A felsőoktatás kutatásának szakirodalmában már kilencvenes évek elején megjelenik az oktatói szakma fragmentációjának a narratívája, illetve az oktatói lét deprofesszionalizációjának a témája is felbukkan. A Ziman (2002) által leírt posztakadémiai keretrendszer, amelynek jegyei Magyarországon is egyre jellemzőbbek, alapvetően eltávolítja az oktatókat a kutatás „kézműves” jegyeitől, kvantifikálja tevékenységüket, és kutatócsoportokba kapcsolja be őket. Scott (2009) arra hívja fel a figyelmet, hogy mindezen változások a technológiai átalakulással karöltve egy elidegenedéssel leírható szervezeti környezetet hozhatnak létre. A tanulmány célja, hogy 31 félig strukturált interjú segítségével megpróbálja feltárni, hogyan reflektálnak az oktatók saját pályájukra és munkakörülményeikre. Az interjúk tíz helyszínen zajlottak és 12 tudomány-területet fedtek le. Az oktatói munka részterületeit az interjúkban azonosítottuk (kutatás, oktatás, adminisztráció és pályázatokban való részvétel), ugyanakkor arra kevés példát láttunk, hogy azokat az interjú-alanyok sikeresen tudták összeilleszteni, valamint hasonlóan magas szinten meg is tudták valósítani. A felsőoktatás differenciált rendszerében az oktatói munka részterületeinek fontossága eltérően alakul, s változatosak az egyes intézményekben megfogalmazódó elvárások is. Az interjúk alapján a kutatói aktivitást gátló tényezők is azonosíthatókká válnak, amely a posztakadémiai keretek között különös fontossággal bírnak.