Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • HYDROCEPHALUS-SZAL SZÜLETETT TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT GYERMEK ‒ ESETLEÍRÁS
    71-81
    Megtekintések száma:
    753

    A tanulmány egy hydrocephalus-szal (vízfejűséggel) született, tanulásban akadályozott gyermek élet-útjának bemutatásával, személyiségfejlődésének, fejleszthetőségének elemzésével foglalkozik. A veleszületett vízfejűség hatásaként jellemzően értelmi, magatartásbeli, beilleszkedési zavarok alakulnak ki, melyek jelentős mértékben befolyásolják az egyén életminőségét. A publikációban egy tanulásban akadályozott hidrocephaliás tanuló esettanulmánya jelenik meg.

  • MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁS AZ IPOO-MODELL TÜKRÉBEN
    27-35
    Megtekintések száma:
    236

    A látogatóbarát múzeumi szemléletmód elterjedésével a múzeumi szakemberek kiállításaikkal igyekeznek minél szélesebb látogatói réteget megszólítani. Ehhez szükséges a kiállítások szakszerű interpretációja a különböző korosztályok számára. Így mindinkább felértékelődik mind a múzeumpedagógusok szerepe, mind a múzeum, mint non-formális oktatótér fajsúlyossága. Egy-egy kiállítás jellegét azonban bizonyos esetben nagyban befolyásolhatja a kiállítótér struktúrája is. A Debreceni Irodalom Háza öt kisebb egységre tagolt hosszú, egyenes tér, melyben az Álmodó magyarok című állandó irodalmi kiállítás található. Ebben a térben jelent meg elszórtan a REJTŐzködő Irodalom című időszaki kiállítás. A kiállítótér zegzugossága kiváló lehetőséget biztosított egy mozaik szerű elrendezésre, s ezáltal egy játékosított múzeumpedagógiai foglalkozásra. Tanulmányunkban ezt a módszert vizsgáljuk meg az IPOO-modell tükrében. A módszer a tanulás hatékonyabbá tételét célozza, és kiválóan alkalmazható non-formális oktatási környezetben is, ahol a tanulás a kiállítás által közvetített információk meglétét takarja. 

  • A pszichológiai tőke szerepe az inkluzív nevelés diskurzusában
    7-20
    Megtekintések száma:
    72

    A tanulmány célja, hogy az inkluzív oktatás diskurzusába emelje a tanulók pszichológiai tőkéjének vizsgálatát, valamint annak összefüggéseit az informális státusszal. A pszichológiai tőke vizsgálatához Luthans és munkatársai (2007) által megalkotott kérdőív validált magyar fordítását (Kádi et al., 2020) adaptáltuk iskolai viszonyokra. Az informális tőke feltárására egy önbesorolásos népszerűségi skálát, valamint a kortárs és a tanári kapcsolatok kiterjedtségét mérő indexet használtunk. A vizsgálat hat általános iskola 5-8. évfolyamán zajlott, köztük volt fővárosi és városi, valamint két községi is, n=381 tanuló részvételével. Az eredmények arra mutatnak rá, hogy a pszichológiai tőke erőssége mind a szociális kapcsolatokkal (különösen a tanárokkal), mind a tanulmányi eredményekkel szignifikáns (gyenge, olykor mérsékelt) összefüggést mutat. Arra következtethetünk, hogy pszichológiai tőke fejlesztésének tudatos pedagógiai munkába építése hozzájárulhat a sikeres inkluzív tanulási környezet megteremtéséhez.

  • A TANÁRKÉPZÉS PEDAGÓGIAI GYAKORLATA MEGSZÜNTETHETI-E A SZOCIÁLIS ELŐÍTÉLETEKET A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKKAL SZEMBEN? AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI VISELKEDÉS MENEDZSMENTTEL KAPCSOLATOS ATTITŰDÖK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
    17-24
    Megtekintések száma:
    349

    A tanulmány célja, hogy bemutassa az első és harmadéves tanító és óvodapedagógia szakos hallgatók (N=72) attitűdjét azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzelik fejleszteni jövendő pedagógusként a tanulók tanulási képességeit inkluzív osztálytermi környezetben, az SNI-s diákok bizonyos viselkedésirányítási módszereinek alkalmazásával. Mérőeszközként Martin és Sass (2010) Behaviour and Instructional Management skáláját használtuk. Az évfolyamoknak megfelelően kapott eredmények összehasonlító elemzése statisztikailag szignifikáns különbségeket mutat a tanítási órák során az osztálytermi viselkedés irányításában, mind a hagyományos, mind az osztálytermi környezetben, ahol a harmadéves hallgatók értékei magasabbak. A harmadéves hallgatók összehasonlítva az első évfolyamos hallgatókkal magasabb elvárásokat fogalmaznak meg az SNI-s diákok iskolai tevékenységéhez kapcsolódó szabályok alkalmazásában, ami felhívja a figyelmet az általános iskolában a pedagógiai szakmai gyakorlat fontosságára.

  • A szenzorális színház szerepe a speciális nevelési területek színterén – egy szisztematikus szakirodalom-elemzés eredményei
    155-166
    Megtekintések száma:
    290

    Jelen tanulmány fókuszában egy szisztematikus szakirodalmi áttekintés eredményeinek bemutatása áll, mely a szenzoriális színház (sensory theatre) hatásait vizsgálja speciális nevelési közegben. A multiszenzoros színházi élmények célja, hogy a sajátos nevelési igényű és fogyatékossággal élő gyermekeket szórakoztatva fejlessze, valamint, hogy egyfajta szenzoros megtapasztalásban elmerülve bevonhassa az előadás menetébe is. A szenzoriális színházhoz kapcsolódó egyedi élmények, esztétikai és fejlesztő hatások vizsgálata a nemzetközi szakirodalomban eltérő fogalomhasználat és nagyon gazdag módszertani ajánlásokat követve jelenik meg. Kutatásunk a PRISMA (Preferred Reporting Items for Systematic Reviews and Meta-Analyses) kritériumok alapján készült, amely protokoll biztosítja a szisztematikus szakirodalom-elemzés áttekinthetőségét. Az EBSCO Discovery Service tudományos keresőjében 62 cikket találtunk. Három szerző áttekintette az absztraktokat, és ha a befogadási kritériumok teljesültek, a teljes szövegeket a Zotero programba exportáltuk, melyet tartalmi és módszertani minőségértékelés követett (N=12). A 12 empirikus folyóiratcikkből álló szöveges adatbázisunkba további 2 tanulmányt és egy szakkönyvet vontunk elemzés alá.  Eredményeink szerint a legtöbb kutatás az érzékszervi színház immerszív természetét összhangba vonta a nevelési feltételek hozzáférhetőségének, vonzóvá tételének irányelveivel, ugyanakkor nagy hangsúlyt kapott az inkluzív oktatásban megjelenő élménnyújtás fontossága. A szenzoriális színház, egyedi élményként, valamint innovatív módszerként, hangulatok és érzékek mentén fejleszti a gyermekeket, figyelembe véve a tanulók sajátos érzékszervi igényeit és tanulási preferenciáit. Limitációként elmondható, hogy viszonylag kevés empirikus tanulmányt találtunk, mely kifejezetten a speciális nevelési közegben vizsgálja a szenzoriális színház hatását, az áttekintett dokumentumok sok esetben csak közvetve érintik a speciális nevelési folyamatokat.

  • FIATALOK REKREÁCIÓS TEVÉKENYSÉGEINEK VIZSGÁLATA
    105-110
    Megtekintések száma:
    1438

    A tanulmányban a rekreációs tevékenységeket vizsgáltuk, kiemelve a fizikai rekreációs tevékenységek szerepét. Vizsgálatunkhoz online kérdőívet szerkeszettünk, melyet social media használatával töltettünk ki (N=158). Eredményeink azt igazolták, hogy az emberek fontosnak tartják a rendszeres testmozgást az egészség megőrzésének érdekében (94,30%), azonban szabadidejükben a fizikai rekreációs tevékenységek mellett megjelennek olyan tevékenységek is, amelyek az ülő, mozgásszegény életmódot erősitik. A válaszadók szabadidejükben leginkább a barátokkal találkoznak (69,62%), de sokan sportolnak is ilyenkor (64,56%). Népszerű szabadidőeltöltési szokások még az internetezés, online játékok (55,06%), valamint az olvasás, tanulás is (46,83%). A legnépszerűbb mozgásos tevékenység a válaszadók körében a kerékpározás (66,46%), séta, nordic walking (64,55%) és a futás (60,13%), a legnépszerűbb helyszínek pedig a parkok, sportpályák (55,69%), azonban sokan munkába, iskolába menet (42,41%) végzik ezeket a tevékenységeket.

  • Hogyan tanítsunk mesterséges intelligenciával az oktatásban?
    55-64
    Megtekintések száma:
    325

    A mesterséges intelligencia használata nagyon népszerűvé vált, és a diákok körében sűrűn alkalmazott segédeszköz. Az oktatásra és a tanulókra is nagy hatással van, és ezért is fontos beszélni róla. A diákok az MI segítségével íratják meg a házi feladatokat, prezentációkat készítenek, fogalmazásokat írnak, míg a tanárok körében vannak, akik nem használják, vagy nem is hallottak még az MI-ről. Ebből kiindulva kérdés, hogy vajon mennyire fontos a tanárokat és a diákokat felkészíteni a mesterséges intelligencia használatára a tanítás-tanulás folyamán? A tanulmány vizsgálja az MI pozitív és negatív hatásait az oktatásra tekintve, szakirodalmi áttekintés segítségével összegzi a pro és kontra érveket.

  • ROMA SZAKKOLLÉGISTÁK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN
    41-60
    Megtekintések száma:
    454

    A tanulmány fő célja, hogy a debreceni székhellyel működő roma szakkollégiumokban tanuló diákokat bemutassa. Ennek keretét egy 2019-es kutatás adja, amely a három szakkollégium 62 hallgatóját érte el. A téma aktualitását az adja, hogy a roma és nem roma fiatalok továbbtanulását összevetve még mindig kevés a felsőoktatásba bekerülő roma fiatalok száma. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen tényezők segítették a roma szakkollégistákat az iskolai sikerek elérésben. A kutatás kérdőíve a diákok szociokulturális hátterét, tanulási motivációit, középiskolai tapasztalatait, illetve a kapcsolathálók etnikai mintázatait mérte fel. Az empirikus eredmények elméleti kereteit a magyarországi roma gyermekek és fiatalok oktatásszociológiai kutatásainak eredményei jelentik, amelyeket a felzárkóztató programok ismertetésével egészítünk ki. Az elemzés során a kapott adatokat a Magyar Ifjúság 2016 adatbázisához viszonyítjuk, így képet kapunk arról, hogy a roma fiatalok milyen csoportjai számára vált elérhetővé a felsőoktatás. Vizsgálatunk egy szála a roma identitással bíró, illetve roma identitással nem bíró szakkollégisták összehasonlítását tartalmazza.

  • HIPERAKTÍV GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN
    49-58
    Megtekintések száma:
    412

    Az utóbbi évtizedben fokozott mértékben előtérbe került a hazai és külföldi pedagógiában egyaránt a tanulási és magatartászavarral küzdő gyerekek iskolai nevelésének problémája. A pedagógusok annak ellenére, hogy egyre gyakrabban tanítanak hiperaktív gyermeket, nincsenek rá kellőképpen felkészülve. Részükről a gond abban rejlik, hogy képzésük során nem ismerkedtek meg azokkal a módszerekkel, amelyek segítségével egyénileg fejleszthetőek a nehezen nevelhető, problematikus személyiségű tanulók. A hiperaktivitás felismerésére és megítélésére a bizonytalanság és a végletek jellemzőek, mert minden túlmozgásos és eleven gyermeket lassan hiperaktívnak titulálnak. A zavarok korai kiszűrése pedig lehetővé tenné, hogy a gyermekek időben, megfelelő segítésben részesüljenek. A következő tanulmány két fő részből, elméleti, illetve gyakorlati részből áll. A gyakorlati rész konkrét esettanulmányokat mutat be, segítve ezzel az időbeni felismerést. Három hiperaktív gyermek viselkedésformáit, a rájuk jellemző tüneteket fejtjük ki bővebben, figyelembe véve a családi és iskolai  körülményeket. Felsorakoztatjuk a segítségnyújtás formáit az iskolában, konkrét ötletekkel, tanácsokkal látjuk el a pedagógusokat.

  • JÁTÉKTERÁPIA SÉRÜLT CSECSEMŐKNEK ÉS KISGYERMEKEKNEK A KORAI FEJLESZTÉS ÉS GONDOZÁS TERÜLETÉN
    125-132
    Megtekintések száma:
    841

    A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat korai fejlesztésében dolgozó szakemberei, egy újfajta terápiát dolgoztak ki a sérült csecsemők, kisgyermekek valamint családtagjaik részére a helyi sajátosságokat, erőforrásokat figyelembe véve. Ez szorosan illeszkedik a kora gyermekkori intervenció családközpontú szemléletéhez, koordinált integrált szolgáltatói modelljéhez. Ennek eszköze a játék, mint terápia, ami a sérült kisgyerekek fejlesztésének a legfontosabb eleme. A program alapját, a Tunyogi (2019)-féle gyógyító játékterápia adja. Ehhez illesztettük a Lépésről-lépésre óvodai program egyes elemeit, illetve, a környezet, s feltételek kialakításában Schaffer (1998) nevéhez kötődő Munka-Szórakozás-Fejlesztés koncepcióját. Az intenzív, csoportos játékterápia része a szenzomotoros program, valamint az érzékszervek differenciált ingerterápiája, a tanulási képességek növelése dramatizált környezetben. A program ebben az évben új elemekkel, új terápiás lehetőséggel bővült, így pl. a Points of youTM fototerápiás módszert a szülők megsegítésére, valamint kutyásterápiát, babamasszázst vezettünk be a kicsiknek.

  • A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ÉS A TÁRSADALMI MOBILITÁS: HODÁSZI PÉLDA
    Megtekintések száma:
    286

    A tanulmány Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében található nagyközség esetében vizsgálja a roma származású fiatalok társadalmi mobilitásának folyamatát. Hodász település a vonatkozó kutatások tükrében azért került a figyelem középpontjába, mert ellentétben a hasonló adottságú hátrányos helyzetű zárt roma közösségekkel, itt feltűnően nagy számban sikerült a fiataloknak a tanulás révén kiemelkedniük. Az elemzés átfogóan értelmezi azokat a helyi társadalom működését meghatározó szabályokat, az oláh cigány közösség lokális értékrendjét jellemző sajátosságokat, amelyek lehetővé tették, hogy roma fiatalok nagy számban szerezzenek felsőfokú végzettséget.  A tanulmány második felében három esettanulmányon keresztül az olvasó azt is megértheti, hogy az értelmiségi pálya, az ennek keretében lejátszódó integráció nem eredményez automatikusan társadalmi mobilitást. Ennek belátásához a szituatív elemzés révén, Hodász példájában meghatározhatóak azok a tényezők, amelyek az értelmiségi pályára kerülés alapfeltételeit képezték.

  • KÜLÖN? EGYÜTT? MERRE TOVÁBB?
    147-156
    Megtekintések száma:
    443

    Hazánkban a gyógypedagógia története során a nagy múltra visszatekintő szegregált gyógypedagógiai intézmények létrejötte és több szempontból sikeres működése után jutott el a köznevelés az együttnevelés sokféle formájához, melynek útjai a mai napig sem akadálymentesek. Ezen problémák ráirányítják a figyelmet arra, hogy az nevelési-oktatási rendszer működésében sok-sok változtatásra lenne szükség. A pedagógusok állandó és permanens fejlesztése, a tanulási módszerek innovatív megújítása nélkül, aligha várhatók el sikerek. Ennek kapcsán azonban további fontos kérdések is felmerülnek. Jelen tanulmány elsősorban arra fókuszál, hogy a múlt tükrében jelenleg merre, milyen irányba vezető folyamatokkal lehet találkozni. Az aktuális kérdések boncolgatása közben két, az elmúlt időszakban lezáruló kutatás (Szabóné, 2022; Trembulyák, 2022) néhány eredményének kiemelése, összekapcsolása, a tanulmány témájának kontextusába helyezése által szeretnénk újabb értelmezési keretekkel szolgálni. A tanulmány célja továbbá, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a napjainkban megfigyelhető tendenciára is, hogy az együttnevelésben alapfokon részt vett sajátos nevelési igényű tanulók iskolai életútja a középszintű oktatásba ívelve hatványozottan nehezítetté válik. Ezáltal pedig nem csupán a pályaválasztási, hanem a sikeres társadalmi beilleszkedési lehetőségek is jelentősen szűkülhetnek.

  • ASD GYERMEKEK KÉPCSERÉS KOMPLEX KORAI PROGRAMJÁNAK HATÁSA A SZOCIÁLIS KÉPESSÉGEIKRE
    7-17
    Megtekintések száma:
    545

    Jelen kutatás során arra voltunk kíváncsiak, hogy az autizmus spektrumzavarral (ASD) élő gyermekek esetében, a kognitív, kommunikációs és zenei képességek fejlődése, valamint a szociális képességeik között milyen összefüggések mutathatók ki. Ezt korrelációs design-al ellenőriztünk 11 résztvevővel, akik 3 és 5 év közötti ASD gyermekek. Az eredmények alapján megalkottunk egy képcserés komplex korai fejlesztő programot, mely a kognitív képességek és a beszéd fejlődését célozza meg a zene segítségével. Egyéni designt alkalmazva megfigyeltük, hogy ez a fejlesztő program milyen változásokat eredményez a szocializációban. Az egyéni program 12 alkalomból állt, három gyerek vett részt a tevékenységekben, melyek során az ,,Együtt Bo-val!” nevű saját eszközt használtuk a képcsere megvalósítására. Kutatásunkból kiderül, hogy az említett képességek között összefüggések ismerhetők fel. Ezt a fejlesztőprogram hatékonysága is bizonyítja, hiszen nem csak a célzott képességek fejlődtek, hanem a szocializáció is. Következésképp megfogalmazhatjuk, hogy a játszva tanulás a szocializációban is fontos szerepet játszik.

  • Óvodapedagógusok attitűdjei és felkészültsége az inkluzív nevelés megvalósítására
    45-62
    Megtekintések száma:
    538

    Az inkluzív nevelés sikeressége a pedagógusok sajátos nevelési igényű gyermekekhez való hozzáállásán múlik. Jelen tanulmányban egy 2022 évi Észtországban készült óvodai felmérés bemutatására kerül sor, mely az inkluzív nevelés témakörét érintette. A felmérésben Észtországból összesen 918 tanár vett részt. A tanulmány célja, hogy feltérképezze az óvodapedagógusok sajátos nevelési igényű gyerekekkel és az inkluzív oktatással kapcsolatos attitűdjét, és felmérje, hogy hogyan értékelik a pedagógusok az inkluzív nevelés megvalósításával kapcsolatos tudásukat. Eredmények: az óvodapedagógusok inkább az inklúziót részesítik előnyben: s egyetértettek abban, hogy a speciális igényű gyermekeket bevonhatók a szabadidős és tanulási tevékenységekbe. Nehézségekről elsősorban a magatartási problémákkal küzdő gyerekek esetében számoltak be, ezen kívül más nehéz helyzeteket is azonosítottak, amelyek a többségi csoportba járó speciális igényű gyerekeknél adódnak. A legtöbb szakképzett pedagógus azt mondta, hogy rendelkezik a sajátos nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozáshoz szükséges tudással és készségekkel. A szakképzettséggel nem rendelkező pedagógusok azonban nem mondhatták el ugyanezt.

  • HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK LOGIKAI-MATEMATIKAI KÉPESSÉGEINEK FEJLESZTÉSE TÁBLAJÁTÉKOKKAL
    5-16
    Megtekintések száma:
    309

    A matematika tanulása sikeres lehet, és sok örömet okozhat a hallássérült gyermekeknek. Kutatásunkban a matematikai teljesítményt megalapozó bázisképességek, a problémamegoldás és a logikai gondolkodás táblajátékokkal történő fejlesztésének hatékonyságát vizsgáljuk hallássérült diákoknál. Minta: n =10 (2 lány, 10 fiú) hallássérült diák (átlagéletkor: 11,6 év). Módszer: logikai-matematikai képességek felmérése fejlesztés előtt és után. Eredmény: a stratégiai játékok, táblás játékok használata a problémamegoldó képesség fejlődése mellett szignifikánsan befolyásolja a matematikai képességek fejlődését, a matematikai tantárgyi ismeretek elsajátítását is.

  • A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE ‒ HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KITEKINTÉS
    55-67
    Megtekintések száma:
    665

    Napjainkban kiemelt figyelmet kap a tanulásban akadályozottak idegennyelv-oktatása. A területre ugyanakkor nagyfokú útkeresés jellemző, a tanulók egyéni sajátosságai miatt még nem alakult egységes módszertan, ezért nagy szerepe van az oktatásban a pedagógusok kreativitásának, akik saját tapasztalataikból építkeznek. Ebből kiindulva két egymásra épülő tanulmányban foglalkozunk a tanulásban akadályozott általános iskolai tanulók idegennyelv-oktatásának kérdéseivel. Jelen részben a tanulásban akadályozott tanulók német nyelvoktatásának hazai és nemzetközi helyzetével foglalkozunk, melynek fontos részét képezi azon nemzetközi kitekintés, amely néhány európai ország gyakorlatát (Németország, Ausztria, Svájc, Románia, Lengyelország, Oroszország, Észtország, Olaszország) mutatja be röviden. Emellett betekintést nyújtunk a tanulásban akadályozottak nyelvtanulását befolyásoló jellemzőibe és a nyelvoktatásra vonatkozó hazai szabályozásokba is.

  • ELECTRA SIGNATURE ÜGYFÉLKAPU, PDF/A XMP ALAPÚ DOKUMENTUM HITELESÍTŐ SZOLGÁLTATÁS
    65-85
    Megtekintések száma:
    219

       Tanulmányunkban egy Ügyfélkapu, kormányzati autentikáción alapuló elektronikus aláírás megoldást szeretnénk ismertetni, mely a szemantikus Web alapjait figyelembe véve került megtervezésre. Bevezetésként az e-aláírás kialakulásának folyamatáról készítettünk egy Elektronikus aláírás című tanulmányt (Roskó, 2017), mely részletezi a főbb mérföldköveket, amelyek elvezettek a ma ismert elektronikus aláírás kialakulásáig. E tanulmányunkban, magát a kidolgozott Electra Signature rendszert és szolgáltatásait részletezzük. Köszönhetően a szemantikus Web biztosította infrastruktúráknak, a rendszer képes együttműködni más szemantikus Web alkalmazásokkal, például a FOAF, mint digitális névjegykártya szolgáltatás. A szigorú jogszabályi megfelelőség érdekében részletesen megismertük az ide vonatkozó jogszabályokat, melyeket az olvasóval is megismertettünk a már említett bevezető tanulmányunkban.

       Zárásként itt is külön ki szeretnénk emelni a különleges bánásmódot igénylő embertársaink segítését. Projektünk keretében lehetőség nyílik a már korábban megismert, sokrétű lehetőségeket biztosító Ügyfélkapu használatára, ezzel egy, a tanúsítványon alapuló megoldástól egyszerűbb, viszont azonos biztonságú e-aláírás létrehozására, mely nem csak a különleges bánásmódot igénylő személyeknek jelenthet könnyebbséget, hanem minden felhasználónak. Továbbá az Ügyfélkapu szerepet kaphat még az e- és m-learning alapú oktatási rendszerekben (Mező és Psenáková, 2009, 2010) is, mely rendszerek részeként indirekt módon az esélyegyenlőség biztosításához szintén nagyban hozzájárulhat.

  • TERRAFORMÁLÓ KÜLDETÉS – A „FELFEDEZÉS, ALKOTÁS, TANULÁS” PROJEKT TÁRSASJÁTÉKA
    153-158
    Megtekintések száma:
    194

    Jelen tanulmány a „Terraformáló küldetés” című társasjáték rövid bemutatásáról szól, melynek célja, hogy gamifikált formában nyújtson, gyakoroltasson tudományos ismereteket. Az ingyenesen elérhető játék kiválóan alkalmazható a tehetséggondozó programok gazdagító-dúsító elemeként.

  • A szorongó diákok támogatása a tanulmányaik során
    83-98
    Megtekintések száma:
    394

    A szorongás olyan, a gyermekek és serdülők körében elterjedt pszichés probléma, amely káros hatással lehet a személyes kapcsolataikra és tanulmányi teljesítményükre egyaránt. A tanulmány célja, hogy azonosítsa az iskolai szorongás megnyilvánulási formáit, a szorongás tanulásra gyakorolt hatásait, valamint a szorongó tanulóknak nyújtandó támogatás típusait. Kutatási kérdések: 1) Milyen megnyilvánulásai vannak a szorongásnak a 13-14 éves diákok körében az iskolában? 2) Hogyan hat a szorongás a 13-14 éves diákok tanulmányi teljesítményére? 3) Milyen támogatást kellene nyújtani a szorongó tanulóknak az iskolában? A vizsgálatba 26 fő 13-14 éves észt iskolás vett részt különböző észt iskolákból. Az adatgyűjtés interjú és egy kérdőív segítségével történt. Eredmények: a válaszadó gyerekek szorongást élnek át  az iskolában az írásbeli teszt vagy szóbeli előadás előtt és közben is. Úgy tűnik, hogy minden diák más-más módon fejezi ki a félelmet az iskolában. A távoktatásban részvevő diákok, arról számoltak be, hogy kevésbé szoronganak az órai tevékenységek során, mivel az online órákon való részvétel során nem kell az osztály előtt felelniük vagy bekapcsolniuk a kamerát. A 13-14 éves diákok inkább beszélgetnek a szintén szorongó barátaikkal, mint olyan felnőttekkel, akik nem értik meg a szorongásukat. Végül a diákok úgy vélik, hogy a tanároknak minden diáktól egyforma gyakorisággal kellene kérnie a házi feladat bemutatását. Javaslatok: a tanárok a szorongó diákokat támogassák azzal, hogy segítenek nekik felidézni a tanultakat, és különböző módszereket alkalmazzanak tudásuk felmérésére. A diákok kijelentették, hogy szükségük van egy csendes és biztonságos helyre, ahol egyedül lehetnek az iskolában. Szükség lenne a szorongás tüneteinek tudatosítására, valamint annak megismertetésére, hogy a tanárok hogyan támogathatják a diákokat.

  • A LOVÁRI NYELV “INTÉZMÉNYESÜLÉSE” A TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ APSEKTUSÁBÓL
    85-93
    Megtekintések száma:
    371

    Jelen tanulmányban a társadalmi innováció perspektívájából, a lovári nyelvoktatás történetiségire és társadalmi hatására vagyunk kíváncsiak. Kiindulópontunk, hogy a lovári nyelv elfogadtatásának és az idegen nyelvek oktatási palettáján való elismertetésének folyamata, egy ”alulról” induló, elsősorban roma értelmiségiek munkájából kibontakozó kezdeményezés. Érdeklődésünk fókuszában többek között a következő kérdések állnak: Ki találta ki? Ki támogatta? Ki akadályoztatta? Milyen nyelvtanulási módszereket alkalmaznak a lovári nyelvet oktató, nem nyelvtanár végzettségű emberek? A lovári nyelvoktatás „intézményesülése”, s ebből a nyelvből megszerezhető államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványnak komoly társadalmi hatása van, példának okán, elősegítette a hátrányos és/vagy roma származású tanulókat az egyetemi diploma megszerzéséhez. Ebből a szempontból ezt is egy innovációnak tekintjük. A témát a szekunder források mellett, primer, kvalitatív adatok segítségével kívánjuk feltérképezni. Több évtizede oktató lovári nyelvtanárokkal (N=3) készített interjúk mellett, a saját percepcióinkat szeretnénk narratívába foglalni.

  • GENERÁCIÓK KÖZÖTTI KAPCSOLAT MEGERŐSÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI ÉS JÓ GYAKORLATAI KÖZÉP-EURÓPÁBAN – ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS
    109-126
    Megtekintések száma:
    405

    “A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok megismerése és cseréje” címmel végeztünk kutatást az EFOP-5.2.2.-17-2017-00048 projekt azonosító számú „A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok Kárpát-medencei kutatása a Hajdúsámsoni Református Egyházközség és a Családpedagógiai Egyesület együttműködésében” pályázati projekthez kapcsolódóan. Online kérdőívet készítettünk a humánszolgáltatásban dolgozó szakemberek számára. A kérdőív elsősorban generációk közti kapcsolatok erősítését példázó jó gyakorlatok feltárását szolgálta, a családi közösségek összetartásának és erősítésének, valamint a mai családokat megismerő különféle lehetőségeknek a középpontba állításával. Célunk volt a több generációt megmozgató programokkal kapcsolatos jó gyakorlatok összegyűjtésének a felvállalása a generációkat érintő motivációk feltárásával. Jelen tanulmányunkban az ezekkel kapcsolatos eredményeinket foglaljuk össze.

  • INKLUZÍV OKTATÁS TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEKBE ÁGYAZVA: ESETTANULMÁNY
    35-46
    Megtekintések száma:
    408

    Az inkluzív oktatás célja, hogy az oktatási elvárások, az oktatási szervezet és a tanulási feltételek sokoldalúan igazodjanak minden egyes diák igényeihez és képességeihez. Az Európai Unió tagállamiban az inkluzív oktatás az oktatási rendszerek szerves része. Lengyelország az 1990-es években kapcsolódott be a folyamatba. Jelenleg számos módszerrel igyekeznek a lehető legjobb fejlesztési lehetőségeket biztosítani minden egyes diák számára. Az iskolai környezet a családdal együttműködve felelős azért, hogy a gyermek megkapja a számára megfelelő oktatást. A megfelelő fejlesztés biztosítása különös jelentőségű a fogyatékkal élő gyermekek esetén. A lengyel oktatási rendszer számos lehetőséget biztosít az inkluzív oktatás alkalmazására. Fontos hangsúlyozni az iskolai napközik azon tevékenységét, amelyek délutáni nevelést biztosítanak a gyermekek számára. Az iskolai napközi az a hely, ahol az inkluzív nevelés napi gyakorlat. A tanulmány egy krakkói, inkluzív oktatást folytató iskola napközi tevékenységét mutatja be. A napközi otthon lehetővé tette, hogy bemutassuk az ott folyó változatos tevékenységeket. Az adatgyűjtés során a szülők és a gyermekek véleményét is kikértük.

  • A játékos módszerek hatása a hallássérült és a nem hallássérült óvodás gyermekek fejlődésére a nigériai Delta államban lévő Ika Southban
    101-112
    Megtekintések száma:
    162

    A tanulmány célja a játékos módszer pszichológiai hatásának vizsgálata a hallássérült és a halló óvodáskorú gyermekek fejlődésére Nigéria, Delta állam, Ika South helyi önkormányzati területén. A leíró kutatás négy kutatási kérdést fogalmazott meg, és négy hipotézist tesztelt. Egyszerű véletlenszerű mintavételi technikával 90 pedagógust választottak ki a mintába. Az adatgyűjtés eszköze a Pre-school Children Development Rating Scale (PCDRS) nevű kérdőív volt, amelyet hallássérült és halló gyermekekre egyaránt alkalmaztak. Az eszköz arculati és tartalmi validálása megtörtént, megbízhatóságát Cronbach-alfa módszerrel értékelték, amely 0,77-es megbízhatósági indexet eredményezett. Az adatelemzés során az átlag, a szórás és a t-próba módszereit alkalmazták. A kutatás eredményei szerint a játékos tanítási módszer erőteljes pszichológiai hatást gyakorol a hallássérült és halló gyermekek nyelvi készségeinek fejlődésére, amely a halló gyermekek esetében még kifejezettebb. Emellett a játékos módszer jelentős hatással van a szociális, kreatív és problémamegoldó készségek fejlődésére mindkét csoportban. A statisztikai elemzés kimutatta, hogy a játékos tanítási módszer szignifikáns pszichológiai hatást gyakorol a nyelvi készségek fejlődésére, azonban a szociális, kreatív és problémamegoldó készségek fejlődésére nincs jelentős hatása az óvodáskorú gyermekek esetében, függetlenül attól, hogy hallássérültek-e vagy sem.  Az eredmények alapján a tanulmány azt ajánlja, hogy a játékos módszert alkalmazzák minden gyermek nyelvi nevelésében, különös tekintettel a hallássérült gyermekekre, mivel ez elősegítheti a nyelvi, szociális, kreatív és problémamegoldó készségek fejlődését az alapfokú oktatásban. Emellett javasolja, hogy az óvodapedagógusokat képezzék ki szakmai műhelymunkák és szemináriumok keretében a játékos módszerek hatékony alkalmazására. Végezetül a tanulmány ajánlja, hogy az óvodai tantermeket megfelelően rendezzék be, és lássák el a tanulási folyamatokat elősegítő megfelelő játékeszközökkel és anyagokkal.

  • A videójátékozás hatása 0-12 éves gyerekek vizuális-kognitív képességeire: szakirodalmi áttekintés
    157-170
    Megtekintések száma:
    257

    Jelen szakirodalmi áttekintés a videójátékok egyre növekvő elterjedtségét, valamint annak hatását vizsgálja a gyermekkori vizuális kognitív fejlődésre, különös tekintettel a figyelmi mechanizmusokra és a vizuális információfeldolgozásra. Mivel a videójátékok egyre fiatalabb korban jelennek meg és egyre elterjedtebbek a gyerekek körében, aggodalmak merülnek fel a fejlődő kognitív rendszerekre gyakorolt hatásaikkal kapcsolatban. Az áttekintés összefoglalja a jelenlegi kutatási eredményeket arról, hogy a gyors tempójú videójátékok milyen módon állítanak kihívást a gyermekek vizuális feldolgozó rendszerének működése elé. Ezzel fontos hiányt pótol a vonatkozó szakirodalomban, amely eddig elsősorban a serdülő- és felnőttkori hatásokra fókuszált. A tanulmány bemutatja a gyermekek videójáték-használati szokásait, a vizuális kognitív fejlődés főbb állomásait, valamint a játékhasználat ezekre gyakorolt hatásait. A kutatási eredmények szerint a videójátékok javíthatják a téri-vizuális figyelmet és az ingerfeldolgozás sebességét; ugyanakkor ezek a hatások az életkortól, a játék típusától, az offline tevékenységek arányától, valamint a szülői bevonódástól függően eltérőek lehetnek. A korai és túlzott mértékű játékhasználat kognitív túlterheléshez és figyelemzavarokhoz vezethet, amelyek túlmutatnak a játék kontextusán. Bár bizonyos videójátékok javíthatják a megosztott figyelmet, ezek a készségek gyakran nem vihetők át hatékonyan a valós életben jelentkező feladatokra, például a tanulásra. A tanulmány gyakorlati szempontokkal zárul a kiegyensúlyozott játékhasználattal kapcsolatban, amely elősegítheti az egészséges kognitív fejlődést.