Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • NEGYEDIK OSZTÁLYOS ROMA ÉS NEM ROMA TANULÓK ÖSSZEHASONLÍTÁSA ANGOL NYELVŰ TERMÉSZETISMERETTEL KAPCSOLATOS KIFEJEZÉSEK ISMERETE ALAPJÁN
    47-60
    Megtekintések száma:
    296

    Horvátországban a legtöbb roma település szegregáltan helyezkedik el a többségi társadalom életterétől. Lokális szinten az etnikai határt néhány jellegzetes kulturális tényező képezi, ami megnehezíti a többségi társadalomba való integrálódás lehetőségét. A szegregáció egyik legfőbb következménye, hogy a roma gyerekek nem sajátítják el megfelelően a többségi társadalom nyelvét, ezáltal az iskolai oktatáson keresztül megvalósítható integráció komoly akadályba ütközik. A tanulók már általános iskola első osztályától tanulnak természetismeretet és angolt mint idegen nyelvet. Ebből kiindulva, jelen tanulmány arra vállalkozik (statisztikai elemzések és diskurzusok felhasználásával), hogy negyedik osztályos roma és nem roma tanulókat hasonlítson össze, abban a vonatkozásban, hogy milyen természetismerettel kapcsolatos kifejezéseket ismernek angol nyelven. A kutatási eredmények alapján a szerzők javaslatokat fogalmaznak meg a roma tanulók oktatásával kapcsolatban, abban bízva, hogy a tantervi változtatások következtében jobb tanulmányi eredményeket tudnak majd produkálni, s ezzel a horvát társadalomba való integrálódásuk is új irányt vesz.

  • A CSÁTI REFI PROGRAM
    91
    Megtekintések száma:
    180

    Műhelybemutató: a "Csáti Refi" Program

  • A MESÉLŐSZÉK MINT KIDOLGOZOTT NYELVI KÓDOT FEJLESZTŐ ESZKÖZ A STEP BY STEP ALTERNATÍV OKTATÁSBAN
    83-97
    Megtekintések száma:
    266

    A tanulmányban a Romániában népszerű alternatív oktatási forma, a Step by Step egyik pedagógiai eszközét, a mesélőszék vizsgálatára kerül sor Basil Bernstein nyelvi kódok elméletének segítségével. A 2021/2022-es tanév tavaszi félévében zajló kvalitatív kutatás során egy partiumi magyar nyelvű iskolában végeztünk megfigyeléseket és vettünk fel félig strukturált egyéni interjúkat olyan alsós tanítókkal, akik minden nap alkalmazzák a mesélőszéket (n=11). Az interjúk tanulsága szerint a mesélőszék működésében felismerhetők azon elemek, amelyek a kidolgozott nyelvi kódra jellemzőek. A vizsgált pedagógiai eszköz oldja a megértés szituációhoz kötöttségét, a történet egyedüli ismerőjeként mesélnek a gyerekek, így játékosan ösztönzi őket arra, hogy változatos nyelvi eszközökkel adják át élményeiket az osztálynak, mialatt úgy kapnak teret a szabad önkifejezésre, hogy az „én” nem alávetett a „mi”-nek. A mesélőszék által közelebb kerülhet egymáshoz az otthon és az iskola szimbólumrendszere, s a két világ közötti híd építésében – a mesélőszéknek köszönhetően – a nyelv lehet segítségükre.

  • INKLUZÍV OKTATÁS TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEKBE ÁGYAZVA: ESETTANULMÁNY
    35-46
    Megtekintések száma:
    412

    Az inkluzív oktatás célja, hogy az oktatási elvárások, az oktatási szervezet és a tanulási feltételek sokoldalúan igazodjanak minden egyes diák igényeihez és képességeihez. Az Európai Unió tagállamiban az inkluzív oktatás az oktatási rendszerek szerves része. Lengyelország az 1990-es években kapcsolódott be a folyamatba. Jelenleg számos módszerrel igyekeznek a lehető legjobb fejlesztési lehetőségeket biztosítani minden egyes diák számára. Az iskolai környezet a családdal együttműködve felelős azért, hogy a gyermek megkapja a számára megfelelő oktatást. A megfelelő fejlesztés biztosítása különös jelentőségű a fogyatékkal élő gyermekek esetén. A lengyel oktatási rendszer számos lehetőséget biztosít az inkluzív oktatás alkalmazására. Fontos hangsúlyozni az iskolai napközik azon tevékenységét, amelyek délutáni nevelést biztosítanak a gyermekek számára. Az iskolai napközi az a hely, ahol az inkluzív nevelés napi gyakorlat. A tanulmány egy krakkói, inkluzív oktatást folytató iskola napközi tevékenységét mutatja be. A napközi otthon lehetővé tette, hogy bemutassuk az ott folyó változatos tevékenységeket. Az adatgyűjtés során a szülők és a gyermekek véleményét is kikértük.

  • A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK OKTATÁSI RENDSZERBEN MEGJELENŐ LEGFONTOSABB FOGALMAINAK INTERPRETÁCIÓJA
    83-87
    Megtekintések száma:
    374

    A tanulmány azon társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik, amelyek elsősorban az oktatási rendszerben manifesztálódnak. Ennek értelmében a dolgozat arra vállalkozik, hogy azokat a szociológiai fogalmakat járja körül, amelyek a témát elméleti kontextusba ágyazzák. A tanulmány elméleti vázát a következő főbb terminológiák képezik: esélyegyenlőség és méltányosság, inkluzív társadalom és oktatás, bikulturális szocializáció, valamint a társadalmi mobilitás és az iskola relációja.

  • AMIKOR A DRÁMA ÉLMÉNY: DRÁMAPEDAGÓGIA ALKALMAZÁSA TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT ÉS TIPIKUSAN FEJLŐDŐ GYERMEKEK MAGYAR IRODALOM ÓRÁJÁN
    47-63
    Megtekintések száma:
    675

    A gyakorlatorientált óravezetés az enyhe értelmi fogyatékos gyermekeknél (megjegyzés: a gyógypedagógiában jelenleg párhuzamosan két megnevezést használnak az egyik vizsgált csoportra, ezért a tanulmányban felváltva, szinonimaként kerül használatra a régebbi - enyhe értelmi fogyatékosság és az újabb - enyhe intellektuális képességzavar szakterminológia) kiemelten fontos, ezért a jelen tanulmányban megjelenő vizsgálat arra keresi a választ, hogy hogyan értékelnek a gyermekek egy olyan tanórát, amelyen drámai módszerekkel dolgoznak. Az összehasonlítás miatt három osztályban - egy különnevelő, egy integráló és egy többségi osztályban - történt az Aiszóposz: Az egerek és a macskák című mese feldolgozása a drámapedagógia módszereinek felhasználásával. A vizsgálat során kérdőíves adatfelvétel, valamint résztvevő megfigyelés történt. Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a drámapedagógiai eszközökkel megtartott órákat a gyermekek mindhárom osztálytípusban jobbra értékelték.

  • A szülői bevonódás és eredményesség összefüggései Magyarországon az országos kompetenciamérés adatai alapján
    7-20
    Megtekintések száma:
    518

    Tanulmányunk célja, hogy áttekintsük az iskolák és a szülők szerteágazó kapcsolati hálóját a változatos mutatók mentén megvalósult vizsgálatok alapján különböző társadalmi csoportokban. Az Országos kompetenciamérés adatbázis elemzésével vizsgáljuk a magyarországi 6. és 10. évfolyamban megvalósuló, tanulmányi eredményre is hatást gyakorló szülői bevonódást, és azok összefüggéseit a tanulók családi hátterével és életkorával. Mindehhez főkomponens elemzést és kereszttábla elemzést használtunk. Meg-állapítottuk, hogy bár az életkor előrehaladtával a szülői bevonódás mértéke csökken, mégis hatással van a szülői részvételre. Továbbá kimutattuk, hogy az alacsonyabb státuszú családok bevonódási stratégiája más, de a bevonódás szintje nem éri el a magasabb szocioökonómiai hátterű családokét és ez félreértésekhez vezethet a családok és a szülők között.

  • 3. ÉS 4. ÉVFOLYAMOS TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT GYEREKEK BESZÉDÉSZLELÉSÉNEK ÉS OLVASÁSTECHNIKÁJÁNAK ELEMZÉSE
    87-107
    Megtekintések száma:
    528

    Jelen tanulmány a beszédfeldolgozás kiemelkedő szerepére fókuszál, melyet az olvasás és olvasástanulás folyamataiban tölt be. Jelentősége és aktualitása a gyógypedagógusok szemléletformáló hatásában áll, ugyanis a kutatás ráirányítja a figyelmet arra, hogy az egyes tünetek mögött valójában milyen okok húzódhatnak meg. A kutatásban arra kerestük a választ, hogy milyen összefüggések jelenhetnek meg 3. és 4. évfolyamos tanulásban akadályozott gyermekek beszédfeldolgozási és olvasási folyamatai között, kitérve az észlelés egyes területeinek, valamint a szöveg- és mondatértés egymáshoz viszonyított működésére, továbbá a különböző olvasástechnikai szintekre. A célcsoport 26, míg a kontrollcsoport 25 főből állt. Mindkét területet sztenderdizált tesztekkel vizsgáltuk: a beszédészlelést a GMP-diagnosztikával, az olvasástechnikát pedig az osztályfoknak megfelelő Meixner-féle olvasólapokkal. Az eredmények a beszédfeldolgozás minden vizsgált szintjének súlyos elmaradását mutatják, mely az olvasás minőségében és a szövegértésben is jelentős nehézséget jelent. Mindez felhívja a figyelmet a prevencióra és a beszédészlelés tudatos fejlesztésének szükségességére az oktató-nevelő munkában.

  • A pályaorientációs szemléletű mentorálás módszerei – A Tanítsunk Magyarországért Program gödöllői tapasztalatai
    137-150
    Megtekintések száma:
    382

    Tanulmányunkban arra vállalkozunk, hogy a Tanítsunk Magyarországért program kapcsán bemutatjuk a pályaorientáció központú mentorálás Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen alkalmazott módszereit és kitérünk annak tapasztalataira. A mentorképzés, valamint maga az információtól és aktivitási lehetőségektől elzárt települések iskoláiban tanuló gyerekek támogatása is a „Gödöllői Iskola” hagyományainak megfelelően történik. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy hazánkban a tanácsadóképzés a MATE Szent István Campusán (jogelődjei: GATE, SZIE) tekint vissza a leghosszabb múltra. A több mint 30 éve működő, különböző néven és szinten vezetett tanácsadó szakokon összegyűjtött intellektuális tőkét, tapasztalatot és az egészet átfogó szellemiséget nevezi már a szakirodalom (Borbély-Pecze, 2022) is „Gödöllői Iskolának”. Ehhez az iskolához köthető hazánkban a pályatanácsadásban alkalmazott módszerek kialakítása (Szilágyi, 1993) és azok folyamatos fejlesztése (Szilágyi, 2023). Ezek néhány eleme a mentorálásban részesülő felső tagozatos tanulók körében is alkalmazásra került a TM program keretei között. A következőkben az elméleti hátterükkel együtt azokat a módszereket kívánjuk bemutatni, melyeket a TM1 mentorképző kurzus során sajátították el a hallgatók, majd használtak a program folyamán.

  • A pszichológiai tőke szerepe az inkluzív nevelés diskurzusában
    7-20
    Megtekintések száma:
    80

    A tanulmány célja, hogy az inkluzív oktatás diskurzusába emelje a tanulók pszichológiai tőkéjének vizsgálatát, valamint annak összefüggéseit az informális státusszal. A pszichológiai tőke vizsgálatához Luthans és munkatársai (2007) által megalkotott kérdőív validált magyar fordítását (Kádi et al., 2020) adaptáltuk iskolai viszonyokra. Az informális tőke feltárására egy önbesorolásos népszerűségi skálát, valamint a kortárs és a tanári kapcsolatok kiterjedtségét mérő indexet használtunk. A vizsgálat hat általános iskola 5-8. évfolyamán zajlott, köztük volt fővárosi és városi, valamint két községi is, n=381 tanuló részvételével. Az eredmények arra mutatnak rá, hogy a pszichológiai tőke erőssége mind a szociális kapcsolatokkal (különösen a tanárokkal), mind a tanulmányi eredményekkel szignifikáns (gyenge, olykor mérsékelt) összefüggést mutat. Arra következtethetünk, hogy pszichológiai tőke fejlesztésének tudatos pedagógiai munkába építése hozzájárulhat a sikeres inkluzív tanulási környezet megteremtéséhez.

  • HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK OKTATÁSA IZRAELBEN
    31-40
    Megtekintések száma:
    343

    Az Izrael társadalmi életében szerepet játszó háromféle vallás miatt nem csak a társadalma és a mindennapok nagyon összetettek, de az oktatási rendszere. A társadalom vallási, politikai, kulturális és gazdasági sokszínűsége erős lenyomatot hagyott az oktatáson, ezen belül a kisebbségi tanulók ellátásán is. Az írás témája az izraeli oktatással, azon belül is a leghátrányosabb helyzetben lévő csoport, a beduin tanulók ellátásának a múltja és a jelenlegi helyzete. Napjainkban a beduinok adják a Negev lakosságának a harmadát (210.000 fő), akik az elmúlt évtizedekben folyamatosan tértek át a félig nomád életformáról az állandó lakóhelyeken élésre. Kb. 90 ezren élnek ismeretlen falvakban és táborokban, ami már önmagában is komoly nehézségek elé állítja az izraeli oktatáspolitikát. Az írás áttekintést ad a beduinok társadalmon belüli helyzetének az elmúlt 60-70 évben tapasztalt változásáról, az első iskola beindításának a körülményeiről, a nem fogyatékos beduin tanulók iskolai eredményességéről, továbbtanulási lehetőségeikről és jellemzőiről. Az oktatási rendszer működésének a megértéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a beduin iskolákban dolgozó pedagógusok képzését és munkába állásának a jellemzőit. 

  • A TANÁRKÉPZÉS PEDAGÓGIAI GYAKORLATA MEGSZÜNTETHETI-E A SZOCIÁLIS ELŐÍTÉLETEKET A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKKAL SZEMBEN? AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI VISELKEDÉS MENEDZSMENTTEL KAPCSOLATOS ATTITŰDÖK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE
    17-24
    Megtekintések száma:
    350

    A tanulmány célja, hogy bemutassa az első és harmadéves tanító és óvodapedagógia szakos hallgatók (N=72) attitűdjét azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzelik fejleszteni jövendő pedagógusként a tanulók tanulási képességeit inkluzív osztálytermi környezetben, az SNI-s diákok bizonyos viselkedésirányítási módszereinek alkalmazásával. Mérőeszközként Martin és Sass (2010) Behaviour and Instructional Management skáláját használtuk. Az évfolyamoknak megfelelően kapott eredmények összehasonlító elemzése statisztikailag szignifikáns különbségeket mutat a tanítási órák során az osztálytermi viselkedés irányításában, mind a hagyományos, mind az osztálytermi környezetben, ahol a harmadéves hallgatók értékei magasabbak. A harmadéves hallgatók összehasonlítva az első évfolyamos hallgatókkal magasabb elvárásokat fogalmaznak meg az SNI-s diákok iskolai tevékenységéhez kapcsolódó szabályok alkalmazásában, ami felhívja a figyelmet az általános iskolában a pedagógiai szakmai gyakorlat fontosságára.