A tanulmány Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében található nagyközség esetében vizsgálja a roma származású fiatalok társadalmi mobilitásának folyamatát. Hodász település a vonatkozó kutatások tükrében azért került a figyelem középpontjába, mert ellentétben a hasonló adottságú hátrányos helyzetű zárt roma közösségekkel, itt feltűnően nagy számban sikerült a fiataloknak a tanulás révén kiemelkedniük. Az elemzés átfogóan értelmezi azokat a helyi társadalom működését meghatározó szabályokat, az oláh cigány közösség lokális értékrendjét jellemző sajátosságokat, amelyek lehetővé tették, hogy roma fiatalok nagy számban szerezzenek felsőfokú végzettséget.  A tanulmány második felében három esettanulmányon keresztül az olvasó azt is megértheti, hogy az értelmiségi pálya, az ennek keretében lejátszódó integráció nem eredményez automatikusan társadalmi mobilitást. Ennek belátásához a szituatív elemzés révén, Hodász példájában meghatározhatóak azok a tényezők, amelyek az értelmiségi pályára kerülés alapfeltételeit képezték.

A tanulmány hivatalos Eurostat adatokat közöl a migrációs válság néven elhíresült eseménysorozatról illetve az Európai Unión kívülről az Európai Unióba érkező bevándorlók társadalmi integrációjának mérésére használt módszereket vizsgálja. Amellett érvelek, hogy a jelenleg használt ún. Zaragoza indikátorok nem képesek a harmadik országbeli bevándorlók társadalmi integrációs folyamatának minden aspektusát lefedni, így képtelenek megfelelően átfogó képet biztosítani a szakemberek és a döntéshozók számára. Ennek alátámasztására egy kísérletben hat országra vonatkozóan (Egyesült Királyság, Németország, Hollandia, Franciaország, Belgium, Svájc ) ötvözöm a Zaragoza indikátorok  valamint az EurIslam kutatás eredményeit. Az EurIslam egy európai muszlimok és többségi társadalmak viszonyait vizsgáló kutatás, melynek megfontolásai lehetőséget kínálnak a társadalmi integráció mérésére használt indikátorok kibővítésére.

A múlt század utolsó éveitől egyre jobban hangsúlyozzák a társadalmi integrációt az európai uniós állásfoglalások (UNESCO 1995; Európa 1998), vagyis szorgalmazzák, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek ne legyenek méltánytalanul megkülönböztetve társaiktól, kirekesztve társadalmi közegükből (UNESCO 1995). Az integrált nevelést a közoktatásban az esélyteremtés, az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének eszközeként tekintik (Mesterházi, 2002). Kutatásunkban integrált és szegregált intézményben nevelő-oktató pedagógusok (n=86) kérdőíves felmérésének eredményeit mutatjuk be az integráció kérdéskörével kapcsolatban, kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire befogadóak a szakemberek? Az eredmények azt mutatják, hogy a többségi iskolában tanító pedagógusok jelentős hányada, részben ért egyet az integrált neveléssel- oktatással az adott válaszok alapján. Felkészültségüket mindkét intézményben tanító pedagógusok, valamint gyógypedagógusok nem tartják megfelelőnek, elegendőnek az integrált nevelés-oktatás megvalósításához.

A szegregált élethelyzetek felszámolását célzó programok az utóbbi két évtizedben ismét megjelentek a hazai integrációs gyakorlatban. Az úgynevezett „telepes programok” célja a társadalmi integráció és a lakhatási feltételek javítását célzó beavatkozások komplex megvalósítása, ennek során kiemelkedő szerepe van a szociális munkának. Tanulmányunkban egy jelenleg is futó integrációs program szociális munkásainak, valamint az egyik érintett szegregátum lakóinak felmérését végeztük el. A kutatás egyik kérdése a szociális munkával kapcsolatos tapasztalatok, az azt nehezítő folyamatok beazonosítása volt, míg a célcsoport körében végzett felmérés a programban lévő elemek kihasználtságának, a csoportok közötti kapcsolatok jellemzőinek a vizsgálata volt. Jelenleg az országban közel száz településen zajlik hasonló program, ennek mentén vizsgáljuk a programok kialakulásának szakpolitikai hátterét, a szociális munkát szabályozó előírások változását, valamint a terepen dolgozó szakemberek és az érintett célcsoportvéleményét.

A XX. század második felében megjelenő esélyegyenlőségi szemlélet, a hátrányos helyzetű csoportok, köztük a fogyatékossággal élő személyek társadalmi befogadását hangsúlyozza. Az integráció megvalósulásában az oktatás és a foglalkoztatás kiemelt szerepet játszik. Ugyanakkor egyéb területek, így a szabadidő és a sport területe szintén pozitívan járul hozzá a fogyatékossággal élő emberek társadalmi részvételének teljesüléséhez. Magyarországon ma versenyszerűen csaknem 7000 fő fogyatékossággal élő sportolót tartanak nyilván, közülük kb. 5000 fő értelmi fogyatékossággal élő személy (Regényi et.al, 2017).   A tanulmány a magyar lakosság fogyatékossággal élő személyek sportolásával kapcsolatos tájékozottságának feltárására irányuló kutatás részeredményeit mutatja be. Mivel ezidáig hazánkban ilyen jellegű kutatásra még nem került sor, hiánypótlónak tekinthető. Felderítő jellegű kutatásunk eredményei további vizsgálatok kiindulópontja lehet. A téma azért is fontos, mivel a sport által az érintett társadalmi csoport kiemelkedő teljesítménye kerül középpontba, nem pedig korlátaik és hiányosságaik, így az állampolgárok pozitív viszonyulását és elfogadó szemléletét erősíti. Korábbi kutatási eredmények rávilágítottak, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos ismeretek jellege befolyásolja a társadalom tagjainak gondolkodását a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatosan, azaz amennyiben a nevezett csoport meglévő képességeire és erősségeire fókuszáló tájékoztatásra és tapasztalatszerzésre van lehetőség az attitűdök is pozitívabbá válnak.   A kutatás eredményei szerint a megkérdezettek fontosnak ítélik az integrált keretek között zajló sportolást, ugyanakkor indokoltnak érzik a fogyatékossággal élők szempontjából a szegregált sportolást. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a fogyatékossággal élő személyek versenyeken elért helyezéseiről szóló média megjelenést alacsony szintűnek vélik, ugyanakkor láthatólag nem érzik a fogyatékossággal élők életében kiemelten fontos területnek.

A Szovjetunió Afganisztán-megszállása, az ország határain belüli tálib felkelés és az azt követő USA-val folytatott háború eredményeként az e földön lakó emberek kénytelenek voltak elhagyni országukat, átlépve az Iráni Iszlám Köztársasággal szomszédos határokat. Mindez az iráni társadalomban körülbelül 3.000.000 ember tartózkodását eredményezte ami konstruktív, ugyanakkor zavaró gazdasági és oktatási tapasztalatokat hozott mindkét nemzet számára. A kulturális hasonlóságok és eltérések, egyes esetekben a kölcsönös nyelv és a közös vallás az integrációs lehetőségek és kihívások mögöttes okaként lettek prezentálva. Jelen tanulmány elmagyarázza, hogy hogyan ingadoztak eddig az iráni afgánok oktatási tendenciái, mégis kiemelkedően hatékonyabbak voltak a kiindulási pontjuknál. Az iráni afgánok második, harmadik sőt negyedik generációjának oktatási jövője nagy kérdéssé vált a két ország gazdasági helyzete és politikai kapcsolatai tekintetében. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy fel kell ismerni és ki kell egészíteni az afgán oktatás hiányosságait. A cél elérése a földrajzi determinizmussal szemben álló emberi jogok, az írástudatlanság, az előítéletek és a túlzó viselkedések a fogadó országon belüli áttekintésének összetévesztésén keresztül fog megtörténni.

Tanulmányunkban áttekintjük azokat a nemzetközi folyamatokat, melyek a közoktatás szerepét és hatékonyságát meghatározzák nemzetközi és magyarországi vonatkozásában. Igyekszünk rávilágítani, milyen globalizációs folyamatokhoz illeszkedik az iskola teljesítménye, továbbá a beavatkozások milyen pozitív vagy negatív megerősítéseket jelentenek a rendszer számára. A magyarországi helyzetkép áttekintésekor vázoljuk az oktatási rendszer szelektivitását, szólunk a szegregációról és integrációról. Bemutatjuk a magyar közoktatásban létrejött paradigmaváltást, és az inklúzív, befogadó iskola szerepét a magyarországi integrációs törekvések keretében. Végezetül beszámolunk egy megvalósult integrációs programról, amely bemutatásakor a szakemberek erőfeszítéseit helyezzük középpontba.

   A magyarországi roma szakkollégiumi hálózat egy különleges láncolata azoknak az intézményeknek, amelyek célja, hogy a felsőoktatásba bekerülő deprivált szociokulturális háttérrel jellemezhető hallgatók egyetemi integrációját segítse. Jelen tanulmány röviden elemzi a roma szakkollégiumok létrejöttének történeti és hálózatosodási folyamatát, valamint vizsgálja a szakkollégisták lakóhelyi-környezeti jellemvonásait. A szöveg második részében a roma szakkollégisták szakos képzési területeinek jelentőségét a szerző abból a szempontból tanulmányozza, hogy a fiatal értelmiségiek szakmai tudása miként kapcsolódik ahhoz a vitához, ami a marginalizált és perifériális lokális etnikai közösségek integrációjával kapcsolatban zajlik Magyarországon.

Tanulmányunkban enyhén értelmi fogyatékos gyermekeket integráló osztályközösségek állnak a középpontban. A vizsgálati mintát négy 20 főből álló osztály alkotta, melyek közül kettőben fiúk voltak többen, és az egyikben fiú, a másikban lány volt az integrált tanuló. A másik két közösségben a lányok képviselték a többséget, egy-egy fiú, illetve lány fogyatékos diákkal közöttük. Célunk a közösségek nemi arányainak és a rokonszenvi választások összefüggésének megfigyelése volt. Ennek érdekében minőségi fókuszú elemzést végeztünk. Módszerül a szociometriát alkalmaztuk, az adatok feldolgozása pedig a Smetry szoftverrel történt. Eredményeink közül kiemeljük, hogy a vizsgált közösségekben a nem viszonzott rokonszenvi választások közül az azonos nemek közöttiek voltak nagyobb számban, illetve az azonos vagy „közeli” szociometriai státuszú társ felől érkező kapcsolódási igény több esetben realizálódott a tanulók között. Az utolsó feltételezésünk – lány többségű osztályokban rosszabb a lányok pozíciója, különösen, ha integráltak - relevanciáját jól látható eredmények bizonyították. Abban az osztályban lett a legkedvezőtlenebb a lányok szociometriai helyzete, ahol ők képviselik a többséget és az integrált tanuló is lány.

Napjainkban egyre növekszik a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek száma, melyek új kihívásokat jelentenek a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. Fontos tehát ennek a tématerületnek a kutatása a szülők és a szakemberek oldaláról vizsgálva. 2019 év elején Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kérdőíves kutatást végeztünk a korai intervenció témakörben. Az online és papír alapú kérdőíveket szülők (N=103) és szakemberek (N=106) (óvodapedagógus, gyógypedagógus, konduktor, stb), összesen 209 kérdőívet dolgoztunk fel.  Az adatgyűjtés név nélkül történt és a részvétel önkéntes volt. A kérdőívben lévő adatok feldolgozása után Excel táblázat segítségével és SPSS 21.0 statisztikai programmal elemeztük a kapott eredményeket. Az eredmények azt mutatják, hogy mind a szülők (76,7%), mind a szakemberek (71,7%) úgy vélik, hogy az SNI gyermekek fejlődését teljes mértékben vagy nagyon befolyásolta az integrálás, azaz pozitívan értékelték. Az ép gyermekek szülei elfogadják az integrációt, a különböző színtereken ( a válaszadók óvodában 43,7%-a, az iskolában 37,9%-a, a játszótéren 67%-a teljes mértékben elfogadja az ép gyermekével együtt jár sajátos nevelési igényű gyermek is).

   Jelen írás a gyógypedagógia történetének két kiemelkedő személyiségét Dr. Montessori Máriát és Dr. Hári Máriát mutatja be. Dr. Montessori Olaszország első orvosnője volt, később végzett pedagógiai tanulmányokat. Dr. Hári Mária fiatal orvostanhallgatóként Dr. Pető András mellett tevékenykedett, aki megteremtette a konduktív nevelés alapjait. A hivatásukon túl további hasonlóság közöttük, hogy munkásságuknak köszönhetően mára mindkét módszer nemzetközi ismertségnek örvend. A két személyiségen keresztül bepillantást nyerünk pedagógiai rendszerükbe, a Montessori Módszerbe és a Pető Módszerbe. A téma azért releváns, mert mindkét fejlesztési eljárás lehetővé teszi a sérültek integrációját, hogy teljes értékű életet élhessenek.

2011-es népszámlálási adatok szerint a fogyatékossággal élő személyek nagyobb aránya magánháztartás-ban, míg kisebb részük intézeti ellátásban él. 62 ezer fölé tehető azoknak a családoknak a száma, ahol fogyatékossággal élő gyermek nevelkedik. Kutatási eredmények rávilágítanak, hogy a fogyatékossággal élő családtag ellátása, gondozása különösen nagy terhet ró a családokra. A szociálpolitikai eszközök jelentős szerepet játszanak az érintett társadalmi csoport terheinek csökkentésében. Jelen tanulmányban áttekintést nyújtunk a fogyatékossággal élő emberek és az őket gondozó családok mindennapi életét segítő szociális ellátások és szolgáltatások rendszeréről. Bemutatjuk, jelenleg milyen szociálpolitikai eszközökkel támogatják a fogyatékos személyeket és az őket gondozó családokat. Választ keresünk arra, hogy a jelenleg elérhető szociálpolitikai eszközök elősegítik-e a fogyatékos személyek, illetve családtagjaik társadalmi részvételének, integrációjának megvalósulását.

Jelen tanulmány Dr. Pető András módszerét ismerteti és annak haladó, korát megelőző szemléletét mutatja be a konstruktív pedagógia kritériumai alapján. A tanulmányban hangsúlyos szerepet kap a csoportban történő fejlesztés, a társas tanulás, amely a neveltek későbbi óvodai és iskolai közösségekbe való hatékony beilleszkedését segíti elő. A közös rehabilitációs alkalmak motiválólag hatnak az egyénre és csoportra egyaránt. A mű ismerteti továbbá a motivációért felelős agyi folyamatokat is. Végezetül a tanulmány érinti a konstruktív életvezetés területeit és az egyes területekhez kapcsolódó a jövőben még megoldásra váró feladatokat is, a mozgássérültek integrációjával kapcsolatban.

A roma telepek felszámolására a 2013-2020-as európai uniós programozási időszakban a kistelepülések számára az EFOP-1.6.2. program biztosított forrásokat a szeregált élethelyzetek oldására, megszüntetésére. A program a településeken komplex beavatkozási rendszer által ad lehetőséget a helyi szükséglet-alapú fejlesztésekre. A programok sikerének egyik kulcsa a helyi együttműködések kialakítása és működtetése lehet. A tanulmányban egy település gyakorlatán keresztül azt vizsgáltuk, hogy a korábbi oktatási integrációs gyakorlatok milyen módon kapcsolódtak a szegregátumot célzó programhoz.

A fogyatékossággal élő személyeket nagyobb mértékben érinti a szegénység kockázata más társadalmi csoportokhoz képest. Ennek egyik oka a fogyatékossággal élő személyek munkaerő-piaci helyzetével magyarázható, mivel foglalkoztatottságuk rendkívül alacsony, elsősorban társadalmi juttatások biztosítják létfenntartásukat. A megfelelő életminőség elérése egyik legfőbb garanciája a munkából származó jövedelem. Minél magasabb az iskolai végzettsége a munkavállalónak annál nagyobb az esélye annak, hogy érdeklődésének és képességeinek megfelelő munkát tud végezni. A fogyatékossággal élő személyek iskolai végzettsége azonban elmarad a többségi társadalom tagjaitól, felsőfokú végzettségük pedig különösen alacsony. Az esélyegyenlőség megvalósulása érdekében a fogyatékossággal élő személyek kedvezményeket, támogatásokat vehetnek igénybe továbbtanulásuk, valamint tanulmányaik során. A kutatás kvalitatív, féligstrukturált interjú módszerével tárja fel, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások hogyan segítik a fogyatékossággal élő hallgatók felsőfokú tanulmányait, támogatják-e álláskeresésüket, munkaerő-piaci beilleszkedésüket. A kutatás kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy a családi háttér, illetve a korábbi (általános és közép-) iskolai tanulmányok hogyan járultak hozzá a megkérdezettek továbbtanulásához.­ A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások eredményesen járulnak hozzá a tanulmányok sikeres befejezéséhez, illetve a további munkaerő-piaci szerepvállaláshoz. A család és a szülők, valamint az integrált keretek között folytatott tanulmányok jelentős szerepet játszanak abban, hogy a fogyatékossággal élő diákok az egyetemi továbbtanulás mellett döntenek.

Horvátországban a legtöbb roma település szegregáltan helyezkedik el a többségi társadalom életterétől. Lokális szinten az etnikai határt néhány jellegzetes kulturális tényező képezi, ami megnehezíti a többségi társadalomba való integrálódás lehetőségét. A szegregáció egyik legfőbb következménye, hogy a roma gyerekek nem sajátítják el megfelelően a többségi társadalom nyelvét, ezáltal az iskolai oktatáson keresztül megvalósítható integráció komoly akadályba ütközik. A tanulók már általános iskola első osztályától tanulnak természetismeretet és angolt mint idegen nyelvet. Ebből kiindulva, jelen tanulmány arra vállalkozik (statisztikai elemzések és diskurzusok felhasználásával), hogy negyedik osztályos roma és nem roma tanulókat hasonlítson össze, abban a vonatkozásban, hogy milyen természetismerettel kapcsolatos kifejezéseket ismernek angol nyelven. A kutatási eredmények alapján a szerzők javaslatokat fogalmaznak meg a roma tanulók oktatásával kapcsolatban, abban bízva, hogy a tantervi változtatások következtében jobb tanulmányi eredményeket tudnak majd produkálni, s ezzel a horvát társadalomba való integrálódásuk is új irányt vesz.

A bemutatni kívánt program újszerűsége abban rejlik, hogy a mentális, szociális, vagy egészségügyi problémákkal küzdő álláskeresők számára nem csak a foglalkoztatás útján nyújt segítséget, hanem egy komplex, szolgáltatáscsomagot (munkaerő-piaci, szociális, egészségügyi szolgáltatás) is tartalmazó programmal, amely egyénre szabottan tud reagálni a fennálló nehézségekre, ezáltal javítva a résztvevő személyek életminőségét. Jelen tanulmány célja a foglalkoztatásba mentális, szociális vagy egészségügyi okból be nem vonható álláskeresők körében a speciális foglalkoztatási program bevonásának kezdetétől vizsgálni a magatartásbeli változásokat, valamint az életminőség javulását meghatározó tényezőket. Módszer: Vizsgálatunkban az általános jóllétet, megélhetéssel, anyagi háttérrel, családi háttérrel, egészségügyi, mentális problémákkal, munkavégzéshez kötődő problémákkal, szociális szolgáltatások igénybevételeivel, egészségügyi szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos változásait monitoroztuk a program öt hónapja során, majd a kapott eredményeket kvantitatív és kvalitatív módszerekkel elemeztük.  Következtetések: A jóllétnek mind a munkavállalók szubjektív érzelmi átéléseire, mind munkahelyi teljesítményükre, munkahelyi magatartásukra pozitív hatása van, ezért a társadalomnak érdemes kiemelt figyelmet fordítania a munkáltatók érzékenyítésére, a komplex támogatási csomagot biztosító programok kialakítására, a munkavállalók életminőségének javulását meghatározó munkahelyi tényezők biztosítására. Az életminőség vizsgálatára irányultan eredményeink megerősítették, hogy megfelelő támogatással (pl. mentorálással, tanácsadással, támogató programok révén), növelhető a munkával, a munkahellyel való elégedettség, mely nemcsak az egyén, de a munkaadók, és a társadalom szempontjából is számtalan előnnyel jár: javul a munka minősége, a munkahelyi viselkedés és morál, kevesebb lesz a hiányzás, kisebb a betegségi és a fluktuációs ráta, nő a foglalkoztatottsági ráta.

E tanulmány Pető Andrást „a konduktív pedagógia atyját”, módszerét és intézetét mutatja be. Új rehabilitációs módszere lehetőséget adott a mozgássérült gyermekek és felnőttek számára megtanulni, hogy a fizikai sérülések ellenére miként lehet beillszkedni a társadalomba és megküzdeni a mindennapi kihívásokkal. Intézetét 1945-ben, a második világháborút követően alapította meg. Az intézetet róla nevezték el, s vált az országosan és nemzetközileg jól ismert Pető Intézetté.