Keresés
Keresési eredmények
-
Az ágas holdruta új előfordulása a Mátrában
257–258Megtekintések száma:2842020. június 12-én a Botrychium matricariifolium (Retz.) A. Braun 12 példányát találtuk a Mátrában, egy hegyi rét szegélyében. A fajnak a hegység területről korábbi előfordulása nem ismert. A fajt korábban hazánkból kipusztultként tartották számon. Aktuálisan országosan csupán két lelőhelyen került elő a növény. 2008-ban a Mecsekben egyetlen tövét találták, ahol a megtalálását követően el is tűnt. 2015-ban a Kőszegi-hegységben stabil állománya került elő.
-
A Myricaria germanica újabb előfordulása másodlagos élőhelyen
118–122Megtekintések száma:22542Közleményünkben a Myricaria germanica (L.) Desf egy újabb, másodlagos élőhelyhez kötődő előfordulását ismertetjük Észak-Kelet Magyarországról, a Bükk hegység pereméről, egy miskolci salaklerakó területéről. A növény a salak kitermelése során kialakult meredek falon telepedett meg. A fal eróziója miatt időnként egy-egy tő onnan leszakad. Az elpusztult egyedek életkora az évgyűrűik alapján 5–13 év közötti. A körülbelül 50 töves populáció ma a legnagyobb (de talán az egyetlen) hazai állománya a fajnak. A salaklerakó területén további ritka és védett fajok is előkerültek (Epilobium dodonaei Vill., Dysphania botrys (L.) Mosyakin & Clemants, Dryopteris carthusiana (Vill.) H.P. Fuchs, Polystichum aculeatum (L.) Roth ex Mert.).
-
A mezőfalvi Bolondvár flórája (Mezőföld, Colocense)
133-141Megtekintések száma:87Munkám során egy 26 ha kiterjedésű Natura 2000 területet vizsgáltam Mezőfalva határában. A falu a Mezőföld közepén, Dunaújvárostól kissé nyugatra helyezkedik el. A felmért területet kaszálóként és olykor legelőként hasznosítják. A florisztikai adatok gyűjtése 2010 és 2013 között zajlott. A felmérés során 362 edényes taxon került elő. Ez más hazai, alföldi területekkel összehasonlítva igen nagy fajgazdagságról tanúskodik. A vizsgálat során számos védett (pl.: Ajuga laxmannii, Astragalus asper, Cirsium boujartii, Inula germanica) vagy lokálisan ritka (pl.: Hieracium densiflorum, Lavatera thuringiaca, Orobanche lutea, Veronica austriaca) faj is előkerült.
-
Az év vadvirága 2016-ban: a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris)
79–100Megtekintések száma:841Jelen közlemény rövid áttekintést nyújt a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris L.) nevezéktanáról, rendszertanáról, alak- és szövettanáról, életciklusáról, fenológiájáról, szaporodás-biológiájáról, élőhelyválasztásáról, biotikus interakcióiról, hatóanyagairól, mikroszaporításáról, felhasználási lehetőségeiről és veszélyeztetettségéről. Pontosítottuk a faj európai elterjedési térképét és kiegészítéseket teszünk a hazai előfordulásaihoz. Saját adatokat közlünk a növény magképzési sikeréről, ezermagtömegéről, hazai állományainak demográfiai jellemzőiről, valamint termőhelyeinek talaj-adottságairól.
-
Multiclavula mucida (Basidiomycota) a Pannon régióban és más adatok a magyarországi lopvanősző flórához
173–184Megtekintések száma:220A cikk a 2023-ban végzett kriptogám flóratérképezés során talált, florisztikai, taxonómiai és/vagy természetvédelmi szempontból érdekesebb fajokkal foglalkozik. Két Magyarországon ritkának tűnő Trapeliopsis faj bükki adatain kívül közöljük az Európában is ritkának tűnő, hegyvidéki bazídiumos gombás zuzmó, a Multiclavula mucida első előfordulását a Pannon régióban. Bemutatjuk az újabban entomofilnak tartott moha, az Anacamptodon splachnoides egyetlen aktuális dél-dunántúli állományát, illetve az atlanti-mediterrán jellegű Leptodon smithii első magyarországi alföldi előfordulását. Számos adattal bizonyítjuk, hogy a kéreglakó Neckera pennata-nak Magyarországon Baranyában, az Alföldön van az elterjedési súlypontja, illetve újabb, bükki adatokkal szemléltetjük, hogy a Buxbaumia viridis a Pannon-medencében elsősorban a mészkerülő bükkösök talajlakó faja. Ismertetjük az Európában veszedelmesen terjedő, idegenhonos, korhadéklakó Sematophyllum adnatum első alföldi, egyben a Pannon-medence egyik legerősebb állományát. Beszámolunk továbbá a tőzegmohás lápokon szintén terjedőben lévő Callicladium haldanianum harmadik (Vendvidék), valamint a szilikátos kőtengerekre jellemző Racomitrium lanuginosum második (Mátra) magyarországi előfordulásáról is. Fotóval dokumentáljuk a Phegopteris connectilis egyetlen aktuális dél-dunántúli adatát és vitatjuk az első mecseki közlésének pontosságát, helyességét. Az elterjedési adatok felsorolásán túl, a dolgozatban érintőlegesen foglalkozunk a klímaváltozás és a fajok elterjedési adatainak összevethetőségével, egyes harasztok, mint az Asplenium adiantum-nigrum agg. és a Dryopteris affinis agg. kisfajainak elkülönítési nehézségeivel, valamint korrigáljuk egy korábban tévesen közölt Hedwigia stellata adatunkat is. A fentieken túl a Leucobryum glaucum, Palustriella commutata, Tetraphis pellucida, Gymnocarpium robertianum és az Ophioglossum vulgatum néhány érdekesebb adatáról is beszámolunk.
-
Tiszaparti késeimargitvirág (Leucanthemella serotina) az Alsó-Dráva menti síkvidék magyarországi szakaszán
227-230Megtekintések száma:307A térségben 150 éve nem talált, védett kései margitvirág újabb állományai kerültek elő az Alsó-Dráva menti síkvidék magyarországi oldalán. A dolgozatban az élőhelyek lokális fajkompozícióját, a legmagasabb példányok méretét és az érett termések ezermagtömegét is meghatározzuk.
-
Az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) magyarországi állományai és lelőhelyeik tájhasználatának története
84–94Megtekintések száma:164Az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum H. Baumann) Magyarországon fokozottan védett, közösségi jelentőségű növényfaj. Hazai állományait 1992 óta vizsgálva, a területek egyes sajátosságainak hasonlóságait észleve, fordult érdeklődésem a lelőhelyek tájhasználat története irányába. Az általam legrégebb óta nyomon követett populáció a Keszthelyi-hegységben található, ahol 1992 és 2016 között 7 és 78 között változott a virágzó egyedek száma. Újabban két kisebb állománya is előkerült a fajnak a hegységből. Az állományok egykori legelő szegélyében, földút mentén, illetve szőlők közelében vannak. A legnagyobb populáció a Sümeg–Tapolcai-háton található, nagyobbrészt a közút szélén. A megfigyelt években mintegy 1000–2000 egyedből a virágzó példányok száma 10 (2012) és 214 (2014) között váltakozott. Kőszegen, a város szőlőhegyén magánkertekben, extenzíven kaszált parlagokon és gyümölcsösökben találhatóak, ahol összesen akár 165 (2016) virágzó tő is lehet. A Bakonyban kb. 50 éve felhagyott szőlők és gyümölcsösök helyén találhatók, az állomány nagysága kb. a Keszthelyi-hegységivel azonos. A hazai öt állományból négy helyen van, ahol (vagy a közelében) már az I. Katonai Felmérés idején (1783–84) szőlő- vagy gyümölcsöskert volt. Ez alól csak a Sümeg–Tapolcai-háton lévő populáció kivétel. A sallangvirágok számára a legjelentősebb veszélyeztető tényező a becserjésedés, de a faj képes új helyeken megjelenni, bízhatunk állományainak fennmaradásában.