Keresés
Keresési eredmények
-
Florisztikai felmérések hibaforrásai I. „Jószándékú” flórahamisítások: „kakukk” a Medvesen
207-217Megtekintések száma:125A tervezett cikksorozat a florisztikai térképezések, illetve az így keletkezett adatbázisok hibaforrásaira szeretné felhívni a figyelmet. E dolgozatban elsőként a „jószándékú” flórahamisítás esetét mutatjuk be egy kistáj, a Medves vidék példáján. Az adatok forrását azok a 2005-ben postázott levelek képezik, amelyeket Varga Ferenc az elsőszerző kérésére fogalmazott meg. A dolgozatban 10, a tájegység és/vagy a Pannonicum szempontjából növényföldrajzilag is jelentős faj (Adonis vernalis, Arum orientale, Asarum europaeum, Genista germanica, Phragmites australis, Pulsatilla grandis, P. nigricans, Salvia aethiopis, Viola alba, Xeranthemum annuum) átültetésének körülményeit listázzuk. A levelezésekből kiderül, hogy amatőr botanikusként milyen módon szólhatunk bele egy terület flórájának alakulásába. A fajok döntő részét Varga Ferenc déli irányból észak felé mozdította el, átlagosan mintegy 10 km-nyire az eredeti termőhelyüktől. Az Adonis vernalis és a Genista germanica kivételével legalább egy áttelepítés sikeresen, meghonosodással végződött. A Salvia aethiopis esetében az új állomány csupán 1,25 km-nyire található Szlovákiától, ahol a faj már kifejezetten ritka, veszélyeztetett (EN) taxon.
-
Adatok Magyarország flórájához és vegetációjához I.
89-104Megtekintések száma:79Jelen tanulmányban 54 taxon előfordulási adatait közöljük, amelyeket Magyarország különböző pontjain találtunk, 2000–2013 között végzett florisztikai, vegetációtani és ökológiai kutatásaink során. Néhány esetben a fajok előfordulási viszonyait cönológiai felvétel segítségével is jellemeztük. A fajok közül számos szerepel a magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajainak listáján (pl. Carthamus lanatus, Sedum caespitosum, Spiranthes spiralis, Trifolium micranthum). Néhány faj országos viszonylatban is ritkaságnak számít (pl. Apium repens, Dianthus diutinus, Epipactis bugacensis, Ranunculus psilostachys). Eredményeink felhívják a figyelmet nem csak a természetközeli élőhelyek, hanem a másodlagos, sokszor degradált élőhelyek (pl. belvizes szántók, töltésoldalak) kutatásának szükségességére is.
-
Adatok Magyarország flórájához és vegetációjához III.
197-206Megtekintések száma:149Cikkünkben 44 edényes növényfaj új előfordulási adatait közöljük, melyek 2016 és 2018 között végzett florisztikai, vegetációtani és ökológiai kutatásaink során kerültek elő hazánk különböző részeiből (főként a Duna–Tisza köze és a Dél-Dunántúl területéről). A fajok közül 27 védett vagy fokozottan védett. Főként a regionálisan (pl. Botrychium lunaria, Polystichum aculeatum) vagy országosan ritka (pl. Ophrys oestrifera, Ranunculus psilostachys), valamint a szokatlan élőhelyekről előkerült fajokra (pl. Corydalis solida) koncentráltunk. Gyomok új előfordulási adatait is közöljük, melyek közül némelyik természetvédelmi problémát jelenthet a jövőben (pl. Opuntia humifusa, Sporobolus cryptandrus).
-
Kiegészítő adatok a Soproni-hegység és előtere flórájához
239-242Megtekintések száma:100Közleményünkben a Soproni-hegységben és annak keleti előterében (Sopronimedence) 2010 és 2014 között összegyűlt érdekesebb floriszikai adatokat adjuk közre. A taxonok közül 2 a Soproni-hegység (Amaranthus blitoides, Orobanche teucrii), 2 a Soproni-medence (Euphorbia segueriana, Saxifraga tridactylites) flórájára nézve új. Több taxon meglétét 60–110 év után sikerült újra bizonyítani (pl. Dianthus superbus, Myosotis sparsiflora, Orobanche lutea, Orobanche purpurea).
-
Adatok Magyarország flórájához és vegetációjához II.
104–113Megtekintések száma:16745 taxon előfordulási adatait közöljük, melyeket nagyrészt a 2013–2016 közötti florisztikai, vegetációtani és ökológiai kutatásaink során találtunk. Adataink a Duna–Tisza köze, a Tiszántúl és a Dél-Dunántúl különböző élőhelyeiről származnak; a felsorolt fajok között számos szerepel a magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajainak listáján (pl. Astragalus dasyanthus, Erodium ciconium és Lotus angustissimus). Munkánkban törekedtünk a ritka (pl. Apium repens, Epipactis bugacensis és Trifolium strictum), a váratlan helyen megjelenő (pl. Medicago arabica, Polypodium vulgare és Polystichum setiferum), valamint a növényföldrajzi szempontból érdekesebb (pl. Piptatherum virescens, Ranunculus psilostachys és Tamus communis) taxonok adatainak közlésére.
-
Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához VIII.
238-261Megtekintések száma:223Jelen közleményünk annak a sorozatnak a nyolcadik része, melynek célja a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlasza térképeinek kiegészítése, főként aktuális előfordulási adatokkal. A dolgozat 157 kvadrátban 539 edényes taxon elterjedési adatait pontosítja. Az érintett kvadrátok többsége a Dunántúlon található. Egy kvadrát a szisztematikus felméréseknek köszönhetően 190-nél is több fajjal egészült ki. Néhány aszfaltút célirányos átvizsgálásának köszönhetően a Puccinellia distans 68 kvadrátból került elő új fajként. Mindkét adat arra utal, hogy a hiányok miatt az adatpótló közleményekre továbbra is nagy szükség van. A felsorolt taxonok döntő része gyakori, sokszor gyom jellegű elem, néhányuk azonban hazánkban szórványos vagy ritka (pl. Nigella arvensis, Vaccaria hispanica, Rumex pulcher, Urtica urens), olykor védett növény (pl. Asplenium adiantum-nigrum, Dryopteris affinis, Gymnocarpium dryopteris, Huperzia selago). Néhány, olyan alkalmi kivaduló és meghonosodóban lévő növényt is megemlítünk, amelyek nem szerepelnek a legutóbbi magyarországi újjövevény növények listájában (pl. Acer cissifolium, Cyperus alternifolius, Gaillardia aristata, Galanthus elwesii). A kitekintésben felhívjuk a figyelmet néhány olyan magyarországi szinantróp élőhely flórafeltártságának hiányára (pl. útszegélyek, kertek, virágágyások), melyek igen komoly szerepet játszhatnak a meghonosodó, majd özönfajjá váló gyomok terjedésében.
-
Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához IV.
358-382Megtekintések száma:116Jelen dolgozat a nemrég megjelent magyarországi flóraatlaszhoz tartalmaz kiegészítő adatokat, elsősorban a Dunántúl és az Alföld különböző tájairól. A közlemény 72 növényfajról tartalmaz olyan florisztikai adatokat, amelyek a fajok elterjedési térképein új kvadrátban való előfordulásokat jelentenek. Egyes adatok régi előfordulásokat is megerősítenek, s a dolgozat néhány téves adatot is helyesbít. A növényfajok előfordulási viszonyait az ÁNÉR kódok dokumentálják.
-
Pótlások Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához VII.
218-237Megtekintések száma:124Jelen dolgozat a nemrég megjelent magyarországi flóraatlaszhoz tartalmaz kiegészítő adatokat, elsősorban a Dunántúl és az Alföld területéről. A közölt adatok a fajok elterjedési térképén új előfordulási pontokat jelentenek, vagy megerősítenek régi adatokat, további esetekben korábban publi-kált adatokat helyesbítenek. A közlemény 73 növényfajról tartalmaz florisztikai adatokat, illetve élő-helyeik ÁNÉR kódjait.
-
A Gagea minima és a Dictamnus albus újrafelfedezése a Dél-Tiszántúlon, valamint további florisztikai adatok az Alföldről
304–316Megtekintések száma:171A szerzők a 2011 és 2017 közötti időszakban az Alföldről gyűjtött florisztikai adataik közül az érdekesebbeket adják közre. A cikkben 49 faj, illetve hibridfaj előfordulását, élőhelyi körülményeit, esetenként a térségből ismert történetét mutatjuk be. További 13 faj esetében – azok természetvédelmi jelentősége miatt – a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához (Bartha et al. 2015, a továbbiakban: „Flóraatlasz”) megjegyzések nélküli kiegészítéseket is közlünk. A tárgyalt adatok többsége a Gyula, Békéscsaba és Doboz térségében elterülő keményfás ligeterdőkből származik, emellett további szórványadatokat közlünk az Alföld számos pontjáról. Eredményeink közül legjelentősebbek a Dél-Tiszántúlról kipusztultnak vélt Dictamnus albus, illetve az „elfeledett” Gagea minima újrafelfedezése. Emellett több, az Alföld, illetve az adott közép- vagy kistáj flórájára új (például Draba muralis, Nicandra physalodes, Cystopteris fragilis), illetve regionálisan veszélyeztetett faj adatát (például Inula helenium, Ophioglossum vulgatum) ismertetjük. Bemutatunk továbbá ritka gyomnövényeket (például Calepina irregularis, Cardamine impatiens), terjedőben lévő adventív fajokat (Chorispora tenella, Euphorbia maculata, Phytolacca americana, Ph. esculenta, Sicyos angulata), illetve az adott térségben feltűnően alultérképezett fajokat (pl.: Loranthus europaeus, Arabis hirsuta, Rumex confertus).