Keresés
Keresési eredmények
-
A roma szakkollégiumok szerepe a felsőoktatásban a hallgatók percepciói alapján
97-114Megtekintések száma:223A felsőoktatási expanzió következtében a tanulói összetétel egyre diverzifikálódik és megjelennek olyan diákok, akik családjukból, közösségükből elsőként vállalkoznak a diplomaszerzésre. A cigányként, romaként definiált kisebbség a középkor óta Európa szerves részét képezik, iskolázottsági helyzetük azonban elmarad az össznépességtől és még mindig alulreprezentáltak a felsőoktatásban. A tanulmány azt elemzi, hogy a társadalmi mobilitás útját járó, nagyobbrészt cigány, roma egyetemisták miként tekintenek a formális tanulásuk keretét jelentő egyetemre, illetve arra a nonformális közösségre (roma szakkollégium), mely célzottan támogatja egyetemi előrehaladásukat. Vizsgálatunk magyarországi egyetemeken tanuló diákok körében a roma szakkollégiumokat összefogó hálózat hallgatói populációját (N=300) kérdőíves adatfelvételbe vonta be (n=182). Jelen tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy milyen implicit ideákkal rendelkeznek a megkérdezett hallgatók az egyetemről és a roma szakkollégiumról, felderítve ezek hasonlóságait és eltérő funkcióit, elemezve a roma szakkollégium társadalmi mobilitásban betöltött szerepét. Adatainkat kvalitatív elemzési stratégiával, tematikus kódolással dolgoztuk fel. Eredményeink rávilágítanak az egyetemi, formális térre vonatkozó és a roma szakkollégium non formalitását kiemelő funkciókra: az egyetemhez válaszadóink a formális tanuláshoz, szocializációhoz kapcsolódó szavakat társítottak, míg a roma szakkollégiumhoz kapcsolódó társítások inkább az élményalapúságra, cselekedet orientáltságra irányulnak, azaz a nonformális tér jellemzőit mutatják. Válaszadóink percepciójában az egyetem, de kiváltképp a szakkollégium pozitív értékkel bír. Vizsgálatunk rávilágít a roma szakkollégiumok pedagógiai programjával kapcsolatos percepciókra. A roma szakkollégiumot a családi kapcsolatokhoz hasonlítják válaszadóink, így a család által nyújtott biztonság érzésének kontinuitásaként tekinthetünk a roma szakkollégiumra. Vizsgálatunk cigány, roma egyetemisták példáján keresztül arra mutat rá, hogy az egyetemi terekben működő nonformális kisközösségek a felsőoktatásban alulreprezentált csoportok sikeres előrehaladásának, mobilitásuk pozitív megélésének hatékony eszközei.
-
IDEJE, HOGY A TANÁROK ÉS A DIÁKOK JOBBAN KONTROLLÁLJÁK A TANULÁST
85-90Megtekintések száma:347A tanulmány fókuszában az áll, hogy itt az ideje, hogy a tanárok és a diákok irányítsák a saját tanulási folyamatukat, valamit az oktatást át kell alakítani és összehangolni a 21. század valóságával. Az egyik lehetőség a saját tanulási folyamatunk ellenőrzésére a diákközpontú tanulás és tanítás. A folyamatban számos összetevő játszik szerepet: konstruktivista tevékenységek, metakognitív reflexiók, diák-tanár partneri viszony, együttműködési erőfeszítések, hiteles értékelés, a diákok aktív és folyamatos bevonása a tanulási folyamatba, a fontos készségek explicit tanítása, a diákok legalább a tanulási folyamatuk egy részének irányítói, kortárs és professzori/tanári/oktatói visszajelzés, valamint nagymértékben tanuláson alapuló tanulói erőfeszítés.
-
DADOGÓ TANULÓ TÁMOGATÁSA AZ ISKOLÁBAN
91-104Megtekintések száma:550A dadogás a beszéd tempójának és ritmusának fogyatékossága, amellyel a gyógypedagógusok és a logopédusok a mindennapokban gyakran szembesülnek. A korábbi kutatásokban a dadogást a logopédia és a beszédterápiák szemszögéből vizsgálták, jelen kutatás azonban az érintett fiatalok véleményén alapul. Guitar (1998) szerint a lakosság egy százaléka dadogónak számít - ami azt jelenti, hogy Észtországban körülbelül 1500 tanuló dadog. A tanulók a napjuk és a szabadidejük jelentős és értékes részét az iskolában töltik, ezért elengedhetetlen, hogy a tanárok és a tanácsadók szükség esetén tudatosak és kompetensek legyenek a dadogó diákok támogatásában. A dadogó diákok nem kapnak kellő támogatást és figyelmet az iskolában, mivel a dadogás olyan fogyatékosság, amely nem zavarja a tanárokat a munkájukban. Feltételezhető, hogy a tanárok nem változtatják meg módszereiket és értékelési rendszerüket egy dadogó diák esetében. Mindazonáltal kulcsfontosságú, hogy az akadályozott tanuló biztonságban és jól érezze magát az iskolában, és gondolatait beszédben tudja kifejezni. A kutatás célja annak kiderítése, hogy a dadogó diákok hogyan küzdenek meg iskolai környezetükben. A kutatás a tanárok és a támogató szakemberek tapasztalataira összpontosít annak érdekében, hogy megértsék együttműködésüket a dadogó diákok segítésében.
-
A szakadék áthidalása: a kommunikáció és a produktivitás fejlesztése az akadémiai kapcsolatokban – fókuszban az oktató-hallgató kapcsolat
85-99Megtekintések száma:262A tanulmány a hallgatók és az egyetemi oktatók közötti kommunikációval kapcsolatos kihívásokat tárgyalja, emellett bemutatja, hogy hogyan befolyásolja az egyetemi munkakörnyezet a professzorok mun-kateljesítményét. A kutatási projekt részeként a szerző magyar és montenegrói felsőoktatási intézmények oktatóival készített interjúkat. A válaszadókat a szerző a tanítási módszereikről, a közös kommunikációval kapcsolatos tapasztalataikról, valamint azon kollegiális és adminisztratív problémákról kérdezte, amelyek stresszt okoznak a számukra. Az interjúk az oktatók személyes nézőpontjából mutatják be a kollektíva olykor rejtett perspektíváit. A tanulmány rávilágít a megfelelő professzori hozzáállás és az oktató-hallgató kapcsolat fontosságára. A kutatás azáltal, hogy jobb rálátást biztosít az akadémiai környezetre, hozzájárul a kommunikáció sokrétű dimenzióinak megvilágításához, valamint segít meghatározni a professzor-hallgató produktivitás elérésének módjait.
-
A „TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT MENTORPROGRAM” ELŐKÉSZÍTŐ KURZUSÁN RÉSZTVEVŐ MENTORJELÖLTEK MOTIVÁCIÓI
21-41Megtekintések száma:576Jelen tanulmány a mentorálás oktatásban betöltött szerepére fókuszál. A téma az utóbbi években egyre inkább a kutatók látószögébe került (Bencsik és Juhász, 2017). A nemzetközi gyakorlattal összhangban a hazai köznevelési intézményekben is felértékelődött a mentorok szerepe, az egyes iskolatípusokban pedig különböző mentorprogramok jelentek meg. Kutatásunkban a Tanítsunk Magyarországért Mentorprogram debreceni hallgatóit vizsgáltuk, hogy feltérképezzük az egyetemista mentorjelöltek motivációinak aspektusait, a mentoráláshoz kapcsolódó érzelmi és kognitív viszonyaikat, a mentorálás iránti elkötelezettségüket (vagy annak hiányát). További célunk volt annak feltárása, hogy mi minden be folyásolja a mentorrá válás végső döntését a hallgatók körében (anyagi, mentális erőforrás stb.), s ezek a tényezők milyen kölcsönhatásban vannak egymással. Kutatásunkat 151 fővel végeztük azok között az egyetemista fiatalok között, akik a mentorrá válás elméleti kurzusán részt vettek a 2018/2019-es tanév tavaszi félévében. Kvantitatív kutatásunk alapjait a TM1 kurzus oktatói, Ceglédi, Engler, Szűcs, Hüse és Berényi (2019) által létrehozott és lekérdezett kérdőív adja, melyet 2019/20-as tanév elején töltöttek ki a kurzusra jelentkezett hallgatók. A kitöltők közel 50%-a döntött úgy végül, hogy elkötelezi magát a mentorálás mellett, s a másik 50%-a pedig valamilyen oknál fogva mégsem vállalt mentori tevékenységet. Eredményeink alapján elmondható, hogy a mentorok számára a segítségnyújtás és az ösztöndíj formájában kapott anyagi juttatás jelentették a fő motivációs faktorokat, azonban utóbbi elsősorban a férfi hallgatók számára volt fontos, valamint az anyagi aspektus a hátrányos helyzetű hallgatók számára sem volt elsődleges a motiváció alakulásában. Következtetéseink szerint a mentorálásban az erős belső motiváció és elkötelezettség játszik fontos szerepet, míg a külső motivációként megjelenő anyagi juttatás másodlagos lehet, de szintén fontos.
-
Az indonéziai felsőoktatási intézményekben működő hallgatói közösségi szolgálati programok hatékonyságának vizsgálata
77-89Megtekintések száma:234Indonéziában minden felsőoktatásban részt vevő egyetemi hallgató számára a felsőoktatási tanterv szerint kötelező részt venni a Kuliah Kerja Nyata-ban, ami egy tanulmányi szolgáltatási program. A Kuliah Kerja Nyata (KKN) először 1973-ban jelent meg a Felsőoktatási Minisztérium rendeletében (Kisnawat, 2009). A tanulmányban bemutatjuk a Kuliah Kerja Nyata eredetét és az egyetemen végrehajtott irányelveit, a Kuliah Kerja Nyata leírását, amelyet az egyetemek honlapjain, például a Gajah Mada Egyetem és a Bandungi Technológiai Intézet honlapján implementáltak, valamint a megvalósítás előnyeit az érintettek számára. A tanulmány célja a közösségi szolgálati programok áttekintése és a közösségi szolgálat népszerűsítése a felsőoktatásban. A tanulmányban összefoglaló szakirodalmi áttekintést végeztünk a hallgatói közösségi szolgálattal kapcsolatban. Ez az előadás arra mutat rá, hogyan valósították meg a hatékonyan a Kuliah Kerja Nyata programot az indonéz egyetemeken a hallgatók és az oktatók számára.
-
A TANULÁSI MOTIVÁCIÓK ÉS A MUNKAERŐ-PIACI ELVÁRÁSOK ÖSSZEFÜGGÉSEI
51-63Megtekintések száma:354A tanulási motivációról hazai és külföldi szakirodalomban egyaránt olvashatunk. Jelen tanulmányban mi is azt vizsgáljuk, hogy milyen a fiatalok tanulási attitűdje illetve, hogy ez milyen összefüggésben van a fiatalok munkaerőpiacon történő elhelyezkedésével. A téma aktualitását az adja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok többnyire felsőfokú képzésekre jelentkeznek, és szakmát kevesebben akarnak tanulni. Valóban mindenki ennyire motivált a tanulásban? Melyek azok a belső és külső tényezők, amelyek motiválják az egyént a tanulásában? Vajon a családi háttér hatással van-e a tanuló teljesítményére? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Eredmények: Elsődleges eredményeink szerint a vizsgált fiatalok jelentős többsége szeretne továbbtanulni az érettségi után. Ebben látják későbbi munkaerő-piaci érvényesülésüket. A legtöbbek által megjelölt szakirány az egészségügyi és a gazdasági terület. Tanulási motivációs rangsoruk első helyén a „sikeres akarok lenni” attitűd áll.
-
A TEHETSÉGMENEDZSMENT TAPASZTALATÁBÓL ‒ JÓ GYAKORLAT A DEBRECENI ÁRPÁD VEZÉR ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
117-127Megtekintések száma:415A tehetséggondozás nagyon fontos területe az iskolák pedagógiai programjának. A gyerekek érdeklődési körének vizsgálata vagy az érdeklődésük felkeltése jelentheti a tanulók számára azt a tanulási motivációt mely lehetővé teszi a tehetség kibontakozását vagy segítheti a tehetséggé válás folyamatát, melyet a pedagógus-tanuló-szülő közös összehangolt munkája tehet a legeredményesebbé. Tanulmányunkban a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola tanulói tehetséggondozásában Tóth Elektra 5. b. osztályos tanuló és mentortanárja Czeglédi Ildikó által bemutatott pályaművét és a tehetséggondozás folyamatát és résztvevőit mutatjuk be, mint jó gyakorlatot. A kutatás témája az űrkutatás és csillagászat volt, mely igen érdekes téma lehet a diákoknak, hiszen olyan objektumokkal foglalkozik, melyek fényévnyi távolságban kissé misztikusnak és elérhetetlenek tűnve motiválják a gyerekeket is a megismerés folyamtára. A VI. Debreceni Városi Tehetséggondozó Diákkonferencia 2022. március 10-n rendezett eseményre készült, a pályamű egy 3 oldalas dolgozatból és egy 5 perces kiselőadásból állt. Az Észak-alföldi régióba tanuló felső tagozatos diákok által kitöltött kérdőíves kutatás (N=357) arra kereste a választ, hogy érdeklődnek-e a gyerekek az űrkutatás iránt, honnan szereznek erről információt és milyen iskolai programba kapcsolódnának be, ami ezzel a témával kapcsolatos. A kérdőív eredményeit SPSS szoftver segítségével került feldolgozásra, alapstatisztikát (átlag, szórás) és összefüggés vizsgálatot (independent t test, Chi 2 proba) számítottunk. A kutatás igazolta, hogy a gyerekek érdeklődnek a téma iránt ám az iskolai programok során a fiúk és lányok motivációjában szignifikáns eltérést tudtunk kimutatni, melyeket az iskolai programokat szervező pedagógusoknak érdemes figyelembe venni, így még eredményesebben tudják a majd a gyerekeket megszólítani a témában. A lányokat az űrkutatás hasznosságával, a rajz és technika foglalkozásokkal és előadásokkal lehet megszólítani, míg a fiúkat az internetes játékokkal.
-
AZ ÁLLATASSZISZTÁCIÓ ALKALMAZÁSA A DEBRECENI EGYETEM GYERMEKNEVELÉSI ÉS GYÓGYPEDAGÓGIAI KARÁN
119-126Megtekintések száma:206Az egyetemi hallgatók körében alkalmazott állatasszisztáció nem ismeretlen, számos külföldi példa bizonyítja a létjogosultságát. A célzottan egyetemistákra irányuló alkalmazás az Amerikai Egyesült Államokból terjedt el és napjainkra már a világ számos országában alkalmazzák. A segítő kutyák megjelenése a felsőoktatásban összefügg azzal a tudományos érdeklődéssel, amely a segítő állatok alkalmazása során tapasztalt pozitív hatások okainak feltárására és mérésére irányult. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán az állataszisztációs képzés bevezetésével egy időben 2021-ben kezdődött meg az az egyetemista érzékenyítő program, amely keretében a hallgatók napi rendszerességgel találkozhatnak az egyetemi kampuszon szolgálatot teljesítő segítő kutyával. Az ország első egyetemista érzékenyítő kutyájának sokrétű feladata van, nem csak az állatasszisztált aktivitás terén végez munkát, hanem jelenlétével szocializációs szerepet is betölt, sokaknak segít az állattartásról kialakított képzeteik újragondolásában. A tanulmány ezt a szocializációs programot mutatja be.
-
HALLGATÓI SZOCIALIZÁCIÓ - OKTATÓI SZEMMEL
19-33Megtekintések száma:526A tanulmány célja, hogy a hallgatói szocializáció két szálát, a szakmai szocializációt és a felsőoktatás nevelésszociológiai aspektusát az oktatók nézőpontjából mutassa be. Az elméleti keretet a hallgatói szocializáció és az értelmiségképzés lehetőségei adják. de kitérünk az egyetemek átalakuló világára is, amelyben az általunk vizsgált folyamat zajlik. Kutatásunk kezdete óta (2019. szeptembere) 21 félig strukturált interjút rögzítettünk egy olyan oktatói mintán, amellyel eddig a képzési struktúra tíz területét és az ország hét városát fedtük le. Jelen elemzésünk az interjús beszélgetések alábbi területeire fókuszál: a hallgatói populáció leírása, az egyetem kulturális klímája, illetve az egyetem hatásmechanizmusa (ez utóbbiban az oktatói hatásokat is áttekintjük). Eredményeink arra utalnak, hogy az egyetemi szocializáció intézményenként változatos képet mutat, amelyet a város nagysága, az egyetemek kulturális klímája, az intézmények szervezeti jegyei és az oktatói közeg is alakít. A hallgatói szocializáció folyamatát a középiskolából érkező diákok sajátosságai is formálják, illetve olyan külső, az egyetemtől független kontextusok, mint a mediatizáció, az olvasási-tanulási szokások megváltozása vagy a diákok motivációja
-
A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE NYÍREGYHÁZÁN
69-81Megtekintések száma:401Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott tanulók német nyelv-oktatásának helyzetét mutatja be Nyíregyházán. Kutatásunkban félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, a szülők és a tanulók, valamint a nyelvtanárok körében. A témát az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók és szüleik szempontjából vizsgáltuk. A cél az volt, hogy feltérképezzük benyomásaikat, amelyek segítséget nyújthatnak az egységesítésben. A vizsgálatban 25 tanulásban akadályozott tanuló és szüleik vettek részt. Az interjúk a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Képességfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 7. és 8. osztályos tanulóival készültek 2020 tavaszán. A vizsgált képet a gyermekeket tanító két nyelvtanárral készült interjú teszi teljessé. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a résztvevők részéről igény van az egységesítésre. A diákok, a nyelv-tanárok és szülők számára is könnyebbséget jelentene az otthoni tanulás támogatásában, ha egységes tankönyv kínálat állna rendelkezésre. A kutatás során kapott válaszokból arra következtethetünk, hogy a pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni képességekhez való alkalmazkodásra és a játékos, kommunikatív nyelvoktatásra.
-
Tanulási zavarral küzdő tanulók érdemjegyei és tantárgyaik kedveltsége
19-29Megtekintések száma:533A tanulmányban a 2017. évi 6. osztályos Országos kompetenciamérés (OKM) alapján vizsgáljuk meg a tanulási zavarral küzdő gyermekek félév végi és év végi tantárgyi, valamint a szorgalom és magatartás jegyeinek az átlagát. A kutatásban kitérünk arra is, hogy az egyes tanulási zavar fennállásától függően a gyermekek hogyan kedvelik a különböző tantárgyakat. A kutatásban attól függően, hogy mennyi és milyen tanulási zavarral küzd a gyermek, hét kategóriát (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia-diszgráfia, diszlexia-diszkalkulia, diszgráfia-diszkalkulia és mindhárom együttesen) hoztunk létre. Eredményeink alapján a tanulási zavarok jellegétől függően valóban van különbség a gyermek tantárgyi teljesítményében, valamint a tantárgyi kedveltségében is, ezért magát a tanulási zavarokat így egységesen kezelni a fentebb említettek alapján nem feltétlenül szerencsés. A tantárgyi kedveltség alapján a gyermekek legnagyobb részt azokat a tantárgyakat nem kedvelik, amelyekben az egyes tanulási zavar számukra problémát okoz.
-
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ROMA SZAKKOLLÉGIUMOK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A KÖZÉPISKOLÁKKAL
27-41Megtekintések száma:244A tanulmány fő célja, hogy a debreceni székhellyel működő roma szakkollégiumokat és azok közép-iskolai kapcsolatait bemutassa. Ennek keretét egy 2019-es kutatás adja, ami három részből állt. A Hajdú-Bihar megyében működő három roma szakkollégium (Lippai Balázs Roma Szakkollégium, Wáli István Református Cigány Szakkollégium és Szent Miklós Görög Katolikus Szakkollégium) hallgatóinak kérdő-íves vizsgálata, a három szakkollégium vezetőjével készített interjú, továbbá - a hallgatói kérdőíves vizsgálat eredményeire alapozva, felkerestük azokat a középiskolákat, ahonnan kettő, vagy annál több hallgató érkezett a szakkollégiumokba, így kilenc iskolaigazgatóval és hat polgármesterrel készült interjú. Jelen tanulmányban a szakkollégiumi igazgatókkal készült interjúkat mutatjuk be. Ott, ahol lehetséges, támasz-kodunk a kutatás egyes részeiben kapott válaszokra, - összehasonlítjuk és elemezzük azokat. Elsősorban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a roma szakkollégiumok milyen módon segítik a cigány hallgatók felsőoktatásba való bekerülését. A kapott válaszok alapján megállapítható, hogy a szakkollégiumok törekednek a középiskolákkal való kapcsolattartásra, esetenként bevonják az általuk szervezett programokba is a tanulókat, illetve tanáraikat. Kifejezetten csak a középiskolások számára szóló, felvételit segítő programot nem szerveznek. A szakkollégiumok a cigány tanulók felsőoktatásba/szakkollégiumokba való bekerülését elsősorban információk nyújtásával segítik. Az információk átadását igyekeznek a hallgatók bevonásával, személyes közreműködés révén megvalósítani.
-
A szülői részvétel a sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai nevelésében-oktatásában
17-27Megtekintések száma:237Tanulmányunk a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek és a szülők magyarországi iskolákban való részvételének szintje, módja és intenzitása közötti összefüggéseket vizsgálja. A gyermekközpontú oktatás és az inkluzív együttműködés elveire épülő kutatás azt vizsgálja, hogy a SNI gyermekek családjai eltérő módon vesznek-e részt az iskolai életben, mint a nem SNI gyermekek családjai, különösen akkor, ha további társadalmi-gazdasági hátrányok is fennállnak. A szakirodalom áttekintése alapján megállapítható, hogy az SNI és a nem SNI csoportok közötti összehasonlító elemzések száma korlátozott, ezért a kutatás elsősorban a szülők és az iskola közötti kapcsolatokat vizsgáló, elsősorban felnőttek szemszögéből készült tanulmányokra összpontosít. Az empirikus rész az Országos kompeteniciamérés (OKM) adatbázis másodlagos elemzését használja, a 2015-ös (6. osztály), 2017-es (8. osztály) és 2019-es (10. osztály) kohorszokból származó longitudinális tanulói szintű adatokra támaszkodva. Az összekapcsolt adatbázisban nyomonkövethető a töretlen tanulási úttal rendelkező diákok tanulmányi pályája, lehetővé téve a háttérkérdőív öt eleméből származó szülői részvétel mutatóinak idősoros elemzését. Az eredmények arra utalnak, hogy míg a szülői részvétel általában csökken az idő múlásával, a csökkenés a többszörösen hátrányos helyzetű diákok körében meredekebb, mint a kizárólag SNI diákok körében. A házi feladatokban való segítségnyújtás tűnik a leginkább tartós részvételi formának, bár az alacsonyabb oktatási tőkével rendelkező családok esetében továbbra is korlátozott. A feltételezésekkel ellentétben a SNI diákok jelentős szülői figyelmet kapnak a középiskolában, ami rámutat a tanárok és a családok közötti konstruktív együttműködés lehetőségére. A szülői értekezleteken való részvétel azonban jelentősen alacsonyabb a hátrányos helyzetű tanulók Az adatok azt is hangsúlyozzák, hogy az SNI és a hátrányos helyzetű diákok mutatják a legmagasabb lemorzsolódási kockázatot, ami célzott beavatkozások szükségességét hangsúlyozza.
-
A SZOCIOÖKONÓMIAI HÁTTÉRVÁLTOZÓK SZEREPE A NETFIT MÉRÉSBEN
33-44Megtekintések száma:440A testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Tesztet (továbbiakban: NETFIT) a köznevelésbe kötelezően 2013/14-es tanévtől vezették be, melynek célja, hogy a mindennapos testnevelés hatásait tudja kimutatni, a tanulók fittségi és testalkati paramétereiben. A tesztek országos eredményeinek bemutatásánál az is kiderül, hogy a fittségi állapotot meghatározzák a genetikai adottságok, a családi háttér és a környezet is (Csányi et. al., 2015, Csányi és Kaj 2017), így az eredményeket ezen tényezők közös kontextusában lehet értelmezni. Kutatásunkban célunk volt megvizsgálni a budapesti középiskolás fiú tanulók NETFIT adatait a családi háttérvizsgálatokkal kiegészítve. Kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy hogyan alakul a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban tanuló fiúk fittségi profilja a NETFIT próbákban mutatott eredmények alapján. Milyen összefüggés van a családi háttér és a NETFIT mérésen nyújtott teljesítmény között? Felmérésünket a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum egyik legnagyobb iskolájában végeztük a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Összesen 342 fő fiú tanulót vontunk be a vizsgálatba, ahol egy 35 kérdésből álló kérdőív segítségével kísérletet tettünk a NETFIT eredmények és a szocioökonómiai háttérmutatók összefüggéseinek feltárására. Számos kutatás igazolja, hogy a kedvezőbb SES-sel rendelkező tanulói csoportok, általában kedvezőbb fittségi mutatókkal rendelkeznek (Jiménez-Pavon és tsai, 2010, Ortega és tsai, 2013, Vandendriessche és tsai., 2012). Arra is számos bizonyíték áll rendelkezésre, hogy az országon belül kimutatható regionális szintű fittségiállapot-mutatók magasabbak a kedvezőbb SES-sel rendelkező régiókban (Charlton és tsai, 2014, Golle és tsai, 2014, Cleland és tsai, 2009, Welk, Saint-Maurice és Csányi, 2015). Kutatásunk során megállapítottuk, hogy a fejlesztésre szoruló tanulók leginkább a kisközségekből kerülnek ki, mintegy 58,3%-uk szorul fejlesztésre. Ezek az értékek szignifikánsan eltérnek (khi=218,6, df=20, p=0,000). Az életmód kialakításának alappillére a család (Mező 2018), amelynek szokásai, alakítják a gyermek sporthoz való viszonyát, s később igen nehéz azokat megváltoztatni (Herpainé et. al, 2017, Herpainé 2018). A vizsgálat bizonyította, hogy az adott mintán a vizsgált fiú tanulóknál az apa sportolási szokása döntően meghatározó, azonban az anya sportolási szokása nincs akkora hatással a vizsgált személyek sportolási szokására. Javaslatot teszünk a NETFIT teszt battériájának kiterjesztésére a vizsgált személy szocioökonómiai háttérvizsgálatával.
-
A MAGYAR FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESEDÉSE
19-35Megtekintések száma:422A tanulmány célja, hogy átfogó módon mutassa be a magyar felsőoktatási rendszer nemzetköziesedésének folyamatát. A jelenség alaposabb megértéséhez az európai oktatási célkitűzéseket és programokat tekintjük át a tanulmány első részében, majd ezeknek a területeknek a magyar aspektusait is megvizsgáljuk – különös tekintettel a Stipendium Hungaricum ösztöndíj programra. A nemzetköziesedés legfontosabb trendjeit az Oktatási Hivatal és a Tempus Közalapítvány statisztikai adataival illusztráljuk – kitérve a mobilitás mindkét irányára. Az Eurostudent VII. adatbázis magyarországi almintájának segítségével (N = 7547) áttekintjük a hallgatók mobilitási tapasztalatait a demográfiai jellemzőik, a felsőoktásba való bekerülésük körülményeik, a tudományterületük, képzési szintjük és más háttérváltozóik mentén. Bizonyos vizsgált területek esetén a magyar adatokat nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk meg. Eredményeink megerősítik, hogy a kimenő és a bejövő mobilitás trendjei nem illeszkednek egymáshoz, illetve a mobilitáshoz való hozzáférés beágyazott az egyenlőtlenségekbe.
-
A szorongó diákok támogatása a tanulmányaik során
83-98Megtekintések száma:394A szorongás olyan, a gyermekek és serdülők körében elterjedt pszichés probléma, amely káros hatással lehet a személyes kapcsolataikra és tanulmányi teljesítményükre egyaránt. A tanulmány célja, hogy azonosítsa az iskolai szorongás megnyilvánulási formáit, a szorongás tanulásra gyakorolt hatásait, valamint a szorongó tanulóknak nyújtandó támogatás típusait. Kutatási kérdések: 1) Milyen megnyilvánulásai vannak a szorongásnak a 13-14 éves diákok körében az iskolában? 2) Hogyan hat a szorongás a 13-14 éves diákok tanulmányi teljesítményére? 3) Milyen támogatást kellene nyújtani a szorongó tanulóknak az iskolában? A vizsgálatba 26 fő 13-14 éves észt iskolás vett részt különböző észt iskolákból. Az adatgyűjtés interjú és egy kérdőív segítségével történt. Eredmények: a válaszadó gyerekek szorongást élnek át az iskolában az írásbeli teszt vagy szóbeli előadás előtt és közben is. Úgy tűnik, hogy minden diák más-más módon fejezi ki a félelmet az iskolában. A távoktatásban részvevő diákok, arról számoltak be, hogy kevésbé szoronganak az órai tevékenységek során, mivel az online órákon való részvétel során nem kell az osztály előtt felelniük vagy bekapcsolniuk a kamerát. A 13-14 éves diákok inkább beszélgetnek a szintén szorongó barátaikkal, mint olyan felnőttekkel, akik nem értik meg a szorongásukat. Végül a diákok úgy vélik, hogy a tanároknak minden diáktól egyforma gyakorisággal kellene kérnie a házi feladat bemutatását. Javaslatok: a tanárok a szorongó diákokat támogassák azzal, hogy segítenek nekik felidézni a tanultakat, és különböző módszereket alkalmazzanak tudásuk felmérésére. A diákok kijelentették, hogy szükségük van egy csendes és biztonságos helyre, ahol egyedül lehetnek az iskolában. Szükség lenne a szorongás tüneteinek tudatosítására, valamint annak megismertetésére, hogy a tanárok hogyan támogathatják a diákokat.
-
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ (SNI) ÉS TÖBBSÉGI TANULÓK TESTALKATI MUTATÓINAK ÉS MOTOROS KÉPESSÉGEINEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NETFIT RENDSZERBEN
57-66Megtekintések száma:616A sajátos nevelési igényű tanulók (SNI) a magyar oktatási rendszer résztvevői. E tanulmány célja az SNI tanulók és a többségi tanulók testalkati mutatóinak és motoros képességeinek összehasonlítása. Minta: n = 160 fő (80 SNI és 80 többségi tanuló) 1-8. évfolyamos általános iskolai tanuló. Módszer: a testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Teszt (NETFIT) rendszeren alapult. Eredmény: sokkal nagyobb hangsúlyt kell fordítani az SNI tanulók testnevelés óráira, mert fizikumok mutatói és motoros teljesítményük szignifikánsan rosszabbak, mint a többségi tanulóké.
-
INTERDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOS HALLGATÓI KONFERENCIA – 2019 (ÖSSZEFOGLALÓ)
93Megtekintések száma:170Összefoglaló
-
ISKOLAI KÖNYVTÁR A 21. SZÁZADBAN
109-119Megtekintések száma:829A tanulmány az iskolai könyvtárak egy lehetséges, új könyvtárpedagógiai funkciójával, a könyvtár, mint fejlesztőpedagógiai színtér bemutatásával foglalkozik. A tanulmány a könyvtáros és fejlesztőpedagógus hivatás szinergiapontjait, az általános iskolai könyvtárak hagyományos és újszerű feladatait, valamint a tanítás-tanulás, tanulásfejlesztés, információkeresés folyamatában megjelenő fejlesztőpedagógiai lehetőségeket elemzi. A tanulmány célja bemutatni azt, hogy az iskolai könyvtár, mint megújuló fejlesztő-segítő információs központ, milyen módon tudja a hagyományos funkció szerinti küldetését célravezetően végezni, ugyanakkor a 21. századi elvárásoknak megfelelő új tartalmakkal kibővítve érdekes színtérré válva a tanulói képességek fejlődését elősegíteni.
-
AZ EGYETEM PEREMÉN: A DE GYFK HALLGATÓI BÁZISÁNAK SZOCIOKULTURÁLIS HÁTTERE
19-32Megtekintések száma:333Tanulmányunk alapját egy 2017-es hallgatói lekérdezés képezi, amelynek során a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának másodéves nappali tagozatos diákjait kerestük meg kérdőívünkkel. Vizsgáltunk célja feltárni, hogy az országos és regionális jellemzőkhöz viszonyítva a hajdúböszörményi hallgatók milyen sajátosságokkal bírnak. Eredményeink a kar hallgatói bázisának relatíve hátrányos helyzetére mutatnak rá (diplomás szülők alacsonyabb aránya, kistelepülésről érkezők magas rátája stb.), ugyanakkor kitapinthatókká válnak a belső, szakok között meghúzódó eltérések is, amelyek kapcsolatba hozhatók az egyes képzések szociokulturális hátterével, illetve a bemeneti követelmények eltéréseivel is.
-
A SZOCIÁLIS KOMPETENCIA FEJLŐDÉSE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYEREKEKNÉL
87-94Megtekintések száma:4362010 szeptemberében az oktatási reformmal, vagyis az inklúzió bevezetésével Szerbiában ugrásszerűen megnőtt a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek beiskolázása. 2013 szeptemberétől az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézete egy közös projekt keretén belül kidolgozott egy programot, ahol a két intézmény hallgatói mentorokként vettek részt a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában. Tanulmányunk célja bemutatni a Hallgatói Mentorprogram felépítését, amely jó gyakorlatul szolgálhat hasonló problémákkal küzdő iskolák számára. A gyakorló pedagógusok véleménye alapján a mentorprogram hosszú távú hatásaként kiemelnénk a mentorált tanulók szociális kompetenciáinak fejlődését.
-
Hogyan tanítsunk mesterséges intelligenciával az oktatásban?
55-64Megtekintések száma:327A mesterséges intelligencia használata nagyon népszerűvé vált, és a diákok körében sűrűn alkalmazott segédeszköz. Az oktatásra és a tanulókra is nagy hatással van, és ezért is fontos beszélni róla. A diákok az MI segítségével íratják meg a házi feladatokat, prezentációkat készítenek, fogalmazásokat írnak, míg a tanárok körében vannak, akik nem használják, vagy nem is hallottak még az MI-ről. Ebből kiindulva kérdés, hogy vajon mennyire fontos a tanárokat és a diákokat felkészíteni a mesterséges intelligencia használatára a tanítás-tanulás folyamán? A tanulmány vizsgálja az MI pozitív és negatív hatásait az oktatásra tekintve, szakirodalmi áttekintés segítségével összegzi a pro és kontra érveket.
-
A FŐISKOLAI HALLGATÓK ÉLETMÓDJA ÉS SPORTTAL KAPCSOLATOS SZOKÁSAIK
19-27Megtekintések száma:385A szerzők kérdőívek segítségével tanulmányozzák, hogy a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának főiskolai hallgatói (n=127) mennyi időt töltenek a testhigiénia, az alvás, az étkezés, a tanulás, a szabadidő aktív és passzív kiaknázásával. Eredmények: Étkezés – a diákok nagy mennyiségben csokoládét, chipset fogyasztanak, míg a gyümölcs- és zöldségfogyasztásuk ezzel ellentétes. Mozgás – a rendszeres testnevelésen részt vevő hallgatók aránya nem több mint 21%, 55% nem vesz részt sporttevékenységben, 13% -uk nem végez testmozgást. Egyebek – a hallgatók 39%-a naponta több mint 1-2 órát töltött számítógép vagy TV-készülék előtt. Az eredmények azt sugallják, hogy a tanárjelöltek értékrendjében az egészség helye túlságosan elmarad.
-
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK, TANULÓK LÉTSZÁMÁNAK ALAKULÁSA A 2009/2010. ÉS A 2019/2020. TANÉVEKBEN
19-29Megtekintések száma:2832Jelen tanulmány célja, hogy elemezze a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók számának változását a 2009/2010 -es és a 2019/2020-as tanévekben. A mintát a 2009/2010-es tanévben 77 844 gyermek/diák, a 2019/2020-as tanévben 91 331 gyermek/tanuló alkotta. A kutatás módszereként másodlagos adatgyűjtést alkalmaztunk a Központi Statisztikai Hivatal adataival. Az adatok elemzéséhez leíró statisztikát és khi-négyzet próbát használtunk. Eredmények: a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók száma nőtt, a különbség több mint tízezer fő. Az eredmények a gyógypedagógusok oktatásától a sajátos nevelési igényű gyermekek és pedagógusaik, gyógypedagógusok, családok támogatásáig hasznosíthatók.