It is a mild understatement that nowadays the EU is navigating in rough waters. Close to half of the member countries of the Euro area are in breach of their fiscal stability commitment – and some of them very substantially. Quite a few heads of government publicly criticise the ECB’s monetary policy. Germany and France are determined to water down the Bolkenstein directive on the implementation of a genuine single market for services (which amount to about two-thirds of the EU’s GDP), to which, incidentally, no major objections had been raised by the governments of the member states during the drafting stage. There is no agreement on the longer term EU budget. Only Ireland, the UK and Sweden accept the free movement of the residents of the ten countries which became members of the EU in May last year.

Egy többdimenziós célrendszerben a hatékonyság a különböző komplementáris vagy konkuráló célok
függvényében határozható meg. A német újraegyesülés gazdasági következményeinek példája azt mutatja,
hogy a keleti tartományoknak juttatott masszív pénzügyi transzferek politikai szempontból elkerülhetetlenek
voltak ugyan, hosszabb távon azonban jelentősen gyengítették az össznémet gazdaság teljesítőképességét.

The paper aims at the identification and interpretation of specific coordination problems faced by project-based work organisations using the example of an interactive portal development for a leading
Hungarian economic weakly. The study provides a brief overview of the most important theoretical approaches concerning project-based work organisations and the characteristics of the new or interactive
media sector, which may act as a new model in the fast growing knowledge economy. The interactive portal development is typical of the so-called studio-model of project-based firms (PBF) characterised by
the novel and singular character of the product or service and by the uncertain and fluid nature of the necessary knowledge and skills. The study calls attention to the project manager’s key role in combining
formal and tacit skills and in the coordination of actors’ behaviour which is driven by different logics. In addition, the authors stress the importance of the client’s key role in designing and developing the
interactive media service.

JEL classifications: L86; M54; Z13

Az infokommunikációs szektor növekedése igen gyors volt a kilencvenes években, majd ez a trend 2000 második felében megtört. Az iparág recessziója azóta véget ért, ugyanakkor azonban számos jelből arra következtethetünk, hogy a fejlődésében új szakasz kezdődött. Ezt a periódust a korábbinál lassúbb növekedés, az építkezés felől a használat felé való fordulás, a korábbinál realistább, józanabb vásárlói és befektető magatartás, a piac beérése és konszolidációja, a termékek és szolgáltatások tömegcikkesedése, a szállítói oldal vállalatainak racionalizálása, a földrajzi munkamegosztás átrendeződése jellemzi. Eközben kiszélesednek és elmélyülnek az új technológiához való alkalmazkodás folyamatai. Mindezek a jellemzők és trendek megfelelnek annak a leírásnak, amit a venezuelai Carlota Perez az innovációs ciklusok „összerendeződési korszakának” nevez.

A cikk a magyar mezőgazdaság megnyilvánuló komparatív előnyeit vizsgálja a Balassa- index alkalmazásával 1992 és 2002 között különböző referenciapiacokon és aggregációs szinten. Eredményeink azt mutatják, hogy a magyar mezőgazdaság megnyilvánuló komparatív előnyei meglehetősen változékonyak mind az egyes aggregációs szintek között, mind a különböző referenciapiacok között. A kereskedelem specializációja csökkenő trendet mutat mindegyik referenciacsoportban, azaz a hazai agrárszektor elveszítette komparatív előnyeit számos termékcsoportban a vizsgált időszakban. A B-indexek közelebbi elemzése azt mutatja, hogy azok konvergáltak egymáshoz, de az egyes termékcsoportoknál az indexek nagyobb változékonyságot mutattak. Meglehetősen nagy annak a valószínűsége, hogy egy termékcsoport specializációja csökkenjen, míg annak növekedésére alig van esély.

Journal of Economic Literature (JEL) kód: Q12

A piaci stratégia és a kultúra összehangolása a vállalat hosszú távú stabilitásának egyik legfontosabb humánpolitikai eszköze. Különösen fontos a kultúra szerepe az olyan nagy jelentőségű szervezeti változások időszakában, mint a piaci stratégiaváltás, az üzleti folyamatok átszervezése, multinacionális cégek helyi vezetési és működési gyakorlatának kialakítása, vállalatok összeolvadása, felvásárlása. A cikk azt mutatja
be, hogy a vállalkozás kezdeti, kritikus korszakában a vállalati kultúra ellentétes lehet a környezet igényeivel és a befogadó országokból származó tagok értékrendjével és normáival. A kialakuló vállalati kultúra
inkább tükrözi a nemzetközi vállalat komplexitását, mint a befogadó környezetet: a kultúrák ütközése komoly akadályt gördíthet egy-egy vállalat fejlődésének útjába.

A kötelező tisztelet megadása mellett, általában csak a nagy tudósok kiemelkedő eredményeit tartjuk számon, s kevésbé foglalkozunk magával a kutatási folyamattal, azokkal a kutatói és emberi dilemmákkal, amelyek ezekhez elvezettek. Pedig nemcsak a fontos gondolatok elsajátítása, felhasználása segíthet a kutatónak, hanem az alkotási folyamat, a gondolkodás „technológiájának” a megismerése. Annál is inkább, mivel a kutatói végcél sohasem lehet a reprodukálás, hanem mindig a meghaladás, az új keresése. A kortársak, a követők és különösen a leendő tudósok számára kevés kedvezőbb lehetőség nyílik a gondolat „teremtési folyamatának” megértéséhez, megérzéséhez, mint végigkövetni egy másik kutató útját. Akkor is, ha bizton tudja, a titok nem megfejthető, a „technológia” nem átvehető, a nagy tudós egyénisége másolhatatlan. A tanulmány e folyamatra figyelve invitálja, Kornai János életművén keresztül, az olvasót egy szellemi túrára.

A szerző kutatásaiban az urbanizációs válság vizsgálatával foglalkozik a fejlődő országokban. A témát fejlődés-gazdaságtani problémaként közelíti meg. Ennek megfelelően jelen cikkben - háttértanulmányként- a fejlődés-gazdaságtani elméleteket tekinti át újszerű megközelítésben: azt vizsgálja, hogy az állam milyen szerepet tölt be az egyes fejlesztési modellekben, és milyen jövő áll ezen tudományág előtt. Bemutatja, hogyan változott a tudományos gondolkodás a fejlődés értelmezését illetően, majd felvázolja egy interdiszciplináris, újradefiniált fejlődés-gazdaságtan szükségességét és lehetőségét.

Az Európai Szén- és Acélközösség (más néven Montánunió) az ún. Főhatóság irányításával a szénbányászat és az acélipar közösségi szintű fejlesztési kereteinek kialakítására tett kísérletet. A Szerződés általános szabályként megtiltotta az állami támogatást, de bizonyos könnyítéseket engedélyezett a válsághelyzetek kezelésére. Ez a gyakorlat lényegesen eltért a Közösséget létrehozó Római Szerződés közösségi támogatási rendszerétől. Az acélipar szabályozása, a hosszú, közel 30 évig tartó válságkezelés után, az ESZAK Szerződés lejártával 2002. július 24.-től átkerült a Római Szerződés hatálya alá. Az állami támogatások új szabályozási keretei lényegesen szűkebb mozgásteret engednek a vállalkozásoknak, mint a korábbi gyakorlat. Számolni kell azzal is, hogy az átmenet során lehetnek problémák, mind az elsődleges, mind a másodlagos szabályozás területén. Az Európai Szén és Acélközösség a két ágazat működését felügyelte, a termelés koordinálásával, pénzügyi kölcsönök és garanciák nyújtásával. Ahhoz, hogy ezt a szerepét el tudja látni, a termelőktől – az alapító okirat felhatalmazása alapján – forgalomarányosan adót szedhetett be. Így feladatai ellátáshoz a közösségi költségvetéstől független pénzügyi forrással rendelkezett. A Nizzai Szerződésnek az Európai Szén- és Acélközösség megszűnésével foglalkozó Jegyzőkönyve előírta, hogy a vagyont – a Szén- és Acélkutatási Alap vagyona megjelöléssel – az Európai Közösségnek át kell adni, de az kizárólag a két ágazat fejlesztéseinek támogatására használható fel. Az áttekintés célja, hogy összefoglalóan bemutassa az Unió hatályos állami támogatási szabályait és az acélipari vállalkozások számára igénybe vehető kedvezmények körét.

A pénzügyi válságok irodalma az 1980-as és 1990-es években óriási fejlődésnek indult. Ennek oka az, hogy a közgazdászok a gyakorlatban is használható modelleket és gyógymódokat szeretnének kifejleszteni a pénzügyi válságok ellen, melyek romboló hatása – az egyre globálisabbá váló pénz-és tőkepiacokon – folyamatosan nő. Az újabb elméletek egyre újabb tényezőket próbálnak a modellek kereteibe vonni, melynek oka lehet az, hogy a válságok környezete, a pénzpiacok is folyamatosan változnak. A szakirodalom ezt az állandóan bővülő elmélethalmazt három generációba sorolja. E dolgozat egyrészt rövid áttekintést nyújt a pénzügyi válságok terén ez idáig született legjelentősebb elméleti modellekről. Másrészt bemutatja, hogy e három modellcsalád sokkal inkább egymást kiegészítő, mintsem rivalizáló elméletcsokor, s hogy a második és harmadik generációs elméletcsalád közötti határ sokkal kevésbé éles, mint az első és a második generációs modellek közötti választóvonal.

A tanulmány a magyar regionális politika terén kialakult partnerséget és kapcsolati hálót elemzi az Északalföldi régió példáján. Megvizsgálja, hogy a kapcsolatok alakulását mennyire kényszerítette ki az európai uniós rendszerekhez való alkalmazkodás nyomása. A hálózatépítés a legtöbb szervezetben bevált alkalmazkodási stratégia. Az esettanulmányként választott régióban a szervezetek kapcsolathálója nem egyenletes: egyes szereplők centrális helyzete mellett másoknak csak kevéssé sikerült beágyazódni a kapcsolatok hálózatába. A regionális politika köz-, magán- és civil szereplői kapcsolathálójának vizsgálata során a kutatás feltárta ezek párhuzamosan folyó együttműködési és versengési formáit. A szerző legfőbb következtetése, hogy az EU-integráció által kiváltott alkalmazkodási folyamatok regionális szint alatt intézményi konfliktusokat szülnek, míg országos szinten segítették a kapcsolatok fejlődését.