Keresés
Keresési eredmények
-
A debreceni fiatalok egészségére ható tényezők vizsgálata a sportolás tükrében
49-56Megtekintések száma:49Napjainkban az egészséges életmód és a sport elterjedt fogalomként vannak jelen a köztudatban. Ahogy a fizikai egészség meglétéhez, úgy a mentális egészség megőrzéséhez, javításához is elengedhetetlen az emberek életében a fizikai aktivitás, a sport. Jelentős szerepe van a betegségek kialakulásának csökkentésében, s a mentális megbetegedések arányát is képes redukálni (XXI. NEMZETI SPORTSTRATÉGIA, 2007). Manapság, kiemelt tekintettel Magyarországon rengeteg mentális betegséggel küzdő fiatal él (KSH, 2018). Kutatásunk célcsoportja a debreceni fiatal felnőttek népességére terjed ki, azon belül a 17-30 éves korosztályt célozza meg. Vizsgálatunk során a sport, a debreceni fiatal népesség egészségére gyakorolt hatásait elemezzük. Tanulmányunkban a célcsoport általános egészségügyi állapotával, közérzetével, hangulatával kapcsolatos vizsgálatokat mutatjuk be. A kutatásunk primer és szekunder kutatásból épül fel. Az eredmények alapján megállapítottuk, hogy a megkérdezett debreceni fiatal felnőttek fizikai értelemben vett egészségét, közérzetét, hangulatát a sportolói életvitel pozitív irányba befolyásolja. A megkérdezés során a sporttevékenységet nem végző egyének rosszabb arányokat produkáltak, amikor az egészségügyi állapotukkal, hangulatukkal és közérzetükkel kapcsolatos tapasztalataikat vizsgáltuk. A vizsgált célcsoport eredményei alapján megállapítható, hogy a sport pozitív hatással van a mentális egészségre.
-
A szülői motiváció alapja az utánpótlássportban
83-90Megtekintések száma:62Kutatásomban arra keresem a választ, hogy a szülők milyen későbbi hasznokat remélnek a gyermekük sportolásához kapcsolódóan, továbbá a fiatal sportolók családi hátterét kívánom elemezni. Ahhoz, hogy a gyerekek megszeressék a sportot, és ezáltal megteremtsék az alapját egy egészséges felnőtt életnek, fontos, hogy a kezdő lépéseknél a szüleik is támogassák a testmozgást. Célom, hogy megtaláljam a családi háttértől kapott motiváció alapját, és ezáltal meg tudjam határozni melyek azok a faktorok, amik leginkább befolyásolják a szülőket a gyerekek sportolói karrier felé irányításában. Továbbá arra is keresem kutatásomban a választ, hogy mik azok a sport által elérhető lehetőségek, hasznok, amelyek a leginkább motiválják a szülőket a gyerekük sportolásra ösztönzésében, és mik azok a kulcs területek, melyekkel leginkább hatni lehet rájuk. A kutatásom fő célja, hogy meg tudjam határozni a szülők számára legfontosabbnak ítélt területeket a gyermekük sporttevékenységéhez köthető hasznai közül és felmérjem, hogy ehhez a kluboktól milyen segítségre van szükségük. Kutatásomat online kérdőíves módszerrel végeztem, melyre 727 válasz érkezett az ország több régiójából és különböző szintű klubjaiból egyaránt. A vizsgálat lehetővé tette, hogy meghatározzam melyek azok a legfontosabb faktorok és intézkedések, melyek hatással vannak a szülőkre és segítséget nyújtanak számukra.
-
NETNOGRÁFIÁS KUTATÁS ÉS SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYEK A HAZAI E-SPORTRÓL
29-36Megtekintések száma:40Napjainkban sokszor találkozunk az e-sporttal, mint kifejezéssel, ami egyben robbanásszerűen növekvő iparág is. Sikerét persze a következő tényezők befolyásolták: köszöntheti az internet forradalomnak, az Y és Z generáció egyre nagyobb térhódításának és az okos eszközök mindennapos használatának és utoljára, de nem utolsósorban az online média platformoknak. Kutatásunkban bemutatjuk az e-sportot, mint globális jelenséget megismertetjük, sikerességét feltérképezzük, továbbá az offline és online elérhető források felhasználásával bemutatjuk hogyan jutott ide az e-sport. Ezek segítségével kaptunk támpontot kutatási kérdések megfogalmazására. Adatgyűjtés során a marketingkutatás szekunder és primer (résztvevő és nem résztvevő netnográfiai megfigyelés és 5 szakértői interjú) módszerét alkalmaztuk. Felvilágosítást nyertünk, hogy az Y és Z generáció hogyan vélekedik az e-sportok terén. Megfigyelésünk során nagy érdeklődési igény van az ilyen fajta „sportra”. Az utóbbi egy évtizedben szemünk láttára lett kihívója az offline sportoknak az e-sport a nézettség és a sportok valós űzése terén egyaránt. Rohamosan nő az e-sport fogyasztók tábora. Úgy gondoljuk, globális értelemben egy olyan jövőbe mutató sportágról van szó, amely egyre komolyabb gazdasági kihívásokkal és finanszírozással rendelkezik szervezeti szinteken.
-
Sporttal kapcsolatos tartalomfogyasztási trendek
77-84Megtekintések száma:26A sport a 21. századra olyan iparággá vált, amely a nemzetgazdaság jelentős hányadát képezi. Az egyes mozgalmak a globalizációval széles körben elterjedtek, a nagy nemzetközi események híre a világ minden szegletébe eljut, ezáltal folyamatosan nő a tömegbázis és egyre népszerűbb a sportos életmód, ami hosszú távon egészséges aktív munkavállalókat eredményez.
A sport globalizációjában nagy szerepet játszottak a tömegkommunikációs eszközök, az iparági szerkezet átalakulása pedig jelenleg is folyamatban van, így érdemes foglalkozni a trendszerűségekkel. Kutatásom elsődleges célja a trendszerűségek feltárása volt. Annak érdekében, hogy a piac mindkét szereplője, vagyis a tartalomgyártók és a fogyasztók viselkedését megérthessem, kvantitatív és kvalitatív módszereket egyaránt alkalmaztam. Törekedtem arra, hogy a hipotéziseimet igazoljam, egyúttal prognózist készítsek az egyes folyamatok jövőbeni alakulásáról. A kérdőíves felmérés eredményei igazolták azon feltevésemet, miszerint az internet fokozatosan átveszi a nyomtatott sajtó szerepét a sporttal kapcsolatos tájékoztatásban. A válaszadók döntő többsége szerint az online médián keresztül lehetne növelni a sport népszerűségét, a legtöbben a videós tartalmakra, interjúkra és stream közvetítésekre lennének kíváncsiak. -
A futball migráció jelenlegi állapota az angol labdarúgó bajnokságban
27-34Megtekintések száma:32A globalizáció életünkre egyre nagyobb hatással van, amelynek egyik kulcsfontosságú tényezője a nemzetközi bevándorlás növekedése. Így a jelenünk, egy új migrációs korszak. A migráció térnyerésének bemutatásához a sport világából kerestem példát, mert véleményem szerint a sport mindig is kiválóan tükrözte a világban történő folyamatokat. A kutatási területem az angol labdarúgó bajnokság, a Barclays Premier League idei 2015/2016-os szezonja. A vizsgálatom tárgyai a sorozatban szereplő legfontosabb személyek: tulajdonosok, menedzserek, és futballisták. Célkitűzésem az, hogy a nemzetiségük, és azzal összefüggésbe hozható tényezők analizálásának segítségével, felfedezzem a három csoport közötti származási kapcsolatrendszereket, és legvégül felállítsam a bajnokság migrációs képét és csatornáit. A fő kutatási kérdésem az, hogy vajon a külföldiek ki tudják-e szorítani saját hazájuk bajnoki sorozatából az otthoniakat.
-
A szabadidősport hatásai a Debreceni Egyetemisták személyiségére és egészségtudatosságára
57-66Megtekintések száma:39A mai modern világunk egyik súlyos problémája a fizikai inaktivitás, melyhez számos betegség és negatív következmény fűződik. Ez a probléma, mely az ember egészségi állapotára is hatást gyakorol, egyértelműen orvoslást igényel. Ennek az egyik lehetséges megoldása a szabadidőben űzött rendszeres fizikai aktivitás lehet, azon belül is a szabadidősport, mely a fizikai aktivitás egyik alappillére. A szabadidősport hatásainak vizsgálata nagyon fontos, hiszen ez által megismerhetővé válnak az egyének sportolási szokásai, motivációi, illetve a sport egyére gyakorolt hatásai mind fizikai, mind pszichikai értelemben. Kutatásunk ezt felismerve igyekszik megfigyelni a Debreceni egyetemisták egészségtudatosságát, sportolási szokásait, szabadidős tevékenységeit, motivációs hátterüket, illetve a sport személyiségre gyakorolt hatásait. Vizsgált célcsoportnak a Debreceni egyetem hallgatóit választottuk, hiszen egyrészt ez az a közösség, melynek tagjai a jövő generáció értelmiségi rétegét fogják képezni, ezáltal hatást gyakorolva a jövő nemzedék értékrendjére, gondolkodásmódjára (példamutatásra, magas döntéshozói pozíciók betöltésére). Másrészt, ha sikerül jobban megismerni a fiatalabb korosztályokat, akkor könnyebb megoldásokat találni a felmerülő problémára. Ezért is vizsgáltuk, hogy az egyetemisták miként gondolkodnak saját egészségükről, sportolási szokásaikról, illetve miként látják a sport pozitív, fejlesztő hatásait saját életükre vonatkoztatva.
-
Az FTC Zrt. sport és gazdasági eredményességének vizsgálata
67-72Megtekintések száma:16Az FTC Labdarúgó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyarország egyik legnagyobb múltú labdarúgó csapatát működtető gazdasági társaság. A sportvállalkozások kettős célrendszerében a sportsikerek mellett a hatékony gazdasági működés jelenhet meg. Jelen vállalkozás sportsikerei elvitathatatlanok, hiszen a legsikeresebb magyar labdarúgó csapatról van szó, amely ez elmúlt nyolc szezonban is kimagasló eredményeket ért el magyar viszonylatban. Sportsikerei mellett jelen kutatásban vállalkoztunk gazdasági működésének feltérképezésére is, ami során rövidtávú fizetőképességét és jövedelemtermelő képességét vizsgáltuk meg 2011-2017 közti időszakban. Összességében elmondható, hogy a vizsgált időszakban rövidtávú fizetőképessége kedvezőtlenül alakult, fizetési nehézségei léphettek fel, ám szükséges megemlíteni, hogy nagymértékű elhatárolással rendelkezik a vállalkozás, ami árnyalja ezt a képet. Jövedelmezőségi helyzetéről pedig elmondható, hogy az elmúlt hét évben saját tőke hozama kedvezően alakult.
-
Hogyan alakította át a COVID-19 a sportolási és aktív testmozgási szokásokat?
47-52Megtekintések száma:25Az elmúlt időszakban a mindennapi életünket jelentősen meghatározta és megváltoztatta a 2020 márciusában Magyarországot is elérő koronavírus járvány. A kezdeti időszakban a vírus terjedésének lelassítása/megfékezése érdekében az emberek „szabadsága” jelentősen korlátozva lett. A távmunkában való munkavégzés, az éttermek-, szórakozóhelyek-, edzőtermek-, bevásárlóközpontok bezárása mellett a kijárási korlátozás is a mindennapi életünk részévé vált. Annak ellenére, hogy a személyes kontaktok csökkentése érdekében a sportszolgáltató létesítmények bezárásra kerültek, a testmozgás az eddigieknél is lényegesebb szerepet kapott, ugyanis a járványidőszakban még fontosabbá vált/válik a testünk egészségének megőrzése. A kutatásom során arra keresem a választ, hogy milyen változást eredményezett az emberek sportolási és aktív testmozgási szokásaiban a járvány. Természetesen az edzőtermek és különféle sportközpontok bezárásával, ahol testmozgás végezhető, a sportolási lehetőségek lecsökkentek, de a szabadban végzett testmozgás nemcsak engedélyezett, hanem ajánlott is. A nemzetközi és hazai kutatások többségében arról számolnak be, hogy az emberek fizikai aktivitása csökkent és ezzel együtt megnőtt az üléssel töltött idő mértéke. A sporttevékenységet végzők esetében a sportolás átkerült az otthonokba illetve a szabadba, továbbá új módja kapott nagy szerepet a testmozgásnak, az online edzések vonatkozásában.
-
A marketing szerepe a lokális élsportban
13-20Megtekintések száma:80A sportmarketing használata a külföldön működő klubok esetében szinte mesteri fokon működik, azonban a marketing ezen ága hazánkban még igen gyerekcipőben jár. Tapasztalhatóak jelenségek a meglétéről, de nem annyira szembetűnő ez az eredmény. A célom a kutatómunkámmal, hogy minél jobban belelássunk a helyi szinten működő kiemelt sportágak klubjainak működésébe, azok mindennapjaiba, hogy kik állnak az üzemeltetésük sikerességének hátterében. Fontosnak tartom, hogy megismerjük az általuk alkalmazott vagy a jövőben esetlegesen felmerülő marketingfogásokat és ezáltal hogyan tudnak hatni a szurkolók, az emberek attitűdjére a sporttal vagy az adott sportággal kapcsolatban. Valamint, hogy milyen tényezők azok, amelyek felkeltik egy szponzor érdeklődését, hogy az adott sportba tőkét invesztáljon. Nem utolsó sorban mik azok az ösztönző elemek, amelyek egy mérkőzés megtekintésére bírják a lakosságot. Az általam végzett primer adatgyűjtés (kérdőíveztetés) alapján, amely nem tekinthető reprezentatívnak, hiszen jórészt kosárlabdás körökben került kitöltésre. A kérdőívből fogok következtetéseket levonni valamint a vizsgálatomban szereplő öt klub összefogásáról készült mélyinterjúval kívánom alátámasztani a témával kapcsolatos felvetéseimet, javaslataimat. Egy szervezeti modellt is igyekszem a lehető legjobb módon szemléltetni, hogy ezen a téren egy sportklubnak hogyan kellene felépülni a konfliktusok minimalizálása érdekében. Végül a sportmarketing komplexitását, összetettségét egy Magyarországon nem igen használt modellel kívánom bemutatni, amelyet „Szív-modellnek” neveznek. A dolgozat végén bemutatásra kerülnek a mélyinterjúból és a kérdőívből leszűrt problémák valamint az általam végzett kutatómunka értelmének igazolása, hogy érdemes ezzel a témával mélyrehatóbban is foglalkozni, mivel sok lehetőséget rejt magában.
-
Sportolási szokások a különböző életszakaszokban
43-50Megtekintések száma:130Az utóbbi időben a fizikailag inaktív életmód negatív következményei világszerte súlyos problémát jelentenek. Az elhízást, valamint az ezzel összefüggésben álló betegségeket országunkban is komoly népegészségügyi kockázatként tartják számon. Magyarországon a nők 32%-a számít túlsúlyosnak, míg a férfiak körében megközelítőleg ez az arány 40% (RURIK et al., 2015). Ennek az egyik oka az, hogy az emberek jelentős része mozgáshiányos életmódot folytat, ami számos betegség kialakulását is eredményezheti. Mindezt elkerülhetjük, ha napirendünkbe beiktatjuk a rendszeres testmozgást. Kutatásom elsődleges célja bemutatni, milyen fontos szerepet játszik az emberek életében a mozgás. Példákkal alátámasztva ismertetem a fizikai aktivitás előnyeit, a mozgáshiányos életmód hatásait, és ezáltal próbálom felhívni a figyelmet az aktív életvitel kialakításának fontosságára. Szakirodalmak, folyóiratok tanulmányozását követően összegyűjtöttem azokat az információkat, amelyek segítségével igyekeztem bebizonyítani, hogy az emberi élet minden szakaszában nélkülözhetetlen a rendszeres testmozgás. Interjút és kérdőíveket készítettem a különböző célcsoportok számára. „2005-ben a betegségek gazdasági terhei folyó áron összesen több mint 2526 milliárd forintot tettek ki, amely az akkori GDP 11,49 százalékára rúgott” (ÁCS et al., 2011, p. 696.). Úgy gondolom, hogy ezek alapján kijelenhetjük, hogy az egészséges életmód folytatása nemcsak egyéni, de társadalmi érdek is hazánkban.
-
FUNKCIONÁLIS ÜDÍTŐK MEGÍTÉLÉSÉNEK ÉS FOGYASZTÁSI SZOKÁSAINAK FŐBB JELLEMZŐI A 18-30 ÉVESEK KÖRÉBEN MAGYARORSZÁGON
67-75Megtekintések száma:45Ebben a folyton változó, modern világban az egészséges életmód egyre inkább előtérbe ke[1]rül, amelynek az egészséges, vitamindús étrend és a rendszeres testmozgás a két alappillére. Ezen két pillérhez kapcsolódhatnak a funkcionális üdítők. Kutatásom célja annak felmérése, hogy a magyarok hogyan ítélik meg a funkcionális üdítőket, hogyan vélekednek ezeknek az üdítőknek az élettani hatásairól, és milyen fogyasztói attitűdök jellemzik ezeket az üdítőket. Célom emellett az is, hogy vizsgáljam a vásárlók funkcionális üdítőkkel kapcsolatos elvárásait. Kutatásom kérdőíveken alapul, amelyet Google kérdőívként készítettem és a közösségi médián keresztül juttattam el a célcsoporthoz. Leíró statisztikai módszereket és nem-paraméteres próbá[1]kat alkalmaztam a beérkezett 444 kérdőív adatainak elemzésére. A vizsgált sokaság statisztikai[1]lag nem reprezentálja hazánk lakosságát az adott korosztályban, a kutatást nem tekintjük repre[1]zentatívnak, az eredmények iránymutatásként szolgálnak. Az eredmények alapján megállapítha[1]tó, hogy a válaszadók közel 60%-a már fogyasztott funkcionális üdítőket. Elmondható, hogy a fogyasztók leginkább a funkcionális üdítők beltartalmát értékelik, amelyet a termék íze követ. A fogyasztók számára a legkevésbé fontos tényező az üdítő színe, illetve a márkája. A megkér[1]dezettek többnyire egyetértettek abban, hogy a funkcionális üdítők egészségesek és hasznosak az emberi szervezet számára, mivel hozzáadott vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak. Bizonyos demográfiai tényezők alapján vizsgálva, az egyes fogyasztói szegmensek eltérő vála[1]szokat adtak bizonyos kérdésekre.
-
Sportolással és táplálkozással kapcsolatos applikációk használata az egyetemisták körében
41-48Megtekintések száma:31Napjainkban az egészséges életmód növekvő fontosságú, egyre többen figyelnek oda a megfelelő, minőségi táplálékbevitelre és a rendszeres testmozgásra. A kutatásom elsődleges célja arra választ kapni, hogy az egyéneknek az egészségtudatosabb életmódra való áttérés és annak fenntartása esetében milyen mobilmarketing eszközök tudják támogatni a törekvéseiket. A kutatás során kérdőíves megkérdezés keretében folytattam a kutatásom (N=314). A kutatási eredmények alapján összességében elmondható, hogy az egyetemisták többnyire egészségtudatosnak gondolják magukat. Összességében elmondható sportolással kapcsolatos appokat többen használnak, mint táplálkozással kapcsolatos alkalmazásokat. Napjainkban lehetőségünk nyílt teljesítményünk és testünk folyamatos monitorizálására és a külső érdeklődők felé való dokumentálására. Így elmondható, hogy a digitalizáció szoros kapcsolatban van a sportfogyasztással is. A kérdőívemnek köszönhetően, kulcsfontosságúnak találtam egy olyan gyűjteményt megalkotni, amely magába foglalja az egészségtudatos életmóddal és ezen belül a táplálkozással kapcsolatos okostelefon alkalmazások kategóriák szerinti megfigyelését.
-
Játékoskölcsönzések elszámolása a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS-ek) rendszerében
37-41Megtekintések száma:40A labdarúgás több mint egy sportág, óriási hatással van a világra, hiszen üzleti szempontból is egyre jelentősebb szerepet tölt be a világgazdaságban. Kutatásom során arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokat (IFRS-eket) alkalmazó futballklubok miként számolják el a játékosok kölcsönzésével kapcsolatos ügyleteket. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) négy fő típusba sorolja a kölcsönöket: általános, kötelező vásárlási záradékot tartalmazó, vásárlási opciót tartalmazó, valamint feltételes vásárlási kötelezettséget tartalmazó kölcsönszerződések. Általános esetben a játékosok kölcsönvétele során a futballvállalatok eldönthetik, hogy alkalmazzák-e az IFRS 16 Lízingek standardot vagy sem. Ha alkalmazzák, akkor a játékosjog használatijog-eszközként kerül be az eszközök közé. Ugyanakkor a standard alapján, ha a futamidő 1 évnél rövidebb, a lízingfizetéseket ráfordításként számolják el. Lehetőség van arra is, hogy a futballvállalatok egyáltalán ne alkalmazzák az IFRS 16 standardot, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a játékosok kölcsönvétele nem felel meg a lízing fogalmának, ebben az esetben az IAS 38 Immateriális eszközök standardot kell alkalmazni. A másik három, speciális esetben pedig azt kell felmérnie a futballvállalatoknak, hogy a játékosjog várhatóan átkerül-e véglegesen a kölcsönbevevő klubhoz vagy sem.