Keresés
Keresési eredmények
-
Pedagógusok véleménye a mesterséges intelligencia oktatási célú felhasználásáról sajátos nevelési igényű tanulók esetében
115-128Megtekintések száma:203A kutatás célja a mesterséges intelligencia sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában való alkalmazásával kapcsolatos tanári vélemények megismerése. A kutatás tárgya annak mélyreható megismerésére irányult, hogy a tanárok mit gondolnak a mesterséges intelligencia oktatásban való alkalmazásáról, a mesterséges intelligencia technológia osztálytermi gyakorlatba való integrálásáról, és milyen javaslataik és elvárásaik vannak a mesterséges intelligencia alkalmazásának fejlesztésével kapcsolatban. A vizsgálati csoport 54 tanárból állt, akik Bursa, Çanakkale és Isztambul tartományokban dolgoztak a 2024-2025-ös tanév első félévében. Az adatokat különböző tanszékekről érkező és különböző tapasztalattal rendelkező tanároktól gyűjtötték a kutatók által kidolgozott félig strukturált interjúk felvételével. Az adatelemzés tartalomelemzéssel történt, és az eredményeket kódokba, kategóriákba és témákba sorolták.
-
A tanulói én-kép mint a sajátos nevelési igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma Kwara Államban
151-168Megtekintések száma:171A gyógypedagógia fejlődése során a hangsúly a fogyatékkal élő tanulók számára nyújtott szakmai szolgáltatások biztosításáról egy átfogóbb rendszer felé tolódott el, amely a minőségi oktatás előmozdítását célozza. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a tanulói én-kép milyen kapcsolatban áll a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményével Kwara államban. A kutatás leíró felmérési módszert alkalmazott. A vizsgálat teljes populációját Ilorin három helyi önkormányzati területén (Ilorin Dél, Kelet és Nyugat) élő különleges igényű diákok alkották. A kutatók egy saját tervezésű kérdőívet készítettek „A tanulói én-kép mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma” (SCCASNSQ) címmel. Összesen 200 kérdőívet osztottak ki. A kutatási kérdéseket átlagpontszámok segítségével elemezték, míg a feltételezések ellenőrzésére a statisztikai elemzés során az átlag, a szórás és a Pearson-féle korrelációs együttható (PPMC) módszerét alkalmazták. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a tanulmányi képesség, fizikai képesség, szociális képesség, érzelmi képesség, általános önértékelési képesség és iskolai képesség befolyásolja a tanulói én-képet, mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátumát Kwara államban. Ugyanakkor nem volt szignifikáns kapcsolat az én-kép és a tanulmányi teljesítmény között a különleges igényű diákok körében Kwara államban. Viszont szignifikáns összefüggés volt kimutatható a vallás, az iskolatípus, az életkor és az én-kép, valamint a tanulmányi teljesítmény között. A tanulmány megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az én-kép nem befolyásolja közvetlenül a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményét Kwara államban, olyan tényezők, mint a vallás, az iskolatípus és az életkor jelentős hatással vannak mind az én-képre, mind pedig a tanulmányi eredményekre. A kutatás ajánlásai között szerepel, hogy a szülők és az oktatási ágazat egyéb szereplői erősítsék a serdülők közötti interperszonális kapcsolatokat fizikai, társas és érzelmi én-képük fejlesztésével, amelyet releváns szociális készségfejlesztő tréningekkel lehet támogatni.
-
A KONDUKTÍV NEVELÉS CÉL- ÉS HATÁSRENDSZERE, VAGYIS AZ ORTOFUNKCIÓ KIALAKÍTÁSÁNAK FOLYAMATA
73-93Megtekintések száma:477A tanulmány célja bemutatni a konduktív nevelés helyét és szükségességét a mozgássérüléssel élők nevelésében, oktatásában és fejlesztésében. A konduktív nevelés elsősorban a központi idegrendszeri sérültek életminőségének javítását tűzte ki céljául. Ehhez az elmúlt 70 évben kialakította a sajátos hatásrendszerét, ami eredményességét garantálja. A konduktív nevelés emberképe holisztikus, mely a nevelési folyamat összetettségében is megmutatkozik. A rehabilitációt a pedagógia oldaláról közelíti meg, ezért tanulásnak és újratanulásnak tartja, mely a napirend minden percében érvényesül. Jelen tanulmány egy összetett elméleti kutatás részeredményeként a konduktív nevelés cél- és hatásrendszerének összefüggéseit elemzi, a konduktív nevelés magyar nyelvű szakirodalmán keresztül. Az elemzés során a konduktív nevelés tényezőinek azonosítására és különválasztására, működésük elemezésére, törvényszerűségeinek feltárására törekedtünk, mely lehetőséget biztosít a konduktív nevelés elvi-elméleti modellezésére. A tanulmányban külön fejezetben vizsgáljuk az ortofunkció, diszfunkció szavak jelentését, mert mind a célmeghatározásra, mind pedig hatásrendszerre befolyással bír.
-
A WALDORF-PEDAGÓGIA 7 ALAPELVÉNEK ALKALMAZÁSA AZ AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVARRAL ÉLŐ GYERMEKEK ESETÉBEN
133-148Megtekintések száma:747A Waldorf-pedagógia a fejlődésnek megfelelő, tapasztalati alapú és tudományos igényű oktatási megközelítést kínál. Arra törekszik, hogy minden tanuló esetében ösztönözze az egész életen át tartó tanulást, miközben lehetővé teszi, hogy a tanulók az egyéni képességeiket teljes mértékben kibontakoztassák. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a Waldorf-pedagógia hét alapelve hogyan segíti az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek boldogulását. A Waldorf-módszert Priyanti és Warmansyah (2021) szerint arra használják, hogy segítsék a gyermekeket a valódi tapasztalatok elérésében, mely a képességeikbe vetett erős bizalom kialakulásához vezet. A Waldorf-pedagógia alkalmas arra, hogy ezt a képeséget az autista gyermekekben is megerősítse. Ezen túlmenően, a tanulmány segítheti az oktatási rendszereket abban, hogy meghatározzák azokat a módszertani alapokat, amelyek előnyösek lehetnek a különleges bánásmódot igénylő gyerekek esetében. A tanulmány szakirodalmi áttekintést nyújt a Waldorf-nevelés hét alapelvének alkalmazásával kapcsolatban, bemutatja, hogy mindez hogyan támogatja a gyermekek erkölcsi fejlődését és hogyan ösztönzi a szabad és független gondolkodást, az önfelfedezést. Az autista gyermekek fejlesztésében nagyon hasznos az olyan nevelési filozófia, amely a sikeres szociális-érzelmi viselkedés és a tanulmányi készségek fejlesztését ösztönzi. A Waldorf-oktatás, egy olyan pedagógiai filozófia, amely a fejlődésnek megfelelő tapasztalati tanulást hangsúlyozza, mely bizonyítottan javítja a szociális és tanulmányi eredményeket a sajátos nevelési igényű diákok esetében is.
-
OKTATÓK A POSZTAKADÉMIAI VILÁGBAN – EGY KVALITATÍV KUTATÁS TANULSÁGAI
7-18Megtekintések száma:262A felsőoktatás kutatásának szakirodalmában már kilencvenes évek elején megjelenik az oktatói szakma fragmentációjának a narratívája, illetve az oktatói lét deprofesszionalizációjának a témája is felbukkan. A Ziman (2002) által leírt posztakadémiai keretrendszer, amelynek jegyei Magyarországon is egyre jellemzőbbek, alapvetően eltávolítja az oktatókat a kutatás „kézműves” jegyeitől, kvantifikálja tevékenységüket, és kutatócsoportokba kapcsolja be őket. Scott (2009) arra hívja fel a figyelmet, hogy mindezen változások a technológiai átalakulással karöltve egy elidegenedéssel leírható szervezeti környezetet hozhatnak létre. A tanulmány célja, hogy 31 félig strukturált interjú segítségével megpróbálja feltárni, hogyan reflektálnak az oktatók saját pályájukra és munkakörülményeikre. Az interjúk tíz helyszínen zajlottak és 12 tudomány-területet fedtek le. Az oktatói munka részterületeit az interjúkban azonosítottuk (kutatás, oktatás, adminisztráció és pályázatokban való részvétel), ugyanakkor arra kevés példát láttunk, hogy azokat az interjú-alanyok sikeresen tudták összeilleszteni, valamint hasonlóan magas szinten meg is tudták valósítani. A felsőoktatás differenciált rendszerében az oktatói munka részterületeinek fontossága eltérően alakul, s változatosak az egyes intézményekben megfogalmazódó elvárások is. Az interjúk alapján a kutatói aktivitást gátló tényezők is azonosíthatókká válnak, amely a posztakadémiai keretek között különös fontossággal bírnak.
-
A TANULÓK ISKOLAI TELJESÍTMÉNYÉT BEFOLYÁSOLÓ SZÜLŐI TÉNYEZŐK ILORIN METROPOLISBAN, KWARA ÁLLAMBAN
35-51Megtekintések száma:212Háttér és cél: a tanulmány célja annak felmérése, hogy hogyan alakítja a szülői befolyás a diákok tanulmányi teljesítményét Kwara állam fővárosában, Ilorinban. Általánosan ismert tény, hogy ahhoz, hogy a tanulók teljes mértékben kitudják használni az oktatás előnyeit a szüleiknek teljes mértékben támogatniuk kell őket. Ugyanakkor egyre több kutató fejezi ki aggodalmát a diákok alacsony iskolai teljesítménye miatt. Minta: Ilorin városának összes általános iskolai tanára alkotta a vizsgálat alapsokaságát (n=215). A minta kiválasztásához egyszerű véletlenszerű és szelektív mintavételi módszereket alkalmaztunk. Módszer: a kutatás során vegyes módszert alkalmaztunk ( 200 fő kérdőívet töltött ki, 15 fő interjún vett részt). Az adatokat "A gyermekek iskolai teljesítményét befolyásoló szülői tényezők kérdőív" (PFISAPQ) segítségével gyűjtöttük össze. A vizsgálat során figyelembe vett tényezők a következők voltak: nem, életkor, iskolai végzettség és a tanítási tapasztalatok éveinek száma. A demográfiai adatokat százalékban fejeztük ki, és a két nullhipotézist a kétirányú ANOVA statisztikai eszközzel teszteltük 0,05-ös szignifikanciaszinten. A kutatási kérdések elemzéséhez átlag- és rangsorelemzést alkalmaztunk, majd tematikus elemzéssel elemeztük a fő kutatási kérdéseket alátámasztó további kérdéseket. Eredmények: az eredmények azt mutatták, hogy többek között a szülői részvétel, a szülői felügyelet, a tanórán kívüli tevékenységekben való szülői részvétel, a szülői tanulmányi háttér, a szülői érdeklődés az oktatás iránt és a szülő-gyermek kapcsolat az elsődleges tényezők, amelyek pozitívan befolyásolják a gyermekek tanulmányi sikerességét. Jelentős különbségek mutatkoztak a tanulók iskolai teljesítményét befolyásoló szülői tényezőkben az általános iskolai tanárok nem, életkor, iskolai végzettség és a tanításban eltöltött évek alapján is. Az eredmények alapján megfogalmazható, hogy a szülőket ösztönözni kell arra, hogy jobban vegyenek részt a gyermekek tanulmányi tevékenységeiben, hogy a gyermekek jobban tanuljanak és maximálisan teljesítsenek az iskolában.
-
A szakadék áthidalása: a kommunikáció és a produktivitás fejlesztése az akadémiai kapcsolatokban – fókuszban az oktató-hallgató kapcsolat
85-99Megtekintések száma:248A tanulmány a hallgatók és az egyetemi oktatók közötti kommunikációval kapcsolatos kihívásokat tárgyalja, emellett bemutatja, hogy hogyan befolyásolja az egyetemi munkakörnyezet a professzorok mun-kateljesítményét. A kutatási projekt részeként a szerző magyar és montenegrói felsőoktatási intézmények oktatóival készített interjúkat. A válaszadókat a szerző a tanítási módszereikről, a közös kommunikációval kapcsolatos tapasztalataikról, valamint azon kollegiális és adminisztratív problémákról kérdezte, amelyek stresszt okoznak a számukra. Az interjúk az oktatók személyes nézőpontjából mutatják be a kollektíva olykor rejtett perspektíváit. A tanulmány rávilágít a megfelelő professzori hozzáállás és az oktató-hallgató kapcsolat fontosságára. A kutatás azáltal, hogy jobb rálátást biztosít az akadémiai környezetre, hozzájárul a kommunikáció sokrétű dimenzióinak megvilágításához, valamint segít meghatározni a professzor-hallgató produktivitás elérésének módjait.
-
A HAZAI STEM KÉPZÉSEK REKRUTÁCIÓS JELLEMZŐI ÉS A FELVETTEK AKADÉMIAI FELKÉSZÜLTSÉGE
73-86Megtekintések száma:319Bár a STEM (természettudományos, technológiai, mérnöki, matematikai képzésben részvevő) hallgatók lemorzsolódását, munkaerő-piaci kilátásait és a szakok elférfiasodását számos hazai és nemzetközi kutatás vizsgálta már, a STEM képzésekre felvételt nyert hallgatók szocio-demográfiai jellemzőivel és akadémiai felkészültségével kapcsolatban nemzetközi szinten is kevés szakirodalom áll rendelkezésre. Kutatásunk során az informatikai, műszaki és természettudományos szakok hallgatóit hasonlítottuk össze a nem-STEM szakos hallgatókkal az állandó lakhely településtípusa, a középiskolai osztályuk típusa, a hátrányos helyzetűek aránya, valamint a tanulmányi teljesítményért kapott többletpontok és felvételi összpontszám tekintetében. A STEM szakra való bekerülést magyarázó változókat bináris logisztikus regresszióval vizsgáltuk. Kutatásunk során 2017-es felvételi adatbázisból dolgoztunk, s kizárólag a nappali tagozatos munkarendű alap- és osztatlan képzésre bekerült hallgatók adatait elemeztük (N = 41324 fő). Eredményeink szerint a STEM hallgatók sem a szocio-demográfiai háttér, sem az akadémiai felkészültség tekintetében nem tekinthetők egyértelműen hátrányos helyzetű csoportnak a nem-STEM szakra felvettekhez képest. A létrehozott regressziós modell alapján elmondható, hogy a STEM képzésre való bejutás legjelentősebb prediktorai a nem (férfi), valamint a nyelvvizsgával és OKJ végzettséggel való rendelkezés. Kutatásunk fő kérdései arra vonatkoztak, hogy indokolhatja-e a STEM hallgatók alacsony státusa és hiányos akadémiai felkészültsége az ezeken a területeken megfigyelt kimagasló lemorzsolódási arányokat. Eredményeink alapján azonban ez nem jelenthető ki, így feltételezhetjük, hogy elsősorban intézményi tényezők (hűvös intézményi klíma, szelektív oktatói szemlélet, magas elvárások) állhatnak a lemorzsolódás mögött.
-
Oktatáspolitikai megoldások a roma diákok támogatása céljából
113-121Megtekintések száma:90A tanulmányban a 2015 és 2025 között végrehajtott magyar oktatáspolitikai intézkedéseket vizsgálatára kerül sor, amelyek célja a roma tanulók tanulmányi eredményeinek javítása. Az oktatást nem csupán a tudásátadás eszközeként, hanem a társadalmi mobilitás és egyenlőség egyik legfontosabb mozgatórugójaként is tekintik. A roma diákok olyan komplex kihívásokkal szembesülnek, amelyek társadalmi hátrányokból, kulturális különbségekből, illetve olyan rendszerszintű problémákból fakadnak, mint a szegregáció és az intézményi diszkrimináció. A tanulmány áttekintést ad a legfontosabb oktatáspolitikai beavatkozásokról, beleértve a kötelező óvodai nevelést, a komplex oktatási programot (CIP), a közösségi alapú tanoda kezdeményezéseket, az Útravaló ösztöndíjprogramot és a roma szakkollégiumokat. Bár ezek a programok, kezdeményezések pozitív helyi eredményeket hoztak – például javult az együttműködés, csökkent a lemorzsolódás aránya és javult a felsőoktatáshoz való hozzáférés –, hosszú távú hatásukat korlátozza az alulfinanszírozottság, a projektalapú megközelítés és a rendszerszintű integráció hiánya. A tanulmány kritikus szemszögből közelíti meg a kérdést, kiemelve a fenntartható stratégiákat, a pedagógusképzés nyitottságát a probléma iránt, a közösségi részvételt és az átfogó monitoring rendszerek szükségességét. Az ajánlások között szerepel a tanárképzés erősítése, az integrált társadalmi támogatás előmozdítása és a romák döntéshozatalban való részvételének biztosítása. Az eredményekből kiolvasható, hogy csak rendszerszintű, hosszú távú intézkedésekkel lehet hatékonyan csökkenteni az oktatási-egyenlőtlenségeket és elősegíteni a roma közösségek valódi társadalmi befogadását.
-
A roma szakkollégiumok szerepe a felsőoktatásban a hallgatók percepciói alapján
97-114Megtekintések száma:204A felsőoktatási expanzió következtében a tanulói összetétel egyre diverzifikálódik és megjelennek olyan diákok, akik családjukból, közösségükből elsőként vállalkoznak a diplomaszerzésre. A cigányként, romaként definiált kisebbség a középkor óta Európa szerves részét képezik, iskolázottsági helyzetük azonban elmarad az össznépességtől és még mindig alulreprezentáltak a felsőoktatásban. A tanulmány azt elemzi, hogy a társadalmi mobilitás útját járó, nagyobbrészt cigány, roma egyetemisták miként tekintenek a formális tanulásuk keretét jelentő egyetemre, illetve arra a nonformális közösségre (roma szakkollégium), mely célzottan támogatja egyetemi előrehaladásukat. Vizsgálatunk magyarországi egyetemeken tanuló diákok körében a roma szakkollégiumokat összefogó hálózat hallgatói populációját (N=300) kérdőíves adatfelvételbe vonta be (n=182). Jelen tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy milyen implicit ideákkal rendelkeznek a megkérdezett hallgatók az egyetemről és a roma szakkollégiumról, felderítve ezek hasonlóságait és eltérő funkcióit, elemezve a roma szakkollégium társadalmi mobilitásban betöltött szerepét. Adatainkat kvalitatív elemzési stratégiával, tematikus kódolással dolgoztuk fel. Eredményeink rávilágítanak az egyetemi, formális térre vonatkozó és a roma szakkollégium non formalitását kiemelő funkciókra: az egyetemhez válaszadóink a formális tanuláshoz, szocializációhoz kapcsolódó szavakat társítottak, míg a roma szakkollégiumhoz kapcsolódó társítások inkább az élményalapúságra, cselekedet orientáltságra irányulnak, azaz a nonformális tér jellemzőit mutatják. Válaszadóink percepciójában az egyetem, de kiváltképp a szakkollégium pozitív értékkel bír. Vizsgálatunk rávilágít a roma szakkollégiumok pedagógiai programjával kapcsolatos percepciókra. A roma szakkollégiumot a családi kapcsolatokhoz hasonlítják válaszadóink, így a család által nyújtott biztonság érzésének kontinuitásaként tekinthetünk a roma szakkollégiumra. Vizsgálatunk cigány, roma egyetemisták példáján keresztül arra mutat rá, hogy az egyetemi terekben működő nonformális kisközösségek a felsőoktatásban alulreprezentált csoportok sikeres előrehaladásának, mobilitásuk pozitív megélésének hatékony eszközei.
-
SZUBJEKTÍV EGÉSZSÉGÉRZET ÉS A FIZIKAI AKTIVITÁS KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁSOK KÖRÉBEN
51-64Megtekintések száma:806Egészségi állapotunk megítélésének számos módszere alakult ki a tudományos ismeretek bővülésével párhuzamosan. Az orvostudomány objektív módszerekkel, mérhető változókkal írja le egészségi állapotunkat. Természetesen nekünk is van képünk a saját egészségi állapotunkról, mely minden szubjektivitása ellenére jó indikátora a testi-lelki folyamatainknak. Az egészségérzetünk hiteles tükre lehet az egészségi állapotunknak, mely közvetlenül és közvetetten is kihat a munkahelyi/iskolai teljesítményünkre. A fizikai aktivitás növekedésének az egészségre gyakorolt jótékony hatásairól folyamatosan bővülő ismeretekkel rendelkezünk, hatásmechanizmusát számtalan aspektusból értelmezhetjük. A középiskolás korosztály egészségi állapotának és fizikai aktivitásának vizsgálata hasznos információkat hordoz az egyén, a szülők és az oktatás területén (oktatáspolitikusok és pedagógusok) dolgozók számára. Jelen kutatás során a fizikai aktivitás (WHO ajánláshoz viszonyított) szintje és a középiskolások egészségérzete, iskolai teljesítménye, valamint a különböző emocionális tényezők megjelenése közti kapcsolatot vizsgálatára került sor, kiegészítve a 14-18 éves korosztály mozgással kapcsolatos motivációs hátterének tanulmányozásával. Az elemzés során szignifikáns kapcsolat jelent meg a fizikai aktivitás magas szintje és az egészségérzethez tartozó számszerűsített érték magas értéke között. Az iskolai teljesítmény és a fizikai aktivitás szintje között nem találtunk szignifikáns összefüggést. Az emocionális tényezők között szignifikáns kapcsolatot tapasztaltunk a boldogság, életkedv, energikusság, valamint a szomorúság és a fáradtság kategóriák fizikai aktivitással történő összehasonlítása során. A mozgásos motívumok között kiemelkedő helyet foglal el a fizikai állapot javítása, és egyértelműen elutasító ez a korosztály a másoknak való megfeleléssel szemben. Szintén tanulságos a testi nevelés területén dolgozók számára, hogy a mozgás élményszerűsége meg-határozó a korosztály tagjai számára.
-
A „TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT MENTORPROGRAM” ELŐKÉSZÍTŐ KURZUSÁN RÉSZTVEVŐ MENTORJELÖLTEK MOTIVÁCIÓI
21-41Megtekintések száma:556Jelen tanulmány a mentorálás oktatásban betöltött szerepére fókuszál. A téma az utóbbi években egyre inkább a kutatók látószögébe került (Bencsik és Juhász, 2017). A nemzetközi gyakorlattal összhangban a hazai köznevelési intézményekben is felértékelődött a mentorok szerepe, az egyes iskolatípusokban pedig különböző mentorprogramok jelentek meg. Kutatásunkban a Tanítsunk Magyarországért Mentorprogram debreceni hallgatóit vizsgáltuk, hogy feltérképezzük az egyetemista mentorjelöltek motivációinak aspektusait, a mentoráláshoz kapcsolódó érzelmi és kognitív viszonyaikat, a mentorálás iránti elkötelezettségüket (vagy annak hiányát). További célunk volt annak feltárása, hogy mi minden be folyásolja a mentorrá válás végső döntését a hallgatók körében (anyagi, mentális erőforrás stb.), s ezek a tényezők milyen kölcsönhatásban vannak egymással. Kutatásunkat 151 fővel végeztük azok között az egyetemista fiatalok között, akik a mentorrá válás elméleti kurzusán részt vettek a 2018/2019-es tanév tavaszi félévében. Kvantitatív kutatásunk alapjait a TM1 kurzus oktatói, Ceglédi, Engler, Szűcs, Hüse és Berényi (2019) által létrehozott és lekérdezett kérdőív adja, melyet 2019/20-as tanév elején töltöttek ki a kurzusra jelentkezett hallgatók. A kitöltők közel 50%-a döntött úgy végül, hogy elkötelezi magát a mentorálás mellett, s a másik 50%-a pedig valamilyen oknál fogva mégsem vállalt mentori tevékenységet. Eredményeink alapján elmondható, hogy a mentorok számára a segítségnyújtás és az ösztöndíj formájában kapott anyagi juttatás jelentették a fő motivációs faktorokat, azonban utóbbi elsősorban a férfi hallgatók számára volt fontos, valamint az anyagi aspektus a hátrányos helyzetű hallgatók számára sem volt elsődleges a motiváció alakulásában. Következtetéseink szerint a mentorálásban az erős belső motiváció és elkötelezettség játszik fontos szerepet, míg a külső motivációként megjelenő anyagi juttatás másodlagos lehet, de szintén fontos.
-
Társadalmi felelősségvállalás a magyar felsőoktatásban: a Lorántffy Zsuzsanna Mentorprogram a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen II: a pilot kutatás eredményei
21-33Megtekintések száma:196A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás iránt. A társadalmi felelősségvállalás egyik formája az önkéntesség, amely társadalmi beágyazódásának hazánkban hiányos a kultúrája (Fejes és Horváth Szűcs, 2016). Tanulmányunk az NKE-n jelenleg is zajló mentorprogram első időszakának kutatási eredményeit mutatja be, amelyben az egyetemi polgárok online formában heti rendszerességű tantárgyi segítséget nyújtottak erdélyi gyermekvédelmi központok lakói részére. A program elsődleges célja, hogy a személyes egyéni kapcsolatok kialakításán át az extrakurrikuláris tevékenység egy olyasfajta hátránykompenzáció és pszichoszociális pártfogás legyen (Baráth, 2016), amely segíti a nehézsorsú fiatalok iskolai teljesítményének javulását, hosszú távon lehetőséget ad olyan megküzdési stratégiák kialakítására, amelyek támogatják a résztvevőket az életük tudatos kezelésében és a további boldogulásban (Szőtsné és tsai, 2007). A 2022/23-as tanév tavaszi félévében a program pilot szakaszában három gyermekotthon 36 növendéke vett részt, akiknek módszertani felkészítés után 28 mentor nyújtott tanulástámogatást. A mentorálás heti rendszerességgel magyar nyelven valósult meg az igényelt tantárgyakból, illetve az ehhez kapcsolódó tanulásmódszertani tanácsadásból. A mentori munkához biztosított volt a folyamatos módszertani tanácsadás és a tapasztalatcsere. A tevékenységről minden mentor haladási naplót vezetett. A program végén egyéni és fókuszcsoportos kiértékelés zajlott minden résztvevői csoportban. A pilot kutatás eredményeit két részletben mutatjuk be. Az első tanulmány a szakirodalmi kutatást és a program egyetemi hátterét mutatta be (Biro és Korpics, 2024). Jelen tanulmány tartalmazza a kutatás eredményeit, a diszkussziót és további tervezett lépéseket.
-
Társadalmi felelősségvállalás a magyar felsőoktatásban: a Lorántffy Zsuzsanna Mentorprogram a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen I.
101-114Megtekintések száma:214A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban: NKE) elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás iránt. Ennek egyik formája az önkéntesség, amely társadalmi beágyazódásának hazánkban hiányos a kultúrája (Fejes, Kelemen és Szűcs, 2016). Tanulmányunk a NKE-n jelenleg is zajló mentorprogram első időszakának eredményeit mutatja be, amelyben az egyetemi polgárok online formában heti rendszerességű tantárgyi segítséget nyújtottak erdélyi gyermekvédelmi központok lakói részére. A program elsődleges célja, hogy a személyes egyéni kapcsolatok kialakításán át az extrakurrikuláris tevékenység egy olyasfajta hátránykompenzáció és pszicho-szociális pártfogás legyen (Baráth, 2016), amely segíti a nehézsorsú fiatalok iskolai teljesítményének javulását, hosszú távon lehetőséget ad olyan megküzdési stratégiák kialakítására, amelyek támogatják a résztvevőket az életük tudatos kezelésében és a további boldogulásban (Szőtsné és tsai, 2007). A 2022/23-as tanév tavaszi félévében a program pilot szakaszában három gyermekotthon 36 növendéke vett részt, akiknek módszertani felkészítés után 28 mentor nyújtott tanulás-támogatást. A mentorálás heti rendszerességgel valósult meg az igényelt tantárgyakból, illetve az ehhez kapcsolódó tanulásmódszertani tanácsadásból. A mentori munkához biztosított volt a folyamatos módszertani tanácsadás és a tapasztalatcsere. A tevékenységről minden mentor haladási naplót vezetett. A program végén egyéni és fókuszcsoportos kiértékelés zajlott minden résztvevői csoportban. A pilot kutatás eredményeit két részletben mutatjuk be. Az első tanulmány a szakirodalmi kutatást és a program egyetemi hátterét mutatja be. A második tanulmány tartalmazza a kutatás eredményeit, a diszkussziót és további tervezett lépéseket.
-
A SZOCIOÖKONÓMIAI HÁTTÉRVÁLTOZÓK SZEREPE A NETFIT MÉRÉSBEN
33-44Megtekintések száma:421A testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Tesztet (továbbiakban: NETFIT) a köznevelésbe kötelezően 2013/14-es tanévtől vezették be, melynek célja, hogy a mindennapos testnevelés hatásait tudja kimutatni, a tanulók fittségi és testalkati paramétereiben. A tesztek országos eredményeinek bemutatásánál az is kiderül, hogy a fittségi állapotot meghatározzák a genetikai adottságok, a családi háttér és a környezet is (Csányi et. al., 2015, Csányi és Kaj 2017), így az eredményeket ezen tényezők közös kontextusában lehet értelmezni. Kutatásunkban célunk volt megvizsgálni a budapesti középiskolás fiú tanulók NETFIT adatait a családi háttérvizsgálatokkal kiegészítve. Kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy hogyan alakul a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban tanuló fiúk fittségi profilja a NETFIT próbákban mutatott eredmények alapján. Milyen összefüggés van a családi háttér és a NETFIT mérésen nyújtott teljesítmény között? Felmérésünket a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum egyik legnagyobb iskolájában végeztük a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Összesen 342 fő fiú tanulót vontunk be a vizsgálatba, ahol egy 35 kérdésből álló kérdőív segítségével kísérletet tettünk a NETFIT eredmények és a szocioökonómiai háttérmutatók összefüggéseinek feltárására. Számos kutatás igazolja, hogy a kedvezőbb SES-sel rendelkező tanulói csoportok, általában kedvezőbb fittségi mutatókkal rendelkeznek (Jiménez-Pavon és tsai, 2010, Ortega és tsai, 2013, Vandendriessche és tsai., 2012). Arra is számos bizonyíték áll rendelkezésre, hogy az országon belül kimutatható regionális szintű fittségiállapot-mutatók magasabbak a kedvezőbb SES-sel rendelkező régiókban (Charlton és tsai, 2014, Golle és tsai, 2014, Cleland és tsai, 2009, Welk, Saint-Maurice és Csányi, 2015). Kutatásunk során megállapítottuk, hogy a fejlesztésre szoruló tanulók leginkább a kisközségekből kerülnek ki, mintegy 58,3%-uk szorul fejlesztésre. Ezek az értékek szignifikánsan eltérnek (khi=218,6, df=20, p=0,000). Az életmód kialakításának alappillére a család (Mező 2018), amelynek szokásai, alakítják a gyermek sporthoz való viszonyát, s később igen nehéz azokat megváltoztatni (Herpainé et. al, 2017, Herpainé 2018). A vizsgálat bizonyította, hogy az adott mintán a vizsgált fiú tanulóknál az apa sportolási szokása döntően meghatározó, azonban az anya sportolási szokása nincs akkora hatással a vizsgált személyek sportolási szokására. Javaslatot teszünk a NETFIT teszt battériájának kiterjesztésére a vizsgált személy szocioökonómiai háttérvizsgálatával.
-
A szerhasználat prevalenciája és következményei az ilorini egyetemisták körében
31-43Megtekintések száma:230A tanulmány a szerhasználat gyakoriságát és következményeit vizsgálta a Kwara állambeli egyetemisták körében. A tanulmány azt vizsgálja, hogy az olyan moderáló változók, mint az életkor, a nem és a család típusa befolyásolják-e a válaszadók véleményét a szerhasználat elterjedtségéről és következményeiről a Kwara államban tanuló egyetemisták körében. A válaszadó 60 fő kiválasztása egyszerű, véletlenszerű mintavételi technikával történt három kiválasztott intézményből, így összesen 180 válaszadó vett részt a vizsgálatban. A vizsgálati adatok gyűjtésére a szerző által kidolgozott, „A szerhasználat prevalenciája és következményei kérdőív (PCSAQ)”-et használták, t-próba és varianciaelemzés (ANOVA) segítségével (0,05-ös szignifikanciaszinten). A tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a Kwara állambeli egyetemisták körében leginkább elterjedt szerek a cigaretta, az alkohol és a dohány. A szerhasználat következményeiként megjelent az alacsony önbecsülés, az iskolából való kimaradás és a társadalmi elszigeteltség (azaz a másokkal való rossz kapcsolatok). A tanulmány eredményei arra is rávilágítottak, hogy az egyetemisták körében az életkor és családtípus alapján nem volt szignifikáns különbség a szerhasználat prevalenciája és következményei között, azonban a nemek alapján szignifikáns különbséget találtak. Az eredmények alapján megfogalmazott javaslatok: 1) az alapképzésben résztvevő hallgatókat a tanácsadók már a tanulmányi év elején megfelelően tájékoztassák a szerhasználattal járó veszélyekről, 2) a tanácsadók szervezzenek tájékoztató szemináriumokat és workshopokat a szerhasználat következményeiről, 3) az iskolai tanácsadók és szülők általi oktatást már a fejlődés korai szakaszában biztosítani és megfelelően strukturálni kell a tanulók számára, és 4) a tanácsadóknak szemináriumokat kell szervezniük a kábítószerhasználat prevalenciájáról és az egyén egészségére gyakorolt következményeiről.
-
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS A SZOCIÁLIS MUNKA KÖZÖS ÉRTÉKELMÉLETI TÉMÁI – MAGYAR NYELVŰ FORDÍTÁS
103-109Megtekintések száma:496Ha szeretnénk kísérletet tenni arra, hogy közös pontokat találjunk a szociálpedagógia és a szociális munka között, feltétlenül utalnunk kell ezeknek a szociális tevékenységeknek az alapvető meghatározóira. Mind a szociálpedagógia, mind a szociális munka az értékeken alapszik. Az értékelméleti dimenzió velejárója, hogy egy személy fejlődő értékei összefüggnek az emberi méltósággal, önmegvalósítással és a szociális működést is figyelembe kell venni. Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a modern pedagógia néhány területe még mindig nélkülözi az értékelméleti feltételezéseket. Ez eredményezheti az oktatáshoz való nem megfelelő hozzáállást, valamint az emberi élet szociális dimenziójának hiányosságait. Úgy tűnik, különösen a szociális munka területén hiányzik az értékelméleti megközelítés. Ez különösen szembetűnő a családon belüli erőszak megakadályozására tett próbálkozások esetében, előtérbe helyezve azokat az értékeket, amelyek a szociálpedagógiát és a szociális munkát alkotják, erősíthetjük a kapcsolatot ezen tudományágak és a szociális tevékenységek formái között. Ha meghatározzuk az alapértékeket és megmutatjuk, hogyan alkalmazhatjuk azokat és hogyan győzhetjük le a feltételezett nehézségeket, olyan attitűdöket alakíthatunk ki, melyek alapja az emberi méltóság felismerése, valamint az élet multidimenzionális természetének felismerése. Az egyetemi oktatás – ami felkészíti a diákokat, hogy szakmailag kompetensen nyújtsanak támogatást – kulcsfontosságú szerepet játszik a szociálpedagógia és a szociális munka közötti kapcsolatban.
-
Figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral felnőttkorban diagnosztizált személyek tanulási tapasztalatai
129-140Megtekintések száma:153Az elmúlt években világszerte, így Észtországban is jelentősen megnőtt a figyelemhiányos és hiperaktivitás-zavar (ADHD) diagnózisainak száma a felnőttek körében. Jelen tanulmányban egy 2024-ben készült kutatás bemutatására kerül sor, amely olyan felnőttek tanulási tapasztalataira összpontosított, akiknél felnőttkorban diagnosztizálták az ADHD-t. A vizsgálatban összesen 10, 23 és 49 év közötti felnőtt vett részt, akiknek korábban volt felsőoktatási tanulási tapasztalatuk. A kutatás célja az volt, hogy feltárja a felnőttkorban diagnosztizált ADHD-s személyek tanulási élményeit és megítélését az oktatási tevékenységekkel való megbirkózásról. Kvalitatív kutatási módszert alkalmaztak, az adatgyűjtés narratív interjúk révén történt. A résztvevők nehézségekről számoltak be a végrehajtó funkciók, tanulási problémák és mentális egészség terén. Bár időnként kaptak támogatást mind az iskolából, mind azon kívül, többnyire saját maguk által kialakított stratégiákra és személyes kitartásukra kellett támaszkodniuk. Az eredmények azt mutatták, hogy az érzelmi és szociális támogatás, a támogató hálózat bevonása, valamint a tanulási környezethez való alkalmazkodás rendkívül fontos az ADHD-s tanulók támogatásában. A kutatás rámutat arra, hogyan lehet hatékonyabban segíteni az oktatási rendszerben a hasonló igényű tanulókat.
-
A MOTIVÁCIÓ FEJLESZTÉSE 10–14 ÉVES KORBAN DIFFERENCIÁLT FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMBAN RÉSZTVEVŐ TANULÓKNÁL
67-78Megtekintések száma:266Jelen tanulmány a nevelés-oktatás egyik kiemelkedő feladatára, a tanulók megfelelő motiválására fókuszál. A kutatás célja a 10–14 éves tanulók differenciált fejlesztés melletti motivációjának vizsgálata. Feltételezésünk szerint a motiváció magas szinten tartása a differenciált foglalkoztatással elősegíti a hatékonyabb és eredményesebb ismeretelsajátítást. Minta: 5-8 osztályos, összesen 354 (177 kísérleti és 177 kontrollcsoportos) tanuló vizsgálata. Módszer: A kutatás során alkalmazott módszerek segítségével, longitudinális vizsgálattal, négy tanéven keresztül követtük nyomon a kísérleti csoportban differenciálva fejlesztett tanulók motivációjának alakulását. Emellett mértük a motivációt kontrollcsoportnál is, akiknél nem került sor differenciált fejlesztő foglalkozásokra. A motiváció mérése a Kozéki–Entwistle-féle tanulási motivációs kérdőív segítségével történt. Eredmények: A kísérleti csoport tanulóinál mind a három (követő, érdeklődő, teljesítő) fontos motívumcsoportban jelentős pozitív változás történt a kontrollcsoporthoz képest. A motiváció magas szinten tartása a kísérleti csoportnál nagyobb mértékben elősegítette az eredményesebb tanulást. Következtetések: A differenciált fejlesztés a tanulási motivációra pozitívan hat.