Folyóiratról
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar egyik jogelőd kara (Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar) 2009-ben indította útjára a Gazdálkodástudományi Közlemények című folyóiratot, abból a célból, hogy rendszerezetten bemutassa, és szélesebb körben megismertesse a kari tudományos diákkörös hallgatók kutatási érdeklődését és eredményeit. A folyóirat azóta is szervesen kapcsolódik a kari tehetséggondozáshoz, publikálási lehetőséget biztosítva a fiatal kutató tehetségek (diákkörös hallgatók, doktoranduszok) számára. A publikációs lehetőség célja, hogy a kutatói pálya elején járó hallgatók a konzulenseik támogatása és segítsége mellett megtapasztalhassák a tudományos közlemények elkészítésével és megjelentetésével kapcsolatos sajátosságokat, módszertani kérdéseket.
A Gazdálkodástudományi Közlemények évente két alkalommal megjelenő, lektorált, szabad hozzáférésű (open access) folyóirat. A kéziratok benyújtása és megjelentetése díjmentes, cikkeljárási díjakat nem számítunk fel. A kéziratok folyamatosan benyújthatók, a beküldött és publikálásra elfogadott cikkeket, tanulmányokat már a soron következő lapszám megjelenése előtt elektronikusan folyamatosan közzétesszük.
Témáját tekintve, a folyóirat a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén készült tudományos munkákat fogad be. A kéziratok típusát tekintve elsősorban szakcikkek (original article), vagy összefoglaló cikkek (review article) nyújthatók be. A folyóirat másodközlést nem fogad el.
A folyóiratban megjelent tanulmányokat a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívuma (DEA) archiválja (https://dea.lib.unideb.hu/dea/handle/2437/256134).
Kiadó: Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.
Felelős kiadó: Prof. Dr. Fenyves Veronika, Gazdaságtudományi Kar dékánja
ISSN 2061-2443 (Nyomtatott)
ISSN 2676-864X (Online)