Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Eszközfejlesztési kísérlet az iskolai bántalmazás megelőzésére
    Megtekintések száma:
    489

    Iskolai bántalmazással bizonyára mindenki találkozott már életében, ha máshogy nem, szemlélőként. Ezek az események nagy károkat tudnak okozni egy kisgyermekben, amik hatással vannak a szocializációjára, pszichés egészségére, nem csak gyermekkorban, hanem a későbbiekben is, sőt, számos esetben öngyilkossághoz vezethetnek. Mindezek ellenére kevés megelőzésre kidolgozott módszer és eszköz létezik, és ezek sem elterjedtek az oktatásban.

    Ezek a gondolatok hatottak inspirálóan, amikor interprofesszionális projektmunka keretei között létrehozásra került az iskolai erőszak megelőzését célzó érzékenyítő doboz, mint eszköz és a hozzá tartozó módszertani javaslat. Az eszköz célja az, hogy a pedagógia és szociális munka alapjait integrálva, hatékony lehetőséget ajánljunk pedagógusoknak, szociális munkásoknak a téma felvetésére, a probléma kezelésére. A módszertan a tapasztalati tanulás és a prevenció alapelveit használja, igazodva azokhoz a keretekhez, melyek egy iskolában az ott megjelenő, az erőszakkal találkozó pedagógusok és óvodai, iskolai szociális segítők számára adottak.

    A tanulmány a fejlesztési munka folyamatát, az eszközhasználat ajánlását és a gyermekcsoportokkal végzett tesztelés eredményeit mutatja be.

  • „Green social work” – A szociális munka környezetvédelmi aspektusai
    Megtekintések száma:
    171

    Lena Dominelli: Green Social Work: From Environmental Crisis to Environmental Justice című mű recenziója

  • „Mást tudnék csinálni, de hogy nem szeretném, az biztos!” Szociális munkások 2006-tól 2017-ig
    Megtekintések száma:
    151

    Hogyan élik meg a szociális munkások munkájukat a mindennapokban? Milyen változásokon keresztül alakul a pályájuk? A válaszokhoz egy nagyváros 13 szociális munkásának megkérdezésével próbáltam közelebb kerülni 2006-ban és 2016–2017-ben.

    Az interjúalanyok számos munkahelyváltáson és kisebb változásokon mentek keresztül. Többségüknél a munkával kapcsolatos attitűdváltozások voltak megragadhatók, kisebb részüknél tartósabb belső változások. Megfogalmaztak változásokat a szakma, a társadalom vonatkozásában is. Szinte mindegyikük úgy érzi, a szakmában el tudna helyezkedni akár a külső lehetőségek, akár személyes kvalitásaik miatt.

    Az eredmények hozzájárulhatnak annak a pályaképnek az árnyalásához, melyről globálisabb információkat utoljára a képzés során kaptunk.

  • Gondolatok a szociális törvény módosításáról
    Megtekintések száma:
    313

    2022 novemberében fogadta el a magyar Országgyűlés a Szociális törvény módosítását. A módosítás egy új megközelítésben foglalkozik a szociális ellátórendszer felelősségi szintjeivel, megerősítve az egyén szerepét és háttérbe tolva az államét. Jelen tanulmányban bemutatom a módosítás előzményeit, az elfogadással kapcsolatos fontosabb eseményeket, az új szemlélet alapelveit a szociális munka alapelveivel összehasonlításban. Kitérek a legfontosabb kritikus pontokra, melyek a gyakorlati alkalmazás során felmerülnek.

  • Trauma és társadalmi szenvedés – szociális munka a késő modernitásban
    Megtekintések száma:
    318

    A tanulmányban a trauma jelenségét elemző fenomenológiai vizsgálódásokat a társadalmi szenvedés szociológiai elméleteihez kapcsolom hozzá. Fenomenológiai szempontból a trauma olyan élménynek tekinthető, ami nem integrálható az egyén identitásába. Ilyen „feldolgozhatatlan” élmények nem csupán az egyéni életút sajátosságaiból, hanem társadalmi zavarokból is fakadhatnak. Ezek feltérképezése céljából klasszikus és kortárs társadalomelméletekre támaszkodom: segítségükkel a modernitás azon társadalmi szenvedéseit tekintem át, melyek magukban rejtik a traumatikus benyomások átélésének esélyét. A gondolatmenet ívét kijelölő három tematikus fókuszpontot – a klasszikus szociológia által azonosított társadalmi diszfunkciókkal párhuzamosan – az anómia, az eldologiasodás és az értelemvesztés szociológiai diagnózisai alkotják. Negyedik lépésben a traumatikus élményekre adott válaszként létrejött társulási formákra térek ki: a modern nyilvánosságban és a kölcsönös feltárulkozáson alapuló intimitásban rejlő emancipatorikus lehetőségekre. Végül e belátásokra alapozva egy kritikai-hálózati szociális munka mellett érvelek.

  • A Szociális Munkás Empowerment Skála magyar változatának validálása
    Megtekintések száma:
    591

    Tanulmányunkban a Szociális Munkás Empowerment Skála (Social Worker Empowerment Scale) magyar változatának kidolgozását, a hazai mérőeszköz validálási folyamatát, illetve a skála érvényességére vonatkozó empirikus adatfelvétel legfontosabb eredményeit mutatjuk be, elsősorban reliabilitás vizsgálatokra támaszkodva. A skála a gyakorlatban dolgozó szakemberek empowerment-szintjét hivatott mérni. Kutatásunk meggyőzően bizonyította, hogy a skála magyar változata valid, megfelelően működik, alkalmas arra, hogy a hazai kutatásokban is alkalmazásra kerüljön.

  • Irénke útja - Esettanulmány
    Megtekintések száma:
    320

    Az esettanulmány Irénke történetének feldolgozása. Irénkének nem volt harmonikus kapcsolata az édesanyjával, s a jobb élet reményében belemenekült egy rossz házasságba. Két fiúgyermeke született, de férje életmódja, állandó bántalmazásai miatt innen is menekülni kényszerült. Felelősségteljes anyaként a családfenntartó szerepet is vállalva, nehéz helyzeteket oldott meg, hogy talpon maradjon. Életét azonban így is gyakran érezte kilátástalannak. Depressziós lett, öngyilkossági hajlama felerősödött.

    Tenni akarása révén vállalt munkát egy megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs célú foglalkoztatását biztosító szervezetnél, ahol a munka mellett egy önismereti, motivációs tréningen is részt vett. Talán nem véletlenül. Irénke késve kezdte a tréninget, mert összeomlása miatt pszichiátrián kezelték. Amikor végre bekapcsolódott a munkába, csak kötelességből tette. Megtört, szótlan, érdektelen ember volt. Ekkor figyelt fel rá a szociális munkás és a csoporttagok, akik egyben munkatársak is voltak, s nem hagyták magára nehéz élethelyzetében. Irénke olyasmit tapasztalt, amit csak kevésszer élete során: meghallgatták, megértették. Egyre aktívabb tagja lett a csoportnak, s a kötelesség helyébe szeretet lépett. Jól érezte magát, sőt biztonságban, és lassan megnyílt. Így derült fény a háttérproblémára, ami minden gyötrelem kiindulópontja volt. A szociális munkás, aki eddig is segítette, meghallgatta, nem hagyta magára, noha a probléma megoldása már túlmutatott az erején, főként a lehetőségein, megfogta Irénke kezét, és tudta, hogy nem szabad elengednie, mert akkor végleg a mélybe zuhan. Szakember kollégái segítségét kérte. Válságteam alakult, és akciótervet dolgoztak ki. Számba vettek minden lehetőséget, s a kliens érdekeit és akaratát szem előtt tartva következetesen végigvitték azt.

    A változásmenedzselés folyamata nemcsak a közös változtatási javaslatokat, hanem a kliens reakcióit, aktív közreműködését is bemutatja. Ezáltal Irénke felismerte a változás fontosságát, képessé vált a változás gyakorlati megvalósítására is, mely elősegítette a kliens képessé tevését arra, hogy a saját viselkedését és életét irányítani tudja.

    Az esettanulmány bemutatja az egészségügyi szociális munka alkalmazási területeit, az egészségügyi szociális munkás szerepét, mind szélesebb körű lehetőségeit a problémák feltárásában és megoldásában, mely az egészségügyi és szociális problémák kezelésére irányul. Az esettanulmány nemcsak arra világít rá, hogy a kliens, Irénke megváltozott egészségi állapota és szociális helyzete között milyen összefüggések ismerhetőek fel, és az ebből kialakult problémák megoldásához milyen szociális munkamódszereket és eszközöket alkalmaztak, hanem a tanulmány bemutatja azokat az akadályokat, amelyek nehezítették, vagy éppen megkönnyítették a közös munkát.

  • Kezek Evangéliuma – Sztehlo Gábor öröksége
    Megtekintések száma:
    117

    XX. század hitvalló, segítésben élen járó alakjai között tartjuk számon Sztehlo Gábor, evangélikus lelkészt. Pályája elejéről templomépítő, gyülekezetszervező, a népfőiskolákat Magyarországon meghonosító munkája ismert. Sztehlo a II. világháború alatt a Jó Pásztor Egyesület zsidó származású gyermekeket mentő munkájába kapcsolódott be. Irányításával 1944 és 45 között 32 budai és pesti villában, lakásban működtek „rejtett” otthonok, jól szervezett napirenddel, alapvető ellátással a nyilasok állandó zaklatásának kitéve. A háború végére1500 gyermeket és 500 felnőttet mentett meg. Szolgálata kiemelkedő volt a zsidó-mentésben, ezt Izrael állama is elismerte a „Yad Vashem” kitüntetéssel, Nobel-békedíjra is felterjesztették. Később Sztehlo Gábor a Pax Gyermekotthon, benne a Gaudiopolis (Örömváros) megalapításával, a gyermekek önkormányzatára, mint pedagógiai módszerre mutatott példát. Az 1950-es években a diakóniai munkát szervezte meg az egyházi vagyon államosítását követően.

  • A serdülőkori X60-84 BNO-kódok és ami mögöttük áll: Ellátási hiányok a segítők szemszögéből
    Megtekintések száma:
    213

    Mi áll a BNO-kódok mögött? Írásom fókuszában azok az önsértő magatartások különböző formáival érintett serdülők állnak, akik sokszor az egészségügyi és szociális ellátórendszerek között hánykolódva keresik a kiutat, valamint azok a szakemberek, akik gyakran kompetenciahatáraikon túllépve kompenzálják az ellátási hiányokat, és azok esetlegességeit. A kódok világán túl kerestem a válaszokat arra, hol jutnak segítséghez azok a fiatalok, akik vagy nem is kerülnek a szakemberek látókörébe, vagy a kórházi tartózkodásukat követően további támogatást igényelnének; illetve, hogy ebben az első körben az egészségügyet érintő problémában miben ragadható meg a szociális munka szerepe.

  • A fiatalok szabadidő eltöltési szokásaihoz alkalmazkodó ifjúsági közösségi tér – a hang out másik oldala
    Megtekintések száma:
    1442

    A hazai ifjúsággal foglalkozó kutatások alapján egy passzív, rekreatív, mediatizált, digitális közegben zajló, céltalan ́szabadidő-eltöltési szokásokkal rendelkező csoport képe tárul elénk. Sok fiatal tölti az idejét gyakorlatilag semmittevéssel mind hétköznap, mind hétvégén, és ez közéleti aktivitásukra is rányomja a bélyegét. Személyes tapasztalataink megerősítik, hogy a felnőttek által szabályozott terekben kevés időt töltenek, jobban kedvelik azokat a szabad idős tereket, ahol felügyelet nélkül tölthetik el idejüket. Felmerül a kérdés: létrehozhatunk-e olyan, a fiatalok által szívesen látogatott közösségi teret úgy, hogy közben biztonságos, tanulásra inspiráló, társadalmi részvételre ösztönző közeget teremtünk.

    A tanulmányban célom bemutatni a fiatalok szabad idős és közösségi tér használati szokásaihoz leginkább illő módszertant elérésükhöz, bevonásukhoz. Ehhez röviden ismertetem az ifjúsági munka és az ifjúsági részvétel fogalmát, bemutatok egy működő írországi példát, majd összefoglalom a hang out módszer lényegi elemeit, gyakorlati tapasztalataim és a szakirodalom segítségével megpróbálom alátámasztani az ajánlott megoldásokat.

  • A társas támogatórendszer jellemzői a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ által nyújtott szolgáltatások igénybe vevői körében
    Megtekintések száma:
    114

    A vizsgálatot a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ klienseivel végeztem el. Úgy gondoltam, hogy azok a családok, amelyek kapcsolatban állnak a szervezettel, kevesebb támogató kapcsolattal rendelkeznek, mint azok a családok, amelyek nem veszik igénybe a szolgáltatást. A tanulmány során a társas támogatórendszer jellemzőit mutatom be a szociális munka szempontjából, továbbá kitérek a szülő-gyermek közötti bizalmas kapcsolat fontosságára is. A kérdőív felvételekor öt névgenerátor-szituációt alkalmaztam. A módszer alkalmazása során kiderül, hogy bizonyos esetekben kik azok a személyek, akikre számíthatnak az emberek, vagy van-e egyáltalán olyan személy, akire tudnak támaszkodni. A kutatásom során két generációt vizsgáltam, szülőt, illetve gyereket. Elsősorban a gyermekek korát vettem figyelembe, 11 éves kortól 18 éves korig terjed a vizsgált populáció. Úgy vélem, hogy a szociális munka eszköztárát bővíteni lehetne a névgenerátor-módszer alkalmazásával.

  • Az óvodai és iskolai szociális munka bevezetésének tapasztalatai szolgáltatásvezető, szakmai koordinátor és a szolgáltatást gyakorló szociális munkás összegzésében
    Megtekintések száma:
    652

    Helyzetjelentésünkben a saját tapasztalataink alapján mutatjuk be, hogy milyen eredményekkel, nehézségekkel, kihívásokkal szembesültünk a 2018-ban elindult, azóta is folyamatosan épülő szolgáltatás kialakítása, működtetése kapcsán. Munkánkat az óvodai és iskolai szociális segítők képzését segítő, a gyakorlatból az elméletbe reflektáló visszacsatolásnak szánjuk, remélve, hogy ezzel is hozzájárulunk az úgynevezett „elmélet” és „gyakorlat” komplex működéséhez.

  • A közösségi részvétel komplexitása: szakmai szempontok a közösség meghatározására és bevonására
    Megtekintések száma:
    208

    Ez a tanulmány hat szakma – szociális munkások, jogászok, ápolók, orvosok, pszichológusok és népegészségügyi szakemberek – szempontjait hasonlítja össze egy prototipikus alacsony jövedelmű városi közösség egészségügyi és szociális körülményeinek javítása kapcsán. Azt vizsgálja, hogy miképpen határozza meg és kíséri figyelemmel a kutató csoport azt a folyamatot, amely a „közösség” részvételével keres megoldásokat az ebben a hipotetikus környezetben felmerülő problémákra, még úgy is, hogy e kérdés előzetesen nem szerepelt a kutatási tervekben.

    Az adatokból kirajzolódott a kutatók által kifejlesztett 5 komponensű – ki, miért, mikor, milyen módon és milyen szinten (angolul who, why, when, ways and what level)” –a W elnevezésű, úgynevezett “egyéni részvételi keret”. A közösség típusa, szintje és jelentésének összetettsége és sokrétűsége miatt kritikus kérdések felvetésére került sor a szakmák - közösség kapcsolatairól és a közösségfejlesztő szakemberek szerepéről. Végül is a közösségi részvételt bonyolult és transzformatív jellemzőkkel határozták meg. A közösségi szakembereknek az egyéni részvétel öt W-keretére irányuló figyelme a szakemberek és a közösség közötti pozitív együttműködés maximalizálását eredményezheti.

  • Idő van! Van idő...? Újra a szakma–képzés viszonyrendszeréről, és mit kezdjünk a képzési és kimeneti követelményekkel?
    Megtekintések száma:
    175

    A tanulmány aktualitását a szociális képzésekkel összefüggő jelenlegi szakmai és szakemberi megítélések, a felsőfokú szociális képzések mai helyzete és a 2016. évi képzési és kimeneti követelmények (kkk) megjelenése adják. A szakmai kritika kritikus pontjainak elemzése alapján állást foglal a felsőfokú szociális képzések mibenlétéről, funkcióiról, hatóköréről. Kitér a tartalmi szabályozástól a kimenetszabályozásig, a Soprontól máig tartó folyamatra. Párbeszédet inspirál a szociálismunkás-képzés cél definícióját illetően a szakmai és képzési aktorok együttműködésével és a szakmafejlesztés együttes felelősségének hangsúlyozásával. Bemutatja, hogy miképpen járulhatnak hozzá a kkk-k a kompetenciaalapú képzések kimunkálásához. Végül a kkk-kat lehetőségként alapul véve ad szempontokat a tantervek és a képzések továbbfejlesztéséhez.

  • Értékközpontú művészetterápia… a szociális munka margójára
    Megtekintések száma:
    263

    Az esettanulmányban azt szeretném bemutatni, hogy a logoterápia és egzisztenciaanalízis és a művészetterápia miként alkalmazható a súlyos mentális zavarral élő hajléktalan emberekkel való segítő munkában. Az írásban felhívom a figyelmet az antistigma fontosságára a segítő munka folyamán. Meglátásom szerint a segítő munka kulcsfontosságú eleme az, hogy az ember miként is van definiálva a segítő folyamatban. Itt és most egy alternatívát szeretnék bemutatni, egy lehetséges utat arra, miként válhat egy szenvedő ember boldog emberré.

  • Családi és szociális kapcsolatok a nyugati határszélen: Módszertani kitekintés a belső „kliensmigráció” kapcsolathálózati vizsgálataiba
    Megtekintések száma:
    161

    A belső migráció kliensvándorlásainak nyomon követésében kiemelkedik a problémamegoldást segítő szociális erőforrások vizsgálata. A tanulmány kiemelten foglalkozik a családi és a tágabb értelemben vett szociális kapcsolati háló feltérképezésével, strukturált kérdéseken keresztül segít elmélyíteni az adott vizsgálati terület rizikófaktorait. A kapcsolatok minősége meghatározói a minőségi életvitelnek, azok intenzitása, mélysége és tartalma komoly erőpotenciálok a kliens személyes életterében. A személyes kapcsolatok mellett kiemelkedő szerepet töltenek be a vándorló kliensek életében azok a szolgáltatói kapcsolatok, amelyek az életminőség javítását vagy szinten tartását támogatják, segítik. A tanulmány további célja az esetdiagnosztikát támogató szakirodalom, módszertan áttekintése az egyéni és családi esetmunka praxisából, amely segít értelmezni a belső kliensmigrációhoz kötődő hiányforrások rendszerét, és ezáltal megfelelő irányba lendíteni a komplex segítő munka súlypontjait.

  • Misszióból professzió: Bevezető gondolatok a szociális munka esszenciális elemeinek koncepcionális építkezéséről
    Megtekintések száma:
    190

    A jelen tanulmányban arra vállalkozom, hogy vázlatosan mutassam be a 19. század második felében az amerikai szociális munka missziójának megjelenését, majd az ebből formálódó professzió koncepcionális elemeinek építkezését. A citált, jellemzően amerikai szerzők választása szintén szűkre szabott, mindazonáltal feltevésem szerint hiteles képet adnak a professzió f ogalmi építkezéséről és megfelelően ábrázolják azt a fejlődési ívet, melyet a misszióból kiinduló, ma már hivatássá, és tudománnyá érett professzió az elmúlt 125 évben bejárt. Mindezen túl olyan kérdésekre is igyekszem válaszolni, mint például a jelenben hol húzódnak a hitbéli és a szakmai alapon történő segítségnyújtás határai, mit jelent a professzionalizmus egy vallási közösségben, vagy egyházon belül végzett szociális munkában, és mi szükséges a spiritualitás mind jobb szakmai integrációjához.

  • A hajléktalanság női arca
    Megtekintések száma:
    442

    A tanulmány az utóbbi években született, a hajléktalan nőkkel kapcsolatos tudást kívánja színesíteni. Mivel a különböző kutatások szerint – bár módszertani aggályok miatt ezt többen vitatják - kevesebb nő él hajléktalanként, mint férfi, a legtöbb hazai és nemzetközi vizsgálat fókuszában is a férfiak állnak. A szerzőpáros cikkében a nemzetközi és hazai vonatkozó szakirodalom összefoglalása után saját elemzését ismerteti. A BMSZKI fővárosi átmeneti szállóin élő ötven nő esetmappájának másodelemzése által vizsgálja demográfiai mutatókon túl pár, a nőkre jellemző attribútumot, mint az anyaság és a (kiskorú, de különélő, vagy akár felnőtt) gyermekek, valamint a párkapcsolatokat. Az adatokat a nőkkel foglalkozó segítők rögzítették, azok tartalmazzák az ő észrevételeiket, gondolataikat és az általuk megvalósíthatónak gondolt kimeneteket. Az eredmények a nők és esetkezelőik meglátásait is ötvözik.

  • A „földalatti vasút” története, mint a radikális szociális munka történelmi példája
    Megtekintések száma:
    120

    A "földalatti vasút" története, a radikális szociális munka egy megragadó példája. New-England déli államaiból északra menekülő rabszolgákat döntően azok a mélyen vallásos elkötelezettségű emberek segítették, akik hitükből adódóan nem tudtak beletörődni az egyenlőtlenségek törvényileg is szentesített rendszerébe. Mind a menekülő, mind a segítő sokat kockáztatott tettével.

  • A formális és informális támogatási források hasznossága a fogyatékos gyermeket nevelő családok szükségleteinek összefüggésében
    Megtekintések száma:
    233

    A tanulmány háttere: Egy fogyatékossággal élő gyermek nagy változást hoz a család életébe és a család minden tagjának életminőségére hatást gyakorol. Megváltoznak a család szükségletei, különösen, ha támogatásra van szükségük.

    A tanulmány célja: A tanulmány célja annak feltérképezése, hogy a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok a családi szükségletek összefüggésében mennyire érzik hasznosnak a rendelkezésükre álló formális és informális támogatási forrásokat. Ez az információ nagyon fontos visszajelzés a szociális munka, a szociálpolitika, valamint a formális és informális környezet szereplői számára.

    Módszerek: A vizsgálat kvantitatív kutatási módszeren alapult. A vonatkozó adatokat két standardizált kérdőív, Dunst, Jenkins és Trivette Családtámogatási skálája (FSS) továbbá a Bailey és Simeonsson (1988) által készített The Family Needs Survey segítségével szereztük be. A válaszadók mintáját 493 fogyatékossággal élő gyermek szülei alkották, akik között jóval több nő – anya (N= 427), mint férfi – apa (N= 66) volt.

    Eredmények: A vizsgálat eredményei azt sugallják, hogy a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára a legmarkánsabb igény a hozzátartozóik által nyújtott segítség, ugyanakkor egyre nagyobb anyagi támogatásra is szükségük van. A források hasznosságának megítélése szempontjából az informális támogatás volt dominánsabb, leghasznosabbnak a férj/feleség/élettárs és a közeli hozzátartozók támogatását ítélték meg. A tanulmány igazolta különböző statisztikailag szignifikáns összefüggések létezését. Ilyen például a szülői csoportok, az anyagi szükségletek és a közösség támogatásának szükségessége közötti informális segítő kapcsolat.

    Következtetés: A vizsgálat fontos tényt igazolt: bármilyen formális, de főleg informális támogatás közvetlen hatást gyakorol a szükségletek kielégítésének mértékére. A támogatási források megléte és hasznossága pozitívan befolyásolja a családi szükségletek kielégítését.

  • Nők lakhatási válságban
    Megtekintések száma:
    194

    Recenziónkban Dés Fanni és Pósfai Zsuzsanna Nők és lakhatás: A nők speciális szükségleteire válaszoló lakhatási megoldások című kiadványát vesszük górcső alá. A kiadvány arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lakhatási válság Magyarországon milyen formában hat a nőkre és milyen intézkedések nyújthatnak megoldást. Összefoglaljuk a kiadvány legfontosabb mondanivalóit, illetve rávilágítunk arra, milyen további területeken lehet e munkát tovább vinni. A kiadvány három fő értéke véleményünk szerint az alábbiak. Egyrészt a lakhatás összekapcsolása a nőket érő elnyomással, ezáltal ugyanis a kezelendő lakhatási válságot annak társadalmi-gazdasági kontextusában tudják vizsgálni. Másrészt a kvalitatív módszertani megközelítésen keresztül a szerzők megismertetik a válság emberi oldalát, illetve a női kiszolgáltatottság formáit. Harmadrészt az intézmények, önkormányzatok számára nyújtott szakmai útmutatás segíti a lakhatási válság nőkre gyakorolt hatásainak orvoslását.

  • Mentális zavarral, hajléktalanságban élő személyek segítése - a BMSZKI gyakorlatának rövid bemutatása
    Megtekintések száma:
    227

    A mentális zavarral, hajléktalanságban élő személyek különösen sérülékeny klienscsoportba tartoznak. A mentális zavarhoz kapcsolódó stigma erősíti a hajléktalanságból adódó stigmatizációt. Ha valaki pszichiátriai diagnózist kap, azt a társadalom címkeként kezeli, bekategorizálja az illetőt. A címkézéstől való félelem aláássa a mentális zavarral élő személyek motivációját a segítségkérés tekintetében. Jól példázza ezt a hajléktalanságban, mentális zavarral élő emberek esete, akik a hajléktalanság stigmáján túl nem szeretnének újabb stigmát magukra venni és ezért a mentális problémájuk kapcsán nem vesznek igénybe segítséget, szolgáltatást. További nehézségként említhető a szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőség problémája. A Február Harmadika Munkacsoport jelentés a 2020 évi hajléktalan adatfelvételről – „Büntető törvény után – világjárvány előtt. Hajléktalanná válás- szolgáltatások-perspektívák” - című Győri Péter összefoglaló munkájában látható, hogy a megkérdezettek 29 % volt pszichiátriai kezelésen. Az tévhit, hogy a „hajléktalanok elmebetegek, pszichiátriai betegek” olvashatjuk Győri Péter munkájában (Győri, 2020). Ugyanakkor tudjuk, hogy nem minden mentális zavarral élő személy jelenik meg az ellátórendszerben, így 29 %-nál több személy lehet, aki érintett a problémával. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), az Ébredések Alapítvánnyal együttműködve, komplex rehabilitációs szolgáltatást fejlesztett a hajléktalanságban, mentális zavarral élő személyek számára. Jelen írás célja ezen gyakorlat bemutatása.

  • Az egyénközpontú megközelítés története, módszertana, és alkalmazhatósága Magyarországon
    Megtekintések száma:
    90

    Írásom témája az egyénközpontú megközelítés története és módszertana a fogyatékos személyekkel való segítő munka kapcsán. Célom, hogy bemutassam a megközelítés mögött húzódó értékeket és alapelveket, valamint az egyénközpontú tervezés elméletét és gyakorlatát. Mivel hazánkban még nincs példa ennek az eszköznek az alkalmazására, ezért a nemzetközi gyakorlaton keresztül szemléltetem megvalósítását lépésről lépésre. Továbbá azt vizsgálom, hogy milyen nehézségekbe ütközik a módszer magyarországi alkalmazhatósága, és hogyan lehetne a kitagolás során segítségünkre.

  • A gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült felnőttek jövőkép vizsgálata
    Megtekintések száma:
    652

    A gyermek a jövő kulcsa, így a gyermekvédelem alapvető társadalmi kérdés. Szakellátásban felnőni, majd onnan kilépve önálló életet kezdeni hatalmas előrelépés a fiatal felnőttek számára. Életkezdési esélyeik, a minimális állami dotációk és támogató kapcsolati hálók hiányában kezdetlegesek. Korunk hősei és valódi áldozatok, akik szakhatósági intézkedések csapdájában vergődve, származási rendszereiktől és természetes erőforrásaiktól leválasztva élték életük nagy részét. A hazai gyermekvédelmi szakellátás bármennyire is próbál közelíteni a családias jelleg felé, nem tud mindenre kész válaszokat adni. Hiányoznak olyan megoldási stratégiák, sémák, amelyek segítenék a fiatal felnőttek életboldogulását. A kikerülő fiatalok önhibájukból vagy önhibájukon kívüli okok miatt, de nehezen képesek kontroll alatt tartani saját életüket. Jóval nagyobb kihívások árán lesznek képesek jól funkcionáló család alapítására. Keveset tudunk az állami gondoskodásból kikerültek iskolai karrierjéről, családalapításáról, munkavállalásáról, illetve arról, hogy hogyan készítette fel őket a rendszer az önálló életre. Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy ezt a problémakört megvilágítva, empirikus képet adjon a nagybetűs életkilátásokról a gyermekvédelmi szakellátásból kikerülést követően. Mindezt szigorúan az ő tapasztalataik rendszerezése által tesszük egy 2021 november és 2022 január között végzett kutatás tükrében.