Keresés
Keresési eredmények
-
OKTATÓK A POSZTAKADÉMIAI VILÁGBAN – EGY KVALITATÍV KUTATÁS TANULSÁGAI
7-18Megtekintések száma:230A felsőoktatás kutatásának szakirodalmában már kilencvenes évek elején megjelenik az oktatói szakma fragmentációjának a narratívája, illetve az oktatói lét deprofesszionalizációjának a témája is felbukkan. A Ziman (2002) által leírt posztakadémiai keretrendszer, amelynek jegyei Magyarországon is egyre jellemzőbbek, alapvetően eltávolítja az oktatókat a kutatás „kézműves” jegyeitől, kvantifikálja tevékenységüket, és kutatócsoportokba kapcsolja be őket. Scott (2009) arra hívja fel a figyelmet, hogy mindezen változások a technológiai átalakulással karöltve egy elidegenedéssel leírható szervezeti környezetet hozhatnak létre. A tanulmány célja, hogy 31 félig strukturált interjú segítségével megpróbálja feltárni, hogyan reflektálnak az oktatók saját pályájukra és munkakörülményeikre. Az interjúk tíz helyszínen zajlottak és 12 tudomány-területet fedtek le. Az oktatói munka részterületeit az interjúkban azonosítottuk (kutatás, oktatás, adminisztráció és pályázatokban való részvétel), ugyanakkor arra kevés példát láttunk, hogy azokat az interjú-alanyok sikeresen tudták összeilleszteni, valamint hasonlóan magas szinten meg is tudták valósítani. A felsőoktatás differenciált rendszerében az oktatói munka részterületeinek fontossága eltérően alakul, s változatosak az egyes intézményekben megfogalmazódó elvárások is. Az interjúk alapján a kutatói aktivitást gátló tényezők is azonosíthatókká válnak, amely a posztakadémiai keretek között különös fontossággal bírnak.
-
A szakadék áthidalása: a kommunikáció és a produktivitás fejlesztése az akadémiai kapcsolatokban – fókuszban az oktató-hallgató kapcsolat
85-99Megtekintések száma:207A tanulmány a hallgatók és az egyetemi oktatók közötti kommunikációval kapcsolatos kihívásokat tárgyalja, emellett bemutatja, hogy hogyan befolyásolja az egyetemi munkakörnyezet a professzorok mun-kateljesítményét. A kutatási projekt részeként a szerző magyar és montenegrói felsőoktatási intézmények oktatóival készített interjúkat. A válaszadókat a szerző a tanítási módszereikről, a közös kommunikációval kapcsolatos tapasztalataikról, valamint azon kollegiális és adminisztratív problémákról kérdezte, amelyek stresszt okoznak a számukra. Az interjúk az oktatók személyes nézőpontjából mutatják be a kollektíva olykor rejtett perspektíváit. A tanulmány rávilágít a megfelelő professzori hozzáállás és az oktató-hallgató kapcsolat fontosságára. A kutatás azáltal, hogy jobb rálátást biztosít az akadémiai környezetre, hozzájárul a kommunikáció sokrétű dimenzióinak megvilágításához, valamint segít meghatározni a professzor-hallgató produktivitás elérésének módjait.
-
HALLGATÓI SZOCIALIZÁCIÓ - OKTATÓI SZEMMEL
19-33Megtekintések száma:486A tanulmány célja, hogy a hallgatói szocializáció két szálát, a szakmai szocializációt és a felsőoktatás nevelésszociológiai aspektusát az oktatók nézőpontjából mutassa be. Az elméleti keretet a hallgatói szocializáció és az értelmiségképzés lehetőségei adják. de kitérünk az egyetemek átalakuló világára is, amelyben az általunk vizsgált folyamat zajlik. Kutatásunk kezdete óta (2019. szeptembere) 21 félig strukturált interjút rögzítettünk egy olyan oktatói mintán, amellyel eddig a képzési struktúra tíz területét és az ország hét városát fedtük le. Jelen elemzésünk az interjús beszélgetések alábbi területeire fókuszál: a hallgatói populáció leírása, az egyetem kulturális klímája, illetve az egyetem hatásmechanizmusa (ez utóbbiban az oktatói hatásokat is áttekintjük). Eredményeink arra utalnak, hogy az egyetemi szocializáció intézményenként változatos képet mutat, amelyet a város nagysága, az egyetemek kulturális klímája, az intézmények szervezeti jegyei és az oktatói közeg is alakít. A hallgatói szocializáció folyamatát a középiskolából érkező diákok sajátosságai is formálják, illetve olyan külső, az egyetemtől független kontextusok, mint a mediatizáció, az olvasási-tanulási szokások megváltozása vagy a diákok motivációja
-
A tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevétele az alsó tagozatos úszásoktatásban
7-16Megtekintések száma:19A kutatásban a tanulók sajátos nevelési igényeinek figyelembevételét vizsgáltuk az alapfokú úszás-oktatásban. A témaválasztást az SNI tanulók számának növekedése és az úszásoktatók felkészültségének fontossága indokolta. Célunk volt feltárni, hogy az úszásoktatók milyen mértékben tudják figyelembe venni az SNI tanulók egyéni szükségleteit, és milyen nehézségekkel találkoznak az úszásoktatás során, valamint célunk volt feltérképezni az SNI és ép tanulók úszásoktatása közti különbségeket, valamint a tanulást segítő tényezőket. A kutatás módszere az online kérdőíves kikérdezés volt. A vizsgálatban 77 úszást oktató szakember vett részt. Az eredményekből kiderül, hogy az oktatók többsége nem rendelkezik speciális végzettséggel, tudásuk főként személyes tapasztalatokon alapul. Bár sokan felkészültnek érzik magukat, a gyakorlatban előfordul a bizonytalanság. Az SNI gyermekek úszástanítása speciális módszertani eszközöket, nagyobb figyelmet és differenciált bánásmódot igényel. Nehézségként jelent a figyelem, a fegyelem, és a motiváció fenntartása. A differenciálás és az egyéni tempó biztosítása kihívást jelent, míg a kisebb létszámú játékos foglalkozások elősegítik a hatékonyabb fejlődést.
-
Az indonéziai felsőoktatási intézményekben működő hallgatói közösségi szolgálati programok hatékonyságának vizsgálata
77-89Megtekintések száma:182Indonéziában minden felsőoktatásban részt vevő egyetemi hallgató számára a felsőoktatási tanterv szerint kötelező részt venni a Kuliah Kerja Nyata-ban, ami egy tanulmányi szolgáltatási program. A Kuliah Kerja Nyata (KKN) először 1973-ban jelent meg a Felsőoktatási Minisztérium rendeletében (Kisnawat, 2009). A tanulmányban bemutatjuk a Kuliah Kerja Nyata eredetét és az egyetemen végrehajtott irányelveit, a Kuliah Kerja Nyata leírását, amelyet az egyetemek honlapjain, például a Gajah Mada Egyetem és a Bandungi Technológiai Intézet honlapján implementáltak, valamint a megvalósítás előnyeit az érintettek számára. A tanulmány célja a közösségi szolgálati programok áttekintése és a közösségi szolgálat népszerűsítése a felsőoktatásban. A tanulmányban összefoglaló szakirodalmi áttekintést végeztünk a hallgatói közösségi szolgálattal kapcsolatban. Ez az előadás arra mutat rá, hogyan valósították meg a hatékonyan a Kuliah Kerja Nyata programot az indonéz egyetemeken a hallgatók és az oktatók számára.