Keresés
Keresési eredmények
-
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ROMA SZAKKOLLÉGIUMOK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A KÖZÉPISKOLÁKKAL
27-41Megtekintések száma:209A tanulmány fő célja, hogy a debreceni székhellyel működő roma szakkollégiumokat és azok közép-iskolai kapcsolatait bemutassa. Ennek keretét egy 2019-es kutatás adja, ami három részből állt. A Hajdú-Bihar megyében működő három roma szakkollégium (Lippai Balázs Roma Szakkollégium, Wáli István Református Cigány Szakkollégium és Szent Miklós Görög Katolikus Szakkollégium) hallgatóinak kérdő-íves vizsgálata, a három szakkollégium vezetőjével készített interjú, továbbá - a hallgatói kérdőíves vizsgálat eredményeire alapozva, felkerestük azokat a középiskolákat, ahonnan kettő, vagy annál több hallgató érkezett a szakkollégiumokba, így kilenc iskolaigazgatóval és hat polgármesterrel készült interjú. Jelen tanulmányban a szakkollégiumi igazgatókkal készült interjúkat mutatjuk be. Ott, ahol lehetséges, támasz-kodunk a kutatás egyes részeiben kapott válaszokra, - összehasonlítjuk és elemezzük azokat. Elsősorban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a roma szakkollégiumok milyen módon segítik a cigány hallgatók felsőoktatásba való bekerülését. A kapott válaszok alapján megállapítható, hogy a szakkollégiumok törekednek a középiskolákkal való kapcsolattartásra, esetenként bevonják az általuk szervezett programokba is a tanulókat, illetve tanáraikat. Kifejezetten csak a középiskolások számára szóló, felvételit segítő programot nem szerveznek. A szakkollégiumok a cigány tanulók felsőoktatásba/szakkollégiumokba való bekerülését elsősorban információk nyújtásával segítik. Az információk átadását igyekeznek a hallgatók bevonásával, személyes közreműködés révén megvalósítani.
-
ROMA SZAKKOLLÉGISTÁK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN
41-60Megtekintések száma:370A tanulmány fő célja, hogy a debreceni székhellyel működő roma szakkollégiumokban tanuló diákokat bemutassa. Ennek keretét egy 2019-es kutatás adja, amely a három szakkollégium 62 hallgatóját érte el. A téma aktualitását az adja, hogy a roma és nem roma fiatalok továbbtanulását összevetve még mindig kevés a felsőoktatásba bekerülő roma fiatalok száma. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen tényezők segítették a roma szakkollégistákat az iskolai sikerek elérésben. A kutatás kérdőíve a diákok szociokulturális hátterét, tanulási motivációit, középiskolai tapasztalatait, illetve a kapcsolathálók etnikai mintázatait mérte fel. Az empirikus eredmények elméleti kereteit a magyarországi roma gyermekek és fiatalok oktatásszociológiai kutatásainak eredményei jelentik, amelyeket a felzárkóztató programok ismertetésével egészítünk ki. Az elemzés során a kapott adatokat a Magyar Ifjúság 2016 adatbázisához viszonyítjuk, így képet kapunk arról, hogy a roma fiatalok milyen csoportjai számára vált elérhetővé a felsőoktatás. Vizsgálatunk egy szála a roma identitással bíró, illetve roma identitással nem bíró szakkollégisták összehasonlítását tartalmazza.
-
FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYEK FELSŐFOKÚ TANULMÁNYAIT TÁMOGATÓ TÉNYEZŐK EGY KUTATÁS TÜKRÉBEN
85-99Megtekintések száma:419A fogyatékossággal élő személyeket nagyobb mértékben érinti a szegénység kockázata más társadalmi csoportokhoz képest. Ennek egyik oka a fogyatékossággal élő személyek munkaerő-piaci helyzetével magyarázható, mivel foglalkoztatottságuk rendkívül alacsony, elsősorban társadalmi juttatások biztosítják létfenntartásukat. A megfelelő életminőség elérése egyik legfőbb garanciája a munkából származó jövedelem. Minél magasabb az iskolai végzettsége a munkavállalónak annál nagyobb az esélye annak, hogy érdeklődésének és képességeinek megfelelő munkát tud végezni. A fogyatékossággal élő személyek iskolai végzettsége azonban elmarad a többségi társadalom tagjaitól, felsőfokú végzettségük pedig különösen alacsony. Az esélyegyenlőség megvalósulása érdekében a fogyatékossággal élő személyek kedvezményeket, támogatásokat vehetnek igénybe továbbtanulásuk, valamint tanulmányaik során. A kutatás kvalitatív, féligstrukturált interjú módszerével tárja fel, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások hogyan segítik a fogyatékossággal élő hallgatók felsőfokú tanulmányait, támogatják-e álláskeresésüket, munkaerő-piaci beilleszkedésüket. A kutatás kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy a családi háttér, illetve a korábbi (általános és közép-) iskolai tanulmányok hogyan járultak hozzá a megkérdezettek továbbtanulásához. A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások eredményesen járulnak hozzá a tanulmányok sikeres befejezéséhez, illetve a további munkaerő-piaci szerepvállaláshoz. A család és a szülők, valamint az integrált keretek között folytatott tanulmányok jelentős szerepet játszanak abban, hogy a fogyatékossággal élő diákok az egyetemi továbbtanulás mellett döntenek.
-
Az ADHD és a fiatalkori bűnelkövetés kapcsolata, különös tekintettel a pszichológiai összefüggések vizsgálatára
67-84Megtekintések száma:143A figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar (ADHD) olyan idegrendszeri fejlődési zavar, amelyet figyel-metlenség, hiperaktivitás és impulzivitás jellemez, és gyakran megfigyelhető fiatalkorú bűnelkövetőknél (Silva et al., 2014). Az ADHD-jegyek, amelyekhez kedvezőtlen gyermekkori tapasztalatok, társbetegségek és társadalmi-környezeti tényezők járulnak hozzá, jelentősen hozzájárulnak a bűnelkövetési maga-tartásformák kialakulásához (Rutten et al., 2022; Wojciechowski, 2021). A tanulmányban található szisztematikus áttekintés az ADHD és a fiatalkori bűnözés közötti kölcsönhatást vizsgálja, a viselkedési, pszichológiai és szociális dimenziókra összpontosítva. A PRISMA-irányelveket követve szisztematikus irodalmi áttekintést végeztünk az EBSCO Discovery Service, a Science Direct, a PubMed és a hólabda-módszer felhasználásával. A meghatározott befogadási kritériumoknak megfelelő, ADHD-val diagnosz-tizált fiatalkorú bűnelkövetőket és a nem bűnelkövetőkkel vagy nem ADHD-s kontrollcsoportokkal való összehasonlítást tartalmazó tanulmányokat elemeztük (n=21). A tanulmányok módszertani minőségét a Joanna Briggs Intézet értékelő eszközeinek segítségével értékeltük. A vizsgált tanulmányok szerint ADHD tünetei, különösen az impulzivitás és az érzelmi szabályozatlanság, valamint a magatartászavar, a kábítószer-használat és a depresszió súlyosbították ezeket a viselkedési formákat. Az olyan szocio-demográfiai tényezők, mint az alacsony iskolai végzettség és a kedvezőtlen családi környezet szintén hozzájárultak a bűnelkövetővé váláshoz. A publikált tanulmányok azt közvetítik, hogy az ADHD a fiatalkori bűnözés kritikus kockázati tényezője, amely összetett kölcsönhatásban áll a viselkedési és szociális tényezőkkel. A tanulmányok hangsúlyozzák a korai diagnózis, az egyénre szabott kezelés és az integratív rehabilitációs programok szükségességét a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerén belül a hosszú távú kockázatok mérséklése és a társadalmi befogadás elősegítése érdekében.
-
A CSALÁD SZEREPE A MUNKAVÁLLALÁSBAN EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN
7-19Megtekintések száma:496A család mint elsődleges szocializációs színtér szerepe egész életünk során jelentős. A hozott kulturális tőke, a szülői minták, a testvérkapcsolatok egyaránt kiemelkedő hatással bírnak a tanulmányi és nem-tanulmányi eredményességre, a szociális kapcsolathálóra, az intra- és intergenerációs beágyazottságra, valamint a tanulmányok melletti munkavállalásra is. A család szerkezetében bekövetkező változás azonban negatív irányba befolyásolhatja a gyermek fejlődését, csökkenhet tanulmányi és nem-tanulmányi eredményessége (Engler, 2016), valamint az egészségkockázati magatartásformák prevalenciája is magasabb (Kovács és Nagy, 2017). Ráadásul a család által biztosított financiális tőke alacsonyabb szintje okán a non-intakt családszerkezetben felnőtt fiatalok gyakran már egyetemi, vagy akár középiskolai tanulmányaik során is kénytelenek munkát vállalni önfenntartásuk biztosítása érdekében. A Background Effects of Students – Today (BEST 2020) kutatásban a Debreceni Egyetem hallgatóinak családdal és munkával kapcsolatos attitűdjeit vizsgáltuk a családszerkezet függvényében, kitérve a gyermekkori meseolvasási tapasztalatokra. A demográfiai kérdések mellett a család szerkezetében történt változások, a gyermekkori meseolvasási szokások, valamint a munkavállalással kapcsolatos attitűdök vizsgálatára került sor (N=159). A hallgatók 25,6%-ának elváltak a szülei, 24,3%-uk az édesanyjával nőtt fel. 86,5%-uknak olvastak gyermekkorában mesét, többnyire (75%) minden nap, jellemzően az édesanyák. A gyermekkori meseolvasási tapasztalatokban nem áll fenn jelentős különbség a családszerkezet alapján (p=0,322). Bár az elvált szülők gyermekei körében magasabb a munkavégzés aránya, a jelentős különbség az első munkavállalás életkorában található. Az eredmények alapján a szülők az egyetemi tanulmányokat igyekeznek legalább részben támogatni, egyéb erőforrásokat azonban feltehetően nem tudnak biztosítani, amely munkavállalásra késztetheti a tanulókat. Eredményeink alapján megállapítható, hogy a család szerepe a fiatalok korai munkavállalásában is jelentős, a család szerkezetében beállt változás pedig növeli az egyetemi tanulmányok melletti munkavállalás arányát, amelynek hátterében elsősorban a család financiális állapota áll.
-
Tehetséggondozó műhely a nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalom-tudományi Intézetben
205-214Megtekintések száma:58Intézetünk munkatársai a Közép-európai Tanulmányok Kara megalakulása óta foglalkoznak a tehetséggel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekkel. A tanulmányban bemutatásra kerül a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán működő Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet rövid története, az ott folyó nyelvészeti kutatások, valamint az intézetben folyó nyelvészeti tehetséggondozás. Az intézet az eltelt több mint fél évszázad nehézségeit és a történelmi viszontagságokat leküzdve nemzetközi viszonylatban is elismert szellemi műhellyé vált. Széleskörű oktatási és tudományos tevékenységet fejt ki, melynek alappillére a tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés. Az intézet alapküldetéséből kifolyólag két tudományterületen, a nyelv- és irodalomtudományban fejti ki kutatói tevékenységét. Az intézetünkben egyre nagyobb tudatossággal szükséges jelen lennie annak a felelősségnek, hogy a leendő pedagógusok sokrétű, komplex ismeretanyagot kapjanak nemcsak a lexikális tudás és módszertan vonatkozásában, hanem a szakmai szerep személyiségük fejlesztési lehetőségeit illetően is. A tanulmány beszámol az intézetben zajló nyelvészeti tehetséggondozó programokról és az utánpótlás-nevelésről is.
-
FOGYATÉKOSSÁGGAL KAPCSOLATOS TANULÓI ATTITŰD
7-15Megtekintések száma:801Az együttneveléssel foglalkozó kutatások a tanulók szociális területen megmutatkozó fejlődését hangsúlyozzák (Meyer, Park, Grenot-Scheyer, Schwartz és Harry, 1998). Az integrált oktatással kapcsolatos tanulmányok évtizedek óta foglalkoznak a tanulói attitűddel, kutatásunk a CATCH (Chedoke-McMaster Attitudes Towards Children with Handicaps Scale) kérdőíven (Rosenbaum, 1985) alapul, mely az utóbbi évek több nemzetközi mérésének is eszközéül szolgált (Tirosh 1997; Vignes, 2008; Godeau 2010; Bosseart, 2011; De Laat, 2013, Schwab, 2017). Célunk a serdülőkorú fiatalok, fogyatékos gyermekek iránti attitűdjének feltérképezése. A kérdőív a Triandis (1971) által javasolt háromkomponensű attitűd modellre épült. A 36 itemből álló skála eredetileg papír alapú volt, amit mi online formában alkalmaztunk a mintánkon. A vizsgálat résztvevői 7. évfolyamon tanuló diákok voltak (N = 99). A teszt általános megbízhatósága kielégítő volt (Cronbach-α = 0,856). A tartalomelemzés során két olyan elemet találtunk, amelyek szignifikánsan negatívak voltak, és négy olyan elemet, amelyek nem voltak szignifikánsak, azokat elhagyva a KMO = 0,809 (KMO> 6), mely alapján alkalmasnak találtuk a faktoranalízishez. Az eredmények alapján elmondható, hogy az eredeti háromkomponensű tényező nem mutatkozik meg világosan a mintán, de ennek ellenére a teszt megbízhatónak bizonyult. A jövőben néhány szubteszt, felülvizsgálatot igényel, illetve további kutatásokra is szükség van az értékelési eszköz fejlesztéséhez, hogy megbízhatóbbá és érvényesebbé váljon.
-
Az iskolai étkezés kihívásai autizmussal élő gyermekek esetében
143-156Megtekintések száma:138Az autista gyermekek körében jóval gyakoribbak a táplálkozási problémák, mint neurotipikus társaiknál, ami hosszú távon egészségügyi kockázatokhoz vezethet. Az autista gyermekek iskolai étkezése kevéssé kutatott terület, pedig az étkezés nemcsak a tápanyagbevitel, hanem a szociális készségek fejlesztése szempontjából is kulcsfontosságú, különösen a szenzorosan érzékeny és strukturált környezetet igénylő tanulók esetében. Ezek a problémák a családokra, az egészségügyi ellátásra és az oktatási rendszerre is fokozott terhet rónak. A kutatás célja a meglévő szakirodalom és tapasztalatok alapján olyan támogatott, inkluzív iskolai gyakorlatok kialakítása, amelyek figyelembe veszik az egyéni szükségleteket és elősegítik az egészséges táplálkozást, valamint a közösségi beilleszkedést. A szakirodalmi kutatás célja az volt, hogy 2018 és 2025 között megjelent, elsősorban autista, másodsorban egyéb neurodevelopmentális zavarral élő gyermekek iskolai étkezési szokásait vizsgáló tanulmányokat gyűjtsön össze. A meghatározott kulcsszavak alapján végzett keresés során végül 6 releváns tanulmány került bevonásra, amelyek az étkezési szokásokat, a táplálkozás változatosságát és az étkezést befolyásoló tényezőket elemezték. Több kutatás is igazolja, hogy az autista gyermekek étkezési szokásai fejleszthetők különféle beavatkozások révén, amelyek segíthetnek az új ételek elfogadásában, a kihívást jelentő viselkedések csökkentésében és az iskolai környezethez való sikeresebb alkalmazkodásban. Az autista gyermekek iskolai étkezése komplex kihívás, amely a táplálkozási igényeken túl a szenzoros érzékenységet, a szociális interakciókat és a környezeti tényezőket is figyelembe kívánja venni. Egy jól strukturált, támogató iskolai étkezési program csökkentheti a stresszt, elősegítheti az új ételek elfogadását, és javíthatja a tanulók beilleszkedését az étkezési helyzetekbe.
-
Az iskolai szociális segítő tevékenység tapasztalatai a kutatások tükrében
19-30Megtekintések száma:371Az iskolai szociális munka az elmúlt két évtizedben egyre növekvő figyelmet kap Magyarországon és Európában egyaránt, látható igény mutatkozik a szociális szakember jelenlétére a nevelési-oktatási intézményekben. A szolgáltatás 2018. évi kötelező bevezetése óta több tudományos munka született a témában, amely az eddig felhalmozott tapasztalatokról számol be. Jelen tanulmányban az iskolai szociális segítő tevékenység működésének tapasztalatait mutatjuk be, olyan publikált kutatási eredmények elemzésével, amely a kötelező bevezetés első három évében született. A kiválasztott hat tanulmányt, három szempont alapján elemeztük, ezek a következők: 1) a szociális segítő megjelenése, beilleszkedése az intézményben, 2) az iskolában eltöltött óráinak száma és 3) a szakmai együttműködések kialakításának jellemzői. A tanulmány rávilágít arra, hogy nagy jelentőség tulajdonítható szakemberek oktatási intézményekbe való beilleszkedésének a világos kompetenciahatároknak, a segítők személyiségének, az intézményben töltött órák számának és a szakmák között megvalósuló együttműködések színvonalának is. Jelen tanulmány, a magyar iskolai szociális segítő tevékenység működését empirikusan vizsgáló kutatás elméleti megalapozottságához járul hozzá.
-
FEJLESZTŐPROGRAMOK HATÁSVIZSGÁLATÁNAK MATEMATIKAI STATISZTIKAI ALAPFOGALMAI
69-77Megtekintések száma:434Pedagógusok, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok – egy csokorra való azon szakemberek köréből, akik képesség- és/vagy személyiségfejlesztő programokat hozhatnak létre, valósíthatnak meg. E programokkal szemben elvárható azonban, hogy az általuk ígért fejlesztőhatást akár matematikai statisztikai elemzéssel is alá lehessen támasztani. Ez azonban nem mindig történik meg – ennek hátterében pedig részben a matematikai statisztikai fogalmi és módszertani hiányosságok, valamint a drága statisztikai szoftverek állnak. E tanulmány a különleges bánásmódot igénylők számára készült fejlesztőprogramok hatásvizsgálatának matematikai statisztikai elemzéséhez nyújt elméleti összefoglalót.
-
VIZSGÁLATI ÉS KONTROLLCSOPORTOT EGY ADATFELVÉTELI ALKALOM ALAPJÁN ÖSSZEHASONLÍTÓ HATÁSVIZSGÁLATOK MATEMATIKAI STATISZTIKAI HÁTTERE
73-82Megtekintések száma:555A fejlesztő programok hatásvizsgálatának egyik fajtája egy vizsgálati csoport és egy kontrollcsoport eredményeit hasonlítja össze (amikor az adatgyűjtés csak egyetlen alkalommal történt meg). E tanulmány módszertani útmutatót kínál nyújtani az ilyen vizsgálatok adekvát matematikai statisztikai elemzésének kiválasztásához, alkalmazásához és értelmezéséhez. Az R statisztikai programcsomag (egy ingyenesen letölthető szoftver) ajánlott a statisztikai eredmények kiszámolásához.
-
A zeneterápia hosszú távú hatásainak feltárása az értelmi fogyatékossággal élő személyek körében: átfogó narratív áttekintés
Megtekintések száma:17Jelen narratív áttekintés a zeneterápia hosszú távú hatásait vizsgálja az értelmi fogyatékossággal (ÉF) élő személyek körében, beleértve a társbetegségekkel rendelkezőket is. A Scopus és a Web of Science adatbázisokban végzett szisztematikus keresés 684 publikációt azonosított; ezek közül a szigorú longitudinális és módszertani kritériumoknak megfelelő empirikus tanulmányok kerültek beválogatásra. Az elemzés öt fő dimenzióra épül: (1) a résztvevők jellemzői, az ÉF súlyossága és a társuló állapotok; (2) a kutatási tervek és alkalmazott módszertanok; (3) a zeneterápiás intervenciók típusai és hosszú távú hatékonyságuk; (4) a célzott kognitív, érzelmi és szociális készségek; valamint (5) a zeneterápia összesített, hosszú távú eredményessége. Emellett az áttekintés feltárja a kontextuális változókat és a változásfolyamatokat is, árnyalt képet adva a zeneterápia hosszú távú hatásairól. Az eredmények rámutatnak a szakirodalom jelentős hiányosságaira: különösen kevés a hosszú távú és utánkövetéses vizsgálat, ami megnehezíti a tartós hatásokra vonatkozó megalapozott következtetések levonását. Az áttekintés hangsúlyozza az átfogó, hosszú távú kutatások szükségességét a bizonyítékalap megerősítése és a zeneterápia klinikai és pedagógiai alkalmazásának eredményesebbé tétele érdekében. Az ilyen irányú kutatások alapvető fontosságúak az ÉF-fel élő személyek kognitív működésének, érzelmi szabályozásának, társas interakcióinak és általános jóllétének támogatásához.
-
ROMA SZÁRMAZÁSÚ EGYETEMI HALLGATÓK JELLEMZŐINEK VIZSGÁLATA SZAKKOLLÉGIUMI MINTÁK ALAPJÁN
43-59Megtekintések száma:297A tanulmány arra vállalkozik, hogy komparatív jelleggel bemutassa a Pécsi Tudományegyetemen és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végzett kutatást, amely fókuszában a felsőoktatásban tanuló roma származású hallgatók családi háttere, identitása, iskolával kapcsolatos sikerei és kudarcai állnak. A kutatást kiegészítettük a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán működő Lippai Balázs Roma Szakkollégium hallgatóitól gyűjtött információkkal.
-
SZAKMAI AJÁNLÁS AZ UTAZÓTANÁROK MUNKÁJÁRA A KÖZÉPISKOLÁS LÁTÁSSÉRÜLTEK HABILITÁCIÓS FEJLESZTÉSÉHEZ
101-107Megtekintések száma:216A középiskolai tanulmányok elején a látássérült fiataloknak számos kezdeti nehézséggel kell megküzdeniük a mindennapi iskolai élet során. Az intézmény területén való tájékozódás, a középiskolai életritmus, a magasabb osztálylétszámok, a szaktanárok által alkalmazott, magasabb szintű, önállóbb gondolkodást igénylő tevékenységek és módszerek nagyobb kihívást jelentenek számukra, mint ép társaiknak. Különösen nehezebb helyzetekkel találkoznak azok a látássérült fiatalok, akik a korábbi években szegregált intézményben tanultak, ahol kisebb osztályközösségben, tiflopedagógus, speciális eszköz, egyéni megsegítést biztosító fejlesztő foglalkozások támogatással végezték tanulmányaikat. Az utazótanári szolgáltatás biztosítja azt, hogy integrált környezetben ez a támogató megsegítés jelen legyen a látássérült tanulók és a velük foglalkozó középiskolai szaktanárok számára egyaránt.
-
Különleges bánásmódot igénylő tanulók egészségesélyének lehetőségei a fogazat és szájüreg vonatkozásában
27-36Megtekintések száma:102A különleges bánásmódot igénylő tanulók szájüregi egészségének feltérképezése hiánypótló kutatási cél, kutatócsoportunk e célkitűzés során elsősorban az egészséghez való egyenlő esélyekre fókuszált. Vizsgálatainkat a Miskolci Éltes Mátyás EGYMI tanulói körében, illetve egynapos, altatásos fogászaton megjelenő páciensek körében egy miskolci magánegészségügyi intézményben. Adatokat kerestünk a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Fogászati Klinika Altatásos (DEKK) Fogászat egynapos sebészeti osztályán a fogyatékossággal élők körében 2023-ban végzett fogászati beavatkozásokról, korábbi tanulmányainkból. Minta: a miskolci EGYMI intézményben 104 fő fogászati szűrővizsgálata, valamint diagnózisának rögzítése történt (átlagéletkor: 10 ±4,9 év) 2024-ben. Az altatásos fogászaton megjelenő speciális igényű gyermekek létszáma 2024 évben 28 fő, BNO kóddal, a fogászati beavatkozások rögzítésével. A DEKK betegforgalma 2023-ban 301 fő volt. Az ellátottak körében 115 gyermek és 186 felnőtt, 111 nő és 190 férfi volt. Eredmény: leggyakoribb BNO diagnózis az autizmus spektrumzavar mindhárom intézményben. A fogászati vizsgálat eredményei alapján kiemelkedően magas a szuvas fogak száma és minden vizsgált csoportban nagy százalékban van jelen ínygyulladás is. Az altatásban elvégzett beavatkozások során 42 fogeltávolítás történt Miskolcon, Debrecenben 768. Fogtöméseket maradó fogazatban 47 darabot készítettek Miskolcon, Debrecenben 587 darabot. Az ínygyulladás fenntartását megelőző tevékenység a fogkőeltávolítás, ennek a beavatkozásnak a száma lényegesen kisebb a fogeltávolításokéhoz képest jelen vizsgált mintákban. Barázdazárást 3 esetben végeztek Miskolcon, Debrecenben 87 esetben. Ez szintén egy preventív beavatkozás gyermekeknél, a fogszuvasodás megelőzése érdekében. Következtetés: ennek a populációnak a szájüregi egészsége lényegesen rosszabb a magyarországi átlagnál, ezért a prevenciónak ebben a csoportban különösen nagy jelentősége van, mind a dentális edukáció, mind a gyakorlatban elvégezhető preventív tevékenységek terén. Ebben az edukatív munkában tudnak szerepet vállalni a gyógypedagógusok, szociális szférában dolgozók egyaránt. Tovább súlyosbítja a problémát az, hogy a betegutak az állami szférában bizonytalanok.
-
MAGYARORSZÁGI ROMA SZAKKOLLÉGIUMI HÁLÓZAT
7-15Megtekintések száma:505A magyarországi roma szakkollégiumi hálózat egy különleges láncolata azoknak az intézményeknek, amelyek célja, hogy a felsőoktatásba bekerülő deprivált szociokulturális háttérrel jellemezhető hallgatók egyetemi integrációját segítse. Jelen tanulmány röviden elemzi a roma szakkollégiumok létrejöttének történeti és hálózatosodási folyamatát, valamint vizsgálja a szakkollégisták lakóhelyi-környezeti jellemvonásait. A szöveg második részében a roma szakkollégisták szakos képzési területeinek jelentőségét a szerző abból a szempontból tanulmányozza, hogy a fiatal értelmiségiek szakmai tudása miként kapcsolódik ahhoz a vitához, ami a marginalizált és perifériális lokális etnikai közösségek integrációjával kapcsolatban zajlik Magyarországon.
-
FOGYATÉKOSSÁG AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN
7-18Megtekintések száma:506Jelen tanulmány egy két részből álló tanulmánypár első eleme, melyben az orvostanhallgatók, az orvosok, az orvostudomány és a fogyatékosságok, fogyatékos személyek kapcsolatának az alakulását vizsgáljuk. Bemutatásra kerülnek a fogyatékos személyek megítélését befolyásoló tényezők a különböző történelmi korokban, különböző modellek alapján, továbbá orvostudományi szempontok szerint elemezzük a gyógypedagógia kialakulását. Röviden kifejtjük az orvosképzés történetét, valamint, hogy milyen szerepet töltenek be a fogyatékossággal kapcsolatos ismeretek a medikusok egyetemi évei alatt. Jelen áttekintés elméleti alapját képezi egy, a későbbiekben megjelenő vizsgálati alapú elemzésünknek, melyben a medikusok személyes és szakmai válaszaik alapján elemeztük a fogyatékosok csoportjairól alkotott véleményüket, ismereteiket, kórházi tapasztalataikat.
-
A szenzorális színház szerepe a speciális nevelési területek színterén – egy szisztematikus szakirodalom-elemzés eredményei
155-166Megtekintések száma:226Jelen tanulmány fókuszában egy szisztematikus szakirodalmi áttekintés eredményeinek bemutatása áll, mely a szenzoriális színház (sensory theatre) hatásait vizsgálja speciális nevelési közegben. A multiszenzoros színházi élmények célja, hogy a sajátos nevelési igényű és fogyatékossággal élő gyermekeket szórakoztatva fejlessze, valamint, hogy egyfajta szenzoros megtapasztalásban elmerülve bevonhassa az előadás menetébe is. A szenzoriális színházhoz kapcsolódó egyedi élmények, esztétikai és fejlesztő hatások vizsgálata a nemzetközi szakirodalomban eltérő fogalomhasználat és nagyon gazdag módszertani ajánlásokat követve jelenik meg. Kutatásunk a PRISMA (Preferred Reporting Items for Systematic Reviews and Meta-Analyses) kritériumok alapján készült, amely protokoll biztosítja a szisztematikus szakirodalom-elemzés áttekinthetőségét. Az EBSCO Discovery Service tudományos keresőjében 62 cikket találtunk. Három szerző áttekintette az absztraktokat, és ha a befogadási kritériumok teljesültek, a teljes szövegeket a Zotero programba exportáltuk, melyet tartalmi és módszertani minőségértékelés követett (N=12). A 12 empirikus folyóiratcikkből álló szöveges adatbázisunkba további 2 tanulmányt és egy szakkönyvet vontunk elemzés alá. Eredményeink szerint a legtöbb kutatás az érzékszervi színház immerszív természetét összhangba vonta a nevelési feltételek hozzáférhetőségének, vonzóvá tételének irányelveivel, ugyanakkor nagy hangsúlyt kapott az inkluzív oktatásban megjelenő élménnyújtás fontossága. A szenzoriális színház, egyedi élményként, valamint innovatív módszerként, hangulatok és érzékek mentén fejleszti a gyermekeket, figyelembe véve a tanulók sajátos érzékszervi igényeit és tanulási preferenciáit. Limitációként elmondható, hogy viszonylag kevés empirikus tanulmányt találtunk, mely kifejezetten a speciális nevelési közegben vizsgálja a szenzoriális színház hatását, az áttekintett dokumentumok sok esetben csak közvetve érintik a speciális nevelési folyamatokat.
-
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYEREKEK REPREZENTÁCIÓJA A KORTÁRS GYEREKKÖNYVEKBEN – AZ ŐRANGYAL, A SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK, VALAMINT A MIHÁLYI CSONGOR ÉS AZ IDŐGYURMA CÍMŰ KÖTETEK PÉLDÁJÁN
67-82Megtekintések száma:287Jelen tanulmány azokkal a kortárs gyerekkönyvekkel foglalkozik, amelyek a sajátos nevelési igény valamely formáját jelenítik meg. Egyre több ilyen témájú könyv érhető el a gyerekkönyvpiacon, kiadói sorozatok épülnek a nehéz élethelyzetek, a másság – ezen belül a tanulási zavarok – bemutatására, ezért fontos, hogy számba vegyük e kiadványokat. Elsősorban a szövegek megalkotottságát, a reprezentáció nyelvi megoldásait elemzem. Az értelmezés során kitérek az illusztrációkra is, amelyek a befogadás élményének, ilyen módon pedig az interpretációnak is meghatározó részét képezik. Ez megmutatja, hogy az adott sajátos nevelési igény mennyire konkrétan vagy elvontan van ábrázolva, megerősíti-e a sztereotípiákat, és mindez hogyan befolyásolhatja a jelenséghez való viszonyulást. A szövegek egyúttal lehetőséget adnak a különböző attitűdök, viselkedési minták és nézőpontok érvényesülésére, így az érzékenyítéshez is hozzájárulhatnak. A sajátos nevelési igény megjelenítésének módja, annak pozitív vagy negatív konnotációi, a pozitív diszkrimináció jelensége szorosan összefüggenek a módszertani lehetőségekkel, a szövegfeldolgozás gyakorlati kérdéseivel. Itt érdemes megemlíteni a segítő könyvek, az érzékenyítés és a prevenció fogalmát, e terminusok és az irodalom kapcsolatát, és reflektálni arra, hogy az esztétikai szempontból igényes szövegeknek mindez eleve sajátja. Ennek megfelelően a tanulmány elsőként a sajátos nevelési igény terminusát igyekszik körüljárni, bemutatni ennek típusait, utalni a meghatározás nehézségeire, a különböző megközelítésekre, végül pedig kijelölni saját fogalomhasználatát. Ugyanígy számba vesszük az irodalomtudományi terminológiát, és a dolgozat szempontjából releváns szemléleti kérdéseket. Ezt követi a három választott kötet bemutatása. Az elemzések megmutatják, hogy a könyvek mennyire felelnek meg az általuk megcélzott korosztálynak, illetve kijelölhetik a feldolgozás módszertani irányait is. Végül összegezzük a tanulmány eredményeit, kitérve a téma gyerekkönyves megjelenésének ellentmondásaira.
-
A TESTI FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK IRÁNTI ATTITŰD FORMÁLÁSA FIATALOK KÖRÉBEN - KUTATÁSI BESZÁMOLÓ
65-86Megtekintések száma:304Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa azon kutatások eredményeit, melyek a középiskolások attitűdjeit vizsgálják a testi fogyatékossággal élők iránt. A kutatást Lengyelországban, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai diákok körében végeztük. A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy a fiatalok attitűdje a testi fogyatékossággal élők felé nagyon változatos képet mutat (a negatívtól a pozitívig). A testi fogyatékossággal szembeni attitűd szoros összefüggésben áll a testi fogyatékossággal kapcsolatos ismeretekkel és a szülők testi fogyatékkal élőkkel szembeni hozzáállásainak észlelésével.
-
FEJLESZTŐPROGRAMOK ÖNKONTROLLOS HATÁSVIZSGÁLATÁNAK MATEMATIKAI STATISZTIKAI HÁTTERE
65-75Megtekintések száma:483E tanulmány a különleges bánásmódot igénylő tanulók számára készült fejlesztőprogramok (elővizsgálat-fejlesztés-utóvizsgálat elrendezésű) önkontrollos hatásvizsgálatának matematikai statisztikai elemzéséhez nyújt módszertani útmutatót. A szükséges alapfogalmak összefoglalása után bemutatjuk, hogy egy, az adatelemzéshez használható, ingyenesen letölthető szoftver (az R-nyelv) számára milyen utasításokat adhatunk, s a szoftver által elvégzett statisztikai műveletek eredményeit miként értelmezhetjük.
-
A szorongó diákok támogatása a tanulmányaik során
83-98Megtekintések száma:345A szorongás olyan, a gyermekek és serdülők körében elterjedt pszichés probléma, amely káros hatással lehet a személyes kapcsolataikra és tanulmányi teljesítményükre egyaránt. A tanulmány célja, hogy azonosítsa az iskolai szorongás megnyilvánulási formáit, a szorongás tanulásra gyakorolt hatásait, valamint a szorongó tanulóknak nyújtandó támogatás típusait. Kutatási kérdések: 1) Milyen megnyilvánulásai vannak a szorongásnak a 13-14 éves diákok körében az iskolában? 2) Hogyan hat a szorongás a 13-14 éves diákok tanulmányi teljesítményére? 3) Milyen támogatást kellene nyújtani a szorongó tanulóknak az iskolában? A vizsgálatba 26 fő 13-14 éves észt iskolás vett részt különböző észt iskolákból. Az adatgyűjtés interjú és egy kérdőív segítségével történt. Eredmények: a válaszadó gyerekek szorongást élnek át az iskolában az írásbeli teszt vagy szóbeli előadás előtt és közben is. Úgy tűnik, hogy minden diák más-más módon fejezi ki a félelmet az iskolában. A távoktatásban részvevő diákok, arról számoltak be, hogy kevésbé szoronganak az órai tevékenységek során, mivel az online órákon való részvétel során nem kell az osztály előtt felelniük vagy bekapcsolniuk a kamerát. A 13-14 éves diákok inkább beszélgetnek a szintén szorongó barátaikkal, mint olyan felnőttekkel, akik nem értik meg a szorongásukat. Végül a diákok úgy vélik, hogy a tanároknak minden diáktól egyforma gyakorisággal kellene kérnie a házi feladat bemutatását. Javaslatok: a tanárok a szorongó diákokat támogassák azzal, hogy segítenek nekik felidézni a tanultakat, és különböző módszereket alkalmazzanak tudásuk felmérésére. A diákok kijelentették, hogy szükségük van egy csendes és biztonságos helyre, ahol egyedül lehetnek az iskolában. Szükség lenne a szorongás tüneteinek tudatosítására, valamint annak megismertetésére, hogy a tanárok hogyan támogathatják a diákokat.
-
A MAGASAN KVALIFIKÁLT FIATAL MUNKAVÁLLALÓI CSOPORTOK ELEMZÉSÉNEK ÚJ MEGKÖZELÍTÉSI LEHETŐSÉGE: A PREKARIÁTUS
7-17Megtekintések száma:277Írásunkban a friss-diplomások munkaerő-piaci jellemzőit mutatjuk be, egy új, eddig még kevesek által használt elméleti megközelítés, a prekariátus szemüvegén keresztül. Célunk annak feltérképezése, hogy az általunk vizsgált általában kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetben lévő társadalmi csoportban mennyire jellemzőek a prekariátus jelenség egyes ismérvei. Tanulmányunkban a prekariátus fogalmát, mint egyfajta munkaerő-piaci bizonytalanságot definiáljuk, melyben olyan kedvezőtlen munkafeltételek koncentrálódnak, mint bizonytalan, rövid távú munkák, határozott idejű munkaszerződés, alacsony bér stb. Ezen jellemzők az anyagi biztonság hiányán túl egy általános létbizonytalansághoz, esetlegesen munkaerő-piaci és társadalmi kirekesztődéshez vezethetnek (LaVaque-Manty 2012, Standing 2012). Elemző munkánkban arra keressük a választ, hogy a diplomás fiatalok körében mennyire érhető tetten a prekariátus, mint bizonytalan munkaerő-piaci helyzet, s hogy e jelenség mely fő magyarázó változók mentén értelmezhető a leginkább. Kérdésként vetődik fel, a szocio-demográfiai, a szociokulturális jellemzők, ezen belül a nem, a családi állapot a megszerzett iskolai végzettség szintje (alap- vagy mesterdiploma, Ph.D. fokozat), a szakképzettség jellege, a település típusa határozza-e meg leginkább a munkaerő-piaci érvényesülés mikéntjét? Előzetes eredményeink a nők már korábban is tapasztalt munkaerő-piaci hátrányát erősítik meg. Körükben - a férfiakhoz viszonyítva - például magasabb a határozott munkaszerződéssel foglalkoztatottak aránya, s a munkaerőpiaci-karrier megszakítása is inkább a nőkre jellemző. A ”Most nem dolgozom, de már volt munkahelyem” kérdésre igennel válaszolók magasabb arányban kerültek ki a nők köréből. Mindez azt jelzi előre, hogy a kevésbé stabil, kevésbé biztonságos munkaerő-piaci jellemzők inkább a nőket érintik.
-
LUANG-SZIGET: PARTI ÖKOLÓGIAI RENDSZER A LEGKÜLSŐ KIS SZIGETEKEN (ESCAOSD), MALUKU-INDONÉZIA
37-55Megtekintések száma:210A tengerparti közösségek és ökológiájuk elválaszthatatlan egységet alkotnak és kapcsolatban állnak egymással. Luang-sziget közössége, az Indonézia-Maluku tartomány délnyugat-malukui kormányzóságának legkülső szigetein található tengerparti közösségeinek egyike. A Luang-szigeten lakók ökológiai rendszerének megértése elválaszthatatlan attól, ahogyan élik mindennapi életüket, amely aztán a természettel való kölcsönhatás hosszú történelmi folyamatán keresztül tudássá, szokásokká és életrendjüket szabályozó min-tákká halmozódik fel. Ezek az ismeretek és szokások attól a földrajzi környezettől függnek, amelyben élnek, más szóval a természeti környezet is befolyásolja a viselkedésüket és gondolkodásukat. Ez a minta azután szerepet játszik életük harmonizációjának megvalósításában, egyedi társadalmi és kulturális feltételek megteremtésében, amelyek aztán szellemiségükké válnak. Ez a szellemiség a mindennapi életükben is megmutatkozik. A tanulmány ökológiai antropológiai megközelítésű etnográfiai kutatást alkalmaz. Az adatgyűjtés irodalomkutatási technikákkal, interjúkkal, fókuszcsoportos megbeszélésekkel (FGD) és rész-vételi megfigyeléssel történt. A kutatás során etnoökológiai adatelemzési technika alkalmazására került sor. A tanulmány eredményei rámutatnak arra, hogy a Luang-szigeten a közösségi kapcsolatok és a természet közötti hatás tükröződik a mindennapi nyelv használatában, a kommunikációban, a tengeri területek helyi tudáson alapuló kifejezésének képességében és a természeti elemek megjelenítésében a Luang-szigeti emberek társadalmi kultúrájában. E tanulmány eredményei hasznosak az Indonézia legkülső kis szigeteinek ökológiai vizsgálataihoz, valamint a világ negyvennyolc - trópusi és nem trópusi - szigetországának összehasonlításához.
-
AKTIVÍTÁS, SZABADIDŐSPORT
49-58Megtekintések száma:1028Háttér: Jelenlegi életünkben a mozgásszegény, ülő életmód egyre inkább előtérbe kerül. Szabadidőnkben egyaránt megjelennek a passzív és aktív rekreációs trendek és tevékenységek. Az aktív mozgás és a prevenció szempontjából a szabadidős sportnak a szerepe egyre inkább felértékelődik az egészségtudatos fogyasztók körében. Több kutatás is bizonyította, hogy a rendszeres szabadidős sport projektív tényezőt képez számos életmódfüggő betegséggel szemben, így a prevenció egyik kiváló eszköze. Módszer: Vizsgálatunk kérdőívvel vizsgálta a romániai és magyarországi lakosok szabadidős szokásait, a sportban való aktivitásukat, az aktív rekreációs tevékenységekhez való hozzáállásukat, az új módszerekhez való nyitottságukat. A kapott eredményeket SPSS szoftver segítségével elemeztük. Eredmények: Az eredmények azt támasztják alá, hogy a passzív szabadidős tevékenységek (Tv nézés, zenehallgatás, olvasás, internetezés) népszerűek az emberek életében, és a legtöbben ülő életmódot élnek. Azok az emberek, akik szabadidejükben sportolnak több pozitív hatást is észrevettek már magukon. A válaszadók 80-90%-a nyitott lenne az új módszerekre, szívesen venne részt a munkahelyen/iskolában/egyetemen sportos rendezvényeken.