Keresés
Keresési eredmények
-
A tanulói én-kép mint a sajátos nevelési igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma Kwara Államban
151-168Megtekintések száma:180A gyógypedagógia fejlődése során a hangsúly a fogyatékkal élő tanulók számára nyújtott szakmai szolgáltatások biztosításáról egy átfogóbb rendszer felé tolódott el, amely a minőségi oktatás előmozdítását célozza. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a tanulói én-kép milyen kapcsolatban áll a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményével Kwara államban. A kutatás leíró felmérési módszert alkalmazott. A vizsgálat teljes populációját Ilorin három helyi önkormányzati területén (Ilorin Dél, Kelet és Nyugat) élő különleges igényű diákok alkották. A kutatók egy saját tervezésű kérdőívet készítettek „A tanulói én-kép mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma” (SCCASNSQ) címmel. Összesen 200 kérdőívet osztottak ki. A kutatási kérdéseket átlagpontszámok segítségével elemezték, míg a feltételezések ellenőrzésére a statisztikai elemzés során az átlag, a szórás és a Pearson-féle korrelációs együttható (PPMC) módszerét alkalmazták. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a tanulmányi képesség, fizikai képesség, szociális képesség, érzelmi képesség, általános önértékelési képesség és iskolai képesség befolyásolja a tanulói én-képet, mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátumát Kwara államban. Ugyanakkor nem volt szignifikáns kapcsolat az én-kép és a tanulmányi teljesítmény között a különleges igényű diákok körében Kwara államban. Viszont szignifikáns összefüggés volt kimutatható a vallás, az iskolatípus, az életkor és az én-kép, valamint a tanulmányi teljesítmény között. A tanulmány megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az én-kép nem befolyásolja közvetlenül a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményét Kwara államban, olyan tényezők, mint a vallás, az iskolatípus és az életkor jelentős hatással vannak mind az én-képre, mind pedig a tanulmányi eredményekre. A kutatás ajánlásai között szerepel, hogy a szülők és az oktatási ágazat egyéb szereplői erősítsék a serdülők közötti interperszonális kapcsolatokat fizikai, társas és érzelmi én-képük fejlesztésével, amelyet releváns szociális készségfejlesztő tréningekkel lehet támogatni.
-
A szakadék áthidalása: a kommunikáció és a produktivitás fejlesztése az akadémiai kapcsolatokban – fókuszban az oktató-hallgató kapcsolat
85-99Megtekintések száma:262A tanulmány a hallgatók és az egyetemi oktatók közötti kommunikációval kapcsolatos kihívásokat tárgyalja, emellett bemutatja, hogy hogyan befolyásolja az egyetemi munkakörnyezet a professzorok mun-kateljesítményét. A kutatási projekt részeként a szerző magyar és montenegrói felsőoktatási intézmények oktatóival készített interjúkat. A válaszadókat a szerző a tanítási módszereikről, a közös kommunikációval kapcsolatos tapasztalataikról, valamint azon kollegiális és adminisztratív problémákról kérdezte, amelyek stresszt okoznak a számukra. Az interjúk az oktatók személyes nézőpontjából mutatják be a kollektíva olykor rejtett perspektíváit. A tanulmány rávilágít a megfelelő professzori hozzáállás és az oktató-hallgató kapcsolat fontosságára. A kutatás azáltal, hogy jobb rálátást biztosít az akadémiai környezetre, hozzájárul a kommunikáció sokrétű dimenzióinak megvilágításához, valamint segít meghatározni a professzor-hallgató produktivitás elérésének módjait.
-
Az ADHD és a fiatalkori bűnelkövetés kapcsolata, különös tekintettel a pszichológiai összefüggések vizsgálatára
67-84Megtekintések száma:234A figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar (ADHD) olyan idegrendszeri fejlődési zavar, amelyet figyel-metlenség, hiperaktivitás és impulzivitás jellemez, és gyakran megfigyelhető fiatalkorú bűnelkövetőknél (Silva et al., 2014). Az ADHD-jegyek, amelyekhez kedvezőtlen gyermekkori tapasztalatok, társbetegségek és társadalmi-környezeti tényezők járulnak hozzá, jelentősen hozzájárulnak a bűnelkövetési maga-tartásformák kialakulásához (Rutten et al., 2022; Wojciechowski, 2021). A tanulmányban található szisztematikus áttekintés az ADHD és a fiatalkori bűnözés közötti kölcsönhatást vizsgálja, a viselkedési, pszichológiai és szociális dimenziókra összpontosítva. A PRISMA-irányelveket követve szisztematikus irodalmi áttekintést végeztünk az EBSCO Discovery Service, a Science Direct, a PubMed és a hólabda-módszer felhasználásával. A meghatározott befogadási kritériumoknak megfelelő, ADHD-val diagnosz-tizált fiatalkorú bűnelkövetőket és a nem bűnelkövetőkkel vagy nem ADHD-s kontrollcsoportokkal való összehasonlítást tartalmazó tanulmányokat elemeztük (n=21). A tanulmányok módszertani minőségét a Joanna Briggs Intézet értékelő eszközeinek segítségével értékeltük. A vizsgált tanulmányok szerint ADHD tünetei, különösen az impulzivitás és az érzelmi szabályozatlanság, valamint a magatartászavar, a kábítószer-használat és a depresszió súlyosbították ezeket a viselkedési formákat. Az olyan szocio-demográfiai tényezők, mint az alacsony iskolai végzettség és a kedvezőtlen családi környezet szintén hozzájárultak a bűnelkövetővé váláshoz. A publikált tanulmányok azt közvetítik, hogy az ADHD a fiatalkori bűnözés kritikus kockázati tényezője, amely összetett kölcsönhatásban áll a viselkedési és szociális tényezőkkel. A tanulmányok hangsúlyozzák a korai diagnózis, az egyénre szabott kezelés és az integratív rehabilitációs programok szükségességét a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerén belül a hosszú távú kockázatok mérséklése és a társadalmi befogadás elősegítése érdekében.
-
A SZOCIOÖKONÓMIAI HÁTTÉRVÁLTOZÓK SZEREPE A NETFIT MÉRÉSBEN
33-44Megtekintések száma:440A testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Tesztet (továbbiakban: NETFIT) a köznevelésbe kötelezően 2013/14-es tanévtől vezették be, melynek célja, hogy a mindennapos testnevelés hatásait tudja kimutatni, a tanulók fittségi és testalkati paramétereiben. A tesztek országos eredményeinek bemutatásánál az is kiderül, hogy a fittségi állapotot meghatározzák a genetikai adottságok, a családi háttér és a környezet is (Csányi et. al., 2015, Csányi és Kaj 2017), így az eredményeket ezen tényezők közös kontextusában lehet értelmezni. Kutatásunkban célunk volt megvizsgálni a budapesti középiskolás fiú tanulók NETFIT adatait a családi háttérvizsgálatokkal kiegészítve. Kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy hogyan alakul a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban tanuló fiúk fittségi profilja a NETFIT próbákban mutatott eredmények alapján. Milyen összefüggés van a családi háttér és a NETFIT mérésen nyújtott teljesítmény között? Felmérésünket a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum egyik legnagyobb iskolájában végeztük a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Összesen 342 fő fiú tanulót vontunk be a vizsgálatba, ahol egy 35 kérdésből álló kérdőív segítségével kísérletet tettünk a NETFIT eredmények és a szocioökonómiai háttérmutatók összefüggéseinek feltárására. Számos kutatás igazolja, hogy a kedvezőbb SES-sel rendelkező tanulói csoportok, általában kedvezőbb fittségi mutatókkal rendelkeznek (Jiménez-Pavon és tsai, 2010, Ortega és tsai, 2013, Vandendriessche és tsai., 2012). Arra is számos bizonyíték áll rendelkezésre, hogy az országon belül kimutatható regionális szintű fittségiállapot-mutatók magasabbak a kedvezőbb SES-sel rendelkező régiókban (Charlton és tsai, 2014, Golle és tsai, 2014, Cleland és tsai, 2009, Welk, Saint-Maurice és Csányi, 2015). Kutatásunk során megállapítottuk, hogy a fejlesztésre szoruló tanulók leginkább a kisközségekből kerülnek ki, mintegy 58,3%-uk szorul fejlesztésre. Ezek az értékek szignifikánsan eltérnek (khi=218,6, df=20, p=0,000). Az életmód kialakításának alappillére a család (Mező 2018), amelynek szokásai, alakítják a gyermek sporthoz való viszonyát, s később igen nehéz azokat megváltoztatni (Herpainé et. al, 2017, Herpainé 2018). A vizsgálat bizonyította, hogy az adott mintán a vizsgált fiú tanulóknál az apa sportolási szokása döntően meghatározó, azonban az anya sportolási szokása nincs akkora hatással a vizsgált személyek sportolási szokására. Javaslatot teszünk a NETFIT teszt battériájának kiterjesztésére a vizsgált személy szocioökonómiai háttérvizsgálatával.
-
EMBER-TERMÉSZET INDONÉZIA – MALUKUBAN : HYGERA LAI: ÖRÖKSÉG AZ ÖKOLÓGIA VÉDELMÉHEZ LUANG-SZIGETEN
49-61Megtekintések száma:312Luang-sziget egy kis sziget Kelet-Timor közelében, Ausztráliától délnyugatra. A földrajzi elhelyezkedés, a globális gazdasági megfontolások, a globális éghajlat és az indonéz kormány politikája egyaránt hatással van a Luang-szigeti nép létezésére és kultúrájára. A Luang-sziget lakosságának van egy Hygera Lai nevű helyi bölcsessége, amely segíti őket a természettel való kapcsolat kialakításában. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja a Hygera Lai és a környezet kapcsolatát a Luang-sziget lakói között. Jelen kutatás egy ökológiai antropológiai lencsét használó kvalitatív vizsgálat.
-
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS A SZOCIÁLIS MUNKA KÖZÖS ÉRTÉKELMÉLETI TÉMÁI – MAGYAR NYELVŰ FORDÍTÁS
103-109Megtekintések száma:513Ha szeretnénk kísérletet tenni arra, hogy közös pontokat találjunk a szociálpedagógia és a szociális munka között, feltétlenül utalnunk kell ezeknek a szociális tevékenységeknek az alapvető meghatározóira. Mind a szociálpedagógia, mind a szociális munka az értékeken alapszik. Az értékelméleti dimenzió velejárója, hogy egy személy fejlődő értékei összefüggnek az emberi méltósággal, önmegvalósítással és a szociális működést is figyelembe kell venni. Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a modern pedagógia néhány területe még mindig nélkülözi az értékelméleti feltételezéseket. Ez eredményezheti az oktatáshoz való nem megfelelő hozzáállást, valamint az emberi élet szociális dimenziójának hiányosságait. Úgy tűnik, különösen a szociális munka területén hiányzik az értékelméleti megközelítés. Ez különösen szembetűnő a családon belüli erőszak megakadályozására tett próbálkozások esetében, előtérbe helyezve azokat az értékeket, amelyek a szociálpedagógiát és a szociális munkát alkotják, erősíthetjük a kapcsolatot ezen tudományágak és a szociális tevékenységek formái között. Ha meghatározzuk az alapértékeket és megmutatjuk, hogyan alkalmazhatjuk azokat és hogyan győzhetjük le a feltételezett nehézségeket, olyan attitűdöket alakíthatunk ki, melyek alapja az emberi méltóság felismerése, valamint az élet multidimenzionális természetének felismerése. Az egyetemi oktatás – ami felkészíti a diákokat, hogy szakmailag kompetensen nyújtsanak támogatást – kulcsfontosságú szerepet játszik a szociálpedagógia és a szociális munka közötti kapcsolatban.
-
A téri orientáció és a matematikai teljesítmény összefüggései középiskolás tanulók körében
17-26Megtekintések száma:155Kutatások szerint a téri orientáció fejlettsége kulcsfontosságú a természettudományok, technológia, mérnöktudomány és matematika (STEM) megértése szempontjából. Ez alapján kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy kimutatható-e összefüggés középiskolás korcsoportnál a matematika osztályzatuk és két különböző vizuális észlelési jellegű feladatsorban elért teljesítményük között. Az egyik esetben térbeli testek síkbeli hálóját kellett a résztvevőknek kiválasztani megadott lehetőségek közül. Minden testhez 4-4 lehetséges hálót kínáltunk fel. Összesen 13 feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek. A második feladattípusban szintén négy lehetőség közül kellett kiválasztaniuk a bemutatott ingerrel egyező mintázatot. A minták 5x5-ös négyzetek, amelyek egyre komplexebbek, kezdetben kettő, majd három végül négy szín kombinációjából álltak össze. A kutatásban összesen 32 fő vett részt, közülük 12 fiú és 20 lány, valamennyien gimnáziumi tanulók. A feladatokban elért pontszámok és a matematika 9. osztályban szerzett érdemjegyek közötti korreláció szintjét vizsgáltuk. A statisztikai vizsgálat eredménye alapján azt találtuk, hogy a fiúk és lányok teljesítménye között nem mutatkozott szignifikáns eltérés az egyes feladatokban nyújtott teljesítményben. A két különböző feladattípusban nyújtott teljesítmény szoros, pozitív korrelációt mutatott (p<.05) egymással, abban az esetben, ha a lányok teljesítményét vettük alapul, illetve akkor is, ha valamennyi diák eredményét hasonlítottuk össze. A matematika érdemjeggyel kapcsolatban sem volt szoros összefüggés. Ennek valószínűsíthető oka a matematika érdemjegyben megjelenő jóval magasabb számítási és alacsony geometriai feladatok aránya. A kutatás korlátja a kis elemszámú minta és a csak gimnáziumi tanulók vizsgálata. A pilot-jellegű vizsgálatunk kapott eredményeit és korlátait figyelembe véve ígéretes a felmérés kiterjesztése nagyobb létszámú, gimnáziumi és technikumi tanulókból álló mintára, további tantárgyakkal való kapcsolatot vizsgálva
-
LEHET-E ÖSSZEFÜGGÉS AZ NLP ELŐFELTEVÉSEI ÉS A SZUBJEKTÍV JÓLLÉT KÖZÖTT?
79-86Megtekintések száma:209A bemutatásra kerülő vizsgálat arra a kérdésre keresi a választ, hogy a neurolingvisztikus programozás (NLP) előfeltevéseinek elfogadása összefügghet-e a szubjektív jólléttel, a pszichológiai ellenállóképességgel és az asszertív viselkedéssel. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint az előfeltevésekkel való egyetértés olyan gondolkodásmódot képvisel, amely pozitívan korrelál a szubjektív jóllét és a pszichológiai ellenállóképesség értékeivel. Ugyanakkor az asszertív viselkedéssel való összefüggés nem nyert alátámasztást, ami az elméletben elfogadott elvek és azok gyakorlatba való átültetése közötti inkonzisztenciára utalhat.
-
A GYERMEK NÉPDALOK TERÁPIÁS SZEREPÉNEK ELMÉLETI PERSPEKTÍVÁJA
75-81Megtekintések száma:361A gyermek népdalok terápiás szerepének elméleti perspektívája című tanulmány kiindulópontjai: 1) egyetértünk azzal, hogy bármilyen probléma megoldásában hatékonyabb, ha annak az okát és nem csak a tüneteit kezeljük;. 2) egyetértünk azon kötődésről szóló elméletekkel, amelyek azt állítják, hogy a legtöbb mentális rendellenesség a kora gyermekkorban kialakult anya-gyermek kapcsolatban gyökerezik; 3) nem utolsó sorban, úgy véljük, hogy a gyermekkori népdalok hatékonyan alkalmazhatók bizonyos rendellenességek kezelésében. Így tanulmányunk első részében azon kötődési elméletekre fókuszálunk, amelyek bizonyítják az anya-gyermek kapcsolat fontosságát a gyermek egészséges fejlődése – a pszichés fejlődés – szempontjából, különös hangsúlyt fektetve az éneklésen keresztüli kifejezésre. A tanulmány második részében azon védekező mechanizmusokat mutatjuk be (mint védekező mechanizmus és a védekező viselkedés) a pozitív hatás szempontjából, amelyek akár normál személyeknél is megjelennek. A tanulmány harmadik részében a gyermek népdalok repertoárjának rövid elemzését mutatjuk be a tartalom szempontjából, a dallamvonal felépítése szempontjából és a speciális ritmusokat tekintve mivel mindezek tükrözik a gyermekek kapcsolatát önmagukkal és másokkal, különösen az édesanyával. A tanulmány negyedik részében, a gyermek népdalok zeneterápiában való alkalmazása mellett érvelünk, mivel ezek kiválthatnak bizonyos emlékeket a kora gyermekkorból úgy, hogy a leküzdetlen traumákat ezután megfelelően kezelik. A tanulmány néhány végső megfontolással zárul.
-
A reziliencia mint megküzdési képesség és a fizikai aktivitás kapcsolatának vizsgálata a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán
73-82Megtekintések száma:186A reziliens életvitel magában foglalja azoknak a jellemzőknek a követését, melyek hatékony adaptációs mechanizmusokat alakítanak ki az egyénben. Ezen mechanizmusok hatékonyan járulhatnak hozzá a mindennapi életben minket érő negatív stresszorokkal történő megküzdéshez. Ezeket a jellemzőket nem statikus módon, hanem a folyamatosan változó belső és külső feltételrendszeren keresztül érdemes vizsgálni. Kutatásunk során arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, a hallgatók fizikai aktivitásának összetevői és a pszichés megküzdési stratégiái között milyen összefüggések mutathatók ki. A vizsgálat során két validált kérdőívet alkalmaztunk. A fizikai aktivitás mérésére az International Physical Activity Questionnaire (IPAQ), a rezíliancia jellemzőinek mérésére a 25-itemes Connor—Davidson Rezíliencia Skála (CD-RISC) magyar adaptációját használtuk. A vizsgálatot 2025 februárjában végeztük (n=303, levelező tagozat n=188, nappali tagozat n=115). A vizsgálatok szerint a hallgatók által végzett sporttevékenység típusa befolyásolja a megküzdési képességeiket. A rezilienciára vonatkozó tényezők mindegyike pozitív kapcsolatban áll a válaszadók sporttevékenységeivel. A huszonöt kérdésből hét esetben szignifikáns összefüggést tudtunk kimutatni az erősebb megküzdési képességek és a jelenben végzett sporttevékenységek között. Nem meglepő, hogy a legerősebb kapcsolatot a kitartás, a felmerülő nehézségek leküzdése, a problémamegoldás során mutatott kezdeményező készség, a pozitív önkép, illetve a jókedv megőrzése mutatta a sport-tevékenységet rendszeresen végzők és az inaktív hallgatótársaik összehasonlítása során. Ugyanerre az eredményre jutottunk, amikor a fizikai aktivitás összetevőit (munkahelyhez/közlekedéshez/háztartáshoz/szabadidősporthoz kapcsolódó tényezők) külön-külön is összevetettük a lelki ellenállóképesség összetevőihez kapcsolódó tényezőkre vonatkoztatva. Összességében elmondhatjuk, hogy a háztartási munkák egyes típusai, valamint a sporttevékenységek (verseny- és szabadidősport) magasabb szintje pozitívan hatnak az egyén megküzdési képességeire.
-
A „TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT MENTORPROGRAM” ELŐKÉSZÍTŐ KURZUSÁN RÉSZTVEVŐ MENTORJELÖLTEK MOTIVÁCIÓI
21-41Megtekintések száma:576Jelen tanulmány a mentorálás oktatásban betöltött szerepére fókuszál. A téma az utóbbi években egyre inkább a kutatók látószögébe került (Bencsik és Juhász, 2017). A nemzetközi gyakorlattal összhangban a hazai köznevelési intézményekben is felértékelődött a mentorok szerepe, az egyes iskolatípusokban pedig különböző mentorprogramok jelentek meg. Kutatásunkban a Tanítsunk Magyarországért Mentorprogram debreceni hallgatóit vizsgáltuk, hogy feltérképezzük az egyetemista mentorjelöltek motivációinak aspektusait, a mentoráláshoz kapcsolódó érzelmi és kognitív viszonyaikat, a mentorálás iránti elkötelezettségüket (vagy annak hiányát). További célunk volt annak feltárása, hogy mi minden be folyásolja a mentorrá válás végső döntését a hallgatók körében (anyagi, mentális erőforrás stb.), s ezek a tényezők milyen kölcsönhatásban vannak egymással. Kutatásunkat 151 fővel végeztük azok között az egyetemista fiatalok között, akik a mentorrá válás elméleti kurzusán részt vettek a 2018/2019-es tanév tavaszi félévében. Kvantitatív kutatásunk alapjait a TM1 kurzus oktatói, Ceglédi, Engler, Szűcs, Hüse és Berényi (2019) által létrehozott és lekérdezett kérdőív adja, melyet 2019/20-as tanév elején töltöttek ki a kurzusra jelentkezett hallgatók. A kitöltők közel 50%-a döntött úgy végül, hogy elkötelezi magát a mentorálás mellett, s a másik 50%-a pedig valamilyen oknál fogva mégsem vállalt mentori tevékenységet. Eredményeink alapján elmondható, hogy a mentorok számára a segítségnyújtás és az ösztöndíj formájában kapott anyagi juttatás jelentették a fő motivációs faktorokat, azonban utóbbi elsősorban a férfi hallgatók számára volt fontos, valamint az anyagi aspektus a hátrányos helyzetű hallgatók számára sem volt elsődleges a motiváció alakulásában. Következtetéseink szerint a mentorálásban az erős belső motiváció és elkötelezettség játszik fontos szerepet, míg a külső motivációként megjelenő anyagi juttatás másodlagos lehet, de szintén fontos.
-
SZUBJEKTÍV EGÉSZSÉGÉRZET ÉS A FIZIKAI AKTIVITÁS KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁSOK KÖRÉBEN
51-64Megtekintések száma:829Egészségi állapotunk megítélésének számos módszere alakult ki a tudományos ismeretek bővülésével párhuzamosan. Az orvostudomány objektív módszerekkel, mérhető változókkal írja le egészségi állapotunkat. Természetesen nekünk is van képünk a saját egészségi állapotunkról, mely minden szubjektivitása ellenére jó indikátora a testi-lelki folyamatainknak. Az egészségérzetünk hiteles tükre lehet az egészségi állapotunknak, mely közvetlenül és közvetetten is kihat a munkahelyi/iskolai teljesítményünkre. A fizikai aktivitás növekedésének az egészségre gyakorolt jótékony hatásairól folyamatosan bővülő ismeretekkel rendelkezünk, hatásmechanizmusát számtalan aspektusból értelmezhetjük. A középiskolás korosztály egészségi állapotának és fizikai aktivitásának vizsgálata hasznos információkat hordoz az egyén, a szülők és az oktatás területén (oktatáspolitikusok és pedagógusok) dolgozók számára. Jelen kutatás során a fizikai aktivitás (WHO ajánláshoz viszonyított) szintje és a középiskolások egészségérzete, iskolai teljesítménye, valamint a különböző emocionális tényezők megjelenése közti kapcsolatot vizsgálatára került sor, kiegészítve a 14-18 éves korosztály mozgással kapcsolatos motivációs hátterének tanulmányozásával. Az elemzés során szignifikáns kapcsolat jelent meg a fizikai aktivitás magas szintje és az egészségérzethez tartozó számszerűsített érték magas értéke között. Az iskolai teljesítmény és a fizikai aktivitás szintje között nem találtunk szignifikáns összefüggést. Az emocionális tényezők között szignifikáns kapcsolatot tapasztaltunk a boldogság, életkedv, energikusság, valamint a szomorúság és a fáradtság kategóriák fizikai aktivitással történő összehasonlítása során. A mozgásos motívumok között kiemelkedő helyet foglal el a fizikai állapot javítása, és egyértelműen elutasító ez a korosztály a másoknak való megfeleléssel szemben. Szintén tanulságos a testi nevelés területén dolgozók számára, hogy a mozgás élményszerűsége meg-határozó a korosztály tagjai számára.
-
KALANDTERÁPIÁS ÉS MŰVÉSZETTERÁPIÁS ELEMEK SZEREPE SÚLYOSAN-HALMOZOTTAN FOGYATÉKOS SZEMÉLYEKKEL VALÓ TALÁLKOZÁS FACILITÁLÁSÁBAN
105-112Megtekintések száma:521A súlyos és halmozott fogyatékossággal élő nem beszélő személyekkel való kapcsolatteremtés nem mindig zajlik zökkenőmentesen. A halmozott fogyatékosság gyakran jár az arc vagy a test deformitásával, amely ösztönös elutasítást vált ki. A verbális kommunikáció hiánya megnehezíti a kapcsolatteremtést, ezért olyan módszerekre van szükség, amely segíti a kölcsönösen gazdagító kapcsolatok kialakítását, mint a nonverbális művészetterápiás módszerek. Várható eredménnyé válik az összetartozás élményének megszületése, a közösen átélt alkotás, művészeti élménybefogadás, valamint a csoportosan megoldott kihívások. Tanulmányunkban egy szabadon válaszható kurzus tapasztalatairól szeretnénk beszámolni, hogy hogyan lehet megsegíteni a súlyosan-halmozottan fogyatékos személyekkel való találkozást, kalandterápiás, illetve művészetterápiás elemekkel.
-
A TANULÁSI MOTIVÁCIÓK ÉS A MUNKAERŐ-PIACI ELVÁRÁSOK ÖSSZEFÜGGÉSEI
51-63Megtekintések száma:355A tanulási motivációról hazai és külföldi szakirodalomban egyaránt olvashatunk. Jelen tanulmányban mi is azt vizsgáljuk, hogy milyen a fiatalok tanulási attitűdje illetve, hogy ez milyen összefüggésben van a fiatalok munkaerőpiacon történő elhelyezkedésével. A téma aktualitását az adja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok többnyire felsőfokú képzésekre jelentkeznek, és szakmát kevesebben akarnak tanulni. Valóban mindenki ennyire motivált a tanulásban? Melyek azok a belső és külső tényezők, amelyek motiválják az egyént a tanulásában? Vajon a családi háttér hatással van-e a tanuló teljesítményére? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Eredmények: Elsődleges eredményeink szerint a vizsgált fiatalok jelentős többsége szeretne továbbtanulni az érettségi után. Ebben látják későbbi munkaerő-piaci érvényesülésüket. A legtöbbek által megjelölt szakirány az egészségügyi és a gazdasági terület. Tanulási motivációs rangsoruk első helyén a „sikeres akarok lenni” attitűd áll.
-
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYEREKEK REPREZENTÁCIÓJA A KORTÁRS GYEREKKÖNYVEKBEN – AZ ŐRANGYAL, A SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK, VALAMINT A MIHÁLYI CSONGOR ÉS AZ IDŐGYURMA CÍMŰ KÖTETEK PÉLDÁJÁN
67-82Megtekintések száma:341Jelen tanulmány azokkal a kortárs gyerekkönyvekkel foglalkozik, amelyek a sajátos nevelési igény valamely formáját jelenítik meg. Egyre több ilyen témájú könyv érhető el a gyerekkönyvpiacon, kiadói sorozatok épülnek a nehéz élethelyzetek, a másság – ezen belül a tanulási zavarok – bemutatására, ezért fontos, hogy számba vegyük e kiadványokat. Elsősorban a szövegek megalkotottságát, a reprezentáció nyelvi megoldásait elemzem. Az értelmezés során kitérek az illusztrációkra is, amelyek a befogadás élményének, ilyen módon pedig az interpretációnak is meghatározó részét képezik. Ez megmutatja, hogy az adott sajátos nevelési igény mennyire konkrétan vagy elvontan van ábrázolva, megerősíti-e a sztereotípiákat, és mindez hogyan befolyásolhatja a jelenséghez való viszonyulást. A szövegek egyúttal lehetőséget adnak a különböző attitűdök, viselkedési minták és nézőpontok érvényesülésére, így az érzékenyítéshez is hozzájárulhatnak. A sajátos nevelési igény megjelenítésének módja, annak pozitív vagy negatív konnotációi, a pozitív diszkrimináció jelensége szorosan összefüggenek a módszertani lehetőségekkel, a szövegfeldolgozás gyakorlati kérdéseivel. Itt érdemes megemlíteni a segítő könyvek, az érzékenyítés és a prevenció fogalmát, e terminusok és az irodalom kapcsolatát, és reflektálni arra, hogy az esztétikai szempontból igényes szövegeknek mindez eleve sajátja. Ennek megfelelően a tanulmány elsőként a sajátos nevelési igény terminusát igyekszik körüljárni, bemutatni ennek típusait, utalni a meghatározás nehézségeire, a különböző megközelítésekre, végül pedig kijelölni saját fogalomhasználatát. Ugyanígy számba vesszük az irodalomtudományi terminológiát, és a dolgozat szempontjából releváns szemléleti kérdéseket. Ezt követi a három választott kötet bemutatása. Az elemzések megmutatják, hogy a könyvek mennyire felelnek meg az általuk megcélzott korosztálynak, illetve kijelölhetik a feldolgozás módszertani irányait is. Végül összegezzük a tanulmány eredményeit, kitérve a téma gyerekkönyves megjelenésének ellentmondásaira.
-
A digitális képernyő használatának hatása a kognitív-, a mozgás- és a beszédkészségek fejlődésére kisgyermekkorban
125-138Megtekintések száma:89A tanulmány célja, hogy a releváns szakirodalmak és elméleti keretek felvázolásával átfogó képet adjon a kisgyermekkori kognitív-, mozgás- és beszédfejlődés kapcsolatáról, különös tekintettel a digitális képernyők használatával járó kognitív-, mozgás-, és beszédfejlődési problémákra. A tanulmány első részében bemutatjuk a megismerő funkciók, valamint a mozgás- és beszédfejlődés alapvető mechanizmusait és azok kölcsönhatásait, röviden szólunk a megismerési és a végrehajtó funkciók beszédfejlődésben játszott szerepéről is. A tanulmány második részében a hazai és nemzetközi kutatási tapasztalatok és trendek tükrében tárgyaljuk a digitális képernyők gyermeki fejlődésre gyakorolt hatását. Emellett áttekintjük azokat a digitális képernyőhasználattal kapcsolatos irányadó javaslatokat és ajánlásokat, amelyek segítségével a szülők, a gondviselők és a (gyógy)pedagógusok támogathatják a gyermekek egészséges nyelvi fejlődését.
-
AZ ISKOLAI AGRESSZIVITÁS MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁI, MINT AZ ISKOLAI CSOPORTBAN ELFOGLALT STÁTUSZ MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐI
55-66Megtekintések száma:336Vizsgálatunkban az egyes agresszivitásformák és a kisiskolások csoportban elfoglalt szociometriai státusza közötti összefüggéseket céloztuk meg, figyelembe véve ezen tényezők hatását az agresszív gyerekek társaikkal szemben megfogalmazott gondolatainak ellenséges voltára. Minta: 321 erdélyi kisiskolást (M = 10,25 év, SD = 0,71) vizsgáltunk, akik közül 61,4% román és 36,8% magyar etnikumú diák volt.Módszer: eszközeink segítségével az esetlegesen megjelenő agresszivitás formáját, a gyerekek osztályban elfoglalt szociometriai státuszát, illetve a társakkal szembeni ellenséges gondolatok minőségét mértük. Eredmények: a nemi különbségeknek és szociometriai státusznak hatása van az agresszív viselkedés típusára. Az eredmények a prevenció és intervenció területén alkalmazhatók.
-
A görögkatolikus oktatási rendszer viharos évei 1989 után
167-173Megtekintések száma:182Jelen tanulmány középpontjában a felekezeti oktatás magyarországi újjáéledése áll az iskolák 1948-as államosítását követően. Fókuszba helyezi az 1990. évi IV. törvény meghatározó szerepét, amely jogi és infrastrukturális feltételeket teremtett a felekezeti oktatási intézmények önálló működéséhez. A törvény garantálta a vallási meggyőződés és a gyülekezés szabadságát, elősegítve egy olyan pluralista társadalom kialakulását, amely elismerte az egyházak oktatási szerepvállalását. Az elemzés egyrészt az egyházi iskolákhoz való társadalmi hozzáállás és a rendszerváltás utáni politikai helyzet kapcsolatát tárja fel, másrészt górcső alá helyezi a Görögkatolikus Metropólia iskolaátvételeit. A felmérések szerint az egyházi iskolák újranyitása jelentős támogatást kapott a közvéleményben, ami az államosítás előtti oktatási értékek iránti nosztalgikus vágyakozást tükrözi az állami oktatással való elégedetlenség közepette. Ugyanakkor társadalmi megosztottság alakult ki, egyesek a vallási befolyás újbóli megjelenésétől tartottak az oktatásban, míg mások az egyházak nagyobb szerepvállalása mellett érveltek. A görögkatolikus egyháznak az oktatásba való újbóli bekapcsolódásáról szóló esettanulmány rávilágít olyan nehézségekre, mint a finanszírozás, valamint az oktatási értékekkel kapcsolatos konszenzus szükségességére az érdekelt felek között. A kutatás a görögkatolikus közösség kulcsfiguráival készített interjúkra és a vonatkozó szakirodalomra támaszkodik, hogy bemutassa az átmeneti időszak során játszódó árnyalt dinamikát. Végső soron ez a vizsgálat hozzájárul annak megértéséhez, hogy a történelmi kontextus, a jogi keretek és a társadalmi attitűdök hogyan alakítják a kortárs magyarországi oktatáspolitikát
-
Kiválasztott bibliai tanúságtételek a szülő–gyermek kapcsolatokról: teológiai és pedagógiai reflexiók
181-190Megtekintések száma:126A kiválasztott bibliai tanúságtételek mély betekintést nyújtanak a szülő–gyermek kapcsolatok dinamikájába, valamint azok teológiai jelentőségébe. A teológiai értelmezés mellett ezek a szövegek feltárják a fiatalok nevelésének egészét is. A hit példamutató alakjaitól kezdve egészen azokig a történetekig, amelyek figyelmeztetésként szolgálnak az alapvető nevelési értékek elhanyagolására és a gyermekek önmagukra hagyására vonatkozóan – a következmények világosan kirajzolódnak. E tanúságtételek alapvető jelentőséggel bírnak a keresztyén lelki formáció és nevelés megértése szempontjából. A tanulmány exegézisre és teológiai reflexiókra építve vizsgálja a kiválasztott szakaszokat, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a mai keresztyén szülői szerepfelfogás és nevelési gyakorlat elmélyítéséhez.
-
GENERÁCIÓK KÖZÖTTI KAPCSOLAT MEGERŐSÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI ÉS JÓ GYAKORLATAI KÖZÉP-EURÓPÁBAN – ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS
109-126Megtekintések száma:406“A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok megismerése és cseréje” címmel végeztünk kutatást az EFOP-5.2.2.-17-2017-00048 projekt azonosító számú „A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok Kárpát-medencei kutatása a Hajdúsámsoni Református Egyházközség és a Családpedagógiai Egyesület együttműködésében” pályázati projekthez kapcsolódóan. Online kérdőívet készítettünk a humánszolgáltatásban dolgozó szakemberek számára. A kérdőív elsősorban generációk közti kapcsolatok erősítését példázó jó gyakorlatok feltárását szolgálta, a családi közösségek összetartásának és erősítésének, valamint a mai családokat megismerő különféle lehetőségeknek a középpontba állításával. Célunk volt a több generációt megmozgató programokkal kapcsolatos jó gyakorlatok összegyűjtésének a felvállalása a generációkat érintő motivációk feltárásával. Jelen tanulmányunkban az ezekkel kapcsolatos eredményeinket foglaljuk össze.
-
A SZÜLŐI GONDOSKODÁS HATÁSA A KWARA ÁLLAMBAN ÉLŐ MOZGÁSSÉRÜLT TANULÓK TANULMÁNYI TELJESÍTMÉNYÉRE
7-16Megtekintések száma:293A tanulmány a szülői gondoskodás hatását vizsgálta a Kwara államban élő mozgássérült diákok tanulmányi eredményességére. A mintát a nigériai Kwara államban élő mozgássérült diákok (n=185) alkották, akiket hólabda- és célzott mintavételi technikával választottak ki. A vizsgálat módszereként a szerzők által összeállított „A szülői gondoskodás hatása a tanulmányi teljesítményre kérdőív" (IPCAAQ)-et használták. Az összegyűjtött demográfiai adatokat és a fő kutatási kérdéseket százalékos arányok segítségével elemezték, a hipotézisek tesztelésére Pearson Product Moment Correlation (PPPC) statisztikai eszközt használtak (p ≤ 0,05). A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a mozgássérült tanulók többsége (87,6%) pozitív szülői gondoskodást tapasztalt, a mozgássérült tanulók több mint felének kiemelkedő és átlagos a tanulmányi teljesítménye. Szignifikáns összefüggés van a szülői gondoskodás és a mozgássérült tanulók tanulmányi teljesítménye között. Ezenkívül szignifikáns kapcsolatot találtak a szülői gondoskodás és a mozgássérült fiú és lány tanulók tanulmányi teljesítménye között, korcsoporttól függetlenül. Az eredmények alapján a szerzők azt javasolták, hogy a tanácsadók (gyógypedagógusok) fokozottan ösztönözzék a szülőket arra, hogy tanúsítsanak több törődést a bármilyen fogyatékossággal élő gyermekük felé annak érdekében, hogy jó tanulmányi eredményt érjenek el.
-
A szolgáltatásnyújtás minősége és a hallgatói elégedettség az Oyo állam állami pedagógusképző főiskoláiban, Nigériában
65-73Megtekintések száma:51A tanulmány a szolgáltatásnyújtás minősége és a hallgatói elégedettség közötti kapcsolatot vizsgálta az Oyo Állam állami fenntartású pedagógusképző főiskoláiban. A kutatás feltárta, hogy a hallgatók mely szolgáltatásokkal a leginkább, illetve a legkevésbé elégedettek, valamint megerősítette a szolgáltatásnyújtás minősége és a hallgatói elégedettség közötti összefüggést. A vizsgálatot két kutatási kérdés irányította, továbbá egy hipotézis került megfogalmazásra és tesztelésre. A kutatás leíró jellegű, korrelációs kutatási terv alapján valósult meg. A vizsgálati populáció az Oyo Államban működő három állami pedagógusképző főiskola valamennyi hallgatóját foglalta magában. A minta kiválasztása a Krejcie és Morgan-féle mintavételi táblázat alkalmazásával történt, amelynek eredményeként összesen 375 válaszadó került bevonásra a három intézményből. Az eredmények azt mutatták, hogy a hallgatók legnagyobb mértékben a támogató szolgáltatásokkal voltak elégedettek, míg az adminisztratív szolgáltatások esetében mutatkozott a legalacsonyabb elégedettségi szint. A kutatás továbbá szignifikáns kapcsolatot tárt fel a szolgáltatásnyújtás minősége és a hallgatói elégedettség között az Oyo Állam állami pedagógusképző főiskoláiban. A megállapítások alapján a tanulmány hangsúlyozza, hogy az intézmények vezetésének folyamatosan törekednie kell arra, hogy a hallgatók minden igénybe vett szolgáltatással elégedettek legyenek.
-
GYERMEKSZEMLÉLET ÉS GYERMEKKOR-NARRATÍVÁK A KRITIKAI PEDAGÓGIA, A GYERMEKKOR-SZOCIOLÓGIA ÉS A NARRATÍV PSZICHOLÓGIA TÜKRÉBEN
41-52Megtekintések száma:400Jelen tanulmányomban a gyermekszemlélet történeti kutatása alapfogalmainak körvonala-zására, illetve a gyermekkor-narratívák jelentőségének megvilágítására összpontosítok, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekszemlélet-történeti vizsgálatok és a narratíva-elemzések közötti összefüggések kidomborítására. A téma aktualitását az adja, hogy a hazai gyermekkor-történeti kutatások számára jelenleg még nem állnak rendelkezésre kellőképpen átgondolt meghatározások, elméleti megfontolások a gyermekkép és gyermekfelfogás kutatásához. Írásom három fő részből áll. Az első fejezetben a pedagógiai nézetek és a gyermekideológiák kapcsolatának taglalásával, a fejlődéselvű pedagógiának a köznapi pedagógiai beszédmóddal való kapcsolatával, illetve a szemlélődő pedagógiai attitűd tárgyalásával foglalkozom, majd a második fejezetben felvázolom a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalmát, összefüggésbe hozva a gyermekkor-narratívák témakörével. Az írást egy gyakorlati kérdésfelvetéseket tartalmazó összegzés zárja, a gyermekkortörténeti paradigmák bemutatására azonban ezen írás keretein belül – terjedelmi okokból, illetve e témakör alapos szakirodalmi feldolgozottsága okán – nem kerítek sort. Elméleti áttekintésemben arra keresem a választ, hogy egy adott társadalomban tapasztalható pedagógiai nézetek milyen természetű forrásokból, alkotóelemekből táplálkoznak, s hogy ezek működése milyen módon ragadhatóak meg a kutatások során. Legfőbb megállapításom, hogy a gyermekideológiák át- meg átszövik a különböző korok pedagógiai beszédmódjait, illetve, hogy a fejlődéselvű pedagógiai hagyomány abszolutizáló gyermekképével szemben a kutatások során leginkább olyan tudományos paradigmák bizonyulnak elfogadhatónak, mint amilyen a narratív pszichológia, a kritikai pedagógia és az új gyermekkkor-szociológia megközelítésmódja. Ugyanis a felnőtt mércéhez való viszonyítás által áthatott pedagógiai diskurzusok légkörében kevésbé szólaltatható meg a gyermek nézőpontja, perspektívája, ezért olyan teoretikus forrásokat kell keresnünk, melyekből meríthetünk egyfajta kontemplatív, az értelmezési kereteket nyitottan hagyó, s így a nevelői gyakorlat és a kutatások során egyaránt hatékonyan működtethető, a narrativitásra alapozó szemlélet kiformálása során.
-
Abdukció a sajátos nevelési igény – tanulási zavar megállapításában
31-44Megtekintések száma:303A tanulási zavar meghatározására használt diagnosztikai kategóriák nem egységesek, a kategóriarend-szerek bizonytalanok. Jelen tanulmány középpontjában a tanulási zavarral azonosításához használt diagnosztikai módszertan, stratégia feltárása áll. A cél az abdukció azonosítása a diagnosztikában a gyógypedagógia területén. A diagnosztika értelmezése a gyógypedagógiában az abdukció segítségével elősegítheti a tanulási zavar pontosabb megállapítását. Korábbi kutatási szakaszban 11 szakértői vélemény metaanalízisét végeztük el az abdukció azonosítása érdekében, a fuzzy logika, fsQCA és a Boole-algebra eszközeinek felhasználásával. A kutatás során lehetővé vált egy új, abduktív diagnosztikai modell létre-hozása. Az eredmények alapján a diagnosztikai folyamat megbízhatósága növelhető, a diagnosztikai modell alkalmas lehet a tanulási zavar vagy más típusú problémák feltárására, valamint az adott jelenség mögött álló elégséges feltételek azonosítására. Sem kvalitatív tartalomelemzés, sem pedig az fsQCA nem tárta fel kellő alapossággal valamennyi változó kapcsolatát. Így a bemutatott tanulmányban tovább léptünk a Bayes-féle háló felé, mely elmozdulással és a korábban feltárt változókat a feltételes valószínűség alapján próbáljuk újra rendezni. Feltételezésünk alapján a Bayes háló és az abdukció alkalmazás együttesen már hatékony eszköz lehet, mely az automatizálás lehetőségét is előrevetíti.
-
A SZUPERÉRZÉKENYSÉG ÉS A VIZSGASZORONGÁS KAPCSOLATA EGY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI GIMNÁZIUMBAN VÉGZETT FELMÉRÉS ALAPJÁN
45-53Megtekintések száma:556Jelen tanulmány a szuperérzékenység és a vizsgaszorongás közötti kapcsolat vizsgálatára fókuszál. A téma aktualitását az adja, hogy a szuperérzékenység, mint személyiségvonás magyarországi viszonylatban (főleg a szuperérzékeny gyerekek különleges bánásmódra való igényét illetően) kevéssé vizsgált terület, míg külföldön egyre több kutatás jelenik meg a témában. A vizsgálat arra keresi a választ, hogy a magasabb érzékenység együtt jár-e magasabb vizsgaszorongás-szinttel. Minta: 133 fő (jellemzőik: Mkor=15.3; nemi eloszlás 25,56% fiú, 74,44% lány; évfolyambeli eloszlás 9. osztály 78,95 % 10. osztály 21,05%). Módszer: online és anonim módon kitölthető kérdőívcsomag három kérdőívvel. A demográfiai jellemzők felvételéhez önállóan összeállított demográfiai kérdőív alkalmazására került sor, a szorongás vizsgálatához a TAI-H (Sipos, Sipos & Spielberger, 1988), az érzékenység vizsgálatához a HSPS-H (Aron, 1999, ford. Komjáthy, 2011; Pluess, 2013) került felhasználásra. Eredmény: az érzékenyebb diákoknak szignifikánsan magasabb a vizsgaszorongás-szintjük kevésbé érzékeny társaikéhoz képest. Következtetés: a pedagógiai gyakorlatban érdemes figyelembe venni a tanulók érzékenységét, hiszen sok egyéb tényező mellett ez a veleszületett jellemvonás befolyásolhatja a vizsgaszorongás-szintet és így a teljesítményt.