról. A hittanár-nevelőknek és a zenetanároknak a nevelésben, oktatásban betöltött sajátos helyzetének a felvázolása után egy olyan vizsgálat tapasztalatainak a bemutatása következik, amely arra fókuszál, hogyan látják a saját tudásukat, nehézségeiket, szükségleteiket az együttnevelési helyzetekben. Helyzetük megítéléséhez ún. kontroll csoporthoz viszonyítottuk a vizsgálati eredményeiket. A vizsgálati csoportot a közoktatás klasszikus szereplői, a közismereti tárgyakat oktató pedagógusok alkották.

  • HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK OKTATÁSA IZRAELBEN
    31-40
    Megtekintések száma:
    343

    Az Izrael társadalmi életében szerepet játszó háromféle vallás miatt nem csak a társadalma és a mindennapok nagyon összetettek, de az oktatási rendszere. A társadalom vallási, politikai, kulturális és gazdasági sokszínűsége erős lenyomatot hagyott az oktatáson, ezen belül a kisebbségi tanulók ellátásán is. Az írás témája az izraeli oktatással, azon belül is a leghátrányosabb helyzetben lévő csoport, a beduin tanulók ellátásának a múltja és a jelenlegi helyzete. Napjainkban a beduinok adják a Negev lakosságának a harmadát (210.000 fő), akik az elmúlt évtizedekben folyamatosan tértek át a félig nomád életformáról az állandó lakóhelyeken élésre. Kb. 90 ezren élnek ismeretlen falvakban és táborokban, ami már önmagában is komoly nehézségek elé állítja az izraeli oktatáspolitikát. Az írás áttekintést ad a beduinok társadalmon belüli helyzetének az elmúlt 60-70 évben tapasztalt változásáról, az első iskola beindításának a körülményeiről, a nem fogyatékos beduin tanulók iskolai eredményességéről, továbbtanulási lehetőségeikről és jellemzőiről. Az oktatási rendszer működésének a megértéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a beduin iskolákban dolgozó pedagógusok képzését és munkába állásának a jellemzőit. 

  • FEJLŐDÉSI ZAVARRAL KÜZDŐ GYERMEKEK OKTATÁSI TÁMOGATÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVBEN
    103-112
    Megtekintések száma:
    446

    A tanulmány célja, hogy javaslatot tegyen a pedagógiai megsegítés előkészítésének folyamatára az általános iskolákba integrált tanulók számára kidolgozott egyéni fejlesztési tervekből kiválasztott elemek elemzése alapján. A tanulók (személyes = individuális) dokumentációjának elemzését 18 olyan tanulónál végezték el, akiknél diagnosztizáltak fejlődési tanulási rendellenességeket és ADHD-t (figyelemhiányos hiperaktivitási rendellenességeket). Az eredmények rámutatnak az általánosan megfogalmazott pedagógiai intervenciók alkalmazására az oktatási körülményekben.

  • TANÁROK HÁTRÁNYOS HELYZETBEN
    39-50
    Megtekintések száma:
    242

       Ebben a tanulmányban a szerzők tágan értelmezik a hátrányos helyzetet. A tanulmány első része olyan tanárokkal és tanárjelöltekkel foglalkozik akik fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetűek. A kutatás során 8 strukturális interjú készült. Az interjúk kulcskérdése az volt, hogy az alanyok részesültek-e negatív diszkriminációban az oktatás és a munka világában. A tanulmány második része a szakiskolai tanárokkal foglalkozik. A pedagógiai siker értelmezése új nézőpontból lesz bemutatva, továbbá annak okait tárgyalja a szerző, hogy a hagyományos siker értelmezés miért nem illik a szakiskolai környezetbe.  Végül néhány a szakiskolában használt jó gyakorlat kerül bemutatásra.

  • AZ INNOVÁTOROK KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓI FELÉ - A K + F STÚDIÓ TEHETSÉGFEJLESZTŐ PROGRAMJA
    111-113
    Megtekintések száma:
    569

    E cikk célja, hogy bemutassa a K + F Stúdió tehetségfejlesztő programját. Ebben a programban fiatal diákok és tudósok tervezik és publikálják saját innovációikat, részt vesznek az innovációval kapcsolatos tanfolyamokon, találkozókon és konferenciákon. E programot a K+F Stúdió végzi az NTP-PKTF-17-0017 projekt támogatásával.

  • A WALDORF-PEDAGÓGIA 7 ALAPELVÉNEK ALKALMAZÁSA AZ AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVARRAL ÉLŐ GYERMEKEK ESETÉBEN
    133-148
    Megtekintések száma:
    775

    A Waldorf-pedagógia a fejlődésnek megfelelő, tapasztalati alapú és tudományos igényű oktatási megközelítést kínál. Arra törekszik, hogy minden tanuló esetében ösztönözze az egész életen át tartó tanulást, miközben lehetővé teszi, hogy a tanulók az egyéni képességeiket teljes mértékben kibontakoztassák. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a Waldorf-pedagógia hét alapelve hogyan segíti az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek boldogulását. A Waldorf-módszert Priyanti és Warmansyah (2021) szerint arra használják, hogy segítsék a gyermekeket a valódi tapasztalatok elérésében, mely a képességeikbe vetett erős bizalom kialakulásához vezet. A Waldorf-pedagógia alkalmas arra, hogy ezt a képeséget az autista gyermekekben is megerősítse. Ezen túlmenően, a tanulmány segítheti az oktatási rendszereket abban, hogy meghatározzák azokat a módszertani alapokat, amelyek előnyösek lehetnek a különleges bánásmódot igénylő gyerekek esetében. A tanulmány szakirodalmi áttekintést nyújt a Waldorf-nevelés hét alapelvének alkalmazásával kapcsolatban, bemutatja, hogy mindez hogyan támogatja a gyermekek erkölcsi fejlődését és hogyan ösztönzi a szabad és független gondolkodást, az önfelfedezést. Az autista gyermekek fejlesztésében nagyon hasznos az olyan nevelési filozófia, amely a sikeres szociális-érzelmi viselkedés és a tanulmányi készségek fejlesztését ösztönzi. A Waldorf-oktatás, egy olyan pedagógiai filozófia, amely a fejlődésnek megfelelő tapasztalati tanulást hangsúlyozza, mely bizonyítottan javítja a szociális és tanulmányi eredményeket a sajátos nevelési igényű diákok esetében is.

  • ÉLETPÁLYA-TERVEZÉS SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ FIATALOK ESETÉBEN
    21-30
    Megtekintések száma:
    1386

    A tanulmány a sajátos nevelési igényű fiatalok életpálya-tervezésének megvalósítási lehetőségeit elemzi hazánkban. A téma kifejezetten aktuális, hiszen a szakképzés rendszerének hazai átalakítási folyamata (Szakképzés 4.0, 2020) során egyre inkább kirajzolódik, hogy a szakiskola elsődleges továbbtanulási célként jelenik meg a sajátos nevelési igényű tanulók egyes csoportjai számára. A szakiskolákban képzett szakemberek potenciális munkavállalóként jelenhetnének meg a munkaerőpiacon, mégsem történik meg minden esetben az akadálymentes és automatikus munkavállalás a középiskola elvégzése után. Az életpálya-tervezés - mely a sajátos nevelési igényű fiatalok esetében kiegészül és egybefonódik az Egyéni Átvezetési Terv készítésével - megoldást jelenthetne a vázolt problémára, ezért a jelen tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet e lehetőség tudatos és szakszerű alkalmazására a sajátos nevelési igényű fiatalok esetében is.