Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2019. 5. (4.)
    1-87
    Megtekintések száma:
    424

    Különleges Bánásmód, 2019. 5. (4.) - teljes szám

  • A téri orientáció és a matematikai teljesítmény összefüggései középiskolás tanulók körében
    17-26
    Megtekintések száma:
    155

    Kutatások szerint a téri orientáció fejlettsége kulcsfontosságú a természettudományok, technológia, mérnöktudomány és matematika (STEM) megértése szempontjából. Ez alapján kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy kimutatható-e összefüggés középiskolás korcsoportnál a matematika osztályzatuk és két különböző vizuális észlelési jellegű feladatsorban elért teljesítményük között. Az egyik esetben térbeli testek síkbeli hálóját kellett a résztvevőknek kiválasztani megadott lehetőségek közül. Minden testhez 4-4 lehetséges hálót kínáltunk fel. Összesen 13 feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek. A második feladattípusban szintén négy lehetőség közül kellett kiválasztaniuk a bemutatott ingerrel egyező mintázatot. A minták 5x5-ös négyzetek, amelyek egyre komplexebbek, kezdetben kettő, majd három végül négy szín kombinációjából álltak össze. A kutatásban összesen 32 fő vett részt, közülük 12 fiú és 20 lány, valamennyien gimnáziumi tanulók. A feladatokban elért pontszámok és a matematika 9. osztályban szerzett érdemjegyek közötti korreláció szintjét vizsgáltuk. A statisztikai vizsgálat eredménye alapján azt találtuk, hogy a fiúk és lányok teljesítménye között nem mutatkozott szignifikáns eltérés az egyes feladatokban nyújtott teljesítményben. A két különböző feladattípusban nyújtott teljesítmény szoros, pozitív korrelációt mutatott (p<.05) egymással, abban az esetben, ha a lányok teljesítményét vettük alapul, illetve akkor is, ha valamennyi diák eredményét hasonlítottuk össze. A matematika érdemjeggyel kapcsolatban sem volt szoros összefüggés. Ennek valószínűsíthető oka a matematika érdemjegyben megjelenő jóval magasabb számítási és alacsony geometriai feladatok aránya. A kutatás korlátja a kis elemszámú minta és a csak gimnáziumi tanulók vizsgálata. A pilot-jellegű vizsgálatunk kapott eredményeit és korlátait figyelembe véve ígéretes a felmérés kiterjesztése nagyobb létszámú, gimnáziumi és technikumi tanulókból álló mintára, további tantárgyakkal való kapcsolatot vizsgálva

  • A LOVÁRI NYELV “INTÉZMÉNYESÜLÉSE” A TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ APSEKTUSÁBÓL
    85-93
    Megtekintések száma:
    373

    Jelen tanulmányban a társadalmi innováció perspektívájából, a lovári nyelvoktatás történetiségire és társadalmi hatására vagyunk kíváncsiak. Kiindulópontunk, hogy a lovári nyelv elfogadtatásának és az idegen nyelvek oktatási palettáján való elismertetésének folyamata, egy ”alulról” induló, elsősorban roma értelmiségiek munkájából kibontakozó kezdeményezés. Érdeklődésünk fókuszában többek között a következő kérdések állnak: Ki találta ki? Ki támogatta? Ki akadályoztatta? Milyen nyelvtanulási módszereket alkalmaznak a lovári nyelvet oktató, nem nyelvtanár végzettségű emberek? A lovári nyelvoktatás „intézményesülése”, s ebből a nyelvből megszerezhető államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványnak komoly társadalmi hatása van, példának okán, elősegítette a hátrányos és/vagy roma származású tanulókat az egyetemi diploma megszerzéséhez. Ebből a szempontból ezt is egy innovációnak tekintjük. A témát a szekunder források mellett, primer, kvalitatív adatok segítségével kívánjuk feltérképezni. Több évtizede oktató lovári nyelvtanárokkal (N=3) készített interjúk mellett, a saját percepcióinkat szeretnénk narratívába foglalni.

  • SÁP KORTÁRS TÁRSADALMI FOLYAMATAI
    49-56
    Megtekintések száma:
    200

    A Sápon lefolytatott kutatásunk egy hosszabb, tíz elemből álló kutatássorozat része, amelyben elsősorban az ország kedvezőtlenebb helyzetű régióiban fekvő, kisebb lakosságszámú települések főbb társadalmi jellemzőinek, aktuális társadalmi folyamatainak a feltérképezésére törekszünk. A kutatás során alapvetően a helyi lakosok nézőpontjainak a megismerése és megjelenítése a célunk. A kutatási helyszínek megválasztásában döntő szempont volt, hogy e perifériális régiók kisebb településein meglehetősen kedvezőtlen szocio-demográfiai folyamatok zajlanak, ideértve különösen a települési lakosságszám csökkenését, az idősödést és a hátrányos helyzetű lakosság számarányának a növekedését. E folyamatok - amennyiben nem történnek jelentősebb változások - még a jelenleginél is kedvezőtlenebb jövőképet vetítenek előre.  E kedvezőtlen szocio-demográfiai tendenciák tetten érhetőek Sápon. Ehhez kapcsolódóan a kutatás kiemelt céljának tekintettük az elvándorlásban leginkább érintett helyi fiatalság lehetőségeinek, céljainak és jövőképének, valamint a helyi közösségi kapcsolatoknak, ezen belül elsősorban a romák és a nem romák együttélési jellemzőinek a megismerését.

  • A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ROMA SZAKKOLLÉGIUMOK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A KÖZÉPISKOLÁKKAL
    27-41
    Megtekintések száma:
    244

    A tanulmány fő célja, hogy a debreceni székhellyel működő roma szakkollégiumokat és azok közép-iskolai kapcsolatait bemutassa. Ennek keretét egy 2019-es kutatás adja, ami három részből állt. A Hajdú-Bihar megyében működő három roma szakkollégium (Lippai Balázs Roma Szakkollégium, Wáli István Református Cigány Szakkollégium és Szent Miklós Görög Katolikus Szakkollégium) hallgatóinak kérdő-íves vizsgálata, a három szakkollégium vezetőjével készített interjú, továbbá - a hallgatói kérdőíves vizsgálat eredményeire alapozva, felkerestük azokat a középiskolákat, ahonnan kettő, vagy annál több hallgató érkezett a szakkollégiumokba, így kilenc iskolaigazgatóval és hat polgármesterrel készült interjú.  Jelen tanulmányban a szakkollégiumi igazgatókkal készült interjúkat mutatjuk be. Ott, ahol lehetséges, támasz-kodunk a kutatás egyes részeiben kapott válaszokra, - összehasonlítjuk és elemezzük azokat.  Elsősorban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a roma szakkollégiumok milyen módon segítik a cigány hallgatók felsőoktatásba való bekerülését. A kapott válaszok alapján megállapítható, hogy a  szakkollégiumok törekednek a középiskolákkal való kapcsolattartásra, esetenként bevonják az általuk szervezett programokba is a tanulókat, illetve tanáraikat. Kifejezetten csak a középiskolások számára szóló, felvételit segítő programot nem szerveznek. A  szakkollégiumok a cigány tanulók felsőoktatásba/szakkollégiumokba való bekerülését elsősorban információk nyújtásával segítik. Az információk átadását igyekeznek a hallgatók bevonásával, személyes közreműködés révén megvalósítani. 

  • HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK NYELVI FEJLETTSÉGE
    77-88
    Megtekintések száma:
    1043

    A tanulmány a szociokulturális háttérből fakadó problémákkal élők gyermekeinek nyelvi problémáival foglalkozik. A gyermekek a korlátozott nyelvi kódot használó környezetből nagy eséllyel nyelvi hátránnyal, nyelvi késéssel indulnak, ezen képességbeli deficitek nem, vagy csak mérsékelten csökkenek az intézményes nevelés-oktatás évei alatt. A bemutatásra kerülő pilot vizsgálatban n=20 fő Borsod-Abaúj-Zemplén megye, három községben élő, hátrányos helyzetű cigány/roma gyermekek és szüleik vizsgálati eredményeinek elemzésére került sor. A vizsgálatban a Szülői Bánásmód Kérdőív (H-PBI, Gordon, 1979), a LAPP Aktívszókincs-vizsgálat (Lőrik és tsai, 2015), és a Dr. Juhász Ágnes és Bittera Tiborné (1995) által kidolgozott megkésett/akadályozott beszédfejlődésű gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének vizsgálatára került sor. Az eredményeket a kismintának megfelelően egyszerű leíró statisztika alapján értelmeztük, s a következtetések levonását is mértéktartóan kezeljük.  

  • TIC ZAVAR: TÜNETI KEZELÉS VAGY PSZICHODINAMIKAI FOLYAMATOK FELTÁRÁSA ÉS OLDÁSA
    65-89
    Megtekintések száma:
    358

    Jelen tanulmány a gyermekkorban jelentkező tic zavar témakörére fókuszál. Aktualitását az adja, hogy míg az utóbbi időben a témában a legtöbb publikáció a tic zavar észlelhető tüneteivel foglalkozik, azokat biológiai, valamint viselkedéslélektani szempontból közelíti meg, addig a jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy egy 6,5 éves gyermek esetén keresztül bemutassa, hogy a pszichodinamikus szemlélet mentén hogyan lehetséges a tünetek hátterében meghúzódó konfliktusok feltárása. Gyerekek esetében különösen is indokolt lehet, hogy a beavatkozás ne csupán a látható tünetekre, hanem a mögöttes feszültségek oldására irányuljon. A téma komplex elméleti áttekintését követően, a vizsgálati szakaszban többek között arra keressük a választ, hogy az adott gyermek esetében milyen intra- és interperszonális faktorok játszanak szerepet a tünetek és a viselkedéses megnyilvánulások manifesztációjában. Ehhez a feltárásra alkalmas projektív pszichodiagnosztikai eszközöket használjuk. Az eredmények az érzelmi és kapcsolati instabilitás, valamint az agresszív és szorongásos belső feszültség markáns jelenlétét támasztják alá. Mindez indokolja a dinamikus alapokon nyugvó pszichoterápiás intervenciót. Befejezésképpen a tanulmány igyekszik a szülőknek és nevelőknek tanácsot nyújtani a tic zavarral küzdő gyermekekhez való megfelelő viszonyulással kapcsolatban.

  • Magyarországi helyzetkép az alternatív gondoskodás lehetőségeiről, különös tekintettel a gyermekotthoni, nevelőszülői elhelyezésre
    63-81
    Megtekintések száma:
    605

     Jelen tanulmányban az intézményes és a nevelőszülői ellátás összehasonlítására vállalkozunk. Mód-szerként a statisztikai adatok másodelemzését választottuk. A tanulmányban arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan változik Magyarországon és azon belül az Észak-Alföldi régióban, a gyermekvédelmi szakellátásban a férőhelyek, a gyermekek létszáma, kor szerinti összetétele, az elhelyezés időtartama és típusa szerint. Elsősorban 2014., 2021. és a 2023-as év adatait elemezzük a deinstitucionalizáció szempontjából, az elmúlt évek intézményátalakítási trendjei mellett a gyermekvédelmi gondoskodás aktuális helyzetét mutatjuk be. Összehasonlító elemzésünk további célja, hogy áttekintsük az elmúlt években a gondozási helyről történő szökési esetek számát, feltételezve, hogy a nevelőszülői elhelyezés esetében ritkábban fordul elő. Az elemzéshez elsősorban a 2014., a 2021. és a 2023. év adatait vettük alapul. Néhány helyen a 2020-as év került elemzésre az adatok elérhetősége miatt. Felhasználtuk a KSH nyilvánosan rendelkezésre álló adatsorait, valamint egyéni adatigénylés alapján a KSH OSAP 1208 nyomtatvány szerint felvett adatokat, ami az adott megyékben székhellyel rendelkező gyermekvédelmi központok által szolgáltatott adatokat tartalmazza.

  • KUTATÁSETIKA A KORTÁRS ANTROPOLÓGIÁBAN
    77-88
    Megtekintések száma:
    289

    Jelen tanulmány az antropológia és az etika között, pontosabban fogalmazva az antropológiai tevékenység etikájáról a tudományterületen felszínre kerülő egyre intenzívebb vitákban és diskurzusokban való eligazodást kívánja előmozdítani. A kortárs viták kibontakozása, egyáltalán a keretét képező alap-kérdések azonosítása, bonyolultabb feladat semmint az antropológia szakmaetikai kódrendszere körül folyó eszmecserék tudománytörténeti listájának összeállítása. Ennek megértéséhez, illetve a modern szociokulturális antropológia tudományetikai alapállásában jellemző eklektikusság értelmezéséhez kíván hozzájárulni az elemzés.

  • AZ ALKALMAZOTT ÉS GYAKORLÓ ANTROPOLÓGIA KÖZÖTT: ESETTANULMÁNY A SZÁNDÉKOS KÖZÖSSÉGALKOTÁSRÓL
    Megtekintések száma:
    294

    Jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy górcső alá vegye az antropológiára, mint diszciplínára hatást gyakorló társadalmi-politikai és kulturális elemeket. Mindezek mellett arra is kísérletet tesz, hogy felvázolja a legfőbb különbséget az akadémiai, az alkalmazott és a gyakorló antropológia között.

  • A „FIATAL TEHETSÉGEK A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT IGÉNYLŐKÉRT” PROJEKT
    85-87
    Megtekintések száma:
    190

    Jelen cikk a „Fiatal tehetségek a különleges bánásmódot igénylőkért” projektet mutatja be. A projektet 2015-ben a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület alapította. 2015 és 2016 között a projekt eredményei: 54 publikáció, 54 konferencia előadás, 1 könyv, 2 e-könyv, 1 rövidfilm.

  • LÁTHATATLAN VONALAK, LÁTHATATLAN ÉLETEK; AZ AFGÁN MIGRÁNS GYEREKEK OKTATÁSA ÉS JÖVŐJE AZ IRÁNI HATÁROKON BELÜL
    91-108
    Megtekintések száma:
    344

    A Szovjetunió Afganisztán-megszállása, az ország határain belüli tálib felkelés és az azt követő USA-val folytatott háború eredményeként az e földön lakó emberek kénytelenek voltak elhagyni országukat, átlépve az Iráni Iszlám Köztársasággal szomszédos határokat. Mindez az iráni társadalomban körülbelül 3.000.000 ember tartózkodását eredményezte ami konstruktív, ugyanakkor zavaró gazdasági és oktatási tapasztalatokat hozott mindkét nemzet számára. A kulturális hasonlóságok és eltérések, egyes esetekben a kölcsönös nyelv és a közös vallás az integrációs lehetőségek és kihívások mögöttes okaként lettek prezentálva. Jelen tanulmány elmagyarázza, hogy hogyan ingadoztak eddig az iráni afgánok oktatási tendenciái, mégis kiemelkedően hatékonyabbak voltak a kiindulási pontjuknál. Az iráni afgánok második, harmadik sőt negyedik generációjának oktatási jövője nagy kérdéssé vált a két ország gazdasági helyzete és politikai kapcsolatai tekintetében. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy fel kell ismerni és ki kell egészíteni az afgán oktatás hiányosságait. A cél elérése a földrajzi determinizmussal szemben álló emberi jogok, az írástudatlanság, az előítéletek és a túlzó viselkedések a fogadó országon belüli áttekintésének összetévesztésén keresztül fog megtörténni.

  • A TÖMEGMÉDIA ÉS A KOMMUNIKÁCIÓ KAPCSOLATA A MAGYAR BEVÁNDORLÓK DÉL-BRAZÍLIAI LETELEPEDÉSÉNEK FOLYAMATÁBAN
    57-72
    Megtekintések száma:
    184

    A tanulmány az 1921 és 1989 között újságokban megjelent kommunikáció és publikációk elemzésén keresztül arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a kommunikáció és a tömegmédia szerepe az új tájban való letelepedés folyamatában. A kutatás Brazília Jaraguá do Sul városának fő helyi újságjára az "O Correio do Povo"-ra összpontosít, valamint felhasználja a "Jaraguá: Seminarios Nacionalistas" című másik újságot is, melyet néhány évig terjesztettek a városban. A hangsúly az újsághirdetések és riportok ismertetésére és elemzésére helyeződik, annak érdekében, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy milyen szerepet játszik a kommunikáció és a tömegmédia a dél-brazíliai magyar bevándorlók új tájakon való letelepedésének folyamatában. Az archív kutatás alapján betekintés nyerhető a Jaraguá do Sulban lezajló bevándorlás és a kolonizáció folyamatába. A tanulmány az európaiak déli érkezése kapcsán készült 1891-től (a könyvek bemutatása alapján), a helyi újságokban 1921-től 1989-ig megjelent publikációkon keresztül mutatja be a helyi propagandát. Végezetül rövid bemutatás történik a mai kiadványokról, megerősítve az újságok emlékezetben betöltött szerepét, s további kérdéseket felvetve a médiumok társadalomban betöltött új szerepeire vonatkozóan a digitális felgyorsulás idején. Az elemzés felszínre hozta a közösség fő értékeit és igényeit, amelyeket az újság segített megalkotni. Ezek a szempontok segítenek az olyan jövőbeli elemzésekben átgondolásában is, mint például, hogy ez hogyan tükröződött a helyi építészetben.

     

  • A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HATÁSA AZ OLASZ NYELVRE
    123-128
    Megtekintések száma:
    257

    Ebben az olasz nyelvű tanulmányban n=97 olasz anyanyelvű személy nyelvhasználati sajátosságait és attitűdjét vizsgáltuk a Social média és az olasz nyelv kölcsönhatásával kapcsolatban. Az eredmények szerint a Social Media csak kis mértékben befolyásolja a megkérdezettek nyelvhasználatát és nem egyértelműen eldönthető, hogy a nyelvhasználók evolúcióként vagy visszafejlődésként tekintenek az olasz nyelv változására.

  • RECENZIÓ ÉBER MÁRK ÁRON “A CSEPP. A MAGYAR TÁRSADALOM OSZTÁLYSZERKEZETE” CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
    115-119
    Megtekintések száma:
    458

    Recenzió Éber Márk Áron “A csepp. A magyar társadalom osztályszerkezete”  című könyvéről.

  • A „HÖLGYEK A TUDOMÁNYBAN 2020/2021” PROJEKT
    137-138
    Megtekintések száma:
    453

    Műhelybeszámoló a „Hölgyek a tudományban 2020/2021” projektről.

  • A MONTESSORI-KONDUKTÍV NEVELÉSI GYAKORLAT PEDAGÓGIAI KÍSÉRLETE 2000-2003
    11-23
    Megtekintések száma:
    700

    Montessori pedagógiáját a kutatók nevezik fejlesztő vagy fejlődéspedagógiának. Magyarországon az utóbbi évtizedben a pedagógiai gyakorlatban fejlesztő pedagógiaként jelenítik meg. Mária Montessori módszerét fejlesztő pedagógiai módszernek tekinthetjük, mert sajátos nevelési szükségletű gyermekek fejlesztésére is alkalmas. Pedagógiai munkáját értelmi fogyatékos gyermekek körében kezdte el. A konduktív módszer a fejlesztés speciális komplex pedagógia módszerének tekinthető, mert a tervezésben és a megvalósításban sajátos nevelési szükségletet és a speciális nevelési igényeket veszi figyelembe. A Montessori fejlesztés a konduktív nevelés gyakorlatában nem fordult elő. A kutatással a Montessori módszer alkalmazását szélesíteni kívántuk a gyógy- és fejlesztő pedagógia gyakorlatában. Igazolni kívántuk a két orvos-pedagógus holisztikus szemléletéből adódó hasonlóságot és különbséget. Pető holisztikus szemléletével magyarázható, hogy az érzékelés, észlelés, beszéd, mozgás és kommunikáció zavarát okozó állapot befolyásolását nem a különböző helyen és időben dolgozó szakemberekre bízta. A Montessori konduktív nevelési gyakorlatot 2000–2003, 2007-2008 tanévben kísérleti céllal vezettük be a konduktor hallgatók főiskolai képzésével összhangban. A program kidolgozásának a célja volt, hogy a két módszer elemeinek alkalmazását, összehangolt működését a gyakorlatban igazoljuk.

  • A szakadék áthidalása: a kommunikáció és a produktivitás fejlesztése az akadémiai kapcsolatokban – fókuszban az oktató-hallgató kapcsolat
    85-99
    Megtekintések száma:
    262

    A tanulmány a hallgatók és az egyetemi oktatók közötti kommunikációval kapcsolatos kihívásokat tárgyalja, emellett bemutatja, hogy hogyan befolyásolja az egyetemi munkakörnyezet a professzorok mun-kateljesítményét. A kutatási projekt részeként a szerző magyar és montenegrói felsőoktatási intézmények oktatóival készített interjúkat. A válaszadókat a szerző a tanítási módszereikről, a közös kommunikációval kapcsolatos tapasztalataikról, valamint azon kollegiális és adminisztratív problémákról kérdezte, amelyek stresszt okoznak a számukra. Az interjúk az oktatók személyes nézőpontjából mutatják be a kollektíva olykor rejtett perspektíváit. A tanulmány rávilágít a megfelelő professzori hozzáállás és az oktató-hallgató kapcsolat fontosságára. A kutatás azáltal, hogy jobb rálátást biztosít az akadémiai környezetre, hozzájárul a kommunikáció sokrétű dimenzióinak megvilágításához, valamint segít meghatározni a professzor-hallgató produktivitás elérésének módjait.

  • A KÖTÖTT FORMÁJÚ MOZGÁSTEVÉKENYSÉG A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK SZEMSZÖGÉBŐL
    125-132
    Megtekintések száma:
    303

    Általánosan elfogadott tény, hogy minden gyermek különböző fejlődési ütemet követ. A testnevelésen, mozgástevékenységen való részvétel főszereplői a gyermekek és a pedagógus. A sajátos nevelésű igényű gyermekek számára a testnevelés, mozgástevékenységen való aktív részvétel, a pedagógusok számára pedig az adaptált testnevelés, mozgástevékenység megtartása jelenthetnek kihívást. A cikk fókusza a sajátos nevelésű igényű gyermekek fizikai aktivitása és azon módszerek, amelyek segítik őket az aktív életmód kialakításában. A tanulmány a testnevelés adaptálása és az egyénre szabott programok használatának jelentőségét hangsúlyozza annak érdekében, hogy minden gyermek sikeresen részt vegyen a testnevelési tevékenységekben. A téma azonban nem újkeletű, és a szerző rámutat a külföldi és hazai kutatásokra, amelyek a sajátos nevelésű igényű gyermekek kötött formájú fizikai tevékenységének fontosságát vizsgálják. Az újdonság azonban az, hogy a cikk a gyermek szemszögéből vizsgálja a témát és fókuszál a megoldásokra. A közlemény egy állandó folyamatot emel ki annak érdekében, hogy minden gyermek sikeresen részt vehessen a testnevelési tevékenységekben. A cikk részletesen tárgyalja a testnevelés, mozgástevékenység adaptálásának lehetőségeit, amelyek kielégítik a sajátos nevelésű igényű gyermekek egyedi igényeit, melyek a következő témaköröket érintik: a sajátos nevelésű igényű gyermekek jellemzői, a fizikai aktivitás fontossága, az adaptált testnevelési programok, a pszichomotoros területen belüli problémák kezelése, a sikeres részvétel biztosítása, valamint a módosítási lehetőségek és javaslatok.

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2022. 8. (3.)
    1-157
    Megtekintések száma:
    738

    Különleges Bánásmód folyóirat, 2022. 8. (3.) - teljes szám

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD LÓ-ASSZISZTÁLT FOGLALKOZÁSOKON
    79-89
    Megtekintések száma:
    470

    A Nemzeti Lovas Programban meghatározott feladatokról szóló, 1061/2012 (III. 12.) számú kormányhatározat értelmében 2013 szeptemberétől – a megemelkedett testnevelési óraszám terhére – Magyarországon minden 3., 4. és 5. osztályos általános iskolás tanuló számára választható tantárgy lehetne a lovaglás. Jelen tanulmány elsősorban egy átfogó ismertetést kíván nyújtani arról, hogy a lovakkal való foglalkozásoknak milyen formái léteznek, s melyek közülük azok, amelyek olyan speciális többlettartalommal, hozadékokkal rendelkeznek, hogy különleges bánásmóddá válva beiktathatók a gyermekeket oktató-nevelő-fejlesztő pedagógusok vagy egyéb szakemberek munkájába. A módszertan bemutatását esetismertetésekkel illusztráljuk.

  • DISZLEXIÁVAL NÉMETÜL
    67-75
    Megtekintések száma:
    597

    Jelen tanulmány a diszlexiával küzdő tanulók német nyelvtanulásának sajátosságaihoz nyújt újabb információkat a tanulók nyelvi lexikális hálózatának felmérése által. A tanulmányban többek között arra kerestük a választ, hogy milyen jellemző jegyei jelennek meg a diszlexiának az idegen nyelvtanulásban? Valóban minden diszlexiás gyermeket fel kell menteni az idegen nyelvtanulása alól, vagy léteznek olyan utak, melyek elvezethetnek a nyelvtudás kialakulásához? Célunk a magyar anyanyelvű németül tanuló diszlexiások nyelvi tudásának mérése általi tanítási tapasztalatok levonása. Módszer: diszlexiások lexikális hálózatának felmérése szóasszociációs feladattal. Minta: 19 tanulási zavarral küzdő tanulót vizsgáltunk. Következtetés: Vizsgálati eredményeink azt bizonyítják, nem felmenteni kellene a diszlexiával küzdő gyermekeket, hanem az erősségeikre támaszkodva, más úton kellene átadni a tudást.

  • TÁNC ‒ ISKOLA: A TÁNCTANÍTÁS LEHETŐSÉGEI A MAGYAR TESTNEVELÉS ÓRÁKON
    95-104
    Megtekintések száma:
    411

    A mindennapos testnevelés lehetőséget biztosít arra, hogy a tanórákon a zenés-táncos mozgásformák valamely stílusa megjelenjen tananyagként. A testnevelés már nemcsak egy tantárgyat reprezentál, hozzájárul a testi-lelki egyensúly fenntartásához, az egészséges életmód kialakításához. A táncos testnevelésnek nem célja a művészi produktum létrehozása, de a kiválasztás során az arra fogékonyak kiválasztódhatnak az alapfokú művészeti iskolák tánctagozatának számára.

  • A korai iskolaelhagyás vizsgálata interszekcionális megközelítésben
    19-33
    Megtekintések száma:
    446

    Az Európai Unión belül a korai iskolaelhagyás arányát tekintve Magyarország a legutolsó harmadba tartozik – évről évre lefelé irányban eltávolodva az uniós átlagtól. A cigány, roma fiatalok alacsonyabb iskolázottságát, lemorzsolódásuk nagyobb esélyét már számos kutatás megerősítette, azonban a leírások, akárcsak a nemzetközi megközelítésekben is, gyakran kétdimenziósak. A Magyar Ifjúság 2020 adatbázisa lehetőséget teremtett arra, hogy a magyarázó változók szélesebb körét bevonjuk az elemzésbe. Tanulmányunkban megvizsgáljuk a 20-29 éves roma fiatalok iskolai végzettségét, majd a roma és a nem roma lemorzsolódók almintáit hasonlítjuk össze. Végül az adatbázison bináris regressziós modellt futtattunk le, amelynek függő változója a korai iskolaelhagyás ténye volt, míg a magyarázó változókat olyan háttérmutatók alkották, amelyek a korai iskolaelhagyás esélyét alakíthatják. A roma és nem roma korai iskolaelhagyók társadalmi, gazdasági háttere eltérő, a szülők végzettsége, illetve a szubjektív anyagi helyzete kedvezőtlenebb mintát mutatott a romák esetében. A roma identitás hatása a regressziós modellben szignifikáns volt, azonban a magyarázó erő nem érte el a szülők alacsonyabb iskolai végzettségének a hatását. Vagyis az etnikai háttér valószínűsíti a lemorzsolódást, ugyanakkor a családi helyzet más elemei meghatározóbbak.

  • A KOLLEKTÍV EMLÉKEZET SZIMBÓLUMAI EGY BUDAPESTI KÍNAI-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLÁBAN
    149-158
    Megtekintések száma:
    236

    A tanulmány arról a kutatásról számol be, amit a Budapest 15. kerületében található kínai-magyar két tanítási nyelvű iskolában került kivitelezésre. Az iskola különböző rendezvények szervezésével hozzájárul a kulturális emlékezet közvetítéséhez. Jelen tanulmány elsősorban azokat az ünnepi rituálékat mutatja be, amelyek fontos szerepet töltenek be a kínai kulturális emlékezet rekonstruálásához és újraértelmezéséhez.