Keresés
Keresési eredmények
-
Az X és az Y generáció élménykereső magatartása a hazai egészségturizmusban
47-56Megtekintések száma:167A turizmusban egyre hangsúlyosabban jelennek meg a különféle élményeket ígérő ajánlatok. Az élmény-nyújtás szerepe felértékelődik. A televíziók megjelenése jelentősen megreformálta az X generáció (1965-1976 között születettek) szórakozási, kikapcsolódási szokásait. Feltételezzük, hogy az X generáció kevésbé vesz részt a wellness turizmusban, aktív rekreációban, a fiatalabb, Y generációhoz képest. Két, saját szerkesztésű kérdőíves vizsgálatot végeztünk, amelyben összesen 275 személy vett részt. Az internetes vizsgálatban 149 személy (X generáció = 60, Y generáció = 89 fő) vett részt. A Barack Thermal Hotel & Spa****-ban felvett kérdőívet 126 fő (X generáció = 84, Y generáció = 42 fő) töltötte ki. Az X generáció megkérdezettei közül 33 fő volt, aki pihenni, kikapcsolódni vágyott, 16 fő rekreálódni érkezett valamely turisztikai létesítménybe, 9-en gyógyászati célból, 2-en pedig szórakozási motivációval választottak turisztikai desztinációt. Az Y generáció képviselői közül 55 fő pihenés és kikapcsolódás céljával vett a turizmusban részt, 16-an megújulni és feltöltődni szerettek, 1fő a gyógyulás reményében utazott, míg 17 főt a szórakozási lehetőségek érdekelték legjobban. Az X és Y generáció között nem találtunk lényeges eltérést a wellness turizmusban, aktív rekreációban történő részvétel tekintetében. További vizsgálatok szükséges annak eldöntésére, hogy az élménykereső magatartás differenciálható-e az egyes generációk tekintetében és ha igen, milyen mértékben.
-
Y generáció – önbizalom?
25-32Megtekintések száma:131A „Prezentáció és Íráskészség” választható tantárgy keretében, a prezentációs technikák tanítása során az figyelhető meg, hogy a hallgatók olyan személyiségjegyei erősödnek, amelyeket versenyelőnyként értékel a munkaerőpiac, így azok kulcskompetenciaként jelennek meg. Ez az elvégzett felmérések szerint független a nyelvtől (magyar, német, angol) és független a tanár személyiségétől is. A félév során a problémamegoldások terén egyre
önállóbbak, kreativitásuk kibontakozik, saját és társaik teljesítményét bátrabban és biztosabban ítélik meg, mindez pedig felméréseink alapján olyan mértékben növeli önbizalmukat, ami lendületet ad majd mind a további tanulmányaikhoz, mind a magabiztos fellépéshez később a munkaerőpiaci megjelenéshez, ill. állásinterjúkhoz. Tanulmányunk témája ennek a jelenségnek, módszereinknek, és mérési eredményeinknek ismertetése. -
GENERÁCIÓSPECIFIKUS KÍNÁLATMENEDZSMENT A TURIZMUSBAN
Megtekintések száma:254Mind a turisztikai szolgáltatók számára, mind a turizmusfejlesztéssel foglalkozók számára egyre nagyobb jelentőséggel bír a generációs szempontok figyelembe vétele. Klasszikusan a humán erőforrás gazdálkodással foglalkozók tevékenységében merül fel, mint a kínálat szerves részeként megjelenő személyes szolgáltatásokat nyújtó munkatársak esetében szerepet játszó tényező. A másik, de nem másodlagos szempont a kereslet generációs jellemzőivel függ össze, aminek tükröződnie kell a szolgáltatás-kínálatban is. A generációs keresleti jellemzők primer, megkérdezésen alapuló módszerrel kerülnek beazonosításra, a kínálat elemzésére megfigyeléssel kerül sor a minőségi védjeggyel jelzett négycsillagos szállodák körében. A kapott eredmények összehasonlítása a generációs igényekhez alkalmazkodás mértékére enged következtetni.
-
Az absztrakt szépségű matematikai tételek megoldásának szenvedélyes keresésétől a számítógép tudomány megalapozásáig vezető utak
124-131Megtekintések száma:102Az elmúlt évtizedekben az elméleti számítógéptudomány óriási fejlődésen ment keresztül. Eredményei a számítógépek általános elterjedésének köszönhetően befolyásolják mindennapi munkavégzésünket, alkalmazási lehetőségei nélkül ma már nem is tudjuk elképzelni az életünket. De talán kevesebben gondolnak arra a tehetséges, munkásságukat a XX. század 20-as, 30-as éveiben megkezdő magyar matematikus generációra, akik tevékenysége nélkül ezek az alkalmazási lehetőségek nem születhett ek volna meg. Dolgozatunkban az Erdős Pál és a vele együtt újabb matemati kai fejezeteket nyitó matematikus generáció diszkrét matemati ka területén elért eredményeit mutatjuk be, melyek a kutatások révén közös elméletté fejlődtek, s melyek azóta a számítógép-tudomány és az információelmélet alapjává váltak.
-
Őstermelő vagy élelmiszer-feldolgozó? - vajdasági helyzetkép
202-207Megtekintések száma:147Megállapítható az élelmiszer-előállítás világméretű koncentrálódása (a Vajdaságban még megmaradta családi gazdaságok viszonylag magas arányú állattenyésztési gyakorlata). Ugyanakkor ezzel párhuzamosan felmerül az igény olyan élelmiszerek előállítására is, amelyek nem uniformizáltak, hanem különlegesek, ún. helyi specialitások. E termékek esetében magasabb árszínvonal is elérhető. A nagyipari termelésből kiszoruló, alacsony iskolázottsági szintű vajdasági mezőgazdasági termelők számára, akik még ismerik őseik élelmiszer- feldolgozási technikáit jó alternatívát jelenthet bevételeik kiegészítésére az őstermelői élelmiszer-feldolgozás, természetesen a megfelelő hatósági ellenőrzés és jogi szabályozás mellett. Manapság már nincs szoros összefüggés a
mezőgazdasági termékárak és élelmiszerárak között, az élelmiszer árára a mezőgazdasági termékárak nem gyakorolnak jelentős hatást. Az élelmiszer-előállítóktól és az alapanyag termelőktől a kereskedők lényegesen nagyobb profitra tehetnek szert (Buday-Sántha, 2011). Ezt a piaci árrést remekül ki tudnák használni az őstermelők, és ezáltal jövedelmezőbbé tudnák tenni gazdálkodásukat. Ahogyan Szörényiné (2011) is megfogalmazza, a gazdaságilag fenntartható vidéki térség többek közt a jövedelemtermelés fokozásával valósítható meg. Viszont annak ellenére, hogy a Vajdaság mezőgazdasági térség, az őstermelői élelmiszerelőállítás fogalmát a szerbiai jogi szabályozás nem ismeri fel kellőképpen. Ezzel a helyzettel az élelmiszer-biztonság területén járatlan mezőgazdasági szereplők nehezen tudnak boldogulni. Amennyiben a termékeiket feldolgozott formában (és az nem tejtermék) értékesíteni szeretnék), abban az esetben élelmiszer feldolgozó üzemet kell létesíteniük. Ennek feloldására jó példaként szolgálhat a magyarországi őstermelői élelmiszer-előállítás szabályozása, amely magába foglalja az erre vonatkozó ellenőrzési és adózási rendszabályokat is. -
A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók munkaérték preferenciái
33-43Megtekintések száma:16A munkaértékek az egyéneket érdeklődővé teszik és tartósan irányítják a magatartásukat. Az emberek olyan munkahelyet választanak, ahol az értékeiknek megfelelően tudják végezni a munkájukat. Kutatásunk célja a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók munkaértékének feltárása volt. Választ kerestünk arra, hogy a belső vagy külső értékeket részesítik-e előnyben a hallgatók. A saját vizsgálatot a Super-féle munkaérték kérdőívre alapoztuk. A nők és a férfiak rangsora közötti különbség vizsgálatához t-próbát alkalmaztunk. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók körében leginkább a társas kapcsolatok, az önérvényesítés, a változatosság és biztonság képvisel értéket. Az esztétikumot és az irányítást kevésbé tartják fontosnak. Olyan munkakörnyezet kialakítását javasoljuk a munkáltaók részére, amelyet szoros emberi kapcsolatok, és változatosság jellemez, ahol a dolgozók élhetnek a kreativitásuk adta lehetőségekkel.
-
JÁTÉKOSÍTÁS, MINT A HR ÚJ STRATÉGIAI ESZKÖZE
Megtekintések száma:913A globalizáció, a megváltozott munkavállalói preferenciák, a technológia fejlődése, a változások kihívások elé állítják a szervezeteket. A meglévő humán erőforrás gazdálkodási rendszereket felül kell vizsgálni, vagy akár újakat kell létrehozni. A „hobbim a munkám, a munkám a hobbim”, tartja a mondás, de vajon hogyan lehet elérni, hogy bevonzzuk a potenciális munkaerőt és utána meg is tudjam tartani? A HR egyik lehetséges válasza erre a gamifikáció, azaz játékosítás. Az X, Y, és Z generációs munkavállalók jelentős különbségeket mutatnak elődeikhez képest, újszerű megoldásokra van szükség a hosszantartó, produktív és lojális munkakapcsolat, illetve elégedettség fenntartásához. A tanulmány célja feltárni a gamifikáció kialakulásának történetét, népszerűségének növekedését, és annak okait. A játékosítás módszereinek ismertetését követően hazai és nemzetközi szakirodalmak alapján mutatja be a játékosítás alkalmazási területeit. A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy a jól alkalmazott játékosítás hatékony megoldást lehet az egészségmegőrzés, az oktatás, a tanulás, a motiváció, az üzleti élet, a marketing és a humán erőforrás gazdálkodás területein egyaránt.
-
Új generációk, új trendek a spa iparágban
21-26Megtekintések száma:545Napjaink turisztikai piaca gyors változások színtere, amelyek mind a keresleti, mind a kínálati oldalt érintik. A spa iparág piacán – a wellness és gyógyszolgáltatások együttes jelenléte miatt – a generációk széles köre jelenik meg fogyasztóként, más és más elvárást támasztva a szolgáltatókkal szemben. Vizsgálatra érdemesek tehát a jelen és elkövetkező években zajló változások, amelyek a fogyasztói szokások változása mellett a fogyasztói igények szélesedését vizionálják. Jelen cikk kísérletet tesz az egyes generációk sajátosságainak vizsgálatával azok elvárt spa szolgáltatásainak leírására valamint a jövőre előrevetíthető változások beazonosítására. A szerző elsősorban a témában fellelhető nemzetközi és hazai szekunder források és az iparágban szerzett szakmai tapasztalata felhasználásával igyekszik összefoglalni mindazokat a piaci tendenciákat, amelyek jelentős változásokat hoznak.
-
A Tween szegmens fogyasztói magatartását befolyásoló tényezőinek és a reklámokkal szembeni attitűdjének vizsgálata Jász-Nagykun-Szolnok megyében
31-46Megtekintések száma:197A fogyasztásszociológiai és reklámpszichológiai alapokon nyugvó téma jelentősége és aktualitása több aspektusból is megközelíthető. A gazdasági élet szereplőinek sikerült elérni, hogy a fiatalkorúak az egyik legfontosabb célpiaccá „nőtték ki magukat”. Ugyanis napjainkban a gyermekek és fiatalok a leginkább preferált célcsoport, ők a jövő (fogyasztói). Emellett egy olyan fogyasztói társadalomban élünk, ahol a javak jellemzően nem csupán a szükséglet-kielégítés
eszközei, hanem fontos befolyásoló tényezők is egyben, amelyek alapul szolgáltak a társadalmi státuszkülönbségek kialakulásában. Jelen munkánkban azt vizsgáljuk, hogy 2015-ben, a webkorszakban hogyan állnak a televíziós reklámok tárgyköréhez a Z generáció tagjai, milyen attitűdökkel rendelkeznek; illetőleg ez hogyan alakítja fogyasztói magatartásukat vagy mely tényezők azok, amelyek a mai kamaszokat vásárlói döntésük meghozatalakor motiválnak. Ebből adódóan célunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő „tween” szegmens fogyasztási- és médiahasználati szokásainak, befolyásoló tényezőinek, motívumaik, márkapriorizációik, illetve reklámokkal szembeni attitűdjeik megvizsgálása.